Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-06 / 55. szám

NÖGHÄD ISPS, március 6., vasárnap. Accra vádaskodik Az EAK, Mali és Tanzánia Nkrumah mellett Anglia után az Egyesült Ál- záratja Conakry nagykövetsé- hangoztatja, hogy „soha, soha” lamok is elismerte a ghanai gét a diplomáciai személyze- nem engedik meg Nkrumah katonai kormányzatot. A wa- tót hazahívja, nem sokkal ké- visszatérését az országba, shingtoni külügyminisztérium sőbb azzal vádolta meg Guine- A történteket bármely „fan­szóvivőjének közlése szerint a ét, hogy a ghanai diplomáciai tasztikusnak” nevezi is, az ghanai ügyvivőnek átadott képviselet tagjait háziőrízet AFP hírügynökség szerint az jegyzékben az amerikai kor- alá vette. accrai kormány meglehetős bi­mány elismerte a „Nemzeti Az accrai rendszer pénteken zonytalanságot és idegességet Felszabadítási Bizottságot” ingerült hangú üzenetet kül- árul el Nkrumah esetleges Ghana kormányaként, s egy- dőtt a guineai kormánynak, visszatérésével kapcsolatban, ben kifejezte reményét, hogy A nagykövetségi személyzet Az utcákat továbbra is vegyes a két ország továbbra is bará- állítólagos házlőrízetét a bécsi katonai-rendőri őrjáratok ró- ti és kölcsönösen előnyös kap- egyezmények durva megsértő- ják, s erősítést vezényeltek a csőlátókat ápolhat. sének nevezte, és a ghanai repülőtér környékére. Az angol elismerést lile- diplomaták sorsáért Guineát A Reuter Iroda jelentése tőén a helyzet egy árnyalat- tette felelőssé. A „Nemzeti szerint Zambia pénteken visz- tal bonyolultabb, Nkrumah Felszabadítás! Bizottság” üze- szehívta accrai főmegbízottját, kormánya ugyanis felmondta nete, amelyet az accrai rádió Az EAK, Mali és Tanzánia is Angliával a diplomácia vi- ismertetett, „illúziónak" neve- támogatja Nkrumahot, míg szonyt, miután az Afrikai zi a ghanai—guineai államsző- Niger, Togo és Elefántcsont- Egységszervezet a rhodesiai- vétségét, s azt mondja, hogy part az új rendszert ismerte ügy miatt ilyen ajánlást tett. az államszövetségi kapcsolat el. Minthogy most a londoni kor- Nkrumah „diktatórikus irány- Hírügynökségi jelentések mány elismerte Ankrah tábor- zata” miatt már régen felbom- szerint a ghanai katonai kor- nok rendszerét, megfigyelők lőtt. Az accrai kormányzat mány tárgyalásokat kezdett a feltételezik, hogy Anglia és „fantasztikus kijelentésnek” Nemzetközi Valutaalappal és Ghana diplomáciai kapcsola- nevezi azt, hogy Nkrumah-t a Világbankkal, egy tizenöt ta gyorsan helyreáll. Guinea elnökének nyilvánítót- millió fontos kölcsön folyósí­Ghana és Guinea diplomá- ták, s azzal vádolja a guineai fásának ügyében. Megfigyelők ciai kapcsolata azonban meg- elnököt, hogy meg akarja ke- a ghanai fordulat láttán nem szakadt, a két ország viszo- rülni egy régebben Accrától hiszik, hogy a kérés teljesíté- nya erősen kiéleződött. Miután kapott ötmillió fontos kölcsön se bármilyen nehézségbe üt- Ghana bejelentette, hogy be- visszafizetését. A nyilatkozat közne. A tengerészgyalogosok veszteségei súlyosak SAIGON (MTI) részgyalogosok mérkőznek a Dél-Vietnam észak részében felszabadító erők több alakú­két helyen folynak jelenleg latéval. Az AP szerint a ten- eúlyos harcok: Guang Ngai-tól gerészgyalogosok vesztesége ezsaknyugatra és Tuy Hoa-tól súlyos, ősz óta talán a legna- délkeletre. gyobb méretű. Már a negyedik Az amerikai erők a két tar- tengerészgyalogos zászlóaljat tományban Utah és Harrison irányítják a helyszínre a harc­elnevezésű hadműveletet indí- banálló egységek támogatásá- tottak — mindkettőt azért, ra. hogy maguk számára biztosít­sák a térség rizs-betakarítását. A Guang Ngai térségében indult harc már péntek dél­után komoly méreteket öltött, s szombaton újból fellángolt. A harcban dél-vietnami kor­mányerők és amerikai tenge­A Tuy Hoa-nál folyó harc­ban a felszabadító erők in­dították meg a támadást kö­rülbelül 350 főnyi dél-vietna­mi kormányerő ellen szomba­ton a kora reggeli órákban. A harc még tart, részleteket a hírügynökségek nem közöltek. Mennyit ér a védelmi törvény? Koszigin az EAK-ba látogat A szovjet fővárosban hiva­talosan bejelentették, hogy Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke Nasszer elnök meg­hívására 1966. május első fe­lében látogatást tesz az Egye­sült Arab Köztársaságban. Japánban A japán polgári repülési igazgatóság közleménye sze­rint szombaton, magyar idő szerint reggel 6.10 órakor újabb súlyos légiszerencsét­lenség történt Japánban. A Boac angol légiforgalmi tár­saság Boeing—707-es típusú utasszállító gépe néhány perccel azután, hogy a tokiói repülőtérről felszállt és Hong­kong felé indult, nekiütközött MOSZKVA (TASZSZ) mányellenes nyilatkozatokat, _, , .. Alekszandrov a Pravdában szerveznek jobboldali reakci- a uqzsijamanak. „Kinek használ éz?” című ős tüntetéseket és gyűléseket, cikkében foglalkozik az „In- támadva a kormány politi- dia védelméről szóló tör- kaját. E reakciós szervezetek vénnyel”, amelyet még 1962 mindent^ elkövetnek avégett, végén fogadtak el, amikor az hogy szítsák az országban a indiai—kínai fegyveres határ- kommunistaellenes^ hisztériát, konfliktus kiéleződése miatt kiprovokálják az újabb üldö- rendkívüli állapotot vezet- z®si hadjáratot a haladó és tek be Indiában. demokratikus erők ellen. Az Jelentések vannak arról - utóbbi id6ben ezek a szer' EGY HIT A VILÁGPOLITIKÁBAN A három válsággóc jelenlegi hely sete — Melyik párt gyos as osztrák és as angol válasstásokon? — Johnson kétes győzelme as USA törvényhozásában — Komor hírek az NSZK-ból — A legújabb szovjet űrsikerek lásbahosták a tudományos világot A világon mindenütt nagy tömegek figyelik, mi törté­nik Indonéziában. Ghánában és Szíriában. Mindhárom vál­sággóc helyzetének körülte­kintő megítélése teljes mér­tékben indokolt. Sukamo egy djakartai gyű­lésen nevén nevezte a négy hónapja mesterkedő ellenfor­radalmat és kijelentette: In­donéziában kérlelhetetlen osztály harc folyik. Ezt köve­tően lépéseket tett a Jobb­reket azonban a kommentá- kájának népszerűsítésére, lók más része még latolgat- Komor tények hírei érkez- ja és éberen figyeli a továb- nek az NSZK-ból. A 113 bi fejleményeket. A szíriai nyugatnémet szélsőjobboldali közvélemény eléggé szkepti- szervezet tevékenysége feltű- kus, de a baloldal a forradal- nőén fokozódott. Az állami mi vívmányok fejlesztésére költségvetés 69,1 milliárd irányuló szándékot támogatja, márka kiadást irányoz elő, s Ezen a héten három válasz­ebből 18,6 milliárdot (26,9 tás körülményei foglalkoztat- kÖZ± len katonai célokra. Más alapokból ugyanakkor máris 17 millió márka „segélyt” sza­vaztak meg a dél-vietnami ták a világsajtót. A bolgár választók meggyő­ző erővel igazolták korma­oldal megfékezésére ámde a ^k iránti bizalmukat Az USA-zsoldos rezsimnek. Ez az reakció nem adta fel a har- osztrák eS az angol valasz- ut — hangoztatják a béke tások esélyei nyitottak. Auszt- nyugatnémet hívei — a becs­riában most vasárnap, Ang- telenség, a hitlerista Condor liában pedig a hó végén megy légió útja. Ezzel a negatív