Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-19 / 42. szám
2 w^rrMn io««, február 19. szomfcat. Drámai vita az amerikai szenátusban A nép elutasítja Johnson háborús politikáját — Taylor és a kényes kérdések — Kegyetlenkedések Vietnamban WASHINGTON (MTI) Az elnök elleni nyílt lázadásnak minősítették konzervatív amerikai politikusok azt a tényt, hogy a szenátus külügyi bizottsága a hivatalos rosszalás és Johnson elnök éleshangü honolului nyilatkozata után is folytatta a vietnami háborúról indított nyilvános vizsgálatát. A bizottság csütörtökön több mint hat órán át hallgatta ki Maxwell Taylor tábornokot, Johnson különleges vietnami tanácsadóját, az USA egykori vezérkari főnökét és saigoni nagykövetét. A külügyi bizottságnak az úgynevezett liberális csoporthoz tartozó tagjai, Church, Gore, Morse szenátorok és mások, többször, is megkérdezték Taylort, véleménye szerint amerikai katonai erőre van szükség ahhoz, hogy a kormány megvalósíthassa a vietnami háborúban saját céljait. A tábornok mindvégig kitért a nyílt válasz elől, azt azonban kijelentette, hogy nem tartja elegendőnek a jelenlegi, 200 ezernél is magasabb katonai létszámot. Nyíltan elismerte, hogy az amerikai beavatkozás azért vált szükségessé, mert a saigoni rezsim széthulló hadserege képtelen volt megbirkózni a szabadságharcosok mozgalmával. Az ülésen több szenátor kétségbe vonta, hogy az Egyesült Államoknak bármiféle jogalapja is lenne az intervencióhoz. Morse demokrata szenátor kijelentette, az amerikai nép a közeljövőben el fogja utasítani Johnson háborús politikáját.' í,Az amerikaiak millió számra fordulnak el ettől a politikától” — mondotta Morse. Míg a szenátus jórésze a vietnami politika megváltoztatását, a háború haladéktalan befejezését követeli, Johnson elnök még az eddiginél is merevebb magatartást tanúsít. Az amerikai sajtó kiemeli, hogy az elnök szerdai, Atlantic Cityben megtartott beszédében, hosszú idő óta először egyáltalán nem tett említést a békés megoldásról, viszont szavaival sejttette, hogy „hosszú és nehéz” háborúra van kilátás Vietnamban. Taylor tábornok a vita egyik szakaszában kijelentette, hogy Franciaország Vietnamban „saját belső frontjának gyengesége miatt” vesztette el a háborút — ezzel arra célzott, hogy a szenátus külügyi bizottságának kihallgatásai az Egyesült Államok belső frontját gyengítik. Fulbright azonnal ellen- támadásba ment át. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok Vietnamban Franciaország helyébe lépett. Morse szenátor megkérdezte Taylor tábornokot, mit ért a „belső front gyengeségén”? Mendes-France, aki aláírta az 1954-es genfi egyezményt, azzal a megbízással lett miniszterelnök, hogy vessen véget az indokínai háborúnak. A többség választotta meg és a választóknak joga van a kormány politikájának megváltoztatására. Morse ezután — mint már jelentettük — hangoztatta, nincs már messze az az idő, hogy az Egyesült Államok népe ugyanúgy elutasítja a vietnami háborút, mint ahogy a francia nép tette. „Ez jó hír lesz Hanoi számára” — válaszolt Taylor. A szenátorok közül többen felháborodva tiltakoztak és tipikus „katonai eltévelyedésnek” minősítették a tábornok válaszát. Az amerikai képviselőház egy nyolctagú bizottsága, amely körutat tett Dél-Vietnamban és más ázsiai országokban, a képviselőház külügyi bizottsága számára készített jelentésében megállapította, hogy a vietnami háború hosszú és költséges lesz „minden végleges döntés nélkül”, ha az Egyesült Államok stratégiájában és a harcok arányaiban nem következik be nagyobb változás. A bizottság jelentése szerint a háború, amely korábban „vesztésre állt” az amerikaiak és a dél-vietnami kormány számára, most „döntetlen” jellegű. A bizottság Jelentése szerint az észak-vietnami gát- és öntözőrendszer lerombolása „igen sok polgári személy halálát okozná, és súlyos éhínséggel járna”. SAIGON (MTI) Amerikai források csütörtökön különböző összefoglaló adatokat tettek közzé a vietnami háborúval kapcsolatban. Az amerikai katonai szóvivő szerint a dél-vietnami partizánok jelenlegi létszáma mintegy 237 000 fő. Ebből 126 harci zászlóaljban 80 000 ember küzd, 100 000 dél-vietnami tagja a helyi milíciáknak, 40 000 a „politikai káderek” száma és 17 000 ember foglalkozik a szállításokkal. Az Egyesült Államok és szövetségeseik összesen 775 000 emberrel rendelkeznek Dél- Vietnamban. Ebből 550 000 a dél-vietnami sorkatonaság és helyi félkatonai egységek létszáma, és 24 000 a dél-koreai, ausztráliai és új-zélandi csapatok száma. A jelentés nem tesz említést a Csendes-óceáni flottának a vietnami háborúban részvevő egységeiről, amelyekben mintegy 80 000 amerikai teljesít szolgálatot, egy korábbi washingtoni adat szerint NATO nukleáris tervező bizottság WASHINGTON (MTI) Az öt legfontosabb NATO- ország hadügyminiszterei csütörtökön Washingtonban szigorúan bizalmas tárgyalásokat kezdtek az atlanti szervezet atomtervezésében való együttműködés megjavításáról, s hírek szerint Bonn szerepének növeléséről. A konferencia már az első nap hat órán át ülésezett, Amerika, Anglia, Nyugat-Németország, Olaszország és Törökország hadügyminisztereinek részvételével. Az értekezletről — nyugati jelentések szerint — olyan értesülések szivárogtak ki, hogy Nyugat-Németország nem adta fel ugyan azt a szándékát, hogy részt kapjon az atomfegyverek birtoklásából, egyelőre azonban az atomfegyverek „társtulajdonosi igényéről” hajlandó lenne lemondani, ha a nukleáris fegyverek felhasználásának jogával kapcsolatos konzultációkban nagyobb szerepet kapna. Ezzel állítólag „megnyugtatta” Washingtont és elsősorban Londont, amely úgy érvelt, hogy az atomfegyverekkel nem rendelkező NATO-tagállamok inkább az atomtervezés. egybehangolás és döntés folyamatában kapjanak szerepet, mintsem konkrét formában részt vegyenek ezeknek a fegyvereknek a birtoklásában. Ös9zetűzések Dominikában WASHINGTON (MTI) Péntek délelőtt Uruguay kérésére összeült az AÁSZ miniszteri tanácsának 10. értekezlete, hogy megvitassa a dominikai kérdést. Uruguay az értekezlet összehívását azért indítványozta, mert — mint Washington Beltran államfő elmondotta — az uru- iguayi kormányt! aggasztja a dominikai hadsereg, illetve ez amerikai erők és a polgári lakosság közötti ellentét. Wilson moszkvai útja előtt MOSZKVA Pirityi Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Néhány nappal Harold Wilson brit miniszterelnök látogatása előtt, sorra jelennek meg az angol kormány politikáját bíráló cikkek es kommentárok. Kétszeres bírálatban részesül London a vietnami események kapcsán. Szovjet részről mélységesen elítélik az Egyesült Államok vietnami agressziójának feltétlen támogatása miatt. Szovjet lapkommentánok egesz sora említ olyan tényezőket, amelyek felvetése Wilson tárgyalóképességének kétségbevonásához jár közel Mindenekelőtt felhozzák az Egyesült Államoktól való függést. Utalnak a munkás párt meggyengült pozíciójára az országban. Harold Wilson erősödő ellenzékre a munkás párton belül. Más lapok Anglia vezető szerepének gyengülését emlegetik a brit nemzetközösségen belüli Utalnak azokra a kétségekre, amelyek az előbb-utóbb sorrakerülő angliai választások kimenetelével függnek össze. Külön gyenge pontja Angliának a fajgyűlölő Smith- rendszerrel szemben tanúsított bűnös liberalizmusa, a „Szueztől Keletre” folytatott politika leplezetlenül imperialista jellege, a „társ-világ- csendőr” szerephez való görcsös ragaszkodás. Wilson, amikor két héttel ezelőtt az angol alsóházban bejelentette moszkvai útját, megjegyezte, hogy éppen külügyminiszterének. Stewartnak moszkvai tárgyalásai vezették arra a következtetésre, hogy „néhány életbevágóan fontos kérdés további eszmecserét igényel.” Morő nehés helyseiben Olasz kormányalakítási tárgyalások Római sajtójelentések szerint a négy koalíciós párt körülbelül már elfogadta az új kormány összeállítását. Moró miniszterelnök csütörtökön este felkereste Saragat köztársasági elnököt, jelentést tett arról, hogy a koalíciós partnerek között lehetőség van a megállapodásra, s Saragat erre kormányalakítási megbízatással ruházta fel. Moró a megbízatást fenntartásokkal fogadta el, mivel a kabinet végső listája még nem készült el. Moró pénteken folytatja megbeszéléseit a koalíció pártjaival, a kereszténydemokratákkal, a szocialistákkal, a szociáldemokratákkal és a republikánusokkal. A kompromisszum előzőleg létrejött: a kereszténydemokrata jobb- szárny képviselője, Scelba volt miniszterelnök és belügyminiszter lemondott a bársonyszékről valószínűleg a párt országos tanácsának elnöke lesz. míg frakcióját két másik politikus fogja képviselni a kormányban. Bár a szocialisták igényt tartottak a külügyminiszteri tárcára, ez — a létrejött kompromisszum értelmében — állítólag a kereszténydemokrata balszámy vezetőjéhez, Fanfani volt külügyminiszterhez kerül vissza aki a vietnami békepuhatolózások ügyében játszott szerepe miatt kényszerült lemondásra. Hírek szerint megtartja tisztségét Colombo pénzügy-, és Taviani belügyminiszter, a kereszténydemokraták középszárnyának képviselői, míg a szocialisták, azon kívül, hogy Nenni megmarad miniszterelnökhelyettesnek. valószínűleg plusz tárcát kapnak, alkalmasint a külkereskedelmi minisztériumot. Mint ismeretes, a Dominikai Köztársaságban több mint egy hete heves összetűzésekre került sor. A péntek reggeli hírügynökségi . jelentések feszültségről számolnak be: miután csütörtökön a reakció ellen indított hétnapos sztrájk sorsa Godoy elnök ígéretével eldőlt, az ország lakossága most várja az ígéretek valóra- váltását. A sztrájkolok követelték, hogy az elnök távolítsa el az országból az egy évvel ezelőtti polgárháborúban részt- vett katonai vezetőket, akiket Godoy egyszer ugyan már külföldi diplomáciai szolgálatba helyezett, de a parancsnak többen nem tettek eleget. A fővárosban csütörtök este is sor került néhány összetűzésre. Ismeretlen személyek tüzet nyitottak az amerikai nagy- követség előtt őrt álló katonákra. Sebesülés nem történt. A város különböző pontjain több gránát robbant. Ismerjék el a kurdok jogait Oj kísérlet a belga kormányválság megoldására BRÜSSZEL (MTI) Mint már jelentettük. P.W. Segers, a Harmel-kormány- ban a szociálpolitikai ügyek volt csúcsminisztere kapott megbízatást a szétbomlott keresztényszocialista koalíció helyreállítására, az új kormány megalakítására. A válság megoldása ezzel épp annak a politikusnak a feladatává vált, akit felelősség terhel, amiatt, hogy az előző kormány politikába zsákutcába jutott Párizsban ülést tartott „az iraki nép és a kurd kisebbség harcát támogató nemzetközi bizottság”. Az ülésen elfogadott határozatban rámutatnak, hogy az iraki Kurdisz- tánban a közelmúltban több mint 600 falut semmisítettek meg, felégették a termést, ártatlan embereket — aggastyánokat, asszonyokat és gyermekeket — ítéltek éhezésre. Ezeket a kegyetlen tetteket megbélyegezve a bizottság kifejezte kívánságát, hogy az ENSZ alapokmányában meghirdetett elveknek megfelelően, ismerjék el a kurd nép törvényes jogait. A határozat hangoztatja, hogy Irakiján 5000 politikai fogoly van jelenleg is börtönben. A börtönviszonyok olyanok, hogy a rabok nélkülözik a legelemibb emberi életfeltételeket is. Musztafa Barzani, az autonom Kurdisztán megalakításáért küzdő mozgalom vezetője felszólította az ENSZ-et, küldjön bizottságot Észak- Irakba az ott élő kurd kisebbség életkörülményeinek kivizsgálására. Washington „barázdái” Afrika arcán AZ AFRIKAI FÖLDRÉSZ sokszor viharos és mindig bonyolult eseményei mögül az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban tűnnek elő az amerikai neokolonializmus Afrika-politikájának gyanús nyomai. A földrajzi és időbeli eltérés hozzájárul ahhoz, hogy a felületes szemlélő ezeket a nyomokat elszigeteltnek és összefüggéstelennek ítélje. Ben Barka, a marokkói ellenzéki politikus brutális elrablásával kapcsolatban felvetődött, hogy Ufkir marokkói rendőrminiszter az amerikai titkosszolgálattal, a CIA-val összehangoltan cselekedett Nigériában összeomlott egy, az angol birodalmi érdekek számára nagyon is megfelelő gyarmati rezsim — s máris arról beszélnek, hogy az új, katonai rendszerre az amerikaiaknak a korábbinál nagyobb befolyásuk van. Közép-Afrikában néhány- napos időközökben katonai puccs buktatta meg a kormányt három olyan országban is, amelyek a francia neokolonializmus uralmi köréhez tartoztak. A francia sajtó teljesen nyíltan — az Egyesült Államok kezét keresi az események mögött. Kongóban, Fekete-Afrika talán legfontosabb stratégiai központjában hosszú válság után ugyancsak a hadsereg főnöke, Mobutu ragadta magához a hatalmat — tehát olyan politikus, aki a belső küzdelmek során már évekkel ezelőtt átlépett a belga gyarmatosítás (és ezzel együtt — dokumentumok egész sora szerint — a belga titkos szolgálat) kötelékéből az amerikaiak oldalára. AZ UTÓBBI HÓNAPOK legjelentősebb afrikai hatalmi változásainak ez a puszta felsorolása is jelzi, hogy az amerikai neokolonializmus „támadásban van” a fekete földrészen, s a látszólag elszigetelt események mögött egy nagyon is világos politikai-katonai elképzelés körvonalai bontakoznak ki. E politika végső célja, hogy Afrika gazdaságilag, valamint fegyverkezési bázis szempontjából továbbra is a megelőző mértékben függjön az imperializmustól, s így a nemzetközi küzdőtéren az atlanti blokk stratégiai tartalékát alkothassa. Ezt a célt az amerikai neokolonializmus Afrika-politiká- ja sokrétű és hajlékony módszerek egyidejű alkalmazásával próbálja elérni. Ezeknek a módszereknek néhány tipikus jellemvonása a következő. 1. AZ AMERIKAI NEOKOLONIALIZMUS óvakodik attól, hogy nyíltan szembeforduljon a kritikus pontokon a volt gyarmati hatalmak pozícióival és megkísérelje azok leplezetlen elhódítását. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy egy ilyen küzdelem kirobbanása esetén a következetesen gyarmatosítás-ellenes erők pozíciói rohamosan megerősödhetnének és — Men- nen Williams, az Afrika ügyeivel foglalkozó amerikai külügyminiszterhelyettes szavaival — „betódulhatnának abba a vákuumba, amelyet a régi gyarmatosító hatalom pozícióinak látványos összeomlása hoz létre”. Ez a magyarázata annak, hogy valóban kritikus helyzetekben, amikor a hatalmi változások kérdése élesen és nemcsak formai módon merül fel — az amerikai neokolonializmus minden erejével és befolyásával a régi gyarmati hatalom mögé áll. A közelmúlt erre számos példát szolgáltatott. Washington teljes mértékben támogatja London politikáját Rhodesia ügyében, hozzásegítve az angol kormányt ahhoz, hogy a többségi elven alapuló tényleges függetlenség elérését lehetetlenné tegye. Az ENSZ fórumán politikailag, fegyverszállításokkal pedig katonailag támogatja Portugáliát afrikai gyarmatainak megtartásában, lehetőséget adva arra, hogy a NATO-egyezmények keretében Portugáliába irányított fegyverszállítmányokat a szabadságharcosok ellen használják fel. Amikor a kongói harcok során egy adott időpontban az antiimperialista fordulat lehetőségei megnövekedtek — az Egyesült Államok, Belgiummal és Nagy Britanniával közösen fegyveres Intervencióval avatkozott be a polgárháború menetébe. 2. EZ A GYARMATOSÍTÓK EGYMÁS KÖZTI lojalitása csak addig érvényes, amíg kritikus helyzetekről, alapvető, közös gyarmatosító érdekek megvédéséről van szó. A közvetlen krízis elmúltával az amerikai neokolonializmus , Afrika-politikája arra törekszik, hogy „súlyeltolódást” hozzon létre és a régi gyarmatosító hatalom rovására megnövelje befolyását. (Miután az atlanti blokk alapvető ellentmondása jelenleg a francia—amerikai ellentét — ez a törekvés különösen élésen megmutatkozik Franciaország afrikai érdek- területén). Ezzel kapcsolatban a következő tényekre kell emlékeztetni: a) A Ben Barka-ügy (és abban a CIA máig is tisztázatlan szerepe) alkalmat ad az Egyesült Államoknak arra, hogy kihasználja a marokkói—francia viszony rohamos romlását. így megerősítheti politikai pozícióit egy olyan országban, ahonnan csak a közelmúltban vonták ki az amerikai légitámaszpontokat. b) A Közép-afrikai Köztársaságban, Dahomeyben és Felső-Voltában lezajlott katonai puccsok a francia gyarmati hatalommal hagyományosan együttműködő, Párizs által kiválasztott politikai vezetőket taszítottak le a hatalomról. Ezek az országok tagjai az úgynevezett „Afrikai—Mal- gas Uniónak”. Ez lényegében a franciabarát afrikai országok blokkja volt, amelynek lényeges szerep jutott az amerikai egység- tönekvések megtorpedózásában. c) Nigériában, Afrika legnagyobb lélekszámú országában az angol gyarmatügyi minisztériummal együttműködő, feudális-törzsi alapon kormányzó rendszer bukása alkalmat nyújt az amerikaiaknak arra, hogy kihasználják az új, katonai kormányzat problémáit és erősítsék helyzetüket Afrika egyik legfontosabb országában. AZ UTÓBBI HÓNAPOK ESEMÉNYEI ily módon beszédesen mutatják, hogy élesedik az Afrikáért folyó küzdelem. A fekete földrészen a régi gyarmati struktúra ösz- szeomlásával az imperializmus az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb vereségét szenvedte el. Az összeomló, régi szerkezet romjain azonban új stratégiával jelentkezett az Egyesült Államok neo- kolonializmusa. Ez a változatos formában fellépő, a gazdasági behatolástól a fegyveres intervencióig terjedő eszközöket alkalmazó erő — az új Afrika előrehaladásának legfőbb akadályává vált. GSmörl Endre