Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-23 / 19. szám

4 wograb 1966. január 23., vasárnap Fából vaskarika? Ha volt igazán régi vágy az emberiség szívében, akkor « repülés az. Biztosra vehetjük, hogy a legrégibb ember is már gyakran irigykedve nézte a madarakat és a természet többi, repülésre képes élőlényét, hogy szabadon szelhetik a végtelen levegő-óceánt. De hogy hol, mikor és ki próbálko­zott először a gyakorlati repüléssel — nemigen tudjuk. Egyet bizton állíthatunk: sok elődünk szenvedélye, a „kü­lönösdolgok iránti töretlen érdeklődése kellett hozzá. Az első próbálkozások — a korabeli ismeretekhez képest — logikusak voltak. A madarakat próbálták utánozni, csap­kodó szárnyú alkalmatosságokat szerkesztettek. Olivér Mal­mesbury már 1030-ban megkísérelte a repülést. Leonardo da Vinci ugyan nem próbálkozott ezzel, ennek ellenére őt tart­hatjuk a repüléstudomány első művelőjének. Ránkmaradt ta­nulmányai több repülőgép tervét tartalmazzák. Mégis, kitartó szenvedély, töprengés, munka, a természet jelenségeinek éles megfigyelése, állandó szemmeltartása ön­magában kevésnek bizonyult, gépre volt szükség, amely az embernél erősebb. Ám a sok, a maga korában esetenként ugyancsak „bogarasnak” vélt előd „bogarai” nélkül a gép sem jött volna létre. S most itt vagyok egy hetven éves ember műhelyében. Kerekek függenek a falon. — Tudna-e fából vaskarikát csinálni? — faggatom. — Hm ... aztán minek? — kérdezi. — Amiért ezeket a kerekeket — mondom. — Meg a többi dolgot, amivel tele a műhely. Ezeket miért csinálta? — Ezeket?... Csak. Ez a kedvtelésem, fúrok, faragok. Nem dobom el, amit készítek, összegyűjtöm ... Ez az időtöl­tésem. Az angolok úgy mondják, hobby-m. A szó vesszőparipát, szenvedélyt, kedvenc időtöltést jelent. Néha többet is! De semmiképpen sem hiábavaló tevékenységet, fából vaskarika készítést. Hobby-i általában jellemzik az embert. Hogyan? Ahhoz, hogy akárcsak megközelítően kielégítő választ kap­hassunk, nem árt, ha megismerkedünk néhány „hobbys” em­berrel. Gyerünk az Allatkertbe ! így invitál 1915-ben az első pesti autóbuszok egyikén egy plakát. A felszólítás fél év­század múltán is időszerű le­het, gyerünk. Ezúttal nem az állatok bu­dapesti birodalmába látoga­tunk, hanem egy sokkal ki­sebb vidéki „fiók-intézetbe”, amelyet a Nógrád megyei Kisterenyén, az új gimná­zium szertárában rendezett be Fenyves József biológia tanár. — A kisterenyei „állatkert” kapcsolatban áll-e a budapes­tivel? — Többé-kevésbé igen. Leg­utóbb 1962-ben küldtem kéré­sükre négy nagypelét. Érzé­keny állatok, állítólag igen ízletes a húsuk, pár ezer év­vel ezelőtt a rómaiak cseme­geként fogyasztották. Egyéb­ként ritkán látható éjszakai rágcsálók. Maga az „állatkert” 1965 végétől van jelenlegi helyén, lakói eddig a Fenyves-lakást népesítették be. Miféle lakók? Cickányok, ékszer-teknősök (akvárium üzletekben vásárol­hatók!), nappali és éjszakai rágcsálók, utóbbiak közül mo­gyorós- és nagypelék, egy-egy róka stb. Aztán a madarak, csízek, s a Magyarországon ritkábban előforduló süvöltők. Az akváriumokban a legfej­lettebb moszatok közül a Csillárka nevű zöldmoszat (ahol él, nem fejlődik szúnyog- lárva!), illetve a halak, néhány melegvízi is, a kardfarkú, a guppi. S szerepel az élő gyűj­teményben egy búvárpók. Honnan gyarapodik a gyűj­temény? — Nógrád megyében foly­tatok gyűjtő tevékenységet — tájékoztat Fenyves József. — Leginkább éjjel. A madarakat, emlősöket, lepkéket stb. ilyen­kor könnyű „bekeríteni”. Se­gít a fény is. Nemrég szintén elektromos fénnyel szedtem össze néhány süvöltőt. Egyéb­ként korom sötét volt. Mit szól az éjjeli portyák­hoz a feleség, hiszen gyak­ran egész éjszaka távol ma­rad? — Nem szól semmit, meg­szokta. Ugyanúgy, mint az ál­lataimat. Harmincadik évem felé járok, ötéves koromtól gyűjtögetem, nevelgetem őket. Preparálással, madarak kitö­mésével szintén foglalkozom. — Ezzel gyarapodik az is­kola szertára is? — Igen. — Ezért csinálja? — Dehogy!... Én egészen Pádár József későn, ifjú koromban voltam először a budapesti állatkert­ben. A legteljesebb ifjúsági rakétasor A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének hiva­talos lapja, a Filatéliai Szem­le évek óta rendszeresen meg­emlékezik Kajárik Béláról, a leghíresebb magyar ifjúsági bélyeggyűjtőről. Motívum lékbélyegzést, s többek között Gagarin aláírását köszönöm. Terve? Érettségire készül, most ez a gondja. Ebben az évben múlt 18 éves, tehát az ifjúságiból a felnőtt kategó­riába lépett. Érettségi után tovább tökéletesíti, gyarapít­ja gyűjteményét. Álma? — Az is van — válaszol mosolyogva. — Szeretnék meg­ismerkedni a legendás hírű és csak egyetlen példányban Fenyves József KOVÁCS TIBOR. Aon. 25 -i Gp-jfcur. gyűjtő, rakétasorozata (140 lap) ismert „One cent Guiana” bé- a maga nemében egyike a leg- lyeä birtokosával, teljesebbnek Magyarországon. Címe: A világűr meghódító- A SSuhai IeamS sa. Hazai és nemzetközi kiál­lításokon a sorozat a követ­kező díjakat nyerte: 1962: a XXXV. Bélyegnap alkalmából rendezett 1962. évi Országos Bélyegkiállításon if­júsági oklevelet. 1963: Gyöngyösön, az Or­szágos Vidéki Ifjúsági Bélyeg- kiállításon első díjat, s a leg­szebb motívum gyűjtemény különdíját A SOCPHILEX 1963 Nem­zetközi Bélyegkiállításon az Cjúsági gyűjtők második dí­ját A „Wroclaw 1963” név alatt az európai államok sportbé- : vegeiből rendezett kiállításon az ifjúsági kategóriában első •iíjat és különdijat. 1964: Oroszlányban a IX. Országos Ifjúsági Bélyegkiállí­táson első díjat. 1965: Győrött a III. Orszá­gos Ifjúsági Bélyegkiállításon •Iső dijat. A hamburgi ifjúsági bélyeg- iállításon II. díjat. Kajárik Béla Nagybátony- óan él, gimnáziumi tanuló, ne­gyedikes. Miért lett bélyeg- gyűjtő? — Nem mondom, hogy a elyegek hódítottak meg, mert ez nem igaz. Nem tudom, miért kezdtem gyűjteni, csak azt, hogy most már nem ha­gyom abba. Tízéves korom ta gyűjtök, akkor még Nem­községben jártam iskolába. Van egy kitűnő moszkvai le­velező partnerem, akinek szá­mos kártyamaximumot, em­Hetven éves. Majdnem megpróbálta a repülést, mint a görög Daedalus és fia, Ica­rus, aki fogságból, a krétai király szolgálatából menekült a maga készítette madárszár­nyakkal. — Csináltam fából egy re­pülőt, botkormánnyal is ellát­tam — mondja Pádár József, a szuhai Icarus. — Ez 1936- ban volt. Felvonszoltam a re­pülőgépet a hegyre, egyik mol­nár ismerősöm eléje fogta a motorkerékpárját, s unszoltak, üljek bele. Merthogy ott volt az egész falu apraja-nagyja. Azt terveztem, hogy a motor majd a hegyen „meghúzza' a gépet, amellyel én átrepü­löm Szuha községet. De nem mertem beleülni. Szerencsére Mert alighogy felemelkedett, egy-két méter után földre zu­hant és ripittyára tört. Nin­csen meg belőle egy darab se — Tehát nem osztotta Ica­rus sorsát, akinek, mert túl magasra repült, leolvasztotta a nap viasszal karjához erő­sített szárnyait, s így a mon­dák világában ő lett a repü­lés első vértanúja? — Nem osztottam. Nem mertem repülni. — Kár? — Kár. — Blanchard 1785-ben át­repülte a La-Manche csator­nát. A sok feltaláló és szer kesztő, köztük a magyar Schwartz Dávid erőfeszítése nyomán a 80-as évek középé tői már közlekedésre alkal­mas léghajókat építenek Ezekről hallott? — Nem. — Az űrhajókról? — Azokról igen, a rádiob Másról nemigen. Bányász vi tam, tudom az ács mester get is, csináltam repülőgé de a föld alá le mertem m ni, repülni meg nem. Csin; ram ■ anínót ts. - ettőt, be vannak a szobában Csinálta; hegedűt, játsszak maguknak rajta? Tóth Elemér „Hogyan írjuk a fojt igét: j-vel, vagy ly-lyel?” Deresedé hajú felnőtt diákok intézték hozzám a minap e fenti kér­dést. Gyorsan válaszoltam: — Pontos j-vel, csakis így: * o j t. Dehát ők pont így ír­ták a dolgozatukban a kö­vetkező mondatban: „A XVIII. —XIX. század fordulóján a nemzeti játékszín megterem­téséért is kemény küzdelem, fojt.” És a kérdéses szót mégis aláhúzta a tanár. Ak­kor most kinek van igaza? természetesen a helyesen ja­vító tanárnak. .Szóval mégsem j-vel, ha­nem ly-lyel kell írni a fojt szót?” Igen, úgy tűnik, itt valamiféle ellentmondás van. Úgy tűnik! De csak ad­dig, ameddig gondolkodva vizsgálgatni nem kezdjük e két szót. Mert bizony nem az egyik, vagy a másik alak helyesírási hibájáról van itt szó, hanem két egészen mást jelentő fo­galomról. A j-t és ly-t ejtés­ben ma már nagyon kevesen képezik (hangoztatják, ejtik) másképp. Éppen az írásos alak vizsgálata segíti a kü­lönbség gyors felismerését. De ha a fojt igéről kérdez­nek, csakis a „pontos j-re” Gondolhatunk: fojtani; fojtok, fojtasz, ő f o j t. (A nép he­lyenként így is mondja: fuj t— fujtós körte. Megfujt ez a csuj köd. Ha igékről van szó, mindig az ige tövére, azaz egyes szá­mú harmadik személyű jelen idejű alakjára gondolunk. Pl: írok, írsz, ír, — I. fojtok, 2. fojtasz, 3. főj t. A folyt szó is ige, de ez az alak múlt időben áll. Pl: ír­tam, írtál, írt — folyni, foly­tam, folytál, folyt. A folyt szó t-je nem az ige tövéhez tartozik, hanem a múlt idő Jele. Mi tehát ennek az igé­nek a töve? Ragozzuk el egyes számban, jelen időben! 1. folyok, 2. folysz, 3. folyik. A fojt (a füst) és a folyik (a vér) jelentése más, alakjá­ban is eltérő. A folyik szó múlt idejű alakjából kiesik az -ik toldalék és a múlt idő ..t” jele közvetlenül a „foly”- hoz kapcsolódik: foly-t — folyt. Ezek szerint a dolgozat vi­tatott mondatában nem a fojt ige, hanem a folyik ige múlt idejű alakja szerepelt, és azt csak így lehet írni: „A XVIII —XIX. század fordulóján a nemzeti játékszín megterem­téséért is kemény küzdelem oiyt.” A fojt jelen idejű igét hasz­náljuk azonban a következő kifejezésekben: — kiskutyákat vízbe fojt — mustot le- f o jt — felkelést elfojt — indulatot magába fojt. A folyt múlt idejű igét találjuk az alábbi szerkeze­tekben: — folyt a bor — a nagy fazék nagyon folyt — keservesen folyt az élet — már javában folyt a munka. De helytelenül szerepel a „fojtott” szó helyett a kö­vetkező újságcikkből való idézetben a „folytott” alak: ..A községi pártszervezet tit­kára eddig szótlanul hallgatta a beszélgetést. Most foly­tott indulattal kitör.” Néhány irodalmi Déldában is figyeljük meg a fojt igét, illetve származékait! „Száll a szikra, fojt a füst” (Arany János) — „Zörgő árnyakkal harcra kelni, Fojtott zso­lozsmát énekelni” (Ady Endre) — „Rombold el a ter­mészet műhelyét, s egyszer­re fojts meg Minden csi­rát. miből a háládatla.n Em­ber keletkezik” (William Sha­kespeare: Lear király) — „A teremben nehéz, fojtott levegő volt, ködmön- és pá­linkaszag, s a legfelső ab­laktáblán csak lassan, lom­hán forgott az ólomkarika.* (Mikszáth Kálmán) — „So­kan vették körül, de egyetlen arcon sem látott szemernyi hálát sem: ezektől ugyan hiá­ba remélt irgalmat. Ekkor megsajdult szivében a mél­tatlanság, de tüstént el ia fojtotta az emberek irán­ti szánalom. Szerette az em­bereket, és eszébe ötlött, hogy esetleg elpusztulnak nélküle. (Maxim Gorkij: Izergil anyó). A folyik ige műit idejű (egyes számú harmadik sze­mélyű) alakjára a „folyt”-ra is lássunk egy példát: „A tá­vol Zuglóban fákat nyesegető napszámosok között folyt a szó.”/ •'(Mikszáth Kálmán). Ugyanezt az alakot találjuk Petőfi Sándor: Csatában cí­mű versének bevezető sorai­ban: „A földön is harag”, Az egen is harag! Kifolyt pi­ros vér és Piros napsugarak!” (A „kifolyt” szó ebben a mondatban nem állítmány­ként használt ige, hanem be­fejezett, azaz múlt idejű mel­léknévi igenév [jelző], de így is ly-lyel írjuk, mert alap­szava a kifolyik.) A fojt ige (fojtani) tehát mindig pontos j-vel írandó. Nem szabad összetéveszteni a folyik ige (folyni) múlt idejű alakjával; a folyt szóval. Tóth Imre Kajárik ben, (Koppány György felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom