Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)
1965-07-20 / 169. szám
2 KÓGkAt» 1965. július 20. ke<M Csőmbe rekordja — kilenc miniszteri tárcát tölt be Megkezdődött Bukarestben a Román Kommunista Párt IX. Kongresszusa Kaszavubu kongói elnök hétfőn új embert nevezett ki a belpolitikai szempontból rendkívül jelentős belügyminiszteri tisztségre Victor Nen- dakát, a Biztonsági Rendőrség volt főnökét. Két más változás is történt a kormányban : Kaszavubu a közalkalmazottak ügyeivel foglalkozó minisztérium megüresedett székébe Joseph Ndanut ültette és Emmanuel Sindát tájékoztatásügyi és idegenforgalmi ügyekkel foglalkozó államtitkárrá nevezte ki. Közülük Nendaka és Sinda, Kaszavubu régi bizalmas emoe- és politikai fegyvertársa. A kongói elnök hetek óta szívós harcot vívott Csomóéval, hogy ki kerüljön Munongo volt belügyminiszter helyére. A tárcát Csőmbe természetesen saját emberének szanKiderült, hogy miért szökött meg a börtönből Ronald Biggs, az angliai vonatrablás egyik tettese: mert szigorúan bántak vele. Marcus Lipton munkáspárti képviselő vasárnap közölte a sajtóval, hogy körülbelül 10 hónappal ezelőtt a belügyminisztérium levelet kapott Ronald Biggstol, aki — mint ismeretes — július 8-án kalandfilmbe illő körülmények között meglépett a Wandsworth-börtönből. A fegyenc közölte, hogy Igazán szeretne a börtönben maradni, de szükségtelen szigorúsággal bánnak vele, így például nem engeMinden kétséget kizáróan, eddigi legnagyobb válságát éli a hat országot tömörítő Európai Gazdasági Közösség, az 1957. március 23-«n Rómában aláírt szerződés alapján létrehozott nemzetközi állammonopolista szervezet. A július 1-én teljes kudarccal végétért miniszteri értekezletről kilépő Couve de Mur- ville francia külügyminiszter — mint legjobban illetékes —, a tőle megszokott rövid, tömör megfogalmazásban jelentette ki az ülésterem előcsarnokában várakozó újságíróknak: — „Ez nem dráma, ez válsága” S noha kommen tárainkban oly sokszor utaltunk rá, ezúttal Spaak belga külügyminiszter is megerősítette nyilatkozatában: — Nem ez az első alkalom, amikor balsikerről kell beszámolnunk. Mégis miről van szó? Vajon várható volt e a Közös Piac ilyen mélyen kavargó válsága? Marxista közgazdászok és megfigyelők, már a Római Szerződés cikkelyeinek nyilvánosságra hozatalakor rámutattak, hogy a kapitalista szervezettségnek ez az eddigi legmagasabb fokát demonstráló nemzetközi állam- monoplista szervezet is rendkívül ingatag talajra, a kapitalizmus örök problémáinak hordozójára, a tőkés társadalmi rendszer alapvető el- lenimondására épül. A mind magasabb szintű társadalmi termelés és egyéni elsajátítás kibékíthetetlen ellentmondása, ta, s most — legalább is átmenetileg — újabb vereseget szenvedett a Kaszavubuval vívott régi háborúskodásban. A belügyminiszteri tisztséget előzőleg a katangai Go- defroid Munongo, Csőmbe támogatója töltötte be. A Csőmbe elleni hadiösvényen Kaszavubu akkor tett nagy lépest, amikor sajátságos körülmények között elmozdította Munongót. A volt belügyminisztert megválasztották Ke- let-Katanga kormányzójának, s így le kellett volna mondania a miniszterségről. De Muningo időt akart nyerni addig, amíg a parlament ösz- szeül és Csőmbe — mint pártjában remélik — ott erőfölényt harcol ki. Egyszerűen nem jelent meg Kaszavubu hivatalában, hogy letegye a kordik meg, hogy részt vegyen a fegyenceknek rendezett kulturális rendezvényeken, előadásokon. „Igazán türelmes vagyok, de lassan elfogy a türelmem” — írta. Leszögezte, hogy már eddig is sok alkalma volt a szökésre, ami a továbbiakban sem jelent majd különös nehézséget, tehát, ha nem javítanak sorsán. kénytelen lesz távozni. A hír szerint a Scotland Yard vezetői dührohamot kaptak, amikor a levélről értesültek, amit a belügyminisztérium nem hozott tudomásukra. amolyan ingoványos talaja lehet csak a nemzetközi munkamegosztás és együttműködés fejlődésének. Ameddig a Közös Piacra jellemző nemzetközi munkamegosztás szorosan vett gazdaság-ökonomiai területet érintett csupán — ha ugyan egymást kijátszva is —, gyorsan fejlődött a hat Nyugat-Európai ország együttműködése. A nemzeti és nemzetközi monopóliumok közötti öldöklő konkurreneia azonban ez alkalommal is bebizonyította, hogy a kapitalista országok történelmileg ítélt robbanásszerű egyenlőtlen gazdasági fejlődése, politikai vonatkozásban is a gazdasági alapnak megfelelő jogot és természetesen politikai hatalmat követel magának. Erre rámutattak már a Közös Piac országai kommunista pártjainak nemrég tartott együttes tanácskozásán, de ezeket az összefüggéseket mutatja a Közös Piac jelenlegi válsága, amelyet egyébként burzsoá körökben is elő- rejeleztek az 1965-ös esztendőre. Az U. S. News ánd World Report ez övi január 4-i Válság éve köszönt Európára? című és a kapitalista világ gíazdasági-pölitikai kilátásairól szóló cikkében a többi között a következőket írta: „Az új év kezdetén Európában egyre több probléma merül fel, s ezért ez az év a kialakuló válságok évének bizonyulhat... A nyugati szövetséget továbbra is válság fenyegeti, mivel de Gaulle elnök a kooperáció rovámányzói esküt Erre Kaszavubu elnpki rendelettel távolította el a kormányból. Csőmbe azzal válaszolt, hogy saját maga vette át a belügyminiszteri tárcát, s nymodon a 18 minisztérium közül már kilencnek állt az élére. Közben pedig mindent megtett, hogy érintetlenül tartsa a kormány jelenlegi ösz- szetételét a parlamenti ülésszakig. A New York Times tudósítójának adott nyilatkozatában Kaszavubu a Csombe-féle pártra célzott, amikor kijelentette, hogy „az ország még nem érett meg sem nemzeti politikai pártokra, sem egy- párti kormányokra”, az elnök hangoztatta, hogy Kongónak „nemzeti egységkormányra” van szüksége, azok között, amelyeket négy nap óta Görögország több vidéki városában megtartottak. Herakleionban felszólalt a Centrum Unió Párt több képviselője és beszédében harcra szólította fel a népet a demokrácia védelmében és Papandreu visszatérésének előmozdítására. Konstantin király vasárnap Korfu szigetéről visszatérve megbeszélést folytatott Atha- nassziadesz-Novasz miniszter- elnökkel Athénben. A vasárnap estére kitűzött második találkozásra a király és a miniszterelnöke között nem került sor. de a megbeszélés elmaradását nem indokolták. Athanassziadesz-Novasz a királlyal folytatott tanácskozását „igen kielégítőnek” nevezte, majd közölte, hogy a három gazdátlan miniszteri tárcát keddig kiosztja. Az új miniszterek eskütételére kedd délelőtt kerül sor. sara továbbra is ragaszkodik külön útjához Nyugat-Németországiban igen kevés problémára van kilátás, hacsak de Gaulle nem siklatja ki a nyugata szövetséget.’ — hangsúlyozta a Közö6 Piacot illető jövendölésében az U. S. News and World Report január 4-én. S ahogy az események igazolják, ezúttal kitűnő jósnak bizonyult az amerikai republikánusok egymillió példányszámban megjelenő hetilapja. A Közös Piac válsága tehát nemcsak a marxista közgazdászok, újságírók, politikusok jövőt elemző naplójegyzeteiben, hanem a nem éppen társadalmi humanizmusáról ismert burzsoá hetilapban is jó előre napvilágot látott. Mint ismeretes, a Római Szerződés és a Hallstein program szerint úgynevezett, átmeneti időszaknak 1966. január 1-e lett volna a pontosan megjelölt határállomása. Ekkor a koordinálási rendszernek alapvetően meg kell változnia. Eddig „egyhangúin hozott határozatok jellemezték a Közös Piac országai minisztertanácsának a 111. cikkely végrehajtását illető döntéseit, 1966. január 1-étől azonban már kvalifikált többség elve lépne érvénybe. A kvalifikált többséghez 12 szavazatra van szükség, és ebben az esetben a határozatok a részvevő államok mindegyikére kötelező erew jűek. A Római Szerződés aláírásával kezdődött és az év véSzávai Jenő, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Mint jelentettük, Bukarestben a Népköztársaság Palotájában, hétfőn megnyílt a Román Kommunista Part IX. Kongresszusa. A kongresszusra érkezett küldötteket és a külföldi vendekeget az ünneplőbe öltözött román főváros lakói lelkesedéssel köszöntöttek. A kongresszus üléstermében pontosan 9 órakor megjelent Nicole Ceausescu, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, valamint a párt politikai bizottságának tagjai és Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, majd követték őket a kongresszusra érkezett 56 ország kommunista- es munkáspártjainak küldöttségei, köztük Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja vezette magyar partküldöttség. A kongresszust Nicoiae Ceausescu nyitotta meg. Bejelentette, hogy a kongresszuson az ország minden részéből 1357 küldött és több mint kétezer meghívott vendég Az UPI hírügynökség hétfő reggeli gyorshíre szerint a dél-vietnami partizánok az éjszaka folyamán és a reggeli órákban behatoltak a Bien Hoe támaszpont körül létesített amerikai állásokba. A támaszpont körülbelül 20 kilométernyire északkeletre fekszik Saigontól. Hétezer amerikai és 800 ausztráliai katona őrzi az ide összevont, géig programozott úgynevezett átmeneti időszakban, az NSZK, Francaiország és Olaszország 4—4 szavazattal, Belgium és Hollandia 2—2 szavazattal Luxemburg pedig — gazdasági erejéhez mérten — csupán 1 szavazattal rendelkezik. Ez az úgynevezett „koordinálási” elven nyugvó átmeneti időszak azonban biztosított vétójogot az egyes államok részére, s mint ismeretes Franciaország különösen jól alkalmazta vétójogát, saját előnyeinek, azaz a francia imperializmus pozícióinak megerősítése érdekében . A kvalifikált döntés elve viszont 12 szavazatos többséggel, rákényszerítheti határozatait bármely tagállamra, ha tetszik, Franciaországra, s a Német Szövetségi Köztársaságra is. Ez esetben azonban már könnyen vereséget szenvedett akár de Gaulle, akár Erhardt nagyhatalmi hegemon törekvése. Mint a július 1-ére virradó hajnal brüsszeli válsága mutatja, ezúttal a francia nagy monopóliumok látták veszélyeztetve önállóságukat, a vészesen közelgő január 1-i fordulattól. Ezért ha ugyan taktikai manőverezéssel is, de teljes sebesség mellett futtatták zátonyra a Közös Piacnak egyelőre „gazdasági vizeken”, de mindinkább a „politikai- szirtek” hullámterébe imbolygó hajóját. Mint a Welt párizsi tudósítója írta: „de Gaulle visszarántotta az EGK-t az utolsó akadálytól, amely mögött már a gazdaságilag integrált Európa vámuniója fekszik. Ettől az Európától riadt vissza a tábornok, mert ez már magában foglalná az önálló költségvetéssel rendelkező Közösséget, tehát a nem zetekfölöttíség- nek egy hányadát.” Nagy Ferenc vesz részt. Felzúgott a taps, amikor üdvözölte a roruin kommunisták külföldi vendégeit. Az üdvözlés után a kongresszus résztvevői egyperces néma felállással adózta a nemrég elhunyt Gheor- ghe Gheorghiu-Dej emlékének. A megnyitó beszéd után a küldöttek 33 tagú edziökséget választottak meg. Az elnökség megválasztását követően Nicoiae Ceausescu elvtárs bejelentette-, hogy a Román Munkáspárt legutóbbi plenáris ülésén elhatározta, javasolni fogja a kongresszus nak, hogy a Román Munkáspártot a jövőben nevezzék Román Kommunista Pártnak. Ceausescu elvtárs a továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a Román Kommunista Párt 1921-ben alakult meg, s így sorrendben 9. kongresszusa következne, Javasolta, hogy ezért a párt 9. kongresszusát tartsa meg. A küldöttek a javaslatot viharos tapssal egyhangúan elfogadták. Ezután Chivu Stoica elnöklésével megválasztották a kongresszus intéző szerveit, A DNFF alakulatai vasárnap délután kezdték meg a támaszpont és a bázist körülvevő lövészárokrendszer szórványos aknatüzelését, s a zavaró-tűz még hétfőn a reggeli órákban is tartott, A támadás következtében először szenvedett veszteséget az első amerikai gyalogos hadosztály újonnan érkezett második dandárja. Az amerikai hadvezetőség ve szteségUatát nem tett közzé, de az UPI szerint sok amerikai katona meghalt, illetve megsebesült, a gyalogsági- és aknatűzben. A partizánok a vasárnapi trópusi zivatart használták ki Bien Hoa megközelítésére. A feltételezett partizán-állások ellen reggel amerikai katonai helikoptereket vetettek be, amelyek rakétafegyverekkel próbálják megtisztítani a környéket. A Szovjetunióban 1965. július 18-án, vasárnap — az űrkutatási programmal összhangban — nap-körüli pályára juttatták a Szonda 3. önműködő űrállomást, többlépcsős rakétahordozó segítségével. A rakétahordozó utolsó fokozata nagy mesterséges holdat juttatott föld-körüli pályára, majd az előre kiszámított időben a Szputnyik- ról olyan űrrakéta startolt, amely a napkörüli pályára álláshoz szükséges sebességet megadta a Szonda 3. űrállomásnak. A felbocsátás célja: űrál- állomások rendszerének kidolgozása hosszantartó űrrepüKonsztantin Tepavicsarov, gabrovói lakos szombaton egy érdekes régi fényképet ajándékozott a Körzeti Állami Levéltárnak. A fénykép Kossuth Lajos hintáját ábrázolmajd a következő napirendet fogadták el: 1) A Központi Bizottság beszámolója a két kongresszus között végzett munkájáról Előadó: Nicoiae Ceausescu. 2) A Központi Revíziós Bizottság beszámolója: Előadó: Canstantin Pirvulescu. 3) A Román Kommunista Párt 9. kongresszusának irányelvei az 1936—1970-es népgazdasági fejlesztési tervle. Előadó. Ion Gheorghe Maurer. 4) A Román Kommunista Párt 9. kongresszusának irányelvei a tízéves energetikai fejlesztési tervre. Előadó: Chivu Stoica. 5) Beszámoló a Román Kommunista Párt Szervezeti Szabályzatának módosításáról. Előadó: Gheorghe Apostol. 6) A Központi Bizottság és a Revíziós Bizottság megválasztása. A kongresszus intéző szervednek megválasztása és a napirend elfogadása után Ni- coale Ceausescu el’-társ tartott beszámolót a párt két kongresszus között végzett munkájáról. A Dél-Víetnamban tartózkodó McNamara amerikai hadügyminiszter hétfőn folytatta a terepszemlét. Hírügynökségi jelentések szerint a frontvonalakban tartózkodik, de hollétét biztonsági okokból nem közlik. A nyugati távirati irodák sürgős jelzéssel továbbították egy amerikai katonai szóvivő bejelentését arról, hogy a saigor.i kormány 311 tonna rakományt — ezen belül élelmiszert — tudott eljuttatni a közép-vietnami fennsíkon fekvő Pleikuba. A gépkocsi- oszlop útját nagyszabású hadműveletek tették csak lehetővé, s ebben B—52-es repülőgépek is részt vettek. Az UPI szerint több ezer délvietnami katona vitte át a konjont a partizánok állásain. A tengerpartról Pleikuba vezető 19-es számú főútvonal ellenőrzése még május közepén ment át a partizánok kezébe. lés lényeges körülményed között, valamint a naprendszer térségének tudományos kutatása. Az önműködő űrállomás repülését, pályaelemeinek meghatározását és az érkező információk vételét külön e célra szolgáló irányító és mérőközpont végzi. A Szonda 3-maJ létesített kapcsolat állandó. Az érkező telemetrikus adatok szerint valamennyi műszer és tudományos berendezés normálisan működik, s az űrállomás a számításhoz közelálló pályán halad. A koordinációs számítóközpont feldolgozza az érkező információkat. ja. A magyar szabadságharc vezére 1849-ben ezen hagyta el hazáját, amikor politikai száműzetésbe vónult. A fényképet Tepavicsarov készítette a Szerviai Paracsin városban 1916-ban. Húszezres tömeggyűlés Kréta szigetén Kréta szigetén, Herakleion- nem Dominika és nem Viet- ban vasárnap este húszezres nam, le a demokrácia árulói- tömeggyűlés követelte Atha- val!” — Kiáltották a gyűlés nassziadesz-Novasz kormánya- részvevői. Hírügynökségek árnak lemondását és Papandreu tékelése szerint az volt a visszatérését. „Görögország legjelentősebb tiltakozó gyűlés A vonatrabló nem bírta a börtönt Az ti. S. News and World Report is megjövendölte... Jegyzetek a Közós Piac problémáihoz Az első amerikai hadosztály veresége Vietnamban McNamara terepszemlén — Egy konvoj útja többmillió dollár értékű amerikai harci repülőgépeket. Nap-kőrüli pályán a Szonda 3 Kossuth hintájának fényképe