Nógrád, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-29 / 100. szám
4 Ro6B A B T966 április 79 péntek A JAZZ TÖRTÉNETE I. Ünnepségek május 1-én Előzmények; a spirituálé; a ragtime A különböző történelmi korszakokról nemcsak a politikai és a gazdasági élet, hanem a kultúra is értékítéletet mond. „Az ember a művészetben saját magát valósítja meg a maga összes társadalmi determináltságá- val, és ezzel mintegy sajátos tükröt tart, embertársai — azaz: társadalma — elé, amelyben az saját magát szemlélte ti.” Ha a jazz kialakulásáról beszélünk, akkor feltétlen szükséges az összetevők megkeresése, adott esetben az amerikai zene kialakulása és fejlődése. A 16. században az európai telepesek megvetették lábukat az új világban. Az európai méretekhez nem szokott őslakosság a harcokban és az ültetvényeken fokozatosan pusztult, s ez szükségessé tette a néger rabszolgák importját. A ma kb. 16 millió néger lakosság őse így került Amerikába. A négerek magukkal vitték népzenéjüket, amely rit- míkailag igen bonyolult volt. Ez a zene biztosított nekik egységet, kollektív szellemet a rabszolgatartókkal szemben. Az új hazát elfoglaló négerekre rákényszerítették a keresztény hitet, amelyet saját jól felfogott érdekükből egyre többen vettek föl. S ez a „szegények vallása” ölelte magába azt a nagy felébredést, mely az 1780-as években felszabadító mozgalomként szívta magába a fehéreket és a négereket, és a rabszolgaság ellen fordult. A négerek számára a vallás jelentette azt az ünnepnapot, amikor kollektiven tudták felidézni az őshaza és a régi istenek emlékét. A négerek megértették, hogy ki vannak szolgáltatva uruk akaratának, és ezek a mítoszok egyszerre óriási jelentőségűek lettek. A feketék összetartozását szimbolizálták a zenés misék és összejövetelek. Zenéjük vezető szerepet játszott, a fehérek zenéjét is megtanulták, mely különböző nemzetiségű népdalokból, utca és kocsmadalokból állt, valamint egyházi zenéből. A néger művészet energiáját abban láthatjuk, hogy nem hajolt meg a fehér ember előtt, s ennek köszönhető, hogy a spirituáléban már megcsillogtatta oroszlánkörmét. A spirituálék az előbb említett két kultúra összeötvö- zéséből származnak. Főleg vallásos érzelműek, de a dallamból néha egészen más jelentést olvashatunk ki. A lázadó négerek táborozási helyeit őrzik az úgynevezett „camping-spirituale”-k. A négerek nem tudtak európai módon különbséget tenni „egyházi” és „világi” zene között. És ahogy kénytelenek voltak elfogadni a társadalmi szükségletet, úgy fogadták el zenéjüket, illetve az így olvadt bele az ő érzésvilágukba. Sérelmeiket istenüknek panaszolták el, más úgysem hallgatta meg. A spirituale ezért a négerek alárendelt társadalmi helyzetének terméke. Két fajtája alakult ki. Az első a korai jazz- muzsikához vezet és hamarosan a koncerttermekben is otthonos lesz. Ezek az európai hangrendszer hatására leegyszerűsödtek és lehetővé tették a fehérek számára a spirituale éneklését. A másik réteg megmaradt a rögtönzésnél. Egyformán soha nem hangzott el, rögzíteni nem tudták. Meg kell említeni a vándormuzsikusok, a „minstrel” vagy a minstrelsek működését. Tulajdonképpen színésztársulatok ezek és zenekaraik nagyon elősegítették a négerek hangszeres virtuozitásának fejlődését. Fő hangszerük a bendzsó volt. Nyilvános pofon Mielőtt az esetről szót ejtenék, tolmácsolom néhány szakember véleményét arról, miként lehet és kell viselkednie a felszolgálónak, ha a vendég ivott már néhány pohár bort és renitenskedik. — A vendéglátóipar Írott és íratlan szabályai szerint ilyen esetben békés eszközökkel kell elérni, hogy a vendég távozzon. — Mit ért ezen? — Szólni kell az üzletvezetőnek. ö majd kitessékeli, de az igazán jó üzletvezető ezt is a lehető legkisebb feltűnés mellett csinálja. — El tudja képzelni, hogy a vendéget tettleg inzultálja? — Ilyen nincs kérem! — így a Mackó presszó egyik dolgozója. Van. És nem is akárhol — a salgótarjáni Karancs Szálló presszójában történt kedd este kilenc óra után. A vendéget — húsz-huszonkét év körüli fiatalember — a felszolgáló (a törzsvendégek Ibinek szólítják) mindenki szemeláttára — és a pofon nagyságát figyelembe véve: fülehallatára — arcul ütötte. Mit mond az esetre dr. Cs. I. ügyvéd? — Az esetet ismerve a felszolgálónő örülhet, hogy a durva sértést szenvedő fiatalember beérte a panaszkönyvi beírással. Mi is történt válójában? Kedd este az említett időben három — rendesen öltözött és csendesen viselkedő — fiatalember tért be a szálló presszójába. Egyikük, aki a rendelésnél feketekávét kért, — enyhén ittas volt, amit sza- lonspiccnek is nevezhetnénk. A felszolgálónő, a tőle máskor is tapasztalt rideg modorban visszautasította a rendelést, mondván: ittas vendégeket nem szolgál ki. Itt kell megjegyezni: alig elképzelhető, hogy ha a fiatalember a kifogásolt szalonspiccét mondjuk a helyszínen, tehát a szálló presszójában „szerzi” be, elutasítják a kérését. És ráadásul — meri jómaga is sokallta az elfogyasztott szeszt — /cáré/ kért! A három fiatal (ez mái a vendég lélektanához tartozik, és csak az egészen kezdő felszolgálók ütköznek meg rajta) nem nyugodott bele a kudarcba. Rövid időn belül újra megismételték a rendelést. Az elutasítás még erősebb hangnemben történt. Ezután következett az a megjegyzés, amely pofonra lendítette a felszolgáld kezét. A fiatalember azt mondta: — Ilyen bunkó kiszolgáló van egy első osztályú helyen?! A pofon elcsattant. Mindenki megdermedt, a három fiatal is. A felszolgáló pedig még ezután is méltatlankodott: — Nagyon furcsállom, hogy néhányan, akik az esetet nem látták és az egészből semmit sem hallottak, igazat adnak a vendégnek... — A vendégnek mindig igaza van! — mondogatják ma is elnéző mosollyal a képzett és foglalkozásukat szerető felszolgálók. Persze, igazsága a vendéget nem jogosíthatja fel arra, hogy neveletlen viselkedésével okot szolgáltasson az incidensre. És ha történetesen nincs igaza, akkor feltétlenül pofonnal kell megtorolni?! (pataki) A közönség körében két néger zene-fajta a „coon- song” és a „cake walk” nagy népszerűségnek örvendett. Az első hangszerkíséretes éneket jelentett, a másik hangszeres zenét, illetve táncfajtát. A fehérek megpróbálták lekopírozni zenéjüket, de a rabszolgafelszabadítás után kiderült, hogy a négereknél „valahogy másként” csendül fel a muzsika. A ragtime (magyarul: „ronggyá tépett idő”, azaz szaggatott ritmus) a cake walkból (magyarul: kalácsfutás, pontosabban az, amikor valaki a kalács után szalad) kialakult tánczene. A néger népzene a ragtime- mal a csak rögtönzött formából a csak-megrögzített stíluskorszakba lépett. Sajátos, megkötött zenei anyaga van — ritmus, melódia — és egyben hangszere is, a zongora. Előtte fúvószenekarokon szólal meg és ezért játékmódja bizonyos mértékig zenekarszerű. A ragtime korszak kiemelkedő egyénisége Scott Joplin. A klasszikus mestereken ér lelődött zongoratudása és ez nagymértékben kihatott kompozícióinak világára. Legfontosabb művében, az 1908- ban kiadott School of Ragtime-ban rámutat arra, hogy a ragtime nem gyors, csupán a gyors muzsika hatását kelti. A ritmus az, melv feszültséget biztosít ennek a táncnak. Scott Joplin, a „rag- time-király” mellett ismertebb nevek még: John Stillwell Stark, James Sylvester Scott és Louis Chaurin. A néger népzene, és az amerikai „európaiak-zenéie” között a ragtime-ban jött létre a szintézis lehetősége, de ez a szintézis csak a blues- ban valósul meg, abban a formában, amely a legmodernebb irányzatoknál is a legáltalánosabb iazzforma. Molnár Zsolt Tornabemutafó május 1-re A kisterenyei általános iskola, valamint a gimnázium tanulói nagyszabású tomabe- mutatóval készülnek május 1. megünneplésére. A községben néhány év óta hagyomány, hogy ezen a napon a Népkertben megrendezett ünnepség után a diákok tomabemutatót rendeznek. Délelőtt 9 órakor kezdődik az ünnepség, ezt követi a tornaünnepély. A nemzetközi munkásosztály harci seregszemléjén megyénkben az alábbi helyeken tartanak nagygyűléseket. Központi előadók: Május 1-én Salgótarján: Kisházi Ödön az Elnöki Tanács elnökhelyettese, — Nagy- bátony, Bányaváros: Veres József munkaügyi miniszter, — Mátranovák: Prantner József, az Egyházügyi Hivatal elnöke, — Pásztó: Vonsik Gyula, a Központi Bizottság helyettes osztályvezetője — Balassagyarmat: Maruzs József, az MSZMP Pártfőiskolájának tanára. Megyei és járási előadók: Április 30-án: Becske: Lovászi Gyula, — Csesztve: Dr. Körmend'y József, — Galgagu- ta: Andó Gyula, — Magyar- nándor: Csongrádi Mihály, — Nógrádmarcal: Veszelka István, — Szanda: Leszák Pál, Szügy: Tóth István, — Te- rény: Gáspár Imre, — Zagyvaróna: Németh László. Május 1-én: Szécsény: Han- kó János, — Etes: Cser Gyula, — Karancslapujtő: Dr. László István, — Karancskeszi: Murányi László, — Nemti: Ozsvárt Lőrinc, — Mátramind- szent: Nádházi Lajos, — Nádújfalu: Gordos János, — Kis- terenye: Boros Sándor, — Ce- red: Hajczinger György. — Somoskőújfalu: Michna István, — Kazár: Solymosi Imre, — Mátraszele: Sebestyén László, — Varsány: Dr. Lakatos József. — Rimóc: Csabai József, — Nógrádsipek: Kálo- vits Géza, — Bércéi: Gotyár Gyula, — Egyházasgerge: Kovács György, — Mihálygerge: Magyar Lajos, — Érsekvad- kert: Tóth Béla, — örhalom: Tóta Ferenc, — Romhány: Trizna János, — Nézsa: Gombár János, — Legénd': Pálfal- vai Kálmán, — Nógrádsáp: Godó László, — Cserháthaláp: Páll Imre, — Cserhátsurány: Pelle János, — Csitár: Hegedűs András, — Dejtár: Szűcs Ferenc, — Drégelypa- lánk: Schuchmann Zoltán, — Herencsény. Leszák Pál, — Hont: Lombos Jenő. Hugyag: Batta László, — Ipolyvece: Veszelka István, — Mohora: Medvegy János, — Patak: Horváth József, — Patvarc: Seres Kálmán, — Szilaspo- gony: Pál Vilmos, — Homokte- renye: Dr. Domonkos Imre, — Szuha: Balázs István, — Do- rogháza: Pintér Barna, — Mátraverebély: Rozgonyi Sándor, — Vizslás: Tóth István, — Ipolytarnóc: Szabó József, Litke: Skoda Ferenc, — Nóg- rádszakál: Kaszás János, — Ludányhalászi: Sümegi János, Ságújf.: Dr. Zsigmond Nándor, — Karancsság: Horváth Albert, — Szalmatercs: Hanzé- lik Ferenc, — Piliny: Kanyó Balázs, — Szécsényfelfalu: Gólyán Balázs. — Endrefalva: Rad'ics Győző, Nógrádmegyer: Tóth Sándor, — Magyargéc: Bakacsy László, — Benczúr- falva: Földi László — Hollókő: Gyebnár Albert — Zsuny- puszta: Szerémi Gyula — Nagylóc: Miklósik Ignác, — Nőtincs: Batta István, — Te- •'eske: Rakonczai József, — Szátok: Garai Lajos, — Nóg- rád: Nagy Zoltán. — ősagárd: Srám András, — Pusztaberki: Hajdú Pálné, — Horpács: Tóth Sándor, — Berkenye: Paulinyi János, — Nagyoroszi: Rakonczai Antal, — Tolmács: Mátyás József, — Szenté: Alt Gyula, — Alsótold: Tomis László, — Bér: Bencze Lajos, — Cserhátszentiván: Koós Károly, — Ecseg: Tóth István, — Egyházasdenge- leg: Robotka János, — Erdő- kiírt: Mclnár Sándor, — Er- dőtarcsa: Bélák Ödönné, — Felsőtold: Ispán Károly, — Garáb: Hunyadi Árpád, — Hasznos. Zeke Sándor, — Jobbágyi' Várhalmi Attila, — Kálló: Szabó Tibor, — Kisbágyon: Fenyő Sándor, — Kozárd: Zeke István, — Kutasó: Sirkó József, — Bokor: Verebélyi Gábor, — Szarvasge- de: Széles Imréné, — Szirák: Juhász Elemér, — Vanyarc: Széles Ferenc, — Mátrake- resztes: Molnár István, — Palotás: Marczinek István, Szurdokpüspöki: Szlabej István, — Buják: Kiss Árpád, —• Héhalom: Balogh Gyula, — Csécse: Gálfi Árpád, — Mát- raszőllős' Mátrai Ferenc Az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának Propaganda és Művelődési Osztálya Tjai^ánl iweqek diesérete Nemrégiben levelet kaptam Székesfehérvárról. Ebből idé. zek néhány sort: „Gyönyörű kiállítást láttunk az István király Múzeumban, s a kiállításban sok meseszép tarjám üvegtárgy volt. Eddig csak azt hittük, hogy vidéketek gyönyörű, de most már üveggyári tervezőitek és munkásaitok alkotásait ismerve azt is tudjuk, hogy városotok üveggyárában nap mint nap csodálatos munkák születnek. Gratulálunk hozzájuk.” Az idézett levél, ha nem lett volna két érdekes melléklete, aligha adott volna okot cikkírásra. Mivel azonban vele együtt kihullott a borítékból a székesfehérvári Istvánkirály Múzeumban rendezett „Mai magyar üvegek” című kiállítás prospektusa és a Fejér megyei Hírlap március 15-i száma „Mai magyar üvegeik” című cikkének kivágása is, szinte kötelező a köszönetnyilvánítás, éspedig nemcsak a kedves sorok, írójának, hanem elsősorban mindazoknak a tarjáni üvegeseknek, akiket illet, mert végsősoron örömhírt hozó levelünk első és fő okai ők. S utánuk jár ki csak az elismerés a Szilikátipari Tudományos Egyesületnek, az Üvegipari Országos Vállalatnak és a Fejér megyei Múzeumoknak azért, hogy mesz- sze városunk határain túl helyet adnak kiállítási vitrine- ikben a magyar üvegipar, benne a salgótarjáni üvegesek remekeinek. E széles érdeklődésre számot tartó kiállítás azért is érdemel méltatást a magyar üvegipar egyik fellegvárában, mert ahogy a prospektus bevezető szavaiban a rendező Tasnádlné, Marik Klára megállapítja, a mai magyar üveg először jelent meg kiállításon e művészeti ág valai- mennyi képviselőjének alkotásaiban. Bárcsak mi tartanánk már ott, hogy bemutathatnánk egy állandó kiállításon az érdeklődőknek az üveggyárakban született legszebb salgótarjáni iparművészeti alkotásokat! A kiállítás darabjai közül tizennyolc salgótarjáni és az öt hazai gyárban készült munkáknak ugyancsak egyötöde esik a mi gyárunkra. A tarjániak közül a legtöbb elismerést a Mánczos József Munkácsy-díjas iparművész tervei alapján készült üvegek kapták Fehérváron. Alig volt azonban kevesebb csodálója Takács Géza, Váradiné, Prun- ner Gabriella, Venczel Rudolf és Gritz Viktor alkotásainak is. A dühöngő ló ámokfutása Egy falut tartott rettegésben a bányász igavonója Rendkívüli eset tartja izgalomban napok óta Alsópe- tény lakóit. A nem mindennapi történet botrányhőse Pa- zsitka János bányász lova. A történet akkor kezdődött, amikor a tizenötéves ifjú Pa- zsitka János, aki a szóbanfor- gó lóval egész délelőtt békésen szántogatott a Papvölgyi dűlőben, déli etetés után hozzá akart kezdeni ismét a szántáshoz. A .süldőlegény éppenhogy levette az abrakos tarisznyát, amikor a ló váratlanul a fejébe harapott, fölemelte és maga alá sodorta. A ló tiporta és harapdálta kis gazdáját. A közelben szántott ifjú Barna József és a jelenet láttára a fiú segítségére sietett. Kapával verte fejbe a megvadult, dühöngő lovat. Ez mostmái- Barna ellen fordult, aki szorongatott helyzetében a közeli szekérre menekült. Da a ló ide is követni akarta és többször is megkísérelte, hogy felugorjon a szekérderékba. De Barna többször úgy fejbe verte a kapával, hogy a ló céltalannak látta a további támadást és most már Barna József lovát támadta meg. Iszonyatos párviadal kezdődött a két állat között; Barna ezt az időt használta ki, hogy az összemarcangolt süldőlegény két orvoshoz kísérje. A hír rövidesen elterjedt a községben és egyre többen siettek a határba, hogy segítsenek a dühöngő ló megfékezésében. Hírét vette a tragikus esetnek Pazsitka János bányász is, aki éppen műszakját teljesítette a petényi ásványbányában. ö is a helyszínre sietett. Amíg a falubeliek az eredménytelen szelídítési kísérlettől megijedve a közeli erdőben, vagy a fák tetején kerestek menedéket, Pazsitka bátor léptekkel közelítette meg lovát. Sikerült is a kövesút közeiéig vezetni az állatot, amikor az ismét megvadult és most meg a bányászt teperte maga alá. A megvadult állat a bányász karjáról húscafatokat harapdált ki és vadul tördelni kezdte a bányász karcsontjait. A megrémült falubeliek pedig tétlenül nézték, senki nem akadt, aki életét kockáztatta volna a dühöngő állattal szemben. Ebben a válságos pillanatban, amikor egy ember élete forgott kockán, érkezett a helyszínre egy teherautó, melynek vezetője, Egri Imre gépkocsivezető azonnal a szerencsétlen Pazsitka János segítségére sietett. Karót ragadott, fejbeverte a lovat, s amíg az rövid időre megkábult, Pazsitkát a teherautó fülkéjébe helyezte. Alig jutott ideje, hogy maga is fedezékbe meneküljön az újból támadó ló elől. Végül is traktorral űzték haza, megszokott istállójába a megvadult lovat, de előzőleg hangos híradón hívták fel a falusiak figyelmét a veszélyre. Itt azután felfeszítették az istálló padlását és az így keletkezett résen át kötélhurkot eresztettek az életveszélyesen támadó le nyakába. Pazsitka János és ifjú Pazsitka János, apa és fia, számos sebbel testükön kerültek be a balassagyarmati kórház sebészeti osztályára. A ló pedig megkötözve az istállóbari várja sorsát, mert a gazda döntésétől teszik függővé kiirtását. E. F. A kiállítást a napokban zárták be, hacsak a nagy érdeklődésre való tekintettel meg nem hosszabbították. A legalkalmasabb helyen, a sajtó nyilvánossága előtt vetjük fel a gondolatot: rendezzük meg ezt a kiállítást Salgótarjánban is! Ez lenne a mai tarjáni üvegek és üvegesek legméltóbb dicsérete. Kovács János Elkészült a nógrádmegyeri általános iskola Késéssel ugyan, de a napokban átadták a nógrádmegyeri általános iskolát. Az intézményt a Nógrád megyei Építőipari Vállalat építette, öt és félmillió forint állami beruházásból. Az egyemeletes iskolában nyolc rendes tanterem van. Ezenkívül fizikakémia előadóterem, két politechnikai műhely, valamint nagy tornaterem áll az oktatás rendelkezésére. Az igazgatói irodán, tantestületi szobán kívül van úttörő szoba, továbbá egy szolgálati lakás az új nógrádmegyeri általános iskolában A tanulók már be is költöztek az új intézménybe.
