Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-30 / 25. szám

1980. január 50. vasárnapi 5 Elérhető célok felé A pályaválasztás egyik kevésbé megoldott problémánk. Foglalkozott vele az országgyű­lés novemberi oktatási vitájában, és fontos kérdésként határozta meg a KISZ Központi Bizottsága is. December 21—I ülésén megál­lapította: az oktatási reformtörvény végre­hajtásában számos eredmény született, de maradéktalan megvalósítása továbbra is je­lentős társadalmi aktivitást követéi, üzért a KISZ alapszervezetek célul tűzték ki a tanulóifjúság eddigieknél alaposabb felké­szítését az életre. Ez a feladat természeténél fogva szoros összefüggésben van a pálya- választással, és mint ilyen erősén motiválja a fiatalok tanulási és munkaerkölcsét. A társadalmi munkamegosztás egészséges irányításának lehetősége az oktatási rend­szerben keresendő. Ebből hajt ki ugyanis az egyéni tervezés, más szóval a pályaválasz­tás. Társadalmunk alkalmat ad arra, de egyúttal meg is követeli, hogy az oktatási rendszer figyelembe vegye, elősegítse az egyéni és társadalmi érdek találkozását. Ter­mészetesen túlzott követelés lenne, a peda­gógusoktól, a szülőktől, vagy a fiataloktól megkívánni, hogy minden részletében ismer­jék az elkövetkező 10—20 esztendő munka­erőigényét. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy a jelenlegieket megismerjék, elfogad­ják, és ha fiatalokról van szó, eszerint ter­vezzék saját életüket Hazánkban az általános iskolát végzettek 80 százaléka tanul tovább valamelyik kö­zépfokú intézményünkben. A probléma ab­ból adódik, hogy a továbbtanulók nem min­dig ott és azt tanulják, amit kellene, amire egyébként távlatokban is Igény mutatko­zik. Addig amíg az általános iskolai okta­tásunk eredményei kitűnőek, egyre sürge­tőbb, — mert egyre súlyosbodóbb feladatot jelent — közép- és felsőfokú oktatásunk át­szervezése. A legnagyobb torzulás a gimnáziumi ok­tatási formánál tapasztalható. Mind keve­sebb lehetőség lesz arra, hogy a fiatalok szakvégzettséget igénylő munkához jus­sinak csupán érettségi bizonyítvánnyal. Elmondunk erre egy esetet. H-né unokájá­nak apja magas állást tölt be egyik mi­nisztériumunkban. Miután a legtöbb nehézsé­ge a gimnáziumban volt — okulásképpen fiát is oda íratta. A fiúnak sehogy sem ment a fejébe az a sok tudomány, amit lelke mé­lyén feleslegesnek vélt. Egymást követően kétszer is megbukott. Csak ilyen tortúra után látta be az apa: a fiának igaza lehet, amikor az autóvillamossági szerelést akarja megtanulni.. bös .. . . >• ,v.; , Vannak azonban olyan esetek is, amelyek rosszabbul végződtek. H. Mária vidéki kis­lány, jó eredménnyel érettségizett. Idestova két évé nem csinál semmit. Egyetemre, főiskolára nem jelentkezett, mondván: úgy­sem vennék fel. A helyi tsz-nek meg nincs szüksége adminisztrátorra. Így azután, mert nem találta meg ’a helyét, otthon ül, és arra vár, hogy feleségül kéri valaki. Miután a gimnázium egyre inkább a fel­sőfokú oktatás előkészítőjeként kap szerepet a követelményeket is ehhez kell igazítani. Szükséges számolni azzal, hogy a beiratko­zok összetétele túlságosan is heterogén. Tu­lajdonképpen három részre oszthatók: konk­rét céllal, illetve cél nélkül tanulók és a technikumokba fel nem vettek gyülekeznek a gimnáziumok padjaiban. Így azután nem csoda, ha az átlagos képzettségű, képessé­gű, otthoni környezetét tekintve hátrányos helyzetben levők jelentős része kimarad az első, vagy a második év után. Az egyetemi-főiskolai viszonyok sem mu­tatnak megnyugtatóbb képet. Ismert tény: évről-évre sokszoros túljelentkezés tapasz­talható a bölcsész és jogi karokon, hogy csak kettőt említsünk. A divatos szakmák és a divatos oktatási formák iránt évente ismétlődő, roham az oka, hogy a gimnázium­ban céltudatosan tanulók közül sokán kívül- rekednek a felsőfokú iskolákból. Négy év felkészülő jellegű tanulás után, 18 éves kor­ban súlyos konfliktusokhoz vezethet. Hol a megoldás? Miután rendkívül sok­gyökerű problémával van dolgunk — a megoldását is csak árnyalt, sokirányú intéz­kedésekben lehet és kell keresni. Számos lehetőség kínálkozik. Ezek közül most né­gyet említünk meg azzal, hogyha nem is a legfontosabbak, azért mindenképpen segítik a fiatalok helyes pályaválasztását. A kö­zelmúlt tapasztalatai szerint a szakközépis­kolák jól beváltak a gyakorlatban. Érdemes tehát számuk növelésére és a lehetőségekhez mérten státuszaik sokféleségére gondot és pénzt fordítani. Jó gondolat, mert alkalmat nyújt a lányok munkábaállítására, a szakkö­zépiskolai formákban történő nővérképzés is. A gimnáziumok — főiskolákra, egyetemekre előkészítő jellegének meghagyásával nyi­tottá kellene tennie ezt az oktatási formát. Így lehetőség lenne arra, hogy a fiatalok esetleg más Iskolába (szakközépiskola, tech­nikum) „menet közben” is átiratkozhassanak. Ezzel nagymértékben csökkenne a gimnáziu­mi lemorzsolódások száma, a választás is könnyebbé válna fiatalok és irányítóik szá­mára egyaránt. Javítani kell tehát a pályára, az elérhető célok felé irányítás felelősségteljes munká­ját. A KISZ szervezetek sokat tehetnek an- - nak érdekében, hogy a fiatalok ambíciói az eddigieknél megfelelőbb mér tokban harmó- . „fiizálódjanak: a .közösségi érdekekkel. És va­riéban: anélkül, hogy a feladat'terhét a szűr lökre akarnánk hárítani szólni kell arról is, hogy a saját gyermekük helyes választá­sáért ők, és talán elsősorban Ők a felelősek! Pataki László MÉSZÁROS OTTO (13.) \yilvánvulá agresszió A Nürnbergben hozott íté­let megállapítja: „A vádlottak részéről az az állítás hangzott el, hogy a Szovjetunió meg­támadása igazolt volt, mert a Szovjetunió meg akarta tá­madni Németországot, s ké­szült erre. Lehetetlen elhinni, hogy ezt az álláspontot vala­ha is őszinte meggyőződéssel vallották- A Szovjetunió gaz­dasági kizsákmányolására, a lakosság tömeges elhurcolására, a biztosok és politikai vezetők legyilkolására vonatkozó ter­vek részei egy alaposan kidol­gozott tervnek, amelynek vég­rehajtása június 22-én kez­dődött meg, minden figyel­meztetés és bármi néven ne­vezendő törvényes igazolás nélkül. Ez nyilvánvaló ag­resszió volt.” Milch önként jelentkezik A tárgyaláson már eddig is gyászos szerepet játszó Milch repülőtábornok, amikor sor került a Szovjetunió elleni agresszív támadás tárgyalásá­ra — önként jelentkezett ta­núnak. Hogy bebizonyítsa, nemhogy a Szovjetunió elleni támadásra, hanem az egész háborúra nem készült fel a Harmadik Birodalom! Érde­mes hosszabban idézni a tár­gyalás gyorsírásos jegyzőköny­vét, amely Jackson amerikai vádló és Milch párbeszédét örökíti meg: „JACKSON: Tehát ön, ha jól értettem a vallomását, an­nak kijelentése végett jött ide, hogy a rendszer, amely­hez ön is tartozott, olyan há­borúba döntötte Németorszá­got, amelyre egyáltalán nem volt felkészülve. Jól értettem? MILCH: Már nem emlék­szem, hogy ilyen nyilatkozatok elhangzottak-e nyilvánosan, de azt hiszem, hogy a hábo­rú mindenki számára, aki Ht a vádlottak padján ül, nagy meglepetés volt. JACKSON: Talán hinni szeretné? MILCH: Igenis, hiszem. JACKSON: 0, hiszi... Nos, mennyi idő kellett a német fegyveres erőknek ahhoz, hogy elfoglalják Lengyelországot? MILCH: Lengyelország el­foglalásához emlékezetem sze­rint 18 nap. JACKSON: Tizennyolc nap- Mennyi idejébe került Ang­lia kiűzése a kontinensről, a dunkerquei tragédiát is bele­értve? MILCH: Emlékezetem sze­rint hat hétbe. JACKSON: Mennyi idejük­be került Hollandia és Bel­gium elfoglalása? MILCH: Néhány napba. JACKSON: Mennyi időre volt szükség, hogy lerohan­ják Franciaországot és elfog­lalják Párizst? MILCH: Mindössze körül­belül két hónapra. JACKSON: Mennyi időre volt szükség ahhoz, hogy ke­resztül gázoljanak Dánián és elfoglalják Norvégiát? MILCH: Szintén kis időre. Dániát egész rövid idő alatt foglaltuk el, mert gyorsan le­tette a fegyvert. Norvégiát ugyancsak néhány hét alatt. JACKSON: És ön ezzel a vallomással meg akarja győz­ni a törvényszéket, hogy Né­metország nem volt felkészül­ve a háborúra és önök nem tudtak ilyen előkészületekről? És ön mint tiszt teszi ezt a vallomást? MILCH: Bocsánatot kérek, nem értem, mit akar ezzel mondani.” Göring „meglepődik” Milch természetesen nem volt annyira ostoba, mintami­lyennek tetette magát. Részese — szánalmas szereplője — volt annak a taktikai harc­nak, amit azért indítottak a vádlottak és védőik, hogy megpróbálják „kikényszerí- tett” háborúnak tüntetni a második világháborút, s ugyan­csak „kikényszerítettnek” a Szovjetunió elleni támadást. Jól igazolja ezt az a párbe­Az ígéretek valóra váltak „Azt akarjuk, hogy az em­berek megtalálják a számítá­sukat ebben a termelőszö­vetkezetben, az ecsegíek itthon is megéljenek) ne vándorol­janak el máshová dolgozni...” Három évvel ezelőtt hangzot­tak el ezek a szavak az ecse- gi termelőszövetkezet közgyű­lésén, amikor Miklós Sándort, az új elnököt, illetve az új vezetőket megválasztották. A beszédet követő feszült csen­den valaki belekiabált: „Min­den vezető ígéretekkel kezdi! Így volt eddig is, aztán mi lett?” Hosszú krónikát lehet Ír­ni arról, ami lett. Ez a törté­net-sor azért lenne nagyon érdekes, mert nem akárhon­nan indultak az ecsegiek. Az 1962-es évet háromszázezer forint mérleghiánnyal fejez­ték be, Az ecsegi parasztem­berek elkeseredve tanakodtak mi lehet az oka a kudarcnak. Pedig a környéken kevés az olyan falu, ahol szorgalma­sabban dolgoznának. Akad­tak, akik megtagadták a föl­det s elmentek a környező bá­nyákba, gyárakba dolgozni- Kiváltképp a fiatalabbak. A többség, az idősebbek azon­ban maradtak. Az 6 földsze- retetőket csak az idő győzheti le. Maradtak és hallgattak az okos. megfontolt szóra, új vezetőket választottak. Sokan nehezen győzték le a kétkedé­süket, de most mát azt mond­ják ezek az emberek, érde­mes volt bízni a közös erejé­ben. Ez az erő mindjárt az első évben jelentkezett, a kö­vetkezőben szilárdult, s ta­valy eszükbe sem jutott az embereknek a bizonytalanság. Hogy mi történt Ecsegen azt Banos József idős parasztem­ber így fogalmazta meg. — A károkat, a bajokat nem mindig a rossz időjárás okozza, hanem a rossz veze­tés. Mindenki agyon dolgoz­hatná magát, s termelhetnénk milliós értékeket, ha az a né­hány ember, aki irányítanak minket, nem törődnének az emberek és az értékek sorsá­val. .. Ezt bizonygatja, s közben gondosan elteszi a vastag bo­rítékot, amit az imént vett át a termelőszövetkezet pénztá­rosától- Tizenkétezer forintot rejt a boríték. A zárszámadási járandóságot. Ez csak egy része azonban a jövedelmé­nek, mert a többit előlegként megkapta év közben. Annak­idején ő sem akarta elhinni a vezetők ígéreteit. A fajt&ja- beli jómódú parasztemberek nem egykönnyen adtak hitelt az újnak. De ha látják, hogy értelme van a munkájuknak, nincs erő, ami kimozdítaná őket az elhatározásukból. — Vele is voltak viták, mint a többivel, de szolgál­jon igazára és dicséretére mindennap rendszeresen meg­jelenik a munkában — mond­ja Miklós Sándor elnök. Félórával a beszélgetés előtt fejeződött be ismét egy zár­számadó közgyűlés az ecsegi termelőszövetkezetben. A har­madik ama bizonyos Ígéretek óta. Hangulatosan telt el az a rövid óra, mialatt az elnök beszámolt a tagoknak a ta­valyi munkáról. A jó hangu­latnak pedig az az oka, hogy a termelőszövetkezet immár a harmadik esztendeje eredmé­nyesen fejezi be az évet. Kitü­nően példázza ezt a tagok jö­vedelme- A fejlődés egyenes­vonalú, ezen a zárszámadáson osztják a legtöbbet. A munka­egység értéke most a legna­gyobb, majdnem ötven forint. — Elnök elvtárs nagyon köszönök mindent... Báli Ká­roly éjjeliőr szorongatja az elnök kezét. De jönnek má­sok is. Idős emberek és asszo­nyok, akik így is szeretnék kifejezni elégedettségüket. Nem szeretnek sokat beszélni ezek az emberek. A paraszt- ember szűkszavú. A beszámo­ló utáni néhány hozzászólás is inkább csak a helyeslések­ben, köszönetekben merült ki­Régen ismeretes, hogy Ecse­gen jó a vezetés. Nem tagad­ja az elnök sem, csak hozzá­teszi, hogy a tagok szorgalma nélkül keveset érne a legjobb vezető is. Ez igaz. De a tagok szorgalmát a célok érdekébe állítani, megtalálni, megke­resni az egyén és a közös azo­nos érdekeit, elérni mindket­tő boldogitását — művészet. A vezetés, irányítás művészete. S ehhez nem elég csak a szakismeret, hozzáértés. Nél­külözhetetlen a szív is, az emberek szeretete, megbecsü­lése. Nos, az ecsegi vezetőle ilyenek. Hozzáértők és szívük is van. — Nem volt könnyű pedig a tavalyi év — emlékezik Milkós Sándor. — Megérez- tük, hogy egyesültünk a jő* val gyengébb kozárdi közös gazdasággal. A rossz időjárás, az elemi csapások hétszázezer forint kárt okoztak a gazda­ságnak. Mégis sikerült győz­nünk. Kitartó, céltudatos munka húzódik meg az elnök szavai mögött. Megbízatásának első percétől arra törekedett, hogy megalapozzák a gazdálkodást Ecsegen. A termelés lehetősé­geihez megteremtsék a lehető legjobb feltételeket. Erre ta­nítja közvetlen munkatársait, minden tagot. Régi mondása Miklós Sándornak, hogy min­den rosszban van egy kis jó is, s ezt a jót ki kell használ­ni. Ecsegen nem hagyták ma­gukat a rossz időjárástól le- teperni az emberek. Amit le­hetett megmentettek, s ami elpusztult megpróbálták pó­tolni. Sokat töprengtek a ve­zetők azon is, hogyan lehetne az emberek szívét, lelkét is megnyerni a szövetkezetnek. Ne csak beszélni arról, hogy tiétek a szövetkezet, hanem ezt valósággá változtatni. — Nálunk elégedettek a ta­gok a jövedelmükkel — ma­gyarázza az elnök. — Nincse­nek különböző jövedelemel­osztási módszerek, mint más gazdaságokban. Megegyez­tünk a tagokkal, hogy munka­egységre dolgoznak, s a ka­pás növényeknél alkalmaz­zuk az úgynevezett nádudva­ri-módszert. Ez bevált. így van, de azt is hozzá kell tenni, hogy sokat törték a fejüket a vezetők hogyan szerezzenek becsületet a munkaegységnek, hogyan szüntessék meg a jövedelmek közti aránytalanságokat. Há­rom éve még száznegyven munkaegységet is kapott egy- egy traktoros havonta, az asszonyok meg csak tizen­ötöt, húszat. Amióta azonban mindenkitől a legszigorúbban megkövetelik, hogy tudásá­nak legjavát nyújtsa a mun­kában, azóta nincs baj. Ki­alakították az új normákat,» a traktoros már térdig szánt­ja a földet, amiben az asszo­nyok is sokkal eredménye­sebben dolgoznak. A hároméves Ígéretek meg­valósultak. Az elnökék azt Ígérték, mindenki megtalálja a számítását a termelőszövet­kezetben. Ez így történt. Il­letve akadnak még olyanok, akik nem találják meg a szá­mításukat — a fiatalok. Sok fiú és lány haza jönne a tá­voli városokból ha rendszere­sen tudnának munkát adni nekik. — En sem csak nyolcezer forintról beszélhetnék, ha az egész évben dolgozhattam volna — mondja Brezvai Te­réz, a legcserfesebb kislány a pénzre várakozók közül. Ezen kellene még segíteni Ecsegen, mert a jelenlegi helyzet megközelíti az ideá­lisát, azonban előbb-utóbb nagy szükség lesz a fiatalok­ra. Nagy vonzereje van már az ecsegi termelőszövetkezet­nek, amit nemcsak az fémje­lez, hogy biztos megélhetést nyújt a tagjainak, hanem az is, hogy további reményteljes fejlődés előtt áll a gazdaság. S erre nemcsak az esetleges rosszabb időjárás esetére tar­talékolt hétszázezer forint a biztosíték, hanem alapok, a tagok szorgalma, a jó tervek és a vezetők meggondolt irá­nyítása. Ha sikerül megoldat­ni a fiatalok munkába állítá­sát is, a vezetők mindent el­értek, amit manapság a fa­lun lehet tenni. WSir Anfíráe széd, amely Göring és ügy­védje között zajlott le: „STAMMER: Milyen állás­pontot foglalt el ön Oroszor­szág megtámadásának kérdé­sében? GÖRING: Amikor a Füh­rer szándékát közölte, elő­ször meglepődtem (!) s kér­tem, engedje meg, hogy né­hány óra múlva, mondjak vé­leményt. Ez a beszélgetésünk a nappali órákban zajlott le- (És 1940-ben, tehát valóban „nem készültek” a Szovjet­unió elleni támadásra — a szerk). Este nagy nyomaték- kai arra kértem a Führert, hogy pillanatnyilag és a leg­közelebbi időben ne kezdjen háborút Oroszországgal. „És hogy lássa a bíróság, ez a Göring mennyire becsületes, még azt is hozzátette: „Ezt nem a nemzetközi jogra, vagy más meggondolásokra való te­kintettel, hanem kizárólag a politikai és a katonai hely­zetből kiindulva tettem.” Milch, ez a dróton ránga­tott paprikajancsi rögvest fő­nöke segítségére sietett: „RUGYENKO: ön azt állít­ja, hogy Göring nem akart háborúskodni Oroszországgal? MILCH: Ez volt a benyomá­som. RUGYENKO: És miért nem akart Göring háborúskodni Oroszországgal, amely rátá­mad Németországra! Hiszen ez védelmi háború! MILCH: Göring ellene volt az Ilyen háborúnak, RUGYENKO: A védelmi hábarúnak? MILCH: Ö személy szerint ellene volt mindennemű há­borúnak. (Nevetés a terem­ben). A nagykövet nem beszélhet A Szovjetunió elleni táma­dás terveinek kialakításakor, ha nem is sokan, de voltak, akik józanabbul látták a hely­zetet. A moszkvai-német nagykövetség több ízben is felhívta Hitler és környezete figyelmét a háború veszélyes­ségére. Ribbentrop erről ezt vallotta a perben: „Ilyesfajta jelzések érkeztek a moszkvai nagykövetségtől. Ezeket min­dig a Führer elé terjesztet­tem, de a Führer úgy vélte, hogy a moszkvai diplomaták és a moszkvai attasé általában mindenkinél rosszabbul érte­sült emberek”­Steengrach külügyi államtit­kár, akit tanúként hallgattak ki Nürnberben, kijelentette: „A Führer csak igen rövid audienciát engedélyezett volt Schulenburg grófnak (a moszk­vai nagykövet ui. kihallgatást kért, hogy kifejthesse néze­teit — a szerk). Schulenburg, aki a készülő háborút sze­rencsétlenségnek tartotta, s határozottan fellépett ellene, nem fejthette ki nézeteit Oroszországról és a háború ellen szóló okokról, mert Hit­ler beszélni sem hagyta, ha­nem miután rövid, mintegy húsz percig tartó előadásban ismertette álláspontját ebben a kérdésben, sietve elbúcsú­zott tőle.” A náci vezetők egész egy­szerűen nem akarták meg­hallgatni azokat, akik ismer­ték az erőviszonyokat, akik reálisabb álláspontot foglal­tak el. Hitler és társai Eu­rópa legázolása után úgy hit­ték, nekik már minden sike­rülhet. A vezérkar különböző szerveiben lázas gyorsasággal készítették a Barbarossa-ter- vet. (Következik: Különkiadás után — különkiadás)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom