Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)
1965-08-10 / 187. szám
4 WÖGRÄÖ $W5. augusztus W. fcedd A „Húsz óra" nagydíja és a közönség Számos értékelést olvashattunk már Sántha Ferenc Húsz óra című regényéről és a regényből készült filmváltozatról. Valemennyi méltatás megegyezett abban, hogy az utóbbi évek egyik legértéke- kesebb alkotása. Reálisan és méltóképpen képviseli ez a mű a felszabadulásunk óta eltelt húsz év társadalmi, politikai fejfődését, problémáival sikeres próbálkozásaival csakúgy, mint félresiklásaival. Elsősorban a magyar falu átalakulásának problémáit kutatja, de az eszmei mondanivaló túlnő ezen a határon és általános politikai, társadalmi rajzzá lesz. A regény nem a hagyományos formában Íródott; műfaja úgynevezett riportregény. Olvasása még közérthető, de a film változata már nem ilyen egyértelmű. Merész vállalkozás volt Fábri Zoltán részéről a regény filmrevitele. A magyar- országi bemutatót vegyes érzelmekkel fogadták. A szakemberek és az általános politikai ismeretekkel rendelkező nézők egyértelműen elismerően vélekedtek a filmről. Nem úgy a nagy közönség. A film kétségkívül nem tartozik a „közönségsikerek” közé. Az alig néhány hete végétért Moszkvai Filmfesztiválon nagydíjjal tüntették ki a Húsz órát. Ez a kitüntetés is bizonyítja hogy nem „csak” sajátosan magyar a film által felvetett probléma, hanem általános emberi. Mégis, szinte országos vélemény, hogy a nagyközönség számára érthetetlen a film, egyszóval megbukott. Ha a megyei moziüzemi vállalatok statisztikáját nézzük biztosan így igaz. De ha azt is lelkiismeretesen megvizsgáljuk, hogy mit tettünk jobb megértése és népszerűsítése érdekében, kiderül, hogy alig többet — vagy semmit — mint a közönségsikerű filmeknél. (Kirakták a plakátokat, fotókat, esetleg bemondták a hangos híradón, felkeresték az üzemek szb. titkárait.) Salgótarjánban ennél több történt, mert valamennyi középiskola szervezetten nézte meg a Húsz órát, a Madách Gimnáziumban pedig érettségi tételként is szerepelt. Igaz, az iskolákban könnyebb a a szervezés, de nem igaz, hogy a nagyközönség közömbös a mai problémák iránt, hogy nem érdeklik az embereket a napi kérdések, vagy a közelmúlt művészien megjelenített eseményei. A hiba ott keresendő, hogy a filmpropagandánk — és még számos népművelési területünk — nem tud elszakadni a konvencióktól. Az is igaz, hogy az új propaganda módszereitől, eszközeitől nem várfiatunk alapvető változást egyik napról a másikra, de a jelenlegi eredménynél bizonyára jobbat. Az emberekben kialakult az az általános szemlélet, hogy a moziba „szórakozni” mennek. Ezt a szemléletet — amely a mozibajáró közönség többségét jellemzi — fokról- fokra át kell alakítani. Segíteni kell abban, hogy egyre több ember értse is a filmet és a szórakozás mellett a művelődést is keresse a moziban. Ebben a munkában ösz- sze kell fogni mindenkinek, akinek köze van a népműveléshez. Az összefogásra . különösen községekben van szükség, ahol leginkább jelentkezik ez a probléma. Ha egy-egy községben a művelődési otthon igazgatója, az iskola igazgatója, a könyvtáros, a mozüizem- vezető és a tömegszervezetek vezetői szívükön viselik, hogy a „Húsz óra”, vagy hozzá hasonló szocialista tartalmú, magas eszmeiségű és művészi film sorsát, a közönségsiker nem maradhat el. Éppen ez az összefogás hiányos, kezdetleges megyénkben is, s enélkül lényeges változás csak nagyon lassan következik be. Leukó Albert Beépül Salgótarjánban a templom mögötti rész Is. Két nyolcszintes lakóház váltja fel a régi rozzant földszintes házakat. GYORSLIST 4 Budapest, XII„ Dániel út 7 353 067, 7 411 472, 7 507 823, 2 351 944, 2 367 542, 2 377 925, 23, alatt felépülő társasház 7 559 640, 7 583 602, 7 632 486, 2 416106, 2 422 505, 2 452 416, kétszobás, étkezőfülkés örök- 7 643 622, 7 649 900, 8 016 945, 2 453196, 2 456 018, 2 457 824, lakása: 1071 304. 8 022 675, 8 060 389, 8 084105, 2 460 767, 2 468 971, 2 470 975, Trabant 601-es személygép- 8 092 298, 8 096 624, 8 150 299, 2 471 481, 2 474 557, 2 479 407, kocsi: 7 418 366. 0 159 936, 8 166 275, 8 192 189, 2 482 695, 2 507 745, 2 510 782, Utalvány kétszemélyes lu- 8 204 180, 8 286 181, 8 427 754, 2 520 736, 2 521 761, 2 525 221, xus tengeri utazásra útifelsze- 8 448 304, 8 497 620, 8 716 095, 2 525 648, 2 527 875, 2 534 472. reléssel: 1619 998 , 2 324 829, 8 735 224, 8 743 290, 8 934 021, 2 554 979, 2 561 144, 2 569 402. 2 821 160, 8 364 226, 9 312 210, 9170 915, 9 366 798, 9 470 321,2 579 557, 2 579 685, 2 582 101. 9 770 827. 9 554 303, 9 505 905, 9 659157, 2 584 258, 2 596 240, 2 604 54 , 145 281, 164 366, 203 538, 2 654 951, 2 669 398, 2 669 07C, 342 967, 379 749, 401 003, 2000 forintos vásárlási utal2 681 733, 2 696 069, 2 709 065, 577 778, 719 260 955 214, ványt nyertek: 05 667, 014 151, 2 717 639. 2 721 122, 2 732 561, 1 011 121, 1 048 097, 1 610 225, 029 004, 042 333, 045 665 2 734 223, 2 747 530, 2 751 499, 1 613 353, 1 636 709, 1 745 027, 057 327, 059 531, 074 423, 2 754 593, 2 757 760, 2 763 896, 1 889 768 1 933 981, 1 992 220, 099 473, 106 329, 107 312, 2 766 204, 2 768 835, 2 784 199, 2 040 926, 2 074 209, 2 193 190, 112 444, 116 136, 142 718, 2 784 910, 2 825 741, 2 835 800, 2 526 380 2 623 510, 2 809 434, 168 974, 181 653, 196 067, 2 838 214, 2 864 673, 2 867 570, 2 861 823, 2 864 372, 3 003 626, 206 382, 208 352, 231 273, 2 870 140, 2 887 165, 2 891 8 jú. 3 046 140, 3 157 629, 3 554 669, 232 713, 237 226, 238 832, 2 904 231, 2 907 467, 2 917 665, 3 592 775, 3 606 835, 3 608 362, 251 233, 254 918. 256 934, 2 923 422, 2 960 711, 2 964 401, 3 695 403, 3 696 895, 3 758 628, 262 080, 264 190, 287 940, 2 965 741, 2 973 481, 2 977 207, 3 787 647, 3 841 696, 3 948 721, 305 452, 310 550, 316 999, 2 983 494, 2 994 089. 3 967 747, 4 055 001, 4 064 794, 333 417, 373 294, 377 747, 3 001 284, 3 057 044, 3 064 385, 4 135 112 4 197 491, 4 763 727, 405 705, 415 175, 425 612, 3 065 592, 3 067 682, 3 073 691, 5 393 365, 5 422 636, 5 726 726, 426 257, 441 946, 448 518, 3 085 083, 3 089 624, 3 091 218, 5 781 195, 6 027 875, 6 171 130, 451 063, 457 821, 467 529, 3 102 963, 3 104 934, 3 106 802, 6 730 163, 6 752 345, 6 606 499, 478 312, 483 487, 499 748, 3 117 341, 3 127 104, 3 142 358, 6 611 140, 6 680 186, 6 971 33, 515 800, 525 038, 541 241, 3 143 710, 3 154 407, 3 180 609, 7 031 338, 7 337 150, 7 354 088, 547 961, 572 269, 591 490, 3 199 110, 3 200 300, 3 202 372, 7 362 913, 7 432 845, 7 446 583, 614 861 625 266, 637 489, 3 256 206, 3 268 000, 3 290 124, 7 467 737, 7 478 110, 7 571 017, 637 489, 663 963. 669 934, 3 321 486. 3 322 813, 3 345 760, 7 665 744, 7 791 051, 7 820 844, 673 971, 683 739, 699 249, 3 349 572, 3 359 919, 3 378 913, 7 843 000, 8 108 591, 8 135 128, 711 194, 721 793, 727 083, 3 389 502, 3 391 428, 3 398 915, rv o 138 634, 8 194 834, 8 706 150, 740 423. 742 301, 743 648, 3 401 569, 3 408 014, 3 411 925, 8 750 176, 8 324 729, 8 352 944, 744 832, 749 518, 756 148, 3 413 327, 3 417 483, 3 419 941, 8 471 188, 8 496 765, 8 507 819, 771 961, 796 292, 799 013, 3 423 961, 3 427 410, 3 427 957, 8 737 961, 8 776 636, 8 922 663, 880 938, 838 141, 838 901, 3 430 440, 3 445 346, 3 455 957, 8 938 958, 8 988 611, 9 006 030. 850 663, 851 501, 864 422, 3 427 957, 3 470 211, 3 480 429, 9 028 299, 9 101 741, 9 450 116. 868 104, 876 965. 901 105, 3 487 111, 3 493 995, 3 493 995, 9 616 682, 9 657 863, 9 685 371, 903 387, 904 981, 906 173, 3 496 744, 3 514 813, 3 522 760, 9 717 618, 12 216 594. 953 098, 954 492, 967 081, 3 522 928, 3 524 046, 3 524 327, Tengeri 768 877, 380 903, 557 180, 641 398, 840 855, 1 068 752, 1 633 756, 1 647 501, 1 739 421, 1 835 539, 2 149 690, 2 448 407, 2 529 176, 2 691 248, 3 120 776, 3 248 309, 3 299 121, 3 623 058, utazást 199 709, 416 720, 567 013, 710 273, 871 860, 1 597 225, 1 707 815, 1 633 756, 1 752 374, 1 891 358, 2 312 446, 2 459 663, 2 582 035, 2 965 542, 3 154 702, 3 268 648, 3 387 188, 3 631 133, nyertek: 773 286, 551 219, 605 540, 717 740, 875 004. 1 647 051, 1 597 225, 1 707 815, 1 825 643, 2 063 568, 2 315 191, 2 468 554, 2 653 804, 3 044 832, 3 244 870, 3 298 885, 3 468 457, 3 730 706, 967 491, 1 006 042, 1 028 857, 1 037 756, 1 066 291, 1 507 461, 1 520 140, 1 552 200, 1 563 410, 1 601 600, 1 605 291, 1 623 543, 1 635 705, 1 666 937, 1 709 897, 1 717 875, 1 737 378, 1 750 043, 995 941, 1 023,135, 1 028 933, 1 045 177, 1 066 579, 1 514 933, 1 534 901, 1 557 156, 1 567 201, 1 602 793, 1 606 518, 1 623 905, 1 644 754, 1 686 909, 1 713 427, 1 723 333 1 739 986, 1 765 934, 1 000 702 1 026 399 1 030 168 1 058 491 1 076 731 1 515 934 1 540 142 1 561 578 1 600 218 1 602 799 1 610 091 1 627 933 1 656 824 1 700 534 1 713 669 1 727 684 1 745 363 1 766 007 1 815 083 3 730 865, 3 763 503, 3 807 858, 1 833 794, 1 867 609, 1 867 717, 4 024 421, 4 027 238, 4 031 522, 3 912 948, 3 940 422, 3 981 178, 1 879 325, 1 887 340, 1 892 734, 4 042 644, 4 062 462, 4 077 382, 4 021 627, 4 026 810, 4 034 629, 1 910 508, 1 916 413, 1 924 402, 4 099 799, 4 107 350, 4 112 399, 4 046 613, 4 093 105, 4 208 484, 1 930 305, 1 935 075, 1 936 187, 4 112 884, 4 115 441, 4 115 970, 4 217 772, 4 227 991, 5 301 679, 1 691 097, 1 961 289, 1 969 340, 4 118 743, 4 124 233, 4 130 108, 5 350 451, 5 375 656, 5 389 713, 1 981 958, 2 014 732, 2 017 076, 4 139 809, 4 144 433, 4 161 306, 5 594 152, 5 650 615, 5 673 427, 2 031 514, 2 036 242, 2 052 168, 4 161 438, 4 165 556, 4 184 808, 5 758 742, 5 827 876, 5 840 926, 2 059 764, 2 063 458, 2 066 348, 4 207 836, 4 223 741, 4 224 899, 5 855 134, 6 035 894, 6 079 397, 2 086 597, 2 138 575. 2165 505, 4 229 298, 4 237 706, 4 240 304, 6 035 894, 6 079 397, 6 103 785, 2 172 435, 2 174 597, 2174 906, 4 246 778, 4 247 827, 4 248 028, 6 365 778, 6 453 371, 6 690 279, 2 2 177 187 685, 334, 2 182 2 191 674, 900, 2 185 2 231 366, 853, 4 4 275 285 326, 652, 4 4 275 348 890, 267, 4 4 282 361 046, 630, 6 719 025, 6 756 291, 6 951 420, 2 238 020, 2 243 514, 2 251 554, 4 365 956, 6 959 816, 7 024 607, 6 984 806, 7 047 089, 6 995 603, 7 330 294, 2 254 432, 2 296 824, 2 260 952, 2 309 471, 2 290 994 2 313 154 3 529 823, 3 599 389, 3 603 803, 3 640 077, 3 657 518, 3 689 091, 3 726 664, 3 734 581, 3 781 618, 3 799 234, 3 835 642, 3 858 449, 3 877 797, 3 904 325, 3 920 852, 3 952 644, 3 694 570, 3 974 370. 4 000 355, 3 577 215, 3 604 238, 3 620 730, 3 640 466, 3 672 089, 3 700 140, 3 728 977, 3 740 074, 785 192, 3 804 035, 3 840 042, 3 863 284, 3 894 171, 3 905 471, 3 942 118, 3 960 794, 3 968 619, 3 594 783, 3 608 503, 3 640 077, 3 650 013, 3 673 925, 3 703 831, 3 730 818, 3 772 068. 3 788 319. 3 808 830, 3 842 320, 3 869 005. 3 901 711, 3 920 073, 3 943 509, 3 961 053, 3 971 388, 4 007 465, 4 010 197, Mészáros Ottó: íwwwwttwswwvmwm1 ABCM9A A legenda Még ma is felbukkan a legenda: „a németek találták fel az atombombát, csak nem volt idejük elkészíteni.” Bár ezzel még részleteiben foglalkozunk, hangsúlyozni kell: a maghasadás felfedezése különböző nemzetiségű tudósok együttes munkájának eredménye. mert bár felfedezéseik külön-külön is jelentősek, mégis, azok összessége vezethetett csak el a rendkívüli jelentőségű folyamat felismeréséhez. 1938 őszén a Berlin-Dah- lemben lévő kutatóintézetben Ottó Hahn és Fritz Strassman magkémikus a világon először létrehozzák a mesterséges maghasítást, bár — maguk ezt nem tudják. Megismételve Fermi, és a Curie házaspár kísérleteit, megállapítják, hogy a lantán mellett bárium is keletkezik, amely szintén a Deriódusos rendszer közepén helyezkedik el Hetek telnek el állandó kísérletekkel. s végül, 1939 január 6-án. a Die Naturwissenschaften című folyóiratban megjelenik híres cikkük, amelyben — emlékezzünk csak Rutherfordra — nagyon óvatos fogalmazásban többek között ezeket írják: „Arra a megállapításra jutottunk, hogy „rádiunV’-izotó- punk a bárium tulajdonságaival rendelkezik; mint kémikusoknak tulajdonképpen azt kellene mondanunk, hogy az új anyag nem rádium, hanem bárium; más anyag, mint rádium vagy bárium ugyanis szóba sem jöhet. Mint magkémikusok azonban ebben, a magfizika minden eddigi tapasztalatának ellentmondó váratlan eredménnyel kapcsolatban, még nem tudunk állást foglalni.” Hahn és Strassman óvatossága nyilvánvaló. Cikkük címe is erre utal: Az uránnak neutronokkal történő besugárzásakor keletkezett alkáliföldfémek kimutatásáról és azok viselkedéséről. Ottó Hahn óvatos. Nem sietni, elkerülni az esetleges kínos melléfogást. Kísérletei eredményét minden esetre közli volt asszisztensével, Lise Meitnerrel, akit a hitleri fajüldöző politika — akárcsak Einsteint és sokan másokat — emigrációba kényszerített, s aki a stockholmi Nobel-Inté- zet munkatársa ekkor. Lise Meitner, aki eßkor Koppenhágában tartózkodik és unokaöccse, Ottó Robert Frisch megtalálják a magyarázatot! (Különben Frisch a világon az első. aki megméri a maghasadáskor felszabaduló energiát. azaz az atomenergiát!) Lise Meitner kimondja, hogy az urán atommagja széthasad, s két. nagyjából azonos atom- súlyú elem keletkezik, ugyanakkor jelentős energia szabadul fel. Lise Meitner, felismerve a felfedezés roppant jelentőségét azonnal táviratot küld a New-Yorkban ülésező fizikus — kongresszuson résztvevő Niels Bohrnak — a táviratért négyszáz dollárt fizet, bizonyságként arra, hogy a szűkszavú tudomány is olykor „bőbeszédűségre” kényszerül — amelyben kéri: ismertesse a kongresszus résztvevőivel a felfedezést. 1939 január 27-én a Francia Tudományos Akadémián F. J. Curie Annak a ténynek kísérleti igazolása, hogy az urán és a tórium atommagja neutronokkal való bombázásuk esetén robbanásszerűen hasad szét címmel tart előadást, s itt hangzik el először az azóta híressé lett szó: a láncreakció! Két héttel később a Nature (Természet) című angol folyóirat lapjain lát napvilágot Lise Meitner cikke, Az urán széthasadása neutronok hatására: a magreakció új válfaja címmel. F. 3. Curie az akadémián tartott előadásában nem véletlenül használja a „robbanásszerű” kifejezést. Elsőként ismeri fel, hogy az urán atommagjainak hasadásakor keletkezett energia robbanásszerűen jelentkezik, s ugyanakkor azt is, hogy ez a folyamat láncreakciószerűen megy végbe, mert nem csak hasadási melléktermékek keletkeznek ilyenkor, hanem neutronok is felszabadulnak, amelyek láncszerűen újabb és újabb neutronokat szabadítanak fel az atommagok széthasadásával. Két szovjet fizikus. Zeldo- vics és Harinton megállapítja a láncreakció létrejöttének feltételeit, Chadwick kiszámítja a „kritikus mennyiséget”, Pjotrzsak és Fljorov szovjet tudósok pedig kimutatják az urán spontán hasadását. Az emberiség új korszak küszöbére jutott. Olyan korszak küszöbére, amely egy új energiaforrástól, az atomenergiától kapta nevét. Attól az energiától, amit az ember első próbaként — önmaga ellen fordított... Amíg az atomból — bomba lett A pusztán tudományos felismeréstől már csak egy lépes volt az urán meghasadásában rejtő energia felhasználása Ez az egyetlen lépés jónéhány esztendejébe került a tudománynak, s nagyon drága árat kellett fizetni érte. Emberek tízezrei, két város pusztult el, az emberiség történelmének legdrágább vámját róva le egy tudományos felfedezésért, amelyet először pusztító fegyver létrehozására hasznosítottak. Lenin figyelmeztetés e A társadalmi törvények feltáró ja és nagy ismerője, akkor még jóslatként hangzó megállapítása ma már szomorú igazság: az imperializmus „minden barbárságra, brutalitásra és gonosztettre kész, hogy megvédje a pusztulófélben levő kapitalista rabszolgaságot.” Miért idéztük Lenint? Azért, mert még ma, húsz évvel az atombomba ledobása után is sok a tévhit, félreértések, tájékozatlanság, szándékos ferdítések zavarják, hogy az emberek megismerjék a teljes igazságot. Szükség volt az atombomba elkészítésére? Erre a marxista történetírók is igennel felelnek. Ahogy a későbbiekben olvashatjuk, a náci Németország rablóháborúja, világuralmi tervei joggal indokolták a védekezés e módját is. Le kellett dobni az atombombát? E kérdésre nemcsak a marxista történészek, hanem a józan polgári tudósok és politikusok is nemmel válaszolnak. E válasz jogosságát a később megismertek minden tekintetben igazolják. Következik: A szabadalom tárgya: atommáglya 5 859 027, 5 368 856, 5 373 865, 3 373 990, 5 376 906, 5 385 526, 5 411 011, 5 420 545, 5 421 549, 5 438 687, 5 439 2S4, 5,443 276, 5 448 366, 5 460 725, 5 477 056, 5 483 208, 5 493 145, 5 494 220, 5 496 197, 5 501 988, 5 513 104, 5 524 470, 5 536 182, 5 542 316. 5 551 933, 5 582 290, 5 538 283. 5 594 714, 5 598 116, 5 600 575, 5 617 001, 5 635 968, 5 639 539, 5 649 374, 5 664 642, 5 669 451, 5 677 554, 5 677 565, 5 683 733, 6 687 1C2, 5 698 185, 5 702 662, 5 706 457, 5 717 287, 5 719 783. 5 731 004, 5 749 709, 5 753 359í 5 753 401, 5 755 423, 5 780 181, 5 780 181, 5 794 095, 5 802 866, 5 815 ,502, 5 815 697, 5 830 958, 5 839 897, 5 850 428. 6 008 808, 6 032 930, 6 053 237. 6 063 775, 6 065 736, 6 081 419, 6 083 419, 6 083 053, 6 097 174, 6 117 511, 6 129 851, 6148 601. 6 154 392, 6 167 588, 6 188 716. 6 197 390, 6 200 407, 6 251 502. 6 256 126, 6 258 045, 6 287 493. 6 289 143, 6 289 326, 6 296 128. 6 308 ,146, 6 319 035, 6 331 281. 6 346 372, 6 317 654, 6 359 646. 6 360 243, 6 379 736, 6 382 332. 6 389 791, 6 395 218, 6 401 46S 6 417 153. 6 422 185, 6 439 746. 6 448 781, 6 454 498, 6 455 155. 6 470 588, 6 612 789, 6 619 403. 6 622 737, 6 624 994, 6 652 518. 6 664 072, 6 681 978, 6 682 337. 6 683 995, 6 698 685, 6 703 603. 6 706 740, 6 714 313, 6 715 6’: 6 716 416, 6 726 808, 6 733 380 6 743 098, 6 743 122, 6 745 r ~ 6 753 750, 6 767 229, 6 785 7? • 6 787 391, 6 797 961, 6 815 90 6 842 435, 6 844 814, 6 859 0PC 6 859 157, 6 867 439,. 6 900 183. 6 905 221, 6 911 682, 6 915 06” 6 919 762, 6929 317, 6 933 67( 6 941 219, 6 959 734, 6 969 3r> 6 983 579. A 31. játékhét szelvén'" Az esetleges számhibákéi; felelősséget nem vállalunk.