Nógrád, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

l'lP.n. június 12 vasárnap N C, R A r 3 Emberek az erden ..Nincs már romantika az erdőben!” Egy idősebb erdész barátom mondta ezt a na­pokban. Igaza van? Nehéz lenne eldönteni. Az erdészek idősebb nemzedékének na­gyon hiányzik a fadöntő munkások fejszéinek tompa zaja, a csendes erdő. Valami­kor nem zúgtak gépek a fák \ adonában, az ember egy­szerű szerszámaival, saját erejével uralta az erdőt. S mégis az erdő. a természet rralkodott méltóságával az emberen. Űj nemzedékek léptek azon­ban az erdőbe. Betört a tech­nika, s az emberek megsok­szorozzák erejüket a gépek segítségével. A természet nyu­galmának romantikáját fel- \ állottá a lüktető munka ro­mantikája. m Elhagyjuk Zagyvarónát, sa Íalíi végén jobbra letérünk a reredi útról. Bevesszük ma­gunkat a rengetegbe. Az er­dészet erős terepjáró gépko­csija meg sem érzi a meredek emelkedőket. Elhaladunk a Buda-völgyi rakodó mellett. Az erdei út mindkét oldalán hatalmas rönk-rakások. A hegyek közül fogatokkal szál­lítják ide a fát, s innen to­vább már vontatók viszik. Kiss János, a Salgótarjáni Erdészet vezetője magyaráz: — A mi erdészetünk a leg­nagyobb területű a Cserháti Erdőgazdaságban. A szakirá- nyitott területek a termelő­szövetkezeti erdők nélkül ki­lencezer, azzal együtt tizen­egyezer hektár... Az érzékelés kedvéért mondjuk el, tíz közigazgatási egység határát _ öleli fel az erdészet. Bárna, Mátraszele vonalától Karancslapujtő, Ka­ra ocsberény vonaláig terjed kelet-nyugati irányban. Az er­dőgazdaság legszebb erdésze­te a salgótarjáni. Ezen a te­rületen találhatók a Karancs, a Medves vonulatai, a Cser­hát északkeleti nyúlványai. A legváltozatosabb, a szemnek is legjobban tetsző vidék. Az Ipoly és a Tárná mellékfo­lyói szabdalják a területet. Salgótarján környékén pedig n bányászkodás emlékét őr­zik a szakadékok. Jobbra-balra lódít a gép­kocsi. Felázott, gödrös erdei úton haladunk. A Medves hegység egyik kedvelt magas­latához, a Szilváskőhöz igyek­szünk. Az erdészet, az erdő- gazdaság legjobb motorfűré- szes munkacsapatához. Elcsodálkozik. — Változó ez. Olyan tizen­öt. hatvan köbmétert, de volt műszak, amikor lement a het­ven is... Erre én csodálkozom. — De ilyen gödörben — mutat a háta mögé — ideg­ölő dolgozni. Előfordult, hogy én előbb leértem az aljba, mint a fa. Érthető, miért küldik min­dig Telekéket a nehezebb he­lyekre. A legjobban felké­szült, legtapasztaltabb brigád az egész erdőgazdaság terüle­tén. Bíznak is bennük. A tervet mindig teljesítik, illetve min­dig jóval túlteljesítik. Az er­dészet kitermelési terve négy és félezer köbméter, Telekék ezt egyedül teljesítik. Meg- •v-óbálták már más motorfű­része* brigádok megszorítani őket, azonban sehogy sem megy. Az utánuk következő brigád kerek ezer köbméter­rel marad el tőlük. — Mi a titka a sikereik­nek? — kérdezem. — A jó együttműködés. En szeretek „hajtani”, a brigád­nak jönni kell utánam. Mind­annyiunk érdeke, mert „egy plére” dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy a bri­gád teljesítménye együttesen számit. A brigádvezető dön­ti a fákat, egyikük hossztolja, a többiek pétiig a választék­nak megfelelően végzik el a munkájukat. Bányadorongot, papírfát, vagy rönköt, s egye­bet készítenek. A legjobban szeretik a különböző ipari resnl a legjobban. A Telek választékokat, ezzel lehet ke- brigádra jellemző, hogy ná­luk nincs bérvita. Mindenki tudja a dolgát, s ha nem csi­nálja, keresheti a szerencsé­jét másfelé. Egy időben olyan hírek ke­ringtek a brigádvezetőről, hogy azért tud jó eredménye­iket elérni, mert jó gépet ka­pott, s a benzint is „vásárol­ja” hozzá. Ezt terjesztették róla a többi motorfűrészesek Telek mosolyog ezen. — Amikor a legelső motor­fűrészt megkaptam beállítot­tam. mert nem szaladt a lánc — meséli. — Nagyon megszidtak érte. Hiába bi­zonygattam, hogy értek hoz­zá, megtanultam az iskolán. Égy év, másfél év múltán minden gépet javítani kellett. Az enyém négy évig dol­gozott, s majdnem tizenhét­ezer köbméter fát vágtam vele. A dupláját az engedé- lvezettnek. A benzin meg? Májusban három decit sem használtam fel egy köbméter fa kitermeléséhez... Azt már Kiss János teszi hozzá, hogy a többi motorfű­részesnél félliter, hét decili­ter az átlag. A brigádvezető szeretettel emeli meg az okos gépet. Kiszemeli a következő „áldozatot”, egy szép szál tölgyet. Felbúg a motor, s né­hány pillanat múlva nagy recsegéssel tarolja végig a lobbi fát a kidöntött tölgy. Mély dobbanással vágódik a szakadék oldalára. Hirtelen csend üli meg az erdőt, mint­ha a természet gyászolná a halott fát. Az élet pedig már itt mo­corog a kidöntött fák között. Sarjad az új erdő. Azt mond­ja az erdész, tíz év múlva már nem lehet áthatolni raj­ta. Lám, milyen egyszerű ki­vágni a fát, s milyen lassan emeli magasba a koronáját az új erdő. Mennyi munka, szorgalom kell, amíg ismét fa- óriások borítják be hegyein­ket. Igaza van az idős erdész barátomnak: száműzte már az élet az erdőből a természet romantikáját. hogy helyet kapjon egy új, egy dinamiku­sabb romantika. A tervszerű, okos emberi tevékenység ro­mantikája. Pádár András Műszaki munka — közgazdasági látókör Az egyik nyugati szakfo­lyóirat azt elemezve, hogyan biztosítják az angol közúti járműipar termékednek ver­senyképességét a világpiacon, az új gyártmányok kialakítá­sával foglalkozik. Kifejti, hogy a piackutatási eredmények alapján a kereskedelmi osz­tály tesz javaslatot az új konst­rukcióra. Vagyis a piaci igé­nyeknek, a tömeggyártási le­hetőségeknek, a tudományos, technikai fejlődés irányának komplex elemzéséből és össze­egyeztetéséből számtalan mű­szaki és közgazdásági kutatás végeredményéből születik meg a versenyképes új termék. Más jelenségek kapcsán is megfigyelhetjük, hogy a tudo­mány és a technika viharos fejlődése egyrészt magas kép­zettségű specialistákat igényel, másrészt viszont feltételezi a mimika közgazdasági összefüg­géseinek mély megértését, ala­pos ismeretét. Ez a két, lát­szólag ellentétes irányú folya­mat szükségképpen kiegészít­ve egymást, biztosíthatja csu­pán napjainkban a munka ha­tékonyságának gyors növelé­sét. A szakmai egysíkúság, a műszaki vakság nem jellemez­heti korunk specialistáit. Mi­nél szűkebb részterülettel fog­lalkozik a mérnök, a techni­kus, annál inkább szükséges a kapcsolódó témák, a közös cél. a feladat egészének ismerete, hogy munkája ne váljon ész- szerűtlenné, öncélúvá. Nyilvánvalóan nemcsak a korszerűségéről és megbízható minőségéről ismert angol gép­kocsiiparban van meg ez a követelmény, hanem a mi új világot építő társadalmunk va. lamennyi műszaki, tudomá­nyos tevékenységében is. Sőt. a szakmai és közgazdasági részterületek összefüggéseinek elemzése csak nálunk valósít­ható meg teljes következetes­séggel. Hiszen a szocialista társadalom mélyen humánus célja, a rész- és az egész harmonikus összefüggése lehe­tővé teszi, hogy a specialisták, a technológusok, a szerkesztők, a tervezők, az üzemmérnökök, a kutatók ne csak saját bol­dogulásukon, hanem közvet­ve, a nép jólét emelésén is munkálkodjanak. Vagyis ná­lunk a széles látókör, a köz- gazdasági műveltség aktív po­litikus cselekedetekben kell, hogy realizálódjék. Ám a nagy társadalmi összefüggések felismeréséhez, érvényesülé­séhez a hétköznapi szakmai tevékenység megannyi részte­rületén szükséges kapcsolatot s egységet teremteni. Á mindennapi munka gya­korlatában — erről nyíltan és őszintén szükséges szólni — ma még többnyire a szűk látókörű szakmai szempontok és a helyi érdekek érvényesü­lése jellemző. A tervezők, a szerkesztők, a kutatók gyak­ran öncélúan foglalkoznak té­májukkal, s nincsenek te­kintettel a kivitelezés, éssze­rű realitásaira, gazdaságossá­gára, a jövőt megalapozó táv­latokra. Tevékenységük, mun­kájuk olykor nem csupán a hazai lehetőségektől, tényle­ges erőforrásoktól rugaszko­dik el, hanem gyakran a ha­zai és a külföldi szükségle­tek alakulásának, a technika fejlődésének irányaival sem számol. Találkozhatunk luxus megoldású, drága építési ter­vekkel, korszerű, új, ám még­sem eléggé keresett és jövőt jelentő gyártmányakkal. Méginkább érvényesülnek szűk prakticista szempontok az üzemi műszaki munkában. Több új gyártmányunk, pél­dául már születésekor elavult a világszínvonalhoz mérten. Technológusaink, öntő és más üzemi szakembereink, ragasz­kodva a megszokott módsze­rekhez, eljárásokhoz, a be­A Szilváskőtől nem messze, a Szalma-híd környékén ki­dől-lőtt fák hevernek szana­szét. Némelyik még koroná­sán, de sokat már szétdara­boltak, méretre vágták, elő­készítették a szállításra. Fél­reállunk az útról. A magas­lat felől jármű közeledik, megrakodva. Tömpe orrú. „kis termetű” szállítóeszköz: a kilencven lóerős UNIMOG. Nagyon kedvelik az erdészek, mert olyan helyeken is meg­birkózik a munkával, ahová a fogatok sem merészkednek. Egyszerre négy-hat köbméter faanyagot szállítanak segítsé­gével az erdei rakodókra. A csorlő-szerkezettel felszerelt gépre könnyebb a rakodás is. Az úttól jobbra húzódó sza­kadék szélén kék munkaruhás középkorú férfi áll. Senki sem gondolná, hogy erdei ember. Mintha csak most jött volna ki valamelyik környező ipari özemből. — ö a brigádvezető — jegyzi meg az erdészet veze­tője. Csalódottan indulok utána. Igazságosabb elosztással fizetnek Csesztvén ? f3l — Néhány évvel ezelőtt, amikor a sárvári szakiskolán tanultam a motorfűrész ke­zelését — meséli Telek István brigádvezető — nagy dicshim­nuszt olvastam a Vas Népében. Arról írt a lap, milyen nagy teljesítményt ért el két motor- íüveszes: tizennyolc köbméter fát vágtak ki egy műszak alatl.. . — Miért, maga mennyit dönt k'? Adler István, a osesztvei Madách Termelőszövetkezet elnöke az órára tekintett. Pillantása nyugtalanul rebbent ki az ablakon. Ám, ebben a pillanatban felzúgott egy traktor. Aztán még egy másik, majd egy harmadik. — Végre elindultak — sóhajtott megkönnyebbülve. — A nyakukba lóg az eső... — Cigarettára gyújtott, s köz­ben azt mondta az agronómusnak: — Jó lenne, ha megnéznéd, mire mennek. Szabó Zoltán mezőgazdász szótlanul bólintott, s indult kifelé. A földeken a takarmányt gyűjtik, hordják a tagok. Minden épkézláb ember kint van a határban. A későnjövők is villás parasztemberek, nagy igyekezettel taposták a ke­rékpár pedálját. Hajtottak a többiek után. Ez a nagy igyekezet őriként adta a kérdést. — Mit fizetnek a tagoknak? — Munkaegységet — mondta az elnök. Előnyös ajánlat Még márciusban, a tervtárgyaló közgyűlésen történt, hogy Adler István odaállt a tagok elé, és javasolta, váltsák fel a részest munkaegységgel. — Igazságosabb jövedelem ez — érvelt. — Azoknak kedvez, akik rendszeresen dolgoznak a szövetkezetben... A részessel csak ráfizetünk. Ha megszorulunk az aratásban, a kapálásban nem nézzük, kinek fizetünk... Megtörténik, annak adjuk a pénzt, a terményt, aki egész évben felénk sem néz ... Aztán a nyugdíjhoz is kell a munkaegység... így beszélt az elnök, s még prémiumot is kilátásba he­lyezett. Természetesen azoknak, akik állandó munkásai a közösségnek. Az ajánlat mindenképpen előnyös volt. A tagok még­sem fogadták egyértelmű lelkesedéssel. — Nagyon szép embernek kell annak lenni, aki itt a szövetkezetben keresni tud, prémiumhoz juthat — dohogott Bajnóczi Pál. Lukács János szaval is tele voltak aggodalommal: — Meglesz a munkaegység, jól van. De ezenkívül mit kapnak a gyalogmunkások? Ezután Fábián János következett: — Dolgozzunk munkaegységre — mondta. — Már a cukorrépát is így műveljük. A közgyűlés ugyan a munkaegység mellett szavazott, azonban a kedélyek még máig sem nyugodtak meg egé­•lobb a részes ? A fiatalabb Pálmán Imre egyik legszorgalmasabb mun­kása a szövetkezetnek. — Tavaly nekem volt a legtöbb munkaegységem.. Majd nyolcszázat gyűjtöttem össze... A büszkeség csalt mosolyt arcára, amíg beszélt. — Akkor most örül a mun kaegységren dszemek ? — Hát — vakarta meg fejét — igen is, nem is... Va­lahogy úgy vagyok vele/mint az egyszeri ember... Bárme­lyik ujjamat harapom, mindegyik fáj... Talán jobb volt a részes. Jobban igyekeztek a munkával az asszonyok... S magyarázta, nem csak ő, a felesége is a szövetkezet­ben dolgozik. Minden évben megkapálta a területét. Jól jött a kukorica, a burgonya, a cukor, amit a munkáért kapott. — Most, hogy vége a részesnek, a munkának is vége? — Dehogyis! — Hevesen tiltakozott Pálmán Imre. — Az idén két részt vállaltunk... S ha jól számolom, mi vol­tunk a nyolcadikok a faluban, akik befejezték a kapálást... Értékes a munkaegység Ezen aztán jót nevetett Adler István, Szabó Zoltán, meg maga Pálmán Imre is. — Érthető a tagok aggodalma — mondta később Szabó Zoltán mezőgazdász. S hogy valóban azt érezte, amit mon­dott, homlokának ráncai bizonyították. — Munkaegységre dolgoztunk mi korábban is. Csakhát mindig keveset fizet­tünk. Tizenhét, meg húsz forintokat... Ezért nem szívesen jöttek kapálni, aratni, hordani... Tavaly történt meg először, hogy aránylag jő értéke volt a munkaegységnek. Valamivel többét, mint 25 forintot fizettek. Az idén harmincat terveztek. Ebből 14 forintot előlegként kapnak meg a tagok. — Ezért mertünk kiállni az emberek elé a munkaegy­séggel — mondta Adler István. — Azt mondtuk, akire min­dig számíthat a szövetkezet, két forint prémiumot is kap minden munkaegységre... Cigarettára gyújtott, hosszasan szívta, s csak azután szólt megint: — A terven felüli termésért meg prémiumot adunk __ A z állattenyésztők igyekezetét ugyancsak külön jutalmaz­zuk ... Ha a hízók exportra mennek, 50 forintot kapnak egyért-egyért... Merész lépésre szánták el magukat a csesztvei terme­lőszövetkezet vezetői. De az új jövedelemelosztási rendszer eddig jól „vizsgázott”. Nyolc-tíz fiatalt is hozott a gazda­ságba. A munkákat időben elvégezték. — Igaz a vegyszer is segített... A burgonyát mind így gyomtalanítottuk. — A mezőgazdász szakította meg az el­nök szavait. Adler István azonban nem hagyta annyiban a dolgot: — Ez igaz, de a kukoricánál már nincs vegyszer. Az mind az asszonyokra vár... Nehéz körülmények között dolgoznak Csesztvén. He­gyekre futnak a szántók, vízmosások szabdalják a földe­ket. Embernek, gépnek egyaránt meg kell küzdenie a pén­zért. Mondta is Adler István. — Csak egy kicsit lennének jobbak az adottságaink... Nem adnánk alább a munkaegységet hatvan forintnál. így is eljön az az idő. Vincze Istvánná vált régi gyártmányokhoz, nem egyszer fékezik az új térhódítását. A műhely, az üzem tevékenysége gyakran más műhelyek, üzemek, a vál­lalat egészének munkáját hát­ráltatja. Az adott vállalat működése pedig esetenként akadályokat gördít a koope­ráló cég és a népgazdaság egészének fejlődése útjába, kétségtelen, hogy a műhelyek, üzemek, vállalatok anyagi ér­dekeltségi rendszere is sok vonatkozásban korszerűsítésre szorul, de nincs és nem Is le­het olyan korszerű ösztön­zés, amely automatikusan biz­tosíthatja a különböző érde­kek tökéletes összhangját, A széles látókörön, a közgazda- sági műveltségen alapuló fe­lelős műszaki döntések bizto­síthatják csupán minden eset­ben a legésszerűbb és leg­hatékonyabb munka feltéte­leit. A gazdaságirányítási rend­szer tervezett reformja, és az ennek szellemében már az idén életbe léptetett intézkedé­sek közgazdaságilag áttekint­hetőbb helyzetet teremtve^ mindinkább a korszerűség irá­nyába ösztökélik a műszakiak munkáját és gondolkodását. Nem új és mai keletű köve­telmény a műszakiak közgaz­dasági ismeretének, látóköré­nek bővítése. A gazdaságirá­nyítási rendszer reformja alapján viszont kétségtelenül növekszik a közgazdasági is­meretek és összefüggések, s azok birtokában létrejött gaz­dasági műszaki döntések sze­repe. így egyre kevésbé lehet külön választva műszaki, illet­ve gazdasági vezetésről be­szélni. Jóllehet ma is vannak^ s a jövőben is lesznek tevé­kenységi körök, amelyekben a közgazdasági, illetve a műsza­ki munka szerepe nagyobb. Elképzelhetetlen azonban éle­sen elhatárolt munkamegosz­tás a műszakiak és a közgaz­dászok között az anyagi ter­melés és a fejlesztés ágaza­taiban, ahogy a termelékeny­ség emelése, a gazdaságos és Jól szervezett termelés elvá­laszthatatlan a korszerű fej­lesztő és magas színvonalú üzemi munkától. Ha igaz az, hogy a szocia­lizmusban a termelés célja a növekvő anyagi és kulturális szükségletek mind magasabb szintű kielégítése, akkor a termelte irányítása, szervezé­se, a gyártmányfejlesztés el­engedhetetlenül feltételezi a jelentkező és várható igények alapos felmérését, a piac ku­tatását, a világpiaci ármozgás, a konkurrens cégek gyártmá­nyai műszaki színvonalának ismeretét stb. Évekkel ezelőtt a termelés elsődlegességét a gazdasági életben mechaniku­san értelmeztük. „Termelj többet, jobban élsz” — hir­dettük, megfeledkezve a reali­zálásról, a piac, az értékesí­tés szerepéről, a konkrét fo­gyasztói igényekről. Ma már nyilvánvaló, hogy a terv és a piac, a termelés és .’adás szorosan összetartozó fogal­mak. Persze, növekvő felada­taink nemcsak a műszaki munkával szemben támaszta­nak új közgazdasági követel­ményeket, hanem azokban a munkakörökben Is, amelyeket korábban kizárólag közgazda- sági jellegűnek tartottunk — így például az értékesítésben — már ma konkrétabb szak­mai, műszaki ismeretekre van szükség. A jövőben tehát tovább nö­vekednek a széles látókörű, közgazdaságilag művelt mér­nökök és technikusok lehetősé­gei a műszaki és irányító munkakörökben. Ezért he­lyeselhető, hogy mind több műszaki törekszik magas fokú közgazdasági ismeretek meg­szerzésére, és egyebek között a mérnök-közgazdász oklevél elnyerésére. A hazai közgaz­daságtudomány különböző ágainak művelőire, oktatóira vár az a nemes feladat, hogy a jelentkező igényeket korsze­rű színvonalon, napjaink új, égető kérdéseire válaszolva elégítsék ki. Kovács József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom