Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)
1965-09-30 / 230. szám
XÖGRÄD 1965. szeptember 39., esütőrtö. Központi politechnikai műhely létesül Balassagyarmaton Gyakran hangoztatjuk, az számára megoldja a gyakor- technikai műhely a jövőben iskolareform rendkívül fon- lati oktatáshoz szükséges rendkívül sokat segít majd tos szerepet szán a gyakor- anyagok beszerzését, illetve abban, hogy a tanulók meglát! foglalkozásoknak az. is- előkészítését. S mindezeken ismerkedjenek a termelésben kola és az élet kapcsolatának kívül szerepet vállal, s helyet leggyakrabban használt anya- szorosabbá tételében. biztosít a gyakorlati foglalko- gokkal, a velük végzett alapzásokat vezető nevelők to- műveletekkel és a szükséges Balassagyarmaton, az Ifjú- vábbképzésében is. szerszámokkal, s előkészítést sag ui általános iskolában kapnak a középiskolákban befejezéshez közeledik egy A járás általános iskolái- folyó szakmai oktatásra központi politechnikai mű- ban a felső tagozatokban hely építése, amely még az ipari és mezőgazdasági jel- A központi politechnikai ősz során elkészül. A műhely iegű gyakorlati oktatás kö- műhe]yt Balassagyarmaton “ ÍSJ7a"lÓÍnw »Btt választhattak a tanulók. január adják át rende1' vül a iüros és a iárl «talá- A balassagyarmati iskolák- tet^ek‘ Nófád egyében nos iskoláinak szempontjából ban, s még néhány község- ez e*z az e*so ilyen Jellegű jelentős lesz. A járás vaia- ben az ipari foglalkozásokat létesítmény, nnyi általános iskolája vezették be. A központi poli- T. E. Pénteken lép életbe az új kisajátítási jogszabály Pénteken új jogszabály — lakott épület kisajátítása ese- akár régebben, úgy az új tvr. törvénj erejű rendelet — lép tén a kártalanítási összegből szerint is csak szocialista életbe a kisajátításokról. A le lehet vonni. A levonás mér- szektor — tanács, állami vál- rendelet a korábbi gyakorlat- téke immár egységesen négy- lalat, szövetkezet, stb — kér- tal szemben egyszerűsíti, ven százalék. Erre a levonásra hét; magánszemély nem, — meggyorsítja az eljárást. E természetesen csak akkor ke- fejezte be tájékoztatását az törvényerejű rendeletről a rül sor, ha a lakó cserelakás- igazgatási osztály vezetője. Salgótarjáni városi tanács-vb ra tart igényt Kisajátítást B. igazgatási osztályán érdeklődtünk. Hár\j János terjeszti A két hónapja üres hírlap-pavilon mellé újabbakat állítanak jel Salgótarján főterén. Rendeltetésükről a harmadik ötéves tervben döntenek. L épten-nyomon hallani az idősebbektől: bezzeg, a mi időnkben nem voltak ilyen udvariasak, jólneveltek a fiatalok. És azt mondja a pincér, amikor borravalót kap: köszönöm szépen. A szécsényi fiatalok panaszkodnak. hogy a parkban esténként nincs világítás. Valószínűleg „félnek. ■. Televíziós telefont kapnak a titkárnők s ezután pontosan megmondják, hol van a főnök. — Fejlődő, átalakuló városunk számára különösen fontos ez a rendelet, — mondta dr. Nemecz Attila osztályvezető. — Még évekig tartó, nagyarányú átformálódás előtt állunk. A tanács új telkeket alakíttat ki, utakat szélesít, utcákat nyit; közeleg a ZIM rekonstrukciója is. Mindehhez terület, nem kis részben magántulajdonú terület fehasz- nálása szükséges. A kisajátításra kerülő ingatlan értékének megállapítása körül eddig elég nagy volt a bizonytalanság. Az új tvr. lehetővé teszi olyan szakértői bizottság meghallgatását, amelyben — a többi között — az építésiközlekedési osztály és a mezőgazdasági osztály képviselője is helyet foglal. — Az október elsején életbe lépő rendelet a korábbi jogszabályokban foglaltaknál reálisabban állapítja meg az épületek értekét légköbméter szerint. Ugyanakkor a való élethez közelebb állóan értékeli az elhasználódást. Mindeddig tág határok között — tíz és harminc százalék között — mozgott az az összeg, amelyet Sikeres könyvvásár Pásztón „Egyet fizet, kettőt kap!” akik eddig soha nem fordul- — hirdeti a tábla a pásztói tak meg nálunk — mondja könyvesbolt előtt. S a rek- Négyessy Barnabásné, a bolt Iámnak, vagy inkább a bolti vezetője. — Ez annak köszön- dolgozók fáradhatatlan mun- hető, hogy kint az utcán is kájának és leleményességé- árusítunk és szinte senki nek megvan az eredménye a sem állja meg, hogy oda ne soha nem tapasztalt érdeklő- lépjen az asztalunkhoz. A désben, ami a könyvekkel többi már az elárusító dol- kapcsolatban a lakosság ré- ga! széről megnyilvánul. Jó könyveket nem nehéz A vásár csak hétfőn kéz- eladni! S az asztalok való- dődött és a vevők már az ságal roskadoznak a jó szakelső percekben valósággal könyvektől, szépirodalmi műmegrohamozták a bolt el- vektől. adóit a különböző irodalmi S mindezek eredményeként művekért. Kiss Ferenc, az az első napon 16 500 forint, a ecsegi általános iskola igaz- másodikon majdnem ugyan- gatója például 6300 forint ér- ennyi értékű könyv talált tékű könyvet vitt ki motor- gazdára a pásztói könyveskerékpárján a községbe, ame- boltban, lyeket a tanulók és a lakosság jegyeztetett elő. A járás könyvtárosai is Pásztora siettek az ötven százalékos árengedmény hallatára és az ez- évi keretükből még megmaradt összegen most szerezték oe a tervben szereplő műveket. — Rengetegen vesznek most olyanok is könyveket, Naptár 1965. szeptember 30. csütörtök Névnap: Jeromos. A Nap kel 5 óra 40 perckor, nyugszik 17 óra 27 perckor. A Hold kel 11 óra 50 perckor, nyugszik 20 óra 18 perckor. Felit őátvonu lások Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, Délnyugaton néhány helyen esővel. Időnként élénk, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17-22 fok között. — „NÓGRÁDI UTAKON” címmel a napokban ismét megjelenik a megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács és a közlekedésrendészet tájékoztatója. A rajzos-képes kiadvány érdekessége, hogy valamennyi cikkét gépjármű- vezetői igazolvánnyal rendelkező aktivisták írták társadalmi munkában. Délszaki növények Jobbágyiban A Jobbágyi Általános Iskola udvarán és környékén pompázó sok száz rózsaszál, a kedves kis park, gondos kezek munkájáról tanúskodik. Az iskola nyughatatlan lelkű, mindig újat akaró igazgatója, Pálmai Béla elmondotta, hogy nagy súlyt fektetnek a gyakorta- ideológiai nevelőmunka legfontosabb feladatainak megvitatása szerepel. — HIDROGLOBUSZT szerelnek fel a nógrádmegyeri Petőfi Tsz új majorjában. Ezzel a létesítménnyel tizenöt baromfiszállás, egy száz férőhelyes növendékistálló és egy ötven férőhelyes borjúnevelő vízellátása oldódik meg. — A KISZ Nógrád megyei Bizottsága hétfőn tartja legközelebbi ülését. Napirendjén az ifjúság körében végzendő ti biológiai munkára, valamint az ízlést is formáló virágnevelési tudnivalók elsajátítására. Szeptember végéig egy - szinte egyedülálló — új létesítménynyel, egy üvegházzal gazdagodik az iskola. Építése 88 ezer forintba kerül, ehhez 20 ezer forinttal járult hozzá az iskola. Nagy segítséget kapnak különböző társadalmi szervektől, mint például az óbudai Gázgyártól, amely vasszerkezetet bocsátott díjtalanul rendelkezésünkre. Az üvegezést a szülői munkaközösség tagjai végezték el. Kapcsolatot teremtettek a Budapesti Állatkerttel, amely délszaki növényeket, indákat ajándékoz az iskola növényházának. Friss 'virágot télen is minden tanteremben - ez az iskola vezetőinek egyik jelszava. Jó lenne, ha ez a nemes kezdeményezés más iskolákban Is követőkre találna. — A FEGYVERES ERŐK NAPJA ünnepségei kedden és szerdán zajlottak le megyénkben. Kedden Salgótarjánban, a koszorúzást ünnepség után az Öblösüveggyár kulturotthonában rendeztek ünnepségeket. Balassagyarmaton a határőrség rendezésében tegnap tartottak ünnepségeket. — O.I TÖRVÉNYT alkottak Csehszlovákiában, amely az ország területére lépő külföldi állampolgá"ok jogait és kötelességeit tartalmazza. A tőkés államokból érkező vendégeknek érkezésük után be kell ielentkezniök. A szocialista államok polgárai számára ez csak akkor kötelező. ha harminc napnál hosz- szabb időt óhajtanak tölteni a baráti országban. A rádió és a ív mai műsora KOSSUTH-RAD1Ö: 8.20; Népi hazai mangánércek gazdaságos muzsika. 8.50: Rádió szabadegye- felhasználásáról. 18.30: Hangvertem. 9.15: Zenés játékokból, ló.10: seny a stúdióban. 19.05: Fiatalok- A Gyermekrádió műsora. 11.32: ról - fiataloknak. 20.44: Fultontól ' ^dy József és Bi kas Lilian - Brüsszelig. 21.05: Koós János, -kel 12.15: Tánczenei koktél. Mátray Zsuzsa és Korda György 3: Időszerű nemzetközi kérdé- énekel. 21.35: Mi a reszuszcitáció? v. 13.06: Sibelius-művek. 14.05: 21.45: Fritz Wunderlich dalestje, szletek Bánky György; a győz- TV.MÜSOR: 8.05: Iskola-tv. ^ ismeretlen c. gyermekoperá- 10.25: Sportolók. Lengyel rajzfilm, lói. 14.20: Könnyű dallamok. io.35; Nevessünk! Most már jobb. 05: Zengjen dalunk. 15.40: A Amerikai burleszkfilm. 10.55: mgerszemü hölgy. Jókai Mór párizsi dallamok, filmösszeál- regénye folytatásokban. 16.15: lítás (ism.). 11.20: A képCsak fiataloknak. 16.50: A dísz- zőművészet története. Az őskor emelvény előtt borsóvirág nyí- művészete. 13.35: Iskola-tv. 17.38: lik. Dr. Simon József kandidátus Hírek. 17.45: Sokszemközt. 18.15: írása. 17.05: A zene műhelyében. Könyvismertetés. 18.20: Tessék 17.47: Lehoczky Éva énekel. 18.00: kérdezni, a nyelvész válaszol. Mi történt a nagyvilágban. 18.20: Lőrincze Lajos műsora. 18.45; Börtöndalok Joshula White ame- Huangsang szépségei. Kisfilm. rikai népdalénekes műsorából. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 18.40: Amihez mindenki ért. Mó_ 19.30; Tv-híradó. 19.50: Napi jegy- ra Ferenc karcolata. 18.50: Ope- zetünk. 19.55: Tengerparti rande- rettrészletek. 19.35: Budapesti Ze- vú. Könnyűzenei műsor. 20.20: nei Hetek. 1965. - Kb. 21.35: Ma- Ha lenne 100 millióm. Magyarul da'ász Katalin énekel. 22.20: beszélő olasz film. 21.30: Költé- Könhyűzene. 23.20: Richard Straus szét. 21.50: Tv_híradó - 2. kiadás, operáiból. BESZTERCEBÁNYA: 9.35: Egy PETÖFI-RADIÓ: 14.20: Opera- év 9 napja (szovjet film), részletek. 15.05: Délutáni frissí- 11.20: Tv-érdekességek. - 16.45: tő. 16.15: Üj Mozart-lmezeinkből. Kicsinyek műsora. - 17.45: Ifjú- 17.05: Népi muzsika. 17.45: Vála- adás. — 19.00: TV Hiradó. szolunk hallgatóinknak. 18.00- A 19-30: Farkasok közt védtelen Gyermekrádió műsora. 18.20: A (filmdráma). - 21.35: Kibernetika A tárgyalóteremből Bsimlizás traktoron, skandalum a műhelyben - Újonnan többet ér - Notórius nemfizető A gyöngyösoroszi Szilagyi érdekében szót emelő férfit, Lakatos Istvánnét hathónapi Pál és a karancskeszi Pulai majd súlyos gépalkatrészeket végrehajtó szabadságvesztésre Lajos múlt év november 30- laszigált a munkapadokról a ítélte, ugyanakkor elrendelte, án erőgéppel talajmunkára földre. Távozása után visz- hogy az elítélten hajtsák vég- indult. Mivel azonban a ked- szatért, s mégegyszer bot- re a korábban hasonló csévéződén időjárás miatt dől- rányt csapott- Jekmény miatt kiszabott, de gozm nem tudtak, elpafogtek A salgótarjáni járásbíróság próbaidőre feltételesen felfiighnhh^mTl m^ólinkl’t >fla8yi falt gai;aZda?ag T éS gesztett kéthónapos szabadság- boltba. Itt fel liter palinkat ittas vezetes miatt, Pulai Laittak meg, majd traktorháton jost ittas vezetés miatt vonta átvonultak az I. számú ital- felelősségre. Szilágyit hathó- boltba, aholis sörrel öblítet- napi végrehajtható szabadság- ték le a pálinkát A sörözés vesztésre ítélte a bíróság, Pu- után Pulai elvégzett egy kis laira pedig öthónapi javító- , feketefuvart, majd árokba nevelő munkát szabott ki hajtott a traktorral. A jóba- húszszázalékos bércsökkentés , . rátok nagykeservesen kiszaba- mellett. Pulai Lajos vonatko- Kovács István kishartyan dították a gépet, s az ijedség- zásában az ítélet jogerős; Szi- kűtásót korábban arra köte- -- ’--------1----------------J—- -- - — .... .... lezte a bíróság, hogy gyermekk orú leánya javára havi kétszáznyolcvan forint tartásdíjat fizessen- Kovács annak ellenére sem tett eleget ennek a kötelezettségnek, hogy keresevesztés büntetést. Az ügyes: és a védő az Ítéletet tudomásul vette, az elitéit felmentésért fellebbezett— SZESZESITAL hatá: alatt vezette motorkerékpá ját Antal László nézsai b- nyász. A rétsági járási rer őrkapitányság szabálysértt előadója emiatt nyolcsz forintra bírságolta, s egy ■: re bevonta 1. számú eUer. -* zö lapját. — VIRÁGKERTÉSZ tan (> lók felvételét tervezik Bala. sagyarmaton. Kiképzési * után fő feladatuk a köztér ' letek szépítése lesz. A — EZER FORINTOS pén: bírsággal sújtotta a pászh rendőrkapitányság szabály - sértési előadója Paszkó Já nos vanyarci villanyszerelő i mert egy nagyfróccs elfő-' gyasztása után motorkerél párt vezetett. Paszkót más “ ízben érték efféle szabály“ lanságon, ezért egy évre ' vonták gépjárművezetői it I zolványát is. — FELTÉTELES autóbi, . megállót létesítenek Csesztv: 4s Balassagyarmat között a* nyírj espusztai elágazásnál. — A SALGÓTARJÁNI BA NYAGÉPGYÁRBAN újtípus süveggerendák gyártásával k sérleteznek. Az üreges sü ■ veggerenda fejrész első min - fadarabjait már elkészítettél az Acélárugyár kovácsolJ gyárrészlegében. — TÖBB MINT ÖTEZREI' vesznek részt idén a KIS/ oktatásban Nógrádban. Á oktatás színvonalának eme léséhez az alapszervezet v propagandisták és titkárok*] gazdasági és társadalmi ve- , zetőket kérnek fel a különböze szakmai előadások megtar- ’ fására. — A BAL ÁSS AGY ARM A TI bútorüzlet nyolcmilliósj forgalomra számit ebben a esztendőben Az őszi hóna pókban nagyon sok termelő szövetkezeti dolgozó rásáro új bútort. i — A RITMUS ÖRDÖGF címmel tánczenei est lesz o tóber közepén a karancsl • pújtői körzeti művelődési o • honban. Az ŐRI műsorába Sárosi Katalin és Koós J-' nos is fellép. A 21 éves Michael Boeyr Charles Boyer világhírű film színész fia, golyót röpített el fejébe, miután barátnője e . akarta hagyni. A művész. Párizsban érte a hír egyetlei. gyermeke haláláról. Nyomba), Californiába repült, ahol tragédia történt. — A fagybiztosítást a kö j zös gazdaságok — a termelőszövetkezeti vagyonbiztosításon belül — november 15-1— köthetik meg. A fagybiztosi- tás díja katasztrális holdanként 10 forinf, amit a (erme- lőszö vet kezetek összes megművelt szántóterületének 60 százaléka után kell fizetni. A . kártérítés összege katasztrális holdanként 250 forinttól 1150 forintig terjed. re konyakkal koccintottak a lágyi Pál enyhítésért felieb cukrászdában. Szilágyi ez- bezett. után a gépállomás műhelyébe vezette a traktort, amely- • lyel ott egy kombájnnak ütközött. A műhelybeliek nyom- ^ nádújfalui Lakatos 1st- ____________________„ ______ b an nekiláttak, hogy a nem is vannét felvették az ÉM Nóg- léből futotta volna rá. Tartó- vitás eredetű osszekoccanas megyeí Állami Építőipari zása lassacskán elérte az ötenyomait eltüntessek. A mu- váIIalathoz segédmunkásnak helyvezető természetesen nem értett egyet a munkarend fels amint az jár: kiadták munzer forintot. A salgótarjáni járásbíróság borításával, s ezt nem is tit- karuháját. Az asszony a hasz- Kovács Isvánt jogerősen titkolta Szilágyi előtt. Az erő- nálatra kapott értékét aznap hónapi; végrehajtó szabadság- szakos cselekményért koráb- eladta a Bizományi Áruházban már törvényes felelősség- ban, — gondolván, hogy újon- re vont Szilágyi ruhájánál nan többet ér... fogva rázta meg a fegyelem A salgótarjáni járásbíróság kitöltését. vesztés büntetésére ítélte. Az elítélt megkezdte büntetése N ö G R A D A Magyar Szocialista Munkái/-.^ Nógrád megyei Bizottsága es’'.. a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyűl;-.. , Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-9*, 22-95, 22-96, 22-97 Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-39. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán, mb. igazgató Salgótarján. Petőfi u. l. Index-szám: 65.0700 —___