Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)
1965-10-15 / 247 (243). szám
■ 6 NÓGRÁD Az utasok kívánságára Fűtik az autóbuszokat Polgárosítják Több jármű a Tegnapelőtt termelési tanácskozást tartottak a 2. sz. AKÖV-nél. Egyes gazdálkodási kérdések után vitatták meg az őszi csúcsforgalom lel adatait. A 2. sz. AKÖV-nél száz gépkocsira számítva naponta 17,5 gépkocsi áll egésznapos javítás miatt. A műszaki vezetés ezt a mutatót 15-re kívánja leszorítani, ezzel naponta tízzel több kocsit tud biztosítani a forgalomnak. E dicséretes szándék sikere nem csekély részben a gépkocsivezetőkön múlik: őket elsősorban meggyőzéssel bírják rá a lelkiismeretesebb karbantartásra. Azoktól viszont, akiknek a jó szó nem basznál, megvonják a havi 100—150 forintos karbantartási átalányt. A javítások gyorsabb lebonyolítása érdekében az AKÖV-vezérigazgatóság a műszaki gárda valamennyi tagja részére havi nyolc túlórát engedélyezett. Engedélyezte továbbá, hogy gépkocsivezetői kar negyede havi héiomszázhúsz óra erejéig túlórázzék, tlymódon lényegesen kevesebb lesz a váltás; s az autók vezetői is jobban megbecsülik azt a járművet, a járatokat forgalomban amellyel egész hónapon át, folyamatosan dolgozhatnak. A téli felkészülést lényegesen megkönnyíti, hogy ebben az évben már nem kell olajcserével fáradozni. Az új olaj hidegben, melegben egyaránt használható. A járművek folyamatos üzemének biztosítására az igazgatóság terven felül száz akkumulátort ad ki használatra, cserére. Az igazgatóság szeretné, hogy utasai kellemesen töltsék az időt, ezért idejében gondoskodott a fűtőberendezések megjavításáról. Ha az utasok fáznak, úgy a kalauz kérésükre bekapcsolja a fűtést. Január elsejétől szervezési változásra kerül sor az autóbuszforgalomban. Az üzemi járatokat — a buszosok nyelvén szólva: — polgárosítják Azaz, a járatok többé nem egyes munkáltatók megrendelése alapján indulnak, hanem menetrendszerűen. így nem fordulhat elő, hogy az egyik viszonylatban negyven személyes kocsin az ülőhelyek fele is üresen marad. A változás a munkába járók közlekedési költségeit nem drágítja. A televízió riportja nyomán: Még ebben az évben újabb ,o millió sörösüveg A Televízió kedd esti adásában „Belépés csak tévé nézőknek" címmel riportot közölt a Kőbányai Sörgyárból. Érdekes volt az adás. Megismerkedtünk a sör történetével, „hódításával”. És érdekes adatot is hallhattunk. Ma Magyarországon a vízen és tejen kívül legtöbbet sört isznak az emberek. Elhangzott az adásban egy megjegyzés, amely Salgótarjánt is érintette. Több sört tudnának szállítani, ha lenne elegendő palack. Kevés az üveg, néha a minősége is rossz. Az adást követő napon érdeklődtünk a Salgótarjáni Öblösüveggyárban. Mi van a palackokkal? — tettük fel a kérdést, a kereskedelmi osztály vezetőjének. — Évente 12—13 millió darab úgynevezett null negyvenötös palackot gyártunk. Ezt a mennyiséget az Országos Üvegipari Vállalat osztja szét. Eddig minden esetben eleget tettünk a szerződésben vállalat kötelezettségünknek. Igaz a harmadik negyedévben volt egy kis lemaradásunk, összesen két nap. Ez nem lehet számottevő. A harmadik negyedévben hárommillió százharmincezer sörös palackot szállítottunk el. A negyedik negyedévben, hogy enyhítsünk a gondokon, többet termelünk. A szerződés értelmében hárommillió nyolcszázhúszezer sörös palack hagyja el december végéig az Öblösüveggyárat. A minőség? Volt vele probléma. Műszaki dolgozóink azonban változtattak azon is. Az utóbbi két hónapban nem volt minőségi kifogás. A Televízió riportja után Salgótarjánból üzenjük: Lesz elegendő sörös palack, a minőséggel sem lesz különösebb baj'. — So — Szorgalmas munka — jó jövedelem Szépen fejlődik az állatállomány a karancslapujtői egyesült Karancsvölgye Termelő- szövetkezetben. Az etesi üzemegységben különösen eredményes a juhtenyésztés. Rövidesen háromszáz pecsenyebárányt szállítanak az etesiek nyugati exportra. Ezeket a bárányokat az elszállítás előtt megnyírták, s ezzel csaknem négyszázhatvan kiló gyapjút nyertek. De nemcsak a juhászat eredményes, hanem a sertés- és a szarvasmarha tenyésztés is. A szövetkezetiek egy hete értékesítettek százhúsz hízósertést. A száz kilós átlagsúlyú sertésekért majdnem negyedmillió forintot kaptak. A következő hónapban pedig harminc hízómarhát szállítanak nyugati exportra. Jut idő — a szórakozásra is A Szocialista műhely cím kiérdemeléséért munkálkodó Szécsényi Gépállomás szerelői nemcsak a termelőmunkában érnek el szép eredményeket, hanem a többi feltétel teljesítésében is. Amellett, hogy nagy gonddal ügyelnek a traktorok üzem- biztonságára, s vigyáznak arra, hogy a gépek javítása ne haladja meg a kiszabott időt, tanulnak alkalmat a tanulásra, a közös szórkozásra is. A gépállomáson folyó nagy építkezés gyorsabb befejezését úgy segítették elő a műhely dolgozói, hogy 150 méter utat társadalmi munkában készítettek el. Nemrégen pedig megérdemelt közös szórakozásban volt részük. A műhely minden dolgozója kétnapos aggteleki kiránduláson vett részt. NÖGRÄD 1965. október 15. péntek A Hamburgból nemrég érkezett zsiráfházaspárnak naponta rekoruközönsége van az állatkertben Ítélet halálos gazolás Naptár 1965. október 15. péntek Névnap: Teréz A Nap kél 6 óra 02 perckor, nyugszik 16 óra 57 perckor. A Hold kél 19 óra 47 perckor, nyugszik 11 óra 31 perckor. Emelkedih a hőmérséklet Várható időjárás ma estig: kevés felhő, eső nem lesz. Erős reggeli párásság, többfelé, elsősorban a nyugati és északi megyékben lassan múló köd. Gyenge, napközben időnként kissé élénkebb szél. Tovább tart az erős éjsza’ —i lehűlés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13-18 fok között, az erősen ködös területeken tíz fok körül. — AZ ÜJÍTÖ MOZGALOM helye és szerepe a népgazdasági feladatok megoldásában címmel Tasnádi Emil, az Országos Találmányi Hivatal elnöke előadást tart a Salgótarjáni Bányász Művelődési Otthonban október 18-án. — A VILÁGHÍRŰ pozsonyi művészegyüttes nagy sikerű műsort adott október 13-án a Balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Házban a helyi közönség— TEGNAP MEGKEZDTÉK hatezer tulipán, tízezer árvácska és nefelejcs kitelepítését a salgótarjáni parkokba. A napokban kétezer díszcserjét és fát is elültetnek a város területén. — A BALASSAGYARMATI Járási Tanács-vb és a Hazafias Népfront járási elnöksége október 18-án együttes ülést tart. A többi között tájékoztató hangzik el a gabonafelvásárlásról. a szövetkezetek abraktakarmány helyzetéről, a kiemelt cikkek felvásárlási eredményeiről, és a jövő évi felvásárlási tervek alakulásáról. — NEMZETKÖZI SZAN- TÖVERSENYT rendeznek október 23-án a szlovákiai Nyitra mellett. A Magyar- országról induló versenyzők között szerepel Krátki János, a Pásztói Gépjavító Állomás szerelője is. — A SZÉCSÉNYI Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága október 18-án ülést tart. melyen jelentést tesznek a járás felvásárlási terveinek alakulásáról, valamint értékelik a járás gyámügyi helyzetét. ugyehen Mint annak idején jelentettük: Hasznoson. az erdőben ez év május 28.án halálos baleset történt. Kobalák János, a Pétervá- sári Gépállomás traktorosa kihelyezésben dolgozott a faluban. Maksó Mátyás kérésére — szabályos menetlevéllel — fát fuvarozott a nyolcvankétéves férfi számára. Az erdei úton elől ment a vontató, a pótkocsi mögött pedig az öregember haladt. Egy emelkedőn a motor kihagyott. Kobolák anélkül túráztatta a gépet, hogy a visszafutás ellen befékezett volna. A lejtőn visszagördülő pótkocsi halálra gázolta Maksó Mátyást. A salgótarjáni járásbíróság számos, nyomatékos egyhítő körülményre tekintettel nyolchónapi — háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztett — szabadságvesztésre és ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte Kobolák Jánost. A vádhatóság képviselője súlyosbításért, az elitéit és védője pedig felmentésért fellebbezett. nek. — Dr. PÁLHEGYI ISTVÁN, megyei üzemi főorvos 1965. október 14-én 57 éves korában elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Zongorahangverseny Nagybátonyban Nagybátonyban is kezdődik a hangversenyévad. A zenei sorozat első estjeként, az Országos Filharmónia és a Nagy- bátonyi Állami Zeneiskola rendezésében október 17-éh, vasárnap délután fél négy órai kezdettel, a zeneiskola termében Zempléni Kornél zongoraművész ad hangversenyt. A kitűnő művész műsorán Bach, Mozart, Debussi és Bartók művek ■ szerepelnek, az egyes zenedarabokat Szüts Pál, a zeneiskola igazgatója ismerteti. í j növényvédőszer Az eddig használt talaj fertőtlenítő szereken, a Hungária L—2_ őn, a HCH porozón és az aldri- nos szuperfoszfáton kívül most a Hungária L-7 szerves klórtartalmú porozószer is forgalomba került. Az új szert ugyanúgy kell használni, .mint a többi porozószert: csak nagyüzemi porozógép használatával és csakis száraz időben szabad porozni. Holdanként nyolc kilogramm szer alkalmazása elegendő a drótférgek, a pattanó bogarak lárvái, földibolhák, a gabonaszipolyok és a gabonafutrinka lárvája, valamint a pajor ellen. 9 A növényvédőszerekkel dolgozókat el kell látni olyan munkaruhával, amelyet nem jár át a por, azonkívül légzésvédővel és védőszemüveggel. Munka közben étkezni és dohányozni tilos. Az AGROKER megyei kirendeltségén, Balassagyarmaton mintegy 150 mázsa Hungária L—7- et tartanak raktáron. A mi kis házunktája I. JAVASLAT KOLLEKTIV DISZNÓTORRA Szinte már puszta szócséplés időt vesztegetni a Fécskő utca háztáji disznófalkáira. Bemutattuk képben, írásban, mit tudnak a város közegészségügye, köztisztasága ellen tenni eme nem éppen higiénikus természettel megáldott jószágok. Szépen sarjad a zsenge fű a házközeinken. Nagy munkával s nem kis anyagi áldozattal végeztette a parkosítást a város. A holnap parkját azonban, úgy látszik, egyelőre közlegelőnek szánták teremtői, mert sem a házkezelőség helyi megbízottai, azaz: a házfelügyelők, sem a város érdekelt hivatalai nem akarják látni, ami majd kiszúrja a szemüket. Nem kenyerünk a kioktatás, mégis, úgy véljük, érdemel talán annyit az uj. formálódó városkép, hogy tegyünk védelmére nehány javaslatot. A bitangoló kondák gazdáinak bizonyára elmenne a kedvük fittyet hányni a közfelháborodásra, arra. hogy emberek, főképp a tereken játszó gyermekek egészségét fertőzzék, ha a csatangoló jószágokat rendészeti szerveink befogatnák, utánuk tartási bírságot rónának, ismétlődő esetben azokat közvágásra adnák át. Ügy véljük, semmi csorba nem esnék a törvényességi kereten. II. ROZSDA MARJA, NEM RAGYOG Bizony,' jó dolog a Kuka. Hovatovább köteles tartozéka lesz az egészséges, tiszta városképnek. A sajátos formájú szeméttárolók — melyeknek ürítése nem jár szenny- és bacilusfelhővel — mind több helyen tűnik fel. A Pécskő utcába egyelőre csak hagyományos vasláda jutott, de az is jobb a korábbi semminél. Csakhogy ... Csakhogy a D. Il-es jelű ház előtt a szemét tovább is az úttesten halmozódik garmadában, örömére a fentebb panaszolt falkáknak és kevés dicsőségére a házkezelőség- nek, amely tűri, hogy a tároló gondosan lezárt tetővel és üresen várja sorát, amíg valakinek eszébe jut, hogy megnyissa rendeltetésének. A tároló momentán a gyerekek „játszóvára”, de úgy véljük, ennél hasznosabb játékszert is adhatnánk nekik, s a szemétládának is el tudjuk képzelni hasznosabb rendeltetését a mostaninál. Csak nyomatékkai figyelmeztetni kelle azt, akit illet. (barna) A rádió és a ív mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Reggeli hangverseny. 8.55: Kérjük, jegyezze fel! 9.00: Levél a XXX. századhoz. 9.25: Operettrészletek. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Kórusok és hangszerszólók. 11.00: Is- kclarádió. 11.30: Tánczene. 12.15: Dallal, tánccal a világ körül 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 14.05: Filmzene. 14.25: Zsibongó. Műsor napköziseknek. 14.55: Eszperantisták ölperce. 15.00: Üzenetek. 15.40: Fúvószene. 16.15: Bach: I. bra- denburgi verseny. 16.40: Fiatalok Stúdiója. 17.00: Tánczene. 18.20: Üj Zenei Üjság. 19.05: Aktuális műsor 19.20: Népdalcsokor. 20.20: Békekötés. Rádiódráma. Irta Szabó Magda. 21.08: Leoncavalló: Bojazzók. Kéjifelvonásos opera. 22.46: A gyalogjáró. Benedek Tibor magánszáma. 22.56: Köny- nyűzene. 23.30: Dávid Gyula: II. szimfónia. 0.10: A Fáy-együttes játszik. PETŐFI RÁDIÖ: 14.20: Giocon- da. Operarészletek. 15.05: Ali baba és a negyven rabló. Mesejáték. 15.50: Iskolarádió. 16.05: Tánczene. 16.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.30: Népizene. 17.05 Részletek egy kislány hangver- senynaplójából. 17.35: Hangverseny a stúdióban. 18.10: Köny- nyűzene. 19.05: Operettmuzsika. 39.20: Láttuk, hallottuk... 19.40 Szimfonikus zene. 21.05: Népi zene. 23.45: Ismeretterjesztő előadás. 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. TV MŰSOR: 8.20: Iskola-tv 9.35: Bátrak találkozása. Bolgár tájfilm. 9.45; Tengerparti randevú. Román könnyűzenei összeállítás. 10.10: Őszi határjárás. 10.30 Telesport, 10.45: Nevessünk! VIII. Olivér, (Stan és Pan) Amerikai burleszkfilm. 14.30: Iskola-tv\ BESZTERCEBÁNYA: 37.40: Technika és gazdaságosság. 18.20 Katonák műsora. 19.00: TV Híradó. 19.30: Utazó kamera, (filmriport az Elefántcsontpart Köztársaságból és a Közép-Afrika Köztársaságból. — MUNKÁÉRT EKEZLE- TET tartottak tegnap a megyei tanácson a megye területén tevékenykedő munkaügy intézőinek. Napirenden a munkaerőgazdálkodásban végzett feladatok értéke- ése, a területi munkaeröqaz- dálkodás feladatai, és a munkaügyi apparátus szakmai oktatása szerepel. — A PÁSZTÓI JÁRÁSI Tanács-vb október 18-i Er- aőtarcsai ülésén többek között jelentést tesznek a helyi tanácsnál (ártott komplex felügyeleti vizsgálat eredményéről. valamint az őszi mezőgazdasági munkák közös intézkedés tervének végrehajtásáról. — A SZÉKESFEHÉRVÁRI országos üzemi színjátszófesztiválon kiemelkedő sikerrel szerepeltek a Salgótarjáni Acélárugyár Petőfi színjátszói. A lapok szerint a salgótarjáni színjátszók a Thalia Stúdió mellett \a „legmagasabb művészi színvonalat képviselték.” — KOHÁSZ SZÍNJÁTSZÓK fesztiválját rendezik meg december elején Ózdon, melyen a Salgótarjáni Acélárugyár színjátszói Ugo Betti: Bűntény a Kecske-szigeten című drámáját mutatják be. Apróhirdetések STUKATURNADAT (egy tekercs 20 négyzetméter. 45 forint) utánvéttel is szállítok. Vámos György Vác, Köztársaság út. 51. A 2. sz. Autóközlekedési Vállalat nehézgépkezelői vizsgával rendelkező dolgozót E—03-as autó- bagerra azonnal felvesz Bérezés az érvényben lévő bérügyi rendelkezések szerint. ELCSERÉLNEM Salgótarjánban levő két szoba összkomfortos lakásomat pásztói hasonlóért. Érdeklődni lehet a pásztói kórház gazdasági hivatalában. NÓGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség* Salgótarján. Petőfi u. I. Telefon: 22-94, 22-95 . 22-96, 22-97 Főszerkesztő* 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős ki3dó: Vida Edit. a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. l. Telefon: 30-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi oostahiva- talokná1 és a Kézbesítőknél. Flő' fizetési díj egv hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari VáUalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán, mb. igazgató Salgótarján. Petőfi u. L Index-szám: 65.0718 i