Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-13 / 37. szám

12 MAG R 4 T> tflfifi. február 13., vasárnap Parkokról és játszóterekről Elkészült Salgótarján parképítési terve Elkészült Salgótarján ez évi kertészeti és parkfenntartási munkálatainak intézkedési terve, melyet hamarosan a Városi Tanács-vb ülésén is megvitatnak. Mintegy két és fél millió forintot fordítanak a parkok, játszóterek fenntar­tására, újak építésére. A je­lenlegi 200 370 négyzetméter területű zöldövezetet év végé­re 285 000 négyzetméterre fej­lesztik. A már meglévő 57 park mellé újakat építenek, a Rokkant telepen, a nyom­da mellett, Salgóbá- nyán, Baglyasalján a buszfordulónál. A Megyei Művelődési Ház és a Pécskő úti toronyházak környékének virágokkal, fák­kal való beültetése, az épí­tők levonulásától függ. Min­denesetre a terv az idén meg­valósul. Tovább folytatják a strand, valamint az eresztvé- nyi Turistaszálló környékének csinosítását. A harmadik ötéves terv folyamán 17 millió forin­tos beruházással erdőpar­kot létesítenek a Pipis hegy városfelőli oldalán. A részlettervek elkészítése után az erdei utak építése már ez évben elkezdődik. A Karancs utcából autóutat is építenek a TV-reléhez. Az erdőpark 1966, évi munkála­taihoz 1000 óra társadalmi munkát terveznek. Futórózsákkal teszik szeb­bé a Megyei Tanács mögött lévő lakóházak környékét. A munkálatok előkészítése most folyik. A parkok csinosításá­ra 166 000 virágpalántát hasz­nálnak fel. Tulipánból 11 500-at, ró­zsából 3800-at ültetnek ki. Díszcserjéből 8610, díszfád bői 1736, fenyőfélékből 271 darab áll a parkfenn­tartás rendelkezésére. Ötvennyolc mázsa fűmag és 21 köbméter vörössalak egé­szíti ki a készletet. A városban lévő játszótéri felszerelések megóvásába ez évben fokozottabban bevon­ják a legérdekeltebbeket, a gyermekeket is. 13 úttörő­csapat és az őrsök védnöksé­get vállalnak 1-1 játszótér fö­lött és ezt táblával is jelzik. Több díszkapuval is felsze­relt úttörőparkot hoznak létre a már meglévőkből. Ehhez segítséget nyújt a pajtások­nak a Városi Tanács az üze­mek KISZ szervezetei és a szülők. Parkosított játszótér épül a Vöröshadsereg úti la­kótelepen. a Pécskő utca kör­nyékén. a Rokkant telepen és Baglyasalján. Egyidőben mintegy 1400 gyerek töltheti majd el szabadidejét a játszótere­ken. A város parkosítása, fásítá­sa, játszóterek építése nagy összegeket igényel. Fokozot­tabban kell óvni őket, mert a fatördelés, virágágyások tönkretétele még ma sem rit­ka. Traktorosok tanfolyama Pasztán Hegedűverseny a zeneiskolában A Salgótarjáni Zeneiskola fennállásának 10. évfordulója alkalmából már az elmúlt héten is két alkalommal, ezen a héten pedig szerdán és pénteken este rendezett hangversenyt az iskola nö­vendékei számára. Pénteken este az Iskola úti iskolában 31 első osztályos növendék mérte össze tudását, s adott bizonyságot az első félévben tanultakról. A zsúfolásig megtöltött teremben szülők és gyermekek izgultak. Nagy volt az izgalom a szereplők között is, részben azért, mert az első nyilvános szereplé­sük volt ez a fiataloknak, másrészt azért, mert mind­(Tudósítónktól) Évről-évre sok gondot okoz, különösen az őszi időszakban a traktoroshiány, ami meg­nehezíti a kettős műszakok szervezését. Ezért is nagy je­lentőségű a téli traktoros kép­zés. amely csaknem három­százas létszámmal jelenleg is megyeszerte tart. A pásztói járásban a Pász­tói Gépjavító Állomáson negy­ven jelentkező részvételével folyik az oktatás: a tsz-ekből 25, az állami gazdaságból 11 és más vállalatoktól négy személy igyekszik megsze­rezni a traktorvezetői képesí­tést a tél folyamán. A legfiatalabb hallgató, a tizenhét éves Vígh József Tepke-pusztáról, a legidősebb részvevő pedig, a negyvenhét éves Kresán János Kisbó- gyonból jár be az állomásra naponta. A legtávolabbról a vanyarci Virágzó Tsz-ből je­lentkezett hallgatók járnak az elméleti és gyakorlati elő­adásra, de ők Is naponta szor­galmasan látogatják a tanfo­lyamot. A hallgatók túlnyomó több­sége fiatal. Az átlagos élet­kor nem haladja meg a hu­szonhat évet. A záróvizsgák március vé­gén lesznek. A sikeresen vizsgázó traktorosok nagy része a tavaszi munkák so­rán már traktorra ül. S. E. Újból kölcsönöz az acélárugyári könyvtár Ünnepélyes eseménye volt pénteken este a Salgótarján,! Acélárugyár Művelődési Há­zának. Többhónapos szünete­lés után, megszépült formá­ban újból megnyílt a mű­velődési ház sokak álltai lá­togatott és kedvelt könyvtá­ra. A könyvtár az elmúlt év októberétől szüneteltette a kölcsönzést. Az eltelt időszak­ban újrafestették a helyisé­get, a régi polcokat, szek­rényeket' könnyen kezelhető és áttekinthető csővázas tá­rolókkal cserélték ld, korsze­rű fénycsöves világítás szol­gálja az olvasókat. A megnyitó eseményen részt vett a vállalat vezetősége, az üzemi pártbizottság, a KISZ, az SZMT megyei könyvtárá­nak képviselője, s ott voltak az üzem társadalmi könyv­tárosai valamint a leghűsége­sebb olvasók. Illés Pál. a művelődési ház munkatársa mondott rövid köszöntőt majd az acélárugyári irodalmi szín­pad tagjai színvonalas mű­sorral szerepeltek. Az anyagában is jelentősen megnövekedett könyvtár He- ckenberger Gyula irányításá­val hétfőtől áll újból a köl­csönzők, olvasók rendelkezé­sére. Művészeti est Salgótarjánban Művészeti estet rendezett február 11-én a TIT és a Mű­vész-klub Salgótarjánban, a TIT Salgó utcai székházában. A sikeres rendezvény folyta­tása volt a két héttel ezelőtt lezajlott, hasonló kötetlen jel­legű estének. Ezúttal egy. a Nógrád me­gye és Salgótarján közönsége számára eddig még ismeret­len költő mutatkozott be az érdeklődők előtt Végh Miklós személyében, aki jelenleg' a budapesti Eötvös Lóránd Tu­dományegyetem hallgatója. Verseinek felolvasását élénk vita követte. Zeke Ágnes, gimnáziumi ta­nuló Daguin: Kakukk című művét adta elő zongorán, Guthy Éva, a salgótarjáni Állami Zeneiskola tanárnője Glinka: Elégia, és Balakirev: Álmomban hallgatom című dalait énekelte, zongorán kí­sérte: Jávor B. Zoltán kar­nagy. Dia-, illetve kisfilm vetítés zárta az estet. A dia-filmek az 1945. utáni magyar, Illetve a mai nyugati építészet ered­ményeiről számoltak be. járt versenynek is számított fellépésük. Ezen az estén a szülőik is lemérhették gyerme­kük féléves fejlődését. A péntek esti bemutatko­záson Bach: Ária című műve volt a kötelező darab, ame­lyet hegedűn adtak elő a fiatalok. A harmincegy indu­lóból tizennégy fiatal a kö­zépdöntőbe jutott, amelyet március közepén, míg a dön­tőt március végén rendezi meg az iskola. Konyha ezer személy részére Ezer személy étkezését szolgáló központi konyhát lé­tesítenek Balassagyarmaton A célnak legmegfelelőbb a MEDOSZ épülete, amely a salgótarjáni SZMT székház elkészülése után — tekintet­tel arra, hogy a MEDOSZ eb­be költözik, — felszabadul. Most folynak a tárgyalások, a kb 200 ezer értékű épület megvásárlására. Emberölés történt Szécsényben Pénteken délután a megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi és vizsgálati osztálya helyszí­ni szemlét tartott Szécsény- ben. Ennek során egy csalá­di ház hátsó udvarán seké­lyen eltemetett gyermekholt­testet exhumáltak. A tetemet a balassagyarmati kórház bonctermébe szállították, ahol az igazságügyi orvosszakértők a nyomozás vezetőjének és több dolgozójának jelenlété­ben elvégezték a boncolást. Ennek során megállapították, hogy a kihantolt csecsemő jól fejlett, élve született. Halálát valószínűleg a harmadik és negyedik nyakcsigolya között ejtett metszés okozta. A nyomozás eddigi adatai szerint a huszonkilenc éves Klenóczki Teréz hivatalsegéd újév táján szülei házának egyik mellékhelyiségében szülte meg gyermekét. Az új­szülöttet megölte, majd az udvaron elhantolta. Klenóczki Terézt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Közeleg a tavasz! A vetőmagvak, konyhakerti magvak beszerzését már most eszközölje! Megfelelő időben történő veteményezés biztosítéka a jó és gazdaságos termelésnek. A Balassagyarmati Körzeti Fmsz Magboltja bő ve­tőmagkészlettel és egyéb kertészeti felszereléssel, méhészeti cikkekkel várja a vásárlókat. A bolt címe: Balassagyarmat, Bajcsy-Zs. út 2. Naptár 1966. február 13. Vasárnap. Névnap: Ella. A Nap kel 6 óra 55 perc­kor, nyugszik 17 óra 04 perc­kor. A Hold kél 1 óra 50 perc­kor, nyugszik 10 óra 45 perc­kor. Párás idő Várható időjárás vasárnap es­tig: felhős, párás, helyenként kö­dös idő, többfelé eső. Mérsékelt, időnként élénk szél. A hőmér­séklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet ál­talában plusz 5—plusz 10 fok kö­zött, az erősen ködös helyeken kevéssel 5 fok alatt. — Ma délután fél négykor az Országos Filharmónia és a Nagybátonyl Ál'laml Zeneis­kola, Horváth Edit, Mikes Ibolya, Puskás Sándor és Turpinszky Béla közreműkö­désével operahangversenyt rendez a zeneiskolában. — Három faluban: Nagyló- con, Hollókőn és Zsunypusz- tán értékelte pénteken este kétéves munkáját a vöröske­resztes szervezet. Ugyanakkor meghatározták a soron követ­kező legfőbb feladatokat: a tisztasági mozgalom erősíté­sét, a térítésmentes véradó napok szervezését, öregek tá­mogatását. — Divatújdonságait: a habszivacs bélésű kosztümöt, gyermek zakót és felsőkabá­tot a jövő hónap elején kez­di árusítani a kiskereskedel­mi vállalat. Három szabálysértés Nyilvános szabálysértési tárgyalást tartottak pénteken este az Érsekvadkerti Gépja­vító Állomás kultúrtermében. A járási rendőrfőkapitányság szabálysértési előadója ez al­kalommal Ecsegi János trak­torost ittas gépjárművezetés miatt 800 forintra, Gulyás Jó­zsefet botrányos verekedés miatt 500 forintra bírságolta. Brezniczki Jánost pedig a rendőrhatósági felügyelet sza­bályainak ismételt megszegé­se miatt huszonöt napi elzá­rással sújtotta. A nagy ér­deklődéssel kísért tárgyalást Körmendy Károly rendőrszá­zados jogpropaganda előadása követte a közlekedés és a közrend időszerű kérdéseiről. A . KIOSZ salgótarjáni járási csoportjának termékbe­mutató kiállítását majdnem két és félezer érdeklődő te­kintette meg. Áramszünet Etes község területén és Kisterenye Dobó u, Szécsényi u, Arany J. u, Abonyi n, Hon­véd u, Sallai u, Ady u, és a Nemti út Malom és felső élel­miszer üzlet közötti szakasza. 1966. február 14—19-ig na­ponta 7—16 óráig. Apróhirdetések A szécsényi II. Rákóczi mező­gazdasági termelőszövetkezet fő- agronőmust keres 4 200 holdas gazdaságába. Az állás elnyeréséhez főisko­lai vagy egyetemi végzettség és legalább 5 éves szakmai gyakor­lat szükséges. Bérezés a 16/1964. FM. rendelet szerint. ELCSERÉLNÉM salgótarjáni (belvárosi) másfél szobás, össz­komfortos lakásomat budapesti egyszoba összkomfortra. Cím a Kiadóban. A Pásztói Vegyes KTSZ értesí­ti Palotás és Mátraszőllős -község, és környéke lakóit, hogy a két községben megnyitotta női és férfi fodrász részlegét. — Ebben az évben be­fejezik a Salgótarjáni Acél­árugyár hideghengerművének rekonstrukcióját. Üzembe he­lyezik az új raktárcsarnokot, amelynek egyik hajójában gépsorokat is elhelyeznek. Ugyancsak az idén kezdi mű­ködését a zsírtalanító és a vé­dőgáz üzem is. Mindezek le­hetővé teszik a termékek mi­nőségének javítását és a vá­laszték bővítését. — Robbanás történt egy Buenos-Aires-i kefegyárban. Tizenhárom munkás meghalt, húsz megsebesült. A rendőr­ség a gyár közelében majd­nem harminc kilogramm robbanóanyagot talált. — Sárga hó esett a Szovjet­unió távol-keleti vidékein. A meteorológusok véleménye szerint a szélvihar a mongol puszták homokját ragadta a magasba; ez okozta a nem mindennapi természeti jelen­séget. — Egy kis bürokrácia. A Harward Egyetem kiadóválla­lata egyik régi előfizetőjének texasi címére küldött csoma­got. A küldemény azzal a megjegyzéssel tért vissza a feladóhoz, hogy Lyndon Johnson úr ismeretlen helyre távozott. Az említett úriem­berről általában tudják, hogy ő az USA elnöke. — Kistoronyén pénteken es­te megnyitották az újjáépí­tett presszó-kisvendéglőt. A teljes átalakítására három- százezer forintot fordított a vendéglátó vállalat. — Súlyos hallászavarban szenvedő gyermekek részére szerkesztettek hasznos készü­léket Franciaországban. A szerkezet az emberi hangot álacsonyabb-frekvenciájúvá alakítja, így azt a beteg fül is képes érzékelni. — A vezetői döntések elő­készítéséről tart előadást a TIT megyei székházában hétfőn dr. Boros Zoltán a Nehézipari Minisztérium Üzemszervezési Intézetének tudományos osztályvezetője, vállalatvezetők részére. Ötös a lottón A Sporfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása alapján nem végleges megállapítás szerint egy fogadó ért el öt találatot. Nye­reménye a nyereményilleték le­vonása után, 1 963 060 forint. Négy találatot 33 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 74 353 fo­rint. Három találatot 2 657 foga­dó ért el, nyereményük egyen­ként 925 forint. Két találatot 97 811 fogadó ért el. nyereményük egyenként 25 forint. Yf\&ktwsjZSert HOk N A PR A BALASSAGYARMAT: JÁTÉK A MÜZEUMBAN. Magyar film. PÁSZTÓ: HOMÉROS FÖLDJÉN. Nyugatnémet film. SALGÓTAR­JÁN, NOVEMBER 7.: ÍTÉLET NÜRNBERGBEN I—II. Amerikai film. SZÉCSÉNY: GYEREKBE­TEGSÉGEK. Magyar filmvígjá- ték. N O O R Á D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nográd megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján. PetőfJ u. L Telefon: 22-94, 22-95. 22-96, 22-97« Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sport rovat: U-59. Kiadja: a Nográd megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vtda Edit, • vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. l. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a nelyl postahiva­taloknál és a kézbesítőknél. Elő­fizetési dij egy nőnapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: dr. Kalocsai József igazgató Salgótarján. Petőfi u. L Index-szám: 25 072

Next

/
Oldalképek
Tartalom