Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)

1966-09-17 / 221. szám

2 NŐGR ÄD 1966. szeptember T7. szombat Az Egyesült Államokat kell a vádlottak padjára ültetni Erősödik a szabadságharcosok tevékenysége Új kísérletek a programban A Gemini 11. sikeres útja után SAIGON (MTI) Thich Tri Quang dél-vietna­mi buddhista főpap pénteken befejezte száznapos éhség- sztrájkját. Közleményben- je­lentette be, hogy a sztrájk meg­szüntetésére az Egyesült Budd­hista Egyház legfőbb vezetőjé­től kapott utasításhoz híven határozta el magát, hogy élet­ben maradhasson és folytat­hassa harcát a saigoni kor­mány ellen. A buddhista egy­házon belül a tavasz óta le­zajlott eseményekért minden felelősséget kész vállalni, s továbbra is ellenzi azt a po­litikát, amelyet a saigoni re­zsim folytat, — hangsúlyozza a közleményben Thich Tri Quang. Az amerikai tengerészgya­logos egység, amely csütörtö­kön szállt partra Quang Tri tartományban, péntek reggel óta a demilitarizált övezet dé­li határától néhány kilométer­re folytatja felderítő tevékeny­ségét. A felderítő járőr és a felszabadító erők egyik ala­kulata között ezideig egy ki­sebb méretű összecsapás zaj­lott le. Az amerikai járőr vesz­teségét a saigoni jelentés mér­sékeltnek mondja. A dél-vietnami fővárostól 90 kilométerre fekvő Trai Bi- nél a partizánok a múlt heti sorozatos támadás után új­ból akcióba léptek a különle­ges alakulatok tábora ellen. A tábort közel egy órán át tar­tották aknatűz alatt, majd au­tomata fegyverekkel lőtték. A tábor védelmére a légierő és a tüzérség is közbelépett. A Delta-vidéken a dél-viet­nami kormánycsapatok egyik egységének súlyos veszteséget okoztak a felszabadító erők. A támadás Saigontól száz kilo­méterrel délre zajlott le. A Mekong deltáját egyébként az áradás veszélye fenyegeti, a folyamhajózási igazgatóság már riasztotta a partvidék la­kosságát és jelezte, hogy az ár, amely már óriási károkat okozott Laoszban és Kambod­zsában, most Dél-Vietnamot fenyegeti. Pénteken reggel fülöp-szige- ti katonák érkeztek meg Tay Ninh tartományba, a kambod­zsai határvidékre. A 730 főnyi egység része a Dél-Vietnamba vezényelt kétezer főnyi fülöp- szigeti kontingesnek. LONDON A vietnami békéért küzdő brit tanács védnöksége alatt csütörtökön Londonban meg­tartott gyűlésen felszólalt Windmüller a San Francisco-i állami kollégium professzora, aki egy hónapot töltött Sai­gonban, hogy adatokat gyűjt­sön a vietnami háború irányá­ban megnyilvánuló magatar­tásról, hangulatról. A pro­fesszor kijelentette: a dél-vi­etnami választások egyetlen célja az volt, hogy biztosítsa Ky tábornok katonai rezsim- jének uralmát. Ami a szavaza­ton való részvétel arányát il­leti, ennek csak propaganda­jelentősége van — mondotta. Elmondotta a professzor, hogy magában Saigonban a katolikus és buddhista értel­miségiek körében erős Ame- rika-ellenes hangulat és béke­vágy nyilvánul meg. FORT THOMPSON Rusk amerikai külügymi­niszter a Missouri-folyó gát­avató ünnepségén elhangzott beszédében hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak szi­lárdan kell fellépnie Vietnam­ban. „Anélkül azonban, hogy egy nagyobb konfrontáció sí­kos lejtőjére csúszna.” A külügyminiszter ezúttal is azt állította, hogy „a béke gyors helyreállítása” Ésfeak-Vietna­mon múlik. NEW YORK Emlékezetes, hogy tavaly ősszel David Mitchell ameri­kai egyetemi hallgató megta­gadta szolgálatát a vietnami nép ellen bűnös háborút vise­lő Egyesült Államok hadsere­gében. Katonakönyvének és behívójának nyilvános meg­semmisítése után a hadbíró­ság ötévi börtönbüntetéssel és ötezer dollár pénzbírsággal sújtotta. A súlyos ítélet világszerte nagy felháborodást keltett. New Yorkban bizottság ala­kult Mitchell védelmére, amely most nyilatkozatban szállt síkra a bátor fiatalember mel­lett. A nyilatkozatot Bertrand Russell neves angol filozófus, Max Bom Nóbel-díjas tudós, Josué de Castro brazil tudós, Danilo Dolci olasz író és több más személyiség írta alá. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok mérges gázt és egyéb pusztító eszközöket alkalmaz a vietna­mi nép ellen vívott agresszív háborújában. Teljes támogatá­sunkról biztosítjuk Mitchellt és véleményünk szerint nem őt, hanem az emberiség ellen bűncselekményeket elkövető Egyesült Államokat kell a vád­lottak padjára ültetni. Felhív­juk az amerikai népet — hangzik a nyilatkozat —, száll­jon síkra Mitchell védelmé­ben, az amerikai fiatalságnak pedig üzenjük, hogy kövesse Mitchell példáját. A Rio de Janeiro-i diákság csütörtökön a hatóságok tilal­ma ellenére megtartotta előre bejelentett nagyszabású tün­tetését. tiltakozásul a kormány politikája és a rendőrségnek az egyetemek ügyeibe való be­avatkozása ellen. A kormány az 5000 diákkal szemben 20 000 rendőrt vezé­nyelt az utcákra. A tüntetők ötvenes csoportokban vonul­tak a kocsiútra és amint egy rendőr-kontingens üldözőbe vette őket azonnal szétoszlot­tak, de egy másik csoport a rendőrök mögött alakult meg. A „Le a diktatúrával!” kiál- tásoíkat a járókelők is átvet­ték. E taktika alkalmazása körülbelül egy óra hosszat tartott. A hatóságok azonban végül rendőrautókkal elzárták a város központjába vezető főútvonalakat és polgári ru­hás rendőrök a tömeg közé vegyülve 35 diákot őrizetbe Nenni és „Nem az a döntő, hogy az irányító központban, fogla­lunk helyet. A mai körülmé­nyek között csak ellenállás- sál és harccal, nem pedig meghátrálással és belenyug­vással lehet kivívni a nép szabadságjogainak tisztelet­ben tartását”. Ezeket a sza­vakat szeptember első napjai­ban Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára írta le az Unita hasábjain. A címzett félreérthetetlenül az Olasz Szocialista Párt több­ségi vezetése volt, amely Nen­nt irányításával éppen ezek­ben a napokban taszítja to­vább a nagy múltú munkás­pártot a megalkuvás útján. Az „irányító központ” kife­jezést is Nenni használta elő­ször 1963 őszén. Kifejtette: pártjának nincs más felada­ta, mint egyszerűen „behatol­ni abba a szobába, ahol a nyomógombok vannak” — te­hát a tőkés állam irányító köz­pontjába — s ott majd sza­badon tevékenykedhet, véd­heti a dolgozó nép érdekeit. Ez volt a kezdet. Ma Nenni és pártja ctt tart, hogy szep­tember és október folyamán lezajlik az Olasz Szocialista Párt egyesülése azzal a szo­ciáldemokrata párttal, amely nyíltan antikommunista poli­tikát folytat, és 1948 óta következetes támogatója a ke­reszténydemokraták által irá­nyított kormányoknak. Az egyesülés „menetrendjét” szep­tember 16-án és 17-én a két párt központi bizottságának ülése, október 19-én és 21-én a két párt kongresszusa, majd október 23-án az „egyesülési kongresszus” jelzik. Baráti tapasztalatcsere Moszkva (TASZSZ) Az Izvesztyija „Baráti ta­pasztalatcsere” című csütör­töki vezércikkében azt a kér­dést boncolgatja, hogy a szo­cialista országokban folya­matban levő gazdasági refor­mokkal összefüggésben foko­zottabb szükség van együtt­működésre, tapasztalatcseré­re. A cikk a budapesti Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára és a leningrádi Elektro- szila Gyár közötti gazdasági együttműködés és tapasz­talatcsere konkrét példáját hozza fel. A leningrádi gyái 150 000 kilowattos generátor legyártásában nyújtott önzet­len baráti segítséget a buda­pesti gyárnak, amit a Ganz gyár új szerkezetű léghűté­ses motor tervdokumentáció­jának átadásával viszonzott. A cikk a továbbiakban rá­mutat, hogy a tapaszteletcse- re igen fontos helyet foglal el a KGST-ben is. A tagál­lamoknak hasznuk származik 1 ebből az együttműködésből. vettek. A többieket könnyfa­kasztó bombákkal oszlatták szét. A fiatalok mozgalmának erősödésétől tartva péntekre elrendelték az egyetemek és a középiskolák bezárását A brazíliai hadsereg csütör­tök este kiadott több közle­ményében feltétel nélküli tá­mogatásáról biztosította Cos­ta e Silva jövendő elnököt és már előre elutasított minden olyan rendkívüli megoldást, amely Castelo Branco jelen­legi elnök megbízatásának meghosszabbítását jelentené. Politikai körökben már eddig is teljesen biztosra vették, Costa e Silva hivatalba lépé­sét 1967 márciusban, amikor Castelo Branco megbízatása lejár. A tájékozott körök sze­rint a hadsereg azért szánta el magát erre a fellépésre, mert Branco állítólag nem hajlandó lemondani a hata­lomról Az egyesülés természetesen a két párt közötti kompromisz. szumos megegyezés terméke — de az engedmények zömét Nenni pártja tette. Az egye­sülés tehát a jobboldali szoci­áldemokrácia előretörésének jegyében és lényegében kom­mun istaellenes bázison jön lét­re. Ennek az alapvető oka, hogy Nenni pártját az utóbbi években az elvi és politikai kudarcok egész sora érte, s emiatt a párt fordulóponthoz érkezett. Nenni 1959—60 tá­ján kezdett eltávolodni koráb­bi, baloldali politikai vonalá­tól. Ekkoriban dolgozta ki az úgynevezett „autonomizmus” elméletét. Ennek az volt a lényege, hogy „autonómnak” azaz függetlennek kell lenni a munkásosztály és a követ­kezetesen haladó erők elsöp­rő többségét tömörítő kom­munista párttól. Ehelyett a polgári kormánykoalícióba történő „betöréssel” kell kí­sérletezni. Az autonomista szárny megjelenése több szárnyra szakította, és ezzel meggyengítette az Olasz Szo­cialista Pártot. Nenni és az általa vezetett autonomista többség azonban 1963 decem­berében mégis kikényszerítet­te a kormányba való belépést. 16 év után ez volt az első olyan olasz kormány, amely­ben részt vett az Olasz Szo­cialista Párt. Nenni és az autonomisták tehát beverekedték magukat a „nyomógombok szobájába”. Ám csakhamar rá kellett döbbenniük, hogy ők csak a szoba közepén ácsorognak. A gombokat továbbra is a tény­leges politikai hatalmat kéz­Charles Coonrad és Richard Gordon, a Gemini 11. asztro­nautái a Guam anyahajóról pénteken reggel helikopteren indultak útnak Kennedy-Fok felé. A két űrhajós a tervek szerint vasárnap estig, vagy hétfő reggelig marad az' ür- kisérleti támaszponton. Itt megadják az első felvilágosí­tásokat az űrutazás tapaszta­latairól, majd a texasi Hous­tonba repülnek, hogy nyolc napon át magnetofonszalagra diktálják a háromnapos, vi­lágcsúcsjavító repülés minden apró mozzanatát. Itt. Hous­tonban, tartják meg a hagyo­mányos záró- sajtóértekezle­tet is. George Mueller az űrkisér- leti támaszpont egyik vezető­je, csütörtöki sajtóértekezle­tén elmondotta, hogy a Gemi­ni 12. október végére kitű­zött űrutazásával kapcsolat­ban, igen erősen fontolóra veszik, ne vegyék-e alapos revízió alá az akkorra beter­vezett „Föld-körüli űrsétát”. Egy másik tudós, Robert Oil- ruth, ismét úgy nyilatkozott, New York (MTI) A gyarmati rendszer felszá­molásával foglalkozó, huszon- négyes ENSZ-bizottság szava­zás nélkül jóváhagyta a dél­nyugat-afrikai ügyben beter­jesztett jelentést. Ezt a gyar­mati bizottság tagjaiból álló albizottság dolgozta ki és nyújtotta be egy héttel eze­lőtt. A jelentés egyebek között indítványozza, hogy az ENSZ vegye át Délnyugat-Afrika kormányzását — ha szüksé­ges, erőszak alkalmazásával is — Dél-Afrikától. A fajüldöző dél-afrikai kor­mány a régi Népszövetség ál­tal adott mandátummal, jog­talanul annektálta Délnyugat ben tartó kereszténydemokra­ták nyomogatták. Nenni és társai kormányzati kudarca tovább mélyítette a párt bel­ső ellentéteit. A radikális bal­oldal 1964-ben levált a párt­ról és létrejött a „Proletár­egység Olasz Szocialista Párt­ja”. Emellett a párton belül is kialakult egy balszámy, amely Balzamo és Lombardi vezetése alatt a párt belső szerveiben küzdött az auto­nomisták politikájával szem­ben. Nenni,és az általa vezetett többségi csoport számára azon. ban ekkor már nem volt visz- szaút. A kormánnyal való együttműködés felmondása, a koalícióból történő kivonulás az utóbbi nyolc évben köve­tett politika csődjének látvá­nyos beismerését jelentette volna. A jobbfelé vezető úton haladtak tehát tovább, és megtették a soron következő lépést. 1965 őszén a szocia­lista pártkongresszus heves belső harcok után ismét Nen- ninek, és az autonomista szárnynak szavazott többséget. hogy még mindig nem min­den világos a kabinon kívül végzett munka nehézségét il­letően. Több módosítást haj­tottak már végre, de a prob­léma valószínűleg túllépi a műszaki kereteket. — Nem tudjuk, hol a rejtély kulcsa — mondotta. Kennedy-Fokon közölték még, hogy az eredetileg 72 órára tervezett októberi űruta­zást négy napra hosszabbítot­ták meg. Erre azért volt szük­ség, mert a korábbi vállalko­zásokon nem tudtak minden program szerinti kísérletet el­végezni. Ami pedig az űrséta rejté­lyét illeti — Gordon szerdán rosszul lett — szakértők em­lékeztetnek rá, hogy a választ már csak a Gemini 12. adhatja meg. Azután hosszú időn át nem lesz alkalom ilyen kísér­letekre. A Gemini-széria ugyanis októberben lezárul a az utána következő Apollo- űrhajók kabinját már nem le­het kinyitni. (MTI)-Afrikát és az Apartheidet oda is kiterjesztette. Az ENSZ-bizottságban el­fogadott jelentés előirányoz­za, hogy az ENSZ szabjon határt a dél-afrikai kormány hatáskörének és vegye át a délnyugat-afrikai terület köz­vetlen irányítását, majd egye­temes szavazati jog alapján tartsanak választásokat és ez­zel készítsék elő a terület függetlenné nyilvánítását. Bár a jelentést a bizottság elfogadta, a vita folyamán az amerikai, az ausztráliai és a dán küldött „fenntartásokat” hangoztatott. A délnyugat-afrikai kérdés az őszi ülésszak megnyitása után a közgyűlés elé kerül. részvétel mellett és elutasít­ja az együttműködést a kom­munista párttal. Nenni és csoportja ezzel „bezárta a kört”. Annak ide­jén, a második világháború után Nenni és pártja éppen azért lépett külön útra a jobb­oldali szociáldemokráciával szemben, mert felismerte, hogy csak a kommunistákkal fenn­tartott akcióegységben lehet keresni a tényleges haladó változások kivívásának lehe­tőségét. Az akcióegység köve­telése ma éppen olyan elen­gedhetetlen feltétel mint ak­kor, Nenni és csoportja azon­ban — Longo szavaival — a „meghátrálás és belenyug­vás” útját választotta. E lépés szinte tragikomi­kus vonása, hogy mialatt Nen­ni pártja elveszti önálló po­litikai arculatát a „minden áron kormányon maradás” érdekében — tényleges ereje óhatatlanul lemorzsolódik. A párt ugyánis ma még a leg­nagyobb olasz szakszervezeti szövetség keretein belül, va­lamint több száz városi köz­ségtanácsban együttműködik a kommunistákkal. Mihelyt a közeli hónapokban sor ke­rül ennek az együttműködés­nek törvényszerű meggyengí­Megszíínnek a MEKBLOR-olaj beszerzési nehézségek Készpénzért is árusítják Gyorsan népszerűvé vált az elmúlt években országszerte az aifűtés nemcsak a közületeknél, hanem a lakosság koreben is. ok ezren vásároltak MEKALOR olajkályhát, mivel ez az ; olcsó 5 tiszta fűtési mód igen előnyös, különösen ott, ahol a tűzrakás 1 AzV<?römbe azonban időnként üröm is vegyül, mivel sokaknak ; olaj beszerzése gondot okozott. Vidéken kevés helyen arusitot- ik MEKALOR olaj bélyeget és legtöbbször a bélyeg eladó hely ! a kiszolgáló kút nem egy helységbeh volt. tgy azután gyakorta ;-tíz kilométeres felesleges utat is meg kellett tenni a tuzelo­^Bi/dapesten, ahol házhoz is szállítják a MEKALOR-olajat, ^akran a téli hónapokban a rossz útviszonyok akadályoztak a llyA™aAFOlf'Ásványolajforgalmi Vállalat ezért az idén a megfelelő észletek biztosítása mellett, az ellátás rendszerén is változtatott. Ebben a fűtési szezonban már a fővárosban a hazhozszallita- m kívül a fogyasztók készpénzért is megvásárolhatják a tüzelő .ajat minden olyan üzem-anyagtöltő állomáson, ahol gázolajat is 'usítanak. Természetesen a már ismert házhoz szállítás továbbra működik, literenként kettő forint húsz fillérért a megrendelést ijvető második napon a fogyasztók lakására kiviszik a kívánt lennyiséget. A töltőállomásoknál vásárolt"olaj literenként. 1,90 Ft. Az új árusítási rendszer különösen a vidéki fogyasztóknak edvez. A korábbi rendszerben megszokott felesleges utazgatás meg- iűnik, hiszen szeptember elsejétől már a vidéki MEKALOR tu- jdonosok is készpénzért szerezhetik be a tüzelőolajat. A most életbe lépett rendelkezés országosan 112.000 kályha ilajdonost érint, köztük 23.000 budapestit. Az ellátásról szóló tájékoztatás kapcsán az AFOR felhívja a gyasztók figyelmét a MEKALOR kályhák szakszerű kezelésére is. z olajkályha ugyanis sok előnye mellett, veszélyesebb, mint a agyományos kályhák, és így gondosabb bánásmódot igényel, lsősorban a betöltésre kerülő olajra kell ügyelni. Csak tiszta, ledélcmentes, és vízmentes olajat szabad a kályhatartályba töl- >ni. Ha szennyezett olaj jut a kályhába, a készülék eltömodhet. yenkor az égés tökéletlen, az olaj kormoz és a tálcán koksz kép- 5dik. A dugulást házilag úgy lehet megszüntetni, hogy egy rész etróleumot és négy rész MEKALOR olajat tartalmazó keveréket ntünk a tartályba, és ez kioldja az üledéket. Különösen kell gyelni arra, hogy víz ne kerüljön a készülékbe A vizet gyanis csak szakember tudja eltávolítani az úszó szétszedésével, 3 ez időt vesz igénybe. Nem mindegy, hogy hol tároljuk a MEKALOR háztartási óla­it. Fütetlen, hideg helyen ugyanis már 0 celsiusnál kenőcsös nyaggá dermed. Az ilyen olaj már csak úgy használható, ha be­ütés előtt felmelegftlük és a keletkezett olajüledéket felkeverjük. felmelegítést azonban közvetlenül lánggal, vagy villamos fűtő erendezéssel nem szabad végezni a tűzveszély miatt. A megder- íedt fűtőanyagot meleg helyre kell vinni, ahol egy nap alatt slmelegszik a megfelelő hőmérsékletre. Sok fogyasztónak gondot okoz az is. hogy az olaj színe szál- ímányonként változik. Nos. ennek tüzelési szempontból semmi elentősége nincs. Mint az ÁFOR közölte a MEKALOR-olaj színe világossárgától egészen a sötétbarnáig változhat, minősége, fű- Sértéke viszont változatlan. Emellett felhatalmazást adott a polgári kormánykoa­líciókban hosszú évek óta résztvevő szociáldemokrata párttal történt egyesülés ki­dolgozására. E felhatalmazás alapján 1966 július végére a két’ párt képviselőiből alakult vegyes bizottság kidolgozott egy közös programnyilatkoza­tot. (Nenni pártján belül a Lombardi—Balzamo szárny a nyilatkozat ellen szavazott). A programnyilatkozat lényeges tartalma, hogy lándzsát tör a jelenlegi „középbal” kor­mánykoalícióban való további tésére, majd megbontására, Nenninek nagyszabású politi­kai veszteségekkel kell szá­molnia. Ezen a szinten ugyan­is az együttműködés alapját éppen a dolgozó tömegek szenvedélyes baloldalisága, a kommunista párttal való együttműködés szándéka al­kotta. Ügy tűnik, hogy ezek­ben a napokban a 73 eszten­dős Nenni nemcsak az Olasz Szocialista Párt önállóságát számolja fel, hanem tényleges befolyását is. Gömöri Endre Brazíliai diáktünfeiés Bezárták az egyetemeket és középiskolákat a „nyomógombok” Hz ENSZ vegye át Délnyugat-Afrika kormányzását

Next

/
Oldalképek
Tartalom