Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-19 / 169. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XXII. ÉVF. 169. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1966. JÜLIUS 19. KEDD maBBrnammamsKmamai Brutyó János elvlárs nyilatkozata , (3. oldal) Vasárnapi barangolás Fekete hétvége a közutakon (5 oldal) <6 oldal) Összefogott tervező és kivitelező A kibontakozás küszöbén a gáztűzhelygyár építése A salgótarjániak és a megyeszékhelyre látogatók rövidesen újabb nagy jelentőségű építkezés, a gáztűzhely- gyár kivitelezésének lesznek szemtanúi. Néhány nappal ezelőtt végre megérkezett az új üzem színhelyére a Közmű- és' Mélyépítő Vállalat Franki cölöpfúró berendezése. A felvonulás hét végére befejeződött, s megkezdődött az öltöző-fürdő, aztán a 'konyha-étterem, később pedig a több, mint tízezer négyzetméter alapterületű üzemi nagycsarnok szerkezetét hordozó vasbeton cölöpök készítése. A cölöpfúró gép érkezését egyébként megelőzte egy, a KGMTI székházában nemrég tartott kooperációs értekezlet. Itt, a korábbi megállapodások végrehajtását ellenőrizték, s a további feladatokra vonatkozó újabb megegyezések jöttek létre. A tervezők dicséretére válik, hogy eddig minden tekintetben állják a szavukat. Ennek köszönhető az Is, hogy a cölöpfúró berendezés két-két és fél hónapon keresztül folyamatosan dolgozhat, s egyvégtében elkészítheti három fontos üzemi épület cölöp-alapjait. Továbbá megteremtették a nagycsarnok előregyártott elemeinek megrendeléséhez és legyártásához a szükséges dokumentációs feltételeket. A Nógrád megyei Építőipari Vállalat, s megfelelő dokumentációk birtokában, még e hónán végéig a megrendelést az ÉM 31. számú Építőipari Vállalatánál le is bonyolítja. A KGMTI, valamint az alvállalkozóként működő Miskolci Tervező Intézet, a nagycsarnok tervezését a korábbi vállaláshoz képest is hamarább befejezi. Augusztus 1-re elkészülnek a nagycsarnok építész- tervei, amelyeket Miskolcon, gyorsított eljárással vesznek át a generáltervező és a kivitelező képviselői. Ugyancsak gyorsított eljárással történik a beruházás III. szakaszának kivitelezéséhez szükséges többi dokumentációk átvétele szeptember 1-én, a KGMTI székházában. Ezek után ászetes. hogy a Nógrád megyei Építőipari Vállalat úgy igyekszik majd az épületelemek októberben kezdődő szerelésével, hogy még az idén tető alá kerüljön a jövendő gáztűzhely-szerelde épületének szerkezete is. Az előkészítésben és kivitelezésben érdekelt intézmények, vállalatok eddigi — elsősorban a tervezőknek köszönhető — kitűnő együttműködése lehetővé teszi a beruházás megvalósítása érdekében 1966-ra kijelölt beépítés, s ezzel együtt a Nógrád megyei Építőipari vállalat idei termelési tervének jelentős túlteljesítését. Mapirendens A lakosság szikvíz- és üdítő ital ellátása Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Kormányhatározat írja elő, leszteni kell a meglevő üze- új töltőtelepet létesítenek Kis- Ejk<?znl kell a szikvíz és meket. A végrehajtó bizottság terenyén, vagy Nagybátony- udito ital készítését, torekedm utasította az ipari osztályt, ban. A szállítás meggyorsítá- kell a lakosság teljes igényei- hogy 1967. július 1-ig Salgó- sára növelni kell a saját gépnek kielégítésére. Nógrád me- tarjánban jelöltesse ki egy új kocsiparkot, amint azt az fmsz gyében a szik víz, csakúgy, üdítő ital és szikvíztöltő telep tette Szécsény és Bércéi ese- mint az üdítő ital fogyasztás, helyét, készítesse el a beruhá- tében. jóval az országos átlag alatt zási programját. Az új üzem . , ... van, annak ellenére, hogy az megépítéséig is új gépek be- . . megY€1 tana5s Ve8rehalelmúlt öt év során lényege- állításával növeljék a telep bizottsága ezután megvitat- sen növekedett azok gyártása, kapacitását, javítsák a minő- ta.a, tervosztály munkájáról . . , , , . ... séget. A balassagyarmati üzem jelentést, s megtárgyalta A megyei tanács végrehajtó ...... . a szervezés es gazdasági oszbizottsága tegnapi ülésén a ha- rekonstrukciójára mintegy 140 tály feladatait összefoglaló határozat végrehajtását vizsgál- ezer forintot biztosítanak, s tározat végrehajtását. Eredményei arató-wasáenap a megyében Négyezer ember a salgótarjáni járásban Befejezték az aratást Hasznoson Az operatív bizottság hatá- tótraktorok 168 hold tarlót for- mést. A pásztói járásban egy- rozata alapján vasárnap se- gattak meg, re több gazdaság alkalmazza a rény munka folyt a salgótar- .. betakarítás komplex módszejáni járás valamennyi terme- ,,Ka . I?os®n ,eI®ven a . ‘ rét. A kombájnok után azonlőszövetkezetében. A mezőgaz- Kishartyánban. Több mint naj munkához látnak a szal- dasági osztályon szerzett érte- termelőszövetkezeti tag, malehúzók. ezeket pedig a tasülések szerint a legtöbb em- családtag es ipari munkás iaj,munkát végző traktorok köbért, gépet ezen a napon si- dolgozott a földeken. Negyven V€yk. A járásban egyre sza- került mozgósítaniuk a közös hold gabonát vágták le. s meg porodjk azoknak a termelő- gazdaságoknak. Közel 4 ezer ^területről, szövetkezeteknek a száma. ahol már végeztek a gabonatermelőszövetkezeti tag, csa- több mint 100 holdról hordták ládtagok és sokszáz ipari mun- be a cséplőgéphez a kévéket, kás aratott, hordott, segédke- Tizenöt gépkocsi, 25 lófogat, zett a cséplésnél. Munkában 68 ® vontató kora reggeltől betakarítással. Tegnap a hasz- nosi közös gazdaságból érkezett a hír, közel 400 holdon voltak a Kisterenyei Gépállo- ke?° délutánig hordta a tér- befejezték a gabona aratását más traktorosai is. Dolgozott mes‘y A cseplocsapatok is Egy aratógép, egy kombájn, s mind a kilenc kombájn, a ga- munkában voltak. Mintegy két kaszások do,j.-ztak a habonát vágta 43 aratógép is. Je- ef ^ yagon sabonat csepeliek tárban. A cséplőgép meet még lentős számú erőgép — több el vasarnap a közös gazdasag- a kombájn-gabonát tisztít ia. ban. Jo volt a munka üteme de ho]naD már megkezdik az aratógéppel és a kézzel vágott mint 20 traktor, tarlót hán- tott, szántotta a földét az őszi vetésű növények alá. Az aratási, gabonabetakarítási vasárnap jelentős eredményt is hozott a salgótarjáni ben és Mátramindszenten. kalászok cséplését is. Eddig mintegy 100 hold termését hordták be a géphez a termelőszövetkezeti tagok. Ahogy fogy a gabona, a megye termelőszövetkezeteiben, úgy növekszik a gépállomási kombájnosok teljesítménye. A Dolgoztak vasárnap a megye többi járásában is. A munka eredményeként eddig a járásban. Mintegy 900 hold gabona vetésterületének több gabonát vágtak le. Több mint mint feléről learatták a ter- 400 hold kalászos termését mést. A terület nagy részén a csomózták, s 545 holdról be- termelőszövetkezetek és a gépírták a gabonakereszteket, állomások kombájnjai, arató- gabona^ükarítá^i veménvben Dolgoztak vasárnap a cseplo- gépéi dolgoztak. A gép- és jelenleg Budai László, a Pász- gepek is: mintegy 18 vagon gépjavító állomások munkage- tói állomás kombájnosa gabonát csepeliek el. A szán- pei 18 ezer hóidról takarítót- jár az élen Eddig mintegy 300 — !á,k b? a kalászosokat. Ennek hold tarlót hagyott mö_ jelentős r&zen. 11 ezer holdon gött ameiyról 48 vagon gabo- kombamok arattak, csépelték nát takarított ^ Pásztói kom_ az árpát, a búzát. báj nos, Bercsényi Béla köveKülönösen jó ütemben ha- ti Budai Lászlót a sorban A lad a munka a pásztói járás harmadik helyet pedig Kri- termeioszovetkezeteiben. Itt „. T. . Ä s ugyanis a terület nagy részé- ZSan Jozsef’ az Érsekvadkerti ről nagy teljesítményű kom- Gépjavító Állomás dolgozója báj nők vágják, csépelik a tér- foglalja el. Villanyhálózat bővítés a megyében A megye számos községében az idén is tovább folytatják a villanyhálózat bővítését. Az idén egyik legjelentősebb hálózatbővítését Szécsényben végzik el, 850 folyóméterrel. Kisbágyonban 150, Zabaron pedig 130 folyóméterrel bővítik a villanyhálózatot. Három község részére anyagi segítséget is nyújt a megyei tanács. Nagyoroszinak; 31000, Karancsaljának 17 000, Pilinynek pedig 11 900 forintot juttatott a villanyhálózat bővítéséhez. ta meg, s azt, hogyan lehetne javítani a lakosság szikvíz és üdítő ital ellátását. A végrehajtó bizottság megállapította: a határozat értelmében megtörtént a megye területi elhatárolása az állami vállalat és a földművesszövetkezet között. A megye lakossága az elmúlt évben 50 százalékkal több üdítő italt és 40 százalékkal több szódavizet fogyasztott, mint 1961-ben. Szódavízből elértük az egy főre eső évi 17.5 litert. Ezek ellenére az üdítő ital- és a szikvíztermelés és ellátás még ma sincs összhangban az igényekkel, egyes területeken és bizonyos időkben kevés a mennyiség, nincs biztosítva a választék, nem egyenletes a minőség. Előidézi ezt, hogy a nyári csúcsfogyasztás idején a salgótarjáni és a balassagyarmati üzem nem tud annyit termelni, amennyi kellene. A tanácsi és fmsz-i körzetek zavartalan ellátását gátolja még a szállító- eszközök elégtelensége. Az üdítő italoknál hatféle választékot kellene biztosítani, ez azonban nem vált rendszeresse. A végrehajtó bizottság több fontos kérdésben foglalt állást. El kell érni. hogy az elkövetkező években üdítő italból 4 liter, szódavízből pedig 23,5 liter legyen az egy évre. egy iőce eső fogyasztás. Ezért fejIRÁNY A BALTI TENGER! Lemaradás a tsz építkezési vállalkozásoknál A szécsényiek változatlanul elsők A nagy szervezettséget kö- Munkájában szervezetlenség, vetelő nyári munkák mellett, kapkodás tapasztalható, amit a szeszélyes időjárás ellenére csak fokoz, hogy kevés a mun- sok termelőszövetkezetben jól kaerő, nehézségekbe ütközik haladnak az építkezések is az anyagok beszerzése, bizto- A termelőszövetkezeti építke- sítása is. Ha a balassagyar- zési vállalkozások közül min- mati vállalkozás munkájában denekelőtt a szécsényi terüle- sürgősen nem következik be ten állnak a legjobban a terv- javulás — a korábbi évekhez teljesítéssel. A szécsényiek a hasonlóan — újabb milliókat hét és félmilliós vállalásból veszítenek a termelőszövetke- több mint öt és félmilliót már zetek. mivel az építmények teljesítettek az első félévben, nem készülnek el a beruhá- A vállalkozás vezetői, példás zási összeg pedig’ jövőre elvész. A pásztói járásban működő termelőszövetkezeti építkezési vállalkozás munkájában is nagyobb szervezettséget kellene a jövőben érvényesíteni, nehogy az év végészervezést végeztek. Az egyik legszebb munkát a karancssági egyesült termelőszövetkezetben produkálják a vállalkozás dolgozói. Itt egy teljesen új majort építenek. A magtár munkáit már be- zódó™ bat!lú' fejezték, a tehénistálló befe- Z°Ű° beruhaz^ok száma, jezés előtt áll, a borjúnevelőt pedig már falazzák. A tervezett időpontra minden elkészül. A rétsági vállalkozás is jól dolgozik. Az első félévben sikerült a munkák felét elvéVasárnap délben utaztak a Baiti tenger mellé a Nógrádi Szénbányászati Tröszt dolgozóinak gyermekei. X nyolcvanegy pajtás három hétig élvezi a tengerparti üdülő szépségeit, örömeit (Koppány György felvétele) Viszonylag még a salgótarjáni járásban a legjobb a helyzet, mivel 73 százalékra áll a félévben az éves terv teljesítése. ___ Anélkül, hogy értékelnénk g ezni. Időarányosan tehát 8 termelőszövetkezeti építke- nincs különösebb probléma, zési vállalkozások között fo- azonban a munkák minősé- lyó versenyt, annyit el kell gere is jo lenne ezt elmonda- „ , . n{ mondani, hogy a szecsenyiek — akik indították a versenyt — minden vállalkozást megelőztek. Nemcsak a teljesítésben, hanem a minőségi mi^nSajnos a balassagyarmati vállalkozás féléves eredménye nem biztató, mivel a tízmilliós tervből alig négymilliót teljesített. kában is.