Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-25 / 71. szám

6 NÖGR ÄD 1966. március 25. péntek Napirenden: flz alkoholizmus elleni küzdelem Csökkent as égetett ssess fogyasztása — Átalakítanak több italboltot Tegnap délután Salgótar­jánban ülésezett a megyei alkoholizmus elleni bizottság. Az elmúlt év munkáját ér­tékelő tanácskozáson a tár­sadalmi, egészségügyi és ke­reskedelmi szervek képvise­lői mellett részt vett Sárosi Imre, az Országos Alkoholiz­mus Elleni Bizottság főelő­adója. Vitaindító beszámolót tartott dr. Samu István ideggyógyász főorvos. Az el­szigetelt, alkalmi akciók he­lyett a tömegszervezetek na­gyobb felelősségére hívta fel a figyelmet. Megyénkben ta­valy 82 alkoholizmus ellenes előadás mellett a járási székhelyeken összehívták az idült italozókat, és cselekede­teik erkölcs- és családrom­boló hatására hívták fel a figyelmüket. A Megyei Vö­röskereszt több segítséget kér felvilágosító munkájához a szakszervezetektől, és a Ha­zafias Népfront falusi szer­vezeteitől. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy országosan Nógrád megyében a legma­gasabb az egy főre jutó al­kohol fogyasztás. 1964-ben 25 711 hektoliter bor fogyott el a megyében, tavaly pedig 29 067 hektó. A sörfogyasz­tás is emelkedett. Tavalyelőtt 120 823 hektó, tavaly 124 876 hektoliter sör fogyott. Az égetett szeszesitalok fogyasz­tása azonban egy év alatt 1040 hektoliterrel csökkent. A megyei kereskedelmi szervek a túlzott szeszfo­gyasztás csökkentése érdeké­ben több italboltot átalakí­tanak. A salgótarjáni Üve­gest hamarosan presszóként, a Fekete Gyémántot pedig szeszmentes bisztróként üze­meltetik. Az idén bisztró nyílt Kisterenyén és még ez- évben melegkonyhás egységet létesítenek az italboltból Ka­záron és Salgóbányán. A balassagyarmati pszichi­átriai osztályra tavaly felvett betegek 43,1 százaléka idült alkoholista volt. Tizenhárom italozó túlzott italfogyasztás­ból eredő elmezavar miatt került az idegosztályra. Száztizennyolc egyént mentő- kocsin kellett Balassagyar­matra szállítani. Utógondo­zásban 258 alkoholista része­sült, többen minden ered­mény nélkül. Samu István főorvos, a Me­gyei Alkoholizmus Elleni Bi­zottság elnökének beszámoló­ja után Károsi Zoltánná az alkoholizmus elleni harc sal­gótarjáni problémáiról, ered­ményeiről, feladatairól beszélt. A beszámolókat vita követte Autójavító üzem épöl Salgótarjánban Az egyre sokasodó közületi és magán gépjárművek gyors, szakszerű javítása évről évre súlyosbodó gondot jelent. A járművek jelentékeny hánya­dát Gyöngyösre kell vinni. Salgótarjánban rövidesen megkezdik egy korszerű autó­javító üzem építését. Az épít­kezésre a Patyolat telepe mellett kerül sor. Az új üze­met az Autófenntartóipari Tröszt kezelésébe adják. Gép­járművek egyes és kettes szemléjét, szervizét végzik majd itt. A négy és félmillió forint­ba kerülő létesítményt előre láthatólag jövőre átadják ren­deltetésének. Művészéit est a TIT-ben Takács Géza iparművész munkáiból rendeznek kama­rakiállítást Salgótarjánban, a TIT megyei székházában. A kiállítást ma délután hét óra­kor Erdős István, a Nógrád megyei Tanács művelődésügyi osztályának munkatársa nyit­ja meg. Az est folyamán Molnár Zsolt ad hangversenyt Guthy Éva zongorakíséretével. Händel, Beethoven művei sze­repelnek a műsorban. A rádió és a KOSSUTH-RADIO: 8.20: Táncda­lok. - 8.57: Kié a 100 forintos bankjegy? - 9.02: A megnyugvás ösvényein. Rádiójáték. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Édes anyanyelvűnk. — 10.35: Két ope­ranyitány. — 11.00: Iskolarádió.- 11.30: Magyar nóták. — 11.57: Hallgatóink figyelmébe. - 12.15: Vivaldi-Beethoven hangverseny. - 13.00: Ami a jövő hét zenei mű­soraiból kimarad. — 14.05: Görög dalok. - 14.20: Indulók. - 14.30: Zsibongó. - 15.00: Üzenetek. ­15.40: Gulyás Pál és Oláh Gábor versei, - 15.50: Munkásénekkarok a mikrofon előtt. — 16.15: Bartók Béla zongorázik, Basilides Mária enekel. - 16.43: Fogadóóra a IV-es stúdióban. — 16.58: ötórai tea. - 17.57: Hallgatóink figyel­mébe - 18.00: Mi történt a nagyvilágban? - 18.20: Üj Zenei Üjság. - 19.00: Esti pihenő ­muzsikával. - 20.30: Pódium 66.- 23.20: Zenekari muzsika. PETOFI-RADIO: 14.00: Musz­szorgszkij: Borisz Godunov — Korcsmajelenet. — 14.25: Bélyeg- gyűjtők ötperce. — 14.30: Népi muzsika. - 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.50: iskola­idő. — 16.06: Muzsikáló fiata­Lapunk szerdai számában cikket közöltünk „Április el­sején életbe lépnek az új tü­zelőanyagárak” címmel. meg a havi kétszázhatvan fo­rintot. — És a melegvíz-szolgálta­tás? A Belkereskedelmi Miniszté­rium rendeletének végrehaj­tásáról Pál Istvánnal, az In­gatlankezelő Vállalat távfűté­si üzemének vezetőjével be­széltünk. — A lakások távfűtési di­ja az 1966/67. évi fűtési idény­től kezdődően légköbméteren­ként valóban egy forint nyolcvan fillérrel emelkedik. Ez a rendelkezésnek megfe­lelően húszszázalékos növe­kedést jelent. Érthetőbben. Eddig egy fűtési szezonra a lakások légköbmétere után ki­lenc forintot fizetett a bérlő. Most ez az összeg tíz forint nyolcvan fillér lesz. De egy teljes szezonra. Vagyis a tíz forint nyolcvan fillért beszo­rozzuk a lakás légköbméteré­vel, azt elosztjuk a hat hó­nappal és megkapjuk az egy hónapra eső fűtési díjat, ami átlagban nemigen haladja tv mai műsora lók. - 16.35: Könnyű dallamok. - 17.05: Brahms: III. szimfónia. — 17.45: Ismeretterjesztő előadás. — 18.00: Verbunkosok, népdalok. - 18.40: Láttuk — hallottuk. — 19.10: Bartók Béla hangverseny. — 20.55: A zene szava. Illyés Gyula ver­se. — 21.05: Bástyasétány 77. TV-műsor: 8.20: Iskola-tv. 9.40: A film hangja. (Kisfllm) 10.00: Lottó-sorsolás. 10.15: Ez nem én vagyok, hanem a másik. Magya­rul beszélő francia filmvlgjáték. 11.50: Telesport. 14.30: Élővilág. 16.45: Iskola-tv. Besztercebánya: 8.00: A néphad­sereg műsora. — 8.45: Muzsika, muzsika... — 9.55: Kenyér és só (ismétlés). — 10.25: Filmhíradó. — 10.35: A nagy korszak vége (tv-já- ték, ismétlés). — 12.00: TV Hír­adó. — 17.15: A követendő .példa. — 19.00: TV Híradó. — 19.20: Tv- riport. — 19.30: Daloló föld. — 20.00: Riport a csehszlovák óra­iparról. — 21.00: Kényszerbarátság (ismétlés). — 22.00: Robert Desnos hangja. — A rendelkezés szerint a melegvíz-szolgáltatás díja a távfűtéses lakóépületekben nem emelkedik, s változatlan marad a központi fűtéses la­kásokban is. — Elterjedt az a hír is, hogy a fűtés áprilisra eső dí­ját már a felemelt összeggel kell fizetni. — Szó sincs róla. A ren­delet világosan kimondja, hogy a távfűtési díj összege csak az 1966/67. évi fűtési idénytől növekedik, vagyis csak ez év október 15-től, amikor a fűtési szolgáltatást megkezdjük. — So — Hit ír a Magyarország ? Mi történik Indonéziában? — a kérdésre próbál választ adni a Magyarország e heti száma, felvázolva az indonéz válság sajátosságait. Párizs vi­szonyát „szövetségeseivel” két cikkben elemzi a hetilap: a francia-nyugatnémet katonai viszony taglalását kiegészíti a francia—amerikai titkos ka­tonai szerződések történetét felelevenítő írás. Rendkívül érdekes szovjet könyv anya­gát ismerteti folytatásokban a hetilap'- a Penykovszkij-ügy kapcsán a szovjet elhárító szervek munkáját mutatja be „A titkos háború frontján” címmel Moszkvában most megjelent kötet. A Magyar- ország egyéb cikkei között érdeklődésre tarthat számot egy kazincbarcikai beszámoló, a licenc-gazdálkodásunkról szóló cikk és az az írás, amely felméri, milyen is a televízió ellátottság ha­zánkban? A Költészet napjá­nak előkészületeiről is beszá­mol a hetilap, amelynek e heti anyagát „A múlt lexiko­na”, két rejtvény és tudo­mányos cikkek egészítik ki. Cikkünk nyomán Intézkedés alkatrész ügyben Február 28-i lapszámunk­ban „Éled a határ Nógrád- ban” címmel cikket írtunk, amelyben hírt adtunk arról, hogy néhány gép- és gépja­vító állomáson alkatrészhiány akadályozza a gépjavítások befejezését. A cikk megje­lenése után Lőrincz Károly, az AGROKER balassagyarma­ti kirendeltségének vezetője azonnal intézkedett a hiá­nyosságok megszüntetése ér­dekében. Szerkesztőségünkhöz írt le­velében a következőkről tá­jékoztat: „Telefonon ismétel­ten megkerestük az érsekvad­kerti, berceli, tolmácsi és kis- terenyei gép- és gépjavító ál­lomások műszaki vezetőit, s kértük, hogy soronkívül kö­zöljék velünk a hiányzó al­katrészek jegyzékét. A listá­kon sok olyan alkatrész sze­repelt, amelyeket a korábban érkezett készletekből elégítet­tünk ki. Szerepeltek azonban központi tárolású alkatrészek is, amelyeket névreszóló nyomtatványon soronkívül rendeltünk meg a MEGÉV- től (Mezőgazdasági Gépellátó Vállalat). A gépállomások kö­zül csupán a Kisterenyei Gép­állomás nem küldte el a hi­ánylistát, s így ennek kivé­telével a többi gépállomás igényeit kielégítettük. Bár előfordul időlegesen alkat­részhiány, a jövőben is min­dent megteszünk az alkatrész ellátás biztosítása, az igények kielégítése érdekében.” Kézrekeriilt az OFOTÉRT betörője KERESIK A CIPÉSZ KTSZ ÉS A KORHÁZI KONYHA FOSZTOGATÓJÁT A fiatalkorú, salgótarjáni la­kos P. L. nevét már megis­merte a bűnüldözési szerv. Tavaly egy másik társával a salgótarjáni KERAVILL üz­letbe hatolt be, s lopott el ki- sebb-nagyobb tárgyakat. Kedd reggelre újabb „felderítő” útra indult Először a Pécskő utca és a Rákóczi utca sarkán levő, az Építőipari Vállalat kezelé­sében levő raktárt dézsmálta meg. Reszelőt, drótot és külön­böző szerszámot tulajdonított el. A raktárból a salgótarjáni OFOTÉRT üzlethez vezetett az útja. P. L. a lopott reszelő segítségével behatolt az üzlet­be, ahonnét 1100 forint kész­pénzt és egy kétezer forint értékű fényképezőgépet vitt el. A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást, s a fiatalkorú bűnözőt a határőr­ség segítségével már kedden délelőtt elfogta. Betörés történt Salgótarján­ban szerdán reggelre. A Ci­pész Ktsz vásártéri üzletének kirakatát törte be eddig isme­retlen tettes, ahonnét négy pár cipőt vitt el. A bányai kórház konyhájá­ra is betörő „látogatott” teg­napra virradóra. A tettes női pulóvereket és pénzt vitt ma­gával. A rendőrség megindította a nyomozást. Értesítjük vásárlóinkat, hogy vállalatunk összes te­lepén a tüzelő kiszolgálás LELTÁR MIATT f. hó 28- án. 29-én, 30-án, 31-én szünetel. Az építőanyag értékesítés a fenti idő­szakban zavartalanul fo­lyik. Eger-Salgótarjáni TÜZÉP V. Naptár 1966. március 25, péntek. Névnap: Irén A Nap kél 5 óra 38 perckor, nyugszik: 18 óra 03 perckor. A Hold kél: 7 óra 05 perckor, nyugszik 21 óra 40 perckor. Sokfelé eső Várható időjárás ma estig: erő­sen felhős idő, sokfelé esővel, záporesővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 10— 15 fok között. Kitüntetés Kupka József elvtársat, a munkásmozgalom régi harco­sát, a mozgalomban eltöltött több évtizedes munkásságáért, 80. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Az ünnepeltnek a kitünte­tést a megyei- és városi párt- bizottság képviselői adták át. — Balassagyarmaton meg­alakult a Nógrád megyei Fo­to- és Filmklub helyi stúdió­ja. Első, színes diavetítéssel kiegészített közös rendezvé­nyüket a hét elején tartották. A klubnak jelenleg 15 tagja van. — Az idegenforgalom hely­zetét, felkészültségét, illetve a fejlesztés lehetőségeit tárgyal­ja április 5-én a salgótarjáni városi tanács végrehajtó bi­zottsága. A vb ülésre az Ide­genforgalmi Hivatal, az IBUSZ salgótarjáni irodája, s a természetbarát szövetség ké­szít előterjesztést. — Humor az operettben címmel kétrészes vidám mű­sort rendeznek március 28-án Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán városi művelődési otthonban. A műsorban fel­lép Bilicsi Tivadar, Tábori Nóra, Kovács Ibi, Képessy József és Perényi Sándor. — Füstölt húst árusító üzle­tet nyitott a salgótarjáni pia­con a Nógrád megyei MÉK. A füstölt húsárut a Kecskemét környéki földművesszövetke­zetektől vásárolják. Jelenleg több kocsi áru áll a vásárlók rendelkezésére, többek között sonka és szalonna. — Az ÉMASZ balassagyar­mati dolgozói holnap — sza­bad szombatjukon — vietna­mi műszakot tartanak. A 160 alkalmazott bérét — mintegy 10 ezer forintot — a vietna­mi nép megsegítésére ajánl­ják fel. — Ének- és hangszerszólis­ták bemutatójával folytatódik holnap délután a salgótarjáni Űttörőházban a városi kultu­rális szemle. Mintegy 50 részt­vevőre számítanak. — Luigi Lenzi firenzei va­dász miután tartósan hadilá­bon állt a vadász szerencsé­vel 6400 dollárért egy elejtett szarvast vásárolt, melynek agancsa 224 pontot ért. A vá­sárlást nem verte dobra. — Sásdi Sándor: Nyolc hold föld című háromfelvonásos drámájának próbái folynak a sóshartyáni kultúrotthonban. Minden szerepet asszony ját­szik. Rendező Palánki Viktór­iáé- pedagógus. A bemutató áp­rilis 3-án lesz. Tánczenekarok találkozója Megyei tánczenekari talál­kozót rendeznek 26-án este nyolc órai kezdettel Zagyva- pálfalván. Öt gitárzenekart, egy jazz- és egy hagyomá­nyos tánczenekart hív meg a rendezőség. E találkozón dől el, hogy melyik három Nóg­rád megyei zenekar vesz majd részt májusban a Salgó­tarjánban megrendezésre ke­rülő II. Országos Amatőr Jazz- és Tánczenekari Feszti­válon. A zsűri elnöke Kom- játi György a Magyar Rádió „Csak fiataloknak” című mű­sorának szerkesztője. — Testvércsapatává a sal­gótarjáni Sztahanov úti úttö­rőcsapatot választotta a Buda­pest Szentendrei úti általános iskola Petőfi Sándor úttörő csapata. Leveleznek, majd személyesen is megismerked­nek egymással. — Tárgyi és személyi felté­telek hiánya miatt megyén« középiskoláiban csökkenteni kell az 5+1-es oktatásban ré­szesülők számát. A jelenlegi 61,6 százalékról 1970-ig foko­zatosan 45—50 százalékra kell redukálni. A többi helyen két­órás gyakorlati foglalkozáso­kat szerveznek. Apróhirdetések Eladó 175-ös fekete Zetka-Já- wa Juhász Ferenc, Karancskeszi. Háromszobás öröklakást azon­nal beköltözhetőt vásárolok. Ajánlatokat kérem Salgótarján, Rákóczi úti Órás üzetletbe. Reggeltől estig várja Önt az átalakított vásártéri bisztró Tejeskávé — kakaó Tojásételek, Frissensültek, Hidegkonyhai készítmé­nyek. Cukrászsütemények, Eszpresszó kávé, Gyümölcslevek, Üdítő italok. KELLEMES KÖRNYEZET Nógrád megyei Vendéglátó V. Tfr\<r%lw\cZ&o\ HOLNAPRA BALASSAGYARMAT: AZ ÖTÖ­DIK LOVAS, A FÉLELEM. Cseh­szlovák film. KISTERENYE: GYE­REKBETEGSÉGEK. Színes, ma­gyar filmvígjáték. NAGYBÁ- TONY, PETŐFI: ROMAI TÖRTÉ­NETEK. Színes, olasz film. PÁSZ­TÓ: ÁLLATOK. Francia film. SALGÓTARJÁN, NOVEMBER 7.: AZ ÜJ KAPITÁNY. Szovjet film. SZÉCSÉNY: FEKETE BÁRSONY. NDK film. Z AGY VAPALF ALVA: SZÍVFÁJDALMAM HIROSIMA. Japán filmdráma. DIÓS JENŐ: BAJAZZÓK. Olasz filmfelújítás. * • N 0 G R A D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. L Telefon: 22-94. 22-95. 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94 Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: vtda Edit. • vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. l. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva­taloknál és a kézbesítőknél. Elő­fizetési dl) egy hónapra: 19 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felel 09 vezető: dr. Kalocsai József igazgató Salgótarján. Petőfi u. U Index-szám: 25 072

Next

/
Oldalképek
Tartalom