Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)
1965-07-21 / 170. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! 0pp jani fék NOCRAD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVF„ 170. SZÁM. ÄRA: 50 FILLÉR 1965. JÜLIUS 21. SZERDA, Félévi számvetés A második ötéves terv finise — a Központi Statisztikai Hivatal vasárnap közzétett jelentése szerint — jól indult. Valamennyi fontosabb ipari tárca teljesítette első félévi termelési tervét. Fél év alatt az ipar termelése 6 százalékkal, s ezen belül a vegyiparé 11 százalékkal növekedett. Az állami ipar létszáma egy, termelékenysége 5 százalékkal nőtt ugyanezen idő alatt. A legutóbbi hat hónap eredményei immár a gyakorlatban igazolták az MSZMP Központi Bizottsága december 10-i határozatának helyességét. Ma már nyilvánvaló, hogy a határozatban foglalt célkitűzések reálisak voltak, népgazdaságunk egészségesen fejlődik. A rendteremtést, a szigorú takarékosságot, s a fegyelem megszilárdítását szolgáló intézkedések közvéleményünk egyetértésével és támogatásával találkoztak. A dolgozók helyeslik azt az elvi politikát, amely minden szinten a gazdaságosság és az irányítás javítását szolgálja. A Központi Bizottság decemberi határozata nyomán foganatosított munkaügyi intézkedések kedvező hatása máris lemérhető. A termelékenység lényegesen gyorsabban növekedett, mint az elmúlt években. Amíg tavaly a termelés-növekedés 40—45 százaléka származott a termelékenység fokozódásából, az idén már négyötöd része A létszámnövekedés mérséklődött és csökkent a túlórák száma. A munkafegyelem érezhetően javult. Mindebben szerepet játszik a normarendezés és az is, hogy most már nemcsak a dolgozó hagyhatja ott munkahelyét, hanem a vállalat is felmondhat. Azok az üzemek, amelyen nem tudtak minden embernek munkát biztosítani, éltek ezzel a lehetőséggel. Ezek az intézkedések — mivel főként a fegyelmezetlen dolgozókat érintették — nemcsak a munkaerő ésszerű népgazdasági át- csooortosítását, hanem a fegyelem megszilárdítását is szolgálták. A decemberi párthatározatban foglalt összetettebb gazdaságossági feladatok végrehaj tilsa, az eltelt rövid idő, illetve a rendelkezésre álló adatok alapján ma még nem értékelhető olyan egyértelműen, mint a munkaügyi intézkedéseké. Tény az, hogy a központi rendszabályok, a részletes helyi intézkedési tervek, s a felszabadulási verseny kezdeményezései sok, korábban kiaknázatlan lehetőséget tártak fel. A beruházások megvalósítása például koncentráltabb, mint tavaly, az építőipar fél év alatt négy százalékkal növelte termelését. Több üzemben azonban nem kisérik rendszeres figyelemmel a gazdaságosság alakulását és nem összpontosítják erőiket az önköltség csökkentésére. Változatlanul a termelés mennyiségi növelését szorgalmazzák, noha közismert, hogy az idei terv mérsékelte a termelésfelfutást. Az ipar két százalékkal túlteljesítette ugyan első fél évi termelési tervét, de a hasznos export-, illetve belkereskedelmi árualapok nem növekedtek ilyen mértékben. Vagyis a tervtúlteljesítés egy része az amúgy is nagy készletállományt gyarapította. A mezőgazdaság felkészülése a nyári munkákra és az őszi feladatokra megfelelő. Az árvíz és a belvizek által nem sújtott területeken a gabonafélék jól fejlődtek. A mezőgazdaság a fél év folyamán 30 százalékkal több műtrágyát kapott, mint tavaly hasonló idő alatt. Töbo traktort, arató-cséplőgépet és egyéb munkagépet helyeztek üzembe a fél év során. Javult a tartalék-alkatreszellátás mindenekelőtt az import-gépeknél. A feladat így is nagy. A kései kitavaszodás és a vízkárok miatt a tavaszi és nyári munka összetorlódott a földeken. Az esőzes következtében nagyobb a gyomosodas, s a megdőlt gabona több kézi aratót igényel. Eredményesnek bizonyultak az életszínvonal stabilizálására tett erőfeszítések. A kifizetett munkabérek a terveknek megfelelően egy százalékkal növekedteK. az első fél évben. Bár az év eleji szaj- és körömfájás, majd az árvíz rendkívüli kiadásokat okozott a népgazdaságnak, a kormány július 1-vel végrehajtotta a családi pótlék és egyes alacsony nyugdíjak korábban tervbevett emelését. A belkereskedelmi áruforgalom három százalékkal volt nagyobb az első fél évben a tavalyinál. Több cikkben — így például tüzelőben és baromfiban — javult az ellátás. A hiánycikkek közt szerepel változatlanul a hús. akadozik a rizs-, illetve a tejtermék-ellátás is. Végeredményben sikeres fél esztendő munkájáról adott számot a Központi Statisztikai Hivatal jelentése. Megkezdték a felemelt nyugdíjak kézbesítését A posta megkezdte a júliusi nyugdíjak kézbesítését, s ezúttal első ízben 250 000 embernek már a felemelt nyugdíjat fizették ki. Mint ismeretes, július 1-től felemelték a munkaviszony és a kisipari szövetkezeti tagság alapján járó, 1959 előtt megállapított 1000 forintnál alacsonyabb öregségi és rokkantsági nyugdíjaikat. Az 1954 október 1. előtti rendelkezések szerint nyugdíjazottak ellátását 20, — az 1954. október 1. és 1958 december 31. között hatályban volt jogszabályok szerint megállapított nyugdíjakat pedig 10 százalékkal emelték. Az emeléseket a nyugdíjfolyósító szervek hivatalból hajtották végre. — Az 1954. október 1-e előtt érvényben volt jogszaÜlést tartott a megyei pártbizottság Tegnap délelőtt összeült az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt Benke Valéria, a Központi Bizottság tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztője. Matúz Józsefnek, a megyei pártbizottság titkárának előterjesztésére az ülés három napirendi pontot tárgyalt. A résztvevők meghallgatták Jakab Sándornak, a Központi Bizottság póttagja, a megyei bizottság első titkárának értékelését, a megyei pártbizottság első félévi munkájáról.Az előadó ezután ismertette a második félévi munkatervet és foglalkozott Kádár János látogatásának tapasztalataival. Jedlicska Gyula, a megyei pártbizottság titkára, a Központi Bizottság ideológiai irányelveinek végrehajtásával kapcsolatos megyei feladatokról beszélt. Előadását vita követte. Részletes ismertetésére lapunk későbbi számában visz- szatérünk. A harmadik napirendi pontként aktuális kérdésekről tárgyalt a megyei pártbizottság. Az aratás dandárjában vagyunk, de a tsz-ekben készülnek a széna második betakarítására is. Javítják a látogat» gereblyéket. Folytatja munkáját az RKP IX. kongresszusa Maurer az 1966—1970 évi népgazdasági tesztről bályok alapján nyugdíjban részesülők újabb 10 évi szolgálati idő esetén, vagy pedig üzemi balesetből történt megrokkanás címén nyugdíjuknak átcserélését kérhették. Most azonban a régi nyugellátás felemelése következtében előfordulhat, hogy az emelt összegű régi nyugellátás, — amelyet korábban új nyugdíjra cseréltek át, — már magasabb, mint a jelenlegi nyugdíj. Hasonló helyzet előfordulhat azoknál is, akik régi nyugdíjukról 1957-ben lemondtak. Az alacsony összegű nyugdíjak felemelésével kapcsolatos jogszabályok értelmében az említett nyugdíjasok kéthetik a felemelt összegű régi nyugdíj folyósítását a jelenlegi helyett, ha az számukra kedvezőbb. Bukarest, Szávai Jenő, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: A Román Kommunista Párt IX. kongresszusa kedden reggel Gheorghe Apostol, a Politikai Bizottság tagjának elnökletével folytatta munkáját. Az ülésen teljes számban megjelentek a testvérpártok küldöttségei is. A tanácskozáson Ion Gheorghe Maurer, a Politikai Bizottság tagja ismertette az 1966—1970. évi népgazdaságfejlesztési terv irányelveit. Hangsúlyozta, hogy a szocialista építés teljesítésével járó nagyszerű feladatok biztosítéka: a pártnak, az egész társadalom vezető erejének állandó erősödése. A Román Kommunista Párt Szervezeti Szabályzatának tervezete megfelel a követelményeknek. A Szervezeti Szabályzat tervezete tükrözi a szocialista építés fejlődésének jelenlegi szakaszát, a párt erejének és érettségének növekedését, a párt belső életének mélységes demokratizmusát, az összes kommunistáit tevékeny részvételét a pártpolitika kidolgozásában és megvitatásában. A kommunista- ér munkásmozgalom egysége A Szervezeti Szabályzat tervezete újra megerősíti a kollektív munka elvét, mint a pártvezetés legfőbb elvét. A kollektív munkának mint a legfőbb vezetési elvnek a meghonosítása nemcsak a pártéletben nagy jelentőségű, hanem a minisztertanács, az összes állami szervek, a társadalmi szervezetek mindennapi munkájában is, mert erőteljes tényező bonyolult és sokoldalú tevékenységünk ha tékonységánaek növelésében. A hétfőn előterjesztett jelentés ragyogóan megalapozza elméletileg pártunk és államunk álláspontját a kommet nista- és munkáspártok közötti kapcsolatok, a szocialista államok közötti kapcsolatok kérdéseiben, valamint a jelenkori nemzetközi élet többi főbb problémájában. Ebben az álláspontban összege- ződik az egész párt sziklaszilárd nézetazonossága, a béke és a szocializmus ügyéhez szívvel-lélekkel ragaszkodó román nép egyöntetű helyeslése. Pártunk és kormányunk kitartóan küzd a szocialista világrendszer országai, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének erősítéséért, teljes szolidaritást vállalt a leigázott népek nemzeti felszabadító harcával, cselekszik azért, hogy a béke megőrzéséért küzdő minden erő összefogjon. Ugyanakkor következetesen érvényesíti a békés egymás mellett élés politikáját, minden országgal — tekintet nélkül társadalmi rendszerükre — a nemzeti függetlenség és szuverenitás, a jogegyenlőség a kölcsönös előnyök elvei alapján, szigorúan tiszteletben tartva minden népnek azt a jogát, hogy bármilyen külső beavatkozás nélkül, szabadon döntsön saját sorsa felől — mondotta Maurer, majd a továbbiakban a kongresszus elé terjesztette az 1966—1970. évi népgazdaságfejlesztési irányelvek tervezetéről szóló jelentést. Első helyen az iparosítás Maurer nyomatékosan n t: alá beszédében, hogy n/. új ötéves terv alapvető feladatai közül továbbra is első helyen áll az ország szocialista iparosításának folytatása. Az új ötéves tervben feltétlenül újabb haladást kell elérni a termékek, s szolgáltatások, az egész gazdasági tevékenység minőségének javításában. Továbbra is rendkívüli figyelmet kell fordítani az exportáruk minőségére. Kiemelte, hogy az irányelv- tervezet nagyszabású és komplex intézkedési programot tartalmaz a mezőgazdaság belterjes és sokoldalú fejlesztésére. A mezőgazdasági termelés a következő öt évben hozzávetőleg húsz százalékkal növekszik — mondotta. Maurer a továbbiakban foglalkozott az egyes iparágak ötéves feladataival. Végül foglalkozott a külkereskedelem feladataival és megemlítette, hogy 1970-ben a külkereskedelem összvolumene több mint 40 százalékkal lesz nagyobb, mint 1965-ben. A vitából Ion Gheorghe Maurer referátumának elhangzása után a küldöttek folytatták a beszámolók feletti vitát. A két fő referátum, amelyek elsősorban a gazdasági feladatodra irányították a kongresz- szus figyelmét, irányt szabtak a vitának is. A felszólalók valamennyien adatokkal és érvekkel felfegyverezve léptek az előadói emelvényre. Kiemelték tartományuk, üzemük jelentős eredményeit, s emellett bírálták azokat a jelenségeket, amelyek hátráltatják nagyobb sikerek elérését. A Hazafias Népfront küldöttsége hazautazott Lengyelországból A Hazafias Népfrontnak Szatmári Nagy Imre vezetésével Lengyelországban járt küldöttsége kedden reggel hazautazott Magyarországra. A varsói repülőtéren a küldöttséget Jozef Kalinowski, a Lengyel Nemzeti Egységfront Országos Bizottságának főtitkára és az Egységfront varsói szervezeténk vezetői búcsúztatták. Jelen volt Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete. Valamennyi varsói lap vezetőhelyen emlékezik meg a Hazafias Népfront küldöttségének látogatásáról és kiemeli, hogy Szatmári Nagy Imrét, a küldöttség vezetőjét hétfőn fogadta Edward Ochab, a Lengyel Államtanács elnöke is. „Zöldövezet“ a Marson A Mariner 4 teljesítménye A Reuter jelenti: A Mariner 4. űrhajó hétfőn továbbította a Földre a Marsról készült tizedik és tizenegyedik felvételét. Azt várják, hogj- ezek a képek részletesebbek és tartalmasabbak lesznek, mint az első, már közzétett fotók. Az egész sorozat — valószínűleg 21 kép — továbbítását a jövő hét végéig befejezik. Sok szerint egy-két kép (különösen a nyolcadik cs az azt követő néhány felvétel) sótét foltokat mutat a Mars felszínén. Ezek alighanem valamiféle növényi kultúrák.