Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-03 / 156. szám
1966. Július 3. vasárnap NÖGR A T> <7 A szlovák képzőművészek tárlata Közép-Szlovákla és Nógrád megye országosan is első kezdeményezése, a szomszédos szocialista országok népének barátságát megerősítő, kultúráját megismertető barátsági hetek rendezése. ■ E kulturális csere keretében a kezdeményezés képzőművészeti vonatkozású volt. Az elmúlt év őszén tárlatcserére' került sor, az ez évi újabb bemutatkozás pedig immár a hagyományteremtés folytatása. Amíg a múlt évi tárlat az egyes nagy mestereket, de főként a fiatal alkotókat soralődési lehetőségek hasonlóak, s ez könnyítette meg a kitekintés gyakorlatát felhasználva, hogy minden nemzeti művészet minél többet szívjon magába más országok művészeti eredményeiből, azokat a má- ga képére formálva gazdagodjék. Ez a tárlat is bizonyítja, hogy a kapitalizálódás meggyorsulásával kialakult nemzeti művészeteknek vannak közös és nemzetenként változó, eltépő vonásai. Nem tartunk még ott, hogy esztétikai ismérvek alapján tudatosan elemezhetnénk, me- Wek azok az ábrázolási, tartaltársadalom belső ellentmondásai következtében kettévált az egyre erősödő hivatalos körök, és a szolvák függetlenségi hagyományt őrző középrétegek igénye. Azért hatott esetlegesen, mert megoszlott a politikai pozíció, és a gazdasági bázis. S éppen eszmei alapjuk következtében a képző- művészetet tartalmi és formai tekintetben szembeállították a haladással. A kiváló művészek egész sorában élt viszont az az erkölcsi felelősségérzet, amely a nemzeti fejlődéssel együtt bontakozott ki, és ez mindinkább az uralkodó osztállyal Iván Stubna: Szerelmesek (196 2) Linó metszet koztatta fel — bemutatva a jelen képzőművészeti áramlatokhoz kapcsolódó európai iskola szlovák képviselőit —, addig a most megrendezett kiállítás azt tükrözi, hogyan prosperál a szlovák művészet hagyományos nemzeti jellege? Ez sokkal szervesebben illeszkedett a nemzet kulturális életébe, mint a későbbiek európaibb odafigyelése. Csehszlomi vonások, melyek sajátosan nemzetiek. Még csaik felületesen tudjuk számba venni azokat az elemeket, amelyek a nemzetté érlelődés helyi vonásai alapján alakultak ki nálunk, vagy szomszédainknál. Amit világosan látunk, az a változás lényege — és ez: a művészet társadalmi szerepének a megnövekedése, a szélesebb körű helyi, kulturális szembeni kritikává erősödött. Ennek a kritikai hangnak, a nemzeti hagyományok törvényerőre emelésének művészgárdája vendégszerepei nálunk most tárlattal. Gustav Mally, Martin Ben- ka, Jankó Alexy, Ján Hála, Zolo Palugyay, Milos Alexander Bazovszky, Ludovit Fulla, Frano Stefunko — többen már nem is élnek közülük. Szorosan kapcsolódik az élgárdához a fiatalabb nemzedék színe-java: Vojtech Mensatoris, Eugen Lehotsky, Ester Simerová, Klimacek Fedor, Karol Dubravsky, Alfonz Groma, Julius Szabó, Vincent Hloznik és a legfiatalabb nemzedéket képviselő Iván Stubna. összevetve a műveket és a múltbeli törekvéseket, szembetűnik a sok kortárs-művész- re jellemző alkotó mód; a művészet kozmopolitizáló- dása ellen ösztönösen védekező festő, szobrász, grafikus kiválaszt a maga számára néhányat a valóság adta élmények közül, felfedez néhán.v motívumot, amelynek az évek. évtizedek folyamán, mintegy jelképi jelentősége lesz művészetében, ezekből gondolkodásmódjának, indulatainak, alkatának megfelelően szelektál a rendelkezésre álló formai lehetőségek között A cél meghatározása itt a társadalmi valóság, s ebben a művész szubjektív, megismerő készségének alakulása. Ennek alárendelten épül fel a témák, a motívumok köre, jellege is. A kiállító művészek közös jellemzője az ábrázoláson túli kifejezés műalkotás rangjára való emelése. Egyformán nyugtalanítja őket a cselekvő, gondolkodó ember, a táj, a csendélet a maguk lehetséges nagy változatosságában, és a realizálás folyamán megvalósuló véletlenszerűséget kiküszöbölő lényeg keresése, s az ahhoz közelítő fegyelmező szerkezet. A különbözőségek csak megerősítik ezt a nemzeti alkotó módszert, mert ha az egyes életkori szakaszokat meg is különbözteti a képek tartalma, az egyes motívumok, témák, szerkezeti megoldások évtizedek távlatából is meglepő hűséggel, következetességgel térnek vissza. Ez pedig az a bizonyosság, hogy a népéletből táplálkozó művész tisztában van a művészet funkciójának értelmezésével. Ez a művészgárda nem küzd generációs problémákkal. Az idősebb mesterek formai ösz- szegező munkája, rendszerező, szerkesztő tapasztalata párosul a fiatalok hagyományra építő tendenciáival. Érdekes összevetni Ludovit Fulla, a nemzetközileg is elismert mester munkásságát a fiatal Ivan Stubna kiváló grafikusművész nemzeti gyökerekből táplálkozó alkotó és alkati hasonlóságával, a motívum-rendszerek képi szerkesztésének nemzeti hagyományával, forma és jelrendszerével. Ez a félévszázadot interpretáló kiállítás, ha nem is a teljesség igényével a megtett út egészséges törekvéseit, a szlovák nemzeti festészet kikristályosodását mutatja, mely elég fundamentum ahhoz, hogy a formai útkeresés a mai korszerű képzőművészeti stíluspróbálkozásokban is megtarthassa nemzeti karakterét. A kiállított alkotások immár szerves értékét, nemzeti kincsét jelentik a szlovák kultúrának. A kiválogatás minden esetlegességtől mentes, egyenletes kvalitást képvisel. Nem áll módomban, hogy értékek szerinti szelektációt végezzek, nem is szándékom. Csupán a fenti problémák igazolására említek meg műalkotásokat, különösebb esztétizáló és értékítéletet jelentő megállapítás szándéka nélkül. Gustav Mally: Falusi szoba. Martin Benka: Legelőn, Ján Martin Benka; Nemzeti díjas festőművész alkotása; Sumiae Hála: Tiloló asszonyok, Jankó Alexy: Búcsú, Zolo Paugyay: Szekér a mezőn c. képeik, a szlovák népélet tiszta csengésű, nemzeti hangú, poszt-impresszionista hangvételű alkotások, melyek mentesek minden hamis folklorizmustól. Bővérű festőiség, oldottság és szerkezetesség egyensúlya jellemzi e műveket. Ludovit Fulla: Koratavasz c. képe a táj igézetét, bűvöletét tolmácsolja, feloldva az objektív tájképi elemeket egy finom atmoszférába, megtartva annak szerkezeti, képépítő erényeit. Vojtech Mensatoris: Csendélete mívességével, mélytüzű lírájával a mi alföldi hagyományainkhoz kapcsollódik, korszerű mai formanyelvén tovább építve azt. Nagy kár, hogy Vincent Hloznik újabb munkáiból nem láthattunk — mert azok nemzetközileg jól ismertek —, de az itt kiállítottak is bizonyítják, hogy a művész nemzetközi rangjában, társadalmi felelősségtudatában, és az ezzel párhuzamosan ható nagy mesterségbeli felkészültségben alkot. ' Julius Szabó megyénkben különösen ismert grafikusművész örvendetesen szép, kvalitásos lapjai méltán dicsérik a mestert A legfiatalabb alkotó, Iván Stubna kevert technikával készült linóleum lapjai a legújabb- grafika eredményeit nemzetközi rangon tolmácsolják. Szerkezetesség, a mondanivaló jól absztrahált egészséges utalásai egyensúlyt, ugyanakkor impulzív belső feszítettséget, erőt sugároznak. Szívesen látnánk egy önálló bemutatót a fiatal művésztől, mert tiszta alkotó szándékai a ml fiatal művészeinknél is bátorságot adnának a továbblépéshez. Karol Dubravsky és Alfonz Groma szobrai méltán arattak nagy sikert. Különösen Dubravsky: Leány galambbal c. alkotása emelkedik ki az együttesből. A fa és réz anyagának mívesen cizellált fel- használása, a formák ’eegyszerűsített vonalrendszere, a kifejezés ereje avatja művét rangos értékké. Ez a kiállítás újabb bizonyítéka annak, hogy a szomszéd népek baráti kapcsolata nem szalonképesség kérdése csupán, hanem közösgyökerú- ségés felelősség a kulturális értékek megteremtésében: Egymás értékeinek felismerése vezet el az egészséges internacionalizmushoz; az örök szépben való alkotó széndékig és egymásratalálásig. Salgótarján szellemi életének megteremtésében a városi kulturálódás útján ez a kapcsolat feltétlenül megtermékenyítő hatással lehet. Közép-Szlovákia több nagyobb városának kincseit kapjuk itt egy-egy bemutató kapcsán, melyek bármilyen kulturális ágazat szintjén jutnak is el hozzánk, nagy felelősséget rónak a kulturális életet irányítókra, különösen a szervezés, a megismertetés vonatkozásában. Ezek az alkalmak, melyek a barátsági napok keretében rendelkezésünkre állnak, a tömegek iránti felelősség, kulturális felemelésük sürgetően szükséges tendenciáiból kell, hogy fakadjanak. Ez a tárlat is, mint egyik rendezvény a kulturális napok sokféleségében, az egyéni és közös művészi problémák egész sorát vetette fel. Elemzése nagyban hozzájárulhat a csehszlovák művészeten túl a jelen hazai kénzőművészet megértéséhez is. Művészi produkciójuk értékét egyébként csak a történelmi viszonyítás mutatja meg igazán. Czinke Ferenc Iván Stubna: Galambok színes linómetszet vákiában éppen a nemzetté érlelődés folyamata, a függetlenségi harcok tették lehetővé az önálló, helyi képzőművészet és képzőművészeti élet megszületését. Így történt ez nálunk is, a nemzeti festészet kialakulásának idején. A fejigény kialakulása. Ez az igény csak a fasizmus leverése után alakulhatott ki Csehszlovákiában is, mert előtte ott sem volt széles körű társadalmi összefogás, amely évtizedeken át feladatokkal egyengette volna a képzőművészet útját. A A felszabadulást követő időszaknak van egy olyan egészségügyi eredménye, mellyel vajmi kevés hivatalos beszámoló foglalkozott: több levegő jut az új otthonokba költözött falusi embereknek; nagy ablakokkal épül a parasztházak legtöbbje. Arról — érthetően — egyetlen statisztika vagy jelentés sem adhat számot, hogy e nagy költséggel, rengeteg fáradalommal tető alá hozott épületeknek csekély részébe került csak ízléses bútor, szép szőnyeg, művészi dísztárgy, valóban gyönyörködtető fénykép vagy festmény. Tagadhatatlanul fontos szerepe van ebben az ízlésbeli pallérozatlanságnak. A parasztember régebben otthona vagy a mező között töltötte az életét, legfeljebb katona volt más vidéken, vagy a házmesterlakásokban, külvárosi szoba-konyhákba szorult rokont látogatta Pesten. Ott nem alakulhatott jó irányba az ízlése. A régi idők falusi ezermestere, aki maga készíSzép ott hú nők tette a karoslócát csakúgy, mint a borotválkozó dobozt, ivócsanakot vagy csizmahúzót, művész volt a maga nemében és ízlése, kézügyessége, valamint türelme határai között díszítette is otthona berendezését, használati tárgyait. Érmek a népi díszítő művészetnek, pingáló-faragó kedvnek az eredményéből már csak a régi lákások szobáiban láthatunk valamit. Az újak berendezése jelentős részben azokból a kombinált szekrényekből, heverőkből, toaletttükrös hálószoba bútorokból áll, amelyek Pesten egyes utcák asztalos-kirakataiban díszelegnék. Annál inkább bosszantó ez, mivel éppen ezekben az években fejlődött nagyot a magyar iparművészet, amelybe a kerámiák, szőnyegek, szobadíszek mellett a bútortervezés is tartozik. A nálunk járó külföldiek általában dicsérik ipari formatervezésünk teljesítményét. Olyan ízléses eszpresszógépeket, tv dobozokat, olyan érdekes vonalú autóbuszokat, motorkerékpárokat nem mindenütt láthatnak, mint Magyarországon. Tudatos törekvés szülöttei ezek az eredmények — hadd vegyék körül az embert élete minden időszakában szemetgyönyörköd- tető tárgyak. Abba — helyesen — senkinek sincs beleszólása, hogy ki mivel bútorozza be és díszíti otthonát. Viszont társadalmi kötelesség: minél több alkalmat teremtsünk főként a falusi lakosság számára, hogy megismerje, megkedvelje a korszerű formájú bútorokat, a ma igényeinek megfelelően tervezett művészi értékű használati tárgyakat. Érdemes megfigyelni, hogy például csak az evőeszközök formája mekkorát változott, egyszerűsödött, kecsesült az »lmúlt évek folyamán! És hogy mennyi lelemény van a modem vázákban, kovácsoltvas szobaeszközökben. Vajon ki beszéljen erről az érdekelteknek? Mindenki, akinek ízlése, szava és alkalma van. A művelődési otthon igazgatója egy-egy vetítettképes előadással. A helybeli tanács azzal, hogy saját helyiségeit értő emberekkel rendezted be és nem tűr meg a hivatali szobák falán giccset. A földművesszövetíkezet alkalmasint azzal, hogy kirakataiban méltóbb helyet biztosít a formás lakásdíszeknek, mint a dock rum plakátjainak. E s nem ártana talán egy képes füzetben megférő tanácsadó, melyet esetleg ingyen nyújtanának át az építési engedéllyel együtt minden falusi embernek, aki új otthont teremt magának. Bajor Nagy Ernő
