Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)

1965-10-29 / 259 (255). szám

1065. október 29. péntek NÖGRAD a Vendégként egy vasárnap esti brigádértekezleten Mélyen as országos szint alatt Lassan fejlődik megyénkben a közétkeztetés A MÉRKŐZÉSNEK VÉGE, Győzött a stécé. A tömeg ha­zafelé indul. Néhányan kivál­nak es ellenkező irányba, Ki­rálytáró felé veszik az utat, kapaszkodnak a hegyre... — Elvtársak, öt óra, akkor­ra beszéltük meg, elkezdjük az értekezletet. — Ott ülnek már sorban a székeken. Itt van a brigád. Legtöbben vi­dékről járnak egész héten, de azért most is bejöttek ki igy, ki ügy. Itt az aknász, a mér­nökök. Akik az előbb még az NB I. eredményeit latolgatták, most egyszerre elcsendesednek és figyelik a brigád vezetőt, Angyal Vilmost. Az övé a sző. — A vezetőség értékelte a munkánkat, és elismerését fe­jezte ki. Ügy mondják: ránk mindig lehet számítani. Ez a bizalom kötelez bennünket. — Ezzel azután vége is a dicsé­retnek és az. ami ezután kö­vetkezik, abból egyáltalán nem lehet az elbizakodottság­nak még a jelét sem érezni. Szeptemberben viszont rosz- szul ment. Igaz, nem volt megfelelő munkahely, s ez elsősorban a vezetőkön, de rajtunk is sok múlott. Előfor­dult, hogy hét emberből csak egy szállt le műszakra, mert négy „maródi” volt, kettő meg szabadságon. Ezért kerestünk kevesebbet, mint máskor. Azután már csak gondola­tonként jegyzem, amit hallok, mert a brigádvezető alaposan belelendül a beszédbe. — Van szénmezőnk, őt-hat hónapra elegendő lesz. Ne arra törekedjünk, hogy csak az én szakom, hanem a má­sik is, mind a három jól tud­jon termelni. Javaslom, hogy a jövőben ne ide-oda helyezzük az embereket, hanem egy munkahelyen mindig ugyan­azok ablézoljanak, egymással. Ez a felelősségérzetet növeli. Nincs szükség a kapkodásra. Ezt azért mondom, hogy vi­gyázzunk egymásra, hiszen mindannyian családosak va­gyunk. A bánya a kenyerünk, és a szociálisa brigád egy család... Megkezdődik a vita. Itt nem kell noszogatni senkit. Egy­szerre három, négy kar is fel­lendül, szót kérnek. Sokan a faellátásra panasz­kodnak. Előfordult, hogy csak 11 órára ért be a fával meg­rakott pályakocsi. Aztán a mé­ret sem mindig megfelelő. Va­lami zavar lehet, amelyet fel­tétlen ki kell vizsgálni a ve­zetőknek. hogy intézkedni tudjanak. Nem egyszer vastag fát kapnak a fejtésbe, olyat, amire elővájáson lenne szük­ség és pazarlás ott beépíteni, ahol csak egy-két hétig kell tartania. AZ OMLASZTÓK JS közbe szólnak, míg végül is kiala­kul a helyes vélemény. Több fát vissza lehet rabolni és újra beépíteni, ha az omlasz- tást idejében végzik. Ez a kö­zös cél az önköltség csökken­tését is elősegíti, ha a brigád, ahogy itt elhatározta, változ­tat az eddigi gyakorlaton. A légellátás sem megfelelő, Ez a másik, sokat vitatott té­ma. Ebbe a legutóbbi bánya­tűz is közrejátszott. Most már légajtókkal javítanak a hely­zeten. Szükség is van erre, mert valóban úgy van, ahogy az egyik brigádtag mondta: Rossz levegőben csak fújtat az ember, de nem halad. A biztonsághoz tartozik a bánya kivilágítása is. Többen szóvá teszik, miért nincs ele­gendő villanykörte. Igaz, már ebben a hónapban elfogy a „keret”, de az is igaz, hogy nem mindenki kíméli eléggé az égőket. Valamit tenni kell! Aztán: a négy munkahelyen ne csak egyetlen használható fúrógép legyen és iparos szak­ember műszak végéig tartóz­kodjon bent, ha valami hiba van, javítsa ki. Nem termelési tanácskozás ez, bár annak is beillik, hi­szen a legtöbbet a termelés­sel kapcsolatos kérdésekkel foglakoztak, de egy igazi szocialista közösség hányta-ve- tette meg a valóban közös gondokat. Beszéltek itt egy korábbi fe­gyelmi ügyről, ami elévült már ugyan, de elfeledkezni nem szabad róla, a most kez­dődő pártoktatásról. Amikor az egyik vendég hiányolta, hogy a szocialista brigád többi jelemzőjéről. a szocia­lista módon való élésről, tanu­lásról, egymás megbecsülésé­ről kevés szó esett, ezt a vá­laszt kapta: — Ügy vagyunk ezzel, hogy természetesnek vesszük — vá­laszolt egy brigádtag és sze­rényen megjegyezte. — Ott voltunk együtt az aratásnál. Közénk vettünk embereket, akiket más nem akart. Ez a brigád volt a kezdeményezője az üzemnél a vietnami nép, majd az árvízkárosultak meg­segítésének. Volt amikor ha­lálesetnél az egész brigád megmozdult a család megsegí­tésére. A betegeket, ha nem is minden esetben, de látogat­juk. Lent, ha az egyik he­lyen várni kell valamire, ak­kor átmegyünk a másiknak segíteni, amit tudunk. DE AZ ÜZEMMÉRNÖK sza­vai is idekívánkoznak, aki többi között, a következőkei mondja: — Higgyék el, nagyon jó érzés volt az nekünk, hogy ez a brigád több esetben műszak után is ott maradt, amíg nem végzett a fontos munkával. Köszönöm maguknak. — Egy­szerű, őszinte szavak, de keíl- e ennél nagyobb elismerés? Ez az értekezlet új fejezet a brigádnaplóban, a brigád éle­tében. A következő szürke hétköznapokra ad sok haszno­sat, hiszen eldöntötték, ho­gyan lehet még jobban, való­ban szocialista módon előre haladni. Bármelyik háziasszony megmondhatja: édes-mindegy, — a munka tekintetében —, négy vagy nyolc ember ré­szére készít-e ebédet. A bevásárlás, főzés, mosogatás a legidőigényesebb . háztartási tevékenység: a keresők fog­lalkozását is folytató nők legnagyobb terhe. Országos szinten figyelem­re méltók az eredmé­nyek. A forgalom 1961-től 1964-ig kereken harmadával növekedett s az eddigi ren­delkezésekre álló adatok sze­rint még jelentékenyebb az ez évi fejlődés. ' Megyénkre vonatkozóan — sajnos — nem érvényesek ezek a meg­állapítások. Szőkébb hazánk­ban az 1961-64 évi fejlődés csak 6,8 százalékos; mi több, a tavalyi év az előző eszten­dőhöz képest három százalé­kos visszaesést hozott. A Belkereskedelmi Miniszté­rium Nógrád megyei Keres­kedelmi Felügyelősége a megyei üzemi konyhák, bü­fék több mint felében vizs­gálta ennek okait, s dolgozott ki javaslatot a fejlődés na­gyobb ütemének biztosításá­ra. Az étkezési hozzájárulás jelenlegi rendszere. — álapí- tntta meg az Állami Keres­kedelmi Felügyelőség —, nem felel meg a szocialista bérezés élveinek. Az állam biztosította térítésben, 'ugyanis a dolgozók nagy hányada nem részesül; elsősorban azért nem, mivel szűk a közétkez­tetési hálózat kapacitása. A gazdaságos fejlesztés egyik fő akadálya, hogy nincs olyan megbízható felmérés, amely­nek alapján üzembővítést, új üzemek létesítését tervezni lehetne. Nem ritkán ijesztő mértékű pénzpocsékolás kö­vetkezik ebből. A kisterenyei bányaüzemnél — például — ezer személy ellátására :s al­kalmas konyhát kellett be­csukni kihasználatlanság miatt; a felsőpeténvi ásvány- fcánva ötszáz személyes kony­haién csak százhúsz ember­nek főznek. Az élet megmutatta: job­ban járnak a dolgozók, ha az üzemi konyhát nem a mun­káltató, hanem üzemi ven­déglátó vállalat tartja kezé­ben. Az utóbbi inkább ren­delkezik szakemberrel, mint az előbbi. A Salgótarjáni Acél­árugyár közétkeztetésben résztvevő dolgozói a sajatke zelésű konyháról rsak egyfé­le ételt papiak. Ebben az időben napi háromszáz liter maradék és hulladék gyűlt össze. Amióta a Felső-ma­gyarországi Üzemi Vendég­látó Vállalat három szak­képzett szakácsa főz az acél- árugyáriaknak: háromféle az ételválaszték, .... háromszázzal emelkedett az étkezési ét­szám, napi száz literre csök­kent a maradék, a