Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)
1965-06-06 / 132. szám
1965. Smíus 1.' vasämap" JT06ÄÄB 5 •• ünnepen a hétköznapokról fűszeres autó odébb berregett, és a kívülrekedt vásárlóik betódultak az üzletbe. — Mi most itt a faluban felvásárló-telepet nyitunk —1 mondta az ügyvezető — Baromfi és toliátvevőt keresünk. Ezerkétszáz forintot meg lehet keresni vele havonta. S nem nagy munka. Napi néhány órás elfoglaltság az egész. — Miért tetszik ezt nekem mondani? — Mert az elvtársnőt ajánlották. — A boltos keresztbefonta mellén hosszú karjait. — Fogadja el, Marika. Jó foglalkozás. — Még nem csináltam — szabadkozott Győriné. — Majd belejön. Nagy máglyában | állottak a tojástartók. Néhány asszony teli kosárral várakozott a kis téglabódé előtt, a szövetkezeti bolt oldalán. A boltos fehér köpenyben állt a hátsó lépcsőn. — Marika, sok dolga van még? — Láthatja, Bodó kar társ. — Ha végzett, ugorjon be hozzám, a raktárba! Az asszonyok most már fürgébben számolták le a tojásokat, nehogy kimaradjanak az átvételből. Katkó Ba- lázsné, a növénytermesztési asszonybrigád vezetője következett. — Megszakadsz a rrmnká- har, Marikám! — kedveske• Magas homloka erőt sugárzott. S mozdulatlanul figyelVacsorára gombócot | , a Kibújt a földből a KÖJÁL, salgótarjáni székhaza. Kivitelezését tavaly kezdték, átadacsinált friss szilvából. A gye- a négy forintot , '*• határideje ez évben lejár, de szerkezetén télen betonoztak, s a beton „megfázott-, rekek vidáman ülték körül \ Javítani kell, s ez kéthónapos késedelmet okozott az epitkezesen. Vajon belenyugszaaz asztalt. Lakos György nak-e az építők, hogy emiatt az átadás is megkéssen. .2 legtöbb munkahelyen a pót- munkalapot nem akkor írják meg, amikor az éppen aktuális, amikor még pontosan tudják, mennyit dolgozott a munkás közvetlen feladatán. s mennyi időt vesztett saját hibáján kívül, hanem a hónap végén? Hogy az el nem végzett munkáért — s vesztett keresetért — a pótmunkalapon kárpótolja a munkásokat. Hogy például a tizen- hetes jelű épületen május 31- én reggel hét órakor még csak az ácsok dolgoztak, más senki, s hogy ez nemcsak ezen a napon fordult elő? Lehet, hogy ez a nap nem egészen alkalmas az efféle észrevételekre? Nem hiszem, hogy a józan önvizsgálat ellentétes volna az építők napjának szellemével, tartalmával, céljával. Jól tudom, hogy a tavalyi munkáért elnyert élüzem cím után az építők érzékenyebbek a bírálatra. Annál inkább, mert az 1965-ös év eddigi eredményei nem ragyogóak. Ez az érzékenység már-már odáig terjedt, hogy itt is. ott is hallani a sóhajtást: „Nem nagyon örülünk ennek a kitüntetésnek, mert ezek után mindenki csodákat fog várni tőlünk.” Holott az az igazság, hogy csodákat senki sem vár az építőktől. dett. — Negyedik hónapja nincs megállásod. — Mit csináljak? Minder»1 ki munkával éL — De szórakozik is. Gyere el velünk Tihanyba. — Hová? — A Balatonra. Elmegyünk szombaton busszal. Hozhatod a gyerekeket is. — És a jószágra ki vigyáz? — Majd az én uram ellátja. Szomszédok vagyunk. — Hát az uradat nem viszed? Katkóné felkacagott. — Most csak mi megyünk. Az asszony-brigád. összeadta a napi teljesítményt. Kiállította a cseleket, és magához vette a megmaradt pénzösszeget. Akkor jutott eszébe, hogy a raktárban várják. A boltos éppen az új tanulókat oktatgatta. Györiné jöttére félbemaradt a nevelés. — Jól kezdi maga is, Marika! A hangsúly félreérthető volt. Győriné elsápadt — Valami bajt csináltam? — Dehogy bajt — nevetett Bodó. — Még meg se melegedtél és máris kétezer forint prémiumot küldött neked a központ. A boltos kék borítékot nyújtott át amely vastag volt a százforintosoktól. — Még dohányravalót se ad. Éjjel meg rákopogfeatják az ablakot. Részegen jönnek és őt szólongatják. — És te? — Gondoltam, eljövök olykor. Nem lehetsz férfi nélkül. Győriné arca oly szomorúságot sugárzott, min* amikor a baromfi átadásra étkezett, rendbontó asszonyokat parancsolja sorbanállásra. — A gyerekeknek aludni kell — mondta s kötényéből aprópénzt vett elő. — Itt van négy forint cigarettára. S menj békével. S csak akkor gyere újból, ha megtisztul a gondolatod. — Már csak apátok hiányzik — mondta. Vacsora végén váratlanul hazaérkezett Győri Sándor. Fogyott valamit, s borostás arcán nagy szomorúság ült Megsímogatta a gyerekek fejét. Győriné teli tányér gombócot tett elé. A férfi nagyon éhesnek tetszett, de mértéktartóan evett — Ügy látom, jól vagytok — mondta azután. — A gyerekeknek hiányzol — szólt csendben az asz- szony, s megkérdezte: — Ta hogyan élsz? Köztudott, hogy az idei elmaradásba objektív tényezők is „belejátszottak”. De azt hiszem, már az eddigieknél is kitűnt hogy az építőktől nem azt kérik számon, amiről nem tehetnek. Hiszen, ha a vállalat eredményességére oly kíméletlenül nehezedik a feladatok összetételének változása — ez olyan tény, amelyet mindenkinek el kell fogadnia. Hogy a vállalat anyag- és szerelvényellátásában bőven akadnak zökke nők: tudjuk, hogy az ország építőanyag- . és szerelvény - iparának fejlesztése alaposan elmaradt a követelményektől. Hogy az Építőipari Vállalat műszaki fejlesztésének lehetőségei korlátozottabbá]: mint más iparágakhoz tartozó telepített üzemeké — ennek megváltoztatását sem tőlük várják... Habár azt is el kell ismerni, hogy ezeknek és az ezekhez hasonló objektív akadályoknak, tényezőknek a következményei — bármennyire nem tehetnek róluk az építők — végső fokon őket sújtják. Am tudomásul kell venni azt is, hogy egyetlen objektív akadály sem adhat okot arra, hogy az építők — akár vezetőle, akár munkások — hibájukkal szemben elnézőek legyenek. Nem adnak felmentést az alól, hogy a vállalat saját műszaki internet vontatottan hajtja végre; hogy a saját programozása szerint tervezett munkák ütemével is elEzen a helyen még néhány évvel ezelőtt rozoga tóldszin- tes házak állottak. A nyolc emeletes toronyházak, a derűs falak, az erkélyen nyíló virágok eleven jelképei a megújuló Salgótarjánnak maradt. Hogy amikor már tása ólomlábakon jár. kiderült, hogy az első negyedéves tervet nem teljesítette, s hogy az áprilisi munkák is elmaradnak a kívánalmaktól, a vezetők átcsoportosításokra szántak el magukat — de ezeknek az intézkedéseknek a végrehaj- Cs. G. ünnepli az ország. Sok-sok millió ember, ha csak egy röpke percre is rájuk gondol — kiérdemelt elismeréssel. Ma az építőket Építők napja van ma. Nincs nagy „felhajtás”, nincs zenés ébresztő, zenés tömeggyűlés, zenés ebéd, zenés vacsora... Mátraverebélyen, Bujákon, ahol a legtöbb nógrádi építőmunkás lakik, lesz ünnepség. De ott is szerélyen. Egyebekben semmi különös. Az efféle nagyszabású rendezvényekre elkölthető pénzeknek mostanában jobb helyét tudják. S ez helyes. Az építők napja attól még építők «•apja marad. S hogy ezúttal a megemlékezés csendesebb, így tán még gondolkodni is könnyebb. Mert hiszen mi is tenne igazán ünnepivé egy ilyen napot annál, hogy mi elgondolkodunk azon, mennyi mindent“köszönhetünk az építőknek; az építők pedig azon, ma az, amit eddig elvégeztek, s mi az, amivel még adósak. Lehet kinek-kinek véleménye az építőkről: ezer és ezer ember szeme előtt dolgoznak. De azt alighanem senki sem tagadhatja el ettől, hogy fokról-foikon megváltoztatja körülöttünk a napvilágot Emlékszem, tán négy esztendővel ezelőtt az utcán találkoztam egy amerikás magyarral, aki valamikor évtizedekkel ezelőtt vette a nyakába a világot. S amikor végre visszatért szülővárosába, Salgótarjánba —,nam ismerte ki magát benne. Ö megvénült, a város megifjo- dott Pedig mi minden épült csak azóta is, a négy év alatt. S mi minden épül még ezután. A minap a tévé-híradóban a Nógrádi Ifjúsági Napokat befejező eseményekről láttunk filmtudósítást. Megmosolyogtuk, milyen ügyes az operatőr: a képen a főtéri ti- zenhármas, a kész toronyépületek. De úgy, hogy a hepehupás Pécskő utca, a rozoga földszintes házak láthatatlanul maradtak. Csak ez a két- három szép épület, ez volt a képen. Nicsak, mondhatta milliónyi tévé néző szerte az országban, micsoda, impozáns, szép város ez a Salgótarján... Aztán ezen is elgondolkodhatunk. Hiszen más fontos belőle a operatőrnek, és más nekünk. Azzal, hogy az operatőr ezzel a kis csalafintasággal ilyen széppé varázsolta a várost, nekünk, akiknek nem kell bemutatni, akik jól ismerjük, nekünk akaratlanul is azt mutatta, amilyen majd lesz™ És hát ebből a jövendő impozáns városképből, de egyetlen más épületből sem — bárhol is épült a megyében, bármii is a rendeltetése — az építőket már sohasem lehet kifelejteni. — No hiszen, hallani az ellenvetést máris, könnyű a tévé-riportenek, s lehet, hogy szép lesz ez a város, de most épül, s az építés közben bizony néha [kacifántos dolgok történnek. Még azután is, hogy valami fölépült, marad bosszúság, kellemetlenség elég... S természetesen, ez is igaz. Az építők napján ezt sem szabad elhallgatni. Nem bizony, hogy a Pécskő utcai toronyházakban, meg a főtéri tizenhármasban január óta néhány tucatnyi munkás mást sem csinált meg csinál napjainkban is, mint a garanciális javításokon dolgozik. Hogy van olyan épület, amelynek ünnepélyes avatása óta alig telt el két-három hónap ,de máris látni, hogy például a homlokzatát újra kell festeni™ Ezekben a napokban Ismét nagyon sok szó esik építőipari berkekben a munkafegyelemről. És senki se vélje, hogy a sok-sok kifogás, amely ezzel kapcsolatban elhangzik, csak a kétkezi munkásokra érvényes. Vagy csupán azt vesszük észre a kifogásokban, hogy Iksz és Ipszilon végig dolgozta-e a munkanapját. Egyre kíváncsibbak vagyunk arra is, hogyan teszi ezt? Ki ne örülne annak hogy a salgótarjáni tizenhe- tes jelzésű épület kivitelezésén annyi okos újítás született. Hiszen ennyi ötlettől nemcsak ez a hatvannégy lakásos ház lesz jobb és olcsóbb, hanem a többi is, amelyeket ezután fognak építeni. Sok ilyen építkezést, sok ilyen eleven műszaki gondolkodású építésvezetőséget szeretnénk: mert van üyen már egynéhány, de korántsem elegendő. Sőt, azt sem mondhatjuk, sajnos, hogy akár ezek az építésvezetőségek is — mindenben ilyen elevenek lennének. Ki tagadhatná, hogy a munkafegyelem fogalom s problémakörébe tartozik az is, hogy több építésvezetőnek vannak kedvenc és mostoha foglalatosságai. Pedig nagy luxus az minálunk, ha egy műszaki vezető szívesen spekulál a helyes organizáción, a munka beosztásait, tempóját szabályozó ütemterveken; újításokon... de a művezetőre hagyja a bérgazdálkodást, a munkafegyelem ellenőrzést, a normásra a normarende- zést. Még olyan építésvezetőségek is akadnak, amelyeken a műszaki dolgozóknak vannak kedvenc és mostoha objektumai. Van, amelyekkel sokat foglalkoznak, törődnek, amelyekért felelősnek érzik magukat, van, amelyekről úgyszólván semmit sem tudnak, s amelyekért felelősséget sem éreznek. És vannak főépítésvezetőik, akiknek ezért eszük ágában sincs szemrehányást tenni beosztott kollégáiknak. Nem csak azért fonák helyzet ez, mert végső fokon így egy-egy műszaki vezető hajlamai, sőt akarata dönti el valamely objektum kivitelezésének tempóját és minőségét, nem pedig annak valóságos fontossága. De azért is, mert ezek után az ilyen műszaki vezető ugyan mily en lelkiismerettel kéri számon saját beosztottjainak végzett munkáját. Vagy talán ez utóbbinak köze lenne ahhoz, hogy a Pécskő utcai építkezésen majd minden reggel lehet még nyolc óra tájban is látni békésen társalgó munkás- csoportokat, de sehol egy munkavezető, aki annak véget vetne? Lehet, hogy ennek is köze van ahhoz, hogy a Rokkant-hegyi lakásépítkezésen dologozó kőművesek egész áprilisban annyi falat raktak, amennyit norma szerint tizenkét nap alatt meg kellett volna csináiniok? Lehet, hogy ennek Is köze van ahhoz, hogy a művezetők a
