Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)
1965-08-04 / 182. szám
1963. augusztus 4.. szerda. NŐGRAD 5 Az SBTC—Szeged találkozó gólszerzője Básti küzdelme két szegedi védővel SÜMSE - Bp. Építők atlétikai viadal Hétfőn a SÜMSE pályáján rendezték meg az immár évek óta hagyományos visz- szavásós SÜMSE—Bp. Évi- tők atlétikai viadalt. A tizenkét verseny számban jo küzdelem alakult ki a két Építők sportkör atlétái között. Sajnos a válogatott Kulcsár Gergely távol maradt a versenytől, mert az edzőtáborban az angolok ellem!, a jövő héten sorrakerülő viadalra készül. A versenyen egyébként részt vettek az SKSE atlétái is — versenyen kívül, és néhányan jó eredményt is értek el. Ami a rendezőség legnagyobb örömét jelentette: a rúdugrásban Kiss Imre, a SÜMSE atlétája két centiméterrel megjavította a megyei csúcsot. A továbbiak közül kiemelkedett Hornyáknak a 100 méteres síkfutásban és távolugrásban elért eredménye, valamint a versenyen kívül induló Komka Magdolna magasugrása. A férfiak közül örvendetes volt Glemba eredménye 800 méteren, Angyal magasugrása és Babai 400 méteren elért ideje. A versenyzők a tizenkét számban testvériesen megosztoztak a tetszetős tiszteletdíjon. A verseny visszavágójára valószínűleg augusztus végén kerül sor Budapesten, Jól sikerült összetett honvédelmi verseny A győztesek a megyei döntőbe jutottak A- salgótarjáni MHS a városi KISZ-bizottsággal és a TS-sel közösen rendezte meg a város 1965. évi összetett honvédelmi versenyét Salgótarjánban, az öreg Józsefin. A versenyen húsz csapat négy korcsoportban mérte össze tudását és küzdött az első helyért. Egy csapat három főből állt. Az akadályokkal teli, változatos terepen lebonyolított versenyen a résztvevők dolgát megnehezítette a sáros, nehéz talaj. Eredmények: FÉRFIAK: I. KORCSOPORT (17 évig. Hét csapat indult. Táv: 1500 méter): 1. St. Síküveggyár (Huszár O., Szabó F., Nagy L.) 10:36 mp. 2. Megyei Tanács MHS 10:52 mp. 3. Zagyvái rakodó 11:07 mp. II. KORCSOPORT (17-től 30 évig. Hat csapat. Táv: 3009 m.): 1. Megyei Tanács MHS Gyakorlat teszi a mestert A tatai edzőtáborban, ah onnét már számos olimpiai és világbajnok indult el, illet ve kezdte meg pályafutását hétről hétre kemény, megtesz ftett munka folyik. Ezekben a napokban szintén több sport ág számos versenyzője késiül az elkövetkező őszi vers enyévadra, a válogatott és egyéb nemzetközi mérkőzések re. A képen a kosaras lány ok gyakorolják a pacánk alatt a minél jobb és eredményese bb kosárradobást. (Gritz J., Hegyi Gy., Vino- ze I.) 11:53 mp. 2. St. Acélárugyár. I., 12:34 mp. 3. St. Acélárugyár II., 13:37 mp. III. KORCSOPORT (30 éven felüliek, öt csapat. Táv: 1500 m.): 1. St. Acélárugyár (Fan- csiik J., Fancsik R.. Bodon T.) 8:59 mp, 2. St. öblösüveggyár 10:33 mp. 3. St. Síküveggyár 10:58 mp. NŐK: Táv: 1500 m.: 1. St Acélárugyár (Sándor K., Szőke K., Fintor A.) 12:46 mp, 2. St. Bányagí-pgyár 12:58 mp. 3. St. Acélárugyári KISZ 15:02 mp. Az idei összetett honvédelmi verseny, jól sikerült. Az időeredmények jobbak a tavalyinál és az indulók száma is felülmúlta az elmúlt évben résztvevők számát. Dicséretesen vizsgázott a versenyrendezőség és a verseny- bíróság. A nehéz, sáros talajon a rossz időjárás miatt nagy segítséget jelentett tevékenységük a versenyzőknek. A győztesek értékes tiszteletdíjat kaptak. Az első helyen végzett csapatok továbbjutottak az augusztus végén megrendezésre kerülő megyei döntőbe. Sípszó előtt a megyei labdarúgó-baj nokság A tavaszi forduló tapasztalatai Rajtra készen állnak a csapatok a megyei labdarúgó- bajnokság I. osztályában. Rövidesen felharsan a sípszó és kezdetét veszi az őszi forduló. Ki lesz a bajnok és ki lesz a kieső — még nem tudni. Az őszi forduló kezdete előtt a bajnokságban szereplő csapatok vezetői, az edzők, a Megyei Labdarúgó Szövetség meghívására tanácskozásra gyűltek össze, hogy megbeszéljék a tavaszi forduló tapasztalatait és azt, milyen feladatok várnak a csapatokra az őszi fordulóban. Molnár Béla, a Megyei Labdarúgó szövetség elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd átadta a szót Bártfai Ferencnek, a szövetség főtitkárának, aki értékelte a csapatok első „félidőben” elért teljesítményét Sportszerűbben ! Mi jellemezte a tavaszi fordulót? Különösebb baj nem volt. Zökkenőmentesek voltak a mérkőzések, mindössze egyetlen mérkőzés maradt el, később. ezt is lejátszották. Látszólag minden rendben van, nincs hiba. Mégsem elégedett a szövetség. Elsősorban azért, mert a megyei labdarúgó- bajnokság tavaszi fordulóját rendkívül kemény küzdelem jellemezte, amely sokszor tul- ment a sportszerűség határán. Időnként durva, a megengedettnél sokkal keményebb játék tarkította a mérkőzéseket, ami az előző években nem volt tapasztalható. A magyarázatokat három pontban lehet összefoglalni. 1. Kellemetlen volt az időjárás. A felázott, csúszós talaj sok szabálytalanságra adott alkalmat, de kellemetlenül befolyásolta a szeszélyes időjárás a játékosok lelkiállapotát is. 2. Fontos tényező, hogy a résztvevő tizenhat csapat között nincs kiemelkedő képességű együttes. Néhány eredmény illusztrálja ezt. A listavezető Karancslapujtő például vereséget szenvedett a sereghajtó Dejtár és Karancsalja csapatától. Bizonytalanul szerepelt az Üveggyár, vereséget szenvedett Rétságtól; az St. ZIM csapata is szériában szolgáltatta a meglepetéseket. 3. Jellemző a bajnokságra, hogy a tavaszi forduló végeztével nincs még határozott kieső. Ezzel kapcsolatban még any- nyit, hogy az NB Ill-ban szereplő Nógrád megyei csapatok közül három kiesésre áll, s így a megyei bajnokságban már az első félidőben izgalmas volt a küzdelem a kiesés ellen. Ha kiesnek az NB III-asok, velük együtt ugyanennyi csapat távozni kényszerül a megyei I. osztályból. Ezek lennének a magyarázó okok a kemény és sokszor durva játékra. Ám van egy másik ok, amely az előzőeket megelőzi. Nevelni a játékosokat Vajon elég-e kiadni a jelszót: győzni kell! Nyilván nem. A mindenáron való győzniakarás bontogatta szárnyait a tavaszi forduló során, de a sportkörökben nem fordítottak kellő gondot az oktaNógrádi ifjúsági kézilabdások az országos válogatott keretben tásra, a játékosok nevelésére, a fegyelmezésre. Emiatt az előző éveknél sokkal több munkája volt az idén a fegyelmi bizottságnak. Ezen az őszi forduló során feltétlenül javítani kell. A csapatok teljesítményét vizsgálva a következő képet kapjuk: a bajnokságban . a Karancslapujtő együttese vezet. s mindjárt tegyük is hozzá, teljesen megérdemelten. A sportkörben jó nevelő munka folyik, amit mi sem bizonyít jobban, mint az. hogy a Karancslapujtő ifjúsági csapata pontveszteség nélkül, mindösz- sze egyetlen kapott góllal vezet az ifjúsági bajnokságban. Egységesnek bizonyult az együttes és bár nyílt a bajnokság, egyik esélyese az első helynek. A második helyen álló ZIM csapata szeszélyes egvüttes benyomását keltette. Több váratlan meglepetést okozott. Dicséret illeti a Pásztó és a Szécsény együttesét, mindkettő meglepően jól szerepelt a bajnokság tavaszi fordulójában. Jó középcsapatnak bizonyult a Somoskőújfalu, a Zp. Bányász és a Bgy. MÁV együttese. Az idei bajnokság egyik meglepetését az St. Üveggyár szolgáltatta. Az üveggyáriak jó rajt után váratlan vereségeket szenvedtek és kénytelenek beérni 50 százalékos teljesítménnyel a tavaszi osztályzatot. Szépen szerepelt az újoncnak mondható Salgói Bányász csapata. Elégedett lehet az Érsekvadkert is. A sereghajtó együttesek közül a Ka- rancskeszi, a Szorospatak és a Dejtár csapatánál a bajnokságban elért eredmény mellett belső bajok vannak, melyek hátráltatják az együttesek jobb szereplését. A szurkoló is legyen tárgyilagos A sportszerűségi versenyről csak annyit, hogy a legnagyobb elismerés hangján kell szólni a Saigon folyó nevelő munkáról örvendetes, a Salgói Bányász első helyezése. Mindössze egyetlen figyelmeztetésben részesült egy játékos Nincs baj a sportszerűséggel Pásztón, az St. ZIM-nél és a Zp. Bányásznál sem. Annál inkább a sereghajtóknál. Szécsény és Dejtár csapata zárja a sort és nem is akárhogyan. Mindkét helyen gyakoriak voltak a kiállítások. a sportszerűtlenségek, a durvaságok. A rétsági szurkolóknak például meg kell tanulniuk, hogy nemcsak akkor jó a játékvezető, ha győz a csapat, hanem akkor is jól bíráskodhat, amikor veszít a rétsági tizenegy. Meg kell tanulniok veszíteni is. Itt kell szólni a szurkolók magatartásáról. Elfogulatlan szurkolást! Ez nem azt jelenti, hogy nem kell biztatni a kedvenc .csapatot. Sőt, kell, hiszen a buzdítás egyik záloga a sikernek. De a sportszerűség határain belül semmiképpen sem úgy, hogy ahelyett, hogy _ kedvenceimnek szurkolok, az ellenfél játékosait becsmérlem, nem is beszélve a játékvezetőről, akit az elmúlt fordulók során több helyen ú tszéli szavakkal szidalmaztak. Ennél a kérdésnél a sportkör vezetőségének kell példát mutatnia. Mind a szurkolóknak, mind a játékosoknak magyarázzák meg, mit kell tenniök a mérkőzéseken. Az előbbieknek azt, hogyan kell sportszerűen szurkolni, az utóbbiaknak pedig, hogy a küzdelem hevében fegyelmezetten és sportszerűen kell viselkedni a küzdőtéren. Önbíráskodásnak nincs helye a labdarúgópályán. Ha már a sportkörökről szólunk, még egy dologban el kell marasztalni tevékenységüket. Nem fordítanak' az illetékesek kellő gondot a fiatalok ilyen irányú nevelésére. Előfordult a bajnokságban, hogy nem állt ki az ifjúsági csapat. A másik rendellenesség, hogy késve kezdik az ifjúságiak mérkőzését. A bajnokságtól eltekintve szomorú tényként kell megállapítani, hogy az idei ifjúsági seregszemlére nagyon kevés sportkör küldte el nevezését. Szinte alig’ volt jelentkező, pedig a megyei bajnokságon szereplő csapatok kötelezve voltak indítani fiataljaikat. Karancslapujtő vezet a bajnokságban, még sem indult a jóképességű ifjúsági csapat. A Bgy. MÁV csapata kiverte az SBTC ‘ifi- csapatát. Nem irigyeljük a győzelmet, de hogyan lehet az. hogy egy NB I-es együttes fiatal gárdáját egyszerűen két- vállra fekteti egy megyei bajnokságban szereplő egyesület? Több gondot kell fordítani a fiatalok tanítására az SBTC- nél. A sportkörökön a sor A jövőben a Megyei Labdarúgó Szövetség szankciókat léptet életbe, amennyiben a sportkörök elhanyagolják az ifjúsági csapatok szerepeltetését. Büntető pontok levonására kerül sor, ha nem lépnek pályára az ifik. Ez történik akkor is, ha időben rövideb- bek lesznek a mérkőzések. Indul a bajnokság, kezdetét veszi a küzdelem. Együtt voltak az illetékesek, kicserélték tapasztalataikat, hallották a szövetség értékelését. A sportkörökön a sor. Ne csak szakmailag foglalkozzanak a játékosokkal. Lelkileg is készítsek elő a pályára lépő tizen- de ugyan így a szurko- i óta bort is. Akkor az őszi fordulók során kevesebb dolea lesz a fegyelmi bizottságnak nem lesz szükség szankciókra. Közös érdeke ez minden egvesuletnov VHősorhi-n mert a szocialista sportot kell szolgálni a megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában is. Szokács László Már augusztusb megkezdődik a küzdelem az 1965-66 évi labdarúgó kupákért Európa-bajnok és kupái tes labdarúgó csapataink 'készülnék az 19165—66 nemzetközi tornák nyitán; A bajnokcsapatok eui kupájában 30 klub vív s tezőt a legjobb 16 közé ruiésért, s 28 együttes meg is állapodott a tálé zók időpontjában. Csai Dinamó Bukarest és a Odense között folynak a megbeszélések. A 11. nyitó mérkőzését augus 29-én a Keflavik és a rencváros játssza. 1967-ben Hollandiában rendezik meg az ifjúsági kézilabda világbajnokságot. Az első ízben sorrakerülő sport eseményre már most megkezdték a magyar válogatott kialakítását. Ugyanis az idei országos ifjúsági seregszemlék alapján a férfiaknai és a nőknél is 16-os keretet állított össze a Magyar Kézilabda Szövetség Ebbe a keretbe három nógrádi kézilabdázó is belekerült: egy lány, Kovács Hona, a Nagybátonyi Bányásztól és két fiú; Szőke Kálmán és Szlávik Viktor, a Salgótarjáni Építők játékosai. A nógrádi fiatalok most meghívást kaptak az augusztus 16—28-ig a tatai edzőtáborban sorrakerülő első összeszoktató edzésekre, a közös felkészülésre. Decemberben ismét Tatára utaznak a nógrádiak, ha erre augusztusi teljesítményeik alapján meghívást kapnak. Termelőszövetkezetek, Állami Gazdaságok figyelem 1 Zöldség és gyümölcssz állításra alkalmas 47x38x22 cm külméretű ládákból megvételre felajánlunk 40 000 db-ot Értékesítés: a 114/1965. PM-OT (PK. 8) rendeletben foglaltaknak megfelelőé n. Érdeklődni lehet: Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat Budapest, XV. Horváth Mihály u. 2. Telefon: 408-954 Goldstein.