Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-18 / 41. szám

2 NOOR H D 5966. február 18. péntek. Ellentétek a szenátus ülésén Költségvetés a vietnami háborúhoz SAIGON (MTI) Csütörtökön délben a dél- vietnami katonai főparancs­nokság épületének közelében harminc másodperces különb­séggel két akna robbant: az első jelentések szerint hat dél-vietnami katona, vala­mint három polgári személy életét vesztette, tizenheten megsebesültek. Mindkét rob­banószerkezetet parkoló ke­rékpárokon helyezték el. Chu Cap körzetében. Kö- zép-Vietnamban egy dél-ko­reai egység csütörtökön reg­gel támadást intézett egy fa­lu ellen, amelyet korábban a szabadságharcosok ellenőriz­tek. A koreai csapatok főha­diszállásán azt jelentették, hogy megöltek 47 partizánt és három gyanús személyt őri­zetbe vettek — közismert azonban, hogy a dél-koreai terrorlegé­nyek válogatás nélkül gyilkolják le a dél-viet­nami polgári személyeket Is. Január 25-e óta a koreaiak összesen 200 személyt öltek meg ebben a körzetben. WASHINGTON Johnson elnök szerdán es­te ismét védelmébe vette az amerikai kormány vietnami háborúját s azt mondotta, hogy ha a vietnami harcok­ból a kommunisták kerülnek ki győztesen, akkor Ázsia más pontjain is fellángolna a hasonló háború. Johnson egy másik beszé­dében azt követelte, hogy az amerikai nép nyújtson tá­mogatást a kormánynak a vi­etnami háború folytatásához. A szenátus ülésén azonban számos demokrata szenátor foglalt állást az ilyen jellegű támogatás ellen. Amikor a törvényhozás megkezdte a rendkívüli katonai költségve­tés vitáját, Johnson 12.3 milliárd dollárt kért a rendes évi költségvetésen felül a háború folytatásához, s ennek kapcsán robbant ki a vita. A liberális csoport tagjai, így Morse, Hartke és McGo­vern szenátorok, bírálták a hivatalos politikát a vitában, s követelték, hogy a kor­mány tegyen határozott lé­péseket a háború befejezésé­re. Mint az AFP jelenti, Morse és Gruening szenátorok a vi­etnami háború folytatására szolgáló pótköltségvetéshez módosító indítványt terjesz­tettek be, amely követeli, hogy Dél-Vietnamba csak ön­kéntesen jelentkező katonai személyeket küldjenek, illet­ve a kongresszus adjon kife­jezett felhatalmazást az ame­rikai fegyveres erők e tér­ségben történő bevetésére, Morse hangoztatta, hogy egy konfliktus az Egyesült Álla­mok és Kína között sokszáz­ezer amerikai életébe kerül­ne, majd rámutatott, hogy Johnson téved, amikor azt állítja, hogy az amerikai közvé­lemény helyesli a hábo­rú folytatását. NEW YORK A nyugati hírügynökségek nagy terjedelemben foglal­koznak azzal a nyilatkozattal, amelyben szerdán U Thant ENSZ-főtitkár támogatásáról biztosította De Gaulle elnököt Ho Si Minh-hez intézett leve­lében foglalt javaslatokat. A Reuter rámutat, hogy U Thant csatlakozása De Gaulle nézeteihez előre­láthatólag „nem váltja majd ki Johnson ameri­kai elnök helyeslését”. Az AFP szerint ENSZ-kö- rökben úgy vélik, hogy U Thant továbbra is kapcsolat­ban áll a Vatikánnal, amely szántén békekezdeményezése­ket tett a vietnami kérdés­ben. A francia hírügynökség tudósításai szerint U Thant egyrészt el szeretné érni az ellenségeskedések megszünte­tését, másrészt pedig azt, hogy az esetleges tárgyaláso­kon ismerjék el a DNFF-et hadviselő félnek. Ugyanakkor az AP arról számol be, hogy Macui japán ENSZ-megbízott, a Biztonsá­gi Tanács soros elnöke foly­tatja tanácskozásait a viet­nami kérdésről, amelyet ame­rikai követelésre erőszakpl- tak a BT napirendjére — de egyelőre minden látható eredmény nélkül. Mint Ismeretes, a Szovjet­unió, Franciaország és több ország ellenzi, hogy a tanács ismét összeüljön ebben a kérdésben, mi­vel nem jelent megfelelő fórumot a probléma meg­tárgyalására. Üj-Delhiből érkező Reuter- jelentés szerint Nasszer az EAIC elnöke levelet intézett Johnson elnökhöz és felszólította, vizsgálja felül a VDK bom­bázásának folytatásáról szó­ló döntését. Az EAK új-delhi nagykövetségéről származó ér­tesülés szerint Nasszer leve­let intézett Ho Sí Mimh-hez. valamint több semleges or­szág, köztük India vezetőihe is. Hz EAK küfügymtplsz'érluniának nyilatkozata Vasúti szerencsétlenség Indiában DJ-DELHI (MTI) Űj-Delhibe csütörtökön ér­kezett meg a híre annak a vasúti szerencsétlenségnek, amely szerdán délután az észak-keleti Asszam államban történt, Kamarbundhall és Farkating állomások között. A szerelvény ötödik, harmad- osztályú kocsija alatt hatal­mas robbanás történt, amely­nek természete után egyelő­re még csak nyomoznak. A robbanás ereje letépte a va­gon tetejét, a vonat kisiklott és 26 személy lelte halálát a roncsok alatt, 34-en meg­sebesültek. Humphrey a/ indiai vezetőkkel tárgyalt ÜJ-DELHI (MTI) Humphrey amerikai alelnök csütörtökön délelőtt folytatta tárgyalásait az indiai vezetők­kel, találkozott több minisz­terrel. KAIRÓ (MTI) Az EAK blantyeri nagykö­vete, akit távozásra szólítot­tak fel, hazatért Malawiból. Ezzel kapcsolatban az EAK külügyminisztériuma kifejezte megdöbbenését és sajnálko­zását. A nyilatkozat hangsú­lyozza: dr. Banda annak el­lenére hozta meg a diplo­máciai viszony megszakításá­ra vonatkozó határozatát, hogy az EAK nagykövete hi­vatalosan közölte: az EAK nem avatkozik be malawi belügyeibe. RAWALPINDI (MTI) A taskenti megállapodás életbeléptetésének újabb fontos fejleménye: India és Pakisz­tán megállapodtak, hogy köl­csönösen az 1949. április 1-i szintre csökkentik kasmírt ka­A kairói sajtó erélyesen til­takozik és leleplezi a sza­kítás ürügyének tarthatatlan voltát. A lapok rámtatnak arra, hogy az EAK légitár­sasága nemzetközi légiválla- tat. amely nem vizsgálja uta­sainak tevékenységét, hanem mindenkinek jegyet ad jára­taira. Éppen ezért átlátszó az az ürügy, hogy a diplomáciai szakítás indoka négy ellenzé­ki malawi politikus utazása Algír és Dar es Salaam kö­zött az United arab Airlines gépen. lek megegyeztek: visszavon­nak Kasmírból nemcsak sor- katonaságot és félkatonai ala­kulatokat, hanem „olyan fel­fegyverzett polgári személye­ket is, akiknek katonai ütő­erét lehet tulajdonítani”. A szóbanforgó csapatkivonás tonai erőik létszámát. A köz- csak az 1949-es szintet meg­lemény kimondja, hogy a fe- haladó létszámra terjed ki. A taskenti megállapodás újabb eredménye Sikerült a Diamant kísérlet HAMMAGUIR (MTI) Az Algériai Szahara szélén fekvő Hammaguir-i francia rakétakísérleti támaszpontról csütörtökön, magyar idő sze­rint 9.33 órakor fellőtték a Diamant rakétát, amely 18 kilogramm súlyú. D—1—A. jelzésű, tudományos célokat szolgáló mesterséges holdat vitt pályájára. A háromlép­csős, 20 méteres rakéta ked­vező időjárási viszonyok kö­zött emelkedett a magasba, 13 percen belül második és harmadik lépcsője is műkö­désbe lépett, s végül sike­rült földkörüli pályára jut­tatnia a ,.Zebulon”-nak be­cézett, kisméretű mesterséges égitestet. A műhold feladata az, hogy adatokat juttasson a Földre a Föld mágneses övezetéről, s kipróbálják azo­kat a műszereket, amelyeket a francia űrkutatási hivatal helyezett el a mesterséges holdon. A Diamant-kísérlct har­madszorra volt sikeres. ff a h ft burg Ottó kettős célja BECS (MTI) Habsburg Ottó újból, s ez­úttal közvetetten igyekszik befolyást gyakorolni az oszt­rák politikai életre. Az oszt­rák monarchista mozgalom a márciusi parlamenti válasz­tások közeledtével aktivizáló­dott s Ottó tanácsára ízt ajánlja híveinek: szavazzanak Franz Oláh. az Osztrák Szo­cialista Pártból kizárt jobb­oldali demagóg politikus párt­jára. Egyidejűleg Ottó ismét ausztriai vagyoni igényeiről nyilatkozott. Az osztrák saj­tóban közölt álláspontja sze­rint egy vezető szocialista oo- litikus néhány évvel ezelőtt felajánlotta neki: az állam visszaadja a habsbürgok „csa­ládi vagyonát” cserébe Ottó mondjon le Ausztriába való visszatéréséről. Ottó az aján­latot visszautasította, és vál­tozatlanul fenntartja mindkét igényét: vissza akar térni Becsbe, s meg akarja kapni a vagyont Bányaszerencséllenség Nyugat-Hémetországbaa A Krupp-konszern Rossen­ray szénbányájában szerdán súlyos szerencsétlenség tör­tént. A délutáni műszak ide­jén sújtólégrobbanás temette be az egyik aknát. "00 méter­nyire a föld alatt. A men­tési munkák azóta is folynak. T* zenkét órás megfeszített munka után bejelentették, hogy a kísérletek nem jár­tak sikerrel. Hatan már a robbanáskor meghaltak, s az éjszakai órákban hét további bánvásznak is csak a holttes­tét lelték fel. Háromnak a sorsa ismeretlen, valószínű­leg élnek még, de megmenté­sükre egyre kevesebb a re- ménv. Kereskedelmi tilalom Rhodesiával Szerdán az amerikai kong­resszusban Fül bright szená­tor, a szenátus külügyi bi­zottságának elnöke tiltakozott amiatt, hogy nem tájékoztat­ták előre a Pakisztánnak Humphrey által felajánlott 50 millió dolláros kölcsönről. Ko­rábban mindig a külföldi se­gélyprogram igazgatójára, Da­vid Belire hárult az a fel­adat, hogy bejelentse, milyen segélyt nyújt az Egyesült Ál­lamok kormánya külföldi or­szágoknak. Bell a szenátus nyilvános ülésén sajnálkozását fejezte ki, mert „elfelejtette” tájé­koztatni Fulbrightot arról, hogy Humphrey elutazása előtt már jóváhagyta azokat a bejelentéseket, amelyeket az alelnök tesz majd kör­útja során a washingtoni kor­mány nevében. Befejeződött a sztrájk Dominikában SANTO DOMINGO (MTI) Az országos sztrájk-bizoit- ság szerda este Godoy elnök tele vízióbeszédét követően fel­hívta a sztrójkolókat, hogy csütörtöktől kezdve ismét áll­janak munkába. Godoy el­nök beszédében ígéretet tett hogy eltávolítja az országból a tavaly kirobbant polgárhá­borúban résztvett katonai ve­zetőket. A fővárosban egyéb­ként a rend még mindig nem állt helyre. A város különbö­ző pontjairól egyre másra je­lentések érkeznek polgári sze­mélyek és a rendőrség, illet­ve az amerikai katonák kö­zötti összetűzésekről. LONDON (MTI) Szerda este a brit alsóház ú.1 kormányrendeletet foga­dott el, amely megerősíti a Smíth-rendszer elszigetelé­sére irányuló Intézkedéseket. Az új rendelet — amely vo­natkozik a rhodeslal dohány­ra és krómércre is — betilt minden import- és export­kapcsolatot Rhodesiával. Az új rendelet előterjesztésekor Sir Elwín Jones főügyész el­mondta, hogy az intézkedés­re azért van szükség, mert a már elfogadott szankciók nem hozták meg a várt ered­ményt. A TASZSZ New York-i Je­lentése szerint a Dominikai Köztársaság, Líbia és Jugosz­lávia állandó ENSZ-képvise- lői nyilvánosságra hozták le­velüket, amelyben közlik U Thant ENSZ-főtitkárral, hogy országuk kormányai szigorúan teljesítik a Biztonsági Tanács 1965. november 20-i határo­zatát Rhodesiával szemben. Paul Martin kanadai kül­ügyminiszter szerdán bejelen­tette, hogy a kanadai kor­mány április végéig meghosz- szabbította részvételét a Zam­biába irányuló olaj-léglhíd- ban. A „kenguruk" Dél-Vietnamban A HATODIK KONTI­NENS egyik legnagyobb példányszámú hetilapja, a melbournei Australa sian Post terjedelmes ri­portban szólaltatta meg a Dél-Vietnamból nyolc hónapi szolgálat után szabadságra hazatért ausztráliai katonákat. A riporter igyekezett ki­szedni belőlük a leges zotikusabb élményeket. Trevor Etheridge pilóta fényképekkel illusztrálva számolt be egy óriáskí­gyóval történt „barátsá­gos találkozójáról”, egy másik „kenguru” pedig arról a szívélyes fogad­tatásról nyilatkozott, amelyben Na Trang dél- vietnami falu piacán volt részük. A „kengu­ruk” — a repülőgépekre festett és a katonák zub­bonyának karjára varrt jelzésről nevezik így a Dél-Vietnamba vezé­nyelt ausztrálokat — azonban alig ejtettek szót a harcokról. Mint­ha valamiféle ..diadal­menetben” vettek volna részt a dél-vietnami par­tizánok élleni háború­ban ... Az ausztráliai egységek már több nehéz csatá­ban is megütköztek a dél-vietnami szabadság­harcosokkal és érzékeny veszteségeket szenvedtek az amerikaiak oldalán, ám az Australasian Post és a legtöbb ausztráliai lap jól fizetett hirdetése­ket kap a hadügyminisz­tériumtól: „Lépjetek az ausztrál hadseregbe. Iz­galmas kalandok köze­pette megismeritek a dzsungelt és a trópuso­kat!” Es ezt a jó üzletet könnyen elveszíthetnék, ha a vietnami háború valódi arcát mutatnák be riportjaikban. Mert Ausztrália kormánya újabb és újabb kötele­zettségvállalásokkal egy­re mélyebben bonyolódik a Vietnam elleni ameri­kai agresszió mocsarába. A Foreign Affairs egyik legutóbbi számá­ban Ausztrália volt had­ügyminisztere elárulja azokat az indítékokat, amelyek szerint a hato­dik kontinensként sze­replő óriási, de mind­össze 11 millió lakosú or­szág már 1962 óta részt- vesz az amerikaiak vi­etnami háborújában. Még a januárban, a politikai bukás elől sürgősen nyugdíjba vonult Men­tes miniszterelnök