Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)
1966-09-17 / 221. szám
6 ft <3 <5 R A Ö I9W. gaeptemfter it. sxomba Piaci előzetes: Össi „menetrend" a piacokon A tavalyinál kedvezőbb árak A naptár szerint is, a valóságban is még itt a nyár, a zöldség-gyümölcs szakmában azonban más „menetrendhez” kell igazodni. A korai árufényilvánuló csökkent keresletet bizonyltja, hogy a kis- mennyiségű felhozatal ellenére is 50 mázsát fővárosi piacokra szállítanak. 1965. szeptember 17-én megyénkben egy kiló zöldbab 4,40 forintba került, míg ma reggel 3,40 forintért lehet az elárusítóhelyeken megvásáVádoljuk az imperializmust! Ifjúsági nagygyűlés Nagybátonyban A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nagybátonyi szervezete rendezésében tegnap ifjúsági nagygyűlést rendeztek a bányavárosi művelődési otthonban. A nagygyűlés szónoka Moravcsik Attila, a KISZ Központi Bizottságának munkatársa, a Vietnamban járt magyar ifjúsági küldöttség tagja volt, aki beszámolt arról a hősies harcról, amelyet a vietnami nép az amerikai imperializmus ellen vív. A nagybátonyi fiatalok a nagygyűlés után hálatüzet gyújtottak a bányavárost övező hegyen . leségek szezonja zömében befejeződött, a kései zöldséggyümölcs egyre nagyobb teret követel piacainkon. Főzőtök és sárgadinnye már nem kapható. A paradicsom, zöldpaprika igazi szezonja augusztus volt. Augusztus 15— 21 között például 1000 mázsa étkezési paradicsom került forgalomba, a jövő héten csak 450 mázsa, melynek 44 százalékát Heves megyéből kapjuk. A zöldpaprika iránt megMódosífották az óvodai körzethatárokat Salgótarjánban ebben az évben két új óvoda is megnyitotta kapuit. A megyei tanács mögötti részen 50, a Pécskő utcai új építkezéseknél pedig 75 személyes óvodát adtak át rendeltetésének. Az óvodák túlzsúfoltságát sajnos így sem tudták lényegesen csökkenteni. Ezért is szükségessé vált az óvodai körzethatárok módosítása, elsősorban az új városközpontban. Az új rendelkezés szerint a Il-es körzetbe tartozik a Rákóczi utca, a Lovász József utca és a Rokkant-telep régi része. A XV-ös körzetbe került a Schu- jer Ferenc utca és a Rokkanttelepi bérházak, a XVI-os körzetbe pedig a 13-as bérház, a 8—9—10—11-es toronyházak, a Pécskő úti 15—16—17- es bérház és a Kavicsos. Ebben az évben megoldódott a cigánycsoport elhelyezése is. Ezt a csoportot a 75 személyes új óvodába telepítették, s így jobb elhelyezést biztosítottak számukra. Augusztusban, az uborka- szezon derekán 5—600 mázsa is gazdára talált, az elkövetkező héten 115 mázsát értékesítenek, zömmel (75 mázsa) Szolnok megyeit A karfiolt nyékéről 30 mázsa kerül for- és kelkáposztát szolnoki és galomba. romi. A szabolcsi téli almából tegnap megérkezett az első 90 mázsás szállítmány. Salgótarján és Balassagyarmat körhevesi közös szállítják. gazdaságokból Kevés a mennyiség zöldbabA 185 mázsa csemege szőlőből 170-et a Gyöngyös és Eger környéki gazdaságokból kából (10 mázsa), mérsékelt irán- punk. Egyedüli gyümölcsféle- ta az érdeklődés is. Nézzük ség, melynek az ára tavaly óta meg, milyen a tavalyi és az emelkedett, 9-ről 10 forintra idei fogyasztói ár aránya: kilónként Elítélték a somoskőuj falai „démont** Üzletszerű kéjelgés és lopás a bűnlajstromon Néhány héttel ezelőtt be- vei a felfüggesztés kedvezmé- számoltunk arról, milyen fel- nyére érdemtelennek bizo- háborodást keltettek Somoskő- nyúlt, újfalun a huszonnégy éves Az ítélet jogerős. György Erzsébet viselt dől- _____ ga i. A lány válogatás nélkül kötött alkalmi ismeretséget férfiakkal, s fizettette meg szolgálatait. Adódott, hogy ittas ismerősét zsebelte ki; ezen felül két lopást követett el. A salgótarjáni járásbíróság e hét elején tárgyalta György Erzsébet ügyét. A bíróság a vádlottat titkos üzletszerű kéjelgés és lopás bűntette miatt kétévi és kéthónapi szabadságvesztésre, valamint mellékbüntetésként a közügyektő] háromévi eltiltásra ítélte. Ugyanakkor elrendelte, hogy György Erzsébeten hajtsák végre a korábban kiszabott, de háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztett szabadságvesztés büntetést, miBányász fúvószenekarok találkozója A bányász kulturális hónap kiemelkedő eseményét rendezik meg holnap, vasárnap Mátranovákon. Szabadtéri fesztivál keretében itt adnak találkozót egymásnak a megye legjobb bányász fúvószenekari együttesei. Az egésznapos program délelőtt 10 órakor kezdődik a községi bányász művelődési otthon parkjában. Torják János, a bányász szakszervezeti trösztbizottság titkára mond ünnepi beszédet. Ezt követően a Kazári Népiegyüttes táncműsora, vendég csehszlovák bányász zenekari együttes bemutatója következik. A fúvós- zenekari fesztivál keretében bemutatja műsorát a mizser- fai, a mátranováki, a kistere- nyei, a nagybátonyi és a salgótarjáni bányász együttes, végül az egyesített zenekar játszik. Agilis horgász — Ha nem tudnád, ezt kell bekapni..! (Komádi István rajza) Naptár 1966. szeptember 17. szombat Névnap: Zsófia A Nap kel: 5 óra 23 perckor, nyugszik: 17 óra 53 perckor, a Hold kel: 8 óra 37 perckor, nyugszik: 19 óra 17 perckor. Felhős idő Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős idő, többfelé esővel. Egy-két helyen zivatarral. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. VÍZÁLLÁS Az Ipoly Nógrádszakálnál 62 cm, 9 százalék, Balassagyarmatnál 28 centiméter, 15 százalék. A LOTTÖ E HETI NYERŐSZÁMAI 6, 26. 57, 63, 79 — Október 15. és december 24-e között rendezik meg az idén az őszi megyei könyvheteket A széleskörű összefogással megrendezésre kerülő akció a „Könyvet minden falusi házba” jelszóval indul majd. — Ez évben ünnepli 50 éves jubileumát a mátraverebélyi önkéntes tűzoltó testület Az ünnepséget november 7-én tartják, Yíztársnlás alakult A salgótarjáni járásban működő termelőszövetkezetek teg - nap Salgótarjánban megalakították a talajvédelmi és víz- rendezési feladatokat megoldó társulást. A társulás elnökévé Tóta Ferencet, a megyei tanács elnökhelyettesét válasz- tották. — Háromnapos véradó akciót rendezett a Vöröskereszt az Acélárugyárban. Az akció keretében ötszáznál több dolgozó mintegy 70 liter vért adott. Áramszünet Salgótarján MÁV külső és környéke, S.-tarján AKÖV és környéke, Zagyvapálfalva vasúttól keletre eső terület. 1966. szeptember I9-én 6 órától 18 óráig. — Ifjúsági előadásokat szei vez a megyei József Attili Művelődési Ház több soron következő műsorából. lg Gyárfás: Egérút című vígjá tékából, a Friuli Együttes mű sorából és a Budapest Tánc együttes előadásából. — Zenei évadnyitásafcén' szeptember 18-án este a Ze neakadémia tanácstermébe) került sor a nemzetközi Liszt Bartók zongoraverseny meg nyitó ünnepségre. A rendezvényre az idén 38, köztük sok külföldi művész jelentkezett — Szüreti felvonulást és bált rendez vasárnap Bánkon a község K ÍSZnszerv ezete. — Mozgó személyvonatra akart felszállni a Keleti-pályaudvaron Vasas Istvánné 75 éves salgótarjáni lakos. A lépcsőről visszaesett, a vonat alá került, amely halálra gazolta. — A Világegyetem és az ember címmel szeptember 19-én hétfőin este a nagybátonyi bányaváros Művelődési Házban ismeretterjesztő előadás lesz, amelyet dr. Kulin György csillagász tart — Szeptember 19—21 küzüti Sopronban tartja IV. tudományos ülését a Magyar Agrár- tudományi Egyesület Talajtani Társaságának Talajbiológiai Szakosztálya. A tanácskozás fő témája: hogyan lehet a mezőgazdaságilag művelt talajok termőképességét fokozni. — Ifjúságvédelmi ankétot rendezett tegnap Szécsényben a járási nőtanács. A vitaindító előadást dr. Mótyán János né, a fiatalkorúak megyei ügyésze tartotta. — Népművelési formát honosítanak meg Borsod megye két községében — Erdőbényén és Szikszón: itt létesítettek az országban elsőként falusi képtárat és most a kiállítási termekben rendeznek hangversenyeket, főként Kodály és Bartók műveiből. HOLNAPRA fl rádió és a tv mai műsora Két halálos szerencsétlenség Újabb gyermekbalesetek—Letartóztattak egy gépkocsivezetőt KOSSUTH RADIO: 8.20: Lányok, asszonyok... — 8.40: Népi zene. — 9.10: Orvosok a mikrofon előtt. — 9.15: Barokk operamuzsika. — lO.iC: Tánczene. — 11.00: Jó ez nekünk? Komolytalan kérdések kabaréban. — 12.15: Operetthangverseny. — 13.00: Villany délben. László Anna elbeszélése. — 13.15: Brahms: I. szimfónia. — 14.05: Hirda- tőoszlop. — 14.20: Sebőn György Liszt műveket zongorázik. — 14.45: Mi történt a héten a nagyvilágban? — — 15.00: Csak fiataloknak! — 15.40: Mozart: Don Juan — az I. felv. fináléja. — 16.15: Hétvége... — 18.10: Ném sí- népdalok. — 18.33: Két vidám jelenet. — 18.53: Szigeti József hegedül. — 20.25: A gyanús személy, Bronislav Nu- sics komédiájának rádióváltozata. — 21.34: Magyar nóták. — 22.15: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Fúvószene. — 14.10: Tudósítás az ENSZ-ből. — 14.20: Köny- nyűzene. — 15.05: Heti hangversenykalauz. — 15.40: Az első év. Az Ifjúsági Rádió műsora a Veszprémi Színház fiatal művészeiről. — 16.35: Orvosi tanácsok. — 16.40: A jazz kedvelőinek. — 17.05: Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. — 18.05: Magány. Baráth Endre elbeszélése. — 18.20: Hangverseny a stúdióban. — 18.50: Tánczene. — 19.10: Népi zene. — 19.43: A filozófia nagy problémái. — 19.57: Puccini: Pillangókisasszony. Háromfelvonásos opera. — 22.13: Koncert Juhász Gyula versei. TV.: 18.00: Hírek. — 18.05: Az ember felfedezése. Az ifjú Darwin. 18.35: A Tv jelenti. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: Egy nyugalmas vasárnap, Goda Gábor elbeszéléseinek televíziós változata. — 20.50: Oj felvételeinkből. — 21.30: Utazás a Föld körüL — Kambodzsa és Thaiföld 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 9.30. Hurrá, nyaralunk! Szovjet film. — 15.25: Inter Bratislava—VSS Kassa labdarúgómérkőzés. — 17.30: Fekete-fehér percek. Jugoszláv bűnügyi fimsorozat. — 18.00: Üt- törőhíradó. — 19.00: TV Híradó. — 19.45: Mongóliái képeslap. — 20.15: Bűntény a Művész panzióban. NDK film. — 21.55: San Francisco axany- kapuja. Kisfilm. Két nap alatt megyénkben kilenc közlekedési baleset történt, közülük kettő halállal végződött. Szerdán kora délután Zatykó Zoltán salgótarjáni motorkerékpáros a Csizmadia úton elütötte a kerékpárjával megfordulni szándékozó A. Gyula tizenhárom éves gyermeket. Mindketten könnyebben sérültek. Az anyagi kár ötszáz forint. Ugyanakkor Boda József szé- esényi lakos Nógrádszakál és Ludányhalászl között elgázolta Donkó Lajos nőgrádszakáli gyalogost, aki előreláthatólag nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Két órával később Simon János a tanácsi építőipari vállalat Zetorjával, a Nagycsáté dűlő közelében a Tarján-patakba borult. Az anyagi kár háromszáz forint. Húsz perc múlva Hunyadi János kazári kerékpárost érte baleset Eresztvény és Somoskőújfalu között. Gépének villája eltörött, a kerékpáros az úttestre zuhant. Kisebb sérüléseket szenvedett. Alkonyattájt Fajcsák István salgótarjáni motorkerékpáros Ságüjfalu belterületén megelőzött egy kézikocsit. Ezen utazott Cs. Gyula tlzenhároméves fiú. A gyermek a kiskocsit a motor- kerékpár elejének kormányozta. A fiú nyílt lábszárcsont-törést szenvedett, a motoros néhány horzsolás árán megúszta a karambolt. Csütörtökön reggel Molnár György a 2. sz. AKÖV egyik autóbuszával karambolozott Ho- mokterenyén. Szabálytalanul került egy teherautót, s e miatt egy traktornak ütközött. Személyi sérülés nem történt; a társadalmi tulajdon kára ötezer forint. Kisterenyén, csütörtökön, kora délután a Kál-Kápolna felől Kis- terenye felé tartó vonat halálra gázolta P. László kétéves fiút. A gyermeket babszedéssel foglalatoskodó édesanyja elaltatta, de nem vette észre, hogy a gyermek felébredt. A kisfiú körülbelül hatszáz métert botorkált, amíg a vasúti sínhez érkezett. Lába beszorult a kettős sín közé. A mozdony vezetője idejében, és erőteljesen fékezett ugyan, de a szerencsétlenséget nem tudta megelőzni. Hét órával később Szügy belterületén történt halálos közlekedési baleset. Borza Pál balassagyarmati lakos, a 2. sz. AKÖV gépjárművezetője Csepel-Diesel kocsijával Balassagyarmat felé hajtott. A jármű tengelykapcsolója rossz volt. Borza ezért megegyezett utitársaival abban, hogy nem áll meg, csupán lelassít annyira, hogy a vezetőfülkéből ki tudjanak ugrani. A nógrád- marcaU útkereszteződésnél tlz- tizenöt kilométeres sebességgel haladt az autó. Ekkor Széles Ferenc negyvennégy éves rakodó- munkás kiugrott. Egyensúlyát veszítve oly szerencsétlenül zuhant, hogy a teherautó Jobb hátsó kereke keresztülhaladt rajta. Kórházba szállítás közben meghalt. A halálos balesetért leg- főként Borza Pált terheli a felelősség. A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Negyedórával ezután Domonkos István hajdúnánási motor- kerékpáros a 21. számú főútvonalon nekiütközött egy szabályosan kivilágított lovasfogatnak. Személyi aérülés nem történt, a kár ezer forint. A balesetek ügyében a rendőrségi vizsgálat, Illetőleg nyomozás még tart. SALGÓTARJÁN, NOVEMBER T.: HAZASSAG OLASZ MÓDRA. Eduardo de Filippo színművének olasz filmváltozata. BALASSAGYARMAT: KALAND AZ ARANYPARTON. Színes, zenés NDK—bolgár revűfilm. KIST ERÉNYE: EZ IS OLASZORSZÁG. Pillanatfelvételek furcsaságokról. Színes, olasz film. NAGYBA- TONY, PETŐFI: SZAMURAJH0- SEG. Szélesvásznú japán film. ZAGYVAPALFALVA, CSOKONAI: MESE A FEHER MÓRRÓL. Színes, szélesvásznú román film. PÁSZTÓ: KÉT NAP AZ ÉLET. Színes, szélesvásznú francia film. Főszerepben Belmondo. SZÉ- CSÉNY: A KIS ÖZVEGY. Olasz flimvígjáték. DIOSJENÖ: HA EZERNYI KLARINÉT... Zenés csehszlovák film. NÖGRAD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. l. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai ro’-at: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. L Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Elüti i-afásl dij egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán. Salgótarján, Petőfi u. L Index-száms 25 072