Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)
1965-09-08 / 211. szám
1965. szeptember S. szerdaIÖGEAD 3 Az új hangversenyévad lehetőségeiről... Beszélgetés Virág Lászlóval, a Salgótarjáni Zeneiskola igazgatójával E2 év decembere jelentás évfordulónak számít Salgótarján zenei életének fejlődése, új alapokra helyezése szempontjából. Tíz esztendővel ezelőtt kezdte meg működését a Salgótarjáni Állami Zeneiskola amely az eltelt évtizedben — sokszor igen nehéz körülmények között is szép eredményeket ért el, a zenei műveltség szélesítésében. Virág László igazgatótól megkérdeztük Hogyan készül az évfordulóra a zeneiskola s mit igér az új hangversenyévad az újjáformálódó megyeszékhelynek? — Az új év munkatervét — mondotta — a jubileum köré építettük. Ezzel kapcsolatos terveink közé tartozik olyan hangversenysorozat rendezése, amelyben fellépnének az iskola volt növendékei és a mostaniak, a volt és a jelenlegi tanárok- A program keretében igen széleskörű gárdái szólaltathatnánk meg s szinte az ország minden részéből számíthatnánk vendégekre. Elgondolásunkat, sajnos, pillanatnyilag hangversenyterem hiánya veszélyezteti. A József Attila Művelődési ház szintén nem jöhet számításba egyelőre, mert az épület tervezett átadási ideje eltolódik. — Teremhiány fenyegeti a hangversenyévad felnőttek részére összeállított terveinek kivitelét is. Ez a bérleti sorozat februárban indulna meg, de egyelőre nem tudjuk, hol- ígéret szerint az új művelődési ház csak április 4-re készül W yűUenyésxtés Ságujfalun A karanesságí Egyesült Erő Tsz 72 anyanyulet vásárolt a vésztői és a jászkiséri földművesszövetkezettől, amelyből «6 egészséges és novembertől kezdve részt vesz a tenyésztésben. A három-négy hónapos anyanyuJaktól ugyanis decemberben és januárban várják az első kisnyulakat. A ságűjfalui régi malomban elhelyezett nyúltenyészet az ország szövetkezeteinek ellátására tenyészti a nyulat. Egyidejűleg azonban tovább növelik a törzsállományt is, s jövőre már előreláthatólag 156 nyűi vesz majd részt a tenyésztésben. A nyultenyész- tés igen kifizetődő vállalkozás, hiszen a tenyésznyulaket 54 forintos átvételi áron szállítják majd az ország termelőszövetkezeteinek. el- Legalábbis pillanatnyilag ez a kilátás. Reméljük viszont, hogy az Országos Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának nem lesz különösebb akadálya. A sorozatot elsősorban középiskolásoknak szervezzük s a programban külföldi, valamint ismertebb magyar hangszeres és énekművészek lépnek fel. Ifjúsági hangversenyeink keretében a televízióból népszerű Lukín László tanár vezetésével zenés fejtörőt is rendezünk— Milyen feltételek között kezdi meg 11. oktatási évét a zeneiskola? — Végleges számot még nem tudunk mondani, de minden hangszer iránt nagy az érdeklődés- Különösen a zongoraszak Iránt, itt már lényegesen meghaladta a létszámot a jelentkezők száma- Megfelelő a többi hangszer tanulására kedveit érzők száma is, talán a rézfúvós hangszerek némelyikénél, harsonánál, tubánál várnánk több érdeklődőt, an- nil inkább is, mert ezen a téren a zenekarok utánpótlását biztosíthatnánk. — Milyen ágazatokban kezdődik tanítás az új évben? — összesen tizenhét hangszeren, illetve tanszakon. Ez országos viszonylatban ts jó, mert másfelé különösen a hegedű és a fúvós hangszerek iránt rendkívül gyenge az érdeklődés Uj oktatási évünkben lényegesen javulnak munkánk feltételei, iskolai körülményeink. Nevelő testületünk Molnár Zsolt hegedűszakos személyében új tanerővel gyarapodott. A fiatal hegedű- művész salgótarjáni származású, iskolánknak is növendéke volt, innen került Miskolcra majd Budapestre s most tulajdonképpen csak visszakaptuk a fővárostól. Enyhülnek eddigi teremgondjaink is. Mindenesetre sokat jelent, hogy a városi és a megyei tanács épületet vásárolt számunkra a Rokkant-telep elején. A Kétlakásos, volt Got- tesmann-ház helyiségei lehetővé teszik, hogy a korábbi szétszórtságot megszüntessük s az oktató munkát két, illetve három helyre, a József Attila Otthonba, a Salgó útra és a Rokkant-telepre összpontosítsuk- Az új szerzemény átalakítását most végzik és bízunk benne, hogy szeptember 13- án, hivatalos tanévnyitónkon mindenütt zavartalan munkafeltételek várják a nevelőket és a növendékeket b. t. A „sánta" futballista Gábor jól megtermett taxisofőr, hét éve vezet. Fiatalabb korában atlétizált. Benn áll a taxiállomáson, unatkozva újságot olvas a kocsijában. A sportrovatot böngészi. Csöndes a délelőtt, délután élénkül meg inkább a forgalom. Két rövidnadrágos kisfiú közeleg. Csak nem fuvart akarnak? — morfondíroz magában. Közelérve megszólal az esősapkás. — Bácsi, legyen szíves elmenni a Jégbüfé sarkához, egy focista lesántult, nem bír menni. — Nem csaptok be? kérdi bizalmatlanul.-- Be is ülhetünk, ha nem tetszik elhinni mondják nyílt őszinteséggel, mosolyogva. Meggyőzték, félredobja az újságot, éles ívben kanyarodik a tér keleti sarkából. A Jégbüfé előtt j| év körüli fiatalember sántikál- Beint, a kocsi megáll. — Kazárra — nyögi elgyötört arccal ifjú hősünk. Elindulnak. A nemrég javított kocsi erőlködés nélkül veszi a kaptátokat. Feltűnik a falu vége. — Milyen címre megyünk? — Egy pillanatra álljunk meg. Megállnak. És ekkor „csoda” történik. Kár, hogy a falubéli öregasszonyok nem lehetnek szemtanúi a „csoda- tételnek”. Mert ifjú és halálosan lesántult barátunk fürgén kiugrik a hátsó ajtón és serényen igyekezik a taxi és a közte lévő távolságot megnövelni, Gábornak sem kell több. Kiugrik gyorsan és utána. Igaz, hogy nem salakos pályán, hanem szántóföldön fut, az is igaz, hogy futócipő Sincs a lábán, míg a „sánta” futballista „nyúlcipő”-ben menekül. A taxis kezében nem váltóbotot, hanem szerelővasat szorongat. A drámai hajtóvadászat elkerülhetetlen végkifejletéhez közeledik, Utoléri hálátlan üzletfelét, és kéri a viteldíjat. Az, miután látja, hogy a futás sem mindig hasznos, a? ökölvívással próbált szerencsét. Még kevesebb sikerrel. A vezető ugyanis jogos önvédelemből kiütéssel győz- Mentő, kórház, rendőrség. A papa pedig csekken utólag elküldi a viteldíjat, nem a legjobb formában takarékoskodó csemetéje helyet, lp két próbás párviadal során, személyesen győződött meg arról, hogy a: ,Sánta kutyát.. , Mégha nem sánta is- » frozgo«yi> Sipos Gyula Jllu da ráu zo k O tven éve itt még erdő voltA múlt szénád második leiében még izgalmas történetet írtak arról, hogyan szorult padlásra a társaság és hogyan ették meg vacsoráját a betörő farkasokFarkasrét, Farkasvölgy. ■. már csak nevek őrzik a ve- szedetem emlékét- Meg fák. A kertekben százados fák állanak, tölgyek, bükkök, melyek még a régi erdő maradványai. A mi kertünkben is van néhány tölgy meg juharfa, a mai napimádó korban inkább agg- ságnak, mert nagy árnyékot vet, nem engedi a házhoz a napsütéstDe lombjával, odúival fészket ad a madaraknak, Van is olyan koncért hajnalonként, hogy a mélyenalvó is falébred- Egy öreg feketerigó kezdi meg, valahol meszese. aztán rázendít az egész madársereg. Mire a nap fölkel és az autóbuszok járni kezdenek, már újra csak néhány madár, pityeg, a nagy hangversenynek vége. De akkor kezdődik valami kedves trillázásEgyszer, kétszer, harmincszor. Az egyik szomszéd madarász- Lépes vesszővel fogja az énekes madarat, kalickában tartja, napsütéses reggeleken kiteszi a kalickákat a falra és dalolnak a madarak. A szomszéd azt is tudja, mikor kell letakarni a kalickákat, apró vászonbúrákat varrt a felesége, mert a félnapig letakart madár szebben énekel, ha leveszik róla a vássonbúrát. Ég természetesen eteti őket kendermaggal, kölessel, ma- dáreleséggelA másik szomszéd meg bekopog hozzám. — Hallom, te sokat jársz vidékre, nem tudnál nekem néhány kiló korpát hozni? — Minek az neked, Sanyi bácsi? — Kukacot akarok tenyészteni—- Kukacot? — Ha a korpát összekeverem reszelt sárgarépával, megnőnek benne a lisztkukacok. — Minek az neked? — Na gyere csak. Megyünk a kert végébe is Sanyi bácsi néhány napraforgómagot vesz a tenyerébe és kitárja a karját— Cini, cint einige. •. Kis einke ugrál az ágon, egyre közelebb, egyre bátrabban, végül rászáll a kinyújtott tenyérre és elviszi a napraforgómagot. —■ Ez a legbátrabb- Mikor festettem a kerítést, rászállt az ecsetre, csupa festik lett' a lába. Szinte sajnáltam- De figyeld csak, jönnek a többiek is. Es jön az óvatos fakusz, a Nem látják Az erdőrendezések során sok termelfViíövetkezetünk jutott jelentős erdőterülethez. E* kétségtelenül növelte a gondokat, ugyanakkor újabb anyagi bevétel lehetőségét is megteremtette. Persze az utóbbit csak abban az esetben, ha a közös gazdaság jó! szervezett,' lelkiismeretes gazdálkodást folytat az erdővel Sok termelőszövetkezetben ez már kedvezően alakul, de jóné- hány közös gazdaságban elhanyagolják az erdőgazdálkodást. A napokban levelet kapott a megyei tanács mezőgazdasági osztályának erdészeti előadója a Börzsönyi Erdőgazdaságtól. A gazdaság panaszt emel öt termelőszövetkezet ellen, mivel azok elmulasztották az erdőművelési munkák elvégzését- Az erdőgazdaság ugyanis szakirányítást gyakorol a körzetében lévő termelőszövetkezetek felett. Tény, hogy a nógrádi, berkenye!, diósjenőí és a kesze- gi termelőszövetkezetekben 18 hektár erdőterület felszabadító tisztítását, illetve a befejezett erdősítés kézi ápolásit elmulasztották. Ugyanakkor a nógrádi, keszeg! és a nőtincs! közös gazdaságokban elmulasztották a télen kitermelt faanyag elszállítását te. Az erdőben hagyott faanyag veszélyezteti a természetes felújítás sikerét. Az erdőgazdaság nem kötelezheti a termelőszövetkezeteket ezeknek Pi munkáknak az; elvégzésére, hiába gyakorolja a szakfelügyeletet. Arra azonban van lehetőség, hogy az erdőgazdaság dolgozói végezzék el ezeket a munkákat — természetesen a tsz terhére —, ha a közös gazdaság nem hajlandó végrehajtani az erdőgazdálkodási tervben meghatározott feladatokat. Elvégre a termelőszövetkezetek felülvizsgálták az erdőgazdaság által elkészített tervjavaslatot és közgyűlésen fogadták el. Minden termelőszövetkezet vezetősége ismeri a terveket, tudja, hogy milyen munkákat kell elvégeznie az erdőben, tehát sehol sem mondhatják azt, hogy a szövetkezetiek tudta nélkül történik minden, illetve egyes helyeken semmi sem történik. Márpedig az erdőt nemcsak vágni kell, hanem újra ültetni, ápolni, hogy később is legyen mit kivágni! P. A. rozsdafarkú madár, is a surrogó, nehézröptü harkály. — Nincs olyan könyved, amelyik ezekről a madarakról ir? Dehogy nines- Ez azEs böngésszük a madár szokásait, fészkelési rendjét, táplálkozását, mikor költ, hány iojást rak? A einke rászáll Sanyi bácsi vállára. — Tudod, mit csinálnék, ha sok pénzem volna? — Vennél egy mázsa korpát. — Nem. A rozsdafarkú a kerítésen lesi a napraforgószemeket- Egy-két feketerigó füttyent és szólnak, megrendelésre, táskarádió módjára szólnak ismétlődő trillával a másik szomszéd letakart madarai— Hát mit csinálnál? — Megvenném ezeket a nyomorult kalickás madarakat és szabadon engedném őket. Hogy abból micsoda hangverseny lenne! Es meg van győződve, hogy azok is a kenyeréből ennének. sorompó nyitva van Csakhogy túl vagyunk rajta, egy kicsit megpihenhetünk — sóhajtanak fel egyes üzemekben mindazok, akik valamilyen formában közreműködtek a normakiigazításban Pedig önmaguknak ártanak, ha azt hiszik, hogy most mar nincs mit tenniük. Köztudott, hogy ezt a munkát általában üzemeink, gyáraink vezetői jól megoldották. Egyes helyeken azonban mechanikusan intézték el ezt a fontos feladatot. Erre utal az Acélárugyár példája, aho i egyes munkaterületeken, mint például a kovácsoló gyárban az ekevas gyártásnál a norma rendezés előtti teljesítményt már túlszárnyalták. A Tűzhelygyárban, a csiszoló üzemben julius hónapban a norma- rendezés után a műhely atlag- százaléka 105,8 százalékra alakult- A tisztítóműhelyben, a teljesítmény pedig 107,5 százalékra emelkedett. Ez is azt mutatja, hogy az eltelt időben volt olyan üzemrész ahol a begyakorlottság mellett tovább javultak a termelés technikai feltételei. De az eredményekben a visszatartás hatása is tükröződik. Másutt pedig rájöttek; az úgynevezett humanista felfogas, elképzelés amely a nehez fizikai munkát követelő helyeken elodázta az intézkedéseket. nem szolgálta a termelés fejlődését, gazdaságosságát- Ellenkezőleg; már most zavarja a feszesebb munkatempót, a technológiai fegyelem megszilárdítását. Mindezek a hiányosságok abból adódnak, hogy egyik-másik helyen törekedve a határidők pontos betartására, hézagosán oldották meg az előkészítő munkát, néhány helyen teret engedtek a különböző formákban jelentkező demagógiának is. S hogy ebben melyik osztály, melyik dolgozója milyen mértékben vétkes, azt csak alapos vizsgálattal lehet eldönteni. Egy dolog azonban most is kiviláglik; a középszinten dolgozo műszakiak — művezetők stb. — tevékenysége, egy-két kivételtől eltekintve nem volt kielégítő- Sőt, esetenként a haladás ellen léptek fel, a hamis érvek pajzsát tartva maguk előtt. Azon fáradoztak, hogy a bizottság által megszabott szigorítást minden jogos indok nélkül mérsékeljék- Ilyenkor mindig a munkások egyedüli segítőtársának álarcát öltötték magukra, ebben a szerepben tetszelegtek. Tulajdonképpen magukat védték, amikor azt hangoztatták; én ellene voltam, én azonban kevés vagyok, ott ,ferm” döntenek. Mondták ezt, mert a felelősség áthárításával egyidejűleg el akarjak hárítani azt a gondot, amelyet az új normák bevezetése elsősorban az ő számukra jelent. Egyről azonban elfeledkeztek- Az öntudatos munkások, az elmúlt idők gyakorlatából tudják és megértik, hogy a technológiai változással, a begyakorlottságok növelésével együtt a norma is változik* S hogy szükség van rá, ezt a munkanap fényképezések is igazolják. Ebből megtudjuk, hogy egyes területeken már a kommunizmusban élnek. A* előírt napi nyolc órából csak hatot vagy hat és felet dolgoznak egyfolytában. A művezetők által képviselt szemléletet, annak tarthatatlanságát az élet félretolta a fejlődés útjóból, amikor bebizonyosodott: az újonnan megállapított normák egy-két kivételtől eltekintve helyesek, reálisak, biztosítják a népgazdaság es az üzemen belüli egészséges elórehaladast Ebben bő részük van azoknak a szocialista brigádoknak és torzsgárda tagoknak, akik már az első pillanatban feltárták a belső tartalékokat, es rövid idő alatt jobb munka- szervezéssel, jobb műszaki előkészítéssel elérték a régi keresetet- És, hogy legtöbb esetben nem is a műszaki körülmények változása, hanem a jobb munkaszervezés váltotta ki a sikert, azt a megye- székhely üzemeiben lezajlott normarendezes példázza a -eg- jobban. A Bányagépgyárban csak 20, az Ötvözetgyárban 15. a Tűzhelygyárban pedig a normák kiigazításakor, a szigorítás 13 százaléka szármázott csak a műszaki megalapozottságból. Ebből adódik az újabb következtetés : pártszervezeteinknek és a műszaki vezetőknek az elkövetkezendő időkben határozottan meg kell gyorsíta- niok a műszaki haladást. Figyelembe véve a munkások jogos észrevételét, elsősorban a nehéz fizikai munkák gépesítésénél kell előbbre juttatni az új technológiák széleskörű bevezetésével egyidejűleg. S ebben sok feladat hárul a termelés közvetlen parancsnokaira, akik testközelben élnek a napi megoldásra váró gondokká! Tehát amikor normaszigorításról beszélünk, akkor kimondva. vagy kimondatlanul a műszaki munka fogvatékos- ságaít vesszük bonckés alá, érintse az a technikai kulturáltságot, vagy a munka- és üzemszervezést- Ez vizsga is, melynek során kiderül, hogy melyik üzemben, a termelés különböző posztjain, milyen előrelátó és hozzáértő emberek állnak. S ahogy gazdasági életünkben egyre erőteljesebben előtérbe kerül az az egészséges szemlélet, hogy azt gyártsuk, amire szükség van, ami gazdaságos, ezzel páruhzamosan nő a követelmény a műszaki munka hatékonyságával szemben. S mivel a művezetők, a küzdők első soraiban menetelnek, sok függ tőlük, hogy az ő segítségükkel megállapított normák miként ösztönöznek a műszaki fejlesztésre, az újabb technológiák gyors bevezetésére és fordítva. Aki viszont másként fogja fel a normaszigorítást. az minduntalan összeütközésbe kerül a fejlődéssel, melyet ideig-óráig ugyan késleltethet, lassíthat, de megállítani nem tudhogy a normarendezés nem vált ki olyan lelkesedést, mint a jutalmazás, szükséges nyomatékosan hangsúlyozni: abban az üzemben, gyárban, ahol ezt a munkát uevan úgy kezelik, mint a sürgős naoi feladatokat, ott fej sem tűnik, hogy a munkakörülmények megváltozásával egyide'i'lee megváltozik a norma is Hozzá tehetjük: ez egv kic*it megszokás kérdése is, miként a rendes, fegyelmezett rnnr'-u, Aki így kezdte, el se tudná képzelni, hogy másként is lehet. A normarendezés — még a hiányosságok ellenére is — jól szolgálja a népgazdaság teilő- dését. A feladatok tóbbé-ke- vésbé ismertek. Irányát elsősorban a szüntelen fejlődés igénye, de nem utolsó sorban a mulasztások pótlása szabia meg- A módszert, ehhez az eddigi jó tapasztalatok szolgáltatják. A sorompó nincs lezárva. állandóan szabad ielw&st biztosít az alkotó munkának. Venesz Károly Országos versenyen harmadik lett a Salgótarjáni Cipész KTSZ Augusztus második felében Budapesten csaknem száz cipész kisipari termelőszövetkezet részvételével országos cipőmodell versenyt rendeztek Budapesten. A kiállításon és a versenyen több mint 300 férfi és női cipőmodellt sorakoztattak fel a ktsz-ek. Ezek közül választották ki az 1966- ban gyártásra kerülő legszebb cipőket A kiállításon és versenyen részt vett a Salgótarjáni Cipész Ktsz is, összesen 16 férfi és női modellel. A zsűri több modellt fogadott el a salgótarjániak készítményei közül, s több, korábban is jó hírnévnek örvendő ktsz-t megelőzve, az országos verseny harmadik helyét foglalták el, Az egyéni modellezők közül Danyi Károly szabász ugyancsak a harmadik helyen végzett.