Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-11 / 35. szám
4 N ö G R A D T96ÍV február ti. pénteki. „Daliás idők voltak azok” hatvan éves salgótarjáni sajtóról Emlékek a Zagyvapálfalván, a Rákóczi út 135. számú ház hátsó, udvari részében, betegségével küszködve éli öreg napjait Bacsó József. Kevesen, és egyre kevesebben tudják, hogy személyében olyan régi idők tanúja van még közöttünk, kinek szavára érdemes figyelni, mert történelmet idéz, éspedig a salgótarjáni sajtó történetének kezdeteit. A szó, amivel ő jellemzi azt a kort, maga is régi már: — Daliás idők voltak azok — kezdi emlékezését Bacsó József — dehát, fiam, maga kicsit későn jött hozzám. Túl a nyolcvanon már nagyon kopnak, ritkulnak az ember emlékei. Valahogy úgy vagyunk velük mint a barátokkal, a cimborákkal, akik sorban tűntek el mellőlünk. Persze tudom nem azért jött hozzám, hogy az öreg korról felbuggyanó meditációmat hallgassa, hanem az érdekli, mire emlékszem a salgótarjáni újságírás első éveiből. — Az évekre még csak emlékszem valahogy, de a nevekkel nagyon hadilábon állok. Szerencsére a feleségem kisegít, ha valami végképpen nem jutna eszembe. — Az első salgótarjáni újság? De régen volt! már a ^.Salgótarján és Vidéké”-re is kevesen emlékeznek. Pedig az első tarjáni újság a „Salgótarjáni Hírlap” volt. Ez 1905- ben indult, akkor, amikor az első orosz forradalom kezdődött. Abban az időben még Füleken székelt a járás. Amikor 1910 körül Salgótarján lett a járási székhely, egy ideig egy „Salgótarján” című hetilap is élt, melyet Läufer Ernő könyvnyomdájában nyomtak. Ennek, ha nem tévedek, 1911-ben volt egy rendkívüli kiadása, ott arról cikkeztek, — nem valami nagy érdeklődés mellett: ki legyen a községi főjegyző. — De, hogy a „Salgótarján és Vidéké”-vel folytassam — ezt ismerem a legjobban, hisz magam is ebbe írtam —, a lapot a község hivatalnokai tartották a kezükben. Főként az ügyvédek és a végrehajtók közölték benne híreiket és hirdetményeiket. Nagyon emlékezetes volt a község de az újság életében is az 1913-as esztendő. Ekkor, ezen a nyáron készült el a főtéri állomás. Amíg ez nem állott, a külső pályaudvar és a Főtér között fiakerek közlekedtek. A Főtérről jut eszembe, hogy akkoriban az állomás felépítése után készítettek róla egy képeslapot melyen a sárban és pocsolyában libák sétáltak. Valahol éppen ott. ahol most a kedves szökőkutas park van, amelyben oly sok magamfajta öreg megpihen. De, hogy újra a dologra térjek, a tízes évek elején a „Salgótarján és Vidékéit — ekkor a község már járási székhely — Fried- ler Samu nyomdája nyomta. A Friedler-nyomda ebben a főtéri házban működött, melyben most a könyvesboltot látjuk. A nyomdában keveset dolgoztunk. Inkább dr. Radetzky István ügyvéd házánál ültünk össze lapot csinálni. Ez a Radetzky annak a háznak az emeletén lakott, melyben most a ruhabolt van, a Karancs Szálló presszójával átellenben. A ház földszintjén akkor Hankus Imre patikája székelt. — A lap leggyakrabban szereplő munkatársai között dolgozott Radetzky mellett Rosenberg Miksa, Frank Dezső és Pollatsek Ármin, ök is ügyvédek voltak. Rajtuk kívül még Nemessányi László adóhivatali főnök is sok anyagot adott az újságnak. — A lap tőkéjét a Népbanknál helyeztük el és az szépen gyarapodott, mert az árverési hirdetményekből sok pénz befolyt. Gyakran a négy oldalból kettő árverési hirdetményekkel telt meg. A mai újságolvasónak már nem kell magyarázni, hogy ez a körülmény milyen súlyos gazdasági és társadalmi bajok tükrözője volt — És Jóska bácsi miről írt a „Salgótarján és Vidéké”- nek? — Én a község és a vasút ügyeiről — ma úgy mondanánk a községfejlesztésről — írtam cikkeket, havonként egy-két alkalommal, minthogy mérnökember vagyok ... Rövid hallgatás után Ba- csóné vette át a szót: — Tudja az összes régi újság meg volt nekünk. A férjem féltve őrizte őket, de a két háború, főleg a második, szinte az utolsó darabig elvitte ezeket a régi lapokat. A Bacsó házaspárral beszélgetve merült fel e sorok írójában az elképzelés: a régi helyén épülő, új városközpontban jó lenne emléktáblán megörökítenünk, hol készültek annak idején, immár 60 éve Salgótarján sajtójának első példányai. Tiszteletadás lenne a tábla azok emléke előtt, akik először fogtak tollat a mai megyeszékhelyen a közvélemény alakítására. A középiskolások, szocialista brigádtagok és kultúr- munkások megtöltötték kedden az Öblösüveggyári Művelődési Otthon klubját. Radnóti költői varázsa nagy élményt sejtetett, s csak fokozta a várakozást, hogy a versek tolmácsolójaként Derűjén Éva előadóművésznőt üdvözölhettük. Derűjén Éva Radnóti költészetével való megismerkedése nem újkeletű. A harmincas évek elején a Szegedi Fiatalok Művészi Kollégiumának felkérésére már szavalta a később személyes ismerősévé vált költő verseit. Minden bizonnyal itt kell keresnünk annak a bravúrnak a forrását, amelyet Demjén Éva produkált. Kitűnő felkészültség, tiszta szövegmondás, az álpátosz nélküli igaz átélésen túl a művek értése volt jellemző versmondására. Különösen remekelt a Második ecloga és a Nem tudhatom című versek elmondásakor. Filmezik a szécsényi orvosf Érdekes egyénisége Szé- csény társadalmi életének dr, Szöcs József orvos. Híre immár a megye határain is túljutott, mert amellett, hogy hivatását fáradhatatlan szorgalommal ellátja, lelkes barátja és aktív munkása a község kulturális életének. Szöcs doktor minden szabadidejét a járási művelődési házban tölti, feleségével tagja és irányítója az irodalmi színpad és a színjátszó együttes készületeinek. Országszerte egyetlen, aki orvosi hivatás mellett öntevékeny együttesek műsorának rendezésével foglalkozik. Munkásságára az elért eredmények alapján a Magyar Televízió is felfigyelt, s az elmúlt napon kisfilm forgatását kezdte el Szécsényben Szöcs Józsefről. A filmben érdekes képsorok mutatják majd be az orvos-rendező mindennapos foglalatosságát — a gyógyítástól a kulturális tevékenységig. Hasonlóiképpen kulturáltan tolmácsolta az Ikrek hava című sajátos hangulatú prózai mű egyik részletét, valamint saját megemlékező írását Radnótiról, amely a költő halálának huszadik évfordulója alkalmából 1964-ben jelent meg a Kortársbam. Radnóti pályaképét Erdős István irodalomtanár szellemesen, a versek közé szőve rajzolta meg. Így érzelmileg is előkészítette a hallgatóságot a versek befogadására. Helyesen értékelte Radnóti életművét, és jelölte meg a magyar irodalom történetében elfoglalt helyét. A tragikus sorsú költőre való emlékezés szép példája annak, hogy egy valójában ismeretterjesztő program lelkiismeretes előkészítés révén művészi élmény forrásává válhat. Köszönet érte a rendező szerveknek, a TIT-nek és az Öblösüveggyári Művelődési Otthonnak egyaránt. — csongrády — Kovács János Radnóti-est Demjén Éva közreműködésével Mai jegyzetünk Közéleti emberek A napokban több olyan emberrel ültem egy társaságban, akik a beszélgetés idejére országos vezetőink helyébe képzelték magukat és azt vitatták, hogy ők hol „fognák meg” a forintot az ország további erősödése, fejlődése érdekében. Abban a társaság megegyezett, hogy az új árpolitika ésszerűbbé teszi a tervezést, a gazdálkodást, az ország kasszájának kezelését. Áttekinthetőbbé válik pénzügyi helyzetünk, amelyben épp oly meglepetésszerű ingadozást idézhetett elő a dotált termelés, mint egy váratlan árvíz, vagy száj- és körömfájás. Így inkább képet kapunk az ipar és a mezőgazdaság előrehaladásáról, s jobban megvan a feltétele annak, hogy a kifizetett bérek és árak mögött láthatóvá váljék a termelés értéke is. Sokféle ötlet, elképzelés elhangzott arra vonatkozóan, miképpen lehetne az ország és ami ezzel együtt jár, a dolgozók jövedelmét rohamosan növelni. Példát mondott mindenki a maga területéről, ahol eddig elfolyt, elúszott a forint, s kiderült, hogy figyelemmel és lelkiismeretes igyekezettel Nógrád megyében is milliós értékeket lehetne a köz hasznára megmenteni. Az iparban a minőségnek, a gyorsaságnak és rugalmasságnak testálták a főszerepet. Szóba került, hogy a televíziókészülékek, a háztartási gépek, villamossági cikkek között igen sok a selejt. Ennek egy része gyári hiba, másik és kisebb része a szállitás közben előadódó rongálódás. Emlegették az üveggyárakat, ahol szemre is feltűnően nagynak találták a törmelékhegyeket. A jó minőség mellett a gyorsaságot tartják az export-tevékenység bővítéséhez fő feltételnek, s persze a rugalmasságot, ami belföldi viszonylatban is biztosítja, hogy a lakosság igényeinek megfelelő termékeket gyártsák. Még több javaslat került szóba a mezőgazdaság elfolyó pénzeinek megmentésére. Többen kifejezésre juttatták, hogy szakmájukat értő szövetkezeti vezetőkkel takarékosabb, megfontoltabb a gazdálkodás. Sok esetben még mindig a verejtékkel megtermelt, és valóban megtermelt termény megy veszendőbe, mert nem szervezik meg idejében és jól a betakarítást. Nem mindenütt és mindig teszik meg a szükségeset a hozamok növelése érdekében. A beruházási összegeket néha nem ésszerűen. és a távlati terveknek megfelelően használják fel, s a járulékos beruházások hiánya késlelteti az épületek, berendezések, erőgépek mielőbbi hasznosítását. Egyöntetű állásfoglalás született abban is, hogy a dolgozók jövedelem-emelkedésének számtalan rejtett tartaléka van még, ha a takarékos, okos gazdálkodás, a közvagyon védelmét mindannyiunk közös ügyévé tesszük. Hasonló beszélgetések napjainkban bizonyára sokfelé elhangzanak. S ez feltétlenül biztató, hiszen asztaltársaimat a kormány árrendező intézkedései előtt alig-alig érdekelték ezek a közös ügyek. Sok egyéb mellett tehát abban is megnyilvánul az új rendelkezések előnye, hogy újabb tízezrek válnak közéleti emberekké és tartják megengedhetetlennek, hogy közömbösen, részvétlenül menjenek el épülő életünk időnként előforduló visszásságai mellett. L. Gy. MÉSZÁROS OTTÖ ggm (23.) A Pokol A borzalmak színhelyei közül is a legborzalmasabb volt Auschwitz—Birkenau. Itt fejlesztették „tökélyre” az emberirtás szörnyű gépezetét a Harmadik Birodalom urai, s e gépezet megtalálta szükséges csavarjait, az elállatiaso- dott SS tiszteket és katonákat is. A terror a legjobb fegyver Hitler kijelenti: „Nem akarom, hogy a koncentrációs táborok családi penziókká (!) alakuljanak át. A terror a leghatalmasabb politikai fegyver és én erről a fegyverről nem akarok lemondani. Nem fogok másképpen cselekedni a háború után sem. Rémületet keltek azzal, hogy hirtelen közbelépek a demoralizá lás valamennyi rendelkező semt'v álló eszközével. A siker a terrorizáló és demoralizáló csapás hirtelenségétől függ.” Nos, a führer legényei meg is tettek mindent, hogy a táborok ne penziók legyenek ... Auschwitz parancsnoka hosszú időn keresztül Rudolf Hoess volt. Tanúként hallgatták ki Nümbergben. (Öt magát Lengyelországban vonták felelősségre. * tettei színhelyén, Auschwitzban akasztották fel.) „1941 júniusában hirtelen berendeltek az SS birodalmi vezetőjéhez.- Berlinbe. Bár Himmler bizalmas megbeszélésein mindig jelen volt szárnysegédje is, ebben az esetben egyedül fogadott. Kijelentette: „A Führer parancsot adott a zsidókérdés végleges megoldására. Mi, az SS tagjai hajtjuk végre a parancsot. A Keleten levő megsemmisítő táborok nem alkalmasak egy ilyen nagyarányú akció megvalósi- tására, ezért Auschwitzot jelöltem ki erre a célra, tekintettel kedvező vasúti összeköttetésére és azért is, meri ez a térség könnyen elsz'ge relhető és álcázható. A közelebbi utasításokat a Birodalmi Biztonsági Főhivatalban dolgozó Eiehmann sturmbann- führertől kapja meg. A zsidók a német nemzet ősi ellenségei és ezért ki kell irtani őket. Minden zsidó, aki a háború alatt a kezünkbe kerül, el fog pusztulni.” A parancs átvétele után haladéktalanul visszatértem Auschwitzba. Sokat foglalkoztunk a végrehajtás módjának kérdésével. Számításba csali a mérgezés jött, mert ilyen tömérdek ember anyon lövése teljes lehetetlenség volt.” Akik a halált szállították Hoess és társai addig „foglalkoztak” a végrehajtás módjával, míg kiötlötték, hogy — rnérgesgáz kellene. Az I. G Farbenindustrie örömmel vállalkozott arra. hogy szállítsa a kristályokba öltöztetett halált. Tanúként kihallgatták Nürnbergijén a gyár egyik ezetőlét, Schnitzlert. Mit mondott ez a ..tisztességes” lémet üzletember: „Mit tett ön. amikor megtudta. hogy az I. G. Farbenindustrie vegyszereivel embereket pusztítanak el a koncentrációs táborokban? Elszörnyedtem. Tett valamit ellene? Hallgattam róla. mert túlságosan borzalmas volt.” Hát így néz ki a német tőkéskörök „ellenállása” — amelyről Schacht annyit papolt Nümbergben — Hitlerrel szemben! 1947. augusztus 27-én kezdődött meg ugyancsak Nümbergben az a per, amelyet az I. G. Farben 23 igazgatója ellen indítottak (s amelyben végül is felmentették őket!), itt mondotta Telford Taylor amerikai tábornok, ügyész: „Az I. G. Farben bűvészei nélkül, akik valóra váltották Hitler elképzeléseit. Németország sohasem lett volna képes támadó háborút viselni. Az I. G. Farben 23 igazgatója a háborús főbűnösök közé tartozik. Ha ezen vádlottak bűne nem nyert volna bizonyítást, a világ békéje szempontjából sokkal nagyobb veszélyt jelentettek volna, mint Hitler, ha még élne.” És a halál szállítóit mégis felmentették! Az I. G. nemcsak Auschwitzba szállította a halált: másutt is oka volt. Waldemar Hoven, aki a bu- cnenwaldi koncentrációs tábor SS orvosa volt, többek között a következőiket vallotta Nümbergben: „Nyilvánva ió, hogy az I. G. Farben készítményeivel végrehajtott kí sérleteknél (a koncentráció^ táborokban — a szerk.) csak is az I. G. érdekeiről volt szó semmi mást nem kímélve. A cég minden eszközzel arra törekedett, hogy készítményeinek hatékonyságát bizonyítsa, illetőleg — ezt kell mondanom — hogy a munka szennyes részét a koncentrációs táborokban az SS-el végeztesse. Az I. G. Fairbennek gondja volt rá, hogy ez a tény ne jusson nyilvánosságra, hanem elleplezzék a kísérletek közelebbi körülményeit. (Amelyek többsége halállal járt — a szerk.) Fő dolog, hogy az eredményt, vagyis a kísérletekből származó nyereséget biztosítsa a maga számára.” És az I. G. Farben csak egyike volt azoknak a cégeknek. amelyek kísérleti nyula- kat láttak a táborok szerencsétlen foglyaiban, semmit nem törődtek azzal, hogy ezrek és ezrek halálát okozzák a „kísérletekkel”, amelyek során mérgeket, teljesen kipróbálat- lan hatóanyagokat alkalmaztak, olyanokat, amelyekkel előzőleg még állatkísérleteket sem folytattak! Vegyenek el mindent A Harmadik Birodalombar — a hihetetlenül nehéz körülmények ellenére is harcoló kommunistákat kivéve — nem volt senkinek szava mindarról, ami a táborokban történt! De miért is tiltakoztak volna ellene, amikor s náci párt központi lapja szó szerint közölte a birodalom második emberének, Göring birodalmi marsall beszédét, aki kijelentette: „Nem azért küldtük oda magukat, hogy a gondjukra bízott népek javán munkálkodjanak, hanem azért, hogy mindent elvegyenek, amit csak lehet. Az a szándékom, hogy raboljak, mégpedig kiadósán. Legyenek olyanok, mint a vadászkutyák. Ahol még van valami, amire a német népnek szüksége lehet, villámgyorsan ragadják meg. Szedjenek ösz- sze mindent a raktárakból és küldjék ide.” (Beszéd a gau- leiterek értekezletén.) Ha ilyen szemérmetlenül beszélhetett egy „államférfi”, miért tiltakozott volna egy SS legény? Különben is, a táborokban kedvére való dolgok történtek... Rudolf Hoess vallomásából: „A hullákat keresztbe rakták és az ezer hullát számláló máglyát petróleumba mártott rongyokkal meggyújtották. Mihelyt a tűz fellángolt, további és további hullákat dobáltak bele. Az emberi zsiradékot, amely a gödör alján gyűlt egybe, edényekbe gyűjtötték és ezzel locsolták a hullákat, hogy így takarékoskodjanak az olajjal és a petróleummal. Erre főleg esős 'dobén volt szükség, hogy meggyorsítsák az elégetést, amely 5—7 óráig tartott.” És mindezt nem azért szüntették meg — felállítva a krematóriumokat — mert nemhogy az emberi érzéseknek, de még az ösztönöknek Is ellentmondott, hanem mert nem volt elég — gyors...! (Következik: Ami bekövetkezett)