mondta, hogy „Ausztrália határai Vietnamban hú­zódnak.” Ezzel nyilváno­san is kinyilatkoztatta Ausztrália imperialista törekvéseit. És ennek szolgálatába állították az ország egész fegyverkezé­si politikáját. A WASHINGTONBAN KIDOLGOZOTT straté­giai tervek szerint Ausztrália elsősorban Dél-Kelet Ázsiában és a Csendes-óceán déinyuga- gati övezetében kap ka­tonai feladatokat. „Ezérí lehetséges a katonai szer­vezetet, kiképzést és fel­szerelést erre a területre specializálni — Irta cik­kében a volt hadügymi­niszter. — A domborzat erősen változó, de elvég­re az egész vidék, Dél* Vietnamtól és Thaiföld­től kezdve a szigetvilá­gon keresztül, Ausztrá­lia északi szomszédaiig (vagyis Indonéziáig!), mind a trópusi övezet­ben fekszik... Az auszt­ráliai csapatokat arra ké­pezik ki, hogy ebben a környezetben éljenek és harcoljanak. Különös figyelmet szentelnek az őserdei harcnak ...” Vagyis: a S0U főből álló zászlóaljakat különleges kiképzésben részesítik a trópusi viszonyok között, a „lázadás ellen folyó harc és a korlátozott há­ború feladatainak meg­felelően”. És erre a cikk szerzője szerint is kiváló alkalom a vietnami há­ború. A délkelet azsiai kato­nai tömbben a SEATO- ban résztvevő Ausztrá­lia már 1950-ben kato­nákat küldött Maláj- földre, a partizánok el­len és ma is tartózkod­nak „kenguruk” Malay­siában, Thaiföldön, vala­mint közel kétezer ausztráliai Dél-Vietnam­ban. AUSZTRÁLIA KA­TONAI költségvetése eb­ben az esztendőben több mint 800 millió amerikai dollár, az idén júliusban kezdődő új pénzügyi év­ben azonban eléri az egy- milliárd dollárt! Az ál­landó hadsereg létszá­ma 37 ezer, a haditenge­részet hamarosan eléri a 17 ezer, a légierő pedig a 25 ezer főtl Az auszt­ráliai hadsereget egyre inkább amerikai fegyve­rekkel látják el — arac- rikanizálják. akárcsak az egész országot. A januárban lelépett Menzies kormány tizen­öt hónap alatt új tör­vények egész sorozatát hajszolta keresztül a par­lamentben. Ezek ered­ményeként ezután 18—60 éves korig, háború esetén az egész férfilakosságot behívhatják katonai szol­gálatra és bevethetik őket a világ bármely részén. Eddig csak önkénteseket küldhették Ausztrálián kívüli szolgálatra... Az új Holt-kormány most igyekszik élni a „tör­vény adta lehetőségek­kel” és máris bejelentet­te. hogy növelni szándé­kozik a dél-vietnami ausztrál „kenguruk” lét­számát. A KELET—ÁZSIÁI kör­útja után Ausztráliába is ellátogató Humphrey amerikai alelnöknek te­hát aligha lesz nehéz dolga Canberrában. Leg­alábbis a Holt minisz­terelnökkel folytatandó megbeszéléseken. Am máris a háborúellenes tüntetők ezrei készülnek fogadtatására, és emlé­keztethetik Humphreyt, hogy tavaly a kikötő­munkások megakadályoz­ták egy amerikai hadi­hajó kikötését Sydney­ben. Mert szerte Auszt­ráliában erősödik a viet­nami agresszióban részt­vevő ..kenguruk” haza­hívását követelő mozga­lom. Sebes Tibor FIGYELEM! Intéseit ssögvaságy 193.— Ft Nita esőágy (fehér) 398.— Ft Raktárról azonnali szállítását vállaljuk, közületek részére is VA SÉRT balassagyarmati Fiók­telep Balassagyarmat, Rákóczi u. 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom