Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)
1965-10-31 / 261 (257). szám
1965 október 31., vasárnap »ÖGHAB 7 SOLOHOV ünneplése A szocialista irodalom hívei őszinte örömmel üdvözölték a hírt, amely szerint az idei irodalmi Nóbel- díjat a legnagyobb ma élő szovjet író, Mihail Solohov kapta. Ez az elismerés nemcsak egy három évtizedes kivételes művészi pályafutásnak, hanem egyúttal egy gigászi, ma már minden tisztességes ember által elismert küzdelemnek is szól. Mert a győzelmes proletárforradalomban az ember le tudta rombolni egy évszázadokon át megcsontosodott, embertelen társadalmi rendszer hatalmi építményeit, de nyílt maradt a kérdés, hogy a rombolás után és helyén fel tudja-e építeni azt az újat, amely a kor hősének, az életszerető forradalmár munkásemberének mindenben megfelel, s amelyben az évszázadokon át annyiszor meggyalázott dolgozó ember neve tényleg büszkén hangzik. Világtörténelmi jelentőségű harc indult meg, amelynek nem kisebb tétje volt, mint az osztálytársadalmakból az osztálynélküli társadalomba vezetni az emberiséget. Ennek a harcnak a katonája hol fegyverrel, hol tollal Mihail Alekszandrovics Solohov. 1905-ben, tehát hatvan esztendővel ezelőtt született a Vesenszkaja mezővároshoz tartozó Kruzsilin tanyán. „A donvidéken születtem — vallja önmagáról — ott nőttem fel, ott alakúit ki bennem az ember, az író, ott nevelődtem, mint nagy kommunista pártunk tagja és így vagyok hatalmas nagy hazánknak hű fia De büszkén mondom, hű fia vagyok a Don-vidéknek, az én szűkebb hazámnak is.” A polgárháború idején a Don-vidéken harcolt. „Kergettem a bandákat, amelyek 1922-ig a Don-vidéken garázdálkodtak és a bandák is kergettek bennünket... nem egyszer kerültem kutyaszorítóba”. Ezeknek a harcoknak élményeit dolgozza fel 1923 óta megjelent írásaiban, s egyik főművében az 1928—1940 között született „Csendes Dón” c. regényében. Ez a hatalmas alkotás Grigorij Melehov életútján keresztül megmutatja a kozákság forradalom előtti és utáni életét, a soraiban dúló osztályharcot, a bolsevikok és a velük tartó szegénység küzdelmét a fehérgárdisták és szövetségeseikkel szemben. A főhős alakjában Solohov annak az embernek tragikus útját ábrázolja, aki elszakadt népétől és ezzel saját magát ítéli pusztulásra. Mert Gorkij a saját bőrén is tapasztalhatta az elnyomás egész súlyát, a forradalom alatt legbensőbb gondolataival is a bolsevikok oldalán állt, mégis a megpróbáltatások során ingadozóvá válik. „Kerengek, mint hóvihar a pusztán” — mondja magáról, s bizonytalankodása, a nép ügyének elárulása végül bukását okozza. Már e műve, de a későbbiek fogadtatásával kapcsolatban is Solohov kifejti írói állás- foglalását: „Rólunk szovjet Írókról dühödt ellenségeink külföldön azt híreszteiik, hogy mi a párt parancsára írunk. A dolog azonban kissé másképpen áll: Mi mindannyian szívünk parancsára írunk, de szívünk a párté, szeretett népünké, amelyet művészetünkkel szolgálunk.” A nép és haza szolgálata adja a tollat Solohov kezébe, „A feltört ugar” c. két kötetes műve megírására. A regény cselekménye 1930-ban kezdődik, színhelye egy kis Don-menti kozák falu Gremjacsij Log. A „Csendes Don” vidékén már „a fű elfedte a sírokat — az idő múlása elfedi a fájdalmakat” és hosszú harcok után kezdődik a még nagyobb harc: a mezőgazdaság átszervezése során a teljes kollektivizálás. Erre a munkára küldi ki a járási pártbizottság Davidovot, a Putyilov gyár lakatosát, ama „huszonötezer” pártmunkás egyikét, akiket a kollektivizálásra toboroztak. Feladata igen nehéz. A faluban van mái egy törpe szövetkezet, de az, a párttitkár megállapítása szerint is „csak csúfsága a kollektív gondolatnak”. A legszegényebbek vannak benne, mindössze négy ló és egy pár ökör jut tizennyolc tanyára. Szegényes felszerelésükkel nem tudnak hozzájárulni az ország kenyérszükségletének előteremtéséhez, hisz sovány földjükből saját családjuknak sem tudnak emberi életet kikényszeríteni. Éppen azért van szükség az erős szövetkezet megteremtésére, hogy minden kis- és középparaszt bevonása után, a gépek segítségével virágzó életet tudjanak teremteni a nyomorúság helyébe. A terv megvalósítása nem olyan egyszerű, mint amilyen szép. Soksok kis embernek kell megjárni az igazulás útját, hogy eljusson a felismerésig, ahová Konrad Majdannyikov a józaneszű középparaszt eljut: „Ti azért vagytok a kolhoz ellen — mondja az ingadozók szemébe — mert az apró, piszkos udvarotok elzárja előletek a szép világot: kicsi, de az enyém. A kommunista párt új életbe akar benneteket vinni. De ti úgy tesztek, mint a vak borjú: odavezetik az anyja tőgyihez, de a borjú rúg és elfordítja a fejét. De ha a borjú nem akar szopni, meg fog dögleni.” A kollektív gondolat harcosainak nemcsak az emberi maradisággal kell szembe- szállniok, hanem le kell küzdeniük a tudatos ellenforradalmárok tevékenységét is. Polov- cev volt fehér százados vezetésével létrehozott „Don-haza felszabadítása szövetsége” mindenüvé igyekszik beépíteni az embereit, ahol csak árthatnak. Az első kötet eseményei során eldől a „mellette vagy ellene” kérdés, a második Kötet, amelyet írója harminc évvel későbben jelentetett meg, a „hogyan mellette” kérdésre ad választ. Az első kötet megírása után az az érzés nyugtalanítota az írót, hogy regénye, amely a kolhozéletnek csak kezdeti mozzanatait rajzolja meg. elmaradt az életSolohov arcképe a Csendes Don írásának idején tőL „Amikor végére jutottam az első kötetnek, az elé a dilemma elé kerültem, hogy most már nem az a fontos, nem az izgatja az olvasót, ami akkor.., Az események túlnőnek az embereken”. A második kötetben a szocialista humanizmus és a hit a szocializmus győzelmének ügyében a legjellemzőbb vonások. Nemcsak az eszme vállalása, hanem az eszmét megvalósító ember vállalása is, aki hibákon, botlásokon keresztül képes önmaga fölé magasodni és. a szó legteljesebb értelmében sorsa, a történelem irányítója lenni, ezek a jellemzői Solohov emberábrázolásának. Az ő emberei nem felmagasztosított hősök, de híven teljesítik a párttól kapott parancsot és ha harcukban érvényesülnek is a társadalom töretlen fejlődéséből adódó igazságtalanságok, ha a regény végén Davidov életét is áldozza az ellenforradalmárok felszámolása során, az olvasó nem érez semmi pesz- szimizmust. Mert bár „.. .nem énekelnek többet a doni fülemülék az én szívemnek oly kedves Davidov és Nagulnov örömére, nem zúg nekik többé az érlelődő búzatábla, nem csobog többé kövein az a névtelen patak, amely valahonnan Gremjacsij horhos felső végétől folyik... az egyre erősödő kolhoz lakói valóra váltják most már Davidov nélkül is annak álmát, megvalósítják a szocializmust. Solohov a második világháborúban, mint haditudósító rósztvett a fasizmus elleni harcban. „A hazáért harcoltak” és az „Emberi sors” c. megrázó műveiben pedig irodalmi emléket is állított e hősi harcban helytálló, emberségükkel kiemelkedő szereplőknek. Az irodalmi Nobel-díj, amely „későn, de még nem túl későn” jutalmazza Solohov munkásságát, akarva, akaratlan szól a közéletben tevékenyen munkálkodó politikusnak is. • Solohov ugyanis nemcsak nagy író, nemcsak akadémikus, hanem három alkalommal megválasztották a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagjává is. Mint irodalompolitikus pedig harcol egy kerekasztal konferencia összehívásáért. Solohov megfogalmazása szerint ugyanis az írókból hiányzik az egyéni felelősség érzése azért, amit az egész irodalom csinál, és hogy ez a kölcsönös közömbösség eltűnjön, szükség lenne egy nemzetközi konferencia összehívására, ahol meghatároznák az írók feladatait, kölcsönösen kicserélnék gondolatokat és a több nyelven beszélő világban egyelőre legalább az írók között megteremtenék az együttmunkálkodás feltételeit. A hírek szerint december 10-én Solohov személyesen fogja átvenni Stockholmban a Nobel-díjat, s az ünnepségek kialakult szokása szerint ebből az alkalomból ismerteti irodalmi munkásságát és kifejti világszemléletét is. A szocialista világszemlélet kifejtésére az eddigiek során csak egy-két esetben volt mód az ünnepségek során, szovjet írónak pedig első alkalommal nyílik rá lehetősége. A szocializmus világméretű megvalósításának harcában ez az esemény az első igazi győzelem. Olyan diadal, amelyet nemcsak a Szovjetunió és a szocialista országok, hanem a világ minden tájának irodalmat kedvelő, olvasó milliók teljes megelégedettséggel ünnepelnek. Csukly László A falusi klubélet es lehetőségei MŰVELŐDÉSI otthonaink tudatformáló, ismerettágitó feladatában mind nagyobb szerepe van a kluboknak. A falusi művelődési otthon munkájának tulajdonképpen a klubélet egyik legbiztosabb fokmérője. Szervezett és kötetlen foglalkozásainak, találkozóinak látogatottsága jelzi. milyen mértékben vallják a művelődési otthont szellemi igényeik táplálójának' az emberek. A klubélet kialakulhat életkori, vagy érdeklődésköri sajátosságok szerint. Legáltalánosabbak természetszerűen az ifjúsági klubok, a világnézeti, művészeti, esztétikai kérdésekkel foglalkozók, de megtalálhatjuk szórványosan az öregek, a nyugdíjasok klubját is. Hogy azonban egy művelődési otthonban eredményes, eleven klubélet bontakoztassák ki, az igényen túl tárgyi feltételek is nagy mértékben közrejátszanak. Rendszeres közösségi életnek csak akkor van biztos alapja a művelődési otthonban, ha a látogatók valóban otthonias légkört, kellemes, barátságos környezetet éreznek maguk körül, ahol beszélgethetnek, megvi- .áthatják az érdeklődésüket mozgató problémákat, szórakozási lehetőséget találnak, vagy ismereteiket gyarapíthatják. Ezeket az igényeket és a lehetőségeket összevetve látnunk kell, hogy a klubélet feltételei nálunk korántsem kielégítőek, távolról sem felelnek meg több helyütt a korszerű követelményeknek, annak, hogy vonzerővé váljanak az emberek körében. A mi művelődési otthonaink túlnyomó zöme úgy épült, hogy a nagyot akaró tervezők olyan palotákat emeltek, amelyekben a méretek termek nagyságát jelentik, néhol — bocsánat az összevetésért: — hodólyokat, ahol legfeljebb színházi vagy mozirendezvények képzelhetők, de nem .meghitt összejövetelek, klubtalálkozások. Szinte alig akad művelődési otthonunk, mely ez utóbbi igényeket megfelelően szolgálni tudná. Legtöbb helyütt kényszer- megoldások adják a lehetőséRo mániái Nincs talán még egy olyan fontos teendőnk a külföldi irodalmak megismertetése terén, mint éppen a szomszéd népek literaturájának bemutatása. Hiszen valljuk meg őszintén, az olvasók többsége többet tud az amerikai vagy francia kultúráról, mint a hozzánk közelebb álló s hasonló problémákkal küszködő népek művészetéről. A romániai elbeszélők 39 író 44 novelláját tartalmazza. Mennyire nyújtja ez a kötet a minden antológiára jellemző korlátok között a tájékoztatást? A novellát általában a román széppróza legkorábbi kezdeményeként szokás emlegetni. Ezért határoztak úgy get; színpad-mögötti öltözők, állandó átmeneti jelleggel a többféle rendeltetés miatt. Gyenge az otthonok, a klubszobák felszereltsége is. Folyóiratok, újságok csak elvétve akadnak, nincs elegendő választék szórakoztató társasjátékokban, a helyiségekre merev ridegség jellemző, ahol kényelmetlenül feszeng a látogató. Persze, ennek ellentmondó példák is akadnak, — mint a karancssági, drégelypalán- ki, a Somoskőújfalui művelődési otthon, de az ilyenek meglehetősen ritkák. A jellemző az, hogy meglévő művelődési klubjainkban gyö- kértelen az élet, s legfeljebb az ötletszerű találkozók szintjéig jutott el, tervezett és szervezett program alig-alig akad. BÁR NÖGRÄD megye művelődési otthonok tekintetében „telítettnek” mondható s így csak az acfott lehetőségek határai között mozoghatunk és gondolkodhatunk a klubélet „mikéntjéről”, nem közömbös mégsem, hogy most épülő s a még későbbiekre tervezett otthonok milyen előrelátással biztosítják a kis- foglalkozások feltételeit. Korszerű mövelődési otthon ma már csak úgy képzelhető el, ha a vágyott nagyterem mellett mind több apró, szakköri és klubigényeket szolgáló helyiség sorakozik. A túlzott tágasság csak ritkán adódó célt szolgál, ilyen alkalmi rendeltetésnek pedig a színház-mozi terem is megteszi a szolgálatot. De mert a régiből, a meglévőből már nem lesz új, próbáljunk meg olyan kalappal köszönni, amilyen van. Nemrégiben érdekes felmérést végeztek a rétsági járásban ezekről a lehetőségekről. Tudott dolog, hogy megyénknek ez az egysége legmostohább adottságú a kulturális lehetőségeket illetően. Avult, korszerűtlen, vagy gyengén felszerelt művelődési otthonok mellett bénítja a fejlődést a rossz közlekedési lehetőség, hogy vasárnapokon szinte teljesen elszakadnak egymástól és a küleibeszéléík a szerkesztők, hogy fejlődésében mutatják be a magyar olvasóknak ezt a műfajt. A román novella fő fejlődési vonalai a XIX. század ötvenes éveiben bontakoznék ki. Fő képviselői Costache Negruzzi és Alexandru Odobescu. A század második felét loan Slavici és Ion Luca Caragiale neve fémjelzi. A századforduló után az irodalmi élet változatossá és sokrétűvé válik. A munkásmozgalom kibontakozása, a politikai szerveződések és a tömegakciók keltik fel elsősorban az írók érdeklődését. Gala Galaction, Mihail Sadoveanu, Panait Istra- ti, Liviu Rebreanu és Alexandru Sahia alkotott ebben a korszakban maradandót. Az sőbb világtól a községek. Ez a magukra utaltság, — úgy vélhető, — bizonyos mértékben serkentője lehet a helyi kezdeményezésnek, hogy az öntevékeny együttesek önellátásra rendezkedve vigyenek pezsgést kis világukba, hogy a klubélet meghitt, bensőséges együvé járást szolgáljon. Így is van valahogy. Lokális, kitekintés nélküli művelődési, kulturális élet ez, alig valami, de mégis... Csupán az a kérdéses, hogy ez a „valami” is meglelhető-e mindenhol? Ha a klubéletnek valóban jelentősége van a művelődési otthonokban mint tudatformáló keretre, akkor a rétsági járásban kétszeres figyelmet érdemel fejlődése és megerősödése. HALLANI például a diós- jenői járási művelődési ház igazgatójától biztató jelekről, kezdeményezésekről, melyeket kötelesség ösztönözni. A kis Nógrádsápon az esti látogató gyakran együtt találhatja a fiatalokat a művelődési otthonban magnó-muzsika mellett. Egyik klubtag hozza a gépet, — a sajátját, — arra táncolnak. De a tánc mellé színes mozgalmas program is elkelne, tematikusán szervezett tartalmasabb, rendszeres együttlét lehetősége. Kínál - koznak hasonló lehetőségek Nézsán is vagy Tolmácson, Szendehelyen, Kétbodonyban s leginkább a járás székhelyén, Rétságon, hogy legalább olyan szintre érjen a klubélet, mint Diósjenőn vagy Nagyorosziban, ahol a KISZ vette kézbe az ügyet. Körültekintéssel a rétsági járás helységeiben is megtalálhatók a személyi feltételek, melyekkel az egyébként korlátos lehetőségek maximális mértékben kiaknázhatok. A megyei Népművelést Tanácsadó most komoly erőfeszítéseket tesz erre s nemcsak a rétsági járás érdekében, de Nógrárt egészét átfogón. ÉRDEMES a fáradozás, mert klubéletünk felvirágoztatása jelentős lépéssel viheti előbbre a falusi tudatformálásban ránk váró feladatokat. (barna) 1944 utáni időszak, a társadalmi és politikai élet újjászervezése az irodalomban is érezteti hatását. A legszembetűnőbb vonás: a valóság elmélyült, őszinte felelősségérzettől áthatott feltárásának igénye. Érdekes eleme napjaink román novellairodalmának a munkás- és parasztfigurák realista, pozitív ábrázolása. Az új írónemzedékből elsősorban Marin Préda, Aurel Mihale, Eugén Barbu és Francisc Munteanu nevét kell megemlítenünk. Romániában a nemzetiségi írók is részt vesznek az irodalmi életben. E gyűjteménynek is külön érdekessége, hogy a román elbeszélők mellett néhány neves erdélyi magyar és szász író novelláját is közli. (Európa Könyvkiadó.) Cs. B. Először a Zeneakadémián láttam szemlől-szcmbe, — úgy rémlik, — negyvenhét telén. Verseket mondott: Petőfit, Adyt, József Attilát. Mondotta. Számomra akkor még szokatlan leszűrtséggel, csak a gondolati ritmusokra ügyelve, a versek mélyét kereső, önmagába zuhant extá- zissal. Ügy hatott rám, mintha nem is nekünk, hallgatóknak szánná, csak önnön magát gyönyörködteti, lazítja a költőkkel. Másodszor ötvenegy novemberében találkoztunk. Akkor, mint drámaszerzőt invitált meg az Állami Falu Színház irodájába. A színház fődramaturgja volt s ebben a minőségében bizonyos igazításokat kért műsorukra tervezett darabomon. A Falu Színház azokban az időkben kezdte úttörő feladatát, s kereste az e feladathoz vágó TALÁLKOZÁS ÉS BÚCSÚVÉTEL műveket. Harmadik találkozásunk tulajdonképpen már találkozások sora volt. Az újságíró és a színigazgató találkozásai, másfél évtized folyamatában. Lázas lobogással beszélt mindig terveiről, amelyek a Déryné Színház életében öltöttek testet. Betegsége mindinkább jelezte hiányát az utóbbi évek során, a társulat életében, de törődésének jelel a legutóbbi időkig ott lobogtak még egy-egy nagy produkcióban, a színház nemes elhivatottságának hirdetésében. Töretlenül harcos életútja, politikai-eszmei tisztasága tette tiszteltté és becsültté Ascher Oszkárt, műveltsége, minden szép iránti fogékonysága emelte az irodalom nagy interpretátorává, évülhetetlen érdemét hirdeti halottunknak a mai Déryné Színház elődje, a Falu Színház megalapítása. Sem múltjában, sem eddig tartott jelenében nem volt életén folt, — emlékezésünkben töretlen fényt hagy maga után. Kossnth-díjas és Kiváló művész volt, s bár betegsége nőttén, ereje hanyatlásán évek óta nyugalomra unszolták, végsőkig megmaradt a színház élén, mint hajóján is minden vészben kitart a kapitány. A hajó megy tovább. Fekete lobogó alatt. <b. tj