Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)

1965-10-06 / 235. szám

1965. október 6., szerda N 0 G R A n Kosárlabda BVSC 40:32 Salgótarján, v: Hável és Turcsányi. Az SBTC lányok a következő összeállításban játszottak: Vajvoda, (3), Vadas (1), Sza­bó, Koza (14), Bartha (8), csere: Lőrincz (4), Szarvas- né (2). Nem várt vereség született a találkozón. A vendégcsapat emberfogással játszott, az SBTC zónázott. A BVSC két rutinos bedobóját nem tud­ták tartani. Erővel sem bír­ták a mérkőzést a stécé lá­nyok. A ponterős Farkas hiá­nyát megérezte az SBTC. Ko­za és Lőrincz játéka dicsér­hető. Bemutató mérkőzés Szécsényben örvendetes fejlődésnek in­dult a kosárlabda sport Szé­SBTC (16:16) csényben. A nyár folyamán kosárlabda pályát építettek a községben és három női és ugyanennyi férfi csapat kezd­te meg az edzéseket. Legutóbb a pályaavató ün­nepségre is sor került. Domsz- ki György TS—elnök és Bás- ti Sándor a Kosárlabda Szö­vetség elnökének üdvözlő szavai után pályaavató mér­kőzést játszott Szécsény vá­logatottja . az SKSE csapatá­val. A rutinos játéko­sokból álló vendégcsapat 78: 30 arányban győzött. A találkozó jó szolgálatot tett a kosárlabda népsze sítésének. A járásban úgy tervezik, hogy jövőre Nagy- lócon, és Litkén is megala­kul a kosárlabda szakosztály s így remélhetőleg ebben r sportágban is megrendezheti a járási bajnokságot Asztalitenisz Kőbányai Textil — SKSE 12:8 Nem várt meglepetést ho­zott az SKSE vasárnapi sze­replése Kőbányán az asztali- tenisz NB II Mechlovits cso­portjában. A hazaiak 6:0-as előnnyel Indultak, mert a salgótarjáni csapat csak három fővel uta- Eott a mérkőzésre. Oroszi éj­szakai műszakban dolgozott és kikérését nem tudták el­intézni. Ennyi előnyt nem ad­hatott a tarjám csapat. A le­játszott mérkőzések alapján így is 8:6 volt az arány a vendégek javára. Győzött a tar járnak közül: a Polaneczki I., Polaneczki P pár (2) Polaneczki-1.. (3), Po­laneczki P. (2), Bohati. Képes sport - lexikon Teke Vívls Kezdődik az ökölvivó CSB A jó bevezetésnek elköny­velt országos egyéni utánpót­lás bajnokság után vasárnap a csapatbajnokság is beindul az ökölvívóknál. Több mint három hónapos szünet után lépnek újra szárítóba az or­szág legjobb csapatai. Az NB I-ben mindjárt rangadó vezeti be az őszi műsort, a iabella első, illetve második helyén álló, 1963. illetve 1961. évi bajnok Zalka HSE és az U. Dózsa mérkőzik Gyöngyö­sön, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel.^ Ugyancsak vasár­nap délelőtt lesz a másik két találkozó is, az alábbi mű­sor szerint: Dinamó — MTK, Győrl-út. Tatabánya — Bp. Honvéd, Tatabánya SAKK SKSE—Bajai Spartacus 7:5 Az NB Il-es Maróczy sakk­csapatbajnokság Keleti cso­portjában jól sikerült a rajt a Kohász együttesnek. Hazai pályán biztosan győztek a tarjániak, a meglehetősen gyenge erőkből álló újonc bajaikkal szemben. Lichtner szakosztályvezető jóvoltából még ajándék pon­tot is kaptak a vendégek. 6':4-es állásnál döntetlent kí­nált fel a hátralévő két játsz­mában az elleni;] csapatkapi­tányának. A kínálat azonnal meghallgatásra talált, hiszen Balázs nyerésre állt. Simkó játszmája pedig döntetlent ig.-rt. így az 1,5 pont helyet 1 pont lett. Az SKSE csapatából Szo- kács, Klepej, Kenyeres, Tóth J. Lichtner győzött, Balázs, Tóth L., Simkó, Horváth E. döntetlent ért el. Jelentés a megyei I. osztályból Négy kiállítás Somoson — Biztosan győzött a HVCS SE, a Zp. Bányász és az St. Üveggyár — Értékes pontot szerzett a Salgó A megyei labdarúgó-bajnok­ság vasárnapi fordulójában nagy volt a küzdelem. A baj­nokaspiráns Karancslapujtö Somoskőújfalun játszott. A mérkőzésen különösen a má­sodik félidőben nagy volt az idegeskedés. Négy játékos kényszerült a küzdőtér elha­gyására. A vendégcsapat csak az egyik pontot tudta elhozni, s így előnye csökkent a Dej- táron győztes Pásztó és az ott­honában biztosan nyerő Rét­sági HVCS SE együttesével szemben. A Szécsény helyet cserélt az St. ZIM-mel, miután otthoná­ban 2:1-re legyőzte a salgó­tarjáni csapatot. Ezzel a ve­reséggel szertefoszlott az St. ZIM bajnoki reménye. A kö­zépcsapatok közül biztos győ­zelmet aratott vasárnap a Zp. Bányász és az St. Üveggyár. A Szorospatak legyőzte az Érsekvadkertet és ezzel pont­számban beérte. Értékes dön­tetlent harcolt ki a Salgói Bá­nyász Balassagyarmaton. A Bányász csapat ezzel jelentős lépést tett előre. Három pont­tal vezet a tizennegyedik he­lyen álló Palotással szemben. ST. ÜVEGGYÁR— KARANCSKESZI 4:0 (2:0) Salgótarján, 500 néző, v.: Bácskai. St. ÜVEGGYÁR: pu- dai — Godó, Ujj, Pünkösdi — Diószegi, Klement — Jenei, Verbovszki, Simor, Győri, Somkúti. EDZŐ: Kovács Já­nos. KARANCSKESZI: Zsidai — Snikna, Básti. Szöllős — Hol­ló, Balkó — Nagy L„ Barta, Ruzsinszki, Sztremi, Kicsiny. EDZŐ: Éliás István. Mindvégig jó iramú, sport­szerű mérkőzést vívott a két csapat. Az Üveggyár kezd magára találni. A gólok kor­szerű támadásokból estek. A győzelem — mely teljesen megérdemelt —, még nagyobb arányú is lehetett volna. Gől- lövő: Simon (2), Verbovszki, Győri. Jó: Godó, Jenei. Ver­bovszki, ill.: Zsidai. Básti. ZP. BÁNYÁSZ— KARANCSALJA 4:2 (2:0) Zagyvapálfalva, 200 néző, v.: Nagy I. BÁNYÁSZ: Szent­irmai — Fefencz I., Serfőző. Kiss Gy. — Kiss P., Kisházi — Ferenc II., György, Nagy, Bartha. Spalek. EDZŐ: Hu­szár Gyula. KARANCSALJA: Szöllős — Menczel, Lengyel, Kojnok — Murányi, Varga — Laurencsik, Bodor, Zsélyi, Szerafin, Sávolyi. EDZŐ: Vá- lóczi Béla. Izgalmas, nagy iramú mér­kőzést láthatott a közönség. A második félidőben könnyel- műsködni kezdtek a hazaiak. Ekkor a lelkesen játszó ven­dégek szépíteni tudtak. A gól­helyzeteket figyelembe véve a hazai győzelem megérdemelt. Góllövő: Bartha, Frencz II., Spalek, György (11-ből), ül. Zsélyi (11-ből), Sávolyi. Jó: Ferencz II., György, ill. Zsélyi, Sávolyi. KARANCSLAPUJTÖ— SOMOSKŐÚJFALU 2:2 (1:1) Somos, 400 néző, v.: Mészá­ros. K. LAPUJTŐ: Vajvoda — Lacskó, Kovács, Oravecz A. — Tóth F., Telek, — Somos­kői, Tóth J., Osgyán, Tórák, Oravecz J. EDZŐ: Lantos Ede. SOMOS: Erdei — Kemencsik, Csongrádi, Czékus — Tóth F., Molnár — Balázs, Szvirák, Princz, Antal, Berta. EDZŐ: Csuberda Ferenc. Öriási küzdelemben szüle­tett meg a döntetlen. A ven­dégcsapat Ozsgyáni és Telek góljaival kétszer is vezetést szerzett. Sportszerű első félidő után a második félidőben nagy volt az idegeskedés. A 70. percben Tóth F. (K.-lapuj- tő) és Princz (Somos) vereke­désért, a 81. percben Balázs (Somos), a 86. percben Ozs­gyáni (K.-lapujtő) feleselés­ért kiállítva. Balázs kiállítása miatt hat percig áll a játék. A hosszabbításban egyenlített a Somos. Jó: Telek. Ozsgyáni, Tórák, ill.: Csongrádi, Czékus, Antal. PASZTÖ — DE.TTAR 2:1 (1:0) Dejtár, 100 néző. v: Ga- ramszegi. PÁSZTÓ: Kelemen — Veres, Tari Szadeczki — Ludányi, Dancsi — zöllősi, Klonka, Szklenár, Smolek, Csorba. EDZŐ: Bernáth Imre. DEJTÄR: Gál — Nagy, Kle- mincsán, Fábián — Varga S., Farkas — Bartha, Kardos. Varga K.. Sztankó, Pikács. Kemény mérkőzés volt A pásztóiak nagyobb tudását a hazaiak csak lelkesedéssel tudták ellensúlyozni. A ven­dégcsapat többet támadott, győzelme valós. Góllövő: Szklenár, Csorba, ill: Pikás. Jók: Tari, Klonka. Szklenár, ill: Gál, Klemincsán, Pikács. BGY. MÁV — SALGŐ 0:0 Balassagyarmat, 300 néző, v: Bures. BGY. MÁV: Cser­nyák — Beke, Balázsi. Vido- musz — Kajdi, Horváth I. — Horváth II., Tornyák, Fedői, Siket, Jónás. EDZŐ: Békési János. SALGÓ: Macsuda T. — Schmida L.. Földi, Orosz — Macsucla J.. Szabó — Schi- da E.. Schmida A.. Losonczi, Genge, Sebők. EDZŐ: Vadászi László. A hazaiak hagy fölényben voltak. Nagyon sok gólhely­zetet kihagytak. A Salgó ki­lenc emberrel védekezett, si­kerrel. Jók: Vidomusz, Hor­váth I.. ill: Macsuda T., Schmida A. t SZÉCSÉNY — ST. ZTM 2:1 (0:0) Szécsénv, 500 néző, v: Sas­vári. SZÉCSÉNY- Oláh — Király, .Tancsó, Skoda J. — Skoda F, Pék — Bagvinsz- ki, Boros, Takács A., Varga, Ferencsik. EDZŐ: Kovács Er­nő RT. ZIM: Telek — Pisz- kátorísz, Flaskai, Vári — Hanrió. Botos — Konka, Bandúr I. Molnár. Bandúr II.. Nagy. EDZŐ: Gáspár Ist­ván. Kemény, olykor durva mér­kőzés. A ZIM többet táma­dott. Sok gólhelyzet maradt kihasználatlanul. A hazai csapat 2:0-ra vezetett. Molnár 11-est hibázott Kiállítva: Pék: (65. perc) Góllövő: Varga. Boros, ül: Bandúr. II. Jók: Oláh, Jancsó, Boros, ill: Piszkátorisz, Bandúr II., Nagy. HVCS SF. — PALOTÁS 2:0 (2:0) Rétság, 2o0 néző v: Dora. RÉTSÁG: Molnári — Molnár­ja Kahczka, Józsa — Tóth K., Ludasi — Kristóf, Var­ga, Gregor, Fiikor, Tóth, Szőllös. PALOTÁS: Bóna — Atlétika Női magasugrásban Komka 152 centimétert ugrott Urbán, Kovács, Varga — Kiss I., Kiss K., — Tóth A., Balogh, Rappai, Turcsányi, Sándor. EDZŐ- Kovács Jó­zsef. Már az első hét percben 2:0-ra vezetett a Rétság. Salgótarjáni sikerek Dunakeszin Harminc percig jól játszottak a hazaiak, aztán lagymatag Az egyesületi csapatbajnok­ság negyedik fordulóját Du­nakeszin. rendezték meg. A versenyen Gödöllő, Vác, Fót és Dunakeszi aÚetái mellett 5. Schuchmann (Bgy) 437, Súly: 1. Perlaki (Bgy) 11.17. 2. Hényelni (St) 10.10. Férfiak: serdülök 100 m. 1. Porti (St) 12,4, 2. Oszvald 58 5000 méter: Hertelendi (St) 15:38,8, 2. Girtl (St) 17.22, 4x400 1. Salgótarján 3:39,4 2. Gödöllő 3:40.4, Hármas: 1. Bállá (St) 13,11, 2. Fodor (St) Balassagyarmat és ján versenyzői is indultak. Az eredmények közül ki­emelkedik a még serdülő Komka Magdolna magasugró eredménye. A tehetséges SKSE atlétanő 152 centimé­terrel új megyei csúcsot ál­lított fel, s ezzel elérte az I osztályú minősítést. Nagy­szerűen szerepelt Angyal ma­gasugrásban. 180 centimétert ugrott. Élmény volt Mecser Lajos indulása 800 méteren. A kétszeres csúcstartó bizto­san győzött. A Nógrád me­gyei atléták jól Szerepeltek több számban első helyen vé­geztek. Eredmények: Nők. Serdü­lök: 100 méter: 1. Andrási (Gödöllő) 13.7, 2. Lóra (St.) 14.2, 300 méter: 1. Barna (Fót) 46.2. 5. Szőke (St) 52.6, 80 gát: Kükkel (St) 15.1, 2. Oláh (Éót) 15.2, magas: 1. Komka (St) 152, 2. Godó (St) 140. Felnőttek: 200 m. 1. Gerelv (Gödöllő) 28.8, 2. Schuchmann (Bgy) 29,1 3. Sándor (St) 30.3. 800 to. 1. Fábián (St) 2:57,6. 400x100 1. Gödöllő 54.5, 2. Sal­gótarján 54,9, Magas 1. Olajos (St) 135, 2. Kükkel (St.) 135. Távol 1. Kis (Gödöllő) 495. (St) 13.2, 1000 méter 1. Kiss (Gödöllő) 2:59.5, 4. Illés (St) 3:16.6, Távol: 1. Bakt (St) 552, Diszkosz: 1. Dudás, (Gö­döllő) 37.87, 2. Csanádi (St) 37.14. Felnőttek: 200: í. Simon (St) 23,9. 400: 1. Tarjáni (St) 61.9, 800 to. 1. Mecser 1: 13.02. Magas: 1. Angyal (St) 180, 2. Ozlaki (Vác) 180. Disz­kosz: 1. Békefi (Vác) 49.44, 3. Kiss (St) 44.15. Kalapács: 1. Nemek (Gödöllő) 44.79. 3. Bakos (St) 30.40. Gerely: 1. Pintér (Gödöllő) 68, 3. Kiss (St) 63. 70. közepes iramban folyt tovább a mérkőzés. A Palotás lelke­sen játszott, de nem tudott szépíteni. Góllövő: Gregor, Varga. Jó: Kaliczka, Gregor, Fiikor, ill: Kiss I., Balogh, Rappai. SZOROSPATAK — ÉRSEKVADKERT 2:0 A mérkőzésről nem kap­tunk jelentést. A MEGYEI I. OSZTÁLY ALLASA: 1. K.lapújtő 24 16 3 3 43:28 35 2. HVCS SE 24 14 5 5 58 .22 33 3. Pásztó 24 14 5 5 58:26 33 4. Szécsény 24 14 3 7 42:33 .31 5. St. ZIM 24 14 2 7 46:31 30 6. Zp. Bányász 24 13 2 9 47:25 28 7. St. Üveggyár 24 11 4 9 41:39 26 8. Bgy. MÁV 24 11 3 10 48:51 25 9. Somos 24 8 7 9 37:44 33 10. K.keszi 24 9 4 lí 39:44 22 11. Szo’ospatak 24 7 6 11 34:33 20 12. Érsekvadkert 24 7 6 11 31:45 20 13. Salgó 24 7 4 13 27; 38 18 14. Palotás 24 3 10 11 31:35 16 15. K.alja 24 5 5 14 25:52 t:> 16. De j tár 24 2 4 18 22:73 8 Szarvas József testnevelő tanár irányításával a kosárlabda alapelemeivel ismerkednek a gimnazisták

Next

/
Oldalképek
Tartalom