Nógrád, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-26 / 150. szám

4

NŐGR Äü

1366. június 26 vasárnap

Amit mindenki tud (?)

/ rf 1

az „es -rol

A* „és” kötőszó. Mondatokat vagy mondatrészeket, (szavakat) kapcsolunk össze vele. Például: „A jóravaló koldus már a tizedik határban jár, é s minket még mindig itt esz meg a fene a jó puha ágyban!... Azután jöttek az oroszok é s utánuk a szerbek. Nem lehet elfelejteni a tekintetüket és a hangúkat.” (Rideg Sándor: Béresek házatáján)

Az Idézet első mondata mellérendelt összetett mondat. A tagmondatokat összefűző „és” kötőszó elé vesz- szőt tettem. A második mondat egyszerű; az „és”-sel a két alanyt (oroszok és ...szer- bek) fűzzük össze; az „és” előtt nincs vessző. A harmadik mondatban sincs, mert ott az „és” két tárgyat (tekintetüket és a hangúkat) kapcsol.

A vesszőt nem is hiányolja senki, hiszen túlságosan is ismert az az állítás, hogy az „és” elé nem teszünk vesszőt.

Ezt a „szabályt” valahogy mindenki nagyon megjegyezte. Pedig ez a „szabály” nem is létezik. „Igen ám, mert mindig változtatják a helyesírást. Én még azt tanultam, hogy az és elé nem kell vessző”. Nem valószínű, hogy az „és” előtti vessző „ellenzői” ezt valaha is így tanulták. de ha igen, hát rosz- szui tanulták.

„A magyar helyesírás szabályai” 1922-ben kötelezővé tett hivatalos kiadása ezzel kapcsolatban a következőket mondja:

„Vessző választja el egymástól rendesen a mellérendelt mondatokat, akár főmondatok, akár mellékmondatok (ilyenkor az és, s, vagy előtt is vessző van), pl: ... Csendes országút az élet, és mi rajta vándorok (Tompa) ... Helytelen tehát az a nagyon elharapódzott szokás, hogy az és meg az s kötőszó elé sohasem tesznek vesszőt. Csak akkor nem kell eléjük vesszőt tenni, ha mondatrészeket kapcsolnak... Egészen visszás értelmet ad a

vessző elhagyása az és elől a következő példákban: Ez az újítás nagyon szükséges és fölösleges, hogy bővebben magyarázzuk. Jól esett neki atyja gyengédsége és bán- tottta, hogy nem tudja viszonozni ...”

Valójában mindnyájan

érezzük, hogy mindkét utóbbi „és” elé ki kellett volna tenni a vesszőt, mert különben az a bizonyos újítás egyszerre szükséges és felesleges, ha viszont kitesszük az „és” elé a vesszőt, már világos előttünk, hogy az újítás szükséges, és felesleges a magyarázgatás.

Annak a magyarázata azonban úgy látszik, ma sem felesleges, hogy az „és” elé is kell vessző, ha vele tagmondatokat fűzünk ösz- sze. Természetesen nem az „és” miatt kell kitennünk a vesszőt, hanem azért, mert az összetett mondatokban vesszővel jelöljük a tagmondatok határát. Akkor is, ha „és” (s, meg, vagy) kötőszóval fűzzük össze a tagmondatokat.

Vegyünk befejezésül még Rideg Sándor művéből két olyan mondatot, ahol a tagmondatokat összekapcsoló „és” kötőszó elé vesszőt kell tenni: „Az első béres megindult fogatával, és a körülöttem álló homályos ember- alakok egymásután eltünedeztek. — Pokrócba takarva feküdtem egy lapos szekéren. é s néztem messze a naptól megvilágított hegyekig.”

És végül Juhász Ferenc- től egy olyan mondatot, ahol az azonos mondatrészeket kapcsoló „és”-ek elé nem kellett vesszőt tenni: „A költészetnek nincs olyan értelmezésű fejlődéstörténete, mint a földtörténészek szerint a földnek: ahol az egysejtűtől az emberig különböző holtágakkal é s zsákutcákkal fejlődött az állati lét; volt egysejtű, volt kagyló, kétéltű, madár é s emlős

Tóth Imre

Ezer esztendős a magyar muzsika és a tánc

A lengyel állam ezredik évfordulóján a lengyel történetírók elevenítik fel a XIII. században írt lengyel krónikát. Ezek sorában vidám adatként akadunk Mesko lengyel fejedelem és I. István magyar király szövetkezésének emlékére. Ezt a szövetséget az 1000. évben Esztergomban kötöt- ^ ték meg. A diplomáciai tárgyalásokat vigalom követte. A nyolcnapos áldomás során sípok, dobok, hegedűk és lant szavára mindkét uralkodó udvamépe táncra perdült. A XII. századi Gellert legenda írója említi, hogy 1046-ban Gellórt püspök, Buda határában egy kézimalmot hajtó leány énekét hallotta; e dalokat a „magyarok szimfóniájának” nevezte. I. István alatt a térítők üldözőbe vették a pogánykori énekmondókat; hősi énekeik maradványait a regősök népköltészete őrizte meg. 1030-ban Amol- dus bajor szerzetes antifo- náit éneklik már az esztergomi papok.

A népzenével együtt a népi tánc is átélte viharos századainkat. A XVI. században, Miksa pozsonyi koronázásán az ifjú Balassi Bálint lejtett el az udvar előtt egy fergeteges magyar kanásztáncot 1669-ben a Magyarországon utazó

Brown Edward, az angol király háziorvosa jegyezte fel végvári magyar katonák — párosán járt — kardtáncát. Mindezeknél azonban különb volt a törökverő Kinizsi Pál szólója, a kenyérmezei diadal után. Bonfini nyomán Heltai Gáspár krónikája e páratlan csűrdön- gölőt eképpen írja le: „mi- koron minden vitéz ott to- borzót járna... Kinizsi Pál felszökellék és hátára tévé a két kezét és fogaival fel- harapá a földről egy nagy töröknek holt testét és azt szájában hordozván sokáig ott tántzola vele az hősök között..

z. I.

TOUHCGYRC TŰZZÜKA jogokat

Jogállamban élünk, ez

többszörösen bizonyított tény. Megnyilvánul elsősorban abban, hogy manapság jobban ismerjük a jogainkat, mint a kötelességeinket. Sőt! Egyesek olyan tökélyre fejlesztették magukban a jogállam tiszteletét, hogy kötelességeikről

teljesen megfeledkeznek. Itt van például a huligánnak nevezett szűk „népcsoport”, mely a legteljesebb gyűlölettel viseltetik a kötelességét is jól ismerő karhatalommal szemben. A jogaikban érzik magukat korlátozva, amikor a Jégbüfé előtt, vagy éppen a Narancs utcában magatartásukkal kapcsolatban kissé kemény kritikai megjegyzések hangzanak el. Egyáltalán \ nem szívlelik a kó- ternak elkeresztelt állami szükséglakhelyet. Ezekre az emberekre nyugodtan elmondhatjuk: nem tudnak élni a szabadsággal!

Pedig államunk igen széles körű jogot és mozgási szabadságot biztosít minden honpolgárának. / Például: elutazhat a Pannónia expresszel Berlinbe, esetleg repülővel Hamburgba, de mehet a hajnali személlyel Pásztora is. Kap hozzá egy állami címerrel ellátott igazolványt, ami viszont nem jogosítja fel arra, hogy jogtalanul, egy meggypiros Opel-Kapitän gépkocsit hozzon magának. Ha mégis megkérdezik, miért és

főleg miből hozta az Opel- Kapitänt, akkor az illető sértődötten kérdéssel válaszol:

— Jó pofa maga, főhadnagy úr (sic!), Jó, hogy nem kérdezi meg, miért és mire nősültem?

Pardon kérem, ezt is meg lehet kérdezni, bár erre — sajnos — még nincs elég szigorú törvény. Ezért aztán a Petőfi utcában egy jóasszony sok apró gyerekkel hiába fohászkodik az egek urához és kínját közömbösen szemlélő földi halandókhoz. Senki sem védi meg a férjétől, aki alkalmanként féltéglával akarja megmagyarázni család- fenntartással kapcsolatos elképzeléseit. Bár a minap valakiben mégis megszólalt a lelkiismeret és hosszú szemlélődés után elunta a sikolyt, a vérző arcokat:

— Jó ember! Azonnal tegye le a féltéglát! Az állami tulajdon, közvagyon.

Jogállamban élünk!

Például Salgótarjánban jogunk van ittasan felszállni az eresztvényi buszra, bár a sofőr ezt

erősen kifogásolja, és csak az utasok határozott követelésére hajlandó elindulni. Két megállóval később már dalolva, sőt káromkodva is felléphet bárki, minden jogkövetkezmény nélkül. Ittas embert ugye nem szolgálunk ki, de ha a Napsugár Étterem pincérének is fizet a vendég két üveg sört, akkor az asztal alá ihatja magát. Védjük a dolgozók egészségét, biztonságát, de a fő-utca bontásánál reggeltől estig dolgozhatnak a magasban, a fái tetején. Hallottam, amint két balesetvédelmis sörben fogadott, hogy vajon baleset nélkül megás szák-e a bontást?

Az embernek joga van megházasodni, de éppen a jogok nehezítik a szabadulását önként vállalt béklyóitól. Mikor lesz jó házasság? Egy jogász így fogalmazta meg: Majd ha olyan könnyen el lehet válni, mint megházasodni. Mert ma ott tartunk, hogy joguk van a nőknek kihívóan öltözködni, de tilos a férfiaknak ezt kihívóan észrevenni. A minap is egy nőszemélyt

Történetek, históriák a régi Nógrádból

cA földi TjúLdi-um nda

Az 1320 és 1380 közti időkben élt nagy erejű Toldi Miklósról Arany János, Ilosvai Selymes Péter verses elbeszélése nyomán írta meg nagyszabású hőskölteményét. Minden jel arra mutat, hogy sem Ilosvai, sem Arany nem ismerték a mai Alsó- és Felsőtold községeinkben, meg a múlt század hetvenes éveiben is élő Toldi-mondát, amit 1882-ben Sziládi Áron ismertetett a Tudományos Akadémia egyik ülésén. — A monda életrajzához az is hozzátartozik, hogy a szomszédos Cserhátszentivánon is ismerték a Toldi-mondát, és a falu egykori plébánosa azt a História Domusba is bevezette. Ügy vélem, megyénk múltjának búvárai számára nem lesz érdektelen, ha mind a két mondának a tartalmát elmondom.

A monda keletkezési helye kétségtelenül Told falu, ahol még a XV. században is élt a földesúr Toldi család. Ez a Told falu, ahogy azt 1882-ben néhány öreg táblabíró elbeszélte, a mai Alsó- és Felsőtold közt feküdt. Lakói igen garázda emberek voltak, és ezért — mesélték — a vármegye megsokallta garázdálkodásaikat, és valamikor a régi időkben, széthányatta az egész falut. — Az egyik öreg paraszt elbeszélése szerint ez a földig lerombolt Told „nagy falu” volt. — 1882-ben a két Told lakói büszkén mutogatták a rét közepén emelkedő kápolna alakú épület akkor néhol még ölnyi magas falait. Ez lett volna a Miklós temploma. Közelében egy nagy átmérőjű kút is volt, amelynek fedőlapját csak ő tudta felemelni.' A felsőtoldi völgy bozótjai között pedig egy kis, de erős kastély, a Toldi család kastélyának a romjait mutogatták. Magát a mondát, részleteit illetően, több változatban mesélték, de lényegileg a következőképpen hangzott:

Éppen szénahordás volt, amikor az ecsegi várból katonák vonultak át a toldi völgyön. A csapat élén maga a király lovagolt, aki a mezőn dolgozó emberektől a Hollókő felé vezető utat tudakolta. — Ekkor Miklós felkapta a keze ügyében levő csatlórudat, és kifeszített kar- íral mutatta meg vele az

sorozatos kihívásai miatt kihívtak egy presszóból es ő kihívóan kiment. Másnap a mamája bejött és kifizette azt a fél konyakot, amit a kihívó maga- tartású nőszemély gavallérja jogtalannak tartott magára nézve.

Jogunk van bírálni is.

Jogosan elmondhatjuk Kissről, hogy lajhár n munkában, és disznó a magánéletében, és majom az öltözködésében és szamár, ha elhiszi, hogy ő egy rendes fickó és ökör ha a feleségéről van szó. Ám mindezt nem kívánatos elmondani róla, ha történetesen a Kiss éppen a vezérigazgató unokaöccse. Mert a Kiss azért lehet egy tanulékony ember és mindazt, amit én róla elmondtam, tovább adja a vezérigazgatónak — de RÖL.AM. A többi már a bumeráng mozgástörvényei alapján történik.

Ezenkívül jogunk van átkelni az úttesten az erre a célra kijelölt zebrán, de kötelességünk gyors léptekkel haladni, mert ugye az úttest mégis a járműveké. Viszont a gépjárművezetőknek kötelességük vigyázni a zebránál, mert ellenkező esetben állami költségen zebracsíkos ruhát szabnak számukra.

Végül mindezt jogunk volt elmondani, és kötelességünk megtartani, mert a kettő nélkül nincs jogállam.

G. B.

Nógrád megye történetét nem ismerjük eléggé. Amit erről eddig írtak, a felszabadulás után, részlettanulmányok kivételével, ki kell egészíteni az újabb kutatások eredményeivel. Sok régi közlést újra kell fogalmaznunk, sok nem ismert tényt közölnünk kell. Jó, ha a középkortól napjainkig terjedő nógrádi megyetörténeti kutatások á"a nagyközönség is értesül Ezért írom ezt a neiiánj összefüggésre és tényre rávilágító cikksorozatot.

irányt. — Legott be akarták venni katonának, de ő nem ment.

Az öreg Toldinénak két fia volt, Lőrinc és Miklós. Közvlük az anya minden szeretetét Lőrincre pazarolta, aki nagy úr lett, miközben másik fiát, Miklóst, parasztnak nevelte. — Miklóst bántotta ez a megkülönböztetés. összeveszett bátyjával, akit nagy haragjában megölt. — Toldi Lőrinc kedves embere volt a királynak, és már csak azért is elfogatta és börtönbe vettette Miklóst.

Amikor azután egyszer nagy veszélybe jutott az ország, és a királynak erős emberekre volt szüksége, visz- szaemlékezett a nagy erejű Toldi Miklósra. — Nyomban futárt küldetett érte Tóidra, de bíz’ Miklós nem volt otthon. Kerestette azután őt a király mindenütt, míg végül is a budai vár börtönében találták meg. A király elé vezették, aki azt kérdezte tőle, hogy megvan-e még nagy ereje, és tudna-e nagy dolgokat véghez vinni?

Toldi azt válaszolta, hogy a börtön elcsigázta ugyan, de ha jókat ehetne, még egyszer próbára merné tenni az erejét. — A király megparancsolta, hogy lakassák jól Toldit, aki egy nagy kon- dér kását kért, és azt mind meg is ette.

Másnap a király megkérdezte Miklóst, hogy visszatért-e már az ereje? — Nem, válaszolta Toldi, és ismét kért egy kondér kását. — Így ment ez hat napon keresztül, amikor is végül a hetediken kijelentette, hogy visszatért az ereje. — Rögtön fel is pattant a mindig a börtöne közelében legelésző lovára. Ez olyan vén gebe volt, hogy más ember rá se nézett volna, nemhogy a nyergébe vetette volna magát. Amikor azonban Toldi Miklós a nyergébe pattant, olyan paripa lett belőle, hogy álltából ugrott keresztül egy kaput. Így aztán Toldi, erejét visszanyerve, táltos paripáján szolgálta a királyt

Eleinte kérdésünkre, hogy van-e még sóhivatalunk, fanyalogva, mosolyogva, talán egy kicsit el is értve a kérdést válaszolták az illetékesek: nincs. Ma már hiába keresnénk a Sóhivatal táblát, nem találnánk. Pedig hosszú időt élt meg ez a hivatal, hiszen a só — s itt idézzük a lexikont — Magyarországon a legrégibb időktől regále (királyi jövedelem) volt. Ezt bizonyítja az Aranybulla XXIV. és XXV cikkelye is. Márpedig ahol van regálé, ott van hivatal, s volt is — 1948 december 31-ig, amikor a 60.456 számú PM rendelet megszüntette a Só- hivatalokat.

Ha Sóhivatal nincs is, sófogyasztás az van, mégpedig bámulatosan nagy, olyan nagy. hogy erre aztán igazán irigykedhetnének az egykori só- vámszedők. 1951-ben 13 800

vagon sót vásároltak az országban, 1965-ben már 24 800 vagont. No, nem mintha a

A toldi Toldi-monda nem nevezi meg a királyt. Megteszi ezt azonban az 1797-ben lejegyzett cserhátszentiváni, amit a falukrónikaíró Palás- thy István a közelmúltban bányászott elő. Ez így szól: Amikor Mátyás király a Szé- csénybe vezető úton utazott, ott ahol most a toldi rét van, nagy erdő volt. Nehogy eltévedjen az erdőben két szénagyűjtőt kérdezett meg a király: „melyik út visz Szécsénybe?” — A két sze- nahordó közül a fiatalabbik megragadta a vendégoldalt, és azt jobb kezébe kapva egy erdei csapás felé mutatott: „Ha azon az úton mégy fölfelé, uram, nem fogsz eltévedni!” — A kíséretében levő urak nagyon csodálkoztak az ifjú erején, és biztatták, hogy ezzel az erővel világszerte ismert hős lehet. Ez az ifjú Toldi Miklós volt, fia a vele együtt szénát gyűjtögető idősebbiknek. — A király jutalmul azért, hogy megmutatta az utat. art a földterületet, ahol született és éltek, Toldi Miklósnak adományozta, aki ott templomot és kastélyt építtetett, ami mellett vadaskertje is volt. — Ez a templom a két Told falu között állott.

Azt ma már nehéz megmondani, hogy a nógrádi Toldi-mondák, a község nevének a nagy erejű vitéz nevéhez való kapcsolódásból, vagy pedig valóban a középkori nógrádi Toldi család valamelyik nagy erejű, katonáskodó tagja viselt dolgainak kiszínezéséből keletkeztek-e? — Biztos, hogy a középkori Magyarországon több Tóid falu és több Toldi család is élt. és hogy Bél Mátyás a Nógrádi Toldi családból származónak véli a hőst. Biztos az is, hogy 1797-ben, tehát Ilosvai Toldijának megfogalmazása után, de Arany János Toldijának megírása előtt már élt a cserháti falvakban a monda egy nem nagyon színes változata. Lehetséges azonban, hogy a cserhátszentiváni színtelen változat mellett voltak az alsó- és felsőtoldihoz basv- ló színesebb változatok is. és nem lehetetlen, hogyha fa>u- krónika íróink átnézik a plébániák História Domusait, még több változatra is rá fognak bukkanni. — Irodalomtörténeti jelentőségük a népköltészet alakulása szempontjából rendkívül fontos, és ezért adataikat sem a megyetörténet. sem megyénk néprajza nem nélkülözheti. Fontosak azonban az Ilosvai Selymes Péter-féle Toldi- monda népi gyökereinek felkutatása szempontjából is. Ezen a réven népünk költői képzeletvilágának az országos irodalomba való be- leolvadását is igazolják.

háziasszonyok alaposabban megsóznák a levest, mutatva, hogy szerelmesebb természetűek elődjeiknél, — bár: a háztartások is többet fogyasztanak. Az 1951. évi 6900 vagonnal szemben 7400 vagont. A többit az ipar igényli, s a legtöbbet nem is az élelmiszeripar, mint várnánk, hanem a nehézipar. A nehézipar évente 9053, az élelmiszeripar 2667, a könnyűipar 2410 vagon sót használ fel, az üvegkészítők, a hótakaritó munkások, a ktsz-ek összesen 3111 vagont. Aki art hinné, hogy só, az só, egyformán sós, az téved. Különböző minőségű sót vásárolunk a Szovjetuniótól, Romániától, Lengyelországtól, az NDK-tól. Például extra minőségű a lakosságnak, aknaszlatinait az iparnak. A Kőbányai Sóüzemben pedig jő_ dot kevernek a sóba, hogy a jódszegény vizű tájakon az egészségvédelmet is fokozottabban szolgálja a só.

Dr. Belitzky János

Néhány szó a — sóról