Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)
1965-12-08 / 292. szám
NÖGH^D 1965. december 8. «rerda. A Gemini-? utasai Cape Kennedy, Florida: a Gemini—7. űrhajó két utasa: Frank Borman és James Lovell űrhajósok. (Rádiótelcfoto - MTI Külföldi Képszolgálat) Holdat ért a JLuna-8 MOSZKVA (MTI) Hétfő éjszaka magyar idő szerint 22,51 órakor a Luna—8 önműködő űrállomás elérte a Hold felszínét. Az űrállomás útja során mindvégig ellenőrizték a sima leszállást biztosító rendszerek munkáját. Az ellenőrzés azt mutatta, hogy a Luna—8 berendezései a Holdra szállás minden szakaszában, a záró szakaszt kivéve, szabályszerűen működtek. A Luna—8 útjának eredményeképpen újabb lépés történ! a sima leszállás megvalósítása felé. ff Afrika rövidesen tanúja less a második angol árulásnak Milyen érdeket védenek a répülőgépek Zambiában? ff Accra (MTI) Afrikai politikai körökben alapos fenntartással fogadják Anglia „feltételes” készségét a Kariba erőmű megvédésére. Annál is inkább, mert mint Kapwepwe zambiai külügyminiszter kijelentette, az erőmű védelmére kirendelt angol repülőgépek elavultak, s nem alkalmasak arra, hogy szükség esetén felvegyék a harcot a dél-rhodesiai fehér telepesek korszerű gépei ellen. Ha ez igaz, akkor önkéntelenül is felvetődik a kérdés mi késztette Angliát arra, hogy biztosítsa katonai jelenlétét Zambiában? Dél-Rhodcsiának nem áll érdekében Afrika provo- kálása Zambián keresztül. Különösen azért, mert Zam* bia szolgáltatja a világ réztSr '‘famennyiségnek , bel.gyfanFolynak a% előkészületek az űr-randevúra Kedden reggel, magyar idő szerint 7,30 órakor a Gemini— 7 megkezdte 38. fordulatát a Föld körül. Az űr-ikrek — Borman és Lovell — 5.30 órakor aludni tértek Ezt követően az űrhajósok bekapcsolják a segédrakétákat és megpróbálják az űrhajó pályáját 12 .kilométerrel alacsonyabbra venni. Ez a kísérlet egyébként az első láncszem a legfontosabb kísérlethez, ahhoz, hogy a Gemini—7 találkozzék az űrben a Gemini—6-tal. Ez utóbbi űrhajó fedélzetén Waller Schirra és Thomas Stafford próbálja néhány centi- méternyire megközelíteni Bormanékát. A houstoni laboratórium bejelentette, hogy rohamos tempóban folynak az előkészületek a Gemini—6 felrepítésére. s lehetséges, hogy az eredetileg tervezett hétfő helyett az űr-randevút már vasárnap megvalósítják. Vietnami kormányküldöttség Moszkvában Le Tbanh Nghi miniszterelnök-helyettesnek, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága tagjának vezetésével kedden vietnami gazdasági kormányküldöttség érkezett Moszkvába. India és Pakisztán elfogadta Koszigin javaslatát RAWALPINDI (MTI) tések szerint Sasztri január Az AP pakisztáni hivatalos 2-át indítványozta. A két jakörökre hivatkozva jelenti, vaslat elhangzása tehát azt je- hogy Pakisztán január első he- lenti, hogy mind Rawalpindi, tét javasolja Ajub Khan és mind Új-Delhi elfogadta a Sasztri találkozójának idő- Koszigin által javasolt tanácspontjaként. Indiai sajtójelen- kozást. Marokkó megszakította kapcsolatát Szíriával Marokkó megszakította dip- zik a szíriai sajtónak a Ben lomáciai kapcsolatait Szíriá- Barka-üggyel kapcsolatos cik- val. A marokkói nagykövetség kei miatt, amelyeket a Ca- személyzetét hazarendelték sablancai Szolidaritási Pak- Damaszkuszból. Megfigyelők tűm megszegéséinek tekint, szerint Rabat ezzel is tiltako- (MTI) Jelentős lépés a holdutazás felé A Luua-8 útjának nyugati visszhangja MOSZKVA (MTI) ja a holdrakéta sima leszálláA világ közvéleménye nagy sa a Holdon. Sir Bemard Lo- érdeklődéssel figyelte a Lu- veil angol tudós, aki a Jod- na—8 útját. Valamennyi nyu- rell Bank rádióteleszkópján gáti hírügynökség közölte a figyelte az űrhajóról érkező TASZSZ bejelentését az űr- jeleket, kijelentette: „Vélemé- állomás Holdra érkezéséről, és nyünk szerint a Szovjetunió a részletes tudományos is- nagyon közel jár a sikerhez. mertetést a műszerek műkő- A pálya utolsó szakaszában déséről. A hírügynökségek sokkal jobb volt az összekötmegállapítják, hogy aholduta- tetés a földi irányító központ zás megvalósításának legnehe- és az űrállomás között, mint zebben megoldható és egy- az előző Luna űrrakéták ese- ben kulcsfontosságú problémá- tében. A kísérlet óriási lépést jelent a sima leszállás elérése felé — amelyhez a szovjet tudósok már nagyon közel járnak.” A DPA szakértőkre hivatkozva írja, hogy a Luna—8 űrállomást már csupán egy „hajszál” választotta el a sikeres sima leszállástól. A nyugat-német hírügynökség ugyancsak az előbbi szakértőket idézve megállapítja, hogy a szovjet tudósok elméletben Valószínűleg már tökéletesen ismerik a sima leszállás technikai feltételeit. A Reuter a teljes siker közelségét azzal látja igazolva, hogy a Luna—8 az előre kitűzött időpontban ért a Holdra „Ha az ellenrakéták teljes csődöt mondtak volna, akkor az űrállomás jóval a kitűzött idő előtt a Holdra zuhant* Amerikai szakértők és a Nasa első nem hivatalos nyilatkozatai is hangsúlyozzák a kitűzött feladat nehézségét. A nyilatkozatok felidézik a hasonló amerikai kísérleteket; a Surveyor űrhajónak már 1963-ban le kellett volna szállnia a Hóidon. A technikai nehézségek miatt azonban az amerikai holdrakéta legjobb esetben 1966 májusában indulhat csak a Holdra — hangsúlyozzák a Nasa képviselői. rendkívüli miniszteri tanácskozásának részvevői . szerint ennek az angol sietségnek csak egy magyarázata lehet, mégpedig az, hogy az angol légierő zambiai jelenléte nem Ian Smith megfélemlítését célozza, hanem annak megakadályo- nak meg lan zását, hogy az Afrikai Egy- kormányának, ségszervezet tagállamainak nél katonai beavatkozását végre tudják hajtani. Vagyis a független Afrika rövidesen tanúja lesz a második angol árulásnak azt követően, hogy az angol kormány nem hajtotta végre a dél-rhodesiai térdre kényszerítését olaj-bojkottot. Megfigyelők azonban úgy vélik, tása, vagyis a Kariba erőmű áramszolgáltatásának leállítása súlyosan érintené többek között Anglia és az Egyesült Államok hadiiparát. Ez olyan bűn lenne, amelyet az angol és amerikai monopolisták nehezen bocsátaná- Smithnek és Ennek fényéérthetőbbé válik Anglia feltűnő sietsége az erőmű megmentése érdekében. Különösen, ha azt Is hozzátesszük, hogy Angliát aggasztotta még egy lehetőség, célzó mégpedig az, hogy Zambia esetleg a Szovjetunióhoz vagy más nagyhatalomhoz fordulhat segítségért. Á felszabadító erők merész lendülettel vívják harcaikat A DNFF felhívása — Johnson tanácskozik — Küldenek-e csapatokat az amerikaiak Dét-Vietnamba ? SAIGON (MTI) helyen intéztek a geriilaharA B—52-es stratégiai bőm- cosok merész támadásokat bázók kedd reggel Dél-^jet- nagyobb erejű elleniéi ellen, nam két térségében intéztek Az egyik ilyen támadás Qul támadási a partizánok félté- Nhon-nál történt, ahol a 7. telezett állásai ellen: Plei Me- flotta vasárnap partraszállt tői nyugatra és a Saigontól tengerészgyalogosait vették körülbelül 80 kilométerrel célba. északnyugatra fekvő Tay Tokiói és manilai jelenté- Ninh térségében sek szerint a vietnami parA Michelin gumiültetvény toknál tartózkodó Kitty Hawk környékén, ahol vasárnap és repulogépanyanajon hétfőn igen heves harcok foly- hetf°n tuz ut^t “■ ^ tűz a tak a Saigont amerikai szó- gépteremben keletkezett és elrivő szerint mSsze t£- hár°m ór4' 50 szabadságharcos esett el. ^uke^U- Két tengerész meg- Saját veszteségeikről az ame- 28 megsebesült - jelentette az amerikai Haditengerészet szóvivője. A VNA jelenti, a vietnami rikaiak nem szóltak. A dél-vietnami felszabadiismertette a néphadsereg melíett működŐ DNFF politikai bizottságának összekötő bizottság tiltakozást november 21-i felhívását, jelentett be a nemzetközi el- amelyet a dél-vietnami ielsza- bizottságnál amiatt, badító eriSkhöz intézett. hogy amerikai repülőgépek A szocialista külpolitika alapelve nemzetközi politika egymást követő eseazt is, hogy a békés egy- mokratikus Köztársaság bémás mellett élést a világ bé- kés városai és falvai ellen. A keerőinek összefogásával rá békés egymás mellett élés lehet és rá is kell kénysze- politikája egyáltalán nem ríteni az imperialistákra. mond ellent annak, hogy gatása a Varsói Szerződéshez genfi egyezményhez, amely Az ENSZ fórumain, a nem- ahol kell, ott a szocialista tartozó egyik országban fel- megtiltja az indokínai orszá- vetkőzi tárgyalásokon, s nyi- világ fegyverrel védi magát! ményeinek sorában tétlenül olyan esemény, amely- gok belügyeibe való beavat- Okozatokban a számos olyan találkozó volt re csak azért kerülhet sor, kozást. S ha ezekhez még országok vezető szocialista politikusai mert vannak olyan kérdések, hozzá tesszük, hogy a szov- többször is kifejtették: a béamelyek megítélésében lehet- jet és a francia álláspont lé- k^s egymás mellett élés gonséges közös alapot találni, nyegében egyformán szembe idézett találkozókra, akár péljT m az elsőnek idézett aiícüók költségeit a "tagálla- ha a nyugati hatalmak is daul f^ter János magyar kül\ látogatásról, a francia mokkal megfizettetni akaró tiszteletben tartják minden uproiniszter megbeszelesére külügyminiszter Szov- amerikai szándékkal, újabb ötszáz teljes területi sérthe- utalunk Rusk amerikai kuljetunióbeli útjáról szólva érintkezési pontot látunk. tétlenségét nemcsak elisme------ rik. hanem gyakorolják is a 2a* bizonyítják, milyen koV a jon manapság, amikor más államok belügyeibe való molyán gondolják a békés az amerikai imperialis- be nem avatkozás elvét, és egymás mellett élés politimasz soziarsasHüj emuimén. --------------------------- -------~— ták gyalázatos agresz- a népek nemzeti önredelke- kaíat> hogy nyílt, világos v arsói látogatása során len- békés egymás mellett élésé- sziót folytatnak Dél-Vietnam zési jogát elismerik akkor is, EZOVal, bélyegzik meg az aggyel vezetőkkel folytatott esz- nek gondolatát, — atnely a népe ellen és a Vietnami De- amikor egy ország társadal- ressziót, az imperializmus mecseréje szintén a jelentő- szocialista külpolitika egyik mokratikus Köztársaság el- mi berendezkedéséről, ügyei- gaztetteit, sek közé tartozik alapelve. Több olyan világ- leni légitámadásokkal kitér- nek a népakarat szerinti Miden olyan lépés amely Krag dán miniszterelnök politikai kérdés van. amely- jesztették szennyes háború- eldöntéséről van szó. A fen- _ kíméletlenül leleplezve az kijelentette: „A tanácskozó- ben lehetséges a közeledés jukat, - vajon időszerű-e a tebb említettekből kitűnik: a agressziót - a békés megolnem a szovjet és a francia ál- békés egymás mellett élés el- békés egymás mellett élés dásokat követeli, közelebb az elmúlt hónapban, amelyet a szocialista világ sajtója és a nyugati lapok egyformán jelentősnek minősítettek. A legfontosabb Couve de Mur- ville francia külügyminiszternek a Szovjetunióban tett látogatása volt. Két másik ese- , . mény, Jens Otto Krag dán még erőteljesebben kell hang- miniszterelnök tanácskozása súlyozni azt a lenini gonszovjet vezetőkkel és Sár agat dolatot, — a különböző tár- olasz köztársasági elnöknek sadalmi rendszerű országok DNFF arra hív fel, hogy ku- december 4-én és 5-én ismét tassák fel és zúzzák szét a támadásokat intéztek a VDK jenki-erőket, az amerikai ban- különböző tartományai ellen, ditakat. lakott területeket és ipari célAz AP megállapítja, hogy a pontokat bombázva, felhívás óta a felszabadító erők merész lendülettel vív- JOHNSON CITY jak harcaikat. Az elmúlt na- Johnson elnök texasi birto- pokban legalább egy tucatnyi kán hétfőn rögtönzött sajtóértekezletén bejelentette, hogy McNamara hadügyminiszter, Rusk külügyminiszter és Bundy, az elnök tanácsosa a nemzetbiztonsági ügyekben felkeresi Washingtonból, hogy együttesen megvitassák az időszerű nemzetközi eseményeket, elsősorban a vietnami problémát. Az elnök szerint' semmiféle döntést nem hoztak még a Dél-Vietnamba küldendő csapató* létszámáról. A szocialista országok államférfiak amikor a tőkés világ politikusaival tárgyalnak — akár az sok természetszerűleg vezettek minden kérdésben láspont között. A minap vét emlegetni? teljes érvényre jutásának ma hozhatja a békés egymás teljes nézetazonosságra, de a Notre Republique, az Ha a kérdésre felelni aka- m®g jelentős akadályai van- mellett élés politikájának erre néni Is számított egyik UNR hetilapja azt irta: runk, elsősorban azt kell fi- na^- Elég itt utalni az olyan győzelmét. A Nagy Októberéi sem. A megbeszélések >.Párizs és Moszkva egyetert gyelembe vennünk, hogy a jenki-típusú agresszióra, mint ri Szocialista Forradalom évminden esetre megerősítették óbban, hogy az NSZK rész- békés egymás mellett élés amilyet a Dominikai Köztár- fordulójának moszkvai ünnepa jószomszédi kapcsolatokat.” vetele bármilyen nukleáris kiteljesedéséért harcolni kell, saság ellen követtek el nem- ségén éppen e gondolat jeNcm sokkal később Róma haderőben igen veszélyes vol- hiszen az nem más, mint a régiben, vagy néhány észtén- gyében mondotta Dmitrij Polmellett, a fiumicinoi repülő- ^ Európa jövője szempont- nemzetközi osztályharc saját- dővel ezelőtt Guatemalában janszkij: „A szocializmus főtéren a gépből kiszálló Sara- jóból... Ez ma a domináló ságos formája —, s ugyan- — de jól tudja mindenki: addig lénye a kapitalizmus fölött kérdés, amely háttérbe szorít- akkor: a békés egymás mel- aligha lehet a békés egymás a szocializmus lényegéből faja a többit’. Tudjuk, hogy lett élés politikája nemcsak mellett élés politikájának kad”. A szocializmus éppen a szovjet és a francia ál- a szocialista országok első- teljes megvalósulásáról be- ereje és igazsága tudatában gat köztársasági elnök len gyelországi látogatásáról szóló első otthoni nyilatkozatában hasonlóképpen a vezető láspont közel van egymás- rendű érdeke, hanem a vi- szélni amig az amerikai ag- áll a béke erőinek élén a ' r- , _______i_______íií-.í nn? a vipfnnmi amerikai a 0- ° ____ ... . . . á llamférfiak megbeszélései nek hasznát említette és kü lön aláhúzta, hogy egy NATO két ország azt vallja, hogy a tőkés országok egyes po- nek a délvietnami szabadság- sében. kérdéország államfőjének látó- vissza kell térni az 1954-es lírikusai. Végül látnunk kell harcosok, s a Vietnami DeGárdos Miklós Eszméletlen pilótával két országot repült át egy Starfighter BONN (TASZSZ) Nyugatnémet sajtójelentések szerint hétfőn este az észak-norvégiai Narvik körzetében lezuhant a Bundeswehr Starfighter F—104—g mintájú sugárhajtású bombázó vadászrepülőgépe. Mint a lapok írják, a repülőgép pilótája elvesztette eszméletét, a gép azonban folytatva útját átrepült Dánia és Norvégia területe fölött. A repülőgép lezuhanásakor a pilóta meghalt. A nyugatnémet sajtóban nemrégiben megjelent közlemények hírül adták, hogy a nyugatnémet Luftwaffe-hoz tartozó Starfighter F—104—g szuperszonikus bombázó vadászgépeket a „NATO parancsnokság ellenőrzése alatt” atombomba hordozó repülőgépekként használják fel