Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)

1965-12-01 / 286. szám

19f5. december 1. szerda. efOenA» ÉVFORDULÓRA KÉSZÜLNEK Fennállásának 15. évfordu­lójára készül a Salgótarjáni Ruházati KTSZ. 1951-ben 43 kisiparos és segéd határozta el a szövetkezet megalakítá­sát, amely azóta nagy fejlődé­sen ment át. A kezdeti egyet­len férfi méretes és konfek­ció részleggel szemben ma már Salgótarjánban 9, vidé­ken pedig 3 helyen — Somos­kőújfaluban, Nagybátonyban, és Pásztón — fejt ki tevé­kenységet, elsősorban a lakos­ság igényeinek kielégítése cél­jából a szövetkezet. A férfi, női méretre készült és kon­fekció áruk mellett női fehér­nemű varrással, menyasszonyi ruhák kölcsönzésével, egyen- ruházat készítésével is foglal­koznak. A KTSZ termékei megyeszerte ismertek. A szö­Szabó Illés, férfiszabász a szövetkezet alapító tagja. Keze alól nagyon sok csinos ruha kerUlt már ki — a vásárlók teljes megelégedésére , (Koppány György felvételei) Kész a teddy-beer kabát. Hogy tetszik a megrendelőnek is, az Trefimann Lajos női szabász keze munkáját dicséri. vetkezetben ma már 71 ter­melő szakmunkás és 9 tanu­ló tevékenykedik. A fejlődést bizonyítja a ter­melés növekedése is. Az ala­kulás esztendejében elért 2,4 millió forinttal szemben az idén már nyolc millió fo­rint értékben termelnek. Eb­ből több mint hat millió fo­rint értékű áru a lakosság közvetlen szükségletét elégíti ki; 1,7 millió forint a .konfek­ció áru értéke. Az egy főre jutó termelési érték csaknem megkétszereződött: 56 ezer forintról 111 ezer forintra. Gazdaságilag is megerősö­dött a szövetkezet. Ma mór 1 257 000 forint a KTSZ sa­ját vagyona. Ennek köszönhe­ti, hogy hitelre csak a legrit­kább esetben van szüksége. A KTSZ, jó munkájáért 1963-ban elnyerté a Kiváló Szövetkezet címet és á ván­dorzászlót. Idei eredményei alapján ismét várományosa e címnek. Á TESTVÉRORSZÁGOK ÉLETÉBŐL A LEGIOBB MESTER a munka és a barátság erőműnél hamarosan megszokták az egzoti­kus turbánt viselő sötétbőrű, szikár embereket, bár kezdet­ben furcsa volt látni a 100 000 kilowatt kapacitású óriási gőzturbina mellett a keleti méltósággal, tempósan mozgó férfiakat. Mindig volt mel­lettük tolmács, s figyelme­sen hallgatták az előadók és az élenjáró dolgozók szavait Sok kérdést tettek fel, mint­hogy messziről jöttek a Szov­jetunióba: Indiából, Bihar állam Energetikai Hivatalá­ból érkeztek, hogy a gőztur­binákat tanulmányozzák. Kezdetben kissé zavarts őket a szokatlan környezet, s az irányukban megnyilvánu­Ellenőrző bizottságok tevékenysége a rétsági járásban A rétsági járás több terme­lőszövetkezetében is hiányzik az ellenőrző bizottságok rend - szeres tevékenysége. Előfordul, hogy az ellenőrző bizottság vizsgálatait, a közös munka ellenőrzését éppen a szövetke­zeti vezetők nehezítik meg. Van gazdaság, ahol fölösleges időpazarlásnak tartják ezt a munkát, lebecsülik az ellen­őrző bizottságok tevékenysé­gét Ezt vitatták meg a napok­ban Borsosberényben a rét­sági járás termelőszövetkezeti ellenőrző bizottságainak elnö­kei. A tanácskozáson sor ke­rült olyan vitás kérdések ren­dezésére is, mint a háztáji területek nagyságának meg­állapítása, valamint a zárt kertekben lévő parlagterüle­tek megművelésének gondja. (Szendckeli/i találkozás Kí‘L s/íiipL ruhákban, IVtH hí 111 eh falakon s hosszú egytraktusos házak még nem monBanak sokat Szendehelyről az idegennek. Am akik először települtek ide Mária Terézia korában, azoknak új házat jelentettek a környező dombok- A né­metországi Fekete-erdőtől jöttek. Makacs volt az agya­gos föld, de ők még maka- csabbak, kifogtak rajta és a kezükhöz, akaratukhoz szelí­dítették. Ha az idők változá­saiban nem lettek volna var­gabetűk. talán már az óhaza nyelvét sem beszélnék. De a történelem viharai több­ször tépázták meg az embe­rek vetését. Mikor a soviniz­mus. mikor a magyarkodó gőg, alig egy évtizeddel eze­lőtt pedig a kapkodó politika különítette el őket. Ezekben az időkben igazán társra csak egymásban leltek. Ez a ma- gukrautaltság őrizte meg ta­lán a nyelvüket is. De szállnak az évek és az idő sok mindent elvégez. A szendehelyi német nyelvet is bíró magyarok ma már re­zignáltság nélkül beszélnek mindenről. Ha múltba néz­nek elkomorul egyik-másik arc, most azonban a ma iz­galma tölti ki az életüket. A lelkűkben nyugalom van. Egy évvel ezelőtt jártam itt utoljára. Akikkel akkor talál­koztam, beszélgettem, most újból megismertek. Futó is­meretségek könnyen elporlad­nak. Úgy látszik ez sem igaz mindig. Vasárnap volt, az NDK egy nálunk vendégeske­dő újságírójával álltunk az fmsz söntéspultja mellett. Eljött megnézni az egykori honrokonokat. Odajött hoz­zám fekete ünneplőben, új kalapjában egy ötven körüli parasztember. összenéztünk kutató kíváncsisággal talán úgy, mint a réglátott katona­cimborák. Aztán elmosolyo­dott. — Ismerjük mi már egy­mást. — No.... no, de.. — Apámmal beszelt, aki valamikor bíró volt. — Ügy van! Aztán hallván a beszélge­tést többen nekibátorodtak a söntésben és odajöttek hoz­zánk, hogy megtapogassanak a szemükkel egy csupa néme­tet. Az iskolaigazgatóval is összefutottunk. Már egész szép kis társaság volt, a gazdais­merősöm kezdte összetolo­gatni az asztalokat, csak mi­vel hangos volt az ivó nem is az énektől, hanem a társal­gástól, kitaláltuk, hogy átme­gyünk az iskolába. Vasárnap az a legcsendesebb ház. Az ajánlatot kétszer sem kellett mondani. A tanári szoba megtelt velünk. — Hogy miről beszélget­tünk? leírnám te­le lenne vele egy kékfedelű iskolai fü­zet. Mindenről. Nem is rend­szerezetten, csak úgy, mintha az ivóban elkezdett diskur­zust folytatnánk. Egyszer megkérdezi a német kolléga, hogyan vannak megelégedve az iskolaigazgatóval? Ö is el­hagyhatta már a negyvenet és ennek a felét itt élte. fla sorjában —Gut! A hirtelen vá­laszra figyelem az arcokat, s látom nem néztek össze, a hang is természetes volt Aztán újabb kérdés. Tehát valóban gut! — Miért nincsen német nyelvű iskola? — Mert oda csak három diák járna — adja meg a választ az igazgató és a töb­biek is bólintanak. Ehhez azt kell tudni, hogy csak mindössze hárman kér­ték a német nyelvű oktatást. A családokban úgy van, hogy mindenki beszél németül. De csak így, vagy úgy. Azért mert már az öregek sem ta­lálnak meg minden szót. A Horthy időkben még azt ír­ták a kérdőívre ami az anya­nyelv iránt kérdezősködött: német. Azt hiszem ma azt írnák — bár ez komikusán hangzana: magyar-német A nevek is érdekesek. En­nek alapján nagyon vegyes származásúnak tűnnék a fa­lu. Sok a megszokott magyar név. 1945 előtt hivatalosan is elvárták a magyarosítást. Rottenhocherből lett Réti. Most is magyarosítanak. Nem sokan. Csak a különbség az, hogy ki-ki önszántából. A Bach név egyszerre emlékez­tet a nagy zeneszerzőre, meg ingerel huncutkodásra is. Kit- kit. Lett belőle Bodonyi. A mcllékízt ébresztő Germánból pedig Garami. Nevet is rajta mindenki a kis társaságban. S talán ha nem az iskolában ülíink, fel sem merül ez a kis nyelvész­kedés. A vendég-kolléga is jóízűt nevet, miután egy he­tes tartózkodása után helye­sen megtanulta a szót: egész­ségedre. IVa ic hát szóba jön a Ca Ildi legfontosabb is a ma, az élet, vagyis a ter­melőszövetkezet. A közös sze­kere bizony itt még eléggé zötyög. Nem is annyira a mun­kával van itt baj, mint in­kább az utakkal. Tapasztalat nem volt és sokan ' sokféle irányba indultak. De most már van egy kitaposott ös­vény. Abba már mindenki meg­egyezik, hogy azt kell elven­ni a földtől, amit a legköny- nyebben, legszívesebben ad: málnát, gyümölcsöt, takar­mányt. S ha ez sikerül a kö­zös szekere alatt is elsimul az út. A jószághoz igen értenek. A szarvasmarhához és csibé­hez is... De kínálkozik egy kis ta­pasztalatcsere is. A kolléga a lovak utón érdeklődik. Ezt Szendehelyen és Németor­szágban is gyorsan kivonták a forgalomból. Volt ebben egy kis sietség. Az esős nyarak, az őszi napok, a ragadós sár figyelmeztetett. A gép ilyen­kor inkább kárt csinált. Meg is egyezünk. Mértékkel ugyan, de kell a ló. FciL mán szó sok minden­IjMH HIC£ ,6l de ki gy6z_ né ezt mind leírni. Néha még a tolmács is zavarban van. Az érdeklődés olyan részle­tes, hogy egy-egy szónál, a szótárra gondolunk, de aztán egy rövidebb elmefuttatás a nyelvi nehézségeket is elsi­mítja. Vagy jó kétórn hossza múlva álltunk fel az asztal mellől. Nem történt semmi különös, csak beszélgettünk, ahogy vasárnap szokás. Én annak örülök, hogy méginkább megismerhettem azt a régi gazdaembert. Gulyás Ernő ló általános, szívélyes érdek­lődéi, de mindezt fokozatosan megszokták, s úgy jöttek az erőműbe, mint a munkahe­lyükre. Aztán közelebbről megismerkedtek és összeba­rátkoztak a munkásokkal és a mérnökökkel; megtanultak valamelyest oroszul, s nagy gyönyörűséget okozott nekik minden helyesen összeállított mondat, minden megtanult új szó. Végeredményben nem volt olyan nehéz megértetni magukat. A háziaknak és a vendégeknek egyaránt közös nyelvük is volt az anyanyel­vükön kívül: a munka és a barátság. „Örömmel közlöm önökkel, — írta Moszkvába az Energe­tikai Hivatal főmérnöke, Od- zsa — hogy a „Masinoex- port” meghívására Moszkvá­ban tanult 10 mérnökünk ki­tűnően megállja helyét a munkában. Mindegyikük ren­geteget tanul elméleti és gya­korlati téren egyaránt. Amel­lett, mint ők mondják, min­dent „pompásan” megszer-,' veztek tanulásukhoz a Szov­jetunióban.” A Szovjetunió sok iparvál­lalatánál 1960 óta tanulnak szakemberek a világ különbö­ző országaiból. Ez a sajátos iskola azért vált szükségessé, mert a „Masinoexport” el­nevezésű országos intézmény évről évre mind több nagy­termelékenységű gépet és be­rendezést szállít egyre több országba. Tanfolyamainak végeztével a hallgatók visszautaznak ha­zájukba: Magyarországra, Csehszlovákiába, Indiába, Af­ganisztánba, Irakba, Jugosz­láviába, az Egyesült Arab Köztársaságba, Kubába és más országokba. A szerzett ismereteken kívül magukkal viszik a Szovjetunió jó hí­rét. De a „Masinoexport” nem­csak a Szovjetunióban fogadja a külföldi szakembereket: gyakori eset, hogy szovjet emberek utaznak a vásárló országokba. Így pl. a „Masino­export” tavaly egy év lefor­isa alatt több mint 200 ki­tűnően képzett mérnököt, technikust és szerelőt küldött külföldi országokba. A „Masinoexport” idén ** még szélesebbkörű ta­nulmányi programot biztosí­tott a külföldi szakemberek­nek. Hogyan tároljuk a vetőSmrgoiiyáí ? A hűvösebb, hidegebb idők megérkezésével gondoljunk a burgonya téli megóvására, tárolására, a prizmák ellen­őrzésére és kezelésére. A termelőszövetkezetek egy részéhez jelentős mennyiségű vetőburgonya érkezett, és még most is jönnek a burgonyá­val megrakott vagonok. A termelt burgonya felújításá­ra szolgál mindez. Ezért a vetőgurgonya tárolása külö­nös gondosságot, kíván. Felkészülni a tárolásra A téli tárolás alatt — bár­milyen módon történik is az — arra ügyeljünk, hogy a burgonya ne melegedjen fel túlságosan, de ne tegyük ki a gumókat fagyveszélynek sem. A meleg és a hideg is kedvezőtlenül befolyásolja a csírázást. A burgonyagu- rnó a prizmában is lélegzik és e közben hőt termel. Mi­nél nagyobb a gumók hő­mérséklete, annál erősebb a légzés. A meleg elősegíti a különböző rothasztó, bomlasz­tó gombák és baktériumok elszaporodását, kártételét Elsődleges követelmény te­hát, hogy a száraz szalma­takaró alatt jól lehűtsük a burgonyát, mielőtt a prizmát leföldelnér.k. Itt azonban ügyelni kell arra, hogy meg ne fázzanak a gumók. A té­li tárolást csak akkor kezd­jük meg, ha a prizmában levő burgonya hőmérséklete 3—5 Celsius foknál nem na­gyobb. Ilyenkor már a le­vegő hőmérséklete is tartó­san lehűlt és erősebb fagyok­ra lehet számítani. Milyen legyen a szalmatakaró? A burgonya prizmázásánál figyelemmel kell lenni a priz­ma helyes méretezésére és a szalmatakaró vastagságára. A prizma készítésűnél alap­vető, hogy inkább legyen egy-két prizmával több, mintsem a méretek megvál­toztatásával túlzottan széles, vagy magas prizmákba rak- íuk a burgonyát. Ne legyen nagyobb a prizma alapszé­lessége 120—130, magassága í'O—70 centiméternél, hosz- sza pedig 20—25 méternél. Gyakran tapasztaljuk, hogy a burgonyaprizmát vékony, 15—20 centiméteres szalma- téteggel takarják le. A szal­matakarót vastagabb földré­teggel pótolják. Ez azonban nem védi a burgonyát a fagytól. A hidegtől a szal­ma védi a gumókat, amely szigetel. Fontos, hogy a szal­ma száraz, törekmentes és csszenyomottan 40—50 centi­méter vastagságú legyen. Egyes helyeken a prizmák­ba kukoricaszárból, vagy szal- makötegből készített szellő­zőt állítanak. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy az ilyen szellőzőnyílások létesítése inkább káros, mint hasznos. A nyílásokon beszivárgó ned­vesség ugyanis romlást idéz­het elő a burgonyában. Hely­telen a burgonyát pincékben tárolni. Ez ugyanis többféle veszéllyel jár. A pincék hő­mérséklete rendszerint ma­gi sabb az optimális három­öt foknál, így a burgonya könnyen bemelegszik és csí­rázásnak indul. A prizmák ellenőrzése A leföldelt burgonya priz­mák hőmérsékletét lehetőség szerint hét-tíz naponként el­lenőrizzük. A prizma vizs­gálatát és a hőmérséklet mé­rését a téli időszakban csak fagymentes órákban végez­zük. Minden egyes vizsgálat után a szalma- és földtaka­rót megfelelő módon meg kell igazítani, nehogy a nyi­lasok mentén a burgonya megfagyjon. Fagymentes na­pon helyes megbontani egyes prizmákat és ellenőrizni a gumók állapotát. Különösen azoknál a fajtáknál érdemes ezt a munkát elvégezni, ame­lyek érzékenyek, mint pél­dául a Pierwiosnek, vagy a Sperbes fajta. Amennyiben a prizma hő­mérséklete a plusz öt fokot meghaladja, a hőmérsékletet naponta ellenőrizni kell. Ha a hőmérséklet nem csökken, hanem tovább emelkedik plusz hat-hét fokra, akkor 120—150 centiméteres csi­kókban húzzuk le a prizmá­ról a földtakarót, lazítsuk meg a szalmaréteget, hogy a prizma szellőzzön. Éjsza­kára természetesen a prizmát újra földelni kell. Ha az ismételt szellőzteté­sekkel sem sikerül a priz­ma hőmérsékletét a kívána­tos mértékben csökkenteni, nyilvánvaló, hogy a prizmák­ban levő gumók góconként, esetleg általánosan romlás­nak indultak, és ez idézi elő a prizma felmelegedését. Ilyen esetekben fagymentes napon a prizmát bontsuk meg és helyben vagy védett színekbe, pajtákba, hordva a vetőburgonyót válogassuk át Az átválogatott, megszikkadt gumókat újból prizmákba rakhatjuk. Bontsuk meg a prizmát, akkor is, ha a szal­matakaró átnedvesedett és újra száraz szalmával borít­suk be a burgonyát. Barlai Gábor <#

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom