Nógrád, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-06 / 81. szám
Világ proletárjai, egyesüljetekf XXII. ÉVF. 81. SZÁM ÁRA: 50 FILLER 1966. ÁPRILIS 6. SZERDA Utca, amelyik jelkép lett í4. oldali Értékes döntetlen a BEAC ellen 5. oldal) Nyilvános tárgyalás Kisterenyén (6. oldal) M szovjet tudomány áj diadala HOLD-KÖRÜLI PÁLYÁN A Szovjetunió új ötéves tervéről K Lit ING A LINA IO. A Luna 10. vasárnap, magyar idő szerint 19 óra 44 perckor (moszkvai idő szerint 21,44 perckor) a Luna 10. önműködő űrállomást Hold-körüli (szelenocentrikus) pályára vezérelték, s ily módon a csütörtökön felbocsátott szputnyik a Hold első mesterséges holdja lett. Az űrállomást úgy juttatták Hold-körüli pályára, hogy április 1-én sikeres pályamódosítást hajtottak végre, majd később, amikor Hold-közeibe ért, földi parancsra pontosan lebonyolított manővert végeztettek vele. A szputnyik legkisebb távolsága a Holdtól (perisze- lénium) körülbelül 350 kilométer, a Holdtól való legnagyobb távolsága pedig (aposzelénium) körülbelül 1000 kilométer. Az önműködő űrállomás Hold-körüli keringési ideje megközelítően 3 óra. A szputnvik fedélzetén tudományos műszereket helyeztek el a Hold-körüli kozmikus térség kutatása céljából. A tudományos mérések adatait telemetrikus rendszer segítségével továbbítják a Földre. A mesterséges hold útját és pályaadatait külön erre a célra kijelölt központ ellenőrzi. A Hold első mesterséges holdjának pályára vezérlése a szovjet tudósok, mérnökök és munkások újabb kimagasló teljesítménye. A Szovjetunió bocsátotta fel 1957-ben a Föld első mesterséges holdját. A Hold első mesterséges holdjának pályára vezérlése fontos lépés a Hold további kutatásában. (Folytatás a 2. oldalon) Hazánk felszabadulásának 31. évfordulóján Salgótarjánban több mint hatszáz KISZ fiatal tett fogadalmat a Tanácsköztársaság emlékszobra előtt. A több ezres tömeg előtt Jedlicska Gyula az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Képünkön: a fogadalmat tevő ifjú kiszesek. (Tudósítás a 4. oldalon). (Koppány György felvétele) Bizonyos szerepet játszik ebben az a körülmény is — mondta Koszigin —, hogy az utóbbi időben számottevően ’éleződött a nemzetközi helyzet. Ebben az Egyesült Államok a hibás, mert kirobbantotta és fokozza vietnami agresszív háborúját, amely bárAz ötéves terv legfontosabb szociális feladata — mondotta Koszigin — a népjólét emelésének meggyorsítása. A fogyasztási alap évi gyarapodása ti milliárd rubelre rúg majd, míg az elmúlt öt eszten(Folytatás a 3. oldalon) Folytatja tanácskozását az SZKP XXIII. kongresszusa Hétfőn délelőtt folytatta tanácskozását az SZKP XXIII. kongresszusa. Az ülésen elnöklő Sarav Rasidov felolvasta a Luna 10. önműködő űrállomás létrehozásában és felbocsátásában résztvett tudósok, konstruktőrök, mérnökök, technikusok és munkások levelét. A levél kiemeli, hogy a Hold első mesterséges szputnyikját a kongresszus tiszteletére bocsátották fel. A kongresszus küldöttei levélben köszöntötték a Luna 10. alkotóit. A levél hangsúlyozta, hogy az űr meghódításának ez az újabb lépcsőfoka törvényszerűen összefügg a Szovjetunió erejének növekedésével, a szovjet nép alkotó erejének virágzásával. A küldöttek felálltak, amikor a teremben felcsendültek az Internacionálé ünnepélyes hangjai. A párthimnusz dallamát a Hold mesterséges útitársának fedélzetéről vett hangíeivételről közvetítették a kongresszus; terembe. Ezt követően folytatódott a vita a központi bizottság beszámolója felett, amely során több küldött szólalt fel. A vita befejezése után Leonyid Brezsnyev, a központi bizottság első titkára tartott vitazáró beszédet. Majd Pjotr Maserov, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára számos küldöttség megbízásából határozati javaslatot terjesztett be, amely szerint: A XXIII. kongresszus teljes egészében jóváhagyta az SZKP Központi Bizottságának politikai vonalát és gyakorlati tevékenységét. Jóváhagyta a központi bizottság beszámolójába foglalt javaslatokat és következtetéseket is. A tanácskozás hetedik napján, kedden délelőtt folytatta munkáját a kongresszus Leo- nyid Brezsnyev elnökletével. Brezsnyev bejelentette, hogy a kongresszus áttér a harmadik napirendi pont tárgyalására, amelynek témája: „Az SZKP XXIII. kongresszusának irányelvei a Szovjetunió 1966/70-re szóló népgazdaságfejlesztési ötéves tervéről.” Előadó: Alekszej Koszigin miniszterelnök. Koszigin a küldöttek viharos tapsától kísérve lépett a szónoki emelvényre. Alekszej Koszigin MOSZKVA (TASZSZ) Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, a XXIII. pártkongresszus elé terjesztette a Szovjetunió 1966—1970. évi ötéves népgazdaságfejlesztési terve irányelveinek tervezetét. E tervezet a szovjet gazdaság fejlesztési programja az elkövetkező öt esztendőre. A tervezet tükrözi a szovjet nép létérdekeit kifejező politikának, pártunk politikájának alapvető tartalmát, a kommunizmus építése további kibontakoztatásának politikáját, ahogyan ezt az SZKP programja is előirányozza — mondta Koszigin. A Szovjetunió fennállása alatt hét ötéves tervet teljesített. A szónok rámutatott, hogy az ötéves tervek évei alatt a különfajta szövetek gyártása háromszorosára, a bőrlábbelié 8,4-sze- resére, a cukoré 6.8-sze- resére növekedett. A szovjet minisztertanács elnöke megjegyezte, hogy az elmúlt hétéves időszak alatt az ipari termelés volumene 84 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 14 százalékkal, a nemzeti jövedelem 58 százalékkal nőtt. Alekszej Koszigin hangsúlyozta, hogy a népgazdaság ipari-műszaki fejlődésének alapján szüntelenül és sokoldalúan korszerűsítették a védelmi ipart. A haditechnika gyártásának növelésével együtt nagy figyelmet fordítottunk új fegyverfajták kidolgozására és gyártásának megkezdőiére, fegyvereink harci és műszaki tulajdonságainak javítására. A szovjet hadsereg és hadiflotta napjainkban hatalmas korszerű fegyverekkel van felszerelve. A hétéves terv évei alatt, különösen pedig 1965-ben több fontos intézkedés történt a dolgozók életszínvonalának javítására — folytatta Koszigin. A munkások és az alkalmazottak havi átlagos munkabére országos viszonylatban az 1958. évi 78 rubelről 1965- ben 95 rubelre nőtt. Ha figyelembe vesszük a társadalmi fogyasztási alapokból eszközölt juttatásokat és kedvezményeket, ezekkel együtt a munkások és alkalmazottak jövedelme 104 rubelről 128 rubelre emelkedett. Hét év alatt az állami nyugdíjban részesülők száma 20 millióról 32 millió főre emelkedett. Csaknem 17 millió lakás és családiház épült. Ez mintegy 40 százaléka annak a lakóterületnek, amellyel az ország a hétéves terv kezdetekor rendelkezett. Ugyanakkor azonban a mezőgazdaság tervfeladatait nem teljesítettük. A mezőgazdaság lemaradása következtében nem teljesítettük maradékta- 'anul a könnyű- és élelmiszer- ipar feladatait sem. ami nem eredményezhetett mást, mint azt. hogy csökkent a nemzeti jövedelem és a népjólét emelkedésének üteme is. mely pillanatban még nagyobb méreteket ölthet és az egyetemes békét fenyegeti. Figyelembe véve mindezeket, valamint az imperialisták egyéb agresz- szív akcióit, az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány kénytelen volt belemenni a honvédelmi kiadások felemelésébe. Alekszej Koszigin a hétéves tervben elkövetett más hibákat és számítási melléfogásokat is megemlítette. Ez különösen a mezőgazdaságra és bizonyos iparágakra vonatkozik. A szónok hangsúlyozta, hogy a párt elítélte a gazdasági kérdések megoldásában megmutatkozó szubjektivizmust, mint a tudomány és a gyakorlat feltételeinek dilettáns, a leni- nizmustól idegen lebecsülését. Az 1965. októberi plénum véget vetett az ilyesféle vezetési „módszereknek”, helyreállítják és a mai feltételekhez alkalmazkodva fejlesztik a szocialista gazdaság tudományos irányításának lenini elveit. Az új ötéves tervnek — mondotta — elméleti alapját a marxi—lenini tudomány képezi. Az SZKP tekintetbe veszi a szocializmus és a kommunizmus Szovjetunió-beli építésének tapasztalatait, nemkülönben a többi szocialista ország tapasztalatait. Az ötéves terv gazdasági fő feladatát a párt abban látja, hogy biztosítsuk az ipari termelés jelentős fejlődését, a mezőgazdaság fejlődésének szilárd és gyors ütemét, s mindezek eredményeképpen elérjük a nép életszínvonalának lényeges emelését, minden szovjet ember anyagi és kulturális szükségleteinek mind teljesebb kielégítését. A szónok közölte, hogy a teljes társadalmi termék több mint 40 százalékkal, a nemzeti jövedelem 38—41 százalékkal, a dolgozók reáljövedelme (egy lakosra számítva) 1,3-szeresére emelkedik. Koszigin hangsúlyozta, hogy az ötéves terv szilárd gazdasági és tudományos alapon nyugszik. Az ötéves terv előirányozza a munkatermelékenység növekedési ütemének gyorsítását. Ezért az új ötéves terv sajátossága az. hogy gyorsan kívánjuk műszakilag újrafegyverezni az egész népgazdaságot, progresz- szív módon akarjuk megváltoztatni szerkezetét. A tudomány fejlettségi szintjétől, attól, milyen méretekben alkalmazzuk a tudományos kutatások eredményeit a termelésben, jelentős mértékben függ a két világrendszer gazdasági versenyének állása. Az Irányelvek tervezete előirányozza a termelés önköltségének jelentős csökkentését, és rentabilitásának növelését. így az ipari nyereség összegének több mint kétszeres megnövelését.