Nógrád, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-14 / 139. szám

noch A o

!Ö66. június 12. vasárnapi

8

F

E

|

és a hősök

L

M

a

S

z

Egy

l

m

K

E

N

társadalmi

H

művészi

A

jelenség

Z

margójára

A SZÍNHÁZBA, moziba járók már rég észrevették, hogy a színpadról és a vászonról hiányoznak a klasz- szikus, vagy éppen romantikus értelemben vett hősök, a heroikus lángolásban élő figurák. Ha végignézzük a tavalyi, vagy az idei filmtermést, nem is igen találunk ilyen nagybetűvel írott hősi szerepekre: legtöbbször csak egyszerű embereket láthatunk, akik ugyan emberileg sokkal közelebb kerülhetnek a nézőhöz, de ugyanakkor egy kérdést is feltesznek: egy magatartás valóban eltűnt? Az Így jöttem fiatal gyerek katonái éppúgy nem tévednek erre a területre, mint ahogy a Húsz óra is kikerüli a tipizálás ilyen útjait, jóllehet, a helytállás számos változatát mutatja be. Az álmodozások kora és a Zöldár szinte szenvedélyesen vitázik a régi, romantikus hőskoncepcióval a természetesség nevében, de a Szegénylegények pátosza, vagy a Szentjános fejevétele is ebbe a vonalba illik, miközben mindkettő keresi azt az új, korszerű hangvételt, melyben a hős valóságos emberi tartalma ma. és nekünk megfogalmazható.

A kritika is feljegyezte ezt a folyamatot, nevet is adott már neki a: „deheroizálás”, a hőstelenítés címszavát. Jelezvén, hogy ez a törekvés inkább művészi elbizonytalanodás, mint egy új társadalmi jelenség felfedezése. Zárójelben talán megemlíthetjük, hogy ennek a vitának összecsapó véleményeit Somogyi Tóth Sándor kitűnő kisregénye, a Próféta voltál, szívem c. műve kapcsán olvashattuk : itt — a kritika egyik pólusán — fogalmazódott meg határozottan az a gondolat, hogy művészi fejlődésünkben van egy törekvés a

I hősiesség kikerülésére, az ironikus látásmódhoz való

! közeledésre. Nos, — hadd

1 mondjuk meg mindjárt fejtegetéseink elején — mi vitázni szeretnénk ezzel a borúlátó és sommás helyzet- megítéléssel. Szerintünk

ugyanis művészetünk fejlődésének egésze, és különösen a legfrissebben reagáló ága, a film, egy újfajta — „hétköznapi” — hősiesség felfedezésének irányába halad, és e törekvésének csupán egyik mozzanata a romantikus hős ábrázolással való — legtöbbször önmagában is találó és egészséges — vitája. Nem a hősiesség tagadásáról, hanem újfajta jelentkezésmódjának kereséséről van tehát szó, melyet a hagyományos klisék már-már eltakarnak, s hogy fel lehessen fedezni, előbb ezeket a sémákat kell oldani. Gondoljunk csak két legutóbbi filmbemutatóra, az Orvos halála és a Szentjános fejevétele c. alkotásokra. Az egyikben egy munkában , eltöltött élet szürke és észrevétlen áldozatainak summáját hozza a közelgő, magát állandóan előrejelző vég, a másikban egy induló életpálya első megpróbáltatásainak emberi reflexeit keresi a film.

NEM ' ÁLLÍTJUK, hogy

maradéktalanul sikerült is megoldani ezt a művészi feladatat, mégis mindkét filmen átcsillan az alapvetően új törekvés: hőseik számára a megpróbáltatások, az élet kisebb-nagyobb áldozatai nem kikerülendő, vagy elviselendő terhet jelentenek, hanem olyan feladatot, melyet természetesen vállalnak, s a bennük való helytállás nélkül nem is tudják életüket elképzelni. Hogy az orvos a halál árnyékában is betegeiért lohol, s hogy a fiatal tanítónő saját „fejevétele” árán harcol ki iskolát és kultúrát tanyai nebulóinak — ez mindkettőjük számára valami természetesen életükhöz, egyéniségükhöz tartozó vonás. Pedig egyébként tele vannak csalódással, szenvednek némelyik hivatal vagy az emberek értetlenségétől, életük botlások sorozata is — tehát nem „héroszok” — és mégis kirajzolódik ebben a magatartásbán egy megkapó emberség, ha úgy tetszik, egy újfajta heroizmus. Hasonló etika vezeti az Álmodozások korának „felnőtt kamaszait” is, jóllehet ott még egy fázissal korábban kapcsolódik be a felvevőgép: az életpálya kezdésének álmai felől láttatja figuráit, és az illúziók lehámlásának logikáját. társadalmi menetét akarja ábrázolni. De a lényeg itt is annak keresése, mi marad meg ezekben a fiatalokban, emberségben, kitartásban és nagyot akarásban — akkor is. ha — hamisnak bizonyult — illúzióikat elveszítik.

Vagyis: ebben az új ábrázolási törekvésben kettős folyamatról van szó. Egyrészt a hamis illúziók, pózok vagy egyszerűen: a történelmileg már túlhaladott magatartás- formák lehántásáról, melyet az irónia színeivel próbál megoldani ez a törekvés. Másrészt ennek a kritikának funkciója az, hogy szabaddá tudja tenni azokat a rétegeket, melyekben egy valóságos emberi gazdagság tűnhet már elő, s így hozzáférjen a ma formálódó-alakuló újszerű emberséghez, és helytálláshoz. Ez az új magatartásforma nem „szép”, a szó romantikus

fantázia (Veress Géza linómetszete)

értelmében, s mégis rendkívül vonzó, meggyőző, mert valahogy annak a fejlődésnek leszűrt, emberivé formált pár la tat tudja hőseiben adni, umi ebben az országban —és be ünk — húsz év alatt bekövetkezett. Ez a kettős szerep lesz a vízválasztó is, mely elhatárolja egymástól az un. „szkeptikus” műveket a mával szenvedélyesen elkötelezett alkotásoktól, s mely ez utóbbiaknak elégtételt tud szolgáltatni. A kritika — egyes elemzésekben — már megtette ezt a megkülönböztetést, de a köztudatban valahogy mégis még hibapontként szerepel a „hősietlení- tés” fogalma és jelensége. A valóságban az a helyzet, hogy van. ilyen ,.negatív” jellegű deheroizálás is, de művészi fejlődésünk fő vonalát mégis egy új magatartásforma keresése, és néha sikeres telitalálata határozza meg.

ÉRDEKES, hogy az új szerkezetű hősiesség kutatása nemcsak a mi filmművészetünket jellemzi, hanem egy kicsit világjelenség is. Hadd utaljak arra a tendenciára, melyet a szovjet filmek ‘n- dítottak el, elsősorban a Ballada a katonáról c. alkotás „hősieden hősiességével”, emberségével. De ebbe a sorba tartozik a nemrég bemutatott olasz ellenállásfilm, a Nápoly négy napja is, mely szintén elhagyta a háborús filmek hagyományos felfogásmódját, és a gyáva, háborút, lövöldözést utáló olasz kisemberek önfeláldozását, a hőssé felnövés keserves és megrázó útját mutatta be, teljesen új eszközökkel.

Míg a régi típusú hősiesség-képben a hangsúly elsősorban az áldozatok nagy-, ságára esett, addig a kommunista Semprum — szerintünk — egy új etika megfogalmazója: megmutatja, hogy embernek maradni bizonyos nehéz helyzetekben csak az áldozatok természetes és póznélküli vállalása révén lehet, s a hősiesség elsősorban az egyéni kiteljesedés Igénye, s így szolgálja a közösség világtörténelmi céljait. Érdekes, hogy a szovjet novellaíró ne:,, edék írásaiban ugyanezt a hangot, ezt az etikus szemléletmódot látjuk: az ember személyes kibontakozásához néha bizony hőssé is kell emelkedni. És ezt egyszerűen, csendben, csillogó „nagyjelenetek” nélkül lehet igazán megvalósítani. (Gondoljunk

Szimonov újabb háborús tárgyú novelláira.)

A morált, gerincességet

alattomosan és lassan alámosó „életfogytiglani” helyzetekben kell az új emberséget kialakítani és a hétköznap hősének bizonyulni.

És most már visszatérhetünk bevezetőnkben felvetett problémánkhoz. Ennek az uj helyzetnek legérzékenyebb rezonátora a film és a novella volt: itt jelent meg -lnne* az új társadalmi jelenségnek művészi feldolgozása legelőször. Az újfajta hős- szemlélet és hőstípus itt tört magának először utat. A drama — legalábbis ebben az évadban — nem igen tudta nyomon követni ezt a társadalmi és emberi változást. Talán Salamon Pál Magadra kiálts! c. darabja volt az egyetlen, mely megkísérelte ezt az újfajta heroizmust megközelíteni: az életet megszokással. kézlegyintéssel támadó közönnyel szembeni ellenállást bemutatni. \z évad többi darabjai inkább a vígjátékok eszközrendjével járta leörül a póz és az üres tartás figuráit, s hámozta le az üres hősiesség látszatát. A legszínvonalasabban Vészi Endre Pécsett játszott Ember a szék alatt c. darabjában. Az ő főalakja valóban „ellenhős”, aki nem akar hős lenni, és az élet mégis rákényszeríti, hogy vállalta ezt a szerepet is. Ez a fordított helyzet számos találó emberi mozzanat kiemelésére ad alkalmat.

DE ANNAK A JELENSÉGNEK, melyről itt szólni próbáltunk, ez a darab is csupán negatív lenyomatát adja: az újszerű hősiességet csupán körüljárja. A drámaírás egészében is adós maradt e probléma tovább-bogozásával. Az az áttörés, mélyet háromnégy évvel ezelőtt láthattunk Dobozy, Darvas, Szakonvi drámáiban, s melyet Hubay Miklós drámakötetének címe tudna leginkább összefoglalni: „Hősökkel és hősök nélkül” — nem talált folytatásra. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy most csupán a készülődés szünetében vagyunk, és a felfedezett új emberi-társadalmi jelenség varázslata után sokkal nehezebb ennek a jelenségnek belső, bonyolult szerkezetét felmérni és kifejezni — ezért ez a viszonylagos adósság — a filmhez mérten.

Almási Miklós

TÖTH ELEMÉR KÉT VERSE

Kémények

Hej, kémények, költők, merengők, lobognak rajtunk égi kendők, földi füstökben elveszendők, szemünkbe nap sütöget.

Bámulunk nappal és csak éjjel merengünk minden semmiségen, lepi a korom csontjainkat, szemünkbe hold sütöget.

Hej, kémények, költők és mások, nem lehetünk sohase mások, vagyunk, mig le nem bontanak, ránk nap, hold égbolt sütöget.

Szét

Támad a szál, feszülő Nem la szél tán ez a szél,

huzalokba belevág, ez az Idő, ba elér,

leng-lobognak és nem Is kint

már a felhők, meg a fák. kavarog már ez a szél, de mibennünk, s feszes évsorainkba belevág, rüg a Big Ben, meg a felhők, meg a fák.

Kiss Sándor

Péntek

Izórán hajnalodon. Az áprilisi ég olyan szürke volt, mint ** egy sokat mosott vizes vászonlepedő. Alig észrevehető, ritka köd ereszkedett a lakótelep házai közé a nedves kövezetre, a házak ereszcsatornái körül a hideg bádogra is apró vizcseppek csapódtak, összegyűltek a mélyedésekbe, a fölösleg kibillent, nekilódult, belecsurrant a lefolyócsatornába, s megfogyatkozva koppant a járda betonjára.

Bálint régóta ébren feküdt az ágyban. Amikor a szemközti ház tűzfalán már kivehetők voltak a reklámbetük, fölkelt, halkan felöltözött, a nyakkendővel babrált néhány percig, a kabátot meg csak magára terítette. Odaállt az ablakhoz, és a függöny résein áti kinézett az utcára. A sarkon befordult egy villamos, végigcsörömpölt a téren, pár ember behúzott nyakkal, fázósan lézengett a peronon. A tejbolt előtt fakókék ponyvával letakart személykocsi parkírozott.

Nem használ a nyirkos levegő a karosszériának — gondolta Bálint. — Azt a ponyvát is hiába rakta a tetejére az ipse, ha nincs megsérülve a dukkózás, annak nem árt a nedvesség.

Elfordult az ablaktól. Pocsék idő — mondta magában. A gyerekek egyenletesen szuszogtak az ágyban. Az asszony sem ébredt fel, hanyattfeküdt, fél combja kibukkant a takaró alól. Még mindig szép — gondolta. Így hajnalra a ráncok is elsimulnak az arcán. Jó volna megcsókolni, de úgy, hogy ne vegye észre. Miska lerúgta magáról a paplant, betakargatta, aztán lábujjhegyen kiosont a konyhába. Megette az előző estéről megmaradt sonkát, magára húzta az esőkabátot, és leballagott az utcára. Kevés járókelő volt. Végigment a Bem-rakparton, a hajóállomásnál lesétált a folyó partjára, zsebéből régi újságot vett elő, leterítette a legalsó lépcsőfokra, arra ült. Van még időm — gondolta. Lába alatt kényelmesen hömpölygőit a szennyes víz, fa, meg széndarabkák. hulladékok úsztak a hátán.

Arad a folyó — állapította meg. Ha esni fog az eső. Patvarcnál elönti a gyümölcsöst. Látta maga előtt az öreg Biharit, amint bokáig érő vízben gázol a víkendházuk felé, káromkodik, szidja az égieket. Vehetnénk mi is egy telket a városon kívül, valahol a folyó partján — gondolta. A gyerekek kavicsokat hajigálnának a vízbe, én meg beülnék a fűzfák közé halászni. Az asszony aztán olyan halászlevet főzne, hogy a folyó közepéről is kieveznének hozzánk a kajakosok, ha a szagát feléjük sodorná a szél. Csettintett a nyelvével, a nyál is összeszaladt a szájában. Hirtelen eszébe jutott a májkrém, amit az öltözőszekrényben hagyott. Beletúrt a zsebébe. A fene egye meg! Megint otthon hagytam a konzervnyitót — mérgelődött. Zsebe alján megcsörrent az aprópénz. Telek? — kérdezte gúnyosan magától. Legyintett, Mindig ki van számítva a pénzünk. Az asszony nem dolgozik. Három gyerek mellett? Elsején cipőt kell venni Miskának, Karcsinak szétszakadt a kertésznadrágja. A labdát is alig tudtam megragasztani, háromszor is levált róla a folt. De hiába jár az öreg Balázs szája, ekkora lyukat már nem könnyű beragasztani.

Minden zsebét átkutatta, de a konzervnyitót nem találta meg. Az elhasznált villamosjegyeket a markába gyűjtötte, felemelte a karját, lefelé fordította a kézfejét és szétnyitotta az ujjait. Elnézte, ahogy a kis papírlapok hintázva ereszkedtek a vízre, mint az ágakról hirtelen leszédült falevelek. Az én rongylabdám még mindig a pincében hányódik — gondolta. A gyerekeknek ez a harmadik labdájuk. A múltkor az a piros kigurult az utcára, kiszusszant belőle a levegő, amikor rászaladt egy autó. Szép kocsi volt, valami francia márka. A pasi kinézett az ablakon és megcsóválta a fejét. Bálint összeráncolta a homlokát. Jól mehet neki. Van olyan ember, aki hatezer forintot is összevág havonta, s még csak nem is primadonna. Dolgozik, mint én, csak ügyesebb, vagy az ördög tudja.

Előkotort egy cigarettát a tárcából, megropogtatta a két ujja között, gyufaszálat sercintett o dobozhoz, beárnyékolta a lángot, nagyot szippantott, elővette a szipkát, abba tette a parázsló végű cigarettát. Pénz? Hülyeség — gondolta. Annyi minden van, amit a világ minden kincséért sem lehet megkapni. Beleköpött a vízbe. De egy dolog sincs, ami pénz nélkül is érne valamit.

Nézte a vizet. Egy apró hal földobta magát, halk locs- csanást hallott, amikor visszaesett. Féloldalt fordult. Egy villamos húzott végig a rakparton, a Veres utcai megállónál leszállt róla néhány ember és felszívódtak a mellékutcákban. A Júlia Divatház előtt vaj színű Volga suhant él. Állami kocsi. Viszik az igazgatót — gondolta. Szívott még egyet a cigarettából, aztán az ujjai között szétdörzsölte a csikket.

Feltápászkodott, leverte a ruhájáról a cigaretta szürkésfehér hamuját, zsebregyűrte az újságot, és elindult a Szé- csényi tér felé. A megállót jelző tábla mellett megtömve utasokkal, indulásra készen állt a busz, de még idejében felnyomakodott a peronra. Tíz perc múlva a gyárkapu előtt volt. Egy forint. Igazán olcsó — mondta magában. Aztán gondolatban megvonta a vállát. Ha nem kellene, sohasem utaznék. Még fizethetnének is, ha azt akarnák, hogy egylábún egy zsúfolt autóbuszban végigkocsikázzak a fél váró-