Nógrád. 1965. november (21. évfolyam. 262-285. szám)
1965-11-14 / 272. szám
4 NÖOR ß, T) TíWS. november 14., vasárnap. 3 ÍIV Wlli íWiiií M A „megyei“ szó írásmódjáról A megyei tanacs egyes osztályain, iskolákban és a nyomdában sok vitára ad okot a megyei szó kezdőbetűje. Természetesen nem csak nógrádi problémáról van szó Egyesek a kis-, mások a nagybetűs írásmód használatát tartják helyesnek. A kisbetűs tábor hívei azzal érvelnek, hogy a megyei szó melléknév, a melléknevek pedig kisbetűvel írandók. (Pl: falusi, alföldi, megyei stb.) Érvelésük helyes. Mások azt bizonygatják, hogy a megyei szó intézmény- név része, márpedig a több szóból álló intézménynevek elemei (szavai) általában nagybetűvel írandók. (Pl: Magyar Távirati Iroda, Megyei Könyvtár stb.) Ez az okfejtés sem helytelen. A kis és nagy kezdőbetűk használata bizony nagyon r.ehéz területe helyesírásunknak. A „megyei" szót is általában kisbetűvel kell írni. de bizonyos esetekben indokolt lehet a nagy kezdőbetű. Kisbetűs írásmód indokolt a következő mondatokban: — Zárszámadásra készülődnek a Nógrád megyei termelőszövetkezetek. — Hajdú-Bihar megyei küldöttség járt megyénkben. — Mickolc megyei jogú város. — A megyei tanácsok hatásköre tovább bővül. — Ülést tartott a Pest megyei Tanács. Vitára éppen az utolsó mondatban szereplő eset ad e legtöbb okot Intézményneveinkben csupán a lényeges szavak írandók nagybetűvel. A megyei szó a „Pest megye” földrajzi név — „i” melléknévképzős utótagja. Külön írandó, és nem tekinthető lényeges elemnek. Címzésben is ez tehát a helyes: Nógrád megyei Tanács — Salgótarján. A megyei tanács hivatali bélyegzői ne tévesszenek meg senkit! Azokon ugyanis általában csupa nagybetűs felirat található. (Sünden szó minden betűje nagy, a körbélyegzőn is, a fejbélvegzőkön is.) A megyei szót éppen olyan tévedés volna nagybetűvel írni, mint a Lenin téri Iró- szerbolt elnevezésben a téri szót. (Téri.) Nem kifogásolható azonban a nagybetűs írásmód az ilyen címzésben: — Megyei Tanács — Salgótarján. Ebben az esetben a Megyei szó a „Nógrád megyei” szerkezetet helyettesítve (mint a hivatalos név növidebb formája) az intézménynév lényeges szava lett (A kisbetűvel kezdődő címzés különben is mindenkinek szemet szúrna.) Az alábbi mondatok talán segítik a kérdéses szó ilyen vagy olyan írásmódjának világosabb megértését: - A Nógrád megyei Megyei Könyvtár új otthont karott — Balassagyarmaton székel a Nógrád megyei Megyei Bíróság. — A Nógrád megyei Tanácsa nagytermében ünnepélyes tanácsülésre hívta össze a megyei tanácstagokat (Elnézést kérek a megyei szó gyakori szerepeltetése érdekében alkotott mondat nehézségeiért.) Az intézménynevekkel azonban nemcsak hivatalos, címzésszerű használatban találkozunk. Bár az intézménynevek hivatalos elnevezései egy-egy intézménynek, ezért ilyen értelmű használatban sok is a nagybetűs szó e nevekben. Pl: 'Megyei Könyvtár, Megyei Bíróság, Nógrád megyei Tanács. De ugyanezekkel bizonyos szövegek belsejében gyakran egyszerű megjelölő sk ént találkozunk. Ez esetben nem nevekként használjuk őket, és nem is indokolt a nagy kezdőbetű. Pl: Jól működnek a megyei könyvtárak. — Bent járt a megyei tanácson. — Most a megyei bíróság is foglalkozik kisajátítási ügyekkel. Ez a kettősség természete sen más intézménynevek használatában is megtalálható. Pl: A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala sajtóértekezletet tartott. De köznévi értelemben kis kezdőbetűs ez az intézménynév is. Pl: Még nem nyilatkozott a miniszter- tanács. A megyei szót tehát általában kis kezdőbetűvel írjuk, néha és néhol azonban tulajdonnévszerű hivatalos elnevezésként, címzésszerűen használjuk, és akkor nagybetűvel írandó. Tóth Imre Az új magyar zenei lexikonról 0 Nehéz lenne megállapítani, melyik művészet a legnépszerűbb ma Magyarországon, vagy a világ más táján. Azt azonban könnyen kideríthetjük a kiadók adataiból, hogy a zenéről olvasni nagyon szeretnek az emberek. Talán a muzsika látszólagos „megfoghatatlansága” miatt van ez így, mely bő alkalmat nyújt a fantázia működtetésére, s mert a zenebarátok szívesen keresnek kapaszkodókat e művészet illanó anyagának megragadásához... Olyan kíváncsiság ez, melyből — műveltség születik. A művelődés igényét és a szakemberek munkáját hivatott szolgálni a Zeneműkiadó Vállalat új lexikonja is. Az érdeklődők nagyon várták. Szabolcsi Bence és Tóth Aladár több mint 30 éve készítették elődjét — kitűnően. Három évtized alatt azonban sok minden született és változott a zene világában, amiről eddig nem volt kezünk ügyében tartható tájékoztatás. Az új kiadás most napvilágot látott első két kötete azonban már sokat pótol. Több, mint egyszerű adat- gyűjtemény. A nagy alkotókról és néhány fontos fogalomról szóló cikkek és tanulmányok némelyike külön-külön könyvvel felér. Dr. Gárdonyi Zoltán (Bachról és Lisztről), dr. Szöllősy András (Honeg- gerről), dr. Üjfalussy József (Bartókról) új méltatásai, a legnagyobb mesterek életművéről közölt jól áttekinthető és alapos jegyzékek kiváló részei a két kötetnek. Ami elsősorban Indokolta az új kiadást: megismerhetjük belőle három évtized új komponista generációit és modern irányzatait, a dodekafonáig, az elektronikus és konkrét zenéig. (Kár azonban, hogy a laikus olvasó nem talál benne magyarázatot olyan gyakran felbukkanó szavakra, mint aleatorikus és bruitista zene stb.!) Tekintélyesen kibővült az új kutatások eredményeivel a különböző népzenékről szóló rész, egészen a sarkvidéki (eszkimó) és óceániai népekig; s ebben a vonatkozásban külön szót érdemelnek Kárpáti János tömören alapos ismertetői a különböző északafrikai és közel-keleti népek térhódító muzsikájáról, amit a rádióhallgatók egyre sűrűbben hallhatnak. Fontos, új anyaga a lexikonnak a jazz eredményeit és kiemelkedő művészeit méltató több száz címszó. Tárgyilagosan pontos adatokat találunk (Somogyi Vilmos munkája nyomán) az operettirodalomról és e népszerű műfaj kiváló művelőiről. S milyen helyes újítás, hogy a zenetörténetben szerepet játszó költőkről, Aranyról, Adyról, és József Attiláról, Lermontovról és Majakovszkijról, Goethéről és Heinéről, Apollinaire-ről, Claudelről és Lamartinről megtudhatjuk, milyen fontosabb megzenésítésekben szerepelnek, s hogy milyen jelentős szerepet töltött be muzsika partnereinek életművében Hofmannsthal vagy Cocteau! 0 Csak sajnálni tudjuk, bogy mindezek az erények nem tudják feledtetni azokat a felületes mulasztásokat, melyek egy részét már szemére vetette a kritika a szerkesztésnek (ezért nem ismételjük meg a felsorolásukat); teljes felsorakoztatásukra pedig aligha lenne elég bármily terjedelmes cikk. A hangversenyek és zenés színházak közönségét e hibák bosszantják; népszerű művészeink mellőzött részét pedig önérzetükben sértik. A lexikon elsősorban tényeket közöl. Ezt a szerkesztők is előrebocsátják munkájukhoz. Ha azonban ez a munka éppen a lex ikon készi tők élő kor- és honfitársait illetően a legfelületesebb, máris kiteszik magukat a megengedhetetlen elfogultság látszatának. Bariba professzor előszava bizonyos „hivatalos nyomatékkai érvényesített protokolláris szempontok” korlátozásáról tesz említést. Rosszul felvetett, vagy rosszul alkalmazott szempontok lehettek, melyek a világ különféle tájain élő, s a legnagyobbak közt számontartott magyar muzsikusok egy részét (Ciffra György, Cserfalvi Eliz, a londoni és kölni főzeneigazgató Kertész István stb.) kihagyták a lexikonból, holott mindenki tudja, hogy ez nem a művészek értékét csökkenti — hanem a lexikonét. Elsősorban egyszerű mulasztásról és hanyagságról van szó. Mert azt már semmiféle protokolláris szemponttal nem lehet megmagyarázni, hogy fiatal, kezdő énekesek, zongoristák és zenetudósok gondos felsorolása mellett, miért felejtő- dött ki egy sor olyan kitűnő hazai művész, mint Fodor János, Mátyás Mária, vagy miért említik csak Birkás Lilian férjeként — Nádasdy Kálmánt? Hiába szeretnénk bármit is megtudni a magyar zenei lexikonból a Magyar Állami Hangversenyzenekarról és jogelődjeiről (Fővárosi Zenekar, Budapesti Hangversenyzenekar) is. Ahogy rendkívül felületesen bánik a szerkesztés a világhírű kompozíciókra koreográfiát készítő balettművé- szekkel: Fokin, Lifar és Mil- los Aurél mellett hiába keressük Balanchine, Bejárt Ja- nine Charat, Nizsinszkij, Lav- rovszkij, Mojszejev, a magyar Brada, Eck, Harangozó, Ná- dasi mestereket. Különösen mostohán bánik a két kötet vidéki zeneéletünk vezető művészeivel. Az ilyen mulasztás rossz hangulatot kelt a közönség körében, akik ebben sokszor városuk, s önmaguk alábecsülését érzik. Nehéz pl. megmagyarázni Pécsett, hogy a jó muzsikus és áldozatos pedagógus Ágócsi László mellől miért maradt ki az ugyancsak jó muzsikus és áldozatos pedagógiai, szervező munkát végző Antal György, a Konzervatórium igazgatója, annyi nagysikerű oratóriumest dirigense; vagy színházak tehetséges opera- és balettkar- mestere: Nagy Ferenc? De ugyanígy hiába keressük Miskolc vezető karnagyának, a külföldi sikerekkel is gazdagított, tekintélyes — ha nem is látványos múltú Mura Péternek nevét; vagy a győri Fodor Kálmánét és Halmos Lászlóét... És még felsorol- hatatlanul sokakét, akiknek mellőzését szembeszökővé tesa ezernyi jelentéktelen név és adat, évszázadnál régebben élt műkedvelő nótaszerzőkről, zenei cikket kanyarító táblabírókról és egykori „híres” cigányprímásokról, akik semmi nyomot nem hagytak működésükről, s nevükön kívül semmit nem tudnak róluk a szórványos feljegyzések. Andor Károly egykori iskolaigazgató csikós nótáit, Auspitz Jenő hódmezővásárhelyi nyugalmazott főszámvevőt, aki Arany János (!) néven itt-ott nótát is szerzett, s Ágad Adolf bohózati kupiéit felsorolják a zeneszerzők között, külön-külön címszóban; de már Angyal Lászlót, akinek kompozícióit Ormándy Jenő vezényelte világszerte, — kifelejtették. Nem folytathatjuk a helyszűke miatt amúgyis kimeríthetetlen és már többfelé szóvá tett hiányzó nevek felsorolását. Azt azonban nem hallgathatjuk el, hogy az új munka forrásául és alapjául szolgáló Szabolcsi—Tóth lexikon egyik legértékesebb részének, a nemzeti zenekultúrák fejlődéséről szóló fejezetek kihagyásának — ugyancsak nem örülhetünk. Igaz: az utóbbi három évtized adatainak feldolgozása itt jelentette volna a legfáradságosabb és legtöbb körültekintést igénylő munkát. Ez azonban éppúgy kimaradt, ahogy nem teljesült az a reményünk sem, hogy — dr. Molnár Imrének A magyar muzsika könyve című kiadványa példájára — helyet kapjanak a magyar zenei lexikonban a fejlettebb zeneélettel büszkélkedő magyar városok. Amszterdam, Antwerpen, Bologna, Chicago stb. zenei múltja bizonyára gazdagabb, mint Győré, Bajáé, Esztergomé, Kaposváré, Egeré és Miskolcé. De amazokat megtalálhatjuk minden zenei lexikonban. A mi kiadványunk talán felfedezhetett volna néhány büszkélkedni valót Mátyás Esztergo- máról, Richter János szülővárosáról, Eszterházáról, Keszthelyről ... . Nem tudjuk, hogy a 40 000 példányban útjára bocsátott lexikonból mikor készül új kiadás. Azt azonban gondosabban kell előkészíteni! Fodor Lajos Üzemi parlament Forgách-aknán 4. A jelszó: tizenegy Tapasztalt „halászok” szőtték a hálót, Bizonyos Ceb- rikov segítette hozzá Anato- lijt, hogy Bordeaux-ból Párizsba juthasson. Ennek az embernek érdekes élete volt, Oroszországban született 1919- ben Belgiumba disszidált, Franciaországban tanult, szolgált a Vatikánnál, majd Bécsben, azután pedig, hogy Franco megfojtotta a köztársasági Spanyolországot, Madridban bukkant fel. Alig, hogy felhúzták a nácik a horogkeresztes zászlót az Eiffel toronyra, Cebrikov már Párizsban termett. Ö hozta ösz- sze Anatolijt Gehringer kollégájával, Fischerrel, az SD vezetőjével. Tőle kapta Prohorov első párizsi megbízatását: figyelje a fehér emigránsok hangulatát Prohorov hamarosan munkához látott- Igaz, eleinte nem nagy sikerrel. Első párizsi ismerőse Szerafim met- ropolita lett, az a figura, aki Fischert egyáltalán nem érdekelte. Köztudott volt ugyanis, hogy Szerafim, pontosabban Vlagyimir Rogyio- nov, a fasiszta érzelmű fehér- emigránsok fejeként mérhetetlenül gyűlölté a Szovjetuniót, az ő hangulatára teliét Fischer korántsem volt kíváncsi. Szerafim atya vitte a fiatal légionáriust a Gestapóhoz és ott bemutatta dr. Heichlnek. A doktor elragadóan udvariasnak mutatkozott, itallal és olcsó szivarral kínálta és amikor a felbátorodott Prohorov agyba-főbe dicsérte Szergij exarchát, felkiáltott: „Ilyen metropolita kellene nekünk!" Az elbűvölő dr. Reichl természetesen tudott arról, hogy partizánoknak álcázott Ges- tapo-emberek a Kaunasi utcán tizenkét golyót eresztettek az egyházatya testébe és hogy a nyomokat eltüntessék, egyúttal utitársait is agyonlőtték, a gépkocsivezetővel együtt, sőt egy véletlenül arra járó kislányt is meggyilkoltak. Persze felesleges tudnia erről a fiatal légionáriusnak, ezért hát búcsúzás közben, dr. Reichl mindössze annyit jegyzett meg, hogy beszélgetésükkel igen elégedett, s réméli, Prohorov úr a jövőben is jóindulattal lesz a Gestapo szerény munkatársai iránt... Prohorov hamarosan állandó látogatója lett a fehér- emigráns szalonoknak. Egyházi ismeretségei természetesen nem korlátozódtak Szerafim atyára- A emigráns egyházi embereknek értésére adta, hogy kapcsolatai a moszkvai papsággal igen mélyek és sokoldalúak. A pravoszláv egyház sokat szenvedett harcosának adta ki magát, utalásokat tett a konspirációra. Egy ideig szívesen látott, divatos vendég. „Gondolják csak el, kitört a bolsevikok mancsaiból!” Bemutatták Trubeckij hercegnek, íróknak, művészeknek és más ismert emigráns személyiségeknek. Különösen Jele- na Miller házában volt gyakori vendég, aki a Darut utca 12 számú házban, az orosz templom mellett lakott. Jele- na Miller elragadó háziasz - szony. Ez az egykori földbirtokosnő, akinek férje a cári hadsereg tisztjeként szolgált, s annak idején Varsóban magas beosztásban működött, gyűlölte a Szovjetuniót, de azért, hajlott kora ellenére is, mindig tett szívességeket honfitársainak. Lányát, Lidát, Borjatyinszkij herceg vette feleségül, aki az utolsó hajón menekült el a Krímből, 1920-ban, a vrangelistákkal. A herceg 1941 június 22-ét sorsdöntőnek látta. Attól félve, hogy ha majd a németek felosztják egymás között a földbirtokokat és a kastélyokat, őt kizárják az élet eme élvezeteiből, elhatározta, bebiztosítja magát, és tolmács-szerepet vállalt egy orosz hadifoglyok számára létesített táborban, 1943-ban beállt a vlaszovisták közé. de miután nem volt buta ember, hamarosan rájött, hogy ezzel a barátsággal nem megy messzire, helyesebben nagyon is messzire mehet, például Kolimában (fegyenctelep volt A szerk.), sőt még messzibbre, esetleg a mennyországba is. 1944-ben rádöbbent, hogy számára a földbirtok és a kastély örök álom marad csupán s gondolkozni kezdett, hogyan változtasson irányt — Nehogy eltűnj — mondta Prohorovnak —, jönnek majd az amerikaiak, még szükségem lesz rád-.. És egyébként is, Prohorov, emlékezz: meggyőződésem, hogy útjaink még összefutnak. Ha esetleg mégis elvesztenélek szem elől, állapodjunk meg, hogyan kapsz hírt rólam. Az én számom a tizenegyes. Tehát: tizenegy lesz a jelszavunk. Egy könyv tizenegyedik oldala, tizenegy alma... Ezzel a számmal én jelentkezem nálad, megértettél? Nehogy elfelejtsd! Így töprengtek a jövőről, terveket szőttek, miképpen lehetne eladni magukat a legjobb áron, kit lehetne még bevonni, mi fogja az amerikaiakat elsősorban érdekelni. Anatolij nem tudta, mitévő legyen, Fischernek pedig már más gondjai voltak. És mi lesz, ha az oroszok bejönnek Párizsba? Vagy talán helyes, ha Borjatyinszkijjal tart, elvégre mégiscsak herceg. . De nem sikerült vele tartania: az események hullámai Prohorovot elsodorták a hercegtől. .. (folytatjukJ M it kellett volna elmondani a termelési tanácskozáson? Egy évvel ezelőtt ilyen címmel írtunk Forgách-akna legnagyobb üzemi fórumáról, a termelési tanácskozásról. Ugyanis a beszámolót egyetlen hozzászólás sem követte. A bírálat jogos volt, hiszen az üzemi demokrácia szenvedett csorbát Azóta azonban eltelt az idő és nem nyomtalanul. Forgách-akna nincs az élenjárók között. Igaz, teljesítette háromnegyedéves tervét, de azóta alaposan elmaradt Az okokat elemezgették műszaki tanácskozásokon, azután a termelési tanácskozás beszámolójában is. Mielőtt azonban az utóbbira sor került, a párttitkár, Csammer Emil összehívta a pártbizalmiakat Elsősorban velük, azután a brigádvezetőkkel beszélgettek ő meg a szakszervezet, KISZ-szervezet vezetői. Vélemények hangzottak el. Meghányták, vetették a közös gondokat bajokat A termelési tanácskozáson ezúttal mindenki ott szorongott, aki csak műszakon volt. Figyelmesen hallgatták Szabó Imrét, a bányamestert, aki beszámolt az eredményekről, a vezetés gondjairól és amikor kérte a segítséget a véleményeket — nem kellett noszogatni senkit Egymás után álltak fel. — Beszélünk arról, hogy magas az akna önköltsége. Ugyanakkor három méteres fát vágunk el kettőötvenesre. Itt a hiba — szólt az egyik. Azután kifejtette, hogy a fa ellátás jobb megszervezése nem a bányász dolga, hanem a vezetőké. — A gépesítés jó, megkönynyíti a munkánkat Persze jobb felkészültséget kíván a közvetlen vezetőktől, de az iparosoktól is! — mondta a következő felszólaló. Azután példával is szolgált A hetes alapközle gépesítését hátráltatta, hogy alkatrészek hiányoztak. Nem voltak eléggé előrelátók a vezetők és az iparosok sem. — Ne forduljon elő ilyen a jövőben, mert ez csak akadálya a munkának — tanácsolta. Azután más állt fel. — Havonta visszatérő jelenség a mérleghiány. Mi ott lent megrakjuk a csilléket, az úton azonban lopják a szenet. Van elegendő munkahely, létszám is. örvendetes módon kevesebb a beteg is. Akkor mi a hiba? — tehetné fel bárki a kérdést. A termelési tanácskozás, az üzem parlamentje választ adott rá. Az anyagellátást jobban megszervezni; és az üres csille ellátást is. Módot keresni arra, hogy például a meddő szállítás ne zavarja, ne akadályozza a szénszállítást. A felügyeletet ért bírálat jogos. És — uram bocsá’! —■ nem ártott az sem, hogy személyekhez adresszálták. Sokan kérték és tanácsolták: a vezetést javítsák, a szervezésre fordítsanak nagyobb gondot, hiszen sokminden ezen múlik. A termelési tanácskozás Forgách-aknán betöltötte feladatát. Sok hibát feltártak és a jegyzőkönyvbe sok olyan észrevétel került, amelyekre a vezetőknek vissza kell térni, és kivel-kivel a teendőket megbeszélni. E ty év telt el a nevezetes termelési tanácskozás óta. Ügy látszik. Forgách-aknán nagyot fordult az üzemi demokrácia kereke így maradjon Bodó János
