Nógrád, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

Nflf! R A D O 19C; HALÁSZOK Veress Géza linómetszete KÄLDI JANOS ßr így segíts öt nap óta itt ássák, csákányozzák az árkot tízfokos hidegben az intézet előtt szívem társai, a kábelfektetők. Rázza őket az ezüst-énekű szél, akár a csöndje-mély, sivár túloldali tér ékszeres bogáncsait, vagy azt a kiáltást, amit a szállítókocsis küldött távoli társa felé- öt nap óta itt látom őket, s öt nap óta azért fohászkodom, hogy az ő agyuk és az ő szívük mindhalálig maradjon bennem: Ne adassék más: csak az ő igazukat énekelnem; életem fonala inkább szakadjon, mintsem elveszítsem tiszta hangom, az övükét! Mert ők az Alap, a Sarokpont, a százszor megcsúfolt, a töviskcszorús, a kiszabdalt-körmű, a láng-levelek közé ültetett, elpusztíthatatlan örök zöm, — s ha van mit — — bizony, van! — mindent csak nekik kell köszönnöm; nekik nem akadály a tízfokos hideg, megtermelik — a végtelen-zokogású viharban is — az értéktöbbletet, a ruhámat, a könyveimet, a hitemet és hűségemet! S: ezért nem téma ők nekem, de az idegrendszerem; így segíts mindig, istenem. A z irodalomban már rég­óta hiánycikk az ideális férj arcképe. A dráma- irodalomban és a filmművé­szetben azért nem sikerült megalkotni ezt az alakot, mert egyáltalán nem illetékes sze­mélyek próbálkoztak meg ve­le: vagy megkérgesült aggle­gények, vagy sárgacsőrű ifjon­cok, akiknek sem idejük, sem módjuk nem volt még arra, hogy megüiepedjenek a csalá­di fészekben. Nagy jelentősé­ge van egy másik körülmény­nek is: a mintaférj előforduló leírásai rendszerint igen terje­delmesek, sok bennük az elka- nyarodás, a mellékág, és ezért nem nagyon olvasmányosak. A mai, rendkívül elfoglalt és serény asszony nem hajlandó elolvasni ezeket a leírásokat. Neki az a véleménye, és igaza van, hogy az ideális férj arc­képe legyen a végletekig lako- nikus és pontos, akárcsak a krémes torta készítésének re­ceptje, avagy egy fenyőfa tuskó elfűrészelése. Mint ahogyan manapság mondják, erről van szó. Tehát mivel kezdjük? A küllem. Az ideális férj magasabb legyen, mint a hit­vese. Magas asszony és kurta férjecske a családi boldogság két pár lábon járó karikatúrá­ja. Alacsonyabb férfi egyálta­lán nem számíthat a minta­férj dicsőségére. Soha az élet­ben nem lesz belőle ideális. Lelki alkat. Az ideális férj legszebb jellemvonásai: nyu­godtság, hidegvér, kiegyensú­lyozottság. Bármilyen helyzet adódjék is elő, sohasem sza­bad rekedten dühösre emelnie hangját, de le sem szabad süllyednie bűnbánóan suttogó- ra. Leghelyesebb, ha hitvesé­vel folytatott beszélgetése so­rán megtartja a jó fiús, „oda se neki” hangnemet. Ezt pél­dákkal is megvilágítjuk. ön a napokban átadta bé nejének a fizetését. Erre ő (az asszony, nem a guba) haza­tér, minekutána különböző üz­letekben komissiózott. A kül­seje harcias: szőrmekucsmája félrecsúszva, a haja boglyos, a kabátjáról hiányzik néhány gomb. Tele van vásárolt hol­mikkal. Mi minden nincs ná­la! Kötöttáru, ibolyaszfn kesz­tyű, valami kacifántos cipellő, két káspi-tengeri hering, fali szőnyeg, parfüm, üveggyöngy, s végül két literes bolgár be­főtt. Az asszony óvatosan ejt az asztalra egy bankjegyet, azt az egyetlent, ami megmaradt a kétheti fizetésből. Hogyan kell eljárnia a férj­nek hasonló helyzetben? Ká­romkodni, ordítani, toporzé- kolni? Nem, a cselekvésnek ez a módja nem. méltó az ideális I férjhez! — Nem mondhatod, hogy én nem segítettem, amikor tehettem. Én mindig adtam munkát a farmomon. KESERŰ mosoly ült a fia­talember arcára. — És a felét sem fizette annak, amit fehér munkások­nak kifizetett volna. — Albert! — szólt rá egy asszony. — Ne is törődjön vele, kedves Mrs. Boyd. Ne­héz Albertnak, hogy nem kan munkát. Igazán okos fiú, épp úgy ír és olvas, mint bár­melyik fehér ember. Az is­kolában valamennyit lehagy­ta. — Sok hasznom volt belőle — intette le Albert. — Ha megmaradok a feketék között, még mindig főbb életem lett volna. A törzsek legalább min­dent megosztanak egymással, a fehérek pedig csak ma­guknak harácsolnak és a testvérüket is hagyják éhen- halni. — Az aborigók jobban bán­nak a félvérekkel? — Miss Allison kérdése élesen, s vá­ratlanul hangzott. — Hát bizonyára nem úgy, mint a férgekkel. Gyerekko­romban az édesanyám törzsé­vel éltem. Sohasem tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek. Azután az apám ér­deklődni kezdett irántam, is­kolába küldött, de azután meghalt, s én azóta is hiába próbálok munkát kapni. — Szeretne visszatérni a saját népéhez? — A saját népem! — Al­bertet újra elöntötte a düh. — Az apám épp olyan fe­hér volt, mint maga. Én most mór nem tudnék a fe­keték között élni. szeretem a könyveket... Dolgozni is sze­retnék, feleséget kapni és gyerekeket... Dehát csak ez van — torz viayorral muta­tott körül. — Ez az én né­pem, sárlakók, mint én ma­gam. — Ne beszélj így Albert, semmi értelme — intette is­mét egy idősebb asszony. — Nos, szóval hol van Mollie? — kezdte Mrs. Boyd az újabb támadást. — Hiába tesztek úgy mintha nem hal­lanátok, vagy nem tudnátok róla. Ha megszökött, nem tö­rődöm vele, de tudatnom kell az ügyosztállyal. — Hello, Mrs. Boyd! — Egy rózsaszínruhás lány je­lent meg az egyik sátor nyí­lásában. Csinos, bár kissé zö­mök volt, sápadtan állt ott, karjában egy piszkos sálba tekert csomag. — Mollie! — kiáltott Mrs. Boyd elámulva. — Gyereked született? A LÁNY mosolyogva bó­lintott. — De hiszen te is gye­rek vagy. Még tizenhat se múltál el. — Műit hónapban voltam tizenhat — felelte Mollie nyugodtan. — Dehát ez botrány —1 szóit Mrs. Boyd felháborodva. És ki az apja? A lány mosolyogva pillan­tott rá. — Hát!... Az összegyülteken meg­könnyebbült sóhajtás futott Végig, s alig titkolt öröm. — Szégyelhetnéd magadat — kiabált Mrs. Boyd mérge­sen. — Ezt nem képzeltem volna rólad. Azt hittem, te más vagy, mint a többiek, hisz évekig éltél mellettem... — Ne haragudjon — fe­lelt a lány nyugodtan. — Nem tehetek róla... én nagyon szeretem a gyereket. Mrs. Boyd jobban megnéz­te Molliet. Kicsit halvány volt, de egészségesnek lát­szott. — Minden rendben van? — kérdezte az öregasszony, aki Mollie nyomában kilé­pett a sátorból. ■— Ne próbál­jam meg elhelyezni kórház­ban? — Soha életemben ilyen jól nem voltam — erősítődön Mollie. — May néni gondo­mat viseli. — Hadd nézzem a gyere­ket — szóit Mrs. Boyd, s lovát megfordítva Molliehoz lépett. — Nagyon kicsi és vörös. — Mollie hangja bocsánatké- rö volt, miközben felemelte a piszkos sálat a baba arcáról. Csúnyácska emberpéldány volt, de mégis volt valami is­merős a gyűrött vonásokban. — Igazán édes — motyogta gépiesen. — És hogy fogod hívni? Mollie újra befedte a gyermek arcát a sállal. — Marlene — szólt Mollie boldogan. Ekkor hirtelen lezúdult a zápor, a félvéreket visszaker­gette sátrukba, a két lovag­ló hölgyet pedig a fák közé. Útközben az idősebb bosszús, gonosz hangon szólalt meg. — Mielőbb eltakarodnak a körzetből, annál jobb. Ezek a félvérek szörnyűek. — No és a fehérek, akik itt tartják őket? — kérdezte Miss Allison. MRS. BOYD, az idősebbik erre már nem is válaszolt, de még egy hónap sem telt be­le, s a félvérek táborát a domboldalból egy másik, messzi kerületbe telepítették. Fordította: Zilahi Judit Catherine Susannah Prichard 1884-ben született. Pá­lyáját újságíróként kezdte. Hat esztendőt töltött London­ban, s ezalatt az idő alatt iUönhöző angol lapok mun­katársa volt. Drámákat, regényeket és esszéket is írt, de leginkább novellái tették ismertté nevét. A haladó ausztrál írónő 1933-ban halt neg. Odamegy az asszonykához, óvatosan kézbe vesz minden vásárolt holmit, megpaskolja a nej kipirult arcát és azt mondja: — Megint az üzletekben ló- tottál-futottál, pénzecskét fe­cséreltél? Nohát, mennyi min­denfélét összevásároltál! És hogy mindezt haza tudtad ci­pelni, csoda, hogy nem hullat­tad el a felét útközben! Kifá­radtak a kacsóid, ugye cicu- kám? Add ide, hadd puszilom meg. A gyerekek két hétig megint hideg koszton fognak élni. Hogy te milyen mókás lás feleség vagy, nahát! ön Petrakovéknál van név­napon. Régi ismerősök. A há­ziasszony asztalhoz invitálja a vendégeket. — Ne ülj Kirijev mellé, iszik mint a gödény — súg­ja az asszony az ön fülébe. — Inkább ülj Barankin mel­lé. ön kiválóan tudja, hogy Kirejev, a zártkörű muriktól eltekintve, sohasem iszik sze­szesitalt. Nagyon szeretné megtárgyalni vele a legutóbbi pecázás eredményeit, ön azon­ban megelégedett mosollyal M. Ssemjonov Az ideális fér} távolabb ül egy székkel Ba­rankin mellé, hogy egész este hallgassa nevezett ostoba fe­csegését a „tartozik”-ról és „követel”-ről. Az asztalon bo- rostyánszinű kocsonya, finom zsírréteg rajta. Folyik a nyála érte, már nyújtja oda a kezét utána, ám újfent hallja a szi­szegő suttogást; — Nehogy zabálni merj ab­ból a kocsonyából, nem friss! Tudom, Petrakov felesége egy hétig az ablakpárkányon tart­ja, és csak azután tálalja fel. Inkább kiveszek neked... És ön fásultan rágcsálja a csizmatalpszerű, száraz mar­hahúst, amíg a szomszédja élvezettel habzsolja a csodás, frissen hűtött kocsonyát. C sendes nyári este. ön a feleségével együtt ül a pádon a nagy szomo­rúfűz alatt. A sétakert útján elhalad mellettük egy szép. íz­lésesen öltözött kislány. — Ugye milyen cuki? — mondja az asszony. — Bizony — mondja ön. — És bizonyára angyali lé­lek. Ez már az arcán meglát­szik. — Csakugyan. Igazán jó­képű lány. — Kár, hogy egy kicsit vas­tag a lába. — Lehetséges. Nem figyel­tem meg. — És a járása? Ügy ugrál, mint a szalonka a mocsár fe­lett. — Na, igen. A járása lehet- ne jobb is. — No és az az orr! Mintha gomb lenne a helyén. Látszik rajta, hogy barátságtalan ter­mészet. Borzasztó, hogy én mennyire nem bírom ezeket a rosszképű hárpiákat. — Én sem, drágám. Lehetséges, hogy ezekután valaki azt mondja önre, hogy rongy ember, talpnyaló, kamé­leon. Ön azonban ismeri a saját értékét: ideális férj, aki mindig és mindenben egyetért a feleségével Erkölcsi vonások. Legfonto­sabb köztük az igazságosság. Az ideális férj sohasem ha­zudik a feleségének íme, öli a szokásosnál későbben érke­zett haza a munkahelyéről. Kérdéssel fogadják: — Mond csak, hol kószál­tál? Ne, próbáld nekem beme­sélni, hogy értekezleten vol­tál. Tudom, megint azzal a Petrakovval söröztél. No, nézz a szemembe! Egykedvűen állja a hitves szúró tekintetét, majd1 nyíltan vall: — Szavam sincs, gyöngyöm- bogaram. Kiirtunk egy korsó­val. diskuráltunk egy kicsit... Annak ellenére, hogy való­ban szolgálati értekezle­ten ült, sőt sem ön, sem Pet­rakov nem szereti a sört! De ez nem fontos. Az ideális férj szempontjából az a lényeges, hogy kereken kimondja az igazságot. Bármilyen is az asz- szonyé. A z ideális férj pénzügyei mindig olyan rendezet­tek. mint a miniszté­riumban. Sohasem titkol el egyetlen kopejkát sem, nem szerez magának zsebpénzt, amit egyesek dugpénznek is neveznek. Mások tapasztalatá­ból tudja, hogy ez reményte­len és rázós dolog. Voltak kí­sérletek, hogy valaki eldugta a pénzt az ágyneműben, a cipőtalpban, speciális rejtekhe­lyeken, de mindig nagy zajjal kerültek napvilágra. Valaki például konzerves dobozban rejtette el a zsebpénzét a hete­dik szomszédnál, a felesége mégis megtalálta, kiderült a turpisság, és szégyen, gyalázat lett a férj osztályrésze. Nem, az ideális férj nem követ el ilyen hibákat. Hasznos saokások. Minél több van belőlük, annál jobb az ideális férjre nézve. Már arról nem is beszélünk, hogy tudnia kell neki főzni, varrni, mosni, fehérneműt vasalni, padlót mosni és mosogatni. Ezek elemi követelmények. Jó, ha megtanul hímezni si­ma és keresztöltéssel, fel tud­ja szedni a leszaladt szemet a nylon harisnyán, kivenni a foltot, besózni a halat, bölcső­dalt énekelni, megjavítani a háztartási gépeket, verseket írni, sálat és szvettert kötni. Mindez nagy hasznára van a családnak. Hiszen a férjnek annyi a szabadideje, nem sza­bad hagyni, hogy mind ve­szendőbe menjen. Társadalmi helyzet. Az ideá­lis férj ezenkívül megjelenik itt-ott. És nemcsak azért, hogy kielégítse a saját hiúságát, hanem azért is, hogy a felesé­ge alkalomadtán elmondhassa: „Az uramat megint megválasz­tották”. Vagy „Nincs rám te­kintettel: annyi mindennel megterhelik, hogy az már ki­bírhatatlan”. De lehet így is: „Az én uram megint egész éjszaka cikket írt az újságnak. Nincs őneki se éjjele, se nap­pala”. Az utóbbi időben újfajta kö­vetelményt támasztanak az ideális férjjel szemben: oly­kor fel kell lépnie a televízió­ban. Bizonyára ezzel van kap­csolatban a televíziós hálózat­nak az a rohamos fejlődése nálunk... M ár nem sok mondaniva­lónk akad. Férfi-hallgatóság előtt gyakran feladják ezt a kér­dést: hogyan válhat az ember ideális férjjé? Erre a válasz roppant egy­szerű. Hogy a férjek elérjék ezt a rájuk nézve oly annyira dicső elnevezést, nincs szük­ségük különösebb erőfeszítés­re. Éljenek csak szivük válasz­tottjával egy fedél alatt két- három évet, és az asszony száz százalékosan ideális fér­jet csinál belőlük. Oroszból fordította: Pogonyi Antal

Next

/
Oldalképek
Tartalom