Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)

1965-10-24 / 255 (251). szám

19fi3ä. október 24. vasáronn

N Ö G R A D

Arcok a múltból

Ember,

A nagykanyar a Csapó utcában, Debrecenben, ma lg olyan, mint harmincöt-negyven esztendővel előbb. E tájékon nem épültek új bénák azóta, nem lett világosabb az est ég itt-ott, az öreg boltajtókon, a cégéreken is a régi nevek látványa. Fakóbbak és kopottabbak, rr.int gyermekszememnek tűntek, de ugyanazok.

Itt volt az órák orvosa, az firök-borotválatlan Kendere- si bácsi, boltablakában különös alkotmány mutatta az idő múlását Az óra számlapja nevető négerarc volt s a két nagy, fehér szemgolyó jobbra-balra mozgott a másodpercek járásával.

Itt árulta kerekes bódéjában házi égetésú maláta cukrait Szilágyi anyó, s télben a boltokat is végigkínálva a mézédes sülttököt, hófehér zsákból a frissen pattogatott kukoricát

Cséki bácsi, a hentes minden délután tepertőt sütött az illatával tele lett a környék. Még forró volt a tepertő, hogy mérni kezdte a hüsz- harminc dekákat, mérés után sót csapott a tetejükbe.

Háry Józsi báesi cipőfelső- részes műhelyéből mindig füttyszó szárnyalt az utcára.

Vígkedélyű, beszédes ember lévén fütyörészőn vagy a lábbelik felső állapotán Iparkodott, vagy szomszédokkal trafikált, ha ráérő ideje akadt, — többnyire a szakmabeli suszterekkel.

Rajtunk kívül hárman Is éltek itt suszterek: Kecskés Lajos, Nagy Lajos, Papp La- los. Csizmadiának meg Fehér András. Érdekes, ha visszagondolok; az egy Papp Lajos kivételével soha nem voltak irigységgel egymásra. Megfértek szépen, békessége- sen, pedig azok, akik a Csapó-kanyart lakták és á környező ágazatokat: Kígyó utcát, Berek utcát, Kölcsey, Kazinczy, Veres, Faragó utcákat, többnyire akkor hoztak javítani valót, ha már kérgén jártak a saroknak, ötpengős volt a lyuk a cipőtalpon.

Mondom, egyedül Papp Lajost nem szívlelték céhünk rendjében. Ez a Papp úgy került közénk, hogy BődVeszélyben a „9“-es

Jóval 1910- előtt került a Salgótarjáni Acélárugyárhoz. A Tanácsköztársaság Idején, amikor támadás érte a fiatal államot, a frontra menő dolgozók százait vitte a síneken, gördült a hegyek között.

De miről is van szó? A Salgótarjáni Acélárugyárban levő 9-es gőzmozdonyról. Ebben az évben a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium március 11-1 jegyzőkönyve értelmében kiselejtezték. Augusztus 28-án a Salgótarjáni Acélárugyár jelentette a KGM-nek, azokat a selejtezésre váró gépeket, tárgyakat, köztük a 9-es gőzmozdonyt is, amelyeket át lehet adni a KAV részére. Természetes, mivel egy mozdonyt nem lehet adagolni a kohókba, így azt megelőzően fel kell darabolni — lángvágóval. A KGM-től a jegyzőkönyv jóváhagyása nem érkezett még vissza, de a közeljövőben már várható.

Veszélyben van a 9-es gőzmozdony! Nem mint műszaki műemlék, hanem politikai, munkásmozgalmi szempontból igen lényeges tárgy. Jő lenne, ha az Illetékesek felfigyelnének erre és a legsürgősebb Intézkedést tennék annak érdekében, hogy ezt a munkásmozgalmi szempontból fontos műemléket megmentenék.

D. L

aki számot viselt

nár műszerész felváltotta boltját egy örökidőkre rendelt sírbolttal. Az üj jövevény meg azzal mutatkozott bt-, hogy öles plakátokat rajzolt ajtajára, gyorstalpalást, a tal- paláshoz ingyenes sarkalást hirdetett, mindezért is fele összeget kért, mint illendően tart volna. Feljelentették tisztességtelen versenyért az iparban, de hamar elálltak a vádtól s ennek, a kenyér féltését is legyűrő emberi indítéka volt. Papp Lajos tüdeje volt az indíték, a gócok ködeivel terhes, mindegyre fogyatkozó. Hadd éljen békén, ameddig élhet még — legyintettek később kedvetlenül neve hajlatára.

Ennek az öreg utcarésznek akkoriban halálkanyar volt a neve a köztudatban.

Alig esett hét az es-betűs

hajlatban véres karambol nélkül. A krajcáros délutáni lap, a Debreceni Polgár nagy szenzációkat kavart belőlük. Az ilyen városra szóló események mellett a kanyar életét csak olyan események élénkítették meg néha, mint amikor Bozóki gyógyszerész farkaskutyája Lipták szatócs boltjában összekülönbözött a hentcsék komondorával s e nézeteltérésnek feldőlt, halomba ömlött lisztes, rizses és cukros zsákok mutatták éktelen csataterét. A rendzavarók gazdái fizettek, az ügy a lovagiasság szabályai szerint lezárult

Békés polgárok, dolgos kisemberek világa volt különben a Csapó-kanyar. A rendőrposztnak nem igen akadt dolga a* emberekkel. A zárórát nem mérték szigorú szabályok a boltokra. A fűszeres nyári napokon még éjféltájt is világított, átugorhattunk hozzá ízes hevesi dinnyéért, az iparosok végezték munkájukat ameddig tetszett, vagy keltett, az ügyeletes őrszem meg betelepült valahová, átszundikálni az unalmas órákat, vagy megvitatni az élet apróságos ügyeit, s csak akkor szedelőz- ködött fel, ha közeledni érezte a váltást, inspiciálót sejtett, vagy társa sípját hallotta.

hírhedtségre, majd félelmessége romlásán közmulatságra. Kültelki népnyelven az ilyen rendőrnek a derékcsattba ütött jelzés alapján közönségesen csak számozol!, marha volt a titulusa, vagy a másegvébként igen becsületes András név, amellyel a rendőrök többnyire paraszti eredetét célozták némi lenézéssel

Ezen marhák sorában Juhász a hatvanas számot kapta. Visszatekintve a dolgokra, Úgy tetszik, kiérdemelte a

szám utáni jelzőt, szadista

vadságával, amellyel békés

életünket minduntalan keserítette, s amelyre váltótársai is fejüket csóválgatták rosz- szallón.

Mindjárt körünkhe kerülését azzal vezette be, hogy bilincse® láncon főkapitány elé vitte Lúcziék vendéglőjéből Bökönyi Sándor bácsit, az asztalost, s elzáratta nyolc napra kormányzósértésért es nemzetgyalázásért, mert állítólag azt mondta volna: ez a hadsereg nem hadsereg, hanem szar, s az egész szakra- mentumnak egy közönséges pribék a feje.

Hiába mosták a fültanúk az öreg Bökönyit, hogy tulajdonképpen a törzsőrmester hallott rosszul, hogy a citált vád elmúlik egyetlen szócskával, mert Bökönyi úgy mondta: az a hadsereg, már tudnillik egy bizonyos államé, és dehogyis ez, a Horthy őfóméltóságáé.

— Észnél legyünk a kanyarban, emberek, mert más is megjárhatja — jelentette ki utána Juhász,

S meg kell adni, állt a szavának, tekintélye hírhedtté tételében jóidéig. Minden szolgálatában beellenőrzött a boltokba, műhelyekbe, szimatolt, vizslatott, törvénybe vágó rendellenesség után. Inas gyereknek nem maradt sapka a fején akkor sem, ha időben le nem kapja előtte az utcán. A mestereket sorra bírságoltatta, ha vasárnap műhelyükben lelte $ kieszelt mindenféle más regulát la, hogy szüntelen keseríthesse a kanyar életét

A kanyar rendjének őrei kö- Juhász Sándornak egyetlen zül csak bizonyos Juhász védtelen oldala volt, amire Sándor tett szert évekig tartó lassacskán, Lúczi kocsmáros

jóvoltából rájöttek az emberek: az ital. Annak a szolgá- lattetelben sem bírt hosszasan ellenállni. Hogy mégis, erezni ne lehessen, fejszámra foghagymát rágott. Ügy ette, mint a mogyorót s e kettős szag nehéz keverékétől alig \ lehetett a közelségét bírni.

Hát az ital lett végülis a nagy tekintély veszte. Fut egy reggel lóhalálban hozzánk a kocsmárosék cselédje, — mert tudta mór, hogy igen feneke- dik Juhász mundérjára a kanyar.

— Most lehetne meglepni, ha jönnének ... Ott iszik a törzsőr a benyílóban, a söntés

mögött.

Ott volt a műhelyünk testvérudvarral, kocsmaszomszéd- ként, nem kívánt sok időt az elhatározás sem, hogy apám félre tegye a dolgát, az inasok meg végigseperjenek a hírrel a kanyarban.

Juhásznak megállt a hör- pintés a szájában, mikor apám a hátsó traktuson rányitott. Néma párbaj kezdődött a kocsma reggeli esöndességé- ben. Apám kikérte a porcióját, s jóízűt húzott az italból. Ráérősen asztal mellé települt.

Ekkor szokott fölényével, mégis, valami kényszerű szorongást rejtegetve megszólal mögüle az őrmester:

— Na, hogy ízük az ital, Barna úr?

Még nem érkezett válaszra

apám, már lépdeltek befelé a riadóztatott szomszédok. Benépesült az ivó, mikorra a feleletnek ideje jött;

— Nekem ízlik. De magának!... Tudja-e, törzsőrmester úr, hogy szolgálatban tilos!? Mit szólna, ha most feljelenteném?

Fehéren állt Juhász, mint a fal. Tehetetlenül a kaján pillantások tüskéiben, s csak nagykeservesen nyögte ki:

— Hiszen .,. nem vagyunk mi olyan rossz emberei egy- másnakDe már nem itta ki a poharat, feszengve és sután-esetle- nül kipldalgott a teremből. Csak a hahota követte még hosszan.

Akkortól a mi emberünk lett Juhász. Egy, a többi számozott közül. Ha megkérdezték heccelődőn: hogy ízlik a sligovica, kesernyés mosollyal legyintett, odébb állt.

Azután meg eltűnt előlünk végképp, Talán a régi híre után futott, — nekünk már ismeretien tájra.

Barna Tibor

Szétguruló milliók

A MEGYEI Népi Ellenőrzési Bizottság többhetes munkával vizsgálta, mennyire célszerűen használják fel a művelődési célokra különböző forrásokból előirányzott ösz- szegeket. A vizsgálat legtanulságosabb megállapítása, hogy az összességében több tízmilliós keret a kívánt célok elérésére elegendő lenne; ám a remélt sikerek a rendelkezésre álló anyagiak elaprózd- sa, nem rendeltetés szerű felhasználása miatt nem születtek meg.

A kulturális alap célszerűtlen felhasználásával leggyakrabban a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél lehet találkozni. A népi ellenőrök jártak olyan tsz-ben, ahol a szociális-kulturális alap terhére rendeztek vendégeskedést, abból premizálták a silókukorica kapáiéit, abból szántottak föl pedogó- gusföldet, sőt — tévedés! — óbból vásároltak sorsjegyet. A vizsgált tizenhét szövetkezetnél valóban kulturális jellegű kiadásként csak a közös kirándulások költségei szerepeltek. Ezek a gazdaságok tavaly összesen négyszázezer jorlntnyi szociális-kulturális alapot használnak fel. Elkedvetlenítő, hogy e százezrekből csupán egyetlen művelődési ounonnak jutott szerény nyolcezer forint. Csak nyolcezer, noha a parasztság művelődési és szórakozási centruma minden faluban a kultúrotthon,

A 2003/1960. Korm. sz. határozat lehetőséget nyújt közös kulturális alap létesítésére. Egyetlen tanács sem akadt, amely legalább megpróbálkozott volna az anyagi erők összpontosításával.

A művelődési otthonok — főként a tanácsi kezelésüek — nem csekély hányada álladó pénzgondokkal küzd. Az állami támogatás jószerínt csak a legszükségesebb dologi kiadások fedezésére elegendő; a szellemi igények kielégítésének költségeit a művelődési otthonnak saját magának kell biztosítania. E miatt — köznyelven szólva — épp eleget fáj a művelődési otthonok vezetőinek feje Ezek az emberek erőik nem csekély hányadát a pénz- problémák megoldására kénytelenek elfecsérelni, noha okosabb, elvtársiasabb együttműködés esetén sokkal több sikerrel fáradozhatnának a ■népművelési munka tartalmi színvonalának emelésén.

Szemléletes példa erre a szé- csényi járásé.

A járásban tavaly 290 000 forint összegű állami támogatást kaptak a művelődési otthonok, további 350 000 forintot a maguk erejéből kellett előteremteniök. E hatszáz- negyvenezer forint mellett a

kulturális alappal rendelkező intézmények csak névlegesen költöttek egymillió forintot népművelési kiadások fedezésére.

AZ IDEOLÓGIAI nevelőmunka szélesítése és javítása, a tudatformáló tevékenység színvonalának emelése, a tudományos világnézetnek mmd nagyobb tömegekre kiterjesztése, a közízlés fejlesztése, a szakmai és általános műveltség gyarapítása, a szabad idő hasznosabb eltöltése mind-mind a kulturális alapok egységesítését követeli. Természetesen az egységesítés nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az alaphoz hozzájáruló intézmények speciális művelődési igényeik kielégítését követelhessék.

Helytelen volna szervezési problémává leegyszerűsíteni a művelődési pénzügyi keretek felhasználásának kérdését. Szükséges elérni, hogy a községi kultúrotthon programjának kialakítása legalább annyira közüggyé váljék, mint — például — o járdaépítés.

AZ ELMONDOTTAK szellemében foglalt állást, s alkotott határozati javaslatot a megyei NEB. A hasznos útmutatás annyit érő lesz, amennyit megvalósítanak belőle. ..

Vonsik Ilona

I hazugság

buktatóin át

/

llendöségből és az iránta érzett tiszteletből hagyom el most a nevét. Gondolom, ha olvassa úgy is rájön, hogy róla van szó. De sajnos nemcsak róla, hanem esetenként másról is. Ez a jelenség vadhajtása a közéletünknek, mely mérgez, dezorganizál, bizalmatlanságot terjeszt, nem ritkán kimeríti a rágalmazás tényét. Ha viszont valahol felüti a fejét, nehéz kétvállra fektetni, bár egyik bölcs szólásmondásunk azt tartja: a hazug embert hamarább utói érik, mint a sánta kutyái • •,

Ebben az esetben eddig húsz embert mozgatott meg az ügye. Helyi, járási és megyei vezető beosztásban dolgozókat egyaránt. Mert törvény van rá, hogy minden panaszt, ki kell vizsgálni. Még akkor is, ha... Az ő esetében, néhány, jogos sérelem őt igazolta, Ezt el is ismerte a vezetőség. Azóta sem nyugszik. Vélt igazát akarja most az igazság rangjára emelni. Csűri-csavarja a dolgot. Ha bebizonyosodik, hogy igazságtalanul vádol, rögtön mondja a következőt. Gátiástlanul. Amikor viszont hazugság-sorozata lelepleződik, előhozakodik a jól ismert demagógiával: a dolgozónak sosincs igaza. Más hangszerelésben pedig így variálja: az egyik varjú nem vájja ki a másik szemét, azaz egyik vezető elvtelenül védi a másikat.

Miből táplálkozik ez a szemlélet? Ahány embert megkérdezünk, annyiféleképpen magyarázza ezt a jelenséget, és az okokat. Egyáltalán van-e valami közös vonás abban, hogy az igazságnak számtalanszor a hazugságok buktatóin kell átverekedni magát. Van! De erről később. Előtte néhány véleményt: vannak, akik azt mondják: megszokásból hazudik, s legyintenek rá. Mások így vélekednek. Kedvét leli benne. Van aki hozzáteszi! Meghatározott célja van. Ismét mások: jelleméből fakad stb.

Az okok között elsőként említhetjük a helyenként felfelbukkanó bizalmatlanságot, Sajnos, nem sikerült kigyomlálni az fiberek gondolatából, szemléletéből a kapitalizmusból itt maradt régi örökséget, azt a felfogást, hogy a vezető és a beosztott érdeke homlokegyenest ellenkezik egymássalMit mondhatunk erről? Azt, hogy nem igaz.

Érdeke a munkásnak és az igazgatónak, hogy az év végén legyen nyereségrészesedés? Érdeke az igazgatónak, a munkásnak, a mérnöknek a fegyelmezett munka? Mind kettőre egy szóval válaszolhatunk: Igen. Mart csak így lesz nagyobb az igazgatói, vállalatfejlesztési, műszaki fejlesztési alap, csak a jó munka eredménye teszi lehetővé, hogy a jelenleginél több jusson szociális, munkavédelmi, egészség- ügyi és kulturális célokra.

Csakhogy ezt az alapvető igazságot sokszor másképp magyarázzák. A dolgozó is, a vezető is. Jónéhány munkaügyi per a tanúság rá, hogy igazgató, vagy más vezető beosztásúak csupán presztisből tartanak ki vélt igazuk mellett. A sérelmet szenvedett dolgozé pedig annak az elvnek az alapján, hogy azért is megmutatom nekik; nekem lesz igazam, tücsköt, bogarat összehord „védelme érdekében”, és valljuk be; egyszer az igazgatónak, másszor a munkásnak sikerül!

A Területi Munkaügyi Döntőbizottságnál az első hat hónapban 304 fellebbezést tárgyallak, mely kétszerese a múlt év hasonló időszakának. Meg magasabb számot kapunk, ha figyelembe vesszük az egyéb ügyforgalmat, a tanácsadást, a felvilágosítást és a válaszadást. A 2-es számú AKÖV-nél ezidő alatt 224 munkaügyi vitát tárgyaltak. A vitatémák leggyakrabban a felmondás, a vállalati követelés, a kártérítés jogosságának megítélése körül folytak.

Mindezek azt mutatják, valóban a bizalmatlanság táplálja a hazugságra való törekvést. Csakhogy legtöbbször a tények nem a valóságnak megfelelően kerülnek napvilágra. A bolhából hamar elefánt lesz, a társadalmi igazság pedig hazugságként kerül a köztudatba, mételyezve az egészséges közgondolkozást, közszellemet.

Érezteti káros hatását a régi rossz politika következtében itt maradt téves szemlélet: mindig a „dolgozónak’' van igaza. Ebből a kategóriából azonban általában kifelejtették a tanácselnököt, a tanácstitkárt, az orvost, a mérnököt, a tanárt, a főkönyvelőt, a pedagógust, az igazgatót, a főmérnököt, a művezetőt, s csupán a kétkezi munkás kapott benne helyet, noha a dolgozó fogalma ez utóbbiakkal együtt teljes.

Az utóbbi időben gyakran halljuk a munkásoktól —

amikor a terv teljesítése szóbakerül —, hogy rajtunk nem múlik, adják meg a műszaki előfeltételt, mi megtesszük a magunkét. Később a számonkérésnél pedig kiderül: az előfeltételek megvoltak, mégis nőtt a selejt, csökkent a minőség, lazult a technológiai fegyelem stb. Kin múlik mindez? A művezetőn, az üzemvezetőn? Részben azon is. De elsősorban azon a munkáson, akire bízták a munkát, aki nem is oly rég még határozottan kijelentette: rajta nem múlik.

Ez a példa is jól érzékelteti: egy valójában előremutató, ösztönző, a társadalmi fejlődés igényét jól kifejező jelszó, miként válik egyesek szájában és gyakorlatában megtévesztő hazugsággá.

Táptalaja még a hazugságnak a szólásszabadság téves értelmezése, összekeverése a demagógjával. A cikk szereplője sem átallotta egyik köztiszteletben álló megyei vezető nevét citálni demagóg kijelentésének alátámasztására.

És ha felelősségre is vonják a hazudozókat — néha ilyesmi is előfordul — egy meggyőződés nélküli kimondott „tévedtem”-mel letudni véli büntetését, Az ilyen „következmény” szinte bátorítja a gyenge jellemű embereket arra. hogy a hazugság jegyében megvádoljanak becsületes, jól dolgozó, szerény embereket. Pedig gyakorlatból tudjuk; néhányan nagy árat fizettek ezért, akkor amikor a hazudo- zók simán megúszták. Egzisztenciák törtek derékba, családi életek mentek tönkre emiatt.

Ez utóbbiak is arra figyelmeztetnek: ne tekintsük bocsánatos bűnnek a hazugságot, mely hellyel-közzel, esetenként kimeríti a becsületsértés és a rágalmazás tényét is.

Igaz, az utóbbi kettő meggátlására vannak törvényeink, s aki felelőtlenkedik az el is nyeri méltó büntetését, De a hazugság társadalmi veszélyességét, a közerkölcsre való demoralizáló hatását még nem tettük a helyére életünkben. YT a azt Akarjuk, hogy minél kevesebb időt raboljon el. JfX kinek-kinek a munkaidejéből a hazugságok kivizsgálása, minél kevesebb akadály álljon az igazság kiderítésének útjába, hogy az emberek sérelmeik orvoslásakor csak az igazságot mondják el, többet kell tenni az emberi gondolkodás becsületéért, tisztaságáért vezetőnek és dolgozónak egyaránt.

Venesz Károly