Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)
1965-06-30 / 152. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZM.R NOGRAD MEGY ti Bl XXI. ÉVF. Jsa. /zäm ARA: 80 FILLER 1985. JÚNIUS 30. SZERDA A fejlődés magasabb fokán Algériai jelentés (2. oldal) Újítók a Salgótarjáni Acélárugyárban — Ha szocialista brigádok többségénél honos munkamorál, felfogás még több munkást, műszakit hatna át, akkor gazdasági problémáink egyike-másika hamarabb megoldódna — érvelt a napokban megyénk egyik jelentős üzemének vezetője. Azt hiszem, ez a megállapítás olyan igazság, amelynek aranyalapját a gyakorlat adja. És ebben az esetben Is csak a többségről van szó. Ez így helyes. Mert erről győztek meg bennünket a megye vasas üzemeinek tapasztalatai is. Öt üzemben — Acélárugyár, ZIM Salgótarjáni Gyáregysége, Ötvözetgyár, Erőmű és ÉMÁSZ — ma már több mint háromezer munkás, műszaki tűzte célul a szocialista cím elnyerését, 250-nel többen, mint az elmúlt időszakban. A számszerű növekedéssel egyidejűleg nőtt az igényesség, amit a vállalások tükröznek a legjobban. Az idén, a munka középpontjába a takarékos gazdálkodást állították, felbuzdulva az elmúlt évi sikereken, tapasztalatokon és a jelenlegi lehetőségeken. Faragó László Javító műhelyi brigádja, az ÉMÁSZ-nál 91 ezer forint értékű alkatrészt készített hulladékból. Ugyanitt Végvári Jenő szociálisa kollektívája 20 ezer forint értékű használt anyagot használt fel. Az Acélárugyárban Lipták István horganyzó brigádja 1086 kiló importanyagot takarított meg. Bakacsi Gyula és társainak jó munkája révén a kányatámoknál 8,77, a kézi szerszámoknál 15,36 százalékkal csökkent az anyagbetét mennyisége. Ezek után nem tűnik túlzásnak, ha azt mondjuk: az a vezető tudja jól elvégezni feladatát, aki megosztja a termelés gondjait a munkások öntudatosabb képviselőivel, a szocialista brigádokkal. Ezt tették a ZIM Salgótarjáni Gyáregységében, az M. 102-es gáztűzhely kikísérletezése és felszerszámozá- sa előtt. Ennek nyomán nemcsak jó javaslatok születtek, hanem a munkások, a sorozatgyártás beindulása előtt már megismerték az új gyártmány technológiájával kapcsolatos követelményeket. Az Acélárugyárban a népgazdaság kívánságait szem előtt tartva, terven felül több száz tonna bútorrugót, acélszala* got, gazdasági szerárút gyártottak. Megfigyelhetjük azt is, hogy ezekkel a kollektívákkal hamarabb szót értenek a vezetők. Éspedig azért, mert tovább látnak, mint társaik, egyéni érdeküket jól össze tudják hangolni a népgazdaságéval. De nem mindegyik! Mert köztük is vannak olyanok, akik a mozgalom magasztos eszményének fényében önző érdekeiket kívánják gyümölcsöztetni. Viszont megnövekedett a szakmai oktatásban résztvevők száma. Kétségtelen kell a nagyobb szakmai tudás, de általános műveltség nélkül nem lehet alapos és főleg tartós- És mégis ez az a terület, ahol párt- és szakszervezeteink hajlamosak az engedékenységre. Sokszor objektív okként fogadnak el kényelmességet, lustaságot, hanyagságot, viszont kevésbé mérlegelnek, amikor valóban rugalmasnak kellene lenniük. Emiatt a egyik esetben az engedékenység ugyanolyan zavart okoz, mint másik esetben a rugalmasság hiánya. És ennél a gondolatnál egy újabb problémakörhöz értünk: milyen segitséget kapnak a szocialista brigádok? A Vasas megyebizottság véleménye szerint a mozgalom tömegjellegével egy időben a segítség mértéke, minősége és módszere elmaradt a követelményektől, alig fejlődött. Kint az üzemekben a vélemények megoszlanak. Egy dologban viszont azonos az álláspont: a vállalások megtétele után, sok esetben a brigádok magukra maradnak, nem értékelik rendszeresen munkájukat- A műszaki és gazdasági szakemberek közül többen csak tessék-lássék módon segítik, bátorítják a brigádtagokat, tessék-lássék módon adnak tanácsot, ötletet, válaszolnak kérdéseikre. Hasonló gondokkal küszködnek — a tanulást, a művelődést, a szocialista együttélést illetően is. Azért jelentkeznek ezek a problémák manapság ilyen erőteljesen, mert a mozgalom széttörte a régi kereteket és a fejlődés magasabb fokára lépett. Formája már megszületett: a szocialista műhely, akna, gyár cím megszerzése. A hozzávezető út még elég göröngyös, tele van buktatókkal- Ennek ellenére a Vasasüzemek közül háromban — Acélárugyár, ZIM Salgótarjáni Gyáregysége, ÉMÁSZ — 11 műhely kollektívája nevezett be ebbe a versenyformába Közülük hét már befutott, elnyerte a címet. Tapasztalataik hasznosítása még hátra van. S ebben nagy feladat hárul a fejlődést előbbre vivő, a helyes gondolatokat támogató vasas üzemi párt- és szakszervezetekre. Mert a mozgalom segítése annyit jelent, mint biztosítani a gyorsabb ütemű fejlődést. A monszun a partizánokat segíti (2. oldal) A palotási „borsógyár' (3. oldal) Haza vár ja őket a falu (3. oldal) A megyei labdarúgó- baj nokság eredményei (4. oldal) Osztrák üzletember az Acélárugyárban Kedden délelőtt Kari Ubka úr, az osztrák Ruthner-cég képviselője, Mándoki Andornak, a Vaskohászati Igazgatóság műszaki osztályvezetőjének kíséretében ellátogatott a Salgótarjáni Acélárugyárba. Az osztrák üzletember, Antal Gyula igazgató, és Ür- mössy László főmérnök társaságában az ónozott szalagacél gyártással kapcsolatos problémákról tanácskozott. Gecse János újításával a csavar tszeg gyártásának tech nológiáját oldotta meg. Ezzel lehetővé vált, hogy az eddig importból beszerzett csavarta zeget a gyárban állítsák elő, és egy részét exportálják is Turcsányi László elektrotechnikus, a kemence spirálozásának újabb módja bevezetésesével a kiesések száma és a javítási idő a felére csökkent. Ez évi 80 ezer forint megtakarítást eredményez (Ipolyi László felvételei) R KiSMx^dokhoz! Az árvízkárok helyreállításáért, a mezőgazdasági munkák elvégzéséért Ülést tartott a k(3Z tlógrád megyei Bizottsága Tegnap Salgótarjánban, a megyei pártbizottság székházának kistanács termében tartotta ülését a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Nógrád megyei Bizottsága. Az ülésen több más napirendi pont mellett Bandúr Károly, a KISZ megyei bizottság első titkára előterjesztésében megvitatták az árvízkárok helyre- állításáról és a nyári mezőBefejezés előtt az aratás előkészítése A salgótarjáni járásban befejezés előtt áll. a nyári munkára való előkészület. Az idén az előző évektől eltérően nehéz lesz a gabona betakarítása. Ugyanis a gyakori viharok, az esőzés, megdöntötte a kalászosokat. Tizenegyezer- hatvanöt hold az aratásra váró terület. A számítások szerint 6800 holdat géppel, a többit pedig kézzel vágják le. Az elmúlt napokban a járási tanács és a gépállomások agro- nómusainak irányításával felmérték, milyen mértékben dőlt meg a gabona. Megállapították, hogy a számított négyezer holdnál nagyobb területen kell dűlés miatt kézikaszásokat beállítani. A községi tanács vb. és a tsz-elnökök, valamint a párttitkárok és a brigádvezetők minden községben megbeszélést tartottak, intézkedési terveket készítettek az új tennivalóknak megfelelően. Elosztották a termelőszövetkezetek között a gépeket és a napokban a tsz-ekbe irányították. Meghatározták, hogy a kombájnoknak naoi 100-150 holdat, az aratógépeknek 120 hold területet kell levágniok. A járás területén 1000 kézikaszást szerződtettek. Egy-egy aratópárra 4.5-5 hold jut és naponta egy holdon kell az aratást elvégezniük, hogy a tervnek megfelelően 10-12 nap alatt teljes egészében befejezzék a munkálatokat. Befejezés előtt áll a cséplőgépmunkacsapatokkal is a szerződés kötés. A számítások szerint egy hét múlva a tarjáni járásban is megkezdik az aratást. Addig is nagy igyekezettel folyik a munka a növényápolás, szénakaszálás, aratás előtti befejezésért. Ezekben a napokban a termelőszövetkezetekben közgyű lés keretében még egy utolsó megbeszélést tartanak a tsz- lagok, és véglegesen egyeztetik a tennivalókat. Ha szükséges, pótolják a mulasztottakat. A homokterenyei egyesített termelőszövetkezetekben a legutóbbi közgyűlésen részt- vettek az aratásra szerződtetett dolgozók is. Közvetlen itt hallották milyen feladat hárul rájuk is az aratás sikeres befejezése érdekében. gazdasági munkák időbeni elvégzéséről szóló jelentést és az ezzel járó KISZ és ifjúsági feladatokat. A megyei bizottság az árvízkárok helyreállításáért, az árvízkárosultak megsegítéséért, és a mezőgazdasági munkák időben, jó minőségben történő elvégzéséért felhívással fordult megyénk kiszistáihoz, fiataljaihoz. A felhívásban így írnak: ELVTÄRSAK, kiszis- TÄK, FIATALOK! A kedvezőtlen időjárás miatt népünk hónapok óta komoly erőfeszítéseket tesz az árvízveszély elhárítására, a mezőgazdasági munkák sikeres elvégzésére, az értékek megmentésére. A nagyobb katasztrófa megakadályozásáért küzdenek a felnőtt lakossággal együtt a fiatalok is. KISZ-bizottságok és alapszervezetek! Szervezzetek külön kultúrális és sportrendezvényeket, azok bevételét fizessétek be a 10200 számú csekkszámlára. ÜZEMI FIATALOK, IFJÚSÁGI BRIGÁDOK! Munkaszüneti napokon társadalmi munkával segítsétek a termelőszövetkezeteket a legsürgősebb munkák elvégzésében. KISZ-szervezetek a termelőszövetkezetekért mozgalomban végezzetek aktívabb munkát. A munkaidő jobb kihasználásával, termelési eredményeitek növelésével, az önköltség csökkentésével, segítsetek az árvíz okozta károk pótlásában. TERMELŐSZÖVETKEZETI FIATALOK! A nyári mezőgazdasági munkák idején dolgozzatok példamutatóan. Alakítsatok gabonatisztító, szárító, szalmalehúzó és szállító brigádokat. ÉRTELMISÉGI DIÁKFIATALOK! A falusi fiatalokkal együtt közösen vegyetek részt a nyári mezőgazdasági munkák segítésében. Végezzetek példamutató munkát az építőtáborokban. Kérünk benneteket, hogy iíjú kommunista helytállással, a napi munka jobb elvégzésével és önként vállalt társadalmi munkával járuljatok az okozott károk mielőbbi helyreállításához, a nagy nyári mezőgazdasági munkák zavartalan, jóminőségű elvégzéséhez. Csatlakozzatok ahhoz az országos kezdeményezéshez, amelynek alapján minden fiatal egy napi munkabérét ajánlja fel az árvízkárosultak megsegítésére. FIATALOK, KISZ-TAGOK! Tegyetek meg mindent azért, hogy az árvíz okozta károkat mielőbb pótolni tudjuk, ezzel egyidőben a mezőgazdasági termést minél kisebb veszteséggel és időben betakaríthassuk”. Szovjeí— jugoszláv tárgyalások Moszkva (TASZSZ) Kedden a Kremlben ez SZKP és a szovjet kormány vezetői folytatták tárgyalásaikat Joszip Broz Titoval. A tárgyalásokon szovjet részről Leonyid Brezsnyev, Anasztasz Mikoján, Aleksze.i Koszigin és mások vettek részt. Mint a TASZSZ későbbi jelentése elmondja, a megbeszélések során megvitatták a szovjet—jugoszláv kapcsolatok további fejlesztésével és erősítésével kapcsolatos kérdéseket. Eszmecserét folytattak számos külpolitikai kérdésiről is. Villy Brandt Olaszországban Róma (MTI) Az Olaszországban tartózkodó Willy Brandt nyugat-berlini polgármester hétfőn este beszédet mondott a római városházán — jelenti az AFP. Brandt szorgalmazta, hogy a nyugat-európai országok közeledjenek a szocialista tá borhoz, növeljék kereskedelmi kapcsolataikat a szociális ta országokkal a kölcsönös előnyök elve alapján „de ne kergessenek vágyálmokat.” „Hiba lenne abban mesterkedni, hogy ezeket az államokat a Szovjetunió ellen fordítsuk” — mondotta Brandt „Az ilyen politikai baklövés elkerülhetetlenül kudarcot eredményezne."