Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-24 / 70. szám

4 FrtCMo 1966. március 24 csütörtök cÁ ballada húst Nyolcvan éve született Latinka Sándor A vers, akárha maga a nép költötte volna, csak a színtiszta igazat mondja, a valóságot, a népballadák tö­mörségével. Mert amikor a megásott sír szélén Latinka Sándor szembenézett a kivég­zőosztag fegyvereivel, még egyszer elhangzott a Prónay- tisztek életet ígérő szava: Ta­gadd meg társaidat, hiszen tiszt voltál magad is, mi kö­zöd ezekhez? S ha nem is szó szerint így: „A szám szé­le bizony véres, lássa is meg minden béres, öreg bojtár, számadó: igaz ember meghal inkább, sohasem lesz áru­ló ..de tény, hogy Latinka bátran és tántoríthatatlanul. utolsó leheletéig kitartott a nép igaz ügye mellett, nem alkudott, hősként halt meg. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1886. március 24-én született. Lakatos fia volt, szegénypa­rasztok unokája, nagy nehéz­ségek között tanult. Szívós akaraterővel, tudásvággyal. Végigbarangolta Erdélyt, Ro­mániát, eljutott Párizsba is, s amikor hazatért, huszonegy- néhány éves korában, egy gépészmérnöki irodában kez­dett dolgozni Budapesten. Be­lépett a vasmunkások szak- szervezetébe. Öt nyelven be­szélt, gazdag tapasztalatokkal rendelkezett. Hamarosan a szociáldemokraták hetedik ke­rületi szervezetének vezetője lett. A világháborúban, mint műszaki tiszt az olasz fron­ton, majd Ukrajnában szol­gál. Amikor győz az ősziró­zsás forradalom, s napirend­re kerül az évszázados tör­ténelmi per döntése, hogy a hárommillió koldus végre sa­ját földhöz jusson, Latinka Sándor a szegényparasztság élvonalába áll, szervező tit­kára lesz a Földmunkások Országos Szövetségének. Ké­sőbb Somogyba megy, s ott néhány hét alatt megnyeri százak és ezrek szívét. Az emberek az önzetlen, tiszta­hitű, tántoríthatatlan forra­dalmárt ismerik meg benne, aki egyszerű nyelven szól hozzájuk, de minden szavát a meggyőződés forró szenvedé­lye hatja át. A nagybirtok hazájában kétszáz somogyi földesúrral szemben hetvenhatezer kol­dus küzdelmét vezeti a ke­nyérért, az életért. Megkez­dik a földfoglalást. Az ő ve­zetésével alakítják meg a ma­gyar történelemben először a földművesek termelőszövetke­zeti társulását a negyvennégy­ezer holdas Eszterházy birto­kon. A Tanácsköztársaság idején Latinka Somogy kormánybiz­tosa lett. Mindenekelőtt a nép gazdasági megsegítésével tö­rődött, de tudta, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a mun­káshatalom háborítatlan, szi­lárd és keménykezű. Ezért erős és fegyelmezett közigaz­gatást szervezett, olyan tiszt­viselőkkel, akik megértették, hogy minden képességükkel a népet kell szolgálniok. Amikor a Dunántúl déli részein el­lenforradalmi megmozdulá­sok kezdődtek, kérlelhetetlen szigorral lépett fel ellenük. Hívták őt Budapestre, szük­ség lett volna szervező ké­pességére, odaadó fáradhatat­lanságára. De mindvégig So­mogybán maradt, mert érez­te: a forradalmár csak a ve­le összeforrott, benne fenn­tartás nélkül bízó, őt szerető munkás- és paraszttömegek hűségéből merítheti erejét. Kitartott akkor is, amikor az első magyar Tanácsköztársa­ság elbukott. A kaposvári szakszervezetek még ezt kö­vetően, 1919. augusztus ötö­dikén is gyűlést tartottak a vármegyeházán, és kinyilvání­tották bizalmukat, ragaszko­dásukat vezetőjük iránt. „Ra­gaszkodjék a munkásság ezen­túl is szeretettel és becsület­tel vezetőihez, — mondta ki a határozat — mint amiként azt tegnap Latinka Sándor elvtársunk személyével kap­csolatban kifejezésre juttatta, aki mellett tüntető ovációt Az Acélárugyár idei intéz­kedési tervében a többi között a járulékos termékek képző­désének csökkentése is szere­pel. E feladat végrehajtásá­ban nagy szerep jut az új, korszerűbb gyártástechnológi­ák alkalmazásának. Ezért a korábban kiadottakat rendsze­resen felülvizsgálják, majd módosítják. Ezt tették eddig a szalagacélnál és az epedakeret gyártásánál. Rövidesen sor rendezett, méltányolva, elis­merve azt a becsületes, egye­nes és őszinte politikát, me­lyet ez az izig-vérig szocia­lista elvtárs Somogy megyé­ben végzett.” A jegyzőkönyv egy másik helyén: „Percekig tartó lelkes taps és éljenzés fogadta a mun­kásság bálványozott és izig- vérig forradalmi lelkületű ve­zérének beszédét, és a meg­hatottságtól könnyeztek elv­társaink, amikor síri csönd­ben elmondta Latinka elv­társ gyönyörű beszédét.” Érthető, hogy amikor La­tinkát és munkatársait sok­száz más forradalmárral együtt Horthy tiszti-különít­ményei néhány nappal ké­sőbb elfogták, felvetődött ben­nük a gondolat, hogy ezt a köztiszteletben álló, páratla­nul népszerű embert árulás­ra bírják, s megfosszák attól, ami számára az életénél is drágább, a becsületétől. De Latinka Sándort sem az ígé­retek, sem a kínzások és gyöt­relmek iszonyata nem tudta megtörni. Egy hónappal ké­sőbb, szeptember tizenhatodi­kén éjjel a nádasdi erdőben meggyilkolták, s jeltelen tö­megsírba taszították. A ballada, amely hősi helytállását örökítette meg, évtizedeken át élt és terjedt, suttogva idézték a küzdelem folytatói, a forradalom láng­jának ébrentartói. Latinka életének és halálának gazdag tanulságai ma, születésének nyolcvanadik évfordulóján is gondolkodásra késztetnek, megdobogtatják a szíveket. V. F. kerül a hideghengerműi hen- gerlőgépek gyártási technoló­giájának felülvizsgálatára. En­nek szükségét indokolja, hogy a rejtett hibák felderítésére egy 30 tonnás szakítógépet építettek be, amelynek alkal­mazásával mód nyílt a csa­varó vizsgálatokra is. Ily mó­don a rejtett, hibás árut már a gyártás előtt szelektálni tudják. Felülvizsgálják a gyártási technológiát OROSZ MIHÁLY: A PLATERÓ MŰVELET (30.) Nem sokáig kellett várni. A távírászok már átültetve kö­zölték a szöveget. — Az adó megszólalt, öt­venkét megaherczen dolgozik. Szöveg: „V-eset nyugtázva. N-100, NA-02, RR-13, RF-10, RN-1, RN-2 új”. Ezután néhány adat követ­kezett a speciális műszer ké­pességéről. Siettek közölni a legfontosabbnak vélt értesülé­seiket. „Bekapcsolva maradok” — fejeződött be a szöveg. Ezután megállás nélkül csöngött a telefon. A nyomo­zók sorra jelentették: az ügy­nökök a rádiós kivételével va­lamennyien az utcákon kószál­tak. — Kérem az útvonalak pon­tos leírását! — intézkedett Pikó. A kapott adatokat térképre rajzolta. Érdekes módon min­den útvonal érintette a Nyu­gati pályaudvarral szembeni idegenforgalmi várostérképet. Az ügynökök rendszeres idő­közökben, más-más időpont­ban haladtak el a térkép mel­lett. — Valamit megneszeltek, — dörmögte az alezredes. — Nos, Pikó elvtárs, most jön a mi tartalék bombánk. Felhívta a rádióadót. — Igen, én vagyok. Adják le, természetesen fedve!: RN- 2-t likvidálni, adót kikapcsol­ni. Igen, csak ennyit A tüdőbajos, miután vette a közleményt, egyenesen a Nyu­gati felé tartott. Megállt a tér­kép előtt. A nyomozók feszül­ten figyeltek. A nő jött. A rá­diós hátat fordított a térkép­nek. A nő tovább ment, nem szóltak egymáshoz. Néhány perc múlva ugyanígy haladt el a fényképész. A sarkon a pénzügyőr tűnt fel. A másik köhögve a tér­kép felé fordult, úgy várta be, amíg mellé lép. — Szabad egy kis tüzet, uram? — kérdezte a rádióst az öreg — Nem dohányzom. Sajnos, beteg vagyok. Voronyezs! — tárta szét a kezét a másik. — Mi van? — kérdezte iz­gatottan a finánc. — RN-2-t likvidálni — szűrte a fogai közt, alig hall­hatóan a beteg. — Hát... akkor sajnos... Udvariasan, mosolyogva váltak el. Ugyanezen a napon a N-i speciális alakulatnál a század­ügyeletes ideges kapkodással állította össze a kihallgatást. Kiigazította a sort, és har­sány hangon jelentett a szá­zadparancsnoknak. A tiszt meghallgatta a jelentéseket és kérelmeket, minden katonánál némán időzött néhány másod­percet, és minden jelentéshez csak ennyit fűzött. — Igen... Világos. Joós, aki eltávozást kért, furcsállta ezt a választ, idege­sítette a két kurta szó. De fe­gyelmezte arcvonásait és ké­sedelem nélkül, a többiekkel egyszerre hajtotta végre a bal- raát-ot. Nyugtalanította az is, hogy a parancsnok ezúttal nem ér­deklődött az eltávozás szük­ségessége felől, nem kérdezte, hogy hová? miért? miért most? Csak annyit mondott: „Igen, világos”. Jobban szeret­te volna, ha felteszi a szoká­sos kérdéseket, hiszen körül­tekintően felkészült a válasz­ra. A mosdóban még hango­san is begyakorolta a kihall­gatás előtt. A válasz így hangzott volna: „A nagynéném beteg. A szüleim halála óta ő nevelt... Nagyon aggódom... Rákja van.. A kórházból hazaküld- ték, ahogy ez ilyenkor lenni szokott...” Dehát a kérdés nem hang­zott el, így a válasz is kimon­datlan maradt. Az eltávozási engedélyt megkapta, és borotválkozás Maróhenger Csurgó-táró frontján Fényesen csillog a hosszú szénfal. Mellette bányászok szorgoskodnak. Ácsolnak. Épí­tik be a hidropneumatikus acéltámokat. Arrább omlasz- tanak, rabolják a biztosító­anyagot. Mátranovákon a Csurgó-táró új gépesített Néhány nappal ezelőtt, hosszabb előkészületek után, lengyel maróhengert helyez­tek üzembe a 65 méter szé­les frontfejtésen, ahol a szén vastagsága eléri a 2,20 mé­tert. — Tegnap jól haladtunk, ötszáz csille szenet termel­tünk a maróhengerrel — új­ságolja Kuborcsik Elemér bá­nyamester. — Jó ez a gép, csak a kiszolgálás lenne valahogy gyorsabb — ezt viszont Ke­lemen István gépkezelő mond­közben akaratlanul is kiszö­kött a száján a szó. — Rák...! — Mi bajod? — kérdezte egy mellette mosakodó kato­na. — Hagyj borotválkozni. El­vágom a pofámat — vetette oda válasz helyett. Az ügyeletes tiszt előtt fo­lyékonyan mondta el a sza­badságolt katona magatartá­sának szabályait és bemutatta az utazáshoz szükséges pénzt. Csaknem végigfutotta az állo­máshoz vezető utat, és ide­jében meg tudta váltani a je­gyet. A vonaton kifújta ma­gát, elszívott egy cigarettát, majd behúnyt szemmel ked­venc gondolataiba mélyedt. Nyolcsoros autósztrádák népe­sedtek be előtte hosszú, lapos gépkocsikkal. Amint a vonat fékezett, ő gondolatban bele­taposott egy Jaguár pedáljába. A kocsi rugózva állt meg, vé­gigradírozta öt-hat méteren az úttestet. Kilépett a kocsiból és néhány lépcsőfokot átugrálva, magas teraszra jutott. A te­raszt átláthatatlanul, buja növények övezték minden ol­dalról, hosszú fürtökben csün­gött le róluk a gyümölcs és a virág. A teraszba kék-fekete csempézésű, tágas fürdő volt süllyesztve és a fekete villo- gású, kristálytiszta vízben egy lány fürdött, aranyhalak kö­zött. —Helló! — kiáltott fel a lány felé. — Honnan vetted a halakat? (Folytatjuk) ja, majd úgy folytatja: — — Megfigyeltem, félóra alatt végigért a fronton. Visz- szafelé meg annyira torlaszt­ja a szenet, hogy a kaparó alig bírja. — Nagyon kemény itt a szén. A gép kései hamar nak a gépészeti vezetőnek mondják, aki Esztergályos Antal, a Salgótarjáni Acéláru­Mivel kedveskedik ebben az évben a salgótarjániaknak a kertészeti vállalat? Kazareczki József, a kerté­szet vezetője válaszol: — Negyedmillió forintnál nagyobb tervünkben kereken száztízezer tő egynyári virág kiültetése szerepel. Eddig legalább hatezer díszcserjét, a tizenöt fajta között japán cse- ■esznyét, aranyesőt tettünk a ildbe. A megyei tanácsháza ölött ezernyolcszáz bokor- és kétszáz futórózsa tő elültetésé­gyár diszpécserének társasá­gában érkezett a fronthoz. — A másik maróhengerhez rí ég készítettünk jónéhány kést, felhegesztett gyorsacél­lal. Ügy mondják bevált, há­romszor annyit bír mint a másik. Ha tényleg jó lesz majd, gyártunk az Acélgyár­ban — ezt viszont Esztergá­lyos újságolja a bányászok­nak. Ismét a kiszolgálás kerül szóba. Az omlasztás biztosítá­sát kellene gyorsítani. — Kevés volt eddig a hid­raulikus tám. Minden sort ra­bolni kellett, hogy elől biz­tosíthassunk. Még legalább 25- re lenne szükség, de úgy tu­dom már meg is érkezett. A jövőben már két sort egy­szerre rabolhatunk — magya­rázza Maruzs István aknász. Űj a gép, idő kell amíg ba­járat ják, erőltetni nem lehet A Juhász brigád nem az el­ső újat honosítja meg Csur­gó-táróban. Annakidején a magyar hidropneumatikus tá­rnokkal is ők kezdték a kí­sérletet. Most a gépet kell megszokniuk. Egyébként itt már teljes gépesített koncent­ráció alakult ki. A szenet a gép jöveszti, rakja kaparóba. A kaparók szállítják hosz- szan, majd gumiszalagra ke­rül, az továbbítja egészen a gyűjtővágatra. Ott kerül csil­lékbe, majd mozdony vonta­tással a külszínre. Hosszú utat tettek meg már eddig Mátranovákon a kor­szerűsítésben, de meg is van az eredménye. Gáti akna után most már Csurgó táróban is bebizonyosodott: van jövője a maróhengernek. Termeléke­nyebb, gazdaságosabb lesz a munka korszerű módszerek­kel. vei létesítünk rózsaligetet. A Rokkant-telepen félmillió fo­rintos parképítéshez látunk; ezt jövőre fejezzük be. Elül­tetünk ötszázhét fenyőt. Meg­szépítjük természetesen áp­rilis harmadikára a műve­lődési ház előtti teret is. — Ezt kapja Tarján; s mit ad? — Az anyagiakon kívül tíz­ezer forintot jóval meghaladó társadalmi mukát. Szívesen látjuk, örömmel tanítjuk ön­kéntes segítőinket! Mozdony vontatja a felszínre Csurgó-táró szenét frontján vagyunk Juhász Jó- elkopnak, cserélni kell őket zsef brigádjánál. — ezt viszont Simon Zoltán­ná a gyorsacél beválik, gyártunk késeket az Acélárugyár­ban. .. újságolja Esztergályos Antal, Maruzs István aknász­nak A virágos Salgótarjánért

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom