Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)
1966-08-07 / 186. szám
augusztus 7. vasárnap NÖG R A D s> Megszólalsz-e Kakuk? De — elvtársaim! ez az a munkásság) mely osztálybarcban • vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! fis búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagára szerelve Igyen készül a világ, bol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát! (József Attila: Munkások c. verséből) — Na, K*fcuk, viszlek — és Bérlők Lajos, kakastollal ékesített baglyasi csendőr hideg vasat csatolt a kezére. — Csak annyit engedjen meg, hogy valamivel becsavarjam a kezét. Egy ruhával, csendőr úr! — könyörögött az anyja, de a csendőr intett: — Előre! — és megvasalva elvitte az egyik Kakuk fiút. Otthon még négyen voltak. Valamennyien kommunisták és csatlakozott hozzájuk Margit, az unokatestvérük is. Egy háziban hatan voltak tagjai az illegális pártnak. Volt idő, amikor mind a hátukat egyszerre vitték be a esendőrlaktanyába. — Megszólalsz-e, Kakuk? — ordított rájuk ilyenkor Szatai csendőr tiszthelyettes. Nem szólaltak meg. Sohasem árulták él a pártot, az elvtársaikat Az öt Kakuk-ból egyikkel sikerült beszélgetnem, Kakuk Pál, ma hatvanéves, nyugdíjas bányász és Bag- lyasalján, a Petőfi utca 5. alatt lakik. Valamikor ezt a házsort csak úgy hívták, hogy a Rakodó-sor. Külön története van ennek a háznak. Nemcsak az, hogy hat kommunistát adott a mozgalomnak, hanem az is, hogy itt ülésezett, tanácskozott időnként a területi bizottság; Rátkai Tibor, Nagy József és Kakuk PáL — Baglyasalja nem volt közigazgatási központ, mégis építettek ide csendőrlaktanyát — mondja Pali bácsi és írott visszaemlékezéseiből idézi az adatokat. — Ott volt a laktanya a postával szemben (lakóház most) és vagy húsz csendőr szolgált benne. Durva emberek ’voltak és mindennapos látogatók ebben a házban. Csak bezörgettek, hogy Itthon vagyunk-e? Legtöbbször a bátyámat keresték, meg házkutatást tartották. Még éjjel sem hagytak nyugodni. Fekete ház volt a mienk a csendőrök szemében. Józsi, Feri, Guszti, Pista, Margit és Pali jelentették a szálkát a csendőrök szemében. Különösen 1933 után, amikor létrehozták a területi bizottságot, és amikor lefogták a csúcsvezetőséget; Pot- hocmik, Epich, Sulyok elvtársakat és elvitték Kakuk Józsefet is. — Sokáig nem találtuk meg az összeköttetést a budapesti elvtársaikkal. Magunkra voltunk utalva. A csendőrök elől bújkálva gyűltünk össze, üléseztünk erdőben és kocsmában, meg idehaza is néha. A főtéren, a gyógyszertár mellett is volt egy kocsma, ahová betértünk, és a sarokban elbeszélgettünk, hogyan cselekedjünk tovább. Nehezítette a munkát, hogy a bányaigazgatóság időnként felmondott a Kakuk gyerekeknek. — Volt, hogy mind a hatan munka nélkül éltünk. Apánk kevéske nyugdíján tengődtünk, meg alkalmi munkát vállaltunk. Közben — szüntelenül — szervezték, erősítették a pártot... — A területi bizottsághoz abban az időben 170 kommunista tartozott. A legtöbben Baglyasalján éltek, lehettek vagy ötvenest. Egy-egy család — egy-egy kommunista sejt, így volt ez akkor. Könnyebben szervezkedhettek, irányíthatták az illegális munkát. A területi bizottságnak éppen ez volt a feladata. Kakuk Pál a bá- nyászságot kapta. Nagy József a felső vezetéssel tartotta a kapcsolatot, Rátkai Tibor a „vidéket” szervezte. — Az illegális . munkáit, a párt szervezését nemcsak úgy akadályozták, hogy a csendőrök éj jel-nappal zaklatták a vezetőség tagjait, a kommunistákat. Ügy is közbeléptek, hogy gyakran költöztették az elvtársainkat — Az Igazgatóság az egész családot elpasszolta innen. Először a baglyasaljai futballpálya mellé költöztettek, egy barakklakásba. Egy évig sem voltunk ott, vittek tovább Gusztáv-afcnára, Istállóban laktunk sokáig. Ha esett az eső, mindenünk elázott, esernyő alatt éltünk ilyenkor. A Kakuk-lakást — Bag- lyasalján megkapta Kame- nyik Mihály, az igazgatóságnak tett „alkalmi szolgálataiért” — Aztán, 1945-ben visszakerültünk ide, ahonnan elindultunk. — Majd hozzáteszi: — azóta nyugdíjba mentem. A hatvan évemből 41-et dolgoztam, ebből 27 évet a föld alatt. Többek között a Rau- aknán, Etes—Lapujtő—Ka- rancsalja között. Nem élt soká ez az akna, ha jól tudom 25 évig se művelték, pedig jó szenet adott, de vékony volt a telep, néhol csak félméteres. A Rau-afcnát azért említi, mert itt dolgozott, amikor beválasztották a területi bizottságba, itt szervezte a bányászokat, foglalkozott a szimpatizánsokkal. Ma pedig nyugalomban írja visszaemlékezéseit erről az időszakról, a baglyasaljai kommunisták harcos 21 esztendejéről: 1924- től 1945-ig... Gáldonyi Béla El nfLVTANVAlUtfi VISSZA VADA S JB m 1941. december 7-én a japán légierő minden előzetes hadüzenet nélkül megtámadta az Egyesült Államok legnagyobb csendes-óceáni támaszpontját, Pearl Harbourt. A támadás, amelynek következtében több mint háromszáz amerikai repülőgép és a csendes-óceáni flotta túlnyomó része megsemmisült, maga után vonta az USA hadbalépését és a második világháború csendes-óceáni frontjának megnyitását. (Pearl Harbour a Hawai szigetek Oahn szigetén fekszik.) Az egyre terjeszkedni akaró japán imperializmus ezt a nagyméretű támadást már évekkel előbb előkészítette. Az amerikai földrészen félévszázada letelepedett japán kolóniák tagjaiból olyan hírszerző hálózatot épített ki, amely- lyel kevés ország áicscKadhe- tett. Ez a szervezet, a Pearl Harbour-i támadást megelőzően, már egy jó félévtizeddel előbb mozgásba jött, mégpedig egyetlen cél érdekében: Japán állandóan tudni akarta, milyen amerikai erők mozognak a Csendes-óceán térségében, hogy egy elkövetkező háborúra ennek megfelelő ellenőrt készíthessen fel... 1940-ben a San Francisco-! világkiállításon egy különös „intézmény” csalogatta a kiállítás látogatóit A cégtábla ugyan nem sokat árult el, mert mindössze ez állt rajta: „Művészi fényképészek modell-stúdiója”, viszont amit benn lehetett látni, már inkább ... Csekély belépődíj ellenében bárki bemehetett Egy fiatal nő vette át a kabátot, aztán megjelent a tulajdonos és a belső helyiségbe invitálta látogatóját. Odabenn három feltűnően csinos fiatal hölgy üldögélt. Amikor vendég érkezett, mindhárman ledobták magukról a selyempongyolát, a látogató elé lejtettek. Néhány beállítás, és máris kattant a fényképezőgép; bárki lefényképezhette a meztelen modelleket. Óriási volt a forgalom, és a tulajdonos, bizonyos Al Blake, közismert amerikai artista elégedetten dörzsölgette a kezeit. Blake ez a kiöregedett artista, úgy érezte, össze tud szedni annyi pénzt, amennyi a nyugodt öregkort fedezi. Pedig valamikor milyen jól ment neki: még azzal is óriási pénzeket keresett, hogy tökéletesen uralkodva izmain, a nagy szabóságok kirakataiban helyezett próbabák közé állt, s a járókelők — a kellő nyeremény reményében — „totózhattak:” melyik a baba és melyik az élő ember... Blake ezzel a képességével megszerezte magának Amerikában a „robotemberek királya” címet De aztán ahogy öregedett, úgy csökkent iránta az érdeklődés, s persze ezzel együtt a pénzbeli honoráció is. De talán ez az ötlet a meztelen lányok fényképezésével, ismét „bevág ...” S valóban, a San Francisco-i világkiállításon gyorsan híre kelt, hogy csinos, fiatal, meztelen lányokat Perdöntő szakvélemények Halott a motor mellett — Az elégetett apa — Az erdő titka három év után Sokan azt hiszik, a bűncselekmények felderítése csupán nyomozói munka. Pedig nem így van. A bűnüldözés bonyolult és szerteágazó munkájában szükség esetén „amatőrök” is részt vesznek: egy- egy tudományág legjobb szakemberei, s a legmodernebb tudományos eszközökkel végzett vizsgálatuk, szak- véleményük sokszor perdöntő. Mint például az alábbi esetekben is, amelyek főszereplői a vegyész, az orvosszakértő és antropológus. Baleset vagy gyilkosság? Egy vidéki város határában, az országúton felborult motorkerékpárt, s mellette súlyos fejsérüléssel, vérző, eszméletlen embert találtak. A férfi — anélkül, hogy ma gáhcwtért volna, — két héttel később, a kórházban meghalt. Azt kellett eldönteni, közlekedési baleset vagy gyilkosság történt-e? A nyomozás során ugyanis olyan lehetőség is felmerült, hogy az illetőt leütötték. Ekkor kapcsolódott be a nyomozás munkájába B., az Építő- anyagipari Kutató Intézet tudományos munkatársa, az ismert vegyész-szakértő. B mindenekelőtt alaposan megvizsgálta a motort. Megállapította, hogy a baloldali gumi lábtartó megrepedt, a másik, a jobboldali csupán hor- zsolódott. Mindkét lábtartón szemmel alig látható porszemeket talált, a baloldaliban fehéret, a másikban szürkét. Ezután bonyolult spektográ- fiai vizsgálatok egész sora következett, amíg a vegyésznek a fehér színű porban 0.000001 — vagyis: 1 milliomod — gramm kalciomot sikerült kimutatnia, a szürke porban viszont — semmit. Tehát a két, különféle színű por nem azonos. A továbbiakban azután tisztázódott, hogy a fehér színű por — és a kalcium — az útszéli, fehérre meszelt útjelző kőről, a szürke az országút porából, szennyéből származott. A vizsgálat után tehát feltételezhető volt, hogy a férfi — aki a véralkoholos vizsgálat' szerint erősen ittas állapotban ült a motorra —, az útszéli kőnek ütközve felborult. Nem történt bűncselekmény: az illető nem gyilkosság, hanem saját gondatlanságának, könnyelműségének áldozata lett. A nyomozás további bizonyítékai teljes egészében megerősítették ezt a szakértői véleményt. Levelek a másvilágról Ez az ügy — az antropológus és az orvosszakértő bravúros közös munkája. N. községben egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnt egy ember. Mint utólag kiderült, a részeges, brutális apát, aki ütötte-verte a családját, felesége és gyermekei közös megegyezéssel meggyilkolták, elásták, majd elhíresztelték, hogy disszidált. A mesét a környéken mindenki elhitte, annál is inkább, mert erről a vidékről annakidején sokan külföldre távoztak. A gyilkos családnak még azt is sikerült megszerveznie, hogy a halott apa nevében külföldről leveleket írattak — haza. Hogy- hogy-nem egy idő múlva arról kezdtek beszélni az emberek; ebben az ügyben valami nics rendben. A pletykákra, a híresztelésekre a rendőrség Is felfigyelt, s megindította a nyomozást. A család megijedt. Kiásták a meggyilkolt embert, maradványait elégették. Arról fogalmuk sem volt, hogy az emberi csontvázat úgyszólván lehetetlen nyom nélkül eltüntetni, megsemmisíteni, másrészt arról sem, hogy a szakembernek a holt anyag is beszél, így nem tulajdonítottak semmi jelentőséget annak a néhány centiméteres csontdarabkának, amely az apából megmaradt, s amelyet végül a rendőrség megtalált. Az orvosszakértő és az antropológus a néhány centis csontdarabból a következőt állapította meg: a maradvány egy 50 évnél idősebb férfi bal lábának combcsont része. Többre nem is volt szükség: a széles körű nyomozás során ki. derült, hogy ebben az időszakban erről a vidékről 50 éven felüli ember mindössze egy — az apa — ment vagy tűnt el, tehát a család disszi- dálási-meséje már eleve kétessé vált. Ezen a szálon folytatódott a nyomozás, s néhány hét múlva teljes sikerrel zárult: a család beismerő vallomásával. A mátrai erdő titka Az N.-i ügy tehát évekkel később is egy bűncselekményt bizonyított. A következő esetlehet néhány centért fényképezni a „Művészi fényképészek modell-stúdiójában”. Blake éppen egy látogatói bocsátott el, amikor egy zömök, ötven év körüli japán férfi lépett a stúdióba, nyakában az elengedhetetlen fényképezőgéppel. Ezekben az években amerikai földön azzal lehetett megkülönböztetni a japánokat és a kínaiakat egymástól, hogy az előbbiek, bármilyen nyomorúságosán is éltek — mindenütt fényképezőgéppel a nyakukban jelentek meg. S ha már itt tartunk, elárulhatjuk azt is, hogy ezeket a gépeket egyetlen Amerikában élő japán sem maga vásárolta, hanem ajándékba kapta, mégpedig — ismeretlen feladótól. S a nagylelkű ajándékozó — amint ezt már tudjuk — a japán hírszerző szolgálat volt, amely elsősorban a faji hovatartozásukra apellálva tíz ezer számra dolgoztatta, mint kémeket a világ különböző tájaira letelepedett honfitársakat A zömök japán férfi, miután belépett a különös stúdióba, néhány felvételt készített, aztán jól szemügyre vette a tulajdonost... — Mi már találkoztunk valahol — mondta angolul, némi amerikai akcentussal. — Nem hiszem... — válaszolta Blake. — Én nem emlékszem önre. Bár, ha meg nem sértődik, az én szememben a jellegzetes japán vonások elmossák az egyéniséget... A tulajdonos észrevette, hogy az ötven év körüli férfi arca egy pillanatra össze- rándult, ezért újra és újra bocsánatot kért tőle, hangsúlyozva, hogy nem volt sértő a szándéka. — De azt nem tudom, honnan ismer... Óh, talán az egyik filmbeli szerepemből emlékszik rám — csapott a homlokára Blake. — Igen, valószínű ... Chaplin filmjében, a Shoulder Armában léptem fel, még 1917-ben .:. — Ugye, mondom, hogy találkoztunk valahol!... Meg is van: én voltam Charlie Chaplin komornyikja... Nem a filmen, a valóságban. Tor- zitohi Kono vagyok — mutatkozott be a zömök kis japán Blakenak. A két férfi néhány percig ezután a közös emlékekről beszélgetett, majd Kono. mái távozóban, még visszaszólt s tulajdonosnak: — Hogy-hogy már nem szolgál a flottánál, Mister Blake? — kérdezte. — Mintha egyszer ott szolgált volna ... Nem? — De — dadogta Blake, s fogalma sem volt, honnan tudja ezt a japán. De meg sem kérdezhette, mert Kono így folytatta: — Sok pénzt kereshetne ha most a flottánál lenne.. — s eltávozott. (Folytatása következik) ben az antropológus vizsgálata viszont azt állapította meg: a látszat ellenére sem történt gyilkosság. Néhány évvel ezelőtt egy mátrai üdülőből rejtélyes körülmények között, nyomtalanul eltűnt egy idősebb leány, aki Budapestről érkezett a nyaralóba. A zárkózott, hallgatag nőt este még a társalgóban látták, szokása szerint, félrevonultan üldögélt, majd felment a szobájába, amelyet reggel már üresen találtak. Sem a nyomozás, sem a körözés nem hozott eredményt, az Illetőnek nyomaveszett; Három évvel az eltűnés után fakitermelés közben a munkások csontvázat, retikül- és cipőmaradványokat találtak az üdülő melletti erdőben. A nyomozás megkezdésekor a rendőrségnek mindenekelőtt két kérdést kellett tisztáznia: férfi vagy nő volt az Illető, és milyen korú lehetett? A bűnügyi laboratóriumban először az orvosszakértők láttak munkához. Megállapították, hogy a munkások egy 35—43 év közötti nő maradványait találták meg. A következő kérdés: lehetséges-e, hogy a lelet azonos a három évvel korábban éppen ezen a környéken eltűnt leányéval? Erre a kérdésre azonban már a biológiai tudományok kandidátusa, az ismert antropológus, dr. N. válaszolt. A szuperpozíciós eljárás A személyazonosság megállapítására — amely a további nyomozás kiindulópontja volt — ilyen esetben az antropológia több eljárást is ismer, közöttük az úgynevezett mulázskészítés módszerét, amikor a koponya csontrészeinek, vastagságának és egyéb jellegzetességei alapján az antropológus viaszból elkészíti, rekonstruálja a fejet. Ebben az esetben azonban csak típusra lehet következtetni, konkrét személyre nem. Dr. N. tehát egy sajátos módszert használt: a szuperpozíciós eljárást. A rendőrség időközben beszerezte a három évvel azelőtt eltűnt nők fényképeit — közöttük a mátrai üdülőből eltűnt nő képét is — és jóné- hány ma Is élő leány és asz- szony képével együtt átadta a tudósnak. Az antropológus az erdőben talált koponyáról és a kapott képekről diapo- zitívet készített, s minden egyes képet paralell vetítéssel rávetített a koponyáról készült diapozitívre. Abban az esetben, ha a két diapo- zltívon a koponyák vonalai teljesen fedik egymást, megvan a keresett személy. A munka több, mint egy hétig tartott, mind kevesebb fénykép maradt a tudós előtt, aki —s ez volt a kontroll —, nem tudta, melyik fénykép ábrázol élőt vagy meghalt személyt. A több tucatnyi kép közül végülis a tudós kiválasztotta a mátrai üdülő relytélyesen eltűnt vendégének arcképét és kijelentette: az ő csontdarabjait találták meg az erdőben. így is volt. A nyomozás során kiderült, a csalódott, emberkerülő, gyengeidegzetű nő, aki már többször próbálkozott öngyilkossággal, az üdülőben ismét elszánta magát. Kiment az erdőbe — és feltehetően méreggel — végzett magával. Balogh László
