Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)

1965-08-26 / 200. szám

2 NOGSAP 1965. augusztus 26. csütörtök Vádol a „Barna könyv“ 1800 náci és háborús bűnös Bonn szolgálatában Tovább folytatódnak a tüntetések Szöulban Négy óra — ébresztő van. S öt órakor a szánal­mas, rongyokba burkolózott foglyok, fapapucsaikban cso­szogva, elindulnak a bányá­ba. Mielőtt lemennének a négyszázméteres mélységbe, egy órahosszát a jeges szél­ben kell várakozniuk. Napi 12 órát dolgoznak a tárnák áporodott, gázokkal telített levegőjében. Ha valamelyi­kük megáll, hogy kifújja magit, furkósbottal verik halálra. A lágerben az a leggyakoribb büntetésmód, hogy a foglyoknak egész éj­jel meztelenül feszes „vi- gyázziban” kell áltatok a mínusz 20—25 fokos fagy­ban. S másnap hajnalban is­mét útnak indulnak a bá­nya, a biztos halál felé. A lee-i koncentrációs tá­bor foglyai csupán néhány hónapig bírták s a halálo­zási arány ebben a táborban háromszor olyan magas volt, mint bármelyik más láger­ben. S e haláltábor főnökét Heinrich Lübkének hívták Ez az ember, akinek Himm­ler, az SS reichsführere bő­ségesen gondoskodót, halálra­ítéltekről, ma, 20 év múltán, a Német Szövetségi Köztár­saság elnöke. A XX. század megrázó történelmi dokumentuma a „Barna könyv”, melyet a közelmúltban adtak ki a Német Demokratikus Köz­társaságban.” A fenti részlet csak egy a számtalan példá­ból, mely a könyvben felso­rolt náci gonosztevők ször­nyű gaztetteit bizonyltja. A „Barna könyv” megjelenése alkalmából Berlinben meg­tartott sajtókonferencián Al­bert Norden rámutatott, hogy ez a könyv számtalan újabb adat, dokumentum és tény alapján bizonyítja, mi­lyen nagy szerephez jutottak napjainkban a náci bűnösök Nyugat-Németország élete­tek mindem területén. Az NSzK-han jelenleg több mint 1800 náci és háborús bűnös tölt be magas tisztsé­get vagy élvez tisztes nyugdí­jat. Nyugat-Németországban több mint 20 miniszter és ál­lamtitkár, 100 Bundeswehr- tábomok és tengernagy, 820 jogász, bíró és ügyész, 245 Az amerikai sajtóban ezek­ben a napokban ismét gyak­ran olvasható ez a jövendö­lés: Harlemben „hosszú, for­ró nyár” várható. A világ leg­nagyobb néger gettójának ri­adt rendőrei már ismerik a csalhatatlan jeleket. A csúnya, omlatag. vöröstéglás bérka­szárnyák között elviselhetet­len a nyári New-York gyilkos, párás melege — szinte min­den esztendőben ilyenkor szokott lángra lobbanni a har­lemi harag parazsa. Ha közel­ről szemügyre vesszük és megértjük ezt a haragot, min­den eddiginél jobban megér­tettük az egész amerikai ná- gerkérdést is. Harlem olyan lombik, amelyben tudomá­nyos teljességgel és pontos­sággal tanulmányozhatjuk a fajüldözés boszorkánykonyhá­jának egyik világviszonylat­ban is legiszonyúbb produktu­mát. Don’t take a chance! Nem jelezte sorompó vagy fegyveres őrség, amikor átlép­tük Harlem határát. Mégis azonnal észrevettem én, a messziről jött idegen is, hogy kül ügymi nisztériumi vezető tisztviselő és diplomata, 297 vezető és közepes beosztású rendőrtiszt található ,akik Hitler befolyásos hívei, a zsi­dópogromok sugallmazói és végrehajtói voltak, irányítot­ták az agresszív gaztetteket Európa csaknem valamennyi országában, s agyafúrt módon gyilkolták halomra az antifa­sisztákat és ellenállókat A „Barna könyv”, melyben számos facsimile található, le­leplezi — többek között — Lemmert, az áttelepültek ügyeinek miniszterét is, aki mint a Gestapo alkalmazott­ja, nyomozó és besúgó volt. Lemmer benfentes volt a Külföldi Sajtóegyesületben és egyike Göbbels propagan­daminiszter bértollnokainak. Mintegy kétezer olyan cikket írt, melyekben Hitlert és a nácik rablóháborúját dicsőí­tette. Egy másik ilyen figura — Lunger Westrik miniszter, a bonni államtitkári kollégium vezetője, Globke odaadó híve és Erhardt bizalmasa. West­rik, mint a fasiszta Német­ország alumíniumipari tröszt­jének főnöke, 1933-ban tevé­keny szerepet játszott a „Luftwaffe” megteremtésé­ben és a jugoszláviai, ma­gyarországi és ukrajnai gyá­rak kifosztásában. A „Barna könyv” rámutat hogy sok száz külföldi — orosz, len­gyel, francia, jugoszláv, olasz — munkás köztük nők és gyermekek vére tapad Westrik kezéhez. Az új dokumentgyűjtemén> ékesszólóan bizonyítja a náci bűnösök és a jelenlegi bonni politikusok, a Harmadik Bi­rodalom és az NSZK hason - lóságát. A „Barna könyv” sa­játos figyelmeztetés az NSZK revansista körei számára a potsdami egyez­mény aláírásának 20. év­fordulója alkalmából. Ezen egyezmény lényege: soha többé nem szabad megieinged- ni, hogy német területről há­borút robbantsanak ki! Ez a figyelmeztetés azoknak a bonni politikusoknak szól, akik rendkívüli törvények segítségével igyekeznek nap­jainkban totálisan előkészí­teni egy új háborút. belépsz,»* más világban vagyok, mint akár néhány utcával arrébb voltam. A különbség szinte tapintható. Fojtott, sűrű leve­gő öleli körül az embert. Az ellenséges tekintetek úgy ci­káznak körülöttünk. mint nagy vihar előtt a még néma villámok. Amikor megérkeztem New-Yorkba, egyik ismerő­söm piros ceruzával bekerete­zett valamit a térképemen és ezt mondta: — Ez Harlem, amellyel a fehér ember bizony nagyon meggyűlöltette magát. Kerüld el, mert bajba juthaszt. Lehet, hogy semmi nem történne, de don’t take a chance!, ne koc­káztasd meg... Megkockáztattam, meg kel­lett tennem, hiszen tudtam, hogy a földkerekség egyik legtragikusabb, tehát legizgal­masabb rezervátumának ka­pujában állok. Leszálltam eb­be az alvilágba, amelynek be­járatánál ugyan nincs ott a dantei figyelmeztetés, a „KI ITT BELEPSZ. .de amely­ben valószínűtlen árnyak im- bolyognak és amelyben min­den egyetlen nagy, kinlódó- fenyegető moraj. Nem volt itt mindig pokol. Egy régi krónika így ír er­ről a földről: „Kis, bársonyos szigetek, ezüstös folyók, párat­A Oemini-5 utasai egészségesek A Gemini—5 amerikai űr­hajó szerdán reggel magyar idő szerint 8.06 órakor kezd­te meg a földkörüli 57. for­dulatot, s ezzel — ha az eredeti program betartása, a nyolcnapos űrutazás sikerül — Cooper és Conrad meg­tették útjuk fejét. A houstoni űrközpont szak­értői kedd este sajtóértekez­leten közölték, hogy erősen bizakodnak a kísérlet sike­rében, mert az űrhajósok egészségesek, az űrhajó mű­szaki állapota kifogástalan. A keddi nap folyamán si­került elhárítani az űröltö­zék hűtőrendszerének hibáját (túlhűtött), viszont később újabb nehézségek keletkez­tek: meghibásodott az űrha­jóban elhelyezett számláló- berendezés, amely a leszál­lást készíti elő. Terror Dél-Afrikában Dél Afrikában folytatódik a rendőri akció, amelyet az el­lenzéki Rand Daily Mail-ben megjelent és dél-afrikai bör­tönök helyzetével foglalkozó cikksorozat válott ki. Kedd este letartóztatták Harold Strachant, akinek nyilatkoza­ta az említett cikksorozat ge­rincét képezte. Strachan összeesküvés vádjával 3 évet töltött börtönben. Kairó, (Reuter): Újabb részletek váltak Isme­retessé abból a jemeni béke­tervből, amelynek szövegét Nasszer elnök és Fejazal, Sza- ud-Arábia királya kedden dél­után rövid ünnepélyes szertar­tás keretében írta alá Dzsid- dában. A béketerv értelmé­ben Jemen egész területén azonnal életbelép a tűzszünet. Szaud-Arábia lemond a je­meni királypárti erők további katonai támogatásáról. Az Egyesült Arab Köztársaság november 23-tól számított tíz hónap alatt kivonja Jemenből fegyveres erőit. Ez év no­vember 23-án Haradh városá­ban reprezentatív jemeni ér­tekezlet ül össze, amely bi­zottságot alakít az ország jö- vendőbeni államformáját el­döntő népszavazás előkészíté­sére. A megállapodások vég­rehajtásának ellenőrzésére, lanul pittoreszk látvány a feslő tavaszban”. Amikor 1658-ban Üj-Hollandia falábú kormányzója, Peter Stuyve- sant gyönyörködve megállt itt, a kép Németalföld lankáit idézte fel benne és elnevezte Nieuw Haarlemnek amit látott. Farmokkal népesült be ez a föld és békét, nyugalmat árasztó nevekkel: Boldog Völgy, Csendes Völgy... New-York, a zakatoló metropolis azonban nekiva- riultan terjeszkedett. Manhat­tan szive, a mai Times Squa­re és környéke már nem volt elég neki és elindult Boldog Völgyet, Csendes Völgyet fal­ni. A múlt század végén elér­te Harlemet a gyorsvasút és a telekárak megindultak a csil­lagok felé. Luxus, a gazdag­ság jelképe volt ideköltözni. Jött Waldorf Astor, a fényűző hotelek császára és egymás után építette az előkelő palo­tákat. Jött Oscar Hammerste­in és nyomában kibújt a föld­ből —T- nálunk talán kevesen tudják, hogy ilyen is volt — a Harlemi Operaház. Jöttek az újságírók és a Harlem Monthly Magazine 1893-ban ezt a képet vetítette a képze­let vásznára: „Harlem régi és tiszteletreméltó község min­den bizonnyal a divat, a gaz­daság, a kultúra és az intelli­gencia egyik központja lesz”. Rabszolgák unokái Azután történt valami és minden megváltozott. A szá­zadforduló táján gyorsan és Szöul (UPI, Reuter, AP.) Szöulban már az ötödik napja folynak a véres utcai tüntetések a kormány, vala­mint a délkoreai-japán szer­ződés ellen. Hírügynökségi jelentésekből kitűnik, hogy a többezres diáktünteté­sek miatt a kormányzat már létében is fenyeget­ve érzi magát. Mint a UPI írja. Pák Csöng Mi köztársasági elnök Santo Domingo, (Reuter): A Reuter Santo Domingo-i tudósítója megállapítja, hogy jelenleg nagyobb kilátások vannak a dominikai probléma békés rendezésére, mint u négy hónappal ezelőtt kitört polgárháború során eddig bár­mikor. Caamano ezredes kor­mánya késznek mutatkozik az Amerikai Államok Szervezete által készített béketerv alá­írására. Imbert tábornok, a jobboldali katonai junta ve­illetve a határokon keresztül történő beszivárgás megakadá­lyozására megfigyelő bizottsá­gokat alakítanak az EAK és Szaud-Arábia képviselőiből. A szerda reggeli kairói la­pok méltatják a kedden Dzsiddában aláírt jemeni bé­keterv jelentőségét. Az A1 Akhbar hangoztatja, hogy az Egyesült Arab Köztársaság most békés eszközökkel vé­delmezi azokat az elveket és célokat, amelyeket korábban fegyveresen oltalmazott Je­menben. A dzsiddai megálla­podás hozzájárul az arab egy­ség megszilárdításához és energiákat szabadít fel az arabok közös ellensége elleni küzdelemre. Az A1 Gumhurí- ja szerint a megállapodás az első lépést jelenti olyan ala­pok -létrehozására, amelyeken felépülhet az arab országok hatékony külpolitikája. váratlanul lecsapott egy gaz­dasági krízis és szétzúzta a harlemi telekspekulációt Va­gyonok úsztak el percek alatt és üresen álltak az egykor Bol­dog Völgy fényűző palotái. De legalább ennyire a hírhedt amerikai Dél felelős azért, hogy itt néger gettó lett. A kiszolgáltatottság, a gyűlölet elől százezrével menekültek a csak Viszonylag kedvezőbb Északra a rabszolgák unokái. Úgy érezték — és ebben min­dennek ellenére igazuk volt — hogy ha összebújnak, ki­sebb a veszély. Először egy másik negyedben, Hell’ s Kitchenben, az úgynevezett Pokolkonyhában tömörültek, de ez hamarosan szűknek bi­zonyult a számukra. Amikor eljutott hozzájuk a harlemi üres házak híre, egyikük, Philip A. Payton ingatlanügy­nök jó érzékkel nagy üzletet szimatolt: tárgyalt a pangás­tól megrémült fehér kollegái­val és Harlembe, a 134. utca egyik masszív. vöröstéglás bérházba beköltözött az első néger csoport. Louis Armstrong és a többiek így kezdődött. Es úgy foly­tatódott, hogy 1915 és 1925 között újabb, több mint egy­millió üldözött menekült el a Délről. Jórészük, az új, az im­már néger Harlemet gyarapí­totta. Ez a kerület, akkor még nem volt nyomasztó világ, sőt szerdán megbeszélést folyta­tott hadügyminiszterével és a vezérkari főnökkel. Arról tárgyaltak, hogy esetleg elrendelik a had­sereg teljes mozgósítását a válság leküzdésére. Pák magához kérette párt­jának, az toraimon levő De­mokrata Köztársasági Párt­nak vezetőit is. A köztársasági elnök a ké­sőbbiekben rendkívüli minisz­zetője ugyan kijelentette, hogy további tárgyalásokra van szükség, mielőtt végleges meg­állapodás jöhetne létre, még­is valószínű, hogy Imbert el­fogadja az AÁSZ béketervét és hozzájárul egy ideiglenes dominikai kormány megala­kulásához dr. Hector Garcia Godoy vezetésével. Politikai megfigyelők sze­rint ugyanis az Imbert-junta kénytelen lesz engedményeket tenni, minthogy jelenleg az a veszély fenyegeti, hogy el­veszti a fegyveres erők egy­ségei részéről eddig élvezett támogatást. Imberték pénz­ügyi nehézségekkel küzdenek ás ha nem tudják kifizetni katonáik augusztusi zsoldját, ez könnyen ellenük fordíthat­ja a hadsereget Tokió (TASZSZ). — Nem engedjük meg, hogy Fukuoka prefek burát az Egyesült Államok katonai támaszpontjává tegyék a vietnami háborúhoa! — ez­zel a jelszóval a Kyushu szigetén levő Fukuoka váro­sának lakosai tiltakozó kam­pányt indítottak. Nagy csoport munkás és fiatal szerdán hajnalban til­takozó feliratú táblákat he­lyezet el a Fukuoka prefeK- turában levő itazukei repü­lőtér kifutópályája közeli­ben. A repülőtér az ottani sok tekintetben derűs színfolt. A mai mé­retű túlzsúfoltság még a jövő tompán morajló fenye­getése volt, a házak még nem omladaztak, az ipar még sok szakképzetlen munkaerőt megemésztett. A jövevények elhozták Északnak pompás ze­néjüket és a század muzsiká­ja, a jazz nem utolsósorban innen, New-York Harlemjéből indult világhódító útjára, ör- döngős tehetségek tűntek fel a kis mulatókban. Duke El­lington, Louis Armstrong és a többiek nevét milliók ismer­ték meg. Aztán újra jött egy gazdasági válság és a harlemi drámában űj felvonásra gör­dült fel a függöny. Amerika kiheverte száza­dunk nagy világkrizisét, de Amerika „belső gyarmata”, Harlem, mindmáig nyögi az akkori halálos csapást: a tö­meges munkanélküliséget, amely ebben a kerületben az­óta is állandóan kísérte. A Dél ritmikusan, kérlelhetetle­nül lökte kt magából a belső emigráns négerek hullámait. Ez a különös gettó recsegett, ropogott, görcsös erőfeszítéssel tágult, mint a vajúdó asszony csontozata — de sohasem eléggé. A házak egyre zsúfol­tabbak lettek, a problémák egyre megoldhatatlanabbak, az emberek egyre elkeseredet­tebbek. 1935-ben történt az első na­gyobb robbanás. (Következik: „A* én bőröm sem fehér...” tertanácsot tartott és a tün­tetésekkel előállt helyzetről tárgyalt kormányának tagjai­val. Szerdán délelőtt ismét összesen körülbelül tízezer egyetemista és középisko­lás diák volt az utcákon. Az egyik kétezer főnyi tün­tető csoportot négyszáz kato­na verte szét puskatussal és könnygáz-gránáttal. Ez az összeesküvés volt az első eset, hogy a kormány egy zászló­alj ttyi katonaságot — tábori csendőrséget — vezényelt ki a tömeg ellen. Az akció kö­zelében a hírügynökségi tu­dósítók még többszáz, készen­létbe helyezett katonát lát­tak. A szöuli központi egyetem ezerötszáz hallgatója kő­záport zúdított a rend­őri riadóosztagokra. A Kjun Gi egyetem két­ezer diákja szintén összetű­zött a rendőrséggel. Különösen jelentős volt a Han Jang egyetem diákjai­nak lázadása. ötszáz főnyi rendőrséget ve­zényeltek ki ellenük, akik az egyetemi épületbe szorították vissza a diákokat, ezek azon­ban harci alakzatba tömörül­tek és valóságos gerillá-tak- tikával verték vissza az ost­romló rendőröket amerikai légitámaszpaníh«! tartozik. Az amerikai pa­rancsnokság bejelentésére a japán rendőrség eltávolítot­ta a táblákat és néhány embert letartóztatott. E&kor a tüntetők ülA- sztrájkot kezdtek. A Fukuo­ka prefektúrában levő ame­rikai katonai támaszpont el­leni küzdelem tanácsa kije­lentette, hogy a sztrájk há­rom napig fog tartani. Utá­na a tanács hosszabb idő­tartamú ülősztrajkot tervez annak megakadályozására, ogy B—52-es amerikai stra­tégiai bombázók szánjanak le az itazukei repülőtérre. A segély „korrupt diktatúrát“ támogatja Washington, (MTI): Az amerikai szenátus ked­den hatvanhét szavazattal hu­szonhét ellenében megszavaz­ta az 1965—66. évi külföldi segélyprogramra vonatkozó törvényt, amelyet a képviselő­ház már korábban jóváha­gyott. Mint a Reuter rámutat, a megszavazott összeg húsz millióval kevesebb a Johnson- kormány által eredetileg kért összegnél. A segélyprogram végrehajtásához most már csak arra van szükség, hogy a kongresszus két háza jóvá­hagyja a megszavazott hitelek megnyitására vonatkozó tör­vényt is. Mosre demokrata szenátor a szavazás megtartása előtt felszólalásában tiltakozott a törvény megfogalmazasa miatt, azt állítva, hogy ily- módon a segélyprogram arra szolgál majd, hogy „korrupt diktatúrákat” támogassan a világ különböző részein. Johnson kedden törvényt írt alá, amelyen 115 millió dollár hitelt nyit az amerikai „békehadtest” műveleteinek finanszírozására a folyó költ­ségvetési évben. Ez lehetővé teszi, hogy a szervezet növel­je a fejlődő országokba ki­küldött amerikai ügynökök számát. Hans Prin Harmat Endre Lángok Harlemben I. Ki itt Jemen egész területén életbe lépett a tűzszünet Dominikai helyzetkép Imberték kénytelenek engedményekre is Fukuoka tiltakozása az amerikai támaszpont létesítése ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom