Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)

1965-12-19 / 302. szám

1965. december 19., vasárnap NÖG R A D 5 Jól választottam? Mezőgazdasági tanulók beszélnek m Széles Károlyról az első látásra senki sem hinné el. hogy Kallón ék pedig a köz­ség igencsak kiesik a városi divat „hatóköréből’'. Jóképű, fekete gyerek. — Mi a véleményed a szak­mádról, a falusi életről? — tesszük fel Karcsinak a kérdést. — Ismerek egy közmon­dást, amely így szól: „Anyám, én nem ilyen lovat akartam” — idéz szellemesen. — Ezt nem a mezőgazdaságra ér­tem. mert nekem az a vé­leményem, hogy igenis meg lehet élni falun is. A köz­mondás azért jutott az eszem­be, mert három évvel ez­előtt, mikor jelentkeztünk mezőgazdasági szakmunkás­nak, azt mondták, hogy gép­szerelők leszünk. Később az­tán kiderült, hogy szántóföl­di növénytermesztő gépészek. Így lettem én szimpla trak­toros ... — Csak nem nézed le a traktorosokat? — Dehogyis, sőt! — tilta­kozik. — Ültem már trak­toron is, nem legényálom. Jelenleg kovács, lakatos munkákkal foglalkozom. Sze­retném megszerezni a szak­munkásvizsgát ebből a szak­mából is. Nem emiatt kese­redtem el, hogy falura ke­rültem. Én akartam így! Az bánt. úgy érzem becsaptak három éve ... A kis Hriagyel Erzsébet még harmadéves szakmun- késjelölt. Tejgazdasági szak­munkás szeretne lenni. Csen­des, szorgalmas lány. ö még kisebb, eldugottabb faluban él. dolgozik, mint Széles Kar­csi. — A szomszéd községben lakom, Nógrádsápon — mond­ja, s nem válaszol azonnal a kérdésre. — A járásiak kér­tek meg, hogy Legéndre jöj­jek a termelőszövetkezetbe, mert nagyon gyenge volt az állattenyésztés. Nem fogad­tak szívesen. Nem mondták, de megéreztem, amit mon­dani akartak: „Mit akar itt ez a gyerek? Még hogy ő segíteni?” Nagyon bántott, s megfogadtam magamban, nem hátrálok meg. Az első örömöm már megszületett. A tejzsír eddig nem érte el a három százalékot, most már több mint négy százalék. Ta­lán ha bebizonyítom, hogy értek a szakmához, az ered­mények még jobbak lesznek, a legéndiek is megkedvel­nek ... Mindezt enyhe mélabúval mondja Erzsiké. Éántja a dolog, s nem tudja megfej­teni az okát. A szakmáról nem beszél. De mindennél többet mond, hogy ilyen kö­rülmények között is szívesen dolgozik. Vass Katalin kertész szak­munkás a nagybátonyi ter­melőszövetkezetben. Négyen dolgoznak a kertészetben/ Együtt tanultak, s együtt szer­zik meg a gyakorlatot is. Kati a legbátrabb közülük, aki el meri mondani a vé­leményét. — Mi a véleményem a szakmáról? — kérdez vissza. — Milyen szakmáról? A ker­tészetiről? Nem is tudom, mert mi nem végzünk szak­munkát. Egyébként mindany- nyian nagyon szeretjük ezt a szakmát. Különben néni vá­lasztottuk volna. Csak az a baj, hogy jobb híján burgo­nyát válogatunk. Az ifjú szakmunkások azon­ban nemcsak ezért elégedet­lenek. Azért is, hogy rend- szertelenül fizetik őket. — Ha fizetnek — mondja Kati —, mert sok munkát ki sem fizetnek. Legyen ked­ve aztán a fiataloknak dol­gozni! Továbbképzés, szórakozás, a jövő? Erre Kati nem tud válaszolni. Sok mindentől függ. Egyelőre a legnagyobb gondjuk, hogy a szakmájuk­nak megfelelő munkát kap­janak. Ez is valami! Horváth Béla másodéves zöldségtermesztő szakmunkás­jelölt. A pásztói közös gaz­daságban dolgozik. Derűlá­tóan nyilatkozik . i — Szeretem a szakmámat. Ügy érzem jól választottam. Szeretnek és segítenek a ter­melőszövetkezetben is. Hogy ez mindig így volt-e? Nem. régebben volt itt két zöld­ségtermesztő tanuló. Elmen­tek az iparba, mert senki sem törődött velük. Azóta so­kat javult a helyzet. Ren­des fizetést kapok, minden juttatást megadnak, ami jár. A szövetkezet vezetői belát­ták, hogy másképp nem lesz utánpótlás, ha nem tőrödé­nek a fiatalokkal. Még kel­lene ide jónéhány fiatal, csak lenne elég jelentkező ... Égi pehely? Fagyott víz 151 Elégedettek, vagy elégedet­lenek ezek a fiatalok? Ez olyan változó, mint a kü­lönbségek a termelőszövetke­zetek között. Nem lehet ka­tegorizálni, hogy a gyenge szövetkezetben rossz a so­ruk a tanulóknak, szakmun­kásoknak, az erős szövetke­zetekben pedig jó. Mind jobb a dolguk, de még mindig nem könnyű! De hogy meny­nyi fiatal marad a mező- gazdaságban, s hogyan sza­porodik a • számuk, az nagy­részt a felnőttektől, a gazda­ságok vezetőitől függ. A fia­talok meghálálják a bizal­mat, a törődést s nyilván oda húznak, ahol érzik is ezt. Legyen az a világ leg­keresettebb szakmája, jó fi­zetés, ha valahol hanyagság, nemtörődömség uralkodik, előbb-utóbb megszöknek on­nan az emberek. A fiatalok a legtöbb helyen most is­merkednek a szakmával. Ne vegyék el a kedvüket! Pádár András öívennél több Táros és munkáslakótelep épül Csehszlovákiában A mai Csehszlovákia egyik legjellegzetesebb vonása a nagyszabású lakásépítkezés. Az utolsó két évtized folyamán csupán a városokban több mint egymillió új lakás épült. Nagy új lakónegye­deket láthatunk Prágában, Bratislavában, Brnoban, Ost- ravában és más ipari központokban. Eszak-Csehszlovákiában a kormányhatározat alapján lebontásra ítélt Stary Most egész lakosságát áttelepítik a most épülő új Most városba, amelynek 60 000 lakosa lesz. Kelet-Szlovákiában egészen új arculatot kap Kassa. A város lakásállománya az utóbbi időben kétszeresére nőtt. Tömegesen épülnek új lakások a Kelet-Szlovákiai Kohászati Kombinát építői, kohászai és olvasztáral szá­mára. A csehszlovák városokban és munkás-lakótelepeken évente több mint 90 000 lakást adnak át. — Júj! Kiszakadt az an­gyalkák dunnája! — ,visito- zott egy pöttöm kölyök az óvoda udvarán, és öröme ak­kor lelt teljes, mikor falat- nyi kezével el is kapott egyet az „égi pehelyből”. Az óvónéni kint volt, hal­lotta. Leguggolt az apróság elé, és elmagyarázta neki, hogy miből van az eső. Aztán, mikor a gyerekek bementek a jó meleg terembe, lavórban havat vitt utánuk, és mindnek megmutatta, hogy a hó is csak eső: fagyott víz. Közönséges lé. Aztán elolvadt a novemberi hó. majd december elején új­ra esett. Ugyanaz a kisgye­rek újra felkacagott az udva­ron ... az angyalkák dunná­ja... de öröme már nem volt teljes: félszemmel odapillan­tott az óvónénire. Az tudta, honnan fúj a szél, és este be­szélt a gyermeket naponta hozó-vivő nagymamával, aki türelmetlen udvariassággal hallgatta egy darabig, majd kifakadt: —■' Márpedig én nem tudok mást mondani egy apróság­nak! Engem ne is tessék agi­tálni! December ötödikén és ha­todikén pirosködmönös, hó­fehér bajszú és szakállú em­ber járta a várost. Szabályos Mikulás kereste föl az óvo­dákat. A jóságos Szent Mik­lós, aki minden évben meglá­togatja a gyerekeket, és érde­mük szerint oszt a rosszaknak virgácsot, a jóknak diót, mo­gyorót ... Szabályos volt még a nagy püspökbot is a ke­zében, amivel alig fért föl a buszra. A megállónál csapat­ba gyűltek a gyerekek, és boldogan kiáltoztak: „Modem Mikulás, forintja is van neki!” Egy idősebb apa érdes szi­gorral utasította rendre ötö­dikén délben az unokáját: — Ugyan, kincsem! Csalás az! Krampusz nincs, Mikulás nincs! Valamelyik óvónéni öl­tözött be maskarának! Egy négyéves gyereknek azt már fölösleges lett volna ma­gyaráznia, hogy negyven év­vel ezelőtt, mikor ő elemi­be járt, kapott két szem szaloncukrot, és az iskolaigaz­gató hosszú beszédet vágott ki vitéz nagybányai Horthy Miklós dicső tetteiről... Mert Mikulás napja a lovastenge­rész hatalomrajutása után lett „jelentős” ünnep Magyar- országon. Mikor a két történetet me­sélték, rögtön világos volt, hogy a kettős nevelés lénye­gét ennél oktatni sem lehet­ne jobban. Mégis, mikor a véleményemet kérdezték, csak a vállamat tudtam vonogat- ni. Félretettem az ügyet, mint­ha vártam volna hozzá még valamit... A napokban a piacon men­tem át. Nagy csoport apróság­ra lettem figyelmes, akiket óvónők vezettek. A karácsony­fákhoz. Előttük vásároltak egy szép példányt, és közben ma­gyarázták nekik, hogy: „most ezt szépen elvisszük az oviba,- aztán az ajándékokat, amit a boltban vásárolunk, majd alá­tesszük, és mindenki kiválo­gathatja a sajátját. Értitek, gyerekek?”. Talán értették. Talán nem. A legtöbbjének kicsit unatko­zó. kicsit ráncos volt az ar­ca. És akkor eszembe jutott a saját 4—6—8 éves korom ... Fogalmam sincs, édesanyám hol, hogyan, mikor díszítette föl a fát, de Karácsony esté­jén mindig ott állt az aszta­lon ... Nem gondoltam én ak­kor a keresztény miszticiz­musra. Az egész metafizika hidegen hagyott... A csillag­szóró pattogását figyeltem, a gyertyafény imbolygását, ahogy meg-megcsillant a zöld lomb közé aggatott díszeken. Meg a szaloncukron, csoko­ládékon: azokat meg lehet enni; azokat már másnap lop­kodni kezdtük a testvéreim­mel. A „lopás” és az előző esti csodálatos élmény soha­se zavarta egymást: így volt Karácsony a Karácsony. — (És harminc év távlatából is elszorul a szívem arra a gon­dolatra, hogy mi lett volna, ha az a „titokzatos személy” csak egyetlen Karácsony estén is elfelejtette volna beállíta­ni az asztalunkra a feldíszí­tett fát?... Sokkal szegényebb lett volna a gyermekkorom. Szomorúbb. Mi ellensúlyozta volna azt a bántást, mikor a pap hittanórán padba verte «• fejemet, mert nem tudtam el­sorolni például a hét szent­séget?) Arra is emlékszem azon­ban, mikor tízegynéhány éves koromban fölfedeztem, hogy az egész csak mese. Hogy édesanyám már hónapokkal előbb kuposgat erre az alka­lomra. És akkor nem zavart ez sem. Akkor jutottam ser­dülőkorba, akkor kezdtem sa­ját szememmel, saját magam­nak fölfedezni a világot... Mi sem logikusabb, mint­hogy gyermekeinket a mo­dern természettudományok alapján neveljük. Egyszerűen nevetségesek lennénk, ha nem ezt tennénk — és nem csupán azért, mert a marxizmus—le- ninizmus talaján állunk, ha­nem azért is, mert 1965-öt írunk. De meg lehet-e szüntetni a misztikumot — nem. a vallá­sost, mert azt igen, hanem az emberit? ... Pontosabban fo­galmazva: szabad-e megszün­tetnünk egyes érzések titok­zatosságát, egyes érzelmek tu­datalattiját? Jót teszünk-e a jövő nemzedékeknek, ha meg­fosztjuk őket a rácsodálkozás'. a megtalálás örömétől? ... Elképzelhetünk-e például olyan jövő társadalmat, amely­nek ifjú tagjai olykor nem telnek csordultig az érthetet­len, titokzatos, de megtalált szerelem csodájával?!... Pe­dig az élet biológiai folyama­tát is a modem természettu­dományok alapján oktatjuk, és kell oktatnunk! Mindezek nem is kérdések, mert a válasz világos és egy­értelmű. Elvben. Kétségtelen azonban, hogy gyakorlatban nehezebb különbséget tenni. Változó korunk mindennap­jaiban így fordulhat el, hogy a kettős nevelés nem csupán az óvoda—iskola és a család viszonylatában lehetséges, ha­nem a hivatalos nevelésen be­lül is. Kunszabó Ferenc „Talán én különb ember vagyok?..“ Mozaik-szemek dr. Herz Sándor életéből 1965. december 5-én Losoncon a helyi párt- és társadalmi szervezetek, valamint Nógrád megye küldöttei ünnepélyes kere­tek között, születésének 90. évfordulója al­kalmából megkoszorúzták dr. Herz Sándor­nak (1875—1938), a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő harcosának emlék­tábláját. A Herz emlékünnep'ség keretében CsKP losonci helyi szervezete a párt régi tagjai és a megjelent vendégek részvételé­vel baráti találkozót rendezett az Orava Szálló éttermében. Áz ünnepelt kommunista kiváló embersége és szlovák barátainak szí­vélyes vendégszeretete nyomán a jelenlé­vőkben mélyről fakadt, szép emlékek és gondolatok ébredtek. Ezekből adunk most közre egy fűzért abban a hitben, hogy se­gítségükkel kirajzolódik majd az olvasó­ban dr. Herz Sándornak az emberekért, a társadalomért élő kiváló kommunistának vonzó egyénisége. SOPUCH DEZSŐ a CsKP losonci szerve­zetének elnöke: Mi dr. Herz Sándor elvtársban 1921-ben alakult pártunk egyik alapító tagját tisz­teljük. Fáradhatatlanságát, törhetetlen e;v- húségét mindenkor példaképül állítjuk párttagjaink elé Herz Sándor a magyar kommunisták pártjának építésében is nagy érdemeket szerzett. A Szovjetunióban is több mint fél évtizeden át dolgozott, mél­tán tekintjük tehát őt a nemzetközi mun­kásmozgalom kiváló harcosának. OZSVART LŐRINC, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának munkatársa: Amikor most elhoztuk Herz Sándor em­léktáblájára a tisztelet és az emlékezés ko­szorúját, arra gondoljunk, hogy milyen ön­zetlenül dolgozott ő az 1920-as években, salgótarjáni tartózkodása idején pártunk erősítése érdekében. Soha nem felejtjük el azt sem, hogy a megyénk munkásmozgal­mának helyzetéről % feladatairól tárgyaló 1028-as losonci, Kun Béla vezette pártkon­ferenciának is ő adott otthont. E cseleke­detével nagy mértékben járult hozzá me­gyénk munkásmozgalmának akkoriban kez­dődő fellendüléséhez. SULYOK ANDRÁS: Herz elvtárs élen járt a pártjaink kö­zötti kapcsolatok kiépítésében. Három al­kalommal is küldtek hozzá Salgótarjánból a 20-as évek végén. Röpcédulákat vettem át tőle. Egyszer két, a többi alkalommal egy-egy bőrönddel. A röpcédula nekünk ak­kor a legfontosabb harci eszközeink közé tartozott. Soha nem felejtem el azt a féltő, szinte atyai vendéglátást és gondoskodást, amellyel fogadott és utamra indított vissza­felé. FRISNYIC MIHÁLY, a losonci Nemzeti Bizottság elnöke: Herz elvtárs kiváló közéleti ember volt Mint Losonc egykori kommunista szenáto­rára ma is szeretettel emlékezik városunk mindén lakója. Losonc polgárai, a környék lakói, egykori betegei nagyon sokat mesél­nek róla. Sajnos az idő múlásával azok, akik személyesen ismerték, mind keveseb­ben vannak, emléke mégis egyre eleveneb­ben él szívünkben. SINKA GYULA: Az 1928-as losonci konferencia idejéből jut eszembe. Amikor a tanácskozás részt­vevői — többen közülük felkötött állal — gyülekeztek a fogorvosi rendelőben, így tréfálkoztak egymással: — Fáj a fogad? — kérdezte az egyik bányász. — Fáj bizony a szocializmus megvalósulására — felelte a másik. Herz elvtárs szovjetunióbeli tartózkodása idején sűrűn fordultak a levelek Moszkva és Losonc között Gyakran írtunk egymás­nak. Különösen arra a levelére gondolok. sokat, amelyben részletesen megírta, ho­gyan építik a moszkvai fogklinikát. Arról persze nem írt, a szerénysége nem engedte, hogy ő is hordta a téglát és keverte a mal­tert GREGOR LÁSZLÓNÉ: Valamikor az első világháború után tör­tént. A munkásotthonban nem volt taka­rítónő. Mit tehettünk egyebet, mint felvált­va magunk végeztük a munkát. Részt kért a takarításból Herz elvtórs is. Amikor raj­ta volt a sor, szerettünk volna helyette is kitakarítani, de, nem tudtunk elég korán menni, mert őt, mire odaértünk, már min­dig az otthonban találtuk munka közben. Amikor kérdőre vontuk, így válaszolt: „Mi­ért nem takaríthatok én is? Talán én kü­lönb ember vagyok, mint ti?” 1924-ben a kávéházból elbocsátotték a kétgyermekes pincért. Herz elvtársnak rög­tön kész volt a terve: „Tudjátok mit, ad­dig járunk a kávéházba, míg a pincért visz- sza nem veszi a tulajdonos.” Háromszor leptük el a kávéházat és negyedszerre már nem kellett mennünk, mert a pincér újra el­foglalhatta munkahelyét Persze, mentünk mi azután is a kávéházba egyenként, vagy párosával, de igy csapatostul, tüntetni már nem kellett betérnünk. POTECSNIK ARANKA: A fiatalok nagyon szerettek kirándulni, táborozni. Herz elvtárs tudta ezt, és hogy előteremtse erre a célra a költségeket szé­leskörű gyűjtéseket és ma is emlékezetes előadásokat rendezett. Neki köszönhetem, hogy életemben először eljutottam egy tát­rai táborozással egybekötött ifjúsáai isko­lára. WEIL JENŐ. Herz elvtárs minden alkalmat megraga­dott arra, hogy szervezze, nevelje Losone ifjú és felnőtt lakóit. Hogy mást ne mond­jak, ő szervezte meg városunkban az Anti­alkoholista Ligát is, melynek ő volt példa­mutató vezetője. MÁJ BÉLAnE; Egyszer Herz elvtárs vezetésével torna­ünnepélyt rendeztünk és miközben a nagy­teremben folytak a gyakorlatok, a belső szobában gyűlést tartottunk. NÁDASI BÉLA: A mi falunkban, Rappen sűrűn megfor­dult Herz elvtárs. Mindig gyalog járt. Nem­csak hozzánk, de még a 25 km-re lévő Pa­rtééra is gyalog ment. Machdel Alfrédné, aki ugyancsak itt ül köztünk megmondhat­ja, hogy az ő lakodalmába is az apostolok lován ment el. Rappon én voltam Herz elvtárs futárja. Ha ő megérkezett először mindig engem keresett és megmondta, hogy rendelés után hová hívjam össze az embereket Volt úgy, hogy szívesen beszélt mindenkinek, sokszor éjfélig is okosított bennünket Ha azt is mondta: „kis Nádas:, ma csak a megbízhatókat hívd” — akkor is tudtam, hogy kinek kell szólni. Előadá­sai után hazakísértük és útközben is állan­dóan tanított bennünket Olyan jó volt hallgatni! De nemcsak a szavai voltak jók, hanem a tettei is. A köztünk levő Megye­ri Alajosnak is 1923-ban két platina fo­gat csinált ajándékba. Egyszer meg édes­anyám ment el hozza rossz fogaival. A dok­tor úr rendesen megkérdezte tőle, hogy mit fizet, Herz elvtárs csak ennyit mondott: „Nevelj a fiadból becsületes munkásembert, jő kommunistát, az lesz az én igazi fizet­ségem!” Édesanyám talán sohasem,, én is csak később értettem meg, hogy a doktor úr, a Herz elvtárs. milyen szép árat kért tőle. Kovács .Tán**

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom