Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)
1965-08-20 / 196. szám
10 NÖGR Af» T965. augusztus Ti, péntek. PORTYA A HATAR MENTÉIN Szombat, kora délelőtt, de már „beállt” a forgalom: állandóan új és új járművek húznak a balassagyarmati nemzetközi átkelőhelyhez mindkét oldalon. Testes, tempós ember a szolgálattevő alhadnagy, ám mozdulatai nem lassúak, ritmus érződik bennük: a velejéig ismert, céltudatos munka ritmusa. Nyolc éve szolgál itt, de még nem volt tévedése. — Kapkodni nem kell! Udvariasak vagyunk, de a kap- kadást nem nekünk találták ki! Egyetlen tévedés, és sú lyos károkat okozhatunk. Pedig volna alkalma a kapkodásra. Naponta többszáz kocsi, hétvégén a duplája. És éjjel sincsenek üres órák. Jönnek a hatalmas, háznyi Camionok. Az árvíz óta a nemzetközi áruszállítás nagy része itt halad át Ideiglenesen lezárták előttük a rajkai átkelőhelyet. — Volt-e már az idén szabadságon? — Még nem. Június, július, augusztus nálunk •> súlyidő. Majd ősszel... Tavaly északi túrán voltam. — 2 — — Ülök az árokparton a kisfiámmal, látom, jön lefelé az oldalon, az erdő felől Nem volt rajta semmi különös: a ruhája, cipője rendben, frissen borotválkozva... Mégis, a mozgása... Nem tudom, mit vettem észre rajta!... Itt születtem, itt élek a határon. Minden helybelit környékbelit ismerek. De még ez se számít, hiszen jár, nak erre turisták, buszforgalom is van, szóval nem tudom... Odajön, mutogat, hogy tüzet kér. Adok neki. Magyaráz, mutogat, hogy Prága—Budapest—Szófia t íriszt... Ezt értettem. De hogy még mit handrikolt, azt nein. Szólok a fiamnak, hogy szi- ladj csak az őrsre, addig én „szóval” tartom: mutogatunk egymásnak. — Jött is nemsokára e^\ tizedes elvtárs felszólította: dokument nincs — bevitte!™ Azóta kaptam egy köszönetét a határőrségtől, meg annak a fiúnak a szüleitől is. Lengyel volt, onnan 'Zökött es a hozzátartozói már el is sí - ratták. — Mondta itt egyik-másik asszony, hogy minek adtam kézre, mit avatkozok a mások dolgába?' De most mondja meg nekem akárki: 'iatal gyerek, valami rossz bizonyítvány miatt szökött neg otthonról, Ausztráliába akart menni és se pénz se élelem nála! Hát rendes dolog az ilyen?!— Én bizony azt mondom, hogy jól csináltam! Nincs itt „mások dolga”, minden a mi dolgunk. Hát nem?... Most pe - dául, hogyha én azt mondanám, hogy mert én üzemi munkás vagyok — a Tarjáéi Acélárugyárban hegesztek —, hát engem nem érdekel az itthoni téesz! De kivettem a szabadságom és segítek a hordásnál, a cséplésnél .mert kell a segítség: Vége az ebédidőnek. Gergely Mátyás kezel és már kapaszkodik is fel a dobra — Ritka az ilyen ember? — kérdem az őrs politikai helyettesét. — Szó sincs róla! A feladatunkat elvégezzük, a beosztott katonák — tizenki- ienc-húszéves fiatalemberek — kivétel nélkül kötelesség- tudók, de sokkal nehezebb volna a dolgunk, ha a helyi lakosság nem segítene, eat őszintén megmondom! Mészáros Ottó:-A BOMBA Trinity A szó angolul tudó számára a bibliát idézi: szentháromságot jelent. A véletlen, vagy a mérhetetlen cinizmus sugallta ezt a fedőnevet, ma már kideríthetetlen. Annyi (bizonyos hogy a világ első atombombája felrobbantására vonatkozó terv fedőneve — mivel összesen három bomba készült — Trinity, szentháromság lett. E biblikus szó fedte az izzó tűzgömb, az emberi szemmel addig soha nem látott gomb'- felhő megjelenését. Mielőtt magával a robbantás körülményeivel megismerkednénk, érdemes szót ejtenünk egy olyan kérdésről, amelyről ma • -m szívesen beszélnek a bur- vsoa történetírók, a katonák ' sdig egyenesen letagadnák, élelmes újságírók kaparták • !ö ezeket a papírokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok polgári és katonai vezetői időben fi oyelmeztetést kaptak a var- ható elhatározásuk — a bomba ledobatása — következményeit illetően. 1945 májusában Szilárd Leó professzor, aki Fermi társa volt az első atommáglya megépítésében, s aki az atomfizikai vezető alakja maradt, memorandumot intézett Trc- manhoz, s abban, az atom bomba elkészítésére célozva ezt írja: „.. .ebben a versenyben az Egyesült Államok néhány éven belül már nem egyedül lesz az élen, sőt, mível ipara és lakossága a nagy • városokba koncentrálódott, és így az ország atomtámadás esetén rendkívül sebezhető, fölényét is el fogja veszíteni.” Látnoki szavak! Trumant talán Szilárd memoranduma gondolkoztatta el, de csak annyira, hogy James Franck professzor vezetésével héttagú bizottságot nevezett ki, amelynek feladata — az elnöki rendelkezés szerint — „az atombomba szociális és politikai következményeinek vizsgálata.” A bizottság megtette jelentését, s az elnök eljuttatta azt az illetékes katonai vezetőknek is. A jelentés azonban mindenütt süket fülekre talált. A híres jelentést — nem véletlenül igyekeztek eltemetni, elfeled te tói. Többek között ez áll benne. „Az atombomba váratlan bevetéséből adódó katonai előnyök és az általa megkímélt emberéletek (természetesen amerikai emberéletek — a szerk.) eltörpülnek a rémület és a gyűlölet hullámai mellett, amelyek majd végigsöpörnek az egész világon. Ha az Egyesült Államok lesz az első hatalom, amely beveti ezt az emberiség válogatós nélküli elpusztítására szolgáló új eszközt, kihívja maca ellen az egész világ közvéleményét, meggyorsítja a fegyverkezést, és előre elvágja aiinak a lehetőségét, hogy ezt a fegyvert a jövőben nemzetközi egyezmény útján lehessen ellenőrizni! A Franc professzor vezette bizottság becsületes munkát végzett, s őszintén rögzítette véleményét — éppen ezért nem volt szükség a jelentésre; a világuralmi terveket dédelgető amerikai katonai körök csak saját elképzeléseik valóra váltáséval törődtek. Ekkor mér készen volt egy másik papír is, egy — határozat: „1. A bombát mielőbb be kell vetni Japán ellen; 2. Kétféle célpont ellen lehet felhasználni: katonai berendezések és hadi létesítmények ellen, vagy lakott területek és kényesebb épületek közelében; 3. Az atombombát a fegyver mibenlétének előzetes közlése nélkül kell bevetni.” Ezt a határozatot ugyanaz a Truman elnök írta alá, aki két nappal előbb átvette a Franek-bizottsóg jelentését.... 1945 júliusának első napjaiban nehéz terepjáró gépkocsik vágják a sivatag homokját. A fedett, állig felfegyverzett őrséggel kísért gépkocsik a legkülönösebb szerkezeteket szállítják. Kétszáz kilométerre van ide a legközelebbi lakott hely, A1- buquerque, mert a negyven kilométerre levő Alamagordo falucska lakóit régen kitelepítették. Az Uj-Mexikói sivatag kietlen tája ez, s itt, a kíváncsiaktól elzárva kezdik meg munkájukat a szerelők: fogalmuk sincs róla, mi célt szolgál a 33 méteres acéltorony, amelynek végén sajátságos formájú kelyhet kell kiképezniük. Amikor a szerelők, s minden illetéktelen elhagyja a felkiáltó jelként meredő tornyot, július 12-én éjszaka munkához kezdenek a beavatottak. Dr. R. F. Bacher irányítása mellett végzik el a bomba végső összeszerelését, két nap alatt készülnek el vele. Tizenegyedikén centimé— Van több ha'.srscrtés? Leginkább ilyen kalandkereső fiatalok. Vagy a határ- falusiak próbálnak illegálisan áthatolni, hogy megtaka- rítság, azt a szá/.o'.ven forintot... No persze, előfordul komolyabb eset is... Bent az őrsön tabló: Két csen férfi Magyarországon át akart nyugatra szikr.i. A fényképek rekonstruálják az elfogás folyamaté; és bemutatják a határsértőknél talált felszerelést: konzervek, iránytű, drótvágós fegyverek... Az őrs tagjai meg • megállnak a tabló előttA bennünket kalauzoló százados megáll, nagyot fúj és rápillant a szelíd lejtésűnek ép peri nem monuhatc hegyoldalakra: — Hej, nyakban a géppisztoly, háton a szerelés — az ember csak megy-m< gy lújtat, liheg, már nem is izzad me: t rászáradt a verejték és azt hiszi, hogy ennek a kaptatónak mái sohse lösz vége, egyenest az égben kötünk ki!.- Negyvenkét hónapot húzta n le őrsön és csak azt mondhatom, itt trhber lesz a kiskatonából, akármilyen is volt civilben! — Éjjel könnyebb? — kérdem Zsihovszky István „Kiváló határőr” jeivényes tizedest. — Éjjel?... — mondja vontatott hangon, miközben rámsandít: kiköpött civil kérdés volt ez tőlem. — Hát mit mondjak... A múltkor is, megyünk az Átokhegyen.- nem tudjuk, a helybeliek, hogy hívják, csak mi neveztük így el, mert eleget átkozzuk... megyünk, és egyszerre hallom, hogy zörög a szaraz levél. Na, mondom, odafülelj! De akkor már a társam is észrevette... Követjük a hangjelt, hogy egy ágacska sem roppan meg a talpunk alatt... Egyszercsak kibukik a Hold a felhő mögül, észre- veszem a pofát: rohant már akkor az is, félt a holdvilágtól. Mi meg utána— ki a zöld kukoricából, be a térdig éró fűbe... Felszólítom! Állj! Kézenállás!... De az, oda se neki, csak lő az atomágyúból... Majd eltörik a kezem, úgy jegyzetelek, nyelni is elfelejtek, mikor harsány kacaj állít meg: a katonák nem Lengyelországból szökött a fiú-. térről centiméterre haladva húzzak fel a kehely be a bombát, s mindenki feliéi egzik, mikor végre a helyén van. Ekikor — de csak ekkor! — T. F. Farrel tábornok, Groves helyettese aláírja az előre elkészített, precízen legépelt, megfelelő pecsétekkel ellátott elismervényt, amely szerint a hadügyminisztérium a tudósoktól — átvette a bombát. Vigyázat, robban I Július 15-én ismét átvizsgálnak mindent: a sokszáz kilométernyi kábelt, az elektromos berendezéseket, az acéltoronytól harminchét kilométerre létesített megfigye- lőállásokat, a műszereket Ekkor mór ott voltak a bomba szellemi atyjai is. Katonák es tudósok. Ám nagyon elővigyázatosak: az ellenőrzés után eltávoznak a kísérlet színhelyéről, nem marad ott Groves tábornok sem, csak helyettese. Farrel, hisze-n ki tudja, ml következik be a bomba felrobbantásakor? Július 16-án reggel három órára tűzik ki a bomba fel- robbantását. A természet, mintha tiltakozni akarna az eddig soha nem tapasztalható elemi erejű robbnás ellen, vad táncba kezd. Iszonyatos vihar kerekedik a sivatag felett, átláthatatlan falat húznak az esőcseppek, nyolcvan-száz kilométer sebességű szél hordja, vágja a homokot, villámok cikáznak, mennydörgés nyomja el a fedezékben szorongó* hangját. Farrel tábornok hosz- szasan tanácskozik dr. S. K. Allisonnal, a chichagoi egyetem professzorával, aki a kísérlet tudományos vezetője. A határozat: egy órával elhalasztják a robbantást. A vihar azonban csak négy óra előtt kezd alábbhagyni, s ek kor meghozzák a végleges döntést: 5 óra harminc perckor robban a bomba! Következik: Útban Tinianra birták tovább, kirobbant belőlük a nevetés. Az egyik tipikus „határőr mesét” hallottam. Most persze megsértődni illenék, vagy valamivel visz- szavágni, de annyira baráti, annyira jóindulatú ez a nevetés. És a mesélő is: a múlt héten volt egy elfogása, most várja érte a jutalomszabadságot. Éppen ebéd: burgonyagulyás, túróspalacsinta. Repeta mindig van. Végignézek a katonákon, ahogy a századossal beszélgetnek. Nyilt, vidám, értelmes arcok. Semmi félelem, vagy húzózkodás, csak tisztelettudás, katonás tartás és fegyelem. Kérdem a civil foglalkozást: szinte kivétel nélkül bányász, lakatos, öntő. — Kimenő? — kérdem. — Hát nincs túl sok, de van. — És hol szebbek a lányok? Otthon, vagy itt, Nógrádban? — Nincs panasz! Szépek itt is! Máskülönben ez a szerelmes őrs. Ök mondják így. Itt minden határőr udvarol. Kivéve a szakácsot. Annak nem szabad, mert akkor elsózza az ételt™ A vicc szakállas, de olyan jóízűen derülnek rajta, hogy hajlandó vagyok újnak elfogadni. • , KISZ ismerkedési esten ♦ beszéltek először. ♦ Az őrs és a községi KISZ ♦ szervezet között állandó a t kapcsolat. Közös műsorokat ♦ tanulnak be. Körülbelül hat J hete az őrs adott egy mű♦ sort a falu lakóinak, az ár- $ vízkárosultak javára. Most ♦ pedig közös tánccsoportot J szerveznek: a fiútáncosok a ♦ katonák közül kerülnek ki, J a lányok pedig a falubóL ♦ « „A Határőrség Parancsí nokságának, Balassagyarmat. ♦ Kedves Elvtársak! vezetősége nevében; Hugyag, 1965. VIII. 16. Bállá István tsz. elnök.” — Itt van a levél, mar megírtam, de még nem vor időm feladni. Megkérem, ha csak lehet, tegyék ki az újságba is, mert nagyon megérdemlik a határőr elvtár- sak_. Bementem Gyarmatra, egy szóra adtak ember. Kérdezték, mennyi kell? Mondtam, hogy húsznál ne nagyon legyen több, mert csak annyi fölösleges szállítóeszközünk van. — Semmi hiba nem maradt utánuk! És képzelje el, a végén még meg is kérdezték, hogy nem fizettünk-e rájuk!™ Hogy fizettünk volna, mikor úgy számoltuk, hogy talán két kazlat mek - hordanak — és a harmadikat is majdnem befejzték! Mondtuk is nekik, hogy nekünk semmi panaszunk, hát nekik van-e az ellátásra? Kőfalvi Antal határőr: — Szombaton este szólt a hadnagy elvtárs, hogy ki akar a szakaszból aratni menni. Hát kezdtünk előlépni, de mindjárt mondta a hadnagy elvtárs, hogy szakaszonként csak öt mehet™ Szerencsére az első sorból én mindjárt kiléptem, és igy bevettek. — Civilben autófényező vagyok és annyi földünk van, ami két cserép muskátlihoz kell. Már csak ezért is örültem™ A végén sem bántam meg. Az ebéd nagyon finom volt, sört adtak két üveggel is, aki kért és este olyan jó volt az autóból visz szanézni a három kazalra! Bállá István téesz elnök: — Van a mi falunkból is oda katonának vagy nyolc fiú. És — ha jól tudom — kettő is írta, hogy ott volt az árvízvédelemnél. Ez ilyen dolog™ Mikor mi katonák voltunk Horthy alatt, hát be- nultunk és mintha nem is a saját hazánkban lettünk voi- na: a lakossággal semmi kapcsolat, szinte féltettek bennünket a civilektől. Idegen test voltunk a szolgálat: Rangos átkelőhellyé lépett elő Balassagyarmat Engedjék meg, hogy a segítségüket ezúton is megköszönjük. Egy nap alatt 25 holdról hordták be az életet ami nagy segítség nekünk egy ilyen nyár után, mikor az eső olyan sokszor visszavetett bennünket. Ezért köszönjük meg a segítést és kívánjuk, hogy továbbra is jó munkát végezzenek határaink őrzésében. Elvtársi üdvözlettel: A Hugyagi Magyar—Szovjet Barátság Tsz tagsága és helyünkön... Ma meg. Egyáltalán nem úgy van! — 6 — A parancsnokság épületének kapuja alatt fekete márványtábla. Rajta azoknak a neve, akik életüket adlak a Magyar Népköztársaság határának védelmében. Itt, „ nógrádi szakaszon. Rájuk is gondoljunk az u - életet üdvözlő alkotmány ünnepén! Kunszabó Ferenc (Foto: Koppány György)