Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)
1965-10-24 / 255 (251). szám
ÜS5. október 24. vasárnap NÖGBAn Q Tóth Elemér Kedvesem, bogárszemű Kedvesem, bogárszemű, küzdöttem érted kemény kövekkel, puha füvekkel. Álmatlan éjszakákon bőröm alá mászott a kielégítetlen vágy, a rút, kitin-bőrű rovar, a magány évszakjai véresre marcangoltak, j kivájták szemeimet, hogy ne lássalak, hogy mégis lássalak. bogárszemű. Kedvesem, üde vér-tömlő, bíbor, csontváz-koszorús öl, forrd, kvarc-fényű homlok, küzdöttem érted kemény kövekkel, puha füvekkel. Elfriede Mund Munkáskéz Nézd, ezt az érdes, bütykös kezet, ki nem simuló, kérges tenyerével. E munkáskéz hivatott megmenteni a világ életét. Tisztelettel pillantasz le rá és megszorítod hálatelten. Ez a munka áldotta kéz, mely jelen s jövő pihenő óráiban is kész arra, hogy a kerekekhez nyúljon. hatod milyen izmos, milyen kemény? Viharvert, akár a szirttető. Horzsolások borítják meg zúzódások. Földi létének hosszú évei alatt ezer sebből vérzett. Nem önmagáért, hanem leérted, énértem, mindenkiérti Szántott, vetett, dolgozott Ez az erőtől duzzadó kéz forgatja bolygónk kormánykerekét Boldog Balázs fordítása Már a tanárképző főiskolán úgy vélekedtek róla: jópofa lány. Itt a faluban, ahol ezen az őszön második tanári esztendejét kezdte meg, szintén ilyen vélemény alakult ki az emberekben. Nem volt ebből a minősítésből különösebb kára, de haszna sem. Most mégis elkeserítette, s voltak olyan pillanatai, amikor megalázónak érezte. Nemrég, hogy betöltötte a huszonnegyedik évét, csaknem a búskomorság szállta meg. A születésnapok mindig felpattantanak valamiféle önvizsgálatot és a huszonnegyedik születésnap rendkívül alkalmas arra, hogy egy magányos lány némi számvetést tegyen, „Egy nőnek, ilyenkorra illik megalapozni az életét” — hallotta az édesanyjától. De mit alapozott meg ő? Diplomát szerzett fizika-matematika szakon. Állást kapott egy 2400 lelket számláló faluban. Még lakása is van a régi tanítói házban. Nagy lakás: két szoba, konyhás. Látszólag tehát vágányon van az élete. Csak éppen ... Az idén télen Ismét fűtet- len lesz a nagyobbik szobája, magányosak lesznek az éjszakái. ha a párnája mellé rakott táskarádiót lekattintja az unalomból meghallgatott éjféli zene után? „Ki figyel oda?” — hallja naponta a bárgyú slágerből alakult cinikus szállóigét. Tényleg: ki figyel oda. rőrá? Tavaly az első félévben egy idősebb kartársnője és az igazgatója odafigyeltek: az óráira. Aztán belezökkent a tanításba, kialakult a stílusa, nem vallott szégyent sem a szakfelügyelő előtt, sem a bi- zonyítványosztáskor, Most már az iskolában is leginkább csak a gyerekek figyelnek oda ... Megtartja az órákat, utána korrepetál a gyengébb tanulókkal, aztán... A művelődési házba nem jár szívesen. Tavaly még nagy reményei voltak, de csakhamar észrevette, hogy az egyik tanártársa, aki mellékállásként szakköröket vezet, féltékenyen nézte a nyüzsgést. Tapintatosan visszavonult és ma már csak a könyvtárba néz be. Tavaly ilyenkor, szürettáján rengeteg meghívást kapott. —- Giziké, jöjjön fel a hegyre! A hegy pincét jelentett és vendégeskedést. Ekkor terjedt el róla, hogy jópofa lány. Pedig csak vendég volt. A többiekkel együtt énekelt, s nevetett. Ä legkellemetlenebb az ő helyzete volt. Erre is csak később eszmélt rá. Voltak és vannak ma is őszinte barátai. Sándor bácsihoz, az igazgatójához mindig szívesen megy. De amikor a házigazda jelentős pillantás közepette fülébe súgja, hogy a mai vendég milyen befolyásos, nagyhatalmú ember, legszívesebben fordulna vissza. Az ilyen vendégeskedés legjobb szórakozása: a tippelés. Előre megtippeli, hogy a mai vendég mikor tér rá viccek ürügyén arra a kérdésre: — Hogy bírja egyedül az életet? Kipróbálta egyszer a menetrend további állomásait Is. A presszóba tértek be egy „méregerős duplára”. A vendég, egy muzeológus — akivel éppen egy öreg ház műemlékké nyilvánításáról tárgyaltak, mert akkor az állam tataroz- tatja — egyébként rokonszenves férfi volt. A házigazda apró pillantásokkal mérte fel a helyzetet, majd családjára hivatkozva nagy szabadkozások közepette sietve távozott. A negyven év körüli férfi nyomban hangot változtatott. Néhány fitymáló szóval elintézte a vendégséget, majd őszinte hangon érdeklődni kezdett. ö is őszinte volt. A muzeológus hazakísérte. A kapunál természetes mozdulattal lépett utána. Érthetetlen arccal nézett rá, amikor búcsúzóan nyújtotta a kezét. — Most elkerget, Giziké? — kérdezte. — Nem tudom semmivel megkínálni — mondta ő. S töprengett. A főiskolán együttjárt egy fiúval. Szerették egymást. Értékes ember vöít. Most tovább tanul. Alkalmazott matematikát. Azóta nem volt senkié. így van. ősz volt, a hegy felől erjedő mustok szagát hozta a szél. Beengedte. Másnap, az esti házigazda illedelmesen köszönt. Túlságosan illedelmesen — vagy csak úgy érezte. Sokáig nem tudta elűzni annak az éjszakának az emlékét. Nem egyszer rajtakapta magát, hogy az iskola előtt elrobogó hivatalos kocsik után pillant. De egyik sem volt a múzeumé. Nem akart szerelmi trófea lenni senkinek a gyűjteményében. Fél év múlva a hetediknyolcadik osztályosokat tanulmányi kirándulásra vitték. A múzeum is szerepelt a tervben. Remélte, hogy nem találkoznak, de lelke mélyén nagyon hitt a viszontlátásban. A férfi szeme kisgé megrebbent, amikor a gyerekek mögött belépett az őskori kiállítás ajtaján. Udvariasan köszönt, külön neki is. Aztán nagyon szakszerűen, de nem a gyerekek színvonalán, magyarázni kezdett. A festett agyagedények kultikus díszítéseinél akadémiai magaslatokon sziporkázott. ö úgy érezte, hogy ez neki szól, hogy ezzel köti össze az elszakadt szálat... Betöltötte a huszonnegyedik évét. Fizika-matematika diplomája van, állása, szolgálati lakása... Megkezdte a második évei. Ügy érzi: a télen mór nem lesz fűtetlen a nagyobbik szoba. HEGEDŰS GÉZA l~~ Kíváncsiság —| ♦ -s us • ~ w..--»oy. -■■■ i> *■■■> <y C. ■»4- -a»W-I- V« » ^ -a»séf-ÖRSI FERENC ípZlke-«far r - .y «*> -*■ «3» ■» -tv. o- ■» *■» ♦ ->+■ meg bolond. Egy hónapban kétszer látlak, akkor is csak veszekszel, mert beléd bújt az ördög. Hát mit csinálsz te ott, mi? — Dolgozom. — De amikor nem dolgozol! Hol kujtorogsz? Kiket bolondítasz? Hol kocsmázol? Miért nem jársz haza te is minden héten, mint mások? — Mások se. Csak kéthetenként, ha szabad szombatosok. Különben tudod, hogy miért mentem el.-r- Tudja az ördög — vágta rá Ilon mérgesen. Pedig nagyon is emlékezett Antal azért ment el, hogy motorkerékpárra gyűjtsön pénzt. És neki is tetszett ez, alig várta már, hegy Antal megvegye a motorkerékpárt és pufog- tassa az utcán, ha hozzájuk megy— Talán elfelejtetted? De könnyen felejtesz. Pedig neked is tetszik a motor, azt mondtad. — Tetszik a nyavalyának. Tán, hogy úgy járjak, mint Péter bácsiék? — Hát a ts? elnökhelyettese meg a felesége. Hajtottak ki az állomásra és neki egy szekérnek. Bevitték őket a kórházba. Azt mondják, hogy Péter bácsinak le kell vágni a lábát, úgy összetört A felesége meg agyrázkódást kapott. Hát kell a fenének az a motor! Hogy velem is az történjen, és hogy te féllábú legyél! Már reszketett, torkát sírás fojtogatta. Kis szatyrának fülét majd szét szedte úgy markolászta jobbról, balról. Antal nyelt egyet, kiszáradt a torka, — Mikor történt? — Tegnap előtt. Antal megfogta Ilon vállát, remegett a tenyere. — Nem mindenki jár úgy, Ilon. A vonat is kisiklik néha, meg a repülő is lezuhan. •. . — De én nem akarom, hogy megvedd azt a motort, nem akarom. Nem tudta visszafogni könnyét, a cseppek már kiültek szeme peremére. Antal zavartan nézte napszítta arcát. — Jól van, na, hát akkor nem veszem meg — mondta halkan. — Megígéred? Csakugyan? — Meg — nevetett Antal. Gondold' majd elmúlik Ilon rossz kedve es akkor csak megveszi. — Akkor meg — törölte szemét Ilon — akkor meg mit keresel te a városban? — Hát dolgozom — ámult rá Antal. — Dolgozol — legyintett dühösen Ilon. — Éh is dolgozom, mégsem szaladtam eL Itt is dolgozhatsz, ha akarsz. Vagy én csak húsz napra kellek neked egy esztendőben ? Mi? A többi napokra talán van valakid ott? — Ilon —- Antal két kézzel kapta meg a lány karját és megrázta. — Mit beszélsz itt össze-vissza?! — Mit? — rántotta ki karját a lány. — Azt, hogy nekem nem kell olyan ember, aki csak kéthetenként egy napra az enyém. Vagy mindennapra, vagy egyre se, érted? Megfordult és otthagyta Antalt A legény kábultan nézett utána- „Hát most hagyjam ett. amikor megkaptam a munkásszállást, meg a keresetem is jobb lett" — dühöngött Felpattant Mr. párra. Utolérte Ilont, leugrott a nyeregből és tolta a lány mellett. Ilon meg-meg- állt, hadonászott. Aztán ismét elindultak. Tíz lépést ifiehettek csak, amikor Antal balkezébé fogta a kormányt, a jobbal meg átölelte Ilon vállát és a lány minden szavára nagyokat bólogatott. éai nagynénik mon- / / I dogatták: „Ne légy \ kíváncsi, mert hamar megöregszel." — Az ilyen természeti embert azonban sehogyan sem lehet lebeszélni a kíváncsiságról. Mintahogy a jó fülű embert nem lehet lebeszélni a zenei hallásról. Vagy az egészséges gyomrát az étvágyról. A kíváncsiság a lélek jó hallása és étvágya. Aki nem kíváncsi, hamar elsorvad és megöregszik. Megsiketül a világ hangjaira, megvakul a világ színeire, étvágytalan a világ ízeire és illataira. Még csak nem is szégyellem soha eme tulajdonságomat, amiként sose szégyelltem, hogy vágyódom és igényt tartok a test és lélek .minden gyönyörűségére. Kíváncsi voltam és vagyok. IBs ha egyszer valamiért már nem lennék az, akkor én már nem én lennék. Számomra egyaránt izgalmas híranyag, hogy férfi- ét nőismerőseim közt kinek kivel milyen kapcsolata van, és hogy milyen világgazdasági okok hozták létre a reneszánsz kulturális forradalmát, Tiogy mi aan egy kulcsrazárt szekrényben vagy egy húszkötetes regényciklusban, és milyen sebességgel száguld az elektron az atommag körül. Amikor annak idején történésznek indultam, tisztában voltam vele, hogy legfőbb hajtóerőm a kíváncsiság. Ellenállhatatlanul furdalt a vágy: megtudni, ki, mikor, mit csi-„ nált? — S habár nem lettem szakmaszerinti historikus, ma is egyforma izgalommal érdekel az öntözéses gazdálkodás, a Ptolemaiszok jogrendje, és így tovább. Es ha valami iránt fellángol a kíváncsiságom, nem restel- lek utánajárni — amiként az éhes ember nem restell bemenni a pékboltba és kenyeret kérni. Minden beszélgetésben éhesen figyelem, mi lappang az emberek tudatában, és mi bújik meg a tudat mozivászna mögött. Ha csak tehetem, utazni indulok: hol Párizsba, hol Paksra, mert látni kívánom, mi van ott. Faggatom a könyveket, képeket, szimfóniákat, hogy megértsem: a mű alkotói mit tudnak emberről és világról. Ügy féltucatszor magyaráztattam el magamnak Einstein elméletét, és még többször a különböző játékok szabályait. És folyton-folyvást figyelem magamat: mit tudok, mit gondolok, mit érzek, mit akarok. Elmesélem magamnak saját vágyaimat. S emlékek idézésével faggatom magam saját titkaimról, hogy felismervén magambán a külvilág ujjlenyomatait, még jobban megértsem a külvilág fényeinek összefüggéseit. S ha úgy rémlik, értek már valamit — akkor annak rendje és módja szerint továbbadom. Idegen a számomra a hallgatag, a szűkszatrú, a lakó- nikus,- a titkokat rejtegető ember. Egyszer meg akartak tenni titkárnak, de ijedten közöltem a megrökönyödő illetékessel, hogy ez képtelenség, mivelhogy én sehogyan sem tudnám megőrizni a titkokat. — Hök- kenten kérdezte: ,.Nem is tagadja, hogy fecsegő természetű?” ■— Én pedig bizonykodtam, hogy lelkesen szeretem és kedvesebb szóval inkább csevegésnek szoktam nevezni De ha ő annak nevezi, hát legyen. Ezért hát akkor titkárság helyett professzornak neveztek ki. Mg is az vagyok, és a katedráról mondhatom el tanítványaimnak, amit kíváncsiságom folytán megtudtam erről vagy arról. Bizony, ez a szenvedély hozzátartozik az élet szelíden emberi formáihoz. Csak éppen diszkréten kell csinálni, s Nem szoktam nevén nevezni azokat az ismerősöket, akikről megtudtam valami érdekeset. Inkább összevegyítek különböző híranyagot — és elmondom regénynek, hangjátéknak, vagy tanulmánynak azt, amit kilestem az emberekről. Megtörténik, hogy egészen régi hírekkel kötöm össze ismerőseim titkait. £§ ezt vagy azt a kortársamat péncélba öltöztetem s elkeresztelem. Vergilius néven mutatkozom be, esetleg valamelyik kedves nőismerősömet megfelelő köntösben Nofretetének nevezem és bizonykodom, hogy fáraó- né Egyiptomban. S így egy csapással több legyet ütök: továbbadom, amit az emberi nagyútról tudok, továbbadom, amit emberi tulajdonságokról megtudtam, továbbadom, amit magamról szeretnék közölni, elárulok egynéhány törvényszerűt vagy egyéb fontos tudnivalót... Mindezt olyan formákat keresve, hogy általuk mások is gyönyörűséggel vegyék tudomásul, amit én is gyönyörűséggel ismertem föl. S remélve, hogy az olvasó egyet-mást megtud abból, amit én felfedeztem a világról — s ennek nyomán egyet- mást fölfedez magában, amit eddig még nem tudott. Gonda Zoltán linómetszet*
