Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-05 / 30. szám
4 n ö G p *. n 1066 február 5. szombat. Utazás a zene birodalmában III. Zenei áramlatok a római birodalomban Elhagytuk Görögországot, Rómába érkeztünk. De a görög zenében még élnek a klasszikus emlékek. Justiniá- nus császár 394-ben bezáratja Otympiában a zenei játékokat, melyek lassan teljes érdektelenségbe fulladnak. Ezt társadalmilag elég köny- nyen lehet igazolni, mivel a hatalom súlypontja Rómába tevődött át- A görög zene ennek ellenére fennmarad, tovább él a gregorián himnuszokban, Bizánc zenei bukoli- kájában; ritmikai hagyatékával pedig ma is találkozunk a Balkánon, elsősorban a bonyolult bolgár ritmusokban. Rómában a zene elvesztette a a görögöknél viselt társadalmi tisztségét, annak ellenére, hogy Etruriában a fuvolások nagy hírnévnek örvendtek, és ők honosították meg a görög hangszereket; a lyrát, a kit- harát és az aulost a Mediterrán tenger partján. Róma már nem a tiszta görög zenével találkozott. Alexand- rián, Szírián keresztül kapta ezt az ajándékot, keleti elemekkel átszőve. Szabolcsi Bence írja erről: „Régi törvény, hogy minden szervezet akkor veszi fel a döntő idegen hatást, amikor megérett rá, mikor órája ütött; mm véletlen, hogy a hellenista zene vetése épp a hanyatló Itáliában szökkent virágba, hogy Róma nagy órája nem az ösz- szegyűjtésé és megszilárdításé, hanem a feloldásé, — az összegyűjtés munkáját majd csak a keresztény Róma fogja végrehajtani. A köztársaság gondolkodói, akár Platón, jól érezték, hogy a zenében felbontó és roncsoló erők lappangónak, hogy vannak formái, melyek csak ott vernek gyökeret, ahol a talajt már meglazították az erjedési folyamatok. Az antik zene sorsa mindenütt igazolja ezt a félelmet, mintha csakugyan démoni hatalom laknék benne.” Rómában a verseket nyilvánosan énekelték — deklamál- ták, szólók és kórusok váltogatták egymást az ünnepeken, a színpadon és a lakomákon. Vergilius eclogáit is így adták elő. A színművekben zenés betétek voltak, a canti- cumok: a pár hangon recitálva előadott énekrészletek főleg a komédiában fordultak elő. A monódiát a virtuóz énekesek használták nagy előszeretettel, s a szerző néma taglejtésekkel, gesztiku- lációkkal illusztrálta az előadott számot. Ezekből az elődökből fejlődött ki a pantomim- A születés pillanatában zenei műfaj. Időszámítás előtt 20 évvel kezdődik az akkoriban látványos, — a szenzációéhes római polgárnak a szellemi életét kielégítő színpadi forma élete. A színpadon tánc és énekbetéteket és elsősorban némajátékot láttak a nézők. Nagy szerep jutott a zenekaroknak, melyek mind nagyobbak lettek. Pyla- des az első vállalkozó Rómában, aki megszervezi az első revű és varieté-szerű pantomim színházat. A szikra láng- rakap és időszámítás után a különböző vándortársulatok már eljutnak Galliába és Germániába. A színháztörténet a tanúja, hogy milyen hatással voltak ezek a fellépések a későbbi Marseille-i, Ar- les-i, Mainz-i, Köln-i „barbár” színházakra. Nemcsak a zenekarok nagyságában, hanem a hangszerek választékában is nagyjelentőségű változások történtek. A lyra, a tibia (az aulos latin neve) mellett már pánsípok, víziorgonák, dobok, tubák, fuvolák, kürtök, dudák, csengők, és cimbalmok is előMai jegfyssetiink ÉN, ÉN ÉS ÉN „Nézze, én olyan ember vagyok, én ebből titkot nem csinálok, mert és kétmarokra fogom a dolgot és én jól megszorongatom. Nézze, én megmondom magának, ha én megmaradok Gyarmaton, kinyírtam volna magát. Én látom, amit látok és én nézze, úgy kinyírtam volna magát, hogy most nem beszélgetnék itt magával, én már csak ilyen vagyok. Én már akkor megmondtam, amikor én még Gyarmaton voltam, hogy én nem tűröm... Nézze, én tudom, honnan fúj a szél. Én már akkor is tudtam. Én, ha valaki belémköt, nézze, én ezzel a két karommal galléron ragadom és én odakenem a falhoz... Én magát kirúgtam volna. Nézze, én nem vagyok akármilyen humanista, én tudom, mitől döglik a légy. Én nem török meg. Én megmondok valamit, s az olyan, mint a tízparancsolat. Én magára nem haragszom, de én magát kipenderítettem volna. Én nem tűröm, a fúrást, aknamunkát, én egyenes ember vagyok. Nézze, én Tarjánban sem kezdtem másként, és ott is kirúgom, akit kirúgok. Én négy művezetőt kaptam a kezem alá, s én négyből kettőt elbocsátok. Én azzal kezdem, hogy kirúgok belőlük kettőt. Nézze, én ilyen vagyok. És a két művezető repül, ezt én mondom. Nézze, maga most azt hiszi, hogy én így, meg úgy, hogy én milyen vagyok. Én nyitva tartom a szemem, én, nézze, nem engedek. Én megfontolom, én elhatározom, nézze, én nem vacakolok, én intézkedem. Én magát ugyanígy kirúgtam volna, mint most ezt a kettőt. Én megtettem volna, ahogy én itt állok, oly biztos, hogy én megtettem volna. Persze én nem az a fiú vagyok, aki csak úgy enged. Én falhoz verem, ha valaki hamukázik. Én odavágom, én ezzel a két kezemmel... Én magát? Én magát, kérem, mert én őszinte vagyok, én ki- pöndörítettem volna, mint csapos a mátóst. Én nem geze- micézek Tarjánban sem. Nézze, én erről a kérdésről továbbra is csak azt tudom mondani, hogy maga kimondottan jól járt, hogy én onnan eljöttem. Mert én, nézze, meg- szuttyongattam volna magát, én rakétát csináltam volna magából. Én ezt itt megmondom, mert én most annak a kettőnek is meg fogom mondani...” Balassagyarmattól Szécsényig az autóbuszon hangzott el ez az épületes monológ. Bőrkabátos, vastagszájú ember, fiatal mérnöknek hiszem a főszereplőt, s a néma mellékszereplő nyilvánvalóan balassagyarmati művezető volt, aki megmenekült az ifjonti mérnök úr tenyereitől és kirúgásra hajlamos nagyképűségétől A hang szokatlan és régi. Talán éppen ezért okoz keserű szájízt az önkéntelen hallgatóban. A kellemetlen ízeket csak fokozza, hogy a beszélő ifjú ember. Az individualista embertípusnak ez a tömény kivonata elvész a közösségi érzésű, komoly, megfontolt műszaki szakemberek sorában. Mondhatná valaki, hogy szót sem érdemel, hiszen a kis bacillusnak a hatása is kicsi. A valóságban azon bah egy téveszme nem egyenértékű a nyilvánvaló valótlanságával. Ezt bizonyítja a zavartkeltő rémhírek olykor rendkívül sebes terjedése és pillanatnyi tömeghatása. Vagy példának kínálkozik a vírus is, amely oly parány, hogy mikroszkóppal sem látható, mégis sokszor járványszerűen terjeszti a pusztító betegségeket. Az individualizmus ellenszerét legalább olyan következetesen kell keresni, mint a vírusokozta bajok gyógyszerét. Lakos György kelő helyet foglalnak el. A játékok nagy színházépületekben és cirkuszokban folytatódnak. Több ezer ember számára épült monstrumok ezek, s a fuvola ebben a nagy teret betöltő réz- és ütőhangszerek zavarában elvész. Horatius elsiratja ezt a kis szerény hangszert- Mar- cellinus korában már hintó- nagyságú lyrákat építenek, a sípokra rézveretet raknak. Az orgona, a hydraulis, ekkor érkezik meg Alexandriából. Luxushangszerként kezelik, nagy divat, még Pannonnlába is eljut. A nagy művészbarát és vérengző Néró is szerkeszt egy hydraulis-fajtát. A zenetanulás ebben az időben divat, de legtöbbször a rabszolgákra hárul az a feladat, hogy uraik igényeit kielégítsék. ötszáz körül Nagy Theodorik Chlodvig frank király Rómában kerestet kitha- ra játékosokat udvara számára. És tovább folyik a tobzódás: Néró szaval, Caligula táncol, Titus énekel. Az állam a hatalma tetőfokán áll, műveltsége és nyelve egy egész világé. A tragédia abban rejlik, hogy ezt a fényt magárahagyják és így rikítóvá pusztítóvá válik. A barbárok behatolnak a birodalomba és magukévá teszik ezt a kultúrát összeegyeztetve sajátjukéval. A nagy átváltozás kora ez, a behatoló kereszténység, a latin és a görög nyelv birtokában megváltoztatja a nyelv szerkezetét és zeneiségét, felcseréli hangsúlyrendszerét és dallamvilága is átalakul. A birodalom felhígul, szétesik, két világbirodalom születik belőle: a Nyugat és Keletrómai császárság- Százféle nép él itt, százféle nyelv és dallam. A közös nyelvvel mindegyik úgy bánik, ahogy akar, ahogy az ösztönös hangsúlyérzés kívánja. A barbárok nem kívánják a klasszikus metrumot. A görög-római vers és dallamformák más alakot öltenek, meglazulnak. A rímes, hangsúlyos vers, az első keresztény latin költő, a III. századbeli Commodiánus műveiben tűnik fel, s virágkora az egyik legnagyobb latin költő, Prudentius költeményeivel nyílik meg a IV. században. Commodiánus keleti, Prudentius hispániai: így lehet látni, hogy az új szellem már a perifériákból jön. Keletről és Nyugatról. Megteremtődik az új nyelv, s mindenki azt választja, amelyikben saját magára ismer: Alexandria recitál, Milánó a lágyan hullámzó dallamot, Bizánc a mintastrófát, Róma a kötetlenebb népéneket kedveli. íme találkoztak a nemzeti hagyományok és az egyesülés is már megindult, következik a tisztázás, a leszűrés, mai zenénk alaprendjének első tudatos lerakása. Molnár Zsolt AZ OLVASÓK Csak egy rossz Az ellenőrök figyelmébe fogás Kedden délután 15 óra 16 perckor a KPM-nek az a balesetvédelmi filmje jutott eszembe, amelyben a főszerepet Molnár Tibor filmszínész alakította, mint mozdonyvezető. Ennek a filmnek egy hasonló epizódja játszódott le előttem Zagyvapálfal- ván, a vasúti átjárónál. A MÁV 411-es sorozatú 416- os számú mozdonya futott ki az állomásról. A gép jobb oldalán, elől, a masiniszta, vagy a fűtő — ki tudja — embereket kétségbeejtő bátorsággal olajozta a mozdonyt. Állt mellettem olyan, aki fel- sikoltott, ijedtében. A mozdony a váltókon át zakatolva hagyta el az állomást. A sebessége egyre gyorsult. A gép ingadozott, de az ember a gépen maradt. Még szerencse! A látottakon nagyon meghökkentem. Csak egy lépés, egy rossz fogás ...! Az esetleg bekövetkezett tragédia után ugyan ki bontaná fel a táviratot? Ki venné át az üzenetet? S. L. A 187. sz. húsboltban már hónapok óta baj van a hús árának kiszámításával. A segédek mindenkinek minden esetben többet számolnak. Egyik alkalommal amíg a vásárlásban sorra kerültem, megfigyeltem 10—12 személy kiszolgálását. Mindegyiknél 1 —3 forinttal blokkoltak többet, mint amennyit kellett volna. Mikor ezt szóvátettem más vevők is helyeseltek, mert ők is többször tapasztalták ezt, de nem mertek szólni. Ezt az esetet panasz-levelezőlapon megírtam, melyre a Kiskereskedelmi Vállalat közölte: figyelmeztették az áruda vezetőjét. Ezzel a Kiskereskedelmi Vállalat megtette kötelességét és nem ellenőrizte tovább, hogy vajon megváltoztak-e a körülmények. Január 6-án kocsonyahúst vettem. A seHúsz év után A negyvenes években — amikor még a posta gyalogjáratokkal közlekedett — vette útitársként magához a táskát Petrás Mihály terényi kézbesítő. Abban az időben napi 24 kilométert tett meg gyalog. Két község postáját hordta, sokszor 30—40 kilót cipelt a hátán esőben, hóban, szélviharban. Ugyanis Terény- ből — Magyarnándor vasútállomásra kellett vinnie, s onnan hoznia a napi postát. Hajnali három órakor már úton volt, hogy Terény, Szanda és Szandaváralja lakói időben hírt kaphassanak a nagyvilágból, a távoli hozzátartozóktól. Akkor mindössze 3 újság járt a faluba, ma 228. A gyalogpostára jobb idők következtek. Két és féléves gyaloglás után kerékpárra ülhetett. Az út gyorsabban futott a kerék mellett hátrafelé, míg ő jobb felé előre kerekezett. Életében fordulatot jelentett, amikor „két lóerős” kocsira tett szert. Nyolc évig aztán kocsival szállította a postát. Szerették az emberek, szeretik ma is a mindig jókedvű Miska bácsit, akire e jelző csak feltételesen illik, hiszen az utolsó napig nagy ambícióval, fiatalos lendülettel járta a falu utcáit. Húsz évi postai szolgálat után a napokban tette le útitársát, s övé a megérdemelt pihenés. Szeretettel búcsúztak tőle munkatársai, akik kívánják: sok boldog évet érjen meg, továbbra is kiegyensúlyozottan teljenek napjai. Ezt kívánják a három község lakói is. Gordos Zoltán géd rátett a mérlegre egy fél fejet és hozzá körmöt. Együtt mérte le, holott a fej drágább, a köröm olcsóbb és ő a fej árát számolta. Mikor kértem, hogy mérje le külön, rámförmedt, hogy „akkor ne vigyek, mert ez kocsonyahús és szívesen elviszi más, így mérte ezt mindig, senki nem szólt eddig.” Amikor mégis külön mérte, kiderült hogy 3,70 forinttal kellett kevesebbet fizetnem mint amit először számolt. Ideje lenne, hogy az illetékes szervek egy kicsit többször ellenőrizzék az árudákat és egyes ellenőrök ne csak azért menjenek egy üzletbe, hogy ott megízleljék az ital különlegességét, vagy megreggelizzenek, vagy raktárból vegyék át a friss húst, hanem szüntessék meg a visszásságokat is. Mező Sándor Szerkesztői üzenetek L. József (Salgótarján); Beküldött levelét jövő heti számunkban közöljük. Addig is köszönjük fáradozását, s kérjük türelmét Nyugdíj járulék táppénz esetén N. János salgótarjáni olvasónk azt kérdezi, hogyan alakul a progresszív nyugdíjjárulék abban az esetben, ha történetesen betegállományba kerül a dolgozó, és így csak fél hónapot tölt munkaviszonyban? Ha a dolgozó valamely naptári hónapnak csak egy részére kap munkabért (pl. azért, mert táppénzes beteg, vagy fizetés nélküli szabadságon van), a nyugdíjjárulék mértékét és összegét a tényleg kifizetett munkabér alapján állapítják meg. Ha tehát a havi 2400 forint munkabérrel alkalmazott dolgozó például április hónap második felében táppénzes beteg, és ezért csak fél hónapra kap 1200 forint munkabért, nyugdíjjárulékot csak az 1200 forint munkabér után fizet, mégpedig 3 százalékos mértékben. „Krisztina” jeligére (Salgótarján): Családi pótlék annak jár, aki a gyermeket saját háztartásában tartja el. Az ön esetében tehát, volt férje nem jogosult az Önnél elhelyezett gyermek utáni családi pótlék felvételére. Ezzel kapcsolatos kérelmét a volt férje munkahelyén terjessze elő. „Egy sziráki asszony” jeligére: Levelének megírására szép, emberi szándék vezette. Levele azonban nem tartalmazza, kik azok a gyermekek név szerint, akiknek érdekében tollat fogott. Ahhoz, hogy segítségére lehessünk kérjük, bátran írja meg nevüket és lakáscímüket. L. L. A. (Szirák): írását, melyben hat problémával kívánt egyszerre foglalkozni úgy ítéljük meg: nem a legszerencsésebb. Mint már korábban is közöltük arra kérjük: elsősorban törekedjen az olvashatóságra, s ami a legfontosabb: mielőtt leírná, rendszerezze gondolatait, írását mostani formájában nem közölhetjük. ^(Járatlan ueiuléy De uram, még nem fejezte be a diktálást (L’ Europeo karikatúrája) Gyermekeink érdekében Salgótarjánban, a megyei tanács mögötti 2. számú óvodába járó gyermekek szüleinek nevében a következőket szeretném elmondani. Az óvoda ajtajára kiírták, hogy „január 12-től gondoskodjanak a szülők a gyermekek elhelyezéséről, mivel mind a két teremben most kerül sor a cserépkályhák átalakítására. Ez a munka körülbelül négy napig fog tartani”. Aki csak tehette, a gyermekét erre a pár napra elhelyezte. Voltunk tizenhatan, akik végképp nem tudtuk az elhelyezést megoldani, s mivel néhány napról volt szó, bevittük az óvodába, ahol az irodai szobában szorongtak gyermekeink. Végre eljött ti- zenhetedike. örültünk, hogy megindulhat újból a foglalkozás, kellemes, meleg szobákban. Sajnos nem így történt. Átvitték őket a bányai óvodába, ahol egy hűvös szobát kaptak. A gyerekek melegítőben ültek a szobában, és bizony estére már eléggé átfázva vártak bennünket. Nem tudjuk miért nem lehetett a kályhák átrakását nyáron, az óvoda festése előtt elvégezni? Megfeledkeztek arról, hogy háromtól hat éves korú gyermekekről van szó? No, meg a szülőkről is, akik ha azt akarják, hogy gyermekük meleg helyen tartózkodjon, akkor már most igénybe kell venni az évi fizetett szabadságot, amelyet nyáron a szokásos 2—3 hétig tartó festés idején ugyancsak folytatni kell. Nagyobb gondot, figyelmet fordíthattak volna erre az illetékesek! A szülők nevében: Szamosi Zoltánná A Szerk. megjegyzése: Reméljük, az alsófokú oktatási intézmények gondnoksága választ ad a szülők által feltett jogos kérdésekre, s egyben levonja a megfelelő tanulságot
