Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-18 / 14. szám
4 ween * t> 1966 Január IS kedd Ifjú szakemberek kohója A Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskola egy volt kastélyban kapott helyet Pé- tervásárán. Blazovits Tamással, az intézet gazdaság-igazgatójával járjuk az épületeket és az udvart. Mindenütt rend és tisztaság fogad, a gondosságon látszik, hogy nemcsak most van így, amikor mindent eltakar a hó. Építés milliókból — 1962-ben tsz-istálló volt tét — mattat a sárgás épületre a gazdaság-igazgató. Nyolcmilliót költöttek a romos kastély helyreállítására, ötmilliót pedig az új épületek, tanműhelyek kialakítására. Azonban még tovább építkeznek, újabb 15 milliót fordítanak tantermek, étkezde és konyha létrehozására, valamint közművesítésre, mert ez még hiányzik. — Azt ne felejtse ki — mondja Blazovits Tamás —, hogy az eddigi munkákat a Nógrád megyei Építőipari Vállalat végezte el kifogástalan minőségben-. Mindez csak az intézet eddigi útjának gazdasági oldala. Márpedig engem jobban érdekel nem minden célzat nélkül: kiket is tanítanak és nevelnek itt, s azok akik végeznek, hova kerülnek? Veres Péter ugyanis a közelmúltban a Népszabadság hasábjain a népesedés elszomorító helyzetéről beszélt, ezen belül is a falu népesedésének csökkenéséről, az elvándorlásról és ennek hatásáról. Sajnálom, hogy V eres Péter, — sok igiaz megállapítása mellett — nem járt Pétervásárám, ahol a falu új szakembereit képezik és nem is akárhogyan. Háromszáz fiatal tanul itt Hevesből, Nógrádból, Borsodból és Szabolcsból. Hároméves az iskola. Tananyaguk széles skálájú. Tanulnak növénytermesztést, erőgéptant, munka- géptant, technológiát és ezen kívül középiskolai fokon humán ismereteket is kapnak. Ez azt jelenti, hogy a szakiskola elvégzése után- két év alatt leérettségizhetnek. És túl a tananyagon, részeseiként a közösségi életnek, a falu igényes, új embereinek szintjére emelkednek. Amikor a Földművelésügyi Minisztérium létrehozta az intézetet, éppen ez volt a cél: tűkben is új-típusú, a közösséget szerető és becsülő embereket formáljanak a ma és holnap mezőgazdasága számára. r Uj életforma Ahogy az ábra mutatja, er re alkalmas az intézet. Érről tanúskodnak a műhelyek, ahol a gépeket tanulmányozzák szétszedik és összerakják őket, hogy a szakma minden csfny- ja-bínja birtokukba kerüljön. És erről tanúskodik a fegyelem is. amit ugyancsak tapasztattunk. A koilégium- rendszeű elhelyezés példás rendet mutatott, mint a katonáknál. Az ágyak takarosán elkészítve, amely ugyan apróságnak tűnne, ha figyelmen kívül hagynánk, hogy mindez adaléka a jó irányban történő nevelésnek. Az intézet 49 tanára ott él a hallgatók között, vigyázzák és egyengetik bizonytalan lépteiket, hogy azok mielőbb határozottakká váljanak. Mert bizony elég nehéz volt számukra a kezdet. Nem az érdekesség miatt, hanem a valóság kedvéért jegyzem meg, hogy nagyon sok fiú itt került életében először papla- nos ágyba és egyifcnek-másik- nak nehéz volt megszokni ezt a környezetet. Hogyne lett volna nehéz, amikor a szülői háznál még magukba ittak egy sor régi, túlhaladott dolgot, és kategóriát, mint például a hangsúlyozott „tiéd” és „enyém” fogalmát. Itt új, vagy legalábbis eddig kevésbé ismert fogalom válik élettörvényükké: a „miénk”. Több szakmunkás Az iskola elvégzése után állami gazdaságokba, főként azonban termelőszövetkezetekbe kerülnek az ifjú szakemberek. Üzemelő gépészek lesznek valamennyien. S ahol ők dolgoznak majd, ott már nem kell hét határt megjárni egy szerelőért, ha elromlik az erő- vagy munkagép. Az intézet irányítja az említett megyékben, köztük a Nógrádban működő mezőgazdasági gépész szakmunkásképző tanfolyamokat is. Ezenkívül a Kertészeti Főiskola hallgatói is itt töltenek minden esztendőben egy hónapot, amikor gyakorlati oktatásban részesülnek. Ugyancsak az intézet hatáskörébe tartozik az a fejőgépészképző tanfolyam, amely a napokban kezdi meg működését Szü- gyön. Ez lesz az ország első ilyen tanfolyama, húsz hallgatóval, indul s létszáma a továbbiakban kibővül. Mindezek azt mutatják, hogy a falu elnéptelenedésének folyamata —, amiről Veres Péter cikkében irt — nem jut el az abszurdumig. Hiszen az innen és az ország többi mezőgazdasági szakemberképző iskolájából kikerülőik gyarapítják a falu népességét. Jól lehet, ez még mindig kevés Azonban ha azt vesszük, hogy sok országos gondunk közül erre is mind több figyelmet tudunk fordítani, akkor már nem lehet „nemzeti tragédiá ról” beszélni. És ez megnyugtató! Vincze György az ifjú állampolgárokból képSzakemberek irányításával végzik tanulmányaikat az ifjú gépészek. zett, szakmailag és vilégnézeFoxi Maxi és a többiek Foxi Maxi „társulatával” együtt belopta magát a tévénézők szivébe. Hétről-hétre keresik a műsorban, reklamálják, ha elmarad egy-egy folytatás. Honnan ez a népszerűség? — Talán azért, mert a történeteket igyekszünk „magyarosítani” — mondja Nagy Vilma az átíró-fordító. — Ugyanezek a filmek Lengyelországban megbuktak. Ott ugyanis ragaszkodtak az eredeti sztorikhoz és nem szinkronizált- ták, hanem egyszerűen „aláolvasták” a nyers fordítást. — Szerencsénk volt — kapcsolódik a beszélgetésbe Gerhardt Pál, a szinkron rendezője —, úgyszólván az első pillanattól kezdve sikerült „elkapnunk” a megfelelő hangokat s most már kialakult egy olyan együttes, amely saját maga is végigszórakozza és élvezettel játszik, illetve beszél. Beszél? Ugat, cincog, nyávog és dörmög. Szereposztás szerint. Foxi Maxi, Csákányi László. Már megszokta, hogy ha a gyerekek meglátják az utcán, utána kiáltanak: Lászlóóó! Szenzációóó! Ez is a népszerűséggel jár. Éppúgy mintáz, hogy Inci. azaz Váradt Hédi különböző egérfigurákat kap ajándékba. — Voltam már — meséli Inci-Hédi — tücsök, csupafül, tüskeböki, T oppancs WaltDisney filmjeiben, a Bambiban, nyuszi, mókus és mindenféle apró állat hangja. De ez a legkedvesebb állatszi ökrön szerepem. Boldogság, amikor elkezdjük a munkát. Nem is munka, játék, szórakozás. A legkedvesebb élményem a macska lelkiismeretének megszólalásához fűződik. Sohasem felejtem el a macs kéé ahogy mondja: — szeretni kell az egereket... Valóban szereted Kandúr Bandi? — Szeretem — mondja elkeseredetten — nagyon... Juci pajtás! Finci koma! Azóta az együttesben szállóigévé vált ez a1 párbeszéd. Ha valami nem megy, vagy nem akarjuk csinálni, mindig ezt idézgetjük. A gyerek- közönség nagyon hálás. Kedves leveleket kapok tőlük. Egy kisfiú például ezt írta csupa szögletes nagybetűvel: „csak- te mondjál mesét, húsz puszit küld, Miki”. Mindenkinek vannak kedves gyerektörténetei. Várhelyi Endre, illetve Maci Laci a közelmúltban a csepeli munkás- otthonban II. Fülöp áriáját énekelte s a szám után váratlanul megszólalt egy kisfiú a nézőtéren: — ugye bácsi te vagy a Maci Laci? — Akkor, egy pillanatra nagyon furcsa volt minden, de a közönség nevetett, az operaénekes feltalálta magát a színpadon barátságosan válaszolt: — igen, én vagyok ... — Azóta már az Operában is úgy kérnek tőlem auto- grammot a felnőttek. hogy írjam oda a másik nevemet is. Gombos Kati a fiúegér, a nyakkendős Finci, ez a gyámoltalan fiúegér roppant kedves „egyéniség. Bármibe kezd, mindig baleset történik vele. A pécsi filmfesztiválon a Gyermekbetegségek című film két kis főszereplője odajött az asztalomhoz. „Mondd néni, tényleg te vagy a Finci? És van neked gyereked is?” — Van kettő, — válaszoltam — egy tizenkétéves lányom és egy tizennégy éves fiam. — Hű, akkor te nagyon öreg vagy már. Ezt sohasem mondtad el a Televízióban ... Bárhová megyek, percek múlva kéri a társaság, „csak egy picit utánozzad a Finci hangját.” És Gombos Kati „megadja magát” és mondja a kedvenc szöveget: — látod Inci, mindig mondtam neked, ne járj rossz úton, mert baj lesz. És egy picit cincog, úgy ahogy megszoktuk tőle. — Utoljára rozsdás vasszeget alakítottam — mosolyog Üj formában jelent meg a Társadalmi Szemle Folyóirataink formaváito- zásának korszakát éljük. A Valóság, a Tiszatáj, és az Üj Írás után az MSZMP elméleti és politikai folyóirata, a Társadalmi Szemle idei első száma is új köntösben látott napvilágot. Az újszerű formátumot ízlésesen modem címlap, korszerű tipográfia és finom papír jellemzi. A változás a folyóiratnak feltétlenül előnyére szolgál és a tetszetős küllem minden bizonnyal elősegíti az egyébként is népszerű orgánum olvasótáborának növekedését. A januári szám azonban gazdag tartalma miatt is megérdemli a figyelmet. Elemző és értékelő tanulmányokat olvashatunk a közvéleményt napjainkban intenzíven foglalkoztató problémákról. Bálint József Mai problémák, mai feladatok címmel gazdasági mechanizmusunk helyzetét vizsgálja. Aktuális téma, most zárult le a második ötéves tervben kitűzött gazdasági célok megvalósításának határideje, s most léptünk a harmadik ötéves terv időszakába. Bálint József vizsgálódásának fő irányai: hogyan haladtunk a kijelölt úton, mennyire voltunk képesek megszervezni erőinket, hogyan ítélhetjük meg gazdaságfejlesztési elképzeléseink helyességét. Köpeczi Béla írását, — amelyben összegezi a szocialista realizmusról szóló közel egy évig tartó vita eredményeit — az esztétikai, művészeti kérdésekben jártas olvasók fogadják nagy örömmel. Köpeczi Béla az eszmecsere legnagyobb eredményének azt tartja, hogy egyetértés jött létre a különböző álláspontok képviselői között az alapkérdésben. A szocialista realizmus a szocialista társadalom esztétikai kifejezője a fejlődés mai szakaszában. A vita a szocialista realizmusról azért folyik, hogy a társadalom az igazán humanista irodalom és művészet tudatos támogatója lehessen. Érdekes fejtegetési olvashatunk Huszár Tibor A dok- trinerség természetrajzához című írásában, a társadalom egy sajátos típusának gondolkodásmódjáról. A Nemzetközi Szemle rovatból nagy érdeklődésre tarthat számot a Johnson „Nagy Társadalma” című írás Pásztor Dezső tollából. Üj rovat a Kritika, amelyben ez alkalommal Rózsa Gyula és Fülöp László írása kapott helyet. Rózsa a X. Magyar Képzőművészeti Kiállítást a bírálatok mérlegén elemzi, Fülöp pedig vidéki folyóiratainknak az irodalmi közéletben elfoglalt helyét és specifikumait vizsgálja . Cs. B. Megjelent a jelenkor januári száma Gazdag, változatos tartalommal jelent meg a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új száma. Weöres Sándor és Takáts Gyula nyitóversein kívül új költeményeivé! jelentkezik a lapban többek között Bertók László, Ma- kay Ida és Rózsa Endre. A szépprózai anyagban Kende Sándor elbeszélését, Kiss Dénes rádiójátékét és László Lajos Mohács szigeti krónikáját olvashatjuk. Az újonnan induló Élet és Kultúra rovatból kiemelkedik Nemes István: Az irodalom felelőssége című jegyzet, Hárs Éva írása a Baranya megyei képzőművészeti díjasok alkotásairól és Tüskés Tibor: Két szobrász — két út című naplójegyzete Borsos Miklós és Vilt Tibor műveiről. Két új kiállításról és két művészeti könyvről is olvashatunk a rovatban. Az Ifjúság — Művészet rovatban figyelmet érdemel Rózsa László: Demitizálás és ifjúság című írása, a kritikákat tartalmazó, ugyancsak újonnan induló Mérlegen rovatban pedig a Németh László új regényéről szóló méltatás. A szám gazdag képanyagából kiemelkednek Borcos Miklós, Lantos Ferenc és Soltra Elemér műmellékleten közölt rajzai. Szuhay Balázs — Amióta Kandúr Bandi lettem, haragszanak rám a gyerekek, viszont — az egyik példából ítélve — tisztelnek a portások. Legutóbb, amikor egy gyárban jártam, a kapuban elkérték az igazolványomat, a tányersapkás bácsi rámnézett. —maga az a Szuhay Balázs, aki a kandúr? — Igen — mondtam kicsit zavartan —. A bácsi felemelte a telefon- kagylót: — Igazgató eivtárs. a Kandúr Bandi keresi magát ... Az írónőnek is jut a népszerűségből. A televízió székháza előtt gyerekek várják, s — ami szokatlan egy fordító életiében — autogramot kérnek, de így: „azt tessék odaírni, hogy a Foxi Maxi mamája”. A rendezőtől — mosolyogva — ilyen meglepő feltétellel vették át a ruhát az egyik patyolat-fiókban: — „Csak akkor tisztítjuk ki a ruhát, ha vasárnap újból lesz Foxi-Maxi!” És lesz. Előreláthatóan ebben az évben még tart a sorozat és talán jövőre is, ha a külföldről érkező híreknek hinni lehet. Bizonyára örülnek ennek a tévé-nézők — gyerekek és felnőttek egyaránt — de ugyanúgy a társulat tagjai is, akik már elkezdték a sorozat következő történetének, a „Krumplinak a szinkronizálását. Meddig időszerű egy sztori? Az Állami Faluszínház (Déryné) születését feldolgozó krónikás könyvben az egyik alapító művész említést tesz egy kicsiny faluról, ahol közönségük a színpaddal ellentétes irányban ülve várta az előadást, mert még soha nem látott színházat. Kedvesen hangzó, kissé valószerűtlennek ható „sztori” ez, arra hivatkozva, hogy a falunak addig csak moziélményben volt része. (Hiszen a filmvásznat is a színpadfüggönyre szokás ereszteni.) A hőskornak. melyben a faluszínház élete kezdődött, mégis hű kifejezője a történet, a falusi kultúra állapotát jellemzi. A Film Színház Muzsika 1966. január 14. számában Maszk és toll című írásában Soós Edit művésznő „adja el” szinte szóról szóra ugyanezt az „élményt”. Annyi különbséggel, hogy amit a faluszínFiú a — Na ott megy az apám! — reccsen a fiú hangja mellettem és fejével int merre nézzek. Az utca túlsó oldalán a zagy* vapálfalvai tanácsháza előtt dickensi figura tántorog Agyonfáradt kiskabát, kitérdelt szövetnadrág van rajta, a fején valami fekete rongy, ami néhány éve még sapka lehetett. Csikorgó a hideg. — Az öreg L. megint „ma lájrészeg” •— mondja valaki gúnyos hangon a buszra várakozók közül. A fiú hallgat. Néhány perce még a konyhájukban ültünk, én a nyikorgó hokedlin, ő a piszkos, szakadozott pokróccal leterített vaságyon. Akkor beszélt. Akadozva, nehezen buktak ki belőle a szavak. — Nem akartam én semmi rosszat... Csakhát régen szerettem volna egy kerékpárt... L. L. iparitanuló, 17 éves, magas, vékonydongájú, beteges gyerek. Hárman vannak testvérek. A bátyja most katona, a húga a nyolcadikat járja. Az anyjuk fásult, gon- dokbaveszett asszony, kelletlenül beszél. Talán ha mássás zsákot vagy súlyos csillét kellene emelni-tolni, jobban feltalálná magát. Megszokta a férfiaknak való nehéz munkát. Kisterenyén dolgozik a téglagyárban. Segédmunkás. keresete nő létére szokatlanul magas — 1700 forint. ő a családfenntartó. Férje 18 évig dolgozott az üveggyárban. de az ital.. . Elbo- csájtották. Fél évig tengett- lengett, abból éltek, amit az asszony a téglagyárban keresett. Az alkoholista L. Gy.-t házasok Nógrádból emlegetnek a hőskorszak jellemzésére, azt a fiatal művésznő hajdúsági poénként süti el. A csattanónak azonban most fals a visszhangja. (Arról nem beszélve, hogy teljes bizonyossággal hallomás után adaptálta.) A felmelegített történet azért válik rossz mellékízűvé, mert Soós Edit (56 után) akkor volt a debreceni társulat tagja, amikor a megyeszékhely szinházkultúrája keresz- tül-kasul már, egész Hajdúit) hart behálózta s a legkisebb faluban, tanyavilágban sem jelentett kuriózumot a színpadművészet. Az igazmondás azért sántít erősen, mert a hatvanas évek viszonylatában így alábecsülni a falu szellemi szintjét, enyhén szólva hitelrontás. Még egy tetszetős sztori kedvéért is. (barna) lejtőn ték vissza a gyárba. Az öccse vállalta érte a felelősséget. L. Gy. a napokban sorozatosan kimaradt a munkából sorra- iárta a környező italboltokat. Most újra az utcára került. Az asszony ül a hűlő tűzhely mellett és azt mondja: — Nem is sejtettem hogy a tanácsháza udvaráról hozta el a fiam azt a vedlett kerékpárt. Kérdeztem tőle: — honnan szerezted? De nem mondta meg az igazat. Már a másikkal, a nagyobbal is baj volt. Intézetbe vitték, mert pénzt lopott egy ismerős asz- szonytól Soha nem tudtam megadni nekik amit szerettem volna. A fiú egyik „jóbarátjától" értesült arról, hogy a zagy- vapálfalvai tanácskirendeltség udvarán jó alkalom (!) kínálkozik kerékpárlopásra. A lelakatolt kamra tetején fűrészelt nyíláson át szétszedett állapotban hozta ki először az egyik, majd később — hónapok múlva — a másik kerékpárt. Az utóbbit egy női gépet, elcserélte K. I. mozi gépésszel és a vázat amit tőle kapott „belopta” a kamrába. Így történt. L. L. iparitanuló tanulmányi átlaga közepes, a matema. tikéval van a legtöbb baja. Környezete, körülményei neon segítik ellenkezőleg — gátolják a tanulásban. Arra a kérdésre: szereti e az otthonát ezt a választ adja: — Még mindig jobb idehaza, mint valami kollégiumban. — Ki tudja? Egy biztos. Alkoholista apjától nem sok jót láthatott életében (D-B) a testvérei sírták, könyörög(pataki)
