Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)

1966-09-14 / 218. szám

NÖGHÄD 1966. szeptember 14! szerda Salgótarján környéki honfoglaláskor! lelet párizsi magyar kiállításon A nagyközönség és a szak­emberek egybehangzó véle­ménye. hogy a magyar mű­vészet párizsi kiállítása mú­zeumügyünk kiemelkedő ese­ményei közé tartozik. A francia fővárosból visszatért művészeti kincseink itthoni, augusztus 19-én megnyílt tár­a karancslapujtői aranyozott ezüst öv-veretsort és a pilinyi ezüst és aranyozott ezüst ló­szerszám díszeket állították ki. S megkülönböztetett ér­deklődéssel keressük meg a grafikák között a pásztói születésű Csohány Kálmán alkotásait is. Öv-veretek a Szépművészeti Múzeumban rendezett kiállí­táson lata a Szépművészeti Múzeu­mot valóságos búcsújáró hellyé tette. A kiállításról nem hiányoz­nak a nógrádi eredetű mun­kák sem, és épp a legkoráb­bi ötvösművészeti alkotások es a modern grafikák között találjuk meg azokat. A közel 300 műalkotásból álló tárlat­ban különösen sokáig és nagy figyelemmel nézegetjük azo­kat a vitrineket, amelyekben Hogy most részletesebben mégis csak a karancslapujtői öv-veretekröl szólunk, annak az az oka, hogy a híres ré­gészeti leletnek a felfedezése és további sorsa kapcsán módunk nyílik a salgótarjáni múzeumügy kezdeti korsza­kába futó bepillantást tenni. Mind szélesebb körben is­mert tény, hogy a tavaly el- hűnyt Damay Domyay Béla az 1920—30-as években mi­Gom bate rmc Sós a tárnákban Manapság a legkülönbözőbb fórumokon sokat beszélnek a •Sampinyon gomba termeszté­sének népgazdasági jelentő­ségéről, a kedvező bel- és külföldi elhelyezési lehetősé­gekről, melyeket ma még a kis mennyiségű termelés miatt egyszerűen nem tudunk kihasználni. Az éves 1,2 mil­lió kilogramm nem hogy ex­portra, de a hazai igények ki­elégítésére sem elegendő. A hazai gombatermesztés fel­lendítése céljából az idén a SZŐ VOSZ létrehozta a Gom­batermesztési Országos Szö­vetkezeti Központot, és célul tűzték, hogy 1970-ig évi hat millió kilogrammra emelik a termelt mennyiséget. Az adottságok megvannak! A termelőszövetkezetek üveg­házai ősszel rendszerint ki­használatlanok. Csak ezekben évente 2 millió kilogramm gombát lehetne termeszteni. Örvendetes, hogy a nógrádi - :övetkezetek közül a szécsé- nyi, szurdokpüspöki és pat- varci máris hozzálátott a munkához. Másrészt a föld­művesszövetkezetek meglevő pincehelyiségeinek felhasz­nálását kell szorgalmazni. Salgótarjánban és Ecsegen mar leszüretelték az első ter­mést, és az eredmények igen biztatóak. Ecsegen kiváló 12—15 kilogrammot, Salgó­tarjánban közepes termést, négyzetméterenként 5 kilo­grammot szedtek le. Az egyik legszámottevőbb lehelőség a termelés fokozá­sára a már korábban leállt bányák tárnáinak hasznosí­tása. A Nógrádi Szénbányá­szati Tröszt dicséretes gyor­sasággal felvette a kapcsola­tot ä GOSZK-kal és a tárgya­lások hamarosan befejeződ­nék. A termelés a tröszt ke­zelésében maradna, szakem­bereket *a GOSZK biztosít, az értékesítést pedig a földmű­vesszövetkezeti hálózat bo­nyolítja le. Az elképzelések szerint a R Vkóozi tanbányában 2000, Csibaj-aknán pedig 1000 négy­zetméteren októberben ter­vezik a gombatelepítés kísér­leti beindítását, amely már februárban termést is hozhat. lyen önfeláldozó tevékenysé­get fejtett ki a Salgótarjáni Városi Múzeum megszervezé­se érdekében. Most látjuk igazán, milyen nagy szerencse, hogy Darnay Domyay, mielőtt átvette a keszthelyi múzeum vezetését, a legértékesebb helyi feleite­ket, köztük a karancslapuj- tőit is, a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A nagyértékű lelet első leírása is az ő nevéhez fűződik. Er­re 1948-ban a Molnár I. Je­nő szerkesztésében és a Magyar Szovjet Művelődési Társaság salgótarjáni csoport­jának kiadásában megjelent Vándortűz című időszaki ér­tesítőben került sor. A két tanulmány alapján csak éppen felvillantjuk az értékes honfoglaláskori lelet előkerülésének legfontosabb körülményeit. A környéken az első honfoglaláskori régi­ségeket Tóth Mátyás Tőgyör ekéje hozta felszínre 1932 táján a karancsaljai Lapos­tetőn. Erről elég későn, 1938 május 15-én Zacskó József helyi tanító és Payer Antal Hangya szövetkezeti üzletve­zető értesítette Damay Dor- nyayt. E leletből csak négy öv-veret, egy zabla és egy kengyeltöredék került a Nem­zeti Múzeumba. Míg a karancsaljai Lapos- tetőn a kutatók megállapítá­sa szerint csak egy lovassír tárgyaiból került elő néhány darab, a karancslapujtői Nyárvas dűlőben négy sirt fedeztek fel. Az elsőt Solti Horváth László adóügyi jegy­ző találta meg, 1939 tavaszán. További kutatásokat 1939 jú­nius végén Damay Domyay Béla és Fettich Nándor végez­tek e helyen. A Nyárvas dűlői lelőhelyről kerültek elő a mind szélesebb körben is­mert karancslapujtői öv-ve- retek, melyeknek kimagasló tudományos ériékét a pári­zsi és budapesti bemutató mindennél ékesebben bizo­nyítja. Mindazok, akik akár a ka­rancsaljai, akár a karancsla­pujtői lelet lappangó és ed­dig ismeretién darabjainak a felderítésében a kutatók se­gítségére sietnek, nagy szol­gálatot tesznek a magyar és az egyetemes tudománynak. Kovács János Mítosz és valóság „Mindenkor szem előtt kell tartanunk, hogy a dolgozók ateista nevelésében nem en­gedhetők meg a lélektelen, adminisztrációs módszerek. A vallási ideológia elleni harc (eszmei harc), amelyben csak a meggyőzéssel érhetünk el eredményeket.” A szovjet szerzők mun­kaközössége által írt — s most. a Kossuth Könyvkiadó­nál magyarul is megjelent — vaskos könyv egyik fejezeté­ből idéztük fentieket. A könyv helyes módszerrel vi­lágít rá, melyek a vallási le­gendák forrásai, s hogy mi­lyen történelmi és tudatbeli okok akadályozták a tudo­mány eredményeinek a tö­megekhez való eljutását. „A vallás és a tudomány a vi­lágról” című mű szerzői többször is leszögezik, hogy a szovjet állam biztosítja a szabad vallásgyakorlás jogát, ám — ahogy írják — „a lel­kiismeret és a meggyőződés szabadságára nemcsak a hí­vőknek van joguk, de az ate­istáknak is”. A könyv szerzői nem ta­gadják, hogy a vallás sokáig történelmi szükséglet volt. Azt sem tagadják, hogy egyes egyházi vezetők — például XXIII. János katolikus pápa — békeszerető irányvonala hasznára volt a békés egymás mellett élés elméletének és gyakorlatának. Ugyanakkor tényekkel bizonyítják, hogy a vallás — méghozzá minden vallás — „vigasz”, s megnyo­morítja az embereket, hiszen e „vigasz”-nak az a lényege: az ember tagadja meg saját lelkivilágát, mondjon le önál­lóságáról. „Az ember csupán akkor nyerhet vigasztalást a vallás értelmezésében, — fog­lalja össze mindezt a könyv egyik, a vallás és az emberi méltóság kapcsolatát tárgya­ló fejezete — ha magát je­lentéktelen és méltatlan lénynek ismeri el.” E könyv arra serkenti az olvasót, hogy nézzen szembe az ember valóságos történe­tével — az emberszabású majmoktól egész korunkig, amikoris az embereknek sok és sokféle problémát kell megoldaniok ahhoz, hogy megteremtsék mindenki szá­mára a boldog és tartalmas életet Szabó Máté Könyvek között Nemcsak a neve „Helyes”, Marika is vonzza a férfi sze­meket. A Rétsági Körzeti Földművesszövetkezet köny­vesboltját vezeti. Huszonhat község, mintegy harmincezer lakója szellemi táplálékáról gondoskodik. A múltkor is bejön hozzá egy vidéki néni: — Valami régi, szép szerel­mes könyvet adjon, lelkem! Es a „lelkem” otthonosan válogat, mert sok könyvet ol­vasott már életében, a 21 esz­nézem milyen könyveket tar­tanak. Lekötöm a kulturális alap egy részét, megbeszélem a rendeléseket... Egyszóval agitál a könyv, az olvasás mellett. Azt ta­pasztalta, hogy minden szövet­kezetnél van könyvtár és könyv, de nem mindig se­gíti a tanulást, művelőd-. Legtöbbjük elavult, a sza' ' irodalom is idejét múl a már. Azóta 1 újabbak jelent' k ' meg. Ezeket kínálja. — És sikerrel? tendő alatt. Szereti a könyve­ket, közöttük él, barátságot kötött a regényekkel, novel­lákkal, versekkel. A hivatalos státusza: eladó! Valójában a könyvek prófé­tája. A könyvesbolt 180 ezer forint értékű árut kínál. Ha­vonta negyvenezer forintot is itt hagynak az- emberek. Még­sem ez jelenti az alapvető, a legfontosabb munkát számá­ra. — Hetenként kétszer, ked­den és szerdán vidékre járok — mondja. — Felkeresem a termelőszövetkezeteket, meg­— Már ahol. Azért most már megértik a termelőszö­vetkezetek, hogy szükség van könyvekre és lekötnek 100—500 forintot a kulturális alapból ilyen célokra is. Bizony több kellene! Havon­ta egy-két könyv nem sok egy termelőszövetkezet számára, ahol több százan dolgoznak, örvendetes viszont, hogy He­lyes Mária egyre hatékonyab­ban agitál a rétsági huszon­hat községben a könyvei mel­lett .. —gáldonyi — ÍEeSffl P/NTB'fi H7VA’NlJ,! *EOE’Nye 8 Ebben az időben már Fran­cis elhatározta, hogy repülő lesz. Ez az elhatározása még McGrath elbeszéléseinek ha­tása alatt érett meg benne, McGrath nagyszerű története­ket tudott a háborúról. Re­pülő élményeiről mesélt, lé­gicsatákat elevenített fel, ami­kor fent a levegőben har­colt a fasiszta repülők ellen. Az igaz, hogy McGrath más­képpen mondotta el ezeket a történeteket, mint ahogyan azokban a könyvekben álltak, amelyek az amerikai légierők második világháborús hőstet­teiről szóltak, s szép számmal lehetett találni a hadiözvegy kölcsönkönyvtárában. Ezekben a könyvekben ritkán esett szó a másik frontról. McGrath viszont minduntalan beleszőt­te elbeszélésébe: „Ez akkor ‘ it’ért Moszkva alatt...” Vagy: „Amikor le­szálltunk, rohantunk a rádió­hoz, hogy meghallgassuk, a Volga mellett hogyan állnak a dolgok? ... Mindezt a vizsgálóbizottság terhére rótta McGrathnek. Azt azonban a vizsgálóbizottság sem tudta megakadályozni, hogy a tanár szavai ne hagy­janak nyomot volt tanítvá­nyaiban. Igaz, Rowers hama­rosan elfeledte, rrrit tanított a tanár a második világhábo­rúról, de az megmaradt ben­ne, hogy a repülők igazi hő­sök. McGrath repülés iránti rajongása összekeveredett ben­ne azokkal az élményekkel, amelyeket máshonnan szerzett. S amikor elhatározta, hogy pilóta lesz, úgy okoskodott, hogy a vörösök támadása el­sősorban a levegőből várható. Az atomriadók megtették a hatásukat. A tizennyolc éves fiú el sem tudta képzelni, hogy az oroszok annak a másik nagy és hatalmas országnak a fiai, akik a második világ­háborúban vállvetve harcol­tak Amerika fiaival, s nem akarnak támadni, hanem bé­kében akarnak élni. Rowerset az újságok, a mozik, a tele­vízió, a rádió arra tanították, hogy az oroszok háborút akar­nak, s erősnek kell lenni, hogy ezt a háborút az Egyesül Ál­lamok, vagyis az igazi de­mokrácia, a szabadság és a civilizáció nyerje meg. Francis otthon a szülői ház­ban egyelőre nem mert elő­állni a tervével. Ügy gon­dolta, kinevetik és Valamifaj­ta romantikus álmodozónak tartják, aki ahelyett, hogy valamiféle egyszerű, hétköz­napi foglalkozást választana, például átvenné apja cipész­műhelyét, vagy banktisztvi­selői állást keresne, esetleg az állam szolgálatába állna, mint hivatalnok, — pilótának megy. A fiú maga is romantikus­nak képzelte a repülőtiszti foglalkozást. Este, lefekvéskor újra és újra álmodozott. Le­játszotta magában azokat a filmeket és televíziós színda­rabokat, amelyeket látott, új­ra irta a könyveket, amelye­ket olvasott — mindig saját magával a főszerepben. Elképzelte magát, amint va­dászgépével ott kering New ■York felett, olyan magasság­ban, ahonnan már a hatalmas felhőkarcolók sem látszanak. Körülötte óriásfelhők gomo­lyognak. Minden szürkéskék, nem lát semmit, pedig az el­lenség közeleg. Minden ideg­szálával a fülhallgatón át hoz­zá érkező jelentéseket, paran­csokat figyeli. — Északkeletre vörös táma­dórepülőgépek! Atomtámadás­sal fenyegetnek! Rowers fő­hadnagy, semmisítse meg a célt! És keményen megmarkolja a kormányt, s, a megadott irányba indul. Az oroszok egész sereg repülőgéppel tá­madnak. De ő nem törődik a veszéllyel, épp úgy... mint... (azelőtt ilyenkor azt gondolta, hogy mint McGrath 1944. jú­liusában a Csatorna felett) Ge­rald Mohr, a Közel a végíté­lethez című Paramounth-film­ben, aki egymaga száz táma­dó vörös repülőgépet lőtt le, vagy mint az a televíziós színész, aki a szombat esti adásban egészen belopózott Oroszország közepébe és ott robbantotta fel az oroszok „szuper atombombáját” ame­lyet „Washingtonnak szántak”. Egyszóval ő, Francis Rowers, szembeszáll a támadókkal. Ha nem elég ügyes és bátor, ak­kor nemcsak ő hal meg, ha­nem a vörösöknek sikerül le­dobniuk az atombombát New Yorkra és az egész város — a helyi újság vezércikkének szavai szerint — úgy néz majd ki, mint egy „tucatnyi üres konzérvdoboz, amelyen keresztül ment egy teherautó karaván”. De ő nem hibáz. Halálos biztonsággal siklik egy gép felé, amelyet mind­két oldalról több tucat repü­lőgép vesz körül. Az orosz gépek balról, jobbról, alulról felülről támadják őt, de min­dig kisiklik gépágyújuk fonal­keresztjéből. Aztán ő elsüti gépágyúját. A repülőgép hir­telen lángba és füsttengerbe borul, s zuhanni kezd lefe­lé, magával ránt még két re­pülőgépet. A többi repülő ha- nyathomlok menekül, ő pedig, Rowers, mint aki jól végezte dolgát, leszáll a repülőtéren, ott a parancsnok futva megy elé: — Gratulálok, százados! Az elnök személyesen köszöni, amit tett! Ö előbb rágyújt egy ciga­rettára, s csak azután fog ke­zet a parancsnokkal, aki iz­gatott, szaggatott mondatok­ban meséli el, hogy Rowers nem tévedett, azt a repülőgé­pet lőtte le, amely fedélzetén az atombombát szállította. A kézfogást újra és újra meg kell ismételni, mert köz­ben odaérkeztek a fotóripor­terek, akik újra és újra e’- kattintják gépeiket. A fény­képek a legközelebbi kiad s első oldalára jönnek, köztük a - is, amelyen a hős menyas • szonya, vagyis Rose Rufen boldogan borul vőlegénye nyakába. A fényképeken kívül hosszú riport következte, amely tartalmazza majd a hőstett leírásán kívül Rowers. Amerika elsőszámú megmer - tője személyes „storyjait” is. A riporterek természetesen megkérdezik, hogy ki a ked­venc filmszínésze, mit szokott ebédelni, s mi a véleménye Marilyn Monroe lábairól. Az utolsó kérdésre így válaszol: — Oké! De Roseé szebb! Mire a Paramouti filmvál­lalat jelenlevő képviselője mindjárt felajánlja, hogy Rose és ő játssza el a főszerepet abban a filmben, amely majd a hőstettről készül, ö azon­ban visszautasítja a filmsze­repet, mondván, hogy egyelő­re visszavonul farmjára — amelyet éppen az imént ka­pott az elnöktől — és ott pi­heni ki az izgalmakat. Re ■ - viszont elfogadja az ajánlat . csak azt köti ki, hogy egy h -- nap alatt fejezzék be a fel­vételeket, mert akkor lesz az esküvő. Mi sem természete­sebb annál, minthogy a film- producer ebbe is belemegy, s mindjárt száz-százezer dolláros csekket nyújt át mindkette­jüknek előlegül a szerződés­re, illetve a „Rowers-story" megfilmesítési jogáért. (folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom