Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)
1965-10-31 / 261 (257). szám
2 N ő G R A D 1905. október 31., vasárnap A Szovjetunió külpolitikája töretlen A Pravda A Pravda szombati száma vezércikkben kommentálja ' az októberi forradalom 48. évfordulója alkalmából kiadott jelszavakat. Ezzel kapcsolatban kifejti az SZKP és a szovjet kormány külpolitikai vonalát. Hangoztatja, hogy a Szovjetunió internacionalista kötelességéhez híven hozzájárul a szocialista világrend- szer megszilárdításához, töretlenül harcol a szocialista országok összefogásának, barátságának és egységének erősítéséért. A kommunista és munkáspártok számára nincs nemesebb és fontosabb feladat, mint a munkásosztály, minden haladó erő mozgósítása az imperializmus és a gyarmati rendszer ellen, az elnyomás, a reakció és a háború erői ellen vívott harcban. A lap vezércikke megállapítja, hogy a Szovjetunió mavezércikke radéktalanul eleget tesz testvéri kötelességének a vietnami nép iránt, amely a szocializmust építi, harcol az amerikai agresszorok ellen. „Együttérzőnk azokkal a népekkel, amelyek napjainkban fegyveres harcot vívnak az agresszív imperializmus ellen, a nemzeti függetlenségért, a demokratikus társadalmi fejlődésért.” A szovjet nép aggodalommal figyeli az Indonéziában kialakult feszült helyzetet, a belső és nemzetközi reakció mesterkedéseit, az indonéz nép nemzeti egysége és forradalmi erőinek együttműködése ellen intézett támadásukat. A szovjet emberek ezekben a napokban kifejezésre juttatják azt az őszinte reményüket, hogy a reakciónak nem sikerül letérítenie Indonéziát az indonéz nép által választott útról. Patkányfogó „szabadságharcos“ Bécs kétmillióra becsült patkányserege \ fellélegezhet, fennmaradása továbbra is biztosított A vész néhány hónapja egy nyugatra vándorolt jeles hazánkfia, bizonyos S. Árpád személyében bukkant fel, aki cége impozáns levélpapírján ajánlotta fel szolgálatait a városnak és egyéb háziuraknak. A „híres szentgáli patkányfogó”, a nyomorúságos albérleti szobájából levelező, vállalkozó kedvű Árpád ajánlkozott hogy két éven belül teljesen megszabadítja a patkányoktól Bécs városát. A rágcsálók azonban továbbra is vidáman tenyésznek. Árpád csak pénzüktől szabadította meg a megannyi hiszékenyeket. Bár az „irtó”-árfolyam éppen kétszerese volt a szokásosnak, a tiszteletdíj ellenében semmit sem tett. Így bőségesen fennmaradó idejében a változatosság kedvéért a „magyar ellenállási mozgalom” nevében „szigorúan bizalmas” megjelöléssel levelezett tehetős bécsi üzletemberekkel, anyagi segítségüket kérve a „magyar haza küszöbönálló felszabadításához”. „Számíthatnak a nemzet hálájára” — tette hozzá. Miután kiderült, hogy a megadott csekkszámla egy patkányirtó nevén van, a címzettek inkább lemondtak a nemzet hálájáról és feljelentették a szélhámost, akinek most patkányügyben is felelnie kell a bíróság előtt A leleplező Morse-levél Wayne Morse szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának tagja levelet intézett Douglas Macarthur kül- ügyminisztériumi államtitkárhoz, aki kongresszusi ügyekkel foglalkozik Moree rámutatott hogy mind India, mind Pakisztán figyelmen kívül hagyja az amerikai kongresszusi megszorításokat, az amerikai fegyverszállításokkal kapcsolatban. A szenátor hangoztatta, hogy a külügyminisztérium és a hadügyminisztérium mindezzel nem törődött, pedig kötelessége lett volna, hogy ellenőrizze a fegyverzet felhasználását a külföldi segélyprogramról szóló törvény előírásainak megfelelően. Macarthur államtitkár válaszában elismerte: valóban van rá bizonyíték, hogy mindkét ország amerikai eredetű katonai felszerelést használ fel a kasmírt háborúban. Lankadatlan ellenállás New York: Tüntetők tiltakoztak a Szövetségi Bíróság épülete előtt az amerikai csapatok Dél-Vietnamba szállítása, valamint az újabb behívások ellen (Rádiótelefoto —MTI Külföldi Képszolgálat) Brazíliai helyzetkép Akcióban a jobboldal Mikor tesz az afro-ázsiai csúcskonferencia? Az afro-ázsiai csúcskonferencia megtartásáról — mint már jelentettük — üzenetváltás folyt az algériai és a kínai kormány között, mert Algéria arra törekedett, hogy Kína változtassa meg a konferencia bojkottjára vonatkozó szándékát. A hírügynökségek szombaton algíri tájékozott forrásra hivatkozva közölték, Kína egy üzenetben tudtul adta, hogy hajlandó résztvenni a legfelső szintű tanácskozáson, ha azt november 5-e helyett három hónappal később tartják meg és ha azon a Szovjetunió nem vesz részt. A csúcskonferencia sorsáról a szombat délelőtt Algírban összeülő külügyminiszterek, illetve alacsonyabb szintű afro-ázsiai küldöttek döntenek. A szombati tanácskozásra, amelynek elnöke Butef- lika algériai külügyminiszter lesz, szombaton reggelig 37 küldöttség érkezett meg Algírba, s ezek közül tizenhétnek külügyminiszter a vezetője. Amerikai hidrogénbombát robbantottak a föld alatt Az alaszkai Amchitka-szige- ten amerikai szakértők pénteken felrobbantottak egy hidrogénbombát. A föld alatt 700 méterrel elhelyezett nukleáris szerkezet robbanóereje 80 ki- lotonna volt, négyszer akkora, mint a Hirosimára ledobott atombombáé. Amerikai bejelentés szerint az atomkísérlet célja az volt, hogy megállapítsák, hogyan lehet megkülönböztetni a földrengések és a nukleáris kísérletek szeizmikus hatását Mint b Reuter írja, nyolc perccel a robbantás után az Egyesült Államok nyugati részén a földrengéstani intézetek műszerei észlelték a jelenséget A nukleáris szerkezet fel- robbantása 10 millió dollárba került A Castelo Branco-féle elnöki puccs után a brazil kormány három politikai pártszerű tömörülést kíván mesterségesen létrehozni a feloszlatott 13 párt helyett. Cor- tíiero de Faria tábornok, a kormány tagja a Reuter szerint bejelentette, hogy a következő három tömböt akarják kialakítani: — A régi Nemzeti Demokratikus Unión alapuló „forradalmi” (Brazíliában) a Goulart elnököt megbuktató puccsot nevezik hivatalosan forradalomnak — MTI meg}.) tömböt; — A korábbi munkáspárton alapuló ellenzéki tömböt; — Az egykori szociáldemokrata párton alapuló független „demokratikus” tömböt. A „forradalmi” rendszer demokráciája pénteken abban is megnyilvánult, hogy az igazságügyminiszter bejelentette: minden brazil lap ellen bűnvádi eljárást indítanak, ha közli Kubitschek volt elnök vagy más, politikai jogaitól megfosztott államférfi kijelentéseit, véleményeit. A katonai bíróság ugyancsak pénteken 28 évi börtönre ítélte Francisco Lage római katolikus papot, aki Minas Ge- rias államban állítólag sztrájkmozgalmakat támogatott. A pátert azzal vádolják, hogy „külföldi kommunistákkal” tartott fenn kapcsolatokat A kormány máris zaklatja a legutóbbi választásokon ellenzéki programmal megválasztott Negrao de Lima és Israel Pinheiro kormányzókat, Guanabara, illetve Minas Gerias államok új vezetőit Katonai vizsgálóbizottság elé kell állniuk, hogy tisztázzák magukat egy különös vád alól. A vád szerint „1955- ben, Kubitschek elnökválasz tási kampánya idején megvásárolták a kommunisták támogatását”. .. AP-jelentés szerint Francisco Juliao volt képviselő, az Északkeleti-Brazíliai Baloldali Paraszt-Mozgalom megalapítója csütörtök este menedékjogot kért és kapott Brazília mexikói nagykövetségén. Juliaot Goulart bukása után tavaly júniusban le- tf-i'tóztatták, majd ez év októberében Pernambuco állam katonai börtönéből szabadlábra helyezték. Magalhaes brazil igazságügy- és belügyminiszter — mint a TASZSZ jelenti — pénteken összehívta a brazil sajtó, rádió és televizió vezetőit és öncenzúrát ajánlott nekik. A lapok a miniszter figyelmeztetése ellenére Is bírálják a kormányt. 128 kiló aranyai találtak EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Moszkvában tárgyal a francia külügyminiszter — Szabadságharcos sikerek Vietnamban — Tüntetések az USA városaiban — Wilson próbálkozása Rhodesiában — Zavaros a helyzet Indonéziában és Brazíliában — Szovjet javaslat az ENSZ-ben MOSZKVA Mint cseppben a tenger úgy türöződik az elmúlt hét eseményeiben a nemzetközi helyzetet formáló erővonalak alakulása. Nagy várakozás előzi meg a francia külügyminiszter moszkvai tárgyalásait A moszkvai lapok főként a két ország kapcsolatainak eddigi kedvező alakulására alapozzák véleményüket. A Pravda elsősorban gazdasági tényeket a gép, illetve olaj árucsereforgalomra vonatkozó megállapodásra utal. Emlékeztet a gyümölcsöző személyi kapcsolatokra is. melyeknek jelentős állomása volt Gromiko párizsi látogatása. Rendkívül fontos tény, hogy a tárgyalások során nemcsak e közvetlen szovjet-francia viszonyt tárgyalják meg, hanem áttekintik a legfőbb világpolitikai kérdéseket is. Ez természetesen azzal jár, hogy Moszkvában a német kérdésről is eszmecserét folvtatnak. Figyelemreméltó a francia külügyminiszter nyilatkozata, melyben hangsúlyozta, hogy a német kérdés megoldása csak a szovjet nyugateurópai viszony rendezésének a következménye lehet Ez ellentétben áll a bonni felfogással. mely a német kérdés megoldását mindig előfeltételként tünteti fel. Az NSZK- ban éppen ezért látható nyugtalansággal néznek a moszkvai találkozó elé. VIETNAM Az Egyesült Államok délkelet ázsiai kalózháborúja es a tiltakozó mozgalom, amely egyre inkább érezhető magában az USA-ban is, változatlanul a nemzetközi helyzet egyik gócpontja. Az elmúlt napokban az amerikai sugárhajtású gépek Thaiföld-i támaszpontokról kiindulva több ízben megsértették a Vietnami Demokratikus Köztársaság légiterét Es bár Taylor tábornok, volt délvietnami nagykövet, aki jelenleg Johnson személyi tanácsadója „derűlátóan” nyilatkozott a katonai helyzetről, a tények mást mutatnak. A hazafiak több térségben támadást intéztek az amerikai támaszpontok ellen, s a robbanások nyomán az éjszakát fáklyaként égő amerikai helikopterek lángja világította meg. A tiltakozó mozgalom során pedig az egyik amerikai diákszervezet így írt: „Vietnam éppen úgy Amerika tükre, mint Mississippi állam.” RHODESIA Wilson angol miniszterelnök az elmúlt napokban most már a helyszínen, Rhodesiában próbált valamilyen eredményt elérni. Maga a királynő is személyes levelet küldött Smith miniszterelnökhöz, Wilson tárgyalt a fegyveres erők parancsnokaival is. Felhívta őket, hogy tanúsítsanak hűséget minden esetben Nagy-Britannia iránt. Nagyon kevés remény van azonban arra, hogy ezek a próbálkozások hatással lennének a fajüldöző telepesekre. A helyzet elsősorban azért alakult így, mert a rhodesiai ügyben az angol kormány már évek óta tétovázó magatartást tanúsít, kompromisz- szumokban keresi a kiutat és az ultrák ebből nyílván azt a következtetést vonták le, hogy akcióik e mindig •'lan az utolsó pillanatban a zöld fény és a londoni kormány amúgy sem szánja el magát valóban radikális lépésere. INDONÉZIA Nyugtalanító hírek érkeznek továbbra is Indonéziából, a hadsereg kommunista ellenes kampánya során fegyveres összecsapásokra került sor, az Antara hírügynökség azt is közölte, hogy az indonéz katonaság letartóztatta a hírügynökség 35 tudósítóját Szukamo elnök ismét felszólította a lakosságot hogy tartózkodjon a zavargásoktól, mert az ország jövője forog kockán a békés kibontakozástól. Bizonyos, hogy ez valóban nagy fontosságú, mert a polgárháborús tünetek csak az imperialista erőknek kedvezhetnek, ebben a térségben. BRAZÍLIA Feszült helyzet alakult ki Braziliában, ahol Branco elnök diktatórikus parancsuralmi módszereket alkalmaz. Jellemző: rendeletben határozta meg ,milyen büntetések szabhatók azokra az állampolgárokra, akiket már korábban megfosztottak politikai jogaiktól. A brazil diákság felháborodottan tiltakozik a fasiszta jellegű akció ellen. Branco veszélyes vonalvezetését elítélik a brazil egyetemi tanárok is. A brazil munkáspárt pedig nyilatkozatot adott ki, amelyben Branco rendeletéit végzetes csapásnak minősíti, mindarra ami még megmaradt a köz- társasági intézményböL NYUGAT-NEMETORSZAG A hét eseményeihez tartozik, hogy — hosszas vajúdás után — az elmúlt napokban megalakult az új nyugatnémet kormány. Már a tárgyalások során érezhető volt, hogy Bonn még inkább jobbra tart Ezt személyi kérdések is tükrözik, hiszen az új igazságügyminiszter, Richard Jaeger még Nvugat-Németor- szágban is ultrareakciónak számít, ő Franco egyik legjobb barátja és az Is bizonyos, hogy az új kabinetben alaposan megnőtt Strauss klikkjének a hangja. Külpolitikai síkon pedig az új kormány az eddiginél is erőteljesebben hangoztatja re- vansista célkitűzéseit, követeli a tömegpusztító fegyvereket, noha a költségvetésben 7,5 milliárdos deficit mutatkozik. A nemzetközi helyzetben tehát sok a feszültségi pont, de a kibontakozás útját jelöli meg a szovjet határozati javaslat az ENSZ-ben, melynek lényege: meg kell akadályozni a nukleáris fegyverek további elterjedését. A részletek arról szólnak, hogy al nukleáris fegyeverekkel rendelkező államok kötelezzék magukat: semmilyen formában nem adnak át harmadik országna k atomfegyvert. A nukleáris fegyverekkel nem rendelkező államok pedig kötelezik magukat, hogy nem állítanak elő tömegpusztító fegyvereket. A Szovjetunió ezzel az indítvánnyal ismét annak a helyes szemléletnek adott hangot, hogy a nyugati hatalmak által propagált, a tegyverkezési versenyre alapított „egyensúly” helyett létre kell hozni a leszerelés egyensúlyát. Mindenki előtt nyilvánvaló lehet, hogy ez az egyetlen célszerű megoldás. Sümegi Endre A leningrádi üzleti negyed egyik épületrészének restaurálása során az építőbrigád 128 kiló aranyat talált a fa- padló alatt befalazva. Az októberi forradalom előtt itt volt Pétervár egyik legnagyobb ékszerüzlete. A feltevések szerint a kincset az üzlet egykori tulajdonosa rejtette el. Ellenkező előielű törekvés Párizsban ülést tartottak a gyógyszerészek és megállapították, hogy helytelen a gyógyszereket minél csábítóbb kivitelben és minél jobbízűen előállítani, mert ezzel túlzott gyógyszerfogyasztásra ösztönzik a lakosságot. A gyógyszerészek felhívják a gyógyszergyárakat, hogy ezentúl kevésbé vonzó és rosszabb ízű készítményeket áruljanak. A hajszálnál ötször vékonyabb A hajszálnál ötször vékonyabb, tizenöt ezredmillimé- ter átmérőjű, zománc szigetelésű szabad szemmel láthatatlan huzalt csak binokuláris mikroszkóp segítségével képes tekercselni a műszerésznő. A parányi angol gyártmányú alkatrészt az űrhajók, távirányítású lövedékek, repülőgép-szerelvények és sokféle orvosi műszer alkatrészeként használják.