hulladék. Az Acélárugyár — más üzem számára is példamutatóan — kifogástalan rendet terem­lett a konyhán, mielőtt azt az üzemi vendéglátónak át­adta volna. Az ÁKF javasolta, hogv megyei és országon szinten végezzenek felmérést a kielé­gítetlen közétkeztetési igé­nyekről. Ezek ismeretében ott létesítsenek üzemi kony hókat, ahol azok kihasznált ságára komolyan lehet számí­tani. Bódé János NYÍLT LEVÉL Frank Károly kereskedelmi osztályvezetőnek BUDAPEST AFOR központ Jóleső gesztus volt számomra, hogy október 18- án soron kivül fogadott hivatalában. Több mint hétezer gázfogyasztó nevében beszéltem akkor Ön­nel. Hiszen nagyon jól tudja — különösen, hogy el­jöttek a fázósabb idők, nagy szükség van a gázra. Beszélgetésünk napján már csaknek ezer családot érintett a gázellátás problémája Salgótarjánban és a megyében. Ezt már ön is tudta. Minden aggo­dalmam feloldódott akkor, amikor első szavában azonnal arról tájékoztatott: kár, hogy nem ötnapos késéssel mentem, hiszen öt nap múlva, lényeges változás következik be a gázellátásban. Örömmel nyugtáztam azt is, hogy egy-két hónappal az AFOR által vállalt határidő előtt megoldódik az új előfi­zetők igényeinek kielégítése is, hiszen ez a megyé­ben —' az adatot ön adta — kétezernégyszáz új be­kapcsolást jelent még ebben az évben. Örültem, hogy megnyugtató, biztató nyilatkozattal térhettem vissza Salgótarjánba. Teljes megnyugvással írtam meg hát a cikket, hiszen közlés előtt — keddi na­pon — a szokásoktól eltérően telefonon felolvastam önnek. Egyetértett vele, így került a lapba. S most tíz nap tett el nyilatkozata Után. Nem változott meg a helyzet, sőt romlott. Szavai óta ösz- szesen száznyolcvan palack gázt kapott Salgótarján, illetve a megye. A tényleges igény pedig ma már ismét több mint ezer palack. Enyhén szólva, félrevezettük az olvasót. Tü­relmet kértünk, néhány napra, esetleg egy hétre és most már tíz nap telt el. Nem vártunk generális változást, de azt igen, hogy a legsürgetőbb gondot megoldják. Erre ön is ígéretet tett, mint aki a gázellátásban az egyik legilletékesebb nyilatkozni. A telefonhívások tucatjaira kell naponta rea­gálnunk. Magyarázkodnunk kell, holott erre On lenne illetékes. A helyzet azt tanúsítja, hogy fele­lőtlen volt az ígéret, s ez családok százai számára okoz kellemetlen napokat. Nem kergetünk illúzió­kat, a nyújtózkodást a takaróhoz mérjük. On erről azonban sajnos megfeledkezett. Várjuk válaszát. Somogyvári László ÍV ehéz ősz, nagy feladatok Négyszáz bold búza története Véletlenül éppen irodájában találom Nagy Imrét, a szécsé- nyi járási tanács főagronómu- sát. Előveszi a legfrissebb ki­mutatást. — Ma már péntek van — mondja. — Nekem pedig va­sárnapi számaim vannak, öt nap alatt már mindenütt so­kat haladtak előre. — Mégis hol a legtöbb gond? — Vasárnap a legtöbb vet- nivaló még a varsányi Üj Ka­lász Tsz-ben volt Kétszázöt­ven hold. De mondom, azóta ez a szám már alaposan csök­kenhetett. A helyszínen Néhány perc múlva, mint­hogy Varsány alig négy kilo­méterre fekszik Szécsénytől, a járási székhelytől, már a tsz- iroda udvarán járok. Ott ta­lálkozom Fodor Istvánnal, a szövetkezet főagronómusával, aki éppen Örhalomba, a szá­rító üzembe készül. — Úgy tapasztaltuk, hogy nagy a letört kukorica víztar­talma — magyarázza. — Szá­rításra szorul. Csak azután tudjuk takarmánytápra cse­rélni. Csakhogy engem (ez éppen egy héttel ezelőtt, ugyancsak pénteki napon történt!) első­sorban a vetés helyzete érde­kel. — Már csak egy hét van hátra. Hogyan haladnak a ve­téssel? A főagronómus körülírja a helyzetet, ami előre megsejte­ti, hogy. nehézségekkel küz­denek. — Az egyesüléssel a megye legnagyobb szövetkezetei so­rába kerültünk. Hétezerötszáz hold az összes területünk és ebből csaknem négyezer hold a közös gazdaság szántója. Csaknem ezerötszáz hold az őszi vetéstervünk. Magából a búzából 1110 holdon kell elvetnünk... — És mennyi van már ed­dig elvetve? — Hatszázhúsz hold. — Tehát háromszázki lenc- ven hold még vetetlen? — Ügy van. Négyszáz hold körüli a hátralékunk. — S hogy oszlik ez meg üzemegységenként? — Százötven-százötven hol­dat kell elvetni még a ri­móci és a varsányi határban, száz hold maradt még Nóg- rádsipeken. A jelentés Tehát a vasárnapi helyszíni számbavétel óta (a járás ve­zetői állítólag a helyszínen mérték fel a még befejezetlen vetéseket!) a vetetlen terület nemhogy csökkent volna, ha­nem inkább nőtt. Mindez azt mutatja, hogy valami nem egyezik a jelenté­sek számai körül. Általában az idei őszön már ritkábban fordult elő, hogy a tsz-ek, községek jelentései nem fed­ték a valóságot, de még min­dig akadt arra példa, hogy szépítették a számokat. Hogy miért? Ez egyelőre érthetet­len. Az egyik tsz-ben kétszáz hold árpát önkényesen nem vetettek el, mégis befejezett­nek jelentették a kalászosok vetését. Más helyütt a kukori­catörés számainál akadtunk olyan adatra, hogy a megelő­ző jelentést követő héten már kisebb területen mutatták ki a kukoricatörést, mint előző­leg. Inkább hisszük felületes­ségnek az efféle hibákat, bár egy-két esetben fennforog a megtévesztő szándék is. Viszont megnyugtató, hogy Varsányban a főagronómus köntörfalazás nélkül bevallja a tényleges állapotot. — Érthető a késedelem — mondja. — Hiszen a hátra­lék egy részét cukorrépa és kukorica után akarjuk vetni. A cukorrépát még szedik, a közös kukorica törését pedig csak éppenhogy megkezdtük. őszinteségé azonban nem mentesíti a főagrondmust a felelősség alól, hiszen elsősor­ban az első számú szakveze­tőtől várta a tagság és a já­rási irányító szerv is a veté­sek idejében való, jó megszer­vezését. Kis idő múlva a nógrádsi- peki üzemegység területére látogatunk Tóth Ferenc tsz- elnökhelyettessel és úgy talál­juk, hogy a még vetetlen te­rület nagysága lényegében megegyezik a főagronómus ál­tal közöltekkel. Viszont Szita Vince traktoros meg is tudja adni az elmaradás okát: — Megkéstünk egy kicsit a vetőszántással. — Egyedül a vetőszántás maradt el az Intézkedési terv ütemezésétől — támasztja alá a traktoros véleményét Retzer Henrikné, a tanácstitkár is. Közös erővel A járási pártbizottságon Géczi István megbízott titkár érthetetlenül áll az egymás­nak ellentmondó adatok előtt, ök is abban reménykedtek, hogy Varsányban már csak töredéke vár vetésre a búza alá szánt területnek. A va­sárnapi jelentés okot adott a derűlátásra, noha ismerték a nagy szövetkezet gondjait is. Ilyen előzmények után si­ettek segítségére a gondok­kal küszködő tsz-nek a me­gye és a járás párt- és szak­vezetői. Amint azt Cseh Adolf, a Megyei Pártbizottság munkatársa elmondotta, a helyszínen vették számba a rendelkezésre álló területet és adtak tanácsot a munkák jobb megszervezéséhez. — S mennyi volt az adott időpontban a bevetetlen te­rület? — Valóban négyszáz hold — adta meg a választ Cseh Adolf. — S az is igaz, hogy a mi­nőségi előírások betartása na­gyobb megfontolásra késztette a tsz vezetőit is, hiszen a meggondolatlan sietség az­zal járhatott volna, hogy im­már negyedízben kerül bú­zavetőmag kalászos elővete- mény után. A gondos felmérés és az új szervezés lehetővé tette, hogy az intézkedési tervben előírt határidőig Varsányban is be­fejezzék az őszi búza vetését, ami a tsz hatalmas területi arányait tekintve egyáltalán nem kis eredmény. Telefonon beszélek Géczi Istvánnal, a szécsényi járási pártbizottság megbízott titká­rával. — A varsányi Űj Kalász Tsz — mondja — huszonki- lencedikén befejezi a vetést. S a mai napon valóban vé­geznek a vetéssel. Nem volt könnyű! Lakos Györev Hasznos segítőtárs A gyorsütemben fejlődő technika, amikor új, ötletes megoldásokkal szolgálja a tár­sadalom gazdasági előrehala­dását, egyúttal felkelti, illetve élesztgeti mérnökeink fantá­ziáját, fel fokozza a megisme­rés vágyát. Ezt a jelenséget ismerve, gyáraink gazdasági és párlve- zetői a lehetőségekhez képest igyekeznek ezeket a kívánsá­gokat kielégíteni. Biztosítják: a magyar és idegen nyelvű műszaki szaklapokat, folyóira­tokat. Ezekből lefordítják azo­kat a cikkeket, amelyek a gyárban folyó műszaki kultú­rát magasabb szintre emelik, azaz egy-egy kérdés megoldá­sához segítséget adnak. Ennek eredménye aztán a kutatási témáknál, vagy pedig konk­rét módon egy gép, szerszám, vagy egyéb más elgondolás valóraváltásánál jelentkezik. Ezt az utat járják az Öblös- üveggyárban, a Síküveggyár­ban, és az Ötvözetgyárban. Ennél jóval előbbre vannak a Salgótarjáni Acélárugyár­ban. Itt már dokumentációs iroda figyeli a külföldi folyó­iratokat, s ha olyan témát ta­lálnak, amely fontos lehel a gyár életében lefordítják, majd tanulmányozás után, egyszer szűkebb, másszor szé­lesebb körben megvitatják. Ez az út is járható, azonban egy kicsit hosszadalmas, akár­csak az előbbi. Van egy rövidebb, eredmé­nyesebb módja is: a külföldi szaklapok eredetiben való ta­nulmányozása. Ez viszont egy-két idegen nyelv ismeretét kívánja meg. Nem kell hosszasabban bi­zonygatni, hogy milyen előnyt jelent az flymódon való mű­szaki ismeretszerzés. A kér­déses témán kívül az idegen nyelvet művelő mérnök képet alkothat magának a tanulmá­nyozott iparág általános fejlő­désének irányáról, a kutató, kísérletező munka eddig elért sikereiről, a további elképzelé­sekről, konkrét dolgokról és a jelenlegi problémákról. Bepil­lantást kap a világban folyó technikai fejlettség színvona­láról, megtudhatja, hol lehet legolcsóbban, legelőbb megvá­sárolni azt a gépet, amelyet a műszaki fejlesztési tervben előírtak, milyen utakat tapo­sott ki a gyártmányfejlesztés, milyen lehetőségek kínálkoz­nak a gyártásié,ilesztésre, és adandó alkalommal hova ér­demes tanulmányútra menni. Mindezek megszabják a kö­vetendő utat is. Ezért, amikor a mérnököknél az idegen nyelvek tanulását megemlít­jük, akkor tulajdonképpen egyéni fejlődésük sokrétűsé­géből és az előttük állói szé­leskörű társadalmi feladatok­ból indulunk ki. Igaz. nálunk egyetlen diplo­másnak sem származik anyagi hátránya abból, hogy nem is­meri más népek nyelvét, első­sorban a technikailag fejlett országokét. Nem is előírás egy-egy kisebb vagy nagyobb vezetői beosztás ellátásához. Csupán egy esetben veszik fi­gyelembe: a tanulmányú tak- nál. Itt a jó munka mellett még a nyelvtudást is számon- kérik. De ebből nehogy valaki olyan következtetést vonjon le, most már ennek elvégzését is előírják. Aki viszont távlatok­ban gondolkodik, hivatásának szerelmese — és ez minden szakmában érvényes — az nem tarthatja tehertételnek valamilyen idegen nyelv meg­tanulását. Ügy mint az öblós- üveggyári öt mérnök sem. Példájukat követni azért is érdemes, mert amellett, hogy ez minden mérnök legsajátabb egyéni érdeke, azt is jelenti, hogy az általa vezetett gyár­ban, termelési egységben a bá­tor kezdeményezés, az új iránti fogékonyság válik az al­kotó munka éltetőjévé, és en­nek nyomán, ha szabad ezt a kifejezést használni: megölő zi:k az időt. Vcncsz Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom