Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)
1966-09-11 / 216. szám
I 1966. szeptember It. vasárnap NOGRÁD 5 Nem hajtott fejet De — eJvtársaim! ez az a munkásság» mely osztályharcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! Cs búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagára szerelve tgyen készül a világ, bol a munkásság majd a sötét gyárra szegzl az Ember vörö9 csillagát! (József Attila: Munkások c. verséből) Amíg bement a szobába, a felesége közelebb hajolt: — Nekem szokta mondogatni, hogy „már kiesek mindenből”. Beteg, tavaly operálták. pihennie kellene..; Bojtos Sándor végszóra lép e konyhába: —- Kellene, de nem tudok. Azt tartom, amit egy írónő mondott: Az ember addig él. amíg dolgozik. Szeptember 14-én lesz hetvenéves. Élete csupa harcban, munkában telt el. Húszéves korában ismerkedett meg a mozgalommal és negyvenkét éve 'párttag. A két adat sok mindent meghatároz. Nem vitt, véghez nagy tetteket, de amit tett, mindig a mozgalom érdekében cselekedte. ő is — mint sok magyar fiatal — a hadifogságban tanulta meg, hol a helye; — Egy karcagi kőműves. Fodor József, aztán Szabó József törökkoppányi, negyvenholdas gazda voltak „első tanítóim”, és Ligeti elvtárs, aki Omszkban jött hozzánk. Már akkor csodálkoztunk, hogy Szabó, a Somogy megyei nagygazda milyen világosan látja a helyzetet. Hallgattunk is rá... Tagja volt a lágerbizottságnak, aztán 1919-ben a 6-os vasas-ezrednek, amelyik Csi- fár és’ Mohi között tevékenykedett. Bojtos Sándor cipész szakmát tanult és amikor a Tanácsköztársaság elbukott, Tóth Istvánnal, Toldi Istvánnal, Csernus Jánossal gyalog mentek Zólyomba, mert szülőfalujában, Ipolynyéken nagyon szorongatták abban az I» időben az egykori vöröskatonákat. A cipőgyárban kapott munkát, szervezte a szakszervezetet és a sztrájkokat. Bélán úr —, a gyár egyik tulajdonosa — egy alkalommal, nagy nyilvánosság előtt megjegyezte. — Eddig azt hittem, hogy Bojtos jó ember, de most látom, hogy egy „zbojnyik”. Beperelte becsületsértésért. A bíróság elmarasztalta Bélán urat de Bojtos Sándornak nem volt maradása. Még 1924-ben belépett a a kommunista pártba. Léván terjesztette az antifasiszta lapokat, vezető beosztású tagja volt a vörös szákszervezetnek, általában a propagandát bízta rá a párt. Így volt ez 1944- ben is, amikor december 20- án felszabadult Léva. Városi párttitkár lett, majd gazdasági funkcióba került. Később Balassagyarmatra költözött és itthon is bekapcsolódott a mozgalmi munkába. A párt a hadseregbe szólította. Hat évet szolgált egyenruhában és 1955-ben őrnagyi rangban szerelt le. Most panaszkodik: — Nem tudok munka nélkül meglenni! Amikor kerestem, a Gyógyszertári Központban is ezt mondták róla. Később a párt- bizottságon is megerősítették: Bojtos elvtárs igen aktív ember. Tagja a városi pártbizottságnak, és amit negyvenkét éves párttagsága idején összegyűjtött, a mozgalmi tapasztalatokat most itt kamatoztatja. Munkásőr! Bár a nyolcórás szolgálatot egésiségi állapota miatt nem bírja, de négyórás beosztást szívesen vállal. „Társadalmi munkáiban is!” — mondta beszélgetésünk során, és ezt életének számos epizódja bizonyítja: Böjtös Sándor önként és egyéni érdekek nélkül végezte a több évtizedes, illegális munkát. Ha arra volt szükség a Felvidéken utcáról utcára járt és terjesztette a pártlapokat. A felszabadulás után. élelmiszerosztást bíztak ra\a munkásnegyedben és jóformán ingyen dolgozott. Amikor öt és félévet Uruguay-ban töltött, szerkesztette a Munkás-t, előadásokat tartott a montevi- deói magyar, cseh, jugoszláv és román munkásoknak, internacionalistáknak a szovjet hazáról, a szocializmusról. A kapitalista kortüneteket elég volt egy-két példával említenie. Az uruguay-i munkásak saját bőrükön tapasztalták „áldását”. Egy könyvet tesz az asztalra. Csehszlovákiában adták ki. Címe: Akik nem hajtottak fejet. Köztük volt Böjtős Sándor is. — Meg Neuner János, rá még élesen visszaemlékezem. Az illegalitásban elkapták és alaposan összevertek. Azt akarták kiszedni belőle, kik voltak még a társai. Neuner hallgatott. Vele megszakadt a felgöngyölítés folyamata abban az időben. Mikor kikísér a folyosóra, ismétli, hogy... „az ember addig él... — Amíg dolgozik — folytatom — de már itt lenne az ideje pihenni! — Nekem a pártmunka a pihenés! Hetvenéves korában is fiatalos lelkesedéssel beszél erről. Példamutató ragaszkodás ez ahhoz, amiért életének legszebb éveit áldozta... Gáldonyi Béla @ — Ml, felnőttek, akikre hazánk az amerikai ifjúság jövőjét bízta, nem nézhetjük ölbe tett kézzel, miként mennek tönkre fiaink, lányaink, legszebb reménységeink — folytatta a tanár. — Mindannyian felelősek vagyunk az amerikai fiatalok jövőjéért. Ez • a fiatalság szépre és jóra született. Szabad, demokratikus államban, a mi szeretett Amerikánkban, amelynek szabadsagát és demokráciáját őseink vérrel vívták ki. Amerika nem lehet a gengszterek földje. Az amerikai fiatalság nem lehet a züllés, hanem a jövendő, a szépség, a becsület ifjúságává kell, hogy váljék. Henry halála figyelmeztetett bennünket: nem nézhetjük ölbet tett kézzel, ami körülöttünk történik... Két héttel a temetés után McGrath-ot felfüggesztették. Mrs. Fieldhez hasonlóan őt is azzal vádolták, hogy a „vörösök ügynöke”. Az angol tanár épp úgy megtagadta a választ a kiküldött inkvizítorok kérdéseire. mint: karácsany előtt a tanítónő. McGrath azonban sokban különbözött Mrs. Fieldtől. A tanítónő idős asz- szony volt, aki félelemmel teli meglepetésében tagadta meg a választ, majd a következmények elől a halálba menekült. Az angol tanár jól tudta mit tesz, mit vállai magára, amikor nem állt szóba a főigazgató kiküldötteivel. De vállalta a harcot, mert tisztában volt jogaival. S azért is, mert úgy érezte, hogy ezzel is tartozik az amerikai ifjúság jövőjének, amelyről nemrégiben éppen egyik diákja temetésén beszélt... Francisban nem kisebb megdöbbenést keltett az angol tanár felfüggesztése, mint két hónappal előbb Mrs. Field ön- gyilkossága. McGrath-ot kedvenc tanáraként tisztelte. Igazi pedagógus, aki nem elégszik meg annyival, hogy az órákon gyorsan ledarálja az anyagot, csengetéskor pedig megkönnyebbülten sóhajt fel, és siet, hogy a, tanítás végeztével saját ügyei után lásson. McGrath szenvedélyes pedagógus: életcéljának tekintette, hogy a gondjaira bízott gyerekeket ne csak tanítsa, hanem nevelje is. A fiúk között nagy tekintélynek örvendett. Valamennyien tudták róla, hogy 1942-ben önként jelentkezett katonának. Három gyermeke miatt, nem kellett volna bevonulnia, de önszántából vállalta a szolgálatot, és a legveszedelmesebb fegyvernemhez, a repülőkhöz kérte magát. Egy vadászgép géppuskásaként részt vett a partraszállásban — fent, a levegőben halált megvető bátorsággal harcolt a náci pilótákkal, hogy partraszálló bajtársait biztosítsa. Egész sereg kitüntetést szerzett a háború folyamán. A győzelem napja után McGrathnak felajánlották. hogy maradjon továbbra is a légierők szolgálatában, magas fizetést kínáltak neki. de ő nem fogadta el. Kérte, hogy szereljék le — élethivatása a tanári pálya, s hogy Hitler nincs többé. Németország nem fenyegeti többé a szabadságot és a demokráciát, ismét a diákjai között van a helye. A tanár ügyének nyilvános tárgyalása a közoktatási tanács üléstermében kezdődött meg. Mr. Rubin, Rosa apja elnökölt, akit a közoktatási tanács mint köztiszteletben álló városi polgárt bízott meg az ügy kivizsgálásával. A vizsgálóbizottság előtt sorra vonultak fel a vád tanúi. Legtöbbjükről Francis semmit sem hallott. Mindenesetre furcsa alakok voltak. A tárgyalási tudósításokban azt állították: „legtöbbjük valamikor tagja volt a kommunista pártnak, de aztán felismerték hibájukat, kiléptek és elhatározták, hogy életüket a kommunizmus ellent harcnak szentelik”. A tanúk közül csak ketten mondták, hogy ismerik a vád alá helyezett tanárt De mindegyik tanú ugyanazt „vallotta”. Mint a kommunizmus „szakértői”, hajmeresztő történeteket mondtak el az amerikai demokrácia megdöntésére irányuló „vörös összeesküvésről”, a „Moszkva irányította tervekről”, amelyeknek „célja az iskolához való beszivárgás." A vád tanúi közül utolsónak lépett elő DeBoer. Ügy kezdte: — Nekünk valamennyiünknek, igaz amerikaiaknak tisztában kell lennünk azokkal az ördögi módszerekkel, amelyekkel a vörösök igyekeznek beférkőzni ifjúságunk leikébe ... McGrath is ilyen veszedelmes vörös, Moszkva Az élet elején — Maga meddig utazik, kislány? — Vizslásig. — Oda való? — Oda. De Megyei-ben dolgoztam. — Mit? — Képesítés nélküli pedagógus vagyok. Most jövök Egerből. Oroszból meg magyarból vizsgáztam a főiskolán. Nem valami fényesen sikerült. De dolgozni is és tanulná is!... — Most is Megyerben dolgozik? — Áthelyeztek Varsányba. Most még messzibbre kerültem otthonról. m Zakatolnak a kerekek. A bőrüléses személykocsi kattogással méri a sínek hosszát. Künn szürke, estébe hanyatló a táj. A fülkében bágyadtan merednek maguk elé az utasok, csak a lány élénk. Mintha láthatatlan zsilipet nyitott volna ki az utitárs néhány köznapi kérdése. Én hivatásnak választottam a pedagógus szakmát. Érettségi után nyomban tanítani mentem. Mint mondtam, orosz tanítok és magyar irodalmat; nyelvtant. Egy évet várattak velem, hogy be í ra tkozhassam az esti tagozatra. Illetve helyesebben mondva: a levelező tagozatra. Ez is olyan dolog, hogy én érettségi után vártam egy évet, mások nem. Nem tudom, hogyan van ez! Pedig nekem sem mindegy, hogy előbb vagy később végzek egy évvel. De hát az a lényeg, hogy tanulhatok. Persze azt gondolhatják, hogy azért választottam ezt a szakmát, mert rendezték a pedagógus fizetéseket. Hát először is: azt se tudtam, hogy fizetésemelés lesz. Másodszor meg: attól nem megyek a falnak amit keresek. Akár hiszik, akár nem, még a kilencszáz forintot sem teszi ki az alapom. Ehhez jön még egy kis ilyen pótlék, egy Ms olyan taHHHKBHMaaM ügynöke, akinek feladata volt az ifjúság megmételyezése. Tanúsítom: McGrath a tanári szobában azt állította, hogy Hitlert sohasem vertük volna le a szovjet hadsereg részvétele nélkül. Azt is állította: az orosz közoktatás sok tekintetben előttünk jár, tehát nyilvánvalóan propagandát igyekezett Mfejteni a vörösök érdekében. Elképzelhető, hogy diákjai között is ezt a szellemet terjesztette, amely ösz- szeegyeztethetetlen a közoktatási tanács által elénk állított nevelési programmal. Fiainkat és lányainkat arra kell nevelnünk, hogy civilizációnk és szabadságunk érdekében leszámoljanak a vörösökkel. Amint tanítványainktól hallottam, McGrath ezzel szemben több alkalommal úgy mesélte el második világháborús élményeit, hogy abban rokonszenvesnek tűntek fel a vörösök. Többek között ez a tanár nem átallotta elmondani diákjai előtt egy bizonyos Szemjonov nevű orosz repülőtiszttel való találkozását, akivel 1945-ben Berliniben ismerkedett meg, és saját bevallása szerint is háromszor találkozott, és hosszasan beszélgetett vele. Semmi kétség aziránt, hogy Szemjonov az orosz titkosszolgálat embere, különleges kiképzésben részesült. McGrath felugrott helyéről és közbekiáltott: — Tiltakozom az ellen, hogy ezt az embert rágalmazzák. Szemjonov feleségét, édesanyját és két gyermekét vesztette el a háborúban! Megölték őket a nácik! A háború első percétől harcolt és ha jól emlékszem, 34 fasiszta gépet semmisített meg! Ha ő nem lövi le ezeket a hitleristákat, akkor ezek is más alkalommal támadhatták volna a mi gépeinket és veszélyeztettél!: volna bajtársairo életét... (Folytatjuk) pótlék, de azzal sem érem el az ezerszázat. Most ebből fizetni az albérletet, élelmet ruházkodást, képzelhetik, hogy nem nagyon ugrálhatok. Nekem tehát nem mondhatja senki, hogy a pénzért választottam. Az orosz a kedvencem, csakhogy a főiskolán túl nagy az igény. Meg hát nyelvet tanulni falusi magányban, segítség nélkül nem gyerekjáték. A magyar már sokkal könnyebben megy, bár mondhatom, nem a legjobb társítás ez a két tantárgy. Magyar—történelem szakos tanár annyi van. hogy Dunát lehet rekeszteni velük. A régi iskolámban is legalább hárman voltak, akik magyar és történelmet akartak tanítani. Persze ez nem ment. Tanítottak helyette tornát és rajzot. Mert a tornatanárt és a rajztanárt, legalábbis falun, nagyítóval kell keresni. A szélfútta nyárfák hatalmas, szürke árnyak. Kísértetek, bágyadtan elmaradoznak a fáradhatatlan vasparipa mögött. Az ablak előtt hatalmas szikra-nyalábok záporoznak. m Sokan azt hiszik, hogy nem tudom én mennyire könnyű egy magamfajta lánynak. Itt vagyok én is. Még a középiskolából is alig tettem ki a lábam és máris tanítok. Hát igen. Ennek én nagyon örülök, mert nekem hivatás a tanítás. De nem olyan egyszerű a kérdés. Mégis csak tapasztalatlan fiatal lány vagyok. Ne vegyek mást, csak első varsányi élményeimet. Nem mondhatok csak jót új igazgatómra és kartársaimra Igazán kedvesek, látom rajtuk, hogy szívesen segítenek, ahol lehet. De hát mégis húsz forintba került minden utazás, amikor a tanévnyitót megelőző tanácskozásukra mentem. Három megbeszélés hatvan forint. Pedig nekem minden fillért fognom kell. Még azt sem tudom, menynyit kérnek ott egy albérleti szobáért. Egy másik fiatal kartársammal egyszer már nekivágtunk szálláshelyet keresni. Egy helyen mutattak szobát: megfelelt volna egyébként, csak éppen villanyvilágítás nem volt benne. Márpedig nekem esténként tanulnom kell. hiszen még éveim vannak hátra a főiskolán. Petróleumlámpa mellett tanuljak? Az bizony nehéz lenne. Majd megpróbálunk másikat keresni. Ügy hallottam, hogy tavaly még volt szolgálati lakás is a magamforma idegenből jöttéknek, csakhogy időközben átalakították a szállást szertárnak. Kosztolási lehetőség sincs. A kényszer rávisz, hogy megtanulj ak főzni! Bizony nehéz és költséges lesz így az élet, és azt is meg kell mondanom, túlságosan Sokat a túlórázás sem segít. Nagyon meg kell dolgozni egy százasért, hiszen nyolc forint körül van az órabérem. A túlóráért is az kap többet, akiknek nagyobb a fizetése. Ez már így van megállapítva. Már teljes a homály. A lámpa nem gyullad ki a vagonban, csak a szikrák villantanak némi fényt. Talán a vasút is takarékoskodik a világítással. És zakatol-zakatol egyre a vonat. Vajon messze van még Vizslás? 6 Kifárasztott ez a nap. Hiába, a vizsga is idegesítő és oroszból nagyon megforgattak bennünket. Megértem én, hogy nyelvet csak az tud igazán jól tanítani, aki maga is jól ismeri és a nyelvtannal is tökéletesen tisztában van. De levelező tanulással mégiscsak nehezebb megtanulni oroszul. Az lenne a jó: nappali tagozatra járni! Hja, persze, az sem olyan egyszerű, amilyennek látszik. Az én szüleim nem keresnek valami fényesen. Apám asztalos volt, de nem a szakmájában dolgozik, nem találta meg a számítását. Édesanyám az üveggyárba jár. Azután van egy öcsém és a nagymamát is ők tartják. De még így is rájuk szorulok. Nem tréfálok, de a .fizetésemből ritka, hogy haza tudok adni valamit. Inkább ők pótolnak nekem. Lesz mit meghálálnom, hogyha végre befejezem a főiskolát! Elég soká lesz. Addigra már huszonhárom éves leszek. Igaz. hogy akkor már nekem is jobb lesz. Mindjárt emelkedik a túlórapénz is a fizetéssel együtt. Most az is nagy segítség lenne, ha átvenne a salgótarjáni járás. Akkor hazajárhatnék mindennap és nem kellene albérletben Mnlódnom. Csakhogy a járások nem szívesen adnak át pedagógust egymásnak. És hogy őszinte legyek, a tarjáni járás se kapkod a képesítés nélküli pedagógusért. Pedig úgy hallottam: orosz szakosra a tarjáni járásban is szükség van. Ha ezt el lehetne intézni valahogy. De hát ez nagyon nagy dolog. Én már megpróbáltam, de látom, nem megy könnyen. Nem is hiszik, milyen sokat jelentene ez nekem. Mindjárt jobb lenne az osztályzatom is a főiskolán. Jaj, már Vizslás következik? Elbeszélem itt a leszállást is. Azért ne higgyék, hogy nagyon elégedetlen és nagyon szomorú vagyok. Inkább csak fáradt. Kivette az erőmet a vizsga. Legyűröm még azt a pár évet és én leszek a legboldogabb ember a világon. A viszontlátásra! További jó utat kívánok. Lakos György Állatkerti étlap Csaknem kétmillió forintot fordítanak évente a Fővárosi Állat- és Növénykertben levő 386 féle állat ellátására. Az Állatkert konyháján fehérköpenyes szakácsnők gondoskodnak az „étlapon” szereplő választék biztosításáról. Különösen az apróbb állatok igénylik a főtt ételeket; húslevest kapnak a majmok, számúiéra készül a boros tea. az elefánt takarmányába főtt rizst kevernek. A húsporciók megfelelő adagolását hentes szakember végzi, aki személyesen szerzi be a „nyersanyagot”, azaz rendszeresen jár vidékre, lovakat vásárpl. A majmok ötletszerűen fogadják el az ételt, ezért 24 fogásból álló terítéket kapnak naponta. Igen kedvelik a vörösbort. Előfordult, hogy egy olasz cégtől vásárolt majom megérkezése után idegenkedett a „magyar konyhától”. ezért eléggé körülményes úton banánt szereztek számára. Mire azonban megérkezett, már a sárgarépát részesítette előnyben. Gazdag menü kerül naponta az elefántok elé. A többi között 15 kilogramm abrakot, 2 kilogramm rizzsel ízesítve. 14 kilogramm sárgarépát, 14 kilogramm takarmányrépát, 25 kilogramm szénát kapnak „fejenként.” Az új lakónak számító zsiráfot a német szállító cég pattogatott kukoricához szoktatta. Ezt a csemegét itt sem vonják meg tőle. Minden- vasárnap „koplaló napot” tartanak. Ugyanis ezen a napon a legnagyobb a forgalom, és sajnos, még mindig sokan etetik az állatokat. Fia emellett még a napi szokásos eleséget is megkapnák, köhnyen gyomorrontás lenne belőle.
