Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-06 / 31. szám

6 WÖCRAD 1966 február 6., vasárnap Szimultán fekete-fehéren Ifjúsági vívóink Budapesten Mint egy nemzetközi labda­rúgó mérkőzés olyan esemény­nek számít egy sakkszimul­tán. Ilyenkor lázban égnek a helyi sakkozók. Várják a mestert, vagy a nagymestert, akit le is lehet győzni. Salgótarjánban nagyon sok mester, sőt nagymester szi­mesterek is adtak már Salgó­tarjánban szimultánt. Leg­utóbb Flórián Tibor nemzet­Fegyveres Zsigmond csak ennyit mondott: nem a vezér­rel ütött be. Aztán kézfogás következett. Az első óra a megnyitásé. Helyezkednek a gyalogok, őrzik a centrumot. Ficánkolnak a csikók. A vezé­rek gardírozásába támadásra futópárt. Amikor az első óra végez­tével a táblákon a játszma menete átcsap a középjáték­ba, tizennyolc táblán futó­párral rendelkezik. Közben már megszületnek az első eredmények. Juhász kiegyenlít ugyan, de aztán egy sereg ve­reség következik, elhúz a szimultánozó. A harmadik órában már ll,5:3,5-re vezet. A hátralevő tíz táblán gyorsan alakul a küzdelem. 17,5:4,5 az állás, amikor hárman még tartják magukat. Nem so­káig. Kovács Árpád döntet­lent harcol ki. Monoki Ferenc és Sági Gábor feladja a par­tit. Az eredménnyel mindkét fél elégedett. A mester azért, mert erős volt a mezőny. Egy csillagos I. osztályú, öt I. osz­tályú, nyolc II. osztályú és ti zenegy III—IV. osztályú ver­senyző játszott. No és nem mindenki egyedül. Ezt ugyan nem mondja a mester, de mindig be kell kalkulálni. A résztvevők közül természete­sen azok örülnek, akik győz­tek, vagy döntetlent értek el. Amikor a mester elhagyja a termet, mégegyszer végig te­kint a táblákon. Az utcán sakkozók fogják közre. A par­tikról beszélgetnek. Másnap a győztesek eldicsekednek. Igazuk van. Akárhogy nézzük, egy nemzetközi mestert győz­tek le, s ez nem adatik meg mindenkinek. Székács László Hét ifjúsági vívónk tegnap Budapestre utazott. Szereplé­süket érdeklődéssel kísérjük, hiszen az elmúlt évben szép eredményeket értek el. Az Országos Junior Bajnokság vidéki döntőjén mindig nagy Galba Árpád a tét. Számos nagy név akad akiknek legyőzése nem kis dolog. A salgótarjáni vívók szorgalmasan készültek. Kö­zülük három versenyző szá­míthat jó helyezésre. A nők közül Enyedi Mariannt tőr­ben döntőbe vár a szakve­zetés. Az elmúlt évben szá­mos országos versenyen bi­zonyította, hogy egyenletesen fejlődik. Nagyon sok első he­lyezést szerzett. Salgótarján­ban szinte minden megren­dezett versenyen megszerezte a győzelmet. Két férfi tőrözőtől várha­tó siker. Galba Árpádtól, és Bárczy Andrástól. Galba a legjobb ifjúsági tőrözőnk. Hat veresenyen első helyen végzett, az elmúlt évben. Bárczy András Galba mögött szerepelt. Néhányszor megle­petést hozott, többek között akkor, amikor a városi baj­nokságon Galbát is legyőz­te. Mindhárman jól szerepel­tek az Észak-területi Junior Bajnokságon. Majdnem meg­lepetést okoztak. Enyedi és Galba is második helyen végzett. Bárczy is bevereked- te magát a döntőbe. Mindhár­man 17 évesek a jövő re­ménységei. Reméljük, sikerül helytállni a vidéki ifjúsági vívók nagy seregszemléjén. Bárczy András Vasárnapi sportműsor Ökölvívás: Az SBTC I., II., III. osztá­lyú minősítő versenye, Sal­gótarjánban: Öblösüveggyári Kultúrotthon 10 óra. Döntők. Röplabda: Mérkőzések a teremkupáért- Salgótarján, Gépipari Techn. tornaterme. Férfi mérkőzések: Kisterenye—St. Petőfi 8 óra, SBTC—Szécsény 9 óra, Zp. Bányász—St. Gimnázium 10 óra, Szécsény—Kisterenye 11 óra, St. Petőfi—Zp. Bányász 12 óra, St. Gimnázium—SBTC 13 óra. Sakk: NB II-es Maróczy CSB SKSE—Bp. Szállítók, Salgó­tarján, Acélárugyári Műve­lődési Ház 9 óra. NB II-es asztaliteniszezőink Ózdon mérkőznek- Női és férfi ifjúsági tőrözőink Buda­pesten az Országos Vidékbaj­nokságon szerepelnek. Az SBTC labdarúgó-csapata Ta­tán a DVTK együttesével mérkőzik. Ez a megnyitás. Ilyenkor súgni kellene. multánozott már. Elég a két készek a futók. A királyok kitűnő szovjet nagymester, félve lapulnak a sánc mögött. Kotov és Szimagin nevét em- Várják a támadást. Flórián líteni. Barcza Gedeon nagy- mester különösen kedveli a mester is járt már városunk­ban. Tipary, Pogáts és Dely közi mester játszott itt. A salgótarjáni sakkozók kö­zött nem egy mesterverő akadt. Büszkék is erre, s éve­kig emlékeznek majd, hogyan sikerült a győzelem. Képesek újból lejátszani a partit. Csend fogadja a nemzetközi mestert. Érkezési sorrendben ülnek asztalhoz, :á. szimultán résztvevői. A mester beszél­get. Aztán-'felenlélkedik he­lyéről a helyi szövetség veze­tője és ismerteti a szabályo­kat. Betartják-e? Nem mindig. Többnyire az egy klubbeliek kerülnek egymás mellé. Tuda­tosan. Ha a mester tovább megy, folyik a tanácskozás. Akadnak azonban egyenes jel­lemek, akik senkitől nem fo­gadnak el segítséget. Ám in­kább az előbbi gyakoribb. Va­lóságos kis munkaközösségek alakulnak a táblák mellett. Természetesen amikor a szi­multánozó nem látja- Ki­nek van nehezebb dolga? Természetesen a mesternek. Flórián Tibor amikor lépett és megtette az első kört, minden táblánál elidőzött, feltekintett és megnézte ellenfelét. Valaki megjegyezte: intelligencia­vizsgát tart. Nem így van. Ez a pillantás a kezdetet jelen­tette. Azt, hogy ellenfelek va­gyunk. Minden szimultánon ott v annak a kibicek. Ök a későn- jövők. Akkor érkeznek, ami­kor már javában tart a par­ti. Kinéznek néhány játékost es „segítenek”. Mindent tud­nak. Főleg azt, hogy a mester mit fog lépni. Az igazi ked­vük akkor támad fel, amikor valamelyik partiban rosszul áll a szimultánozó. Ilyenkor nagy igyekezettel a tábla mel­lé gyűlnek. Nem mulaszthat­ják el a döntő pillanatot, a kézfogást. Ügy érzik, nekik is részük vén a sikerben. Mun­kájuk fáradságos. A mester­hez hasonlóan sokat vándo­rolnak a teremben. Akad másfajta kibic is. Ez a típus a játékosok közül kerül ki. Ha történetesen győzött az illető, akkor kötelességének érzi, hogy tudását átadja a neki legszimpatikusabb még játszó­nak. Ha veszített, akkor azért hogy megmutassa: veresége véletlen volt. Meddig tart egy szimultán? A mester gyorsaságától függ. Flórián Tibor huszonöt ellen­féllel játszott, három órán ke­resztül. Az első játszmát har­minc perc alatt megnyerte. Mattot adott. A szenvedő fél Az SBTC fiatal versenyzőjév« 1, Lengyellel nem bírt a mester. Az eredmény: döntetlen. (Koppány György felvétel) Jugoszláviába készül az SBTC A jó felkészülés érdekében a labdarúgó-csapatok vezetői igyekeznek a bajnokság meg­indulása előtt néhány mérkő­zést lekötni külföldi égyütte- sekkel. Ez a csapatépítést szolgálja. Az SBTC labdarúgói jelen­leg Tatán készülnek a baj­nokságra. Az együttes vezető­sége és az SBTC Elnöksége úgy tervezi, hogy a bajnok­ság megindulása előtt a szom­szédos Jugoszláviába látogat a csapat. Lehetőség van arra, hogy február 22-től március 4-ig jugoszláv klubcsapatok­kal találkozzon az SBTC. A tervek szerint a Titográd, a Montenegro, és a Niksic len­ije az a három csapat, mely vállalkozna az SBTC elleni játékra. Áz USA nem megy az olimpiára? A nevesebb sakk-válogatot­tak már most megkezdték az előkészületeket az ősszel sor­ra kerülő XVII. sakk-olimpiá­ra. Az USA Sakkszövetsége úgy határozott, hogy semmi­lyen előkészületeket nem tart, mert olyan értesítést kapott az amerikai kormánytól, Hogy a sakk-válogatott nem mehet el Kubába a sakk-olimpiára. Sportkörökben nagy elégedet­lenséggel fogadták ezt a ha­tározatot, mert az amerikai sakk-válogatott tagjai meg­lehetősen jó formában van­nak. nagy eséllyel küzdhettek volna az ezüstéremért. Az esélyesek győztek a selejtezőben Hegy egyesület negyven ökölvívója Salgótarjánban Á rádió és televízió vasárnapi és VASARNAP Pénteken délután Salgótar­jánban az Öblösüveggyár kul­túrtermében a Gyöngyösi Zal­ka SE, az Özdi Kohász, a Rétsági VCSSE és az SBTC negyven ökölvívójának küz­delme a selejtezőkkel meg­kezdődött. Az Eger és a Pe- tőfi'bánya távolmaradt. A mérkőzések nagy érdeklődés mellett, zsúfolt nézőtér előtt zajlottak le. A pénteki selej­tezőkben általában a papír­forma érvényesült. Az össze­csapásokat küzdelem, és nem technika jellemezte. Jó mér­kőzésen győzött Oláh Sán­dor az ózdi Énekes ellen, míg Pintér szoros küzdelemben legyőzte a gyöngyösi Kökényt. Eredmények: (az előlállók a győztesek.) Pehelysúly: Klenovics (Gyöngyös) — Csonka (SBTC) pgy, Könnyűsúly: Pampuk (Gyön­gyös) — Berki (özd) pgy, Va- nó (SBTC) — Molnár (Rétság) 2 menetben fa. Kisváltósúly: Szatmári (SBTC) — Hévízi (Rétság) pgy. Váltósúly: Zsámbokd (Gyön­gyös) — Téglás (Rétság) pgy, Juhász (Gyöngyös) — Pupor- ka (Ózd) pgy. Nagyváltósúly: Oláh S. (SBTC) — Énekes (Ózd) pgy. Középsúly: Kunkli (Ózd) — Sáfár (SBTC) 2 menetben fa. Félnehézsúly: Német (Gyön­gyös) — Fodor (Ózd) 1 me­netben fa. Pintér (SBTC) — Kökény (Gyöngyös) pgy. Nehézsúly: Stefanidesz (Gyöngyös) — Szabó (Rétság) pgy. Szombaton délután tizenegy pár mérkőzött a középdöntő­ben. A mai napon tíz órakor a döntőkre kerül sor. KOSSUTH RADIO: 8.1«: Car­men. — 9.05: Édes anyanyelvűnk. — 9.10: A jázmin téri ikrek. Rá­diójáték gyermekeknek. — 10.11: Vasárnapi koktél. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Jegyzet. — 13.10: Magyar előadó- művészek portréja: A Tátrai-vo- nósnégyes. — 14.10: Pillantás a nagyvilágba. — 14.30: Magnósok figyelem! — 15.00: Családi körben. — 16.08: Marry Popplns. — 17.26: Üj felvételeinkből. — 17.46: Rena to de Oliveira zenekara játszik. — 17.56: Hallgatóink figyelmébe. — 18.05: Marczis Demeter énekel. — 18.25: Vlllámfénynél. Társadalmi dráma két részben. — 21.27: Rit­mus és melódia. — 22.15: Mozart: Requiem. — 23.11: Szép magyar vers. — 23.21: Operettrészletek. PETŐFI RADIO: 7.30: Az evan­gélikus egyház félórája. — 8.00: Népi muzsika. — 8.40: A Gyer- mekrádiő műsora. — 9.10: Opera­kalauz. — 10.10: Gondolatok fil­mekről. — 10.25: Divonnei Feszti­vál 1965. — 12.05: Mit hallunk a Jövő héten? — 12.35: Fúvőszene. — 12.58: A beszélő szamár. Me­sejáték. — 14.00: A jazz kedve­lőinek. 14.15: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 14.30: Százados szenzációk. — 15.00: Könnyűzene. — 15.22: Zene­kari muzsika. 16.00: Nagy Idők — nagy emberek. Egri csillagok. Rá­diójáték. — 17.32: Operettrészle­tek. — 18.05: A históriák forrásá­nál. — 18 25: Régi híres éneke­sek műsorából. — 18.50: Hangle­mezparádé. TV.: 9.00: Iskola-tv. — 9.50: Hét- mérföldes kamera. Üttörőhíradó. — 10.05: Írd tovább! Az álom. n. rész. Játékos gyermekielenet. — 10.50: Kaland játékországban. Amerikai rajzfilmsorozat. —11.00: Kémia-vetélkedő VII. osztályosok részvételével. — 15.13: A jégká­rokról. 15.25: Mezőgazdasági szak- filmsorozat. — 15.50: A Magyar Hirdető műsora. — 16.00: Műkor­csolya Európa Bajnokság. A győztesek bemutatója. — 18.50: Hegylakók. Jugoszláv kisfllm. — 19.00: Magazin. A Tv-hiradó mel­léklete. — 19.20: Esti mese. , — 19.30: Tv-hiradő. — 19.50: Sport­hírek. — 20.00: Az érem harma­dik oldala. Komlós János műsora. — 20.10: Nótaszó. Népzenei műsor. — 20.30: Két tűz között. Magyarul beszélő szovjet film. 1. rész. (10 éven felülieknek.) — 21.35: A Te­levízió ajándéknaptára. — 22.10: Tv-hiradó — 2. kiadás. Besztercebánya: 11.00: Ifjúsági útirajzfilmek. — 11.30: Szórakoz­tató zene. — 12.00: TV Híradó. — 14.30: Sparta Praha CKD—KPS Brno női kosárlabda-mérkőzés. — 16.00: Műkorcsolya EB. — 19.00: TV Híradó. — 19.20: Telesport. — 19.50: Farkas farkasok között (tv- játék). I. rész. — 21.20: Filmripor- tok. HÉTFŐ KOSSUTH-RADXÖ: 8.15: A ma. darász. Operettrészletek. — 9.00: A tanári szobában. — 9.15: A hét zeneszerzője: Wágner. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Mezei csokor. — 11.00: Iskolarádiő. — 11.30' Magyar muzsika. — 12.10: Mindenki kedvére. — 14.05: Gaz. hétfői műsora daszemmel hazánk mezőgazdasá­gáról. — 14.20: Vincze Ottó mű­veiből. 14.34. Válaszolunk hallga­tóinknak. - 14.50: Tánczenei kok­tél. — 15.28: Oroszlánkölykök. - 16.10: Villanófényben. .. Mérnök a kereskedelemben. — 16.15: A Gyermekrádió műsora. — 16.55: Édes anyanyelvűnk. — 17.00: Könnyűzene. — 17.25: Operarész­letek. — 18.00: Mi történt a nagy­világban? - 18.20- Wagner-mű­vek. - 19.25: Béládi Miklós könyvszemléje. - 19.35: Gulyás László: Kisbojtár - szvit. ­20.30: Egy este Párizsban. Hang­képek. — 21.40: Kálmán Imre operettjeiből. — 22.15: Üj leme­zeinkből. — 22.45: Mai szemmel... 22.55: Népdalok, csárdások. — 23.30: Lehoczky Éva és Mátrai Ferenc énekel. PETÖFI-RADIÓ: 14.00: Könnyű­zene. — 14.20: A Cseh Filharmo­nikusok zenekara játszik. — 15.45: Verbunkosok, magyar nóták. - 17.05: Németalföldi költők anto­lógiája. - 17.25: Ötórai tea. — 18.20: Lányok, asszonyok. . . — 18.50: Indulók. - 19.05: Népi mu­zsika. - 19.35: Prognózis csavar ügyben. — 20.30: Emlékezzünk ré­giekről. — 20.50; Táncdalok. — 21.05: Czillei és á Hunyadiak. Rá­diójáték. — 22.35: Operettrészletek. Besztercebánya: 17.50: Amatőr­filmek. — 18.20: Telesport. — 19.00: TV Híradó. — 19.30: Hely­színi közvetítés az Ostrava! Szén­ipari Tudományos Kutató Inté­zetből. — 20.00: Josef Holly: Kubo (vigjáték). — 21.10: Dokumentum­film a népművészetről. — 21.30: TV Híradó. — 21.50: Zend Üjság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom