Nógrád, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-23 / 147. szám
4 NÖGRAd T966. június 23. csütörtök Kovács Mária KISZ-titkár: „Tavaly ősz óta tömegével volt nálunk KISZ-esküvő, KISZ* névadó.. Az Építésügyi Minisztérium Finomkerámiaipari Vállalatnál — amely tavalyi tevékenységéért elnyerte a SZOT és a Minisztertanács vándorzászlaját —, van hat gyára és nyolcezer dolgozója. Ebből a nyolcezerből a Kőbányai Porcelángyár III. számú telepén dolgozik háromszázötven, Dehát, ugye, nem ez a lényeg Akkor mi? így kezdődött Wágner Oszkárnénak, a balassagyarmati „Kerámia” telepvezetőjének mintha a fogát húznák, amikor a telefonon kérem, rtézzen be a gyárba egy órácskára. Wág- nerné ugyanis tanulmányi szabadságon van, a közgazdasági technikum levelező tagozatának második osztályába jár, pár nap múlva szóbeli vizsga négy tárgyból. „És még nem tudok semmit”. — Mindenesetre — mondja Tölgyesi Ferenc üzemvezető —, ha a lényegre kíváncsi, addig is, amíg Wág- nemé megérkezik, kezdje el a kutatást az üzemben. Az egyik üzemi „szalag” elején művezetői íróasztal. A hosszú csarnokot betölti az aminacetát erős almaillatra emlékeztető szaga. Rágyújtottam, s a következő percben két asszony is hozzám ugrott, azonnal oltsam el a cigarettát. Mutatják, az orrom előtt a tábla: „Nyílt láng használata szigorúan tilos!” A két asz- szony közül az egyiket, Bogyó Sándomét megkéri a soros művezető, jöjjön néhány szóra az asztalhoz. Bogyóné egyike a „honalapítóknak.” _ Itt — tekint szét az a sszony —, ahol most vagyunk valamikor csatorna csöveket, kútgyűrüket, mo aaSklapokat csináltunk. Fodor Sándor műkő- és kőfaragó mester volt a tulajdonos. ötvenkettőben államosították. De ezek a forradások — mutatja csuklóját, karját — maszeknyomok. Nem volt se gumikesztyű, se semmi. Kimarta a cement Hogy mi a munkavédelem, ezt csak akkor tudtuk meg, amikor a műhely tanácsi kezelésbe került. De a mozaiklapokat akkor is kézben cipeltük ki innét az udvarba. Egy mozaiklap két kiló. Naponta kétezerhatszázat legyártani, kihordani — ez volt a norma. Kilencszázhatvan szeptemberében megjelent nálunk a Tölgyesi elvti. a felesége, és Jedlicska elvtárs, aki akkor városi párttitkár volt Meg páran a minisztériumból, vagy honnan, Azt mondta Jedlicska elvtárs: ,,Ne féljenek asszonyok, vége lesz ennek. Két hét múlva kész az új műhely, ezután abban dolgoznak.” Senki sem hitte közülünk. Két hét múlva mégis kigyulladtak a neonlámpák a kultúrteremben. Ott kezdtük el a munkát húszán, mi betonosok. Tölgyesi elvtárs kétségbeesett, mikor meglátta a kezünket. Átvezető kondenzátorokat, huzalos kondenzátorokat szereltünk. Képzelje el a mi cementtől, hidegvíztől, cipeke- déstől eldurvult ujjainkkal! Januárra elkészültek ennek a csarnoknak az átépítésével, amiben most is vagyunk. Harmadikén takarítottunk, mi idősebbek noszogattuk a volt gimnazistákat, némelyik azt sem tudta, hogy fogja a seprőt. S milyen munkások lettek belőlük...! Hát így kezdődött. Barna Lászlőné, a művezető nevet. Hiszen az első gimnazisták közt itt volt ő is. S csak az ellen tiltakozik, mintha ő nem tudta volna kezelni a seprőt... Egyebekben... Ifjú veteránok — Tudja, eredetileg óvónő szerettem volna lenni, de közben szerelmes lettem, már az érettségi előtt sem a tanuláson járt az eszem, aztán szeptemberben megesküdtünk. Az óvónőségből nem lett semmi. Gyarmaton nem volt más lehetőség, eljöttem ide. Így lettem betanított munkás. Először nagyon rossz volt Ez az élet egészen más, mint amit az iskolában megszoktam. Az a sok idegen ember., egyszóval furcsa volt Még sírtam is. Előfordult... A huszonhárom éves fiatal- asszony, talán a megye legfiatalabb művezetőjének csu- paöröm mosolyában ugyan ki fedezné fel a hajdanvolt könnyeket? S a furcsálkodó, idegenkedő kislányról ugyan ki hitte volna akkor, hogy néhány év múlva száztizenöt ember munkája felett felügyel, intézkedik, olyan biztonsággal, ahogyan az a Kerámia veteránjához illik... Veterán...? Nagy ég! Huszonhárom éves veterán: ki látott ilyet? — Kérem — vette élő a logarlécet Tölgyesi Ferenc — mi sem egyszerűbb. Szeretem a statisztikákat, s ezt még eddig nem számítottam ki. összeadás, szorzás, osztás: kitűnik, hogy az üzem dolgozóinak átlagos életkora nem több huszonnégy évesnél. Ebben a társaságban Vancsai József, a gépműhely vezetője már szinte öregnek számít. Pedig az ő kislánya is, mint mondja már „balassagyarmati termék”. A műhely pedig... ha jaj! Amikor Vancsait Pestről ideküldték, hogy szervezze meg a szerszámműhelyt, néhány gépe akadt ugyan, hanem szerszámlakatos — nem volt a városban egyetlen egy sem. Mit tehetett? Beiskolázott nyolc tanulót, öt géplakatost felvett, s kezdte őket tanítgatni, átképezni, tanfolyamra járatni. Most szabadulnak a tanulók, végeznek az átképzősök. Tizenhárom príma szerszámkészítő... Két szerszámtervező, nagyon ügyes emberek. A gépműhely megtelt esztergapaddal, gya- luval, marógéppel, nemrég kaptak általános csiszológépet, várnak egy síkköszörűt A szomszéd épületben adastechmkai termékek fém- szerelvényeinek a gyártásárhoz. Vancsai Józsefen hófehér ing, sötét nyakkendő. Lépked mellettem, ápolt kezével mutogat, magyaráz. Már csak az emlékezet őrzi, hogy préri volt itt, préri. S Vancsai egy a pionírok közül... És úgy hozzánőtt a gyarmati Kerámiához, mint.. mint mondjuk Tölgyesi Ferenc, aki pedig szintén nem helybéli, de már ősgyarmatinak számít. — Mi köti Balassagyarmathoz? — Az ember nem hagyja el a saját gyermekeit, igaz? — tekint rám. — Nekem ez a gyár, a dolgozói, mintha a saját gyermekeim lennének. A szemem láttára növekedtek létszámban, értelemben. Húsz betonoslánnyal kezdtük. Azt a húszat meg kellett tanítani apró. kényes keramikus kondenzátorok szerelésére. Az a húsz megtanított másik húszat. azok a következőt. S most háromszázan dolgoznak Érti. ugye? Fától az erdőt — Ez minden? — Szerintem ez a legszorosabb kötelék. De persze van azért más is. — Én hajdanában rádiós voltam. Dolgoztam az Orionban. az EMG- ben, az Adócsőgyárban... tudom. mi az a kondenzátor. Ha rossz, nem sokat ér egy sók ezer forintos készülék, s ha nincs csak egyetlen egy is. megáll az egész szalag, elakad a hat-hétezer forintos tévé szerelése. És most már soikan tudják itt ugyanezt. — Helyes. Dehát, a feladatat teljesítette ___ — Ugyan! Először is nem egyedül. Segítő társaim voltak és vannak. Másodszor: mikor beszélhetünk egy feladat teljesítéséről? Hol van annak vége? Mindig jön valami új. Például? A mi munkánk egyik legnagyobb akadálya, hogy nincs stabil piacunk. Ez még a belföldi piacra is vonatkozik. Vegyük csak a VTRGY-t. A tervét évente „rángatják”, néha egy a kettőhöz alakul, s ezt mi azonnal megérezzük. De stabil külföldi piacra szert tenni még nehezebb. Szállítottunk már Jugoszláviába, Izraelbe, Bulgáriába például. Most a lengyeleknek dolgozunk. S úgy fest, erre az évre végig... De a híradástechnika folyton változik, fejlődik. S néha apróságon múlik egy új vásárló megszerzése, vagy elvesztése. — Ügy hallottam, a Siemens céggel tárgyalnak... — Igen, a központunk már mintakollekciót is küldött. De éppen ez az ügylet igazolja, milyen jelentősége van a viszonylag apró dolgoknak. A mi kondenzátoraink teljesítő- képessége világviszonylatban is jó. A németeknek azonban két kifogásuk van: az egyik, hogy mi az értékelést rábélyegezzük a kondenzátorokra, ott viszont már évek óta szilikódolás van. Az értéket különböző színekkel jelzik. Ehhez ők ragaszkodnak, nekünk viszont ilyen automatánk még nincs. A másik: nem mindegy, hogy egy huzalos kondenzátor bekötését hol kezdhetem. Mennél hosszabban éri a huzalt a lakkozás, annál nagyobb helyet foglal a kondenzátor a készülékben. Márpedig a híradástechnika egyik legfontosabb vezérelve ma a köbtartalom. Minél kisebb térfogatú helyen maximális számú hasznok alkatrész elhelyezése: ez a lényeg. A lengyel üzlet is úgy jött létre, hogy egy bizonyt« alkatrész térfogatát egyharmadával csökkentettük. Már most, ami a lakkozást illeti, jelenleg öt-hat millimétert „tudunk”. A németek három millimétert kémek. Míg beszélgettünk, az irodába többször is benyitottak. Kérdeztek ezt, azt. Tölgyesi Ferenc rövid, néhányszavas eligazítást, utasítást adott. Egyszer aztán megjegyezte: — Egy kívülálló ezt bizonyára nem veszi észre, de azelőtt, ha benyitottak hozzám kérdezni valamit, fel kellett állni, kimenni, megmutatni, megmagyarázni, esetleg megcsinálni, újra és újra. .. Most elég néhány szó, s tudják mi a teendő. Maga meg azt kérdi: mi köt ide..? Matt, jelen Időközben megérkezett a telepvezető. Egy fiatalasszony, akiben egyesül ennek a gyárnak múltja, jelene. Kilencszázhatvan decemberében vették fel, betanított munkásként. A következő évben már az üzemi pártszervezet titkára, az üzemvezető helyettese. Tavaly szeptember óta telepvezető. Arról, hogy miként lett a telep első embere, nem szívesen beszél. „Nagyon megijedtem, amikor közölték velem, hogy rámesett a választás.” Ez lehetséges, bár ennek az ijedtségnek ma már nyoma sincs. Egyébként egy kimutatás van előtte, azt böngésszük: 1960-ban — vall az egyik rubrika — 865 ezer darab kondenzátort állítottak elő Balassagyarmaton, 882 ezer forint értékben; 1965-ben 18 millió 240 ezret, több mint 20 millió forintért. Az első évben 49 ezer forint volt az egy munkásra jutó termelési érték, tavaly több mint százezer forint. Az idén harmincmilliós tervük van, aminek több mint a fele export. A fejlődés tehát imponáló. Mégis, bármilyen furcsán is hangzik, a balassagyarmati keramikus kondenzátorgyár még mindig a jövő üzeme. — A mi termelésünkben voltak átmeneti hullámzások, a tendencia azonban felfelé ívelő. Elég, ha a tévé gyors fejlődésére gondol, az újabb és újabb típusok megjelenésére. Mennyire növelte a kondenzátorok iránti igényeket! A színes televízió, egyéb híradástechnikai újdonságok ezeket az igényeket nyilván tovább fokozzák. Nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is. Azt már hallotta, hogy a mi kondenzátoraink nem rosszak. Most azonban egész éves vállalásunk központi problémája a miniatürizálás. Csökkenteni a kondenzátor méreteit a hagyományos háromszor tizenkét. tizenhai milliméterről, kétszer háromszor nyolcasra úgy, hogy a teljesítmény azonos értékű maradjon. Ezt kell csinálnunk ahhoz, hogy fennmaradjunk, hogy újabb piacokat szerezzünk. S a jövő? — Évek óta beszélnek új gyártelep építéséről.... — Ma is szó van róla. Tudomásom szerint, több mint százmillió forintos beruházást terveznek. A városban kijelölték az új üzem helyét is. De egy ilyen nagy beruházás sorsáról nem könnyű dönteni. Mindenek előtt azt kell tisztázni: érdemes-e belefogni, megtérül-e a ráfordítás? S erre csakis nagy. évekre biztos alapul szolgáló megrendelések „felelhetnek”. A központ ezért tárgyal a Siemens céggel is. Ha sikerül megállapodni, a német megrendelés tíz-tizenöt évre biztosítja a teljes kapacitás kihasználását. A beruházás más szempontból is hasznos lenne a telep nek. _ . . Íme, hát a jövő. A jövő, mely benne volt a húsz betonoslány kérges ujjainak hat évvel ezelőtti első bizonytalan mozdulataiban, a még iskolapadra emlékező lányok Vi- háncolásában, Barnáné köny- nyeiben. Benne van Kovács Máriában, aki „hatórásként” került ide, ijedt kis bakfis. s ma hetvenöt KISZ-tag titkára, akinek ma egyik fő gondja ráncbaszedni az idén felvett harminchat kislányt. Hatórásokat. Teremtőm, hogy múlik az idő! Áll fölöttük a gépnél Kovács Mária, meg a többi Kovács Máriák, mert némelyik fruska ügyetlenke még, de ha odafigyel arra, amit az „öregek” mondanak, másfél hét múlva száz százalékra teljesíti a normát... És ezek az „öregek” szoktatják az újoncokat az üzemhez, a kollektívához, mint ahogyan őket szoktatták valaha. „Üj fogalom a híradástechnikában a köbtartalom” — mondta az üzemvezető. „KÍSZ-esküvő, KISZ-névadŐ ünnepség tömegével volt nálunk tavaly ősz óta” — mondja Kovács Mária. „És előtte megkérdezzük a lányokat, mi hiányzik a háztartásból, s azt vesszük neki, nászajándékba. És tizennégyen járnak levelező gim- ná2Üumba. Egerben voltunk, meg Miskolcon, a Mátrában, kirándulni. Busszal. És tánc- csoportunk van röplabdacsapatunk lesz, kettő is, meg minden. . ” Amikor Tölgyesi Ferenctől ^búcsúztam, utoljára megkér iezte: Sikerült megtalálni a lényeget...? Nos. ezt talán döntse el az Olvasó. írta: Csizmadia Géza Fényképezte: Koppány György Vancsai József gépüzem vezető (jobbra) egyik tanítványával „Most van tizenhárom príma szerszámkészítőnk, két szerszámszerkesztőnk. Nagyon ügyes gyerekek...” tavaly présműhely nyílt, hír-