végbe a nagy erőpróba. „fejlődéssel” szemben áll az Wilson 1964 óta néhány fő- NDK akcióin: mindkét német nyi „többséggel” kormányzott államot vegyék fel az ENSZ- s állandóan a leszavazás ve- be. Ez előmozdítaná a béke szélye fenyegette. A konzer- védelmét és a német egység A ghanai fejleményeket az vatív ellenzék egy pillanatig kialakulását, leplezetlen sem hagyta békén. Wilson most úgy érzi, neki kedvez a cot, s különösen a nacionalis­ta diákokat veti be újra meg újra a küzdelembe. Minden attól függ — mérlegelik az esélyeket Nyugaton — mek­kora tényleges erő áll Sukar­no mögött!? imperialisták örömmel fogadták. Egészen E héten újabb nagy szov­szájuk íze szerint volt az a pillanat. Hivatkozik a fizetési haj tóvadászat, amelyet a ha- mérleg deficitjének csökken- ladó sére jet sikerek születtek. Földkörüli pályára küldték személyek bebörtönzé- tésére, a font megszilárdulá- a Kozmosz—111 jelzésű mes­és megkínzására ren- sára és bizonyos — népszerű terséges holdat, amely előírá­deztek a puccsisták. Kidé- — adócsökkentést^ ígér s a sósán teljesíti feladatát. A rült azután: a hatalom új urai olyan gazdasági Intéz­torykat teszi felelőssé a rho- Kozmosz—110 fedélzetén a desiai válság elmérgesedésé- világűrbe fellőtt Ugoljok és az „utca emberei”, míg a hi­vatalos körök féktelen dema­kedéseket léptetnek életbe, ért. Heath viszont a válasz- Vetyerok kutyákkal végzett amelyek minden tekintetben a Iásí ígéretek megszegésével kísérletek minden tekintetben „magánkéz” érdekeinek ked- és dilettantizmussal vádolja igazolták a várakozást. A veznek. Ebben a légkörben a munkáspárti kormányt. Az Vénusz—3 nagy diadala pedig égettek el félmillió könyvet Angol KP 50 képviselőjelöltet lázbahozta a tudományos vi­.......................állít. Bírálja a katonai költe- lágot. „Most először jutott el _____________ ____ kezest, Wilson behódolását a a naprendszer egy másik boly­g ógiával támadtak minden íenkí agressziónak, elutasítja gójára olyan készülék, ame- korábbi vivmányt. Az AESZ » szakszervezetekre neheze- lyet emberi kéz alkotott” — külügyminiszteri értekezle- dő nyomást és a kormánypo- mondják. „A szovjet űrhajót, téről azonban eddig több af­rikai állam már távozott és továbbiak távozása várható a puccsisták elismerése miatt Közben Sekou Touré társéi­litika konstruktív megváltom- amely a szovjet felségjelvényt tatását követeli. elvitte a Vénuszra, egész re­T . , „ , _ . . pülése alatt rendkívül pontos Johnson közel 5 milliard irányítási rendszer vezette.” d?1íar ,ujabb kfrt Megállapították: „A Vénusz­nökül fogadta Nkrumaht, aki 6 8 3 megdöntötte a kozmikus ezáltal Ghana és Guinea két- ?? Pontosság minden eddigi re­de a törvényhozás mindkét kordját..Egy bizonyos: a ... bf^bai? erősen bírálták, az Hold felszínére juttatott űr­Nyu-gati vélemények sze- alsóhazban 75 képviselő a iaboratórium után, íme a rint Szína balra tort Az szenátusban 17 szenátor fe- Vénuszon Is ott van nW a uj kormány osszetetelebol ko- jezte ki az amerikai kózvéle- S20Vjet tudomány & techni- vetkeztetnek erre. Négy meny növekvő aggodalmát. , . , . , „marxista” miniszter szerep- Johnson „győzelme” tehát *a kez-|egye' Márpedig nem léséről beszélnek a 20 tagú eléggé kétes értékű és semmi- akármilyen jelentősége van új kormányban. Ezeket a hí- képpen nem alkalmas pollti- ennek a ténynek. tős elnöke lett­!£ze1Se^tóm«ásokOSszet a legsze^yebb simítások sMt nyüatkozat ellen> elítélik az vezetek elkeseredett kam­pányt folytatnak a taskenti rint is a „védelmi törvény’ bevezetése óta több mint 50 ezer embert börtönöztek be, mert résztvettek a követeléseinek kielégítéséért tehetik'az országban fennálló szervezett tömegmegmozdulá- az orszaS°an' lenn a no sokban. indiai hatóságoknak a Pakisz­tánhoz fűződő viszony ren- HnímiTóV dezését célzó intézkedéseit. ” ' Mindezt akadálytalanul meg­Az indiai társadalom fi­gyelmét nem kerüli el az a tény sem, — jegyzi meg Alek rendkívüli állapot éa az „In­dia védelméről szóló törvény" ellenére. „A demokratikus erők ül­szandrov —, hogy reakciós so- dözése kétségtelenül aláak- viniszta szervezetek, mint názza az indiai nép egységét például a Dzsan Szang és a a reakció és az imperializmus Rastria Szvajan Szevak Szang támadásaival szemben” — fr- csaknem naponta tesznek kor- ja a Pravda. Ma választ Ausztria BÉCS (MTI) A mai parlamenti választá­sokkal lezárul a múlt év októ­berében kirobbant osztrák kor­mányválság első szakasza. A két koalíciós partner, a Nép­párt és a szocialisták formai­lag az 1966-os költségvetés miatt élezte a vitát a vékső- kig, a válság azonban valójá­ban maga a koalíció válsága. Bécsi politikai megfigyelők szoros eredményre számítanak s a meglepetést szinte kizárt­nak tartják. A legutóbbi, 1962-es parlamenti választá­son a Néppárt 81, a szocialis­ták 76, a Szabadság Párt 8 mandátumot szerzett. Mellet­tük ezúttal indul Franz Oláh, a volt szocialista politikus de­mokratikus haladó pártja, amelynek mandátumesélye igen csekély. Az Osztrák Kom­munista Párt, mint ismeretes, ezen a választáson az ország 25 választókerületéből 24-ben a szocialista jelöltek támoga­tását ajánlotta szavazóinak, hogy megakadályozzák az Osztrák Néppártban tömörülő reakció előretörését. A több munkáskerületből álló bécsi 4. számú körzetben Franz Muhri, az OKP elnöke a párt képviselőjelöltje. Indul még a választáson — egy vagy né­hány körzetben — a jelenték­telen liberális párt, valamint az osztrák marxista-leninis­ták nevű szakadár csoport A Nógrád megyei Fémipari Vállalat elfekvő készleteiből megvételre kínálja az alábbi anyagokat Cikkszám TARTALÉK ANYAG: 565006 503079 505080 505059 555082 565004 565065 120 121 122 123 124 127 394 501 SEGÉDANYAG: 167001 107002 167018 107055 167050 167057 396036 516022 587003 595089 495094 595114 595131 593133 595150 595176 591 392 ­591009 1965 évben beszerzett 513004 595225 577043 Megnevezés Mennyiség Egységár 10x850 ékszíj 2 kg 24,70 20x1,320 ékszíj 1 74,00 20x1,450 ékszíj 1 84,­88,70 177,60 310,80 457,90 22x1,440 ékszíj 2 22x2,800 ékszíj 1 25x3,700 ékszíj 2 25x5,600 ékszíj 1 175—180 mm eszterga tüske 2 420Í44 175—180 mm eszterga tüske 1 602j— 756,78 175—180 mm eszterga tüske 1 175—180 mm eszterga tüske 1 787,— 936,50 175—180 mm eszterga tüske 2 Eszterga forgó csúcs 1 172,38 0540,— Gamma adagoló 1 Tartalékkés landisz fejhez 5 363Í68 S.C.320 Csiszolópor 980 29,20 S.C.400 Csiszolópor 9,90 33>0 900x80 Műszerész csiszoló vászon 146,80 41,00 S.C.120 Csiszoló por 40 20,70 S.C.240 Csiszoló por 40 20,70 K.A.16—120 Csiszoló por 45 17,— 6,304 Csapágy 10 20,80 Nátrium-cianid 25 18,30 Szürkés fék. zsírkréta 55 9,56 Piros olajfesték 420,08 14,50 Sötétzöld olajfesték 794 17,20 Sárga zománc festék Szigetelő lakk 29 18,05 39 24 50 13 27,90 27,­Piros szintetikus festék Faátvonó tapasz 30,50 11,20 92,70 0,88 Kalapácslakk paszta Zsinór gyűrű 49 180x212x16 mm forma gyűrű 4 33,29 Hebőr cement 235 3,20 Salétromsav 120 4,38 Omex festék fekete 30 29,79 Bútorgomb 3000 2,10

Next

/
Oldalképek
Tartalom