Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)
1965-12-25 / 307. szám
19(55 december es úrimba* WOG R H T) O KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Beüthetni királyok Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta — biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem. Segíts, édes Istenem! T)fLi alkony Aránylanak a halvány ablakok ... Küzd a sugár a hamvazó sötéttel, fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel, a hősik messze. selyTnesen ragyog. Beszélget a kályhánál a család, a téli alkony nesztelen leszállóit. Mint áldozatra készülő leányok, csipkés ruhába állanak a fák. Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Ügy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád. Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. A hazatérő félve, csöndeseit lép, retteg zavarni az út szűzi csendjét, az ébredő nesz álmos, elhaló. S az ónszín égből, a halk éjszakában táncolva, zengve és zenélve lágyan fehér rózsákként hull alá a hó. JANKOV1CH FERENC a dl dóm ál Pöntölei kocsonya, karácsonyi káposzta, úgy vigadtunk mellette, majd fölrepült Pöntöle. Ajjajjaj! hajjajjaj! Körülöttünk gyertyaszag. hárman voltunk férfiak, mint a háromkirályok — papjai a pohárnak. Ajjajjaj! hajjajjaj! Az asztalon volt egy fa, ott kártyáztunk alatta; szagos kártya, 6 dió, csattogott a tökalsó, — Ajjajjaj! hajjajjaj! Veszekedtünk kórusban, kibékültünk Jézusban, — forró tea, gesztenye, hideg éjféli mise — Ajjajjaj! haj jaj jaj! Még az volt ám, barátom, az igazi karácsony1 Apám meg én, ihajlá! újra ettünk — ittunk rá. Ajjajjaj! hajjajjal’ Lefeküdtünk hajnalban, fölébredtünk déltájban, szentölgette már jeges orrunkat a húsleves. Ajjajjaj! hajjajjaj! Így tartottunk áldomást, hogy a Jézus rgnk talált, esztendőig bőjtöltünk: karácsonykor csak ettünk. — Ajjajjaj! hajjajjaj! KORNEJ CSUKOVSZK1J (Mi DCuráesűtup Gyermekeinknek újra lesz idén Vidám karácsonyfájuk s rajta fény. Nemrégen még a fenyőfák között Gonosz golyó szállt és süvöltözött. S komoran nézték a sötét fenyők, hogy napról-napra a szemük előtt Kegyetlen ellenség kínozta meg, Ki védtelen maradt: a gyermeket. De elmúlt már a szenvedés, a kín! A városokban s falvakban megint Szabad hazában boldog gyermekeknek A fákon vidám gyertyák integetnek. Békés István fordítása JOBBÁGY KAROLY Bicikli betlehem (EMLÉK) Leterítettünk két sátorlapot a szalmás pelyván, aztán jó nagyot nyújtózva, fehér pokrócunk alatt vártuk, hogy jöjjön el a virradat. Karom alatt a szalma zizegett s a béke lengett a fészer felett, ahol megszálltunk, fáradt katonák áltálkocsizva sok falut, tanyát. Egy pisszenés se volt. A hangtalan estében szinte láttam önmagam: A lábaimnál — Ó, hogy ropogott! — lovaink ették még az abrakot. Csak ők dobogtak. Lehelletüket éreztem szinte a fejem felett. S aludtam volna, olyan boldogan, mint kisgyerek, ha ünnep-este van, de mint Jézus, a szűk betlehemijászolban, kezdtem én is érteni s érezni, hogy még sokat szenvedek. — És föl-föl nyögve néztem az eget. SZERGEJ MIHALKOV Cf-tny o iác'ika Vágok egy kis fenyőfát ma, Elviszem az iskolába! Fenyöcskémen bizony még csak Gyantás toboz csügg, meg jégcsap. Törzsén sárga gyantacsepp, Gyantán hópehely remeg. Jön a farkas: — Hova, hova A fenyővel, emberkoma? Még ellopják, gyorsan tedd be — egy-kettő — a bekecsedbe! Rámkopog a harkály csőre: — Csinos fenyő — de még pőre! Cseng a jégcsap, mint az üveg, Fenyőfámon fehér süveg ... Harkály, farkas, róka koma: Nézd, sítalpon futok tova. Havas erdő fenyőfája: A világon nincs is párja! Ünnepre tarka dísz ragyog Csúcsáig minden ágán, Szikrázó gyertya-szalagok, Hétszínű, szép szivárvány. Ezüstharang, fenyőillat, Aranymadár, bíborcsillag! S fehérprémes, nagy subába’ Télapó lép a szobába ...! — Ide, ide, cimborák — Nektek hoztam ezt a fát! Békés István fordítása WEÖRES SÁNDOR Qlől a dér Női a dér, álom jár, hó kering az ág közt. Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt. Én is, ládd, én is, ládd, hóban lépegetnék, ha a jeges táj fölött karácsony lehetnék. Hó fölött, ég alatt nagy könyvből dalolnék fehér ingben, mezítláb, ha karácsony volnék. Viasz-szín, kén-sárga mennybolt alatt járnék, körülvenne kék-eres halvány téli árnyék. Kis ágat öntöznék fönn a messze Holdban. Fagyott cinkék helyébe lefeküdnék holtan. Csak sírnék, csak rínék, ha karácsony volnék, vagy legalább utolsó fia-lánya volnék. JÓZSEF ATTILA Diaié a muht Pompás, fehér Karácsony-éjen Kidobta a szikrázó hóba, Kidobta a havas semmibe Magzatját a papék Katója. Aztán Kató, a kis cseléd-lyány, Szédülve, tántorogva, félve, Ahogy illik, elment maga is Éjféli, szent, vidám misére. Kató gazdája, az izmos pap S falusi nyája énekelnek: „Dicsértessék az egek ura, Hogy megszületett az a gyermek, GUILLAUME APOLLINAIRE Cfmyék A hegyes sipkájú fenyők Hosszú köntöst öltöttek ők Akár az asztrológok Rajnai hajóknak ledőlt testvéreknek intve bókot. Tudják a hét ars titkait Megtanították bátyjaik Vén fenyők nagy poéták S tudják ragyogni sorsuk itt Szikrázóbban mint a planéták. Csillaggá válva fényleni Szelíden és hóval teli Minden karácsonyestén Hosszú karjukkal ünnepi bűvöletükben - esedezvén. A fenyők szép muzsikusok Éneklik tűnt karácsonyok dalát az őszi szélnek, Vagy súgnak komoly mágusok Ha zeng varázsigét az égnek. A fenyőket ha tél zokog Fölváltják fehér kerubok Lengetve hosszú számyok Nyáron tudós rabbinusok A fenyők vagy öreg leányok. Fenyők kóborló orvosok Nyújtják a gyantabalzsamot. Ha a hegy szülni fekszik S mikor az orkán háborog Egy-egy vén fenyő nyög s lefekszik. Rónay György fordítása ADY ENDRE Az a gyermek, ott Bethlehemben”. Kató fölsír a papi szóra S az a gyermek, a bethlehemi, Könnyezve tekint le Katóra. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyát hat marékkai, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, Aki szerecseny király. Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok! (
