Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-20 / 67. szám
4 Iff 0 G R A D ÍÍN58. március 20., vasárnap őszintén örülnék, ha a Mózest Madách szülőföldjén. Nógrádban is viszontláthatnánk. Köszönetünk az előadás élményéért — E néhány udvarias szót a veszprémi Petőfi Színház vendégkönyvébe szántam, de előadás végén zsebre- gyűrtem a papírt s nem hagytam ott a köszönetét A veszprémi vállalkozást nem lehet két banális mondattal nyugtázni. A Mózes színpadi útját nem jelezték fényes sikerű állomások. Első bemutatóján, 1838- ban Kolozsvárott megbukott 1925-ben, budapesti színrevi- telén a Nemzeti Színházban néhány langyos estet ért meg a dráma. Az Akadémia ítélete voltaképpen már születése idején eltemette. Ilyen előzmények után különösen bátor vállalkozásba fogott a veszprémi társulat a felújítással. S az eredmény, mely a színre- hozást azóta is estről estre kíséri; a siker, a mű értékeibe vetett hit ellenére is meglepő. Több lényeges összetevője van az ünneplő fogadtatásnak: Ezek közül mindenek előtt való, hogy rendező és színészek először értelmezték a művet annak, aminek a drámaköltő szánta, ezzel lehán- tottak a drámáról minden korábbi aktualizáló belemagya- ázást. De nem kis hasznú az a fáradozás sem, amelyre a- Tózes élő színpadra alkalmazásával Keresztúry Dezső vállalkozott Az eredmény összetevőiből a rendezői és színészi oldalt ■lemezve egészen nagyszabású rőfeszítésnek lehetünk szemléim a dráma elfogadtatása, sikerre vitele érdekében. Turián Györgynek a Mózes rendezőjének olyan felfogásbeli tradíciót kellett megcáfolnia és újjal pótolnia, ami szinte már a szándékban irodalomtörténeti szentségtörésnek hat Az a feladat várt a fiatal rendezőre, hogy a mű értelmezésében és színpadi megvalósításában szembeforduljon olyan tekintélyes tudósával a színpadnak, iránt Heveri Sándor vott Es a nemVeszprémi tisztelgés r beforduld* olyan hiedelmet dönt halomra, mint Mózes és Kossuth, Áron és Széchenyi, vagy Deák azonossága. Hogy a Mózes korábbi színpadi megjelenítéseiben kulcsdrámává lett, annak kortörténeti magyarázata lehetséges, de az már teljesen bizonyos, hogy az írói szándék kulcsdrámakénti értelmezése egyben a mű halálát eredményezte. S hogy ma, több mint egy évszázaddal a megszületés után végre méltó sikerhez jutott a Mózes, Turián rokonszenves bátorságát igazolja. A rendezőnek sem az értelmezés tekintetében, sem a játszatás lehetőségét illetően nem volt kitaposott útja. önmagának kellett ösvényt vágnia a művel a színpad felé, s ezt a feladatot szüntelenül ügyelve úgy keresztül vinni, hogy Mózes csak Mózes legyen, nem más, — nem több és nem kevesebb. Az a Mózes voltaképpen, akit az ószövetség őriz: a korát megelőző, elhivatottsággal fanatikus nép- vezér, aki vállalkozását tűzönvízen, saját megsemmisülése árán, a nép ellenállását diktátort szigorral letörve is keresztülviszi. Madách műve gondolati dráma. Dialógusok súlyos viadalában jutnak mind előbbre, vagy torpannak meg hősei. Ilyen feladattal eredményesen birkózni hatalmas erőpróbát jelent rendezőnek, színésznek egyaránt, s különösen akkor, ha a gondolatiság olyan nehézkes veretű szavakban, ösz- szecsa pásokban érvényesül, mint az Madáchra jellemző. Keresztúry Dezsőnek e nyelvi nehézkesség feloldásában jelentős érdeme van, mert a szöveg archaikus hatását megőrizve világosabban érthető, könnyebben mondható szövegkönyvhő« segítette az együttest K segítséggel egyenletesebbé vált a drámai fejlet, s annak érzékletes követése, rendezőnek, színésznek egyaránt. Turián György rendezői erénye elsősorban az előadás tömegkompozícióban, a magas- feszültségű atmoszféra megteremtésében érvényesült. Az elhatározó pillanatok összecsapásai elektromos kisülésekként hatnak, hogy annál félelmesebb legyen a bekövetkező csend, az új, meg-megújuló vihar érlelődébe fcy növeli szemünk láttára óriássá Mózest, viszi sikerre együttesét. Az együttesben nagyszerű partnereket választott maga mellé a rendező. Elsősorban a címszerepet adó Bicskey Károly értő és pontos kivitelezője elgondolásainak. Szinte teljes életútját végigjárta Mózesnek, a heves ifjútól a hajlottan is vasakaratú aggastyánig — s minden korszakában teljes hitelességű betöltője az alaknak. Ez a hitelesség nemcsak külsőségben igaz, de ami enBicskey Károly nél jóval lényegesebb: benső, tartalmi anyagában. A formálás vonásainak gondossága és mélysége segíti át Bicskeyt az írói jellemfejlesztés elnagyoltabb, érleletlenebb szakaszain is — mint amidőn Phárao kegyencéből népe közösségébe áll. Bicskey ragyogó művészi biztonsággal iveU át a drámában mutatkozó rést, feledteti a fogyatékosságot, sőt az előadás egyik legátfor- rósultabb pillanatává növeli a jelenetet. Emlékezetes, nagyszerű szakasza az előadásnak a már diktátorrá tornyosult Mózes és apósa, Jethró emberi érzelmekkel mélyen motivált szembekerülése és egymástól való végső elfordulása. Bicskey játékának csúcsai egyben az előadás csúcsai is. Ehhez nem minden tagja ér fel az együttesnek. Akit e magaslaton említhetünk az még leginkább az Áront megszemélyesítő, az alak jellemkeménységét, fanatizmusát hiánytalanul nyújtó Dobák Lajos, egyéb feladatokban Juhász Jácint, Hegyi Péter, Földy Ottó, s a már említett Jethró személyében Balogh László. Az előadás női alakjai közül Jókhebéd, Mózes anyjának megtestesítője, Ruttkay Mária mérhető a teljesség mértékével s kívüle a Mózes felesége, Cippora szerepét rezignált lí- raisággal betöltő Győry Franciska. Jól ellátta a rábízottat Kenderesi Tibor, Somhegyi György, Kürtös István, Csiszár Nándor, Bakody József, Lengyel István és Ojlaky Károly, figyelmet keltett néhány szép pillanatával Amra rabszolgalányban Agárdy Ilona. Az előadás főképp a mű második felében vált sodró lendületűvé. A hatásfokot erőteljes közzene fokozta, zavaró rendezői megoldásnak éreztem viszont a nézőtéri csillárból előtörő égi fényt, s Jehovának ugyancsak onnan érkező szózatát. Ez a „trükk” kizökkent a színpadi élmény hatásából és figyelem-elterelővé válik. A szereplők öltöztetésében bántóan hatott a színes trikónadrág s a fürdőpapucs, ezek azonban kiküszöbölhető külső jegyei a látványos és igényes produkciónak. Vitatkozni lehetne némileg a szövegtolmácsolás mikéntjén is. Ha a rendező és a színészek valamivel kevésbé engednek a dikció csábításának, egyszerűbbek, salangmenteseb- bek, mórtéktartóbban élnek a zengzetesség lehetőségével, korszerűbb, a mához közelebb álló s még sikeresebb produkció az eredmény. A siker — hangsúlyoznom kell — így sem maradt el, s ez a vállalkozás a távolság ellenére is ráterelte figyelmünket a veszprémi színházra. Őszintén örülnénk, ha Mózest Madách szülőföldjén, Nógrádban is viszontláthatnánk — jegyeztem fel előadás közben. S a bemutatót követő beszélgetésen szó esett a lehetőségről. Vállalkozó kedvű fiatalok társulata ez a színház, s a jó háromszáz kilométeres távolságot sem érzik fárasztónak, hogy a Mózest Nógrádba, Salgótarjánba Balassagyarmatra is elhozzák. Ajánlkozásuk elől nem szabad kitérnünk, s meg kell teremtenünk a lehetőségét, hogy a megye kulturális életében Madách tolmácsolásán túl is szóhoz jusson a színház. És, ha már itt tartunk, — még valamit: Nógrád megye évenként Madách emlékére alapított plakettel jutalmazza a megye kulturális, művészeti életében figyelemre méltó kimagasló eredményeket. A Ma- dách-kultusz ébrentartása, ápolása szép kötelességeink egyike, ennek jegyében az ősszel odaítélendő plakettek várományosai közé bátran odasorolhatnánk a veszprémi Petőfi Színház kezdeményező szelemű, tehetséges együttesét is. Bans Tiber A nagy vállalkozás Néhány megjegyzés Keresztúry Dezső Mézes-átdolgozásáról I» ren az eAső eset, hogy vcűaftl aratort /W kézzel hozzányúl a stílusában, szókincsében elavult műhöz, amely tartalmiban mély és maradandó értékeket érte. Móricz Zrigmond ilyen meggondolásból vél. lattnoott Tolnai Lajos regényeinek és efba- jnéiéneinek átírására a nagy kér, hogy elhatározását a port letörölni az avitt művekről. nem sikerült végigvinnie. De bátran, a felfedező örömével és az alkotó vakmerőségével, nyúl drámai hagyományainkhoz Illyés Gyula is, akinek áponodott komédiák, elfelejtett színművek köszönhették megújhodásukat. S nyugodtan ide sorolhatjuk Arany János restaurátori működését a Tragédia többemeletes épületében. Keresztúry Dezső Mózes-átdolgozása azonban mégis túltesz az eddigi hagyományokon: olyan műhöz nyúlt gondos szeretettel, olyan műre szentelt időt, fáradságot, amelynek értékét százöt éven át csak az irodalom-történészek és a műértők ismerték el, egyébként minden alkalommal megbukott Madách Imre Mózese, ez a 2470 soros momstre-dráma már bemutatása előtt süllyesztőbe került és évszázados pályafutása során olyan megpróbáltatásokon esett át, mint a címadó hős, aki hasztalan kereste népével Kánaánt Madách már Az ember tragédiája sikerének tudatában látott hozzá a dráma megírásához, az első kiadást már szedték a fővárosi nyomdászok, és a költő politikai pályáján is sikereiket ért el, következetesen negyvennyolcas, töretlen elvi álláspontjával. Joggal bízott tehát a sikerben, amikor tizenhéthónapos munkássága után benyújtotta a drámát az Akadémia karácsonyi pályázatára S a bíráló bizottság (Arany János, Bér. czy Károly, Jókai Mór, Kemény Zsigmondés Pompéry János) azzal utasította el a drámát, hogy más formájú mű, mint a pályázat célja volt A balassagyarmati származású Bér- rzy Károly, akit régi irodalmi nagyjaink közül méltatlanul mellőzünk, és akinek mellesleg híres Anyegin-fordítása éppen az idén száz- esztendős, — írta meg a bírálóbizottság jelentését és a mű főhibáját a következő tömör szavakkal jellemezte: „dramatizált eposz.” A kifogás száz év távlatából és egy új siker küszöbén egyáltalán nem meggyőző, hiszen a klasszikus dráma hagyományaiban Szofoklósztől Racineig, nem egyedülálló az olyan példakép, amelyben túlteng az epikus, az elbeszélő elem. S a Mózes, habár dramaturgiáikig nem tökéletes alkotás, nem nélkülözi a nagy konfliktusokat és a színpadon számtalan összecsapás zajlik le. (S hasonló indokok, a dramaturgia szabályainak megszegése miatt Shakespeare hány drámáját ítélhetnénk halálra!) Inkább gondolhatunk arra, hogy a bírálók is, mint később oly sokan mások, Mózest kulcsalaknak fogták fel, Kossuthtal azonosították, s szemükben a magyar nép és az osztrák monarchia szembenállását jelképezte a zsidóság meg-megújuló, keserves, olykor reménytelennek látszó küzdelme Egyiptom önkényével. S egy ilyen nagy allegória, s a hatvanas években már olyannyira szokatlan harcos, negyvennyolcas hangvétel joggal elriaszthatta a megbékélő Aranyt és Jókait, s a Kemény opportunizmusához (mely szerint egyén és nemzet egyaránt elpusztulhat, ha nem tanul meg „nagy önismerettel alkalmazkodni a kérlelhetetlen történelemhez s nem szabja, mérsékli ehhez sztoikus önfegyelemmel vágyait és tetteit”) csatlakozó és alkalmazkodó Bérczyt és Pompéryt. De a Mózes útját a továbbiakban sem kísérte szerencse. Kolozsvárott, ahol 1888 februárjában első ízben mutatták be, formálisan megbukott, a nagy jelenetek alkalmával kacagott a közönség, amit később a színigazgató kegyetlen húzásaival és a műben található néhány madáchi közhellyel magyaráztak. S két évvel később, a Nemzeti Színház első teljes Mózes-előadása előtt hiába nyilatkozott úgy Hevesi Sándor, hogy „a Mózes Az ember tragédiája' mellett a legnagyobb műve a költőnek és az egész magyar drámairodalomban a leghatalmasabb színpadi allegória,” a közönség. Kárpáti Aurél szavaival élve, „langyos érdeklődéssel fogadta a bemutatót” S napjaink kritikusa a felfedező örömével állapítja meg, hogy „százöt esztendő alatt a Mózes feleannyiszor sem ment az ország színpadain, mint ahányszor most a veszprémi Petőfi Színház műsorán szerepel.” A Mózes-dráma tehát feltámadt és bevonult a játszott és játszható drámák közé. mű gondozására és korszerűsítésére Ke- resztury Dezső, költő és irodalomtörténész vállalkozott. Olyan felelősségérzettel nyűit az eredetihez, mint annak idején Arany a Tragédiához, de olyan bátran ahogyan Illyés ad új atmoszférát és lendületet avitt színműveknek. Nemcsak a stílust csiszolta, faragta vésője, de szükségszerűen változtatott « a mű struktúráján is. *Rövidített a szövegen helyenként átcsoportosított, hogy így biztosítsa az átmenetet egyik színből a másikba s ugyanakkor gondosan ügyelt, hogy lehetőleg semmit el ne vegyen a gondolatok eredetiségéből és a madáchi mondatok jó ízéből. Ügy alkotott újat, hogy megőrizte a régi varázsát. A szövegmódosításoknál mindez azzal járt, hogy nem átírta, hanem helyenként javította és rövidítette, tömörítetté Madách eredeti szövegét. Íme néhány példa (elöljáróban Madách, utána Keresztúry szövegezése): MÓZES: Nem Phdraó! — ez trónodhoz nem illő. Küldd őket el, rideg, szilárd paranccsal. Ne tűkkel szúrkáld, — karddal vágd agyon. S mondd nékiek, hogy ezt javad kívánja. — A férfiasságban, hidd, bűverő van, Mely megdöbbent és tiszteletre készt. Ki a sakállal küzd élet-halálra, Lemondással fogadja az oroszlánt. MÓZES: Nem Phdraó! — trónodhoz ez nem illik. Küldd őket el, rideg, szilárd paranccsal. A férfiasságban, hidd meg, erő van. Mely megdöbbent, tiszteletet parancsot ORSZÁGLÁR: Ha Pháraónak tetszik e tanács, Am lépj helyembe. — Én sosem birám Levetni az embert, a díszruhát Magamra öltve. Tán erősb leszesz. — Az szent igaz, hogy Így már tömi fog, Mit én csak ingaték, a büszke fa, De az ég tudja, hogy kire esik. — ORSZÁGNAGY: Ha Pháraónak tetszik a tanács. Ám, lépj helyembe, emberségem én Le nem vetettem, amikor a köntöst Felöltöttem. Te erősebb lehetsz. — Az szent igaz, hogy így már tömi fog, Mit ingattam csak én, a büszke fa, De az ég tudja, hogy kire zuhan. Most néhány példa arra, hogy a jambusok- ba erőszakolt közhelyek, hétköznapi, irodalom ellenes kifejezések milyen bántó módon megbonthatják a mű hangulati egységét. (Egyébként hasonlóval találkozhattunk nemrégiben Szomory Dezső II. József császár című drámájában is, amelyet a rádió és a televízió több alkalommal is közvetített. Hát- borzongató volt, amint a császár és a kancellár nagyjeleneitében a pátosszal telített, fennkölt mondatok közt fel-felbukkant a zsib- árusok és zálogházi alkuszok zsargonja!) Ezek az egyszerű szavak valóban nevetségesek és sértik a jó ízlést. De mulatságos a kenetteljes cirádás hang is ott, ahová egyszerű kívánkozik. Mindkettőre akad példa: MÓZES: Ne izgass, asszony, csak rólam beszélj. — MÓZES: Anyám, m kinazz, csak rólam beszélj! ÁRON: Szerencsétlen! mi szót merél HeftenL ÁRON: Szerencsétlen! Mit mertél mondani?/ CIPPORA: Ha annak tartják, bépróbálta azt. Próbáljon más is, ő már megpihenhet. CIPPORA: Bizonyságot tett róla már, hogy az. ÁRON: Hát Isten neki. ÁRON: Akkor hát — legyen. Az elhagyások, átrendezések Is mintaszerűek, csak előnyére válnak a darabnak, amelynek új sikere minden bizonnyal annak köszönhető, hogy kihalt a negyvennyolcas nemzedék és senki sem próbálkozott meg az allegória feltámasztásával, ezzel szemben Mózes azzá lett, aki volt és amivé a darab kényszeríti: prófétává, a korát megelőző, meg nem értett, nagy egyéniséggé. Sőtér István szerint >rA néppel állandóan összeütközésbe kerülő Mózes alakjában Madách végelemzésben azt a hőst rajzolta meg, aki azonosult a néppel.” Ilyen értelemben helyesen járt el az átdolgozó, amikor kiirtotta az olyan előremutató elemeket, amelyek lényegében megelőzték és elsekélyesítették Mózes fejlődésének nagy állomásait Jó például, hegy az arany borjút Imádó nép fölött monológban ítélkező Józsué az új változatban nem mondja ki a szörnyű jóslatot: „Akkor majd számolunk, — majd számolunk. —” Meglepetésnek több és hatalmasabb a kegyetlen, a gyilkoló és erősítő Mózes. De amilyen helyes az ilyen sorok mellőzése, annyira hiányzanak azok az utalások, amelyek mintegy magyarázatot adnak Mózes látszólagos diktátori túlkapásaira. Jókhebéd, Mózes és Áron anyja, mondja Madáchnál: Két pálmaszál, vállvetve az eget Hordozni teremtett, míg ha zsörtölődtök, Egymást fogjátok hitványán letörni, Nagy örömére a középszerűnek, z utolsó sort az átdolgozó törölte, s így történt ez a dráma más helyén is. Pedig Mózes nagysága ellenpárjában, a középszerűben mutatkozik meg igazán. De az átdolgozás egészében véve kiváló. Űj magyar drámát adott színházainknak. S nagyon érdemes lenne elsőként nálunk, Nógrád megyében a Múzeumi Füzetek sorozatban megjelentetni. Lakos György
