Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-20 / 43. szám

1966. február 20. vasárrmp. w o n r 5 r* =; Létssámssemlélet Az egyik öblösüveggyár! művezetőnek bebizonyították: két felesleges embere van. Át kellene más munkaterületre irányítani. Hiába volt min­den érv, egy tapodtat sem tágított: Szükségem van a két munkásra — hangoztatta. Pór nappal később, ugyaneb­ben az üzemben az igazgató az egyik üzemvezetőnek le­adott program alapján olyan munkamenetet, termékgyár­tási folyamatot dolgozott ki, amelyből kiderült: két brigá­dot más munkaterületre le­het irányítani. Amikor ezt kimondta, heves ellenkezés­sel találkozott. Ezután egy más megoldással rukkolt elő: az egyik kollektívát szét kel­lene osztani a többi brigád között, a másikat pedig sza­badságra lehetne küldeni, hogy a szabadságolás nyáron s legyen gond. Mondanom sem kell, hogy az üzemve­zető ezt sem fogadta el, ma­kacsul ragaszkodott kiinduló álláspontjához Váltig han­goztatta.: képtelen a tervet teljesíteni a meglevő létszám­mal .,. Ennek a makacs, „csak lét­számmal tudjuk megoldani a feladatot” szemléletnek a gyökerei korábbi éveink gaz­daságpolitikájában keresen­dők, amikor az irányítás egyszerűbb, kézzelfoghatóbb módjai érvényesültek. Egy­szerűsítve az előbbi gondo­lat így festett a gyakorlat­ban: ha tízmillióval növek­szik a termelés mennyisége, akkor ahhoz újabb száz fo létszám szükséges. Ez az út addig volt járható, amíg szo­cialista gazdaságunkban a mennyiség szerepelt döntő té­nyezőként, majdnem egyedüli mérceként. Ebben az időszak­ban még volt bőven munka­erő, nem jelentett különösebb gondot az utánpótlás biztosí­tása sem. Annak idején a lét­számnövelési szemléletből fa­kadó gyakorlatnak volt fej­lődést gyorsító és társadalmi problémákat megoldó hatása is. Nevezetesen az, hogy. má­ról-holnapra szinte a földből, kinövő gyárakhoz, a vártnál ütemesebben biztosította a minimális képzettséggel bíró munkaerőt, a foglalkoztatott­ság fokozásával pedig alkot­mányunkban biztosított jogok gyakorlásához — mindenki­nek joga van a munkához — adott lehetőséget. A keresők számának növelésével pedig jelentősen hozzájárult az élet- színvonal általános emelésé­hez is. Közben azonban a létszám­szemlélet gyakorlati módsze­rei is változáson mentek át. Kezdetben egy-egy üzem. gyár, majdnem annyi létszá­mot kapott, amennyit kért. Volt köztük olyan, amelyik reálisan tervezett, mások pe­dig biztonsági tartalékot is képeztek. Ez utóbbi fonáksá­gára hamarosan rájöttek a felsőbb szeivek. Ezután kö­vetkezett be a Gutmann nad­rághoz hasonló időszak. Va­gyis az évi tervek megbeszé­lésein a felsőbb szervek azt bizonygatták: a megadott lét­szám elégséges a feladatok­hoz. Az érintettek viszont az ellenkezőjét hangoztatták, sokszor igen indokoltan. Ké­résük jogosságát legtöbbször nem vették figyelembe, mert időközben fönt is megcson­tosodott közvéleménnyé for­málódott: az üzemek, gyárak vezetői túlzott létszámbizton­ságra törekszenek. A huzavonára szocialista gazdaságunk fejlődése adta meg az alapos választ. Két- három évvel ezelőtt már vi­lágossá vált, hogy a régi út nem járható, újat kell keres­ni. Vagyis nem létszámeme­léssel, hanem a műszaki fej­lesztéssel, a jobb munka- és üzemszervezéssel, a gyártás- és gyártmányfejlesztéssel, a termelőberendezések korszerű­sítésével kell alapvetően meg­oldani a növekvő termelési feladatokat. Ennek kedvező hatása jelentkezett megyénk iparában. A második Ötéves tervben majdnem 90 új ter­mék. gyártmány került ki üzemeinkből. Ennek ellenére a „csak létszámmal lehet megoldani a növekvő felada­tokat” szemléletből fakadó gyakorlat még erősen tartja magát, hadállásai nehezen ve­hetők be. Eh! természetes is. Több mint 15 évig a termelés nö­velésének egyedüli útjaiként a létszámemelést tartottuk meg­oldásnak, azaz a fejlődésben az előbb említett szemlélet kizárólagos jogot kapott. Most meg máról-holnapra kimond­juk: az előbb említett szem­lélet fejlődésünk kerékkötője. Megérteni, még csak vala­hogy meg lehet. Mert áld csak egy kicsit is figyelemmel kí­séri a világban zajló technikai haladást, az látja: a modern automatagépeké, berendezése­ké a jövő. Igaz, hogy ml má­ról-holnapra nem tudjuk ki­cserélni gyáraink, üzemeink régi. elavult gépparkját. De hogy a technikai haladás út­ját Járjuk, azt a harmadik Ötéves terv egyik-másik elkép­zelése is jól tükrözi: új, kor­szerű, modem gépek vásárlá­sára majdnem kétszer annyit fordítunk, mint a korábbi években. De ez a gondolat vo­nul végig az acélárugyár!, az öblösüveggyár!, a síküveg­gyári és a tűzhelygyári re­konstrukciós terven, ez jel­lemzi majd új gyárainkat is. Mindezek következtében a „csak létszámemeléssel való megoldás gyakorlata” mind­jobban háttérbe szorul, vagyis megszűnik kizárólagos joga a fejlődés ütemének meghatá­rozásában. Helyébe a korsze­rűbb technika és a vele járó magasabb szintű üzem- és munkaszervezés lép. Ez azonban nem jelenti, hogy a létszámszemlélet lét- jogosultsága teljes mértékben megszűnik. Oj szakemberek ezreire lesz szükség megyénk­ben is. Olyanokra, akik való­ban alapos értői a modern technikának. Ezenkívül me­gyénk sajátos helyzetéből fa­kad az is, hogy a nehézipar mellett még nincs olyan mé­retű, széles skálájú könnyű­ipar, amely a női foglalkozta­tottság problémáját belátható időn belül megoldaná. Tehát új üzemekre, vállalatokra is szükség van, főleg a helyi iparban és ktsz-eknél, ahol a szűk anyagi lehetőségiek miatt a kezdeti időszakban, nem biztos, hogy a legfejlettebb technika határozza meg a termelés fejlesztésének üte­mét. Az a művezető, üzemvezető cselekszik helyesen, aki a ma még elevenen élő, ható helytelen „minden feladatot csak létszámmal lehet megol­dani” szemléletet minél ha­marabb elveti és belátja: az élet tőle elsősorban magasabb szintű üzem- és munkaszerve­zést, valamint a technika gyorsütemű fejlesztését köve­teli meg. Igazuk van azoknak, akik azt mondják: könnyebb a rosz- szat felismerni, mint meg­változtatásáért cselekedni. Csakhogy a hibák felismerése az első lépés a fejlődés útján. Aki viszont ezt sem teszi meg, aki késlekedik, az egy idő után önmagával kerül szembe. Ezt azonban azzal megelőzheti, ha előrenéz, meg­barátkozik az újjal, vállalja az azzal járó követelménye­ket. A létszám-igény helyes értelmezésében is. Venesz Károly Taxiirányítás fényjelzéssel A romániai Temesváron új taxiállomást létesítettek a vá­ros központjában. Ennek az új taxiállomásnak az az érde­kessége, hogy országos vi­szonylatban ennél alkalmazták először a taxirendelésben és a taxiforgalom irányításában a helyi közlekedési vállalat műhelyében kidolgozott és a város fontosabb útvonalain el­helyezett fényjelző berende­zést. A fényjelző berendezés és a megfelelő telefonhálózat se­gítségével a főbb útvonalakon üresen közlekedő taxikat táv- irányítással közvetlenül a megrendelőhöz lehet vezérel­ni, anélkül, hogy minden út után visszatérnének az állo­másra. Ez operatívabbá és gyorsabbá teszi a taxiforgal­mat. Béke-park Tolmácson Elkészült Tolmács község 1906—70. évi községfejlesztési terve. Az elképzeléseket köz­ségfejlesztési alapból és állami költségvetésből valósítják meg. A jelentősebb beruházásokat: 1966—67-ben két összekötő- utat 1 kilométer hosszúságban járd ásítanak. Ezzel befejező­dik az utcák jobb oldalának járdásítása. 1968-ban pedagógus lakást építenek 150 ezer forint költ­séggel. Társadalmi munkából 10 ezer forintot terveznek. Út­felújítást 1969—70-ben végez­nek a Széchenyi, a Béke és a Csokonai utcában. -Két-év alatt 139 000 forintot használnak fel erre a célra. Költségvetésből még az idén megkezdik a Béke-park kiala­kítását a Hősök szobra körül. Ez évben 19 000 forintot költe­nek parkosításra, évelő virá­gok, felszerelések beszerzésé­re. I Pályázati felhívás as MSZMP ISógr Ad megyei Bizottsága Marxismus-Leninismus Esti Egyetemére Az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága az 1966/67. tan­évre felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem 3 éves rendes és a Z éves szakosított tago­zatának filozófia, illetve politikai gazdaságtan szakára. A 3 éves tagozat célja, hogy a párt, az állami és tö- megszervezeti funkcionáriusok, értelmiségi dolgozók, pro­pagandisták szervezett marxista-leninista oktatását bizto­sítsa. A tanulmányi idő 3 év. A hallgatók az első évfolyamon filozófiát, a második évfolyamon politikai gazdaságtant, a harmadik évfolya­mon a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom törté­netét tanulmányozzák. A tantárgyakból negyedévenként beszámolót, félévenként vizsgát, évenként szigorlatot tesz­nek. A tanulmányi eredményekről, illetve az egyetem el­végzéséről bizonyítványt kapnak. Ennek törvényes elisme­rését az 1088/1957. sz. kormányrendelet biztosítja. Felvételüket kérhetik azok, akik középiskolai vég­zettséggel, vagy ennek megfelelő általános műveltséggel rendelkeznek és a tanuláshoz szükséges marxista ismere­teket már megszerezték. Az Esti Egyetemnek Salgótarján­ban, Balassagyarmaton és Pásztón működik 3 éves tago­zata. A szakosított tagozat célja, vezető propagandisták képzése, illetve magasfokú marxista műveltség biztosítá­sa funkcionáriusok és az adott szakterület dolgozói szá­mára. A szakosított tagozaton a tanulmányi idő Z év. A filozófia szakon a hallgatók az első évben a Marx előtti filozófia történetét és a marxizmus-leninizmus klasszikusainak alapvető filozófiai munkáit, a második évben a dialektikus és történelmi materializmus elméletét tanulmányozzák. A politikai gazdaságtan szakon a hallgatók az első évben a kapitalizmus, a második évben a szocializmus politikai gazdaságtanát tanulmányozzák. A két év elvégzése után a hallgatók államvizsgát te­hetnek a szakosított tagozaton oktatott valamennyi szak­ágból az államvizsgák letételét tanúsító oklevél a 17/1963. korm. sz. rend. értelmében a hallgatót főiskolai végzettségűnek nyilvánítja. A szakosított tagozatra felvételüket kérhetik azok, akik elvégezték az esti egyetem 3 éves tagozatát, vagy ennek megfelelő előképzettséggel rendelkeznek. A Marxizmus-Lenlnlzmus Esti Egyetem mindkét ta­gozatára pártonkívüliek is kérhetik felvételüket. A tanév szeptember 1-től június 30-ig tart. Hetente egyszer 3 órás előadás, illetve osztályfoglaikozás van, amelyen a megjelenés kötelező. A tandíj egy évre 170,— Ft. A pályázatot a munkahely szerint illetékes járási- és városi Pártbizottsághoz kell benyújtani. A pályázathoz szükséges kérdőívet, valamint a felvételi vizsga anyagát képező irodalomjegyzéket és a kérdéseket a pártbizottsá­goknál és az egyetem igazgatóságán lehet beszerezni. A pályázatok 1966. április 15-ig nyújtandók be. A jelentkezők április 15 és május 15 között felvételi vizsgát tesznek. MSZMP Nógrád megyei Bizottsága Sisa Pista, a cserháti betyár Azt mondja P. László, ha bent a faluban minden csendes, itt kinn az erdőben akkor is zúg a szél. Kinéz az ablakon, a hatalmas iákra .A deresfejű, erdei embertől hallot­tam először Sisa Pista nevét — Itt a Cserhátban rejtőzött. Az erdő volt a lakása. Időnként azért emberlakta te­rületen is megfordult... Cserhátszentivánon, Szirákon, Alsótoldon látták. Nálunk, Bujákon is járt. A nagyapám még ismerte... — mondja eltűnődve P. László. A nógrádi betyár híres, neves cselekede­tei hosszú évtizedele távlatából is fel-felbűk- kannak a Cserhát lábánál élő népek emlé­kezetében. Idős férfiak, asszonyok mondanak regényeket a szegénylegényről. S vannak eb­ben 'ódám, meg borzongató történetek is. Azt mondják: megtagadta a szolgálatot a csá­szári seregben. Számkivetett lett és így ad­ta fejét a betyárságra. Bizony sokszor meg­esett, hogy más jószágba „tévedt”. De va­jon csak ő volt vétkes ezért? A vakmerő legénynek félelmetes híre kelt lassan-Lassan a nép között A szegény embert sosem bántotta. Miért is tette volna? Iszonyú volt a sorsa amúgy is. Ha ínséget látott, maga adott abból, amit a tehetősebbektől elvitt... Nyugodtan, lassan mesél P. László. — Cserhátszentiván táján akkoriban volt egy csárda. Egyszer oda tévedt. Bort kért, de közben egyre csak a kocsmáros mellé­nyén fityegő arany óraláncot nézte. — Ejnye, de megtetszett nekem az az óra — szólalt meg sokat sejtetően. A kocsmáros. mintha mit sem hallott volna, szótlanul tette eléje a borral telt po­harat. — De tetszik nekem az az óra — mondta most már hangosabban a legény. Szikrázó tekintetét valósággal belevágta a kocsmáros zsíros képébe. Az jobbnak látta, ha nem el­lenkezik tovább. Reszkető kezekkel kutatott zsebében az óra után, hogy aztán a Sisa Pistáéba tegye, ahogy az parancsolta. Akkor aztán a legény egyszerre felkaca­gott; — Most pedig — fordult hirtelen a csárdában időző emberekhez — Sisa Pista a kocsmáros! Az igazi gazda meg sarokba szorítva, te­hetetlenül nézte, hogyan folyik a bor méret­lenül, fizetetlenül... P. László kitekint az ablakon az erdőre. Mintha onnan csalogatná elő az emlékekéi. — Máskor meg Nagymezőn, a földesurat szedte rá. Azt mondják, ott szolgált a betyár apja. — Szeretném már látni azt a híres fiad — állította meg a földesúr egy alkalommal az öreg cselédet. Maró gúny volt minden szava. — Elküldhetem nagyságos úr — mondta kurtán az öreg béres. Már esteledett, amikor egyszercsak meg­jelent a kastélyban a betyár. — Hívatott nagyságos uram? — szökkent egy váratlan pillanatban az uraság elé. A kastély tulajdonosa meglepődött. Za­vartan mondta: — Csak éppen látni akartalak... — Hát akkor szórakozzunk — így a legény és az asztal közepére helyezett egy pénzzel tömött erszényt. — Most pedig csinálja utá­nam — biztatta hangos szóval az urat. S hogy látta, bizony az vonakodik eleget tenni a „kérésnek”, vizsgálgatni kezdte a hosszúcsövű puskát, amit magával hozott. Közben egyre csak mondogatta: — Tessék ... csak tessék ... Amikor végre a degeszre tömött erszény társra talált. Sisa Pista széles, határozott mozdulattal rejtette el mindkettőt. Mint aki jól végezte dolgát, indulni készült. Az ajtó­ból azonban még visszaszólt a megdermedt földesúrnak: — Aztán ha máskor is látni akar a nagy­ságos úr, csak üzenjen értem ... Aprótermetű, törékeny asszony Szirákon K. Ida. Feledésbe merült emlékek között kutatva mondja tovább a betyár történetét. — Emlékszem... — kezdte némi idő múl­tán — az apám sokat mesélt róla. Törvény- széki bíró. Sisa Pista bírája is volt, itt Szí- rákon. Ajkáról fáradt, vékony erecske módjára folydogál a szó; — A törvény emberei akkor már hosz- szú ideje keresték, kutatták a betyárt, mind­hiába. Elrejtette őt előlük a sűrű erdő, búj­tatták az együttérző, egyszerű emberek ... Pedig valami díjait Is tűztek a fejére... Élt akkoriban itt Szirákon egy cipész. Valahogy megtudta: Sisa Pista Apcon mulatott vala­mi lakodalomban. Megvárta míg leszáll az este és nyomban elindult jelenteni a hírt a csendőrbiztosnak. Ahogy szaporán szedte lá­bait, egyre azon törte a fejét, mire futja majd a pénzből, amit Sisa Pistáért kínál­nak ... Ahogy azonban a csendőrbiztos háza elé ért, betekintett az ablakon át a konyhá­ba. Bizony még a lélegzete is elakadt at­tól amit látott Az a derék, barna legény, aki a terített asztalnál ült nem volt más, mint Sisa Pista. A gömbölyű szakácsnő meg mosolyogva sürgőit, forgott körülötte. Trak- tálta mindenféle jóval... — Hát már ezek is? — mordult fel ke­serűen a cipész. Füstölögve indult vissza­felé az úton ... Hogy aztán a mendemonda igazat beszél-e? Ki tudhatná azt. K. Ida mondja, hogy az akkor élt Idős emberek esküdni mertek rá, hogy Sisa Pista a csendbiztossal is pak­tált. — Egyszer aztán mégis csak elfogták a betyárt... Kezére, lábára súlyos vasat rak­tak. Ügy hozták Szirákra, a börtönbe... Az ablakon át mutatja az öreg épületet. A földművesszövetkezeté. Nehéz elképzelni, hogy valaha is biztonságos börtön volt. — Amikor a környéken híre szaladt: Sisa Pista lakat alatt van, többen is jöttek je­lenteni, hogyan csapta be őket annakidején. Jelentkezett az a bizonyos kocsmáros is, akitől kicsalta az aranyórát... — Én elvettem? Már hogy tettem volna? — mondta ártatlan arccal a bíróságon a le­gény. — Maga tette a zsebembe... Mondja csak meg a bíró úrnak az Igazat — fordult a kocsmáros felé. A kocsmáros meg lesütötte fejét és za­vartan hallgatott. Hanem a betyárnak annyi vétsége volt már akkor, hogy enélkül is becsukták. Ma­gányosan lázadozott, dacolt a renddel, a ' törvénnyel. A lemenő napot a hold váltot­ta, a tikkasztó nyár nyomában jött a tél. S a betyár még mindig a börtön lakója volt. — A börtönőr egy bizonyos Kaufman nevű idős ember, megsajnálta az egyre bánkódó legényt... — Csendes mosollyal meséli K. Ida- — Megengedte neki, sétáljon az udva­ron ő is, mint a többiek. Azt azért még hozzátette: — Aztán el ne szökj innen fiam! — Hát ki lehet innen jutni? — kérdez­te tettetett csodálkozással Sisa Pista. Az öreg Kaufman mit sem sejtve vála­szolt: — De mennyire, hogy ki... Csak átugrod a palánkot, aztán egy-kettőre ott az erdő. Bottal üthetik a nyomodat... Másnap hiába szólították Sisa Pista ne­vét. Nem jelentkezett senki. Üldözői elől el­rejtette őt a sűrű. sötét erdő ... Végül is egy siheder legényke szabadította rá a pandúrokat. Valamelyik gazdától egy egész falka sertést hajtott el. A pásztói vá­sárra tartott és jó pénzért segítségnek fo­gadta a gyereket. Az vezette aztán Sisa Pis­ta nyomára az üldözőket. Balassagyarmatra került a börtönbe. Letöltötte mind, amit rá­szabtak. Szabadulása után már csak any- nyi történt vele. hogy megfogadta kasznar- nak valamelyik birtokos. Tisztességben őszült meg. P. László is így tudja ezt Bujákon. Any- nyit tett még hozzá, hogy itt kint az erdőben mindig zúg a szél. A falu azonban csendes. Amúgyis. Nincsenek már virtuskodó késelő, duhajkodó legények. Más lett a világ, más lett a törvény. A virtus most az, ki hogyan dolgozik a szövetkezetben, az erdőgazdaság­ban, meg az üzemekben, ahol a bujáki em­berek munkát találtak... Vincze Istvánná

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